Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-06-30 / 78. szám
rend iránti gyűlöletet és osztozni kívánván minden comfortban, fenékig óhajtja üríteni az élvezet, a mámor poharait — dolog nélkül. Hogy ily elemek elvei nyitott lőporhordók a társadalmi élet rétegei között, az természetes, s igy könnyen megfoghatóvá válik, hogy az izgatás kanóca esetleg mily hatást tehet. De ha szemökre vetjük a munkásoknak, hogy keresményüket a blaudontagok órái alatt eldőzsölik, s a szeszesitalok mértéktelen élvezetéért készek rongyosan járni, földalatti pincékben lakni és dercekenyeret enni, méltányos, hogy beismerjük azt is, hogy a munkásviszonyok gyökeres reformot igényelnek úgy az állam, mint az egyesek részéről. Nem vagyunk barátai azon elv hangsúlyozásának, hogy a nép jólléte , szellemi fejlődése iránt kizárólag az állam gondoskodjék ; oszsza meg a fejlesztési processus terheit a társadalom maga is , de ha ez irányban vannak a státusnak elmulasztott kötelességei, pótolja azokat annyi buzgalommal és áldozatkészséggel, mennyit e fontos társadalmi ügy megérdemel. Hasson oda, hogy az iparosok, a munkások ifjúkorukban tanulásra szoríttassanak és erre tért is találjanak. Gondoskodjék közrendészeti utón arról, hogy a munkás, míg tanonc, mesterének ne csupán igavonó karma legyen, hanem az ő nevelésére , kiképeztetésére bízott ifjú, kinek erkölcsi és szellemi fejlődéséről gondoskodni köteles. Ily célok elérésére ma már számos eszközöket tud fölmutatni az államkormányzás tana, s ha ezen állami törekvésekhez magánosok ily irányban nyilvánuló társulása is hozzájárul s meghódítani iparkodik a cultura még parlagon heverő téreit, úgy a munkásosztályban okvetlen előállandnak oly üdvös eredmények, melyek ha nem is fognak a világszerte nyilatkozó nivelláló szellem hatásának egészen gátot vetni, de képesíteni fogja a munkást arra, hogy a társadalom és a kormány iránt koronként támasztott igényeit helyesebben tudja osztályozni, szóval reálisabb, műveltebb, erkölcsösebb s így utópiákra kevésbé hajlandó emberré váljék. Végre is, bárminő hullámokat verjen Európaszerte az úgynevezett internationale, s bárminő átalakulási forrongáson menjen keresztül a mai régi társadalom, ott, hol az erkölcsi és szellemi műveltség fejlesztve, erősbitve van s a jogérzet erős gyökereket vert: ott ugyan szintén beállhat a rombolás processusa, de csak azon elemeket fogja elnyelhetni, melyek a cultura színvonalán alul állva, amúgy is a pusztulás csiráit hordják magokban. Ma még Magyarország munkásai távol állanak attól, hogy a franciák példáját utánozzák , de a socialismus behatása alól végre is ők sem maradhatnak menten, s azért jó lesz eleve gondoskodni arról , hogy a behatás által előidézett mozgalmak a kölcsönös emberiségi érdekek minél nagyobb hasznára váljanak. Belefutván immár a komolyabb hangba, még egy igen komoly hurt kell megpendítenem, s hogy ez minő hangot ad, ítéljék meg olvasóink a következő fölhívásból, melyet itt Pesten aláírásával ellátni, minden becsületes szivü és magyarul érző ember kötelességének ismer. A fölhívás így szól: „Miután a magyar nyelv egy idő óta Magyarország, de főleg a főváros köz- és társadalmi életének némely rétegében nem foglalja el azon helyet, mely megilleti: alulírottak szavukkal kötelezik magukat a magyar nyelvnek — minden más nyelv jogainak csorbítása nélkül —főleg a főváros közéletében saját jogkörükön belül és társadalmi úton érvényt szerezni, nevezetesen : 1. Senkivel, aki magyarul tud, másképen, mint magyarul, nem beszélni. 2. Magyar nyelvvel élni minden oly féllel szemben , akivel üzletileg, vagy másik félre nézve hasznos ügyben közlekednek, különösen a) a boltokban, vendéglőkben, gőzhajón, vasúton, mulatóhelyeken csak magyar nyelven szólni, illetőleg oly helyeket nem látogatni, melyek személyzetükben, cégeiken, hirdetéseiken stb. a magyar nyelvet mellőzik; b) ily helyeken semmi, alkalmat el nem mulasztani, hogy az illető tulajdonosok a magyar közönség e kivonatára figyelmeztessenek;c) üzleti levelezésekben, különösen hol a másik fél érdeke az alkalmazkodást kívánja, a magyar nyelvet használni magyarul nem tudók iránt is, kik oly helyzetben vannak, hogy akár maguk a nyelvet megtanulhatják, akár magyarul tudó egyéneket alkalmazhatnak. 3. Nyilvános helyeken a társalgást, ha csak egyátalán kényszerítő körülmény más nyelv használatát nem követeli, csak magyarul folytatni. 4. Az irodalom terén, különösen hirlapok dolgában, a magyar nyelv termékeit nemcsak pártolni, hanem oly körökben, hol azok joggal nagyobb elterjedésre számíthatnak, terjeszteni és érvényre emelni. 5. Átalában a köz- és magánélet minden körében és mozzanatában a magyar fajérdeket minden párt- és helyi érdeken fölülhelyezni , és semmi alkalmat el nem mulasztani, a mikor annak akár egyéni, akár családi, akár Amint azután a magas, pompás ősi teremben összegyűltek, s a lakoma után ingadozanak, a vár ura felkelt székéről és csendet inte a vendégeknek. A zaj erre el is múlt, mert Vay arcáról leolvasható volt, hogy nem tréfa dolog, amit mondani akar. — Daliás vitézek és hölgyek, mi büntetést érdemel az oly anya, ki édes gyermekeit meg akarta ölni? Mindenki megvolt lepve,és az ajkakon elhalt a szó. Csak a háziaszszony szakitá félbe az általános csendet, azáltal, hogy félig zavarban, félig önkénytelenül felkiáltott: —Egy ilyen elvetemült anya megérdemli, hogy élve befalaztassék. — Jól van tehát — kiáltá Vay menydörgő hangon, kimondád ítéletedet; legyen neked annak, szavai szerint. Az elvetemült anya te vagy, s amott vannak szegény gyermekeid, kiket a halálnak szántál ! S e szavak után jelt adott, s íme a terem egyik oldalán látható függöny szétvált, s mögötte ott állt a két fiú, a bámuló vendégsereg s bűnnel terhelt anya előtt. Ezután elbeszélő Vay az egész történetet, mely csodálkozást keltett mindenkiben. Ekkor a bíró szigorú arcával oda fordult az elvetemült anyához, s távozást parancsolt neki. De erre a jelenlévők kérve kérték, gyakorolna igazság helyett kegyelmet. A három fiú is leborult lábaihoz s könyörgött, úgy, hogy szive meglágyult, és elgondolá, hogy mégsem fog a büntető és boszóló isten dolgába avatkozni. Maga a gonosz nő azonban visszautasíta minden kegyelmet. — Megérdemlettem a büntetést, melyet magam kijelöltem és követelem, hogy rajtam végrehajtassák. Nem vagyok méltó arra, hogy e kedves gyermekeket enyéimnek nevezhessem, miután undorral kell elfordulniok tőlem. Nem érdemlem meg, hogy a nap világa reám vesse sugarait, reám, kitől a jó emberek rettegni fognának. Éljetek boldogul mindannyian, bocsássatok meg nekem bűnbánónak s ti is, szegény eltaszított gyermekeim, bocsássatok meg és imádkozzatok értem. S ezzel kiment a teremből, s a nagy toronyba, mely a romokból még ma is magasra emelé árva fejét, — befalaztatott. Mi mindent nem látott és tapasztalt e vén torony, mely fölött az idő tarka változat egyleti, akár politikai téren gyakorlati vagy erkölcsi hasznára lehetnek.“ Íme ez egyszerű, férfias hangon tartott sorok oly eszmét hirdetnek, melynek valósulásától sok, igen sok függ reánk magyarokra nézve. Adja isten, hogy ezen eszmék a nemzet vérébe menjenek át, ha kigyót-békát kiált is rájok a német sógor, kinek most nincs egyéb dolga, mint a magyar nemzetet ezen jogosult mozgalomért sárral dobálni. Mi barbárok nem követjük őt e térre. Kevésbé komoly dolgokról majd jövőre. Barth László: A Vay-ikrek. (Vége.) Vay megesketteté a csatlóst, hogy a történtekről mindenka hallgatni fog, mint a sir. A csatlós megesküvék, s tovább folytatok utjukat. A szolga maga elé tette a kosarat a gyermekekkel s igy lovagoltak — senkitől észre nem vétetve — Vaja várától el, az Érmellékre. Ott Vaynak volt egy ősi vára, mely csupán egy agg házaspár által volt lakva. Ezeknek átadta a fiúcskákat fölnevelés végett, miután a titok megőrzését szivükre köté, ismét Vaja felé inditá lovát, mintha most érkeznék csak a harcból. Hitvese nagy örömmel fogadá, s a bölcsőhez vezeté őt, melyben elsőszülött fia feküdt. Vay kényezve hajolt a gyermekre és megcsókolt — mert eszébe jutott a fiúcska két kis testvére, s az a rettentő sors, melyre őket anyjok, tulajdon hitvese, szánta. És amint azután a nő feléje jött s üdvözletül megölelni akará, egész valójában megborzadt tőle. Azonban erőt vett magán, és eltávolitá magától, okul adván, hogy a harcban, midőn élte a környező ellenség miatt már veszélyben forgott, fogadást tőn, hogy hét évig nem ölel asszonyt, hanem barátként fog élni imádságban és istenfélelemben. Úgy istőn , a vár asszonya pedig nyugodt volt s mi roszat sem sejte. Másnap reggel Gunda hulláját partra veté a hullám, mi a természetellenes anyát még inkább megnyugtatá, mert igy azon egyetlen személy sem volt már életben, kinek titkáról tudomása volt, s nem is hitt mást, minthogy Gunda megbízatását teljesítve, maga is szerencsétlenül járt. Így telt el hét év, mely idő alatt a két fiú a régi sziklavárban gyönyörűen fejlődött. Vay pedig ahányszor tehető, titokban meglátogatá őket, s örvende növekedésüknek. Midőn azután a két év letelt, összehivatá a környékbeli barátait s a nemeseket nejeikkel együtt Vaja várába, s nagy ünnepélyt rendezett. A magyar delegáció junius 23-án teljes ülést tartott, melyben mindenekelőtt az igazságügyminiszterré kinevezett Bittó István helyett alelnökké Trefort Ágoston választatott meg. — Elnök üdvözli a megválasztottat, mire Trefort hosszabb beszédben köszöni meg a benne helyzett bizalmat, s egyúttal fejtegeti a delegáció feladatait. — Széll Kálmán jegyző olvassa a külügyminiszternek átiratát, melyben miután az 1872-ik külügyi költségeink a politikai tudósítások, a diplomatiai tisztviselők járulékai, a követségbeli kiadások fedezése s a konzulsági hivatalok számára és rendkívüli segélyezésekre sat. — a költségek ezüstben viselendők — kerekszámban 1.500,000 frt kéretik. Kinyomatni s a külügyi bizottsághoz mielőbb tárgyalás végett utasittatni határoztatott. Ezután felolvastatott és megszavaztatott a delegáció költségvetése május 20-tól junius 20-ig 122,281 frt 50 krral. A junius 26-ki ülésen Bujanovics Sándor a ludoviceumi alapok és épületek tárgyában interpellál, míg Csotta János Fiume kérvényét nyújtja be az „osztrák Lloyd“ ügyben. Ezután a közös p. ü. miniszter költségvetése tárgyaltatott. Június 27-én a külügyminiszteri budget megvitatása került szőnyegre. Zsedényi kárhoztatja az államkancellár politikáját, mint homályosat és aggasztót, főleg pedig a pontoskonferencia eredményét szégyenletesnek mondja a monarchiára nézve; a római kérdésben — szerinte — ismét ingadozik és következőben a külpolitika. Széchen gróf Zsedényit cáfolja, s kijelenti, hogy a monarchia érdekei kellőkép megóva vannak. Orczy b. a kormány politikáját védi Zsedényi támadásai ellen, amidőn kijelenti, hogy a párisi szerződésnek nem a fekete tenger semlegességének megszüntetése képezte alapeszméjét, hanem azon szerződések eltávolítása, melyeket Oroszország a portától kierőszakolt tajban századok viharzottak el. Hány csodálatos történetet regélhetne, ha beszélni tudna, letűnt fényről, feledésbe merült dicsőségről, vérről, vasról és a csaták harci zajáról ! A körülötte lévő könnyed lejtésű dombokkal szegélyzett táj, borzasztó csatákban, vérrel volt áztatva. A mongolok vad csordái, Csák Máté, a merész trencséni gróf csapatai, a moslin Janicsárok, Bocskay makcontensei, Rákóczy szabadságharcosai, a Ferdinándok seregei, ezek mind e tájon vívtak véres csatákat, melyek gyakran döntő sulylyal bírtak a haza sorsára. A csatatér, mely a vár körül terül, jelenben azon nyugalmat ölte fel, mely a földet, az ember ezen érzéketlen hordozóját megilleti, és hasonlít bármelyik síkhoz. De az éj csendjében szellemszerű köd emelkedik rajta, s ha a vándor végig megy a tájon, ha körültekint, hallgatódzik, és álmodik, mint Virgil Philippi baljóslatú siklain, akkor hatással van reá e véráztatott föld hallucinatiója. A rettentő harci zaj, mely itt annyiszor dühöngött, újra föltárnád, s a csatatér eredeti alakját ölti fel; gyalog katonaság sorai hullámzanak a síkon, tomboló, földrengető lovasok tűnnek fel a láthatáron ; a felriasztott álmodozó látja a villogó kardot, a súlyos buzogányt, a hatalmas csatacsillagot ; hallja a sírból jövő halálhörgést a csatárainak vad üvöltését, látja mily sokat mondólag integetnek feléje egy-egy véres korszak vasharcosai, a Rákóczy, Tökölyi és Bocskayakat. Mindez ma kihalt, s mégis feltámad és küzd egymás ellen, és a halmok vérpirossá lesznek ; a fák hajlongnak, s a múlt délibábjába feltűnik az a rettenetes, vértől pirosló gyásztér, ziláltan elmosódva, s elborítva vad szellemekkel, melyek egymást fojtogatják. És a régi vár romjai, melyek a vándor borzasztó álmát valóságban látták, busongó komorsággal tekintenek le a magános tájra — intő jelként a jelenbe — a régen múlt időkből, B. Reiner után. A delegációkból. A francia trónkövetelők. A nagyvilági eseményekről, különösen pedig a véres küzdelmei után kimerített életereje visszaszerzésében fáradozó Franciaország napi történeteiről szóltunkban szárta-és amelyek a portát az európai államszövetségbe bevezették; e két alapeszme azonban a pontuskonferemnán biztosíttatott magának Oroszországnak beegyezésével. A birodalom viszonyai az összes külhatalmakhoz kielégítők s békés intenzióinknak teljesen megfelelők. Oroszország és a porta között semmi oly közeledés nem történt, melytől Ausztriának félni lehetne. — A részletes vita a jövő ülésen. Kilföld. Szeged, június 27. Franciaország. Párisban a választási mozgalmak tartják elfoglalva a kedélyeket. A monarchista párt egész erejéből ármánykodik a republikánusok ellen; a bonapartisták szintén nagy tevékenységet fejtenek ki, a mindenfelé jelöltekül tolakodnak föl, míg a nemzetgyűlés baloldala e veszélyes elemektől megszabadulandó, vád alá kívánja helyeztetni a császárság egykori minisztereit. Valódi örömmel registráljuk azonban azon körülményt, hogy a republikánus párt árnyalatai között megállapodás jött létre a jelöltek iránt. A republikánus párt jelöltjei között vannak: Gambetta, Corbon, Dessonaz, Bonvaiet, Barni, Allain-Targé , Leon Pichal, Harisson, Stupay, kik mindannyian a köztársaság buzgó párthívei közé tartoznak. A két utóbbi férfiú azon férfiak sorába tartozik, kik májusban egyességet akartak létrehozni a commune s a versaillesi kormány között. Nemes fáradozásuk azonban eredménytelen maradt. A köztársasági jelöltek névsorában ott látjuk Grosjean és Chauffour-Kestner neveit is. Mindketten kivándorlott elszásziak, kik továbbra is Franciaországhoz akarnak hűk maradni. Minő magatartást fog a párisi munkásosztály tanúsítani, főleg azon része, mely a nemzetközi ligához tartozik, még bizonytalan. Még nem hallatszik, hogy a párisi munkások külön jelölteket állítottak volna föl, de annyi tény, hogy erősen készülnek a választásokra. Bonapartista vagy legitimista jelöltek eddigelé még nem léptek föl Párisban, miután bukásuk bizonyos volna. A vidéken jellenben a bonapartisták nagy vakmerőséget fejtenek ki. Bordeauxban négy hírhedt bonapartista férfiú van a jelöltek sorában: Roucher, Jérome David , de Bonville és Dréolle. Mind a négynek nagy része van a császárság bűneiben és Franciaország szerencsétlenségében, és végtelen arcátlanság kell hozzá, hogy nyomorult múltjuk után még a nép bizalmához mernek folyamodni. A „Gironde“ című szabadelvű lap e jelenszor tettünk említést a francia trónkövetelőkről, miért is ez alkalommal bővebb tájékozás tekintetéből nem vélünk céltalan dolgacselekedni, ha — nem is szólván Napóleonról és családjáról — a köztársaság nagy eszméjével szemben merész monarchikus üzelmeikkel föllépett Bourbon és Orleans családról, illetőleg a két család trónkövetelőiről olvasóinkkal egyetmást közlünk. Franciaországnak két „törvényes, legitim“ családja van, mely a trónra — ha ugyan az egyeduralmi kormányformát választaná — jogot támaszthat, a bourbonok s az orleansok. Az első vonal az „idősebb“ vagy „fővonal“ a Bourbonok. A Bourbon-háznak mai nap egyedüli képviselője és sarjadéka Chambord gróf, X. Károly unokája, a Louvel által megöletett Berry herceg fia. Atyja gyermektelenül halt meg ép úgy, mint nagybátyja, Angoulémerg. Ez furcsán hangzik. De épen abban rejlik a mai napig fel nem világosított titok, mely Berry bg. megölése után hét hónappal született „fia“, a mostani Chambord gróf felett lebeg. A fiút törvénytelennek tekinték; elnézőbb emberek becsúsztatottnak mondják. Midőn IX-ik Károly 1830-ban a júliusi forradalomban letette a koronát, az „unokája“ javára történt, midőn egyszersmind Angouleme hg. is „testvérfia“ javára lemondott, ki most „bordeauxi hg“ címet veve. A nemzet ellenszenve az idősebb bourbon vonal iránt , a polgár királyság létesítése Lajos Fülöp alatt, azt eredményezték, hogy a fiatal hercegnek is követnie kellett száműzött családját. X-dik Károly halálával (száműzetésében) párthívei által királynak kiáltatott ki, mintegy válaszul az Angouleme nevetséges királylyá tételére, azonban tetlig egyik sem len a „legkeresztényebb” trón tulajdonosa. 1846- ban a modenai herceg nővérével kelt egybe, s jelenleg egyik koronaigénylő Franciaországban. A második vonal az orleansok. Az Orleans-ház nagyon népes, Franciaország trónjára 1830. aug. 19-én került, midőn Lajos Fülöp a száműzött X. Károly helyébe hívatott. Ő is azonban tudvalevőleg (1848-ban) menekülni kényszerült, és 1850. aug. 26-án halt meg Claremontban, Angliában, Neuilly gr. neve alatt, míg Napoleon L. már mint köztársasági elnök előkészítő a második csá.