Szegedi Híradó, 1872. január-június (14. évfolyam, 1-78. szám)
1872-02-14 / 19. szám
értekezletből Réh János, volt polgármester, kéretett föl, de ez pár napi gondolkodási időt kért. Némelyek tudni akarják, hogy nem fogadta el. — A jobboldalon még eddig semmi sem történt ugyan, de már a jövő vasárnap délután a szabadelvűkor elnökválasztó közgyűlést tart, melylyel, azt hiszszük, egyszersmind a jobboldali pártszervezkedés is kezdetét veendi. J V i z ár. A Tisza árja az idén , úgy látszik, nem háborgat bennünket, de annál több bajt okoznak külterületeinken a nagyrészt felülről tömegesen ömlő vadvizek, melyek határunk nagy részét máris elöntötték. E víz-mizéria volt egyik főtárgya a múlt vasárnapi közgyűlésnek, valamint a hétfőn tartott értekezletnek is, melyben a megye és az alföldi vasúttársulat is részt vettek. Az értekezlet tagjai tegnap délelőtt külön vonattal Horgosra és onnan a helyszínére, a legveszélyesebb pontok megtekintésére rándultak ki, hogy a helyzet közvetlen megfigyelése után alapos megállapodásra juthassanak. A vadvizek által okozott veszély nemcsak a mi határunkban, hanem általában a megyében nagy aggodalmakra ad okot, különösen H.-M.-Vásárhely területén garázdálkodik nagy mértékben, hol a veszély már oly fokat ért el, hogy már az újváros elöntéssel volt fenyegetve, minélfogva — mint a „Vás. K.“ írja — Stammer S. alispán a sarkalyi és tarjáni töltéseket megnyittatta, hogy azon a vizek lefolyást nyerhessenek. A nevezett lap szerint e tény miatt a tiszaszabályozó társulat és a kopáncsi birtokosság vizsgálatot kértek az alispán ellen s egyszersmind kártérítési keresetet is nyújtottak be ellene. A „Vás. K.“ erre azt jegyzi meg, hogy az alispán úr annak idején és helyén tudni fogja minden intézkedését indokolni. A farsang, mire e sorok megjelennek, meghalt és sírja fölött ott komolykodik hamvazó szerda , emlékeztetve a vigalmakban kifáradtakat, hogy a mulatozás után ismét komoly munkának kell következnie. A kimúlt karnevál egész végső percéig ifjú erővel tombolt s a tegnapi Lloydestélylyel átcsapott a hamvazó szerdába is, mely csak reggel felé tudta lefektetni az ugrándozó bohócot s rázárni sírja födelét. — Tegnapelőtt még javában folyt a bálozás. A szinházban az utolsó álarcosbál volt , mindegyiknél népesebb, a tarkabarka közönség csaknem egymás hátán állott s az a 15—20 álarcos alig tudott köztük mozogni. Nem is lehetett egyebet látni a tolongásnál és mást hallani, mint a méhkasszerű élénk zajgást, melybe némi változatosságot csak a „farsang eltemetése“ hozott éjféltájon , de ebben sem volt köszönet. Az egész annyiból állott, hogy 8 —10 álarcosból álló menet vonult be a terembe, elől piszkos létrával, mely alatt egy kétfejű álarcos vickándozott, akit aztán egy kormos legény fekete seprűvel leütött ; aztán létrára fektették, mire az álarcos kiséret éktelen bőgésben tört ki s igy bőgve, vonitva kivonultak a teremből. Ennyi volt az egész. Ezzel ugyan Mannsberger ur nem nagyon erőltette meg magát. — A szabadelvűkor 2-dik táncvigalma ugyanez estén szintén igen népes , bizonyára az idei polgári táncvigalmak legszebbike volt. Főjellege külsőleg az egyszerűség, belsőleg az az igazi magyaros kedély , mely szabad utat nyit a mulatnivágyónak. Mulattak, táncoltak is kivilágos kivirradtig, amely, úgy látszott, nagyon korán érkezett. — Ugyanez estén még a pacsirtában is volt szintén zártkörű polgári bál, melybe szintén jutott közönség. Denigne addig tartott, ameddig tarthatott, most már jó lesz egy kis böjti prédiáció ! Az idei farsang is majd csak kiveszi a vámot a szép leányok koszorújából. Egyet máris elvitt belőle tegnap délelelőtt 9 órakor. Ekkor tarta ugyanis esküvőjét a belv. egyházban Klemm csongrádmegyei csendbiztos Jandó Jozefa kisasszonynyal, Jandó József helybe ismert vendéglős derék polgártársunk kedves leányával. A deli pár frigyére velünk együtt sokan kívánnak szerencsét és boldogságot. Szerencsétlenség. Hétfőn estefelé farsangi kedélyben levő fiatal emberek fogatukkal sebesen hajtatván, az élés- és sóház-utca sarkán a fordulatnál kocsijok fölborult s a bennülök közül kettő oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy most csaknem reménytelen állapotban fekszenek. Tanulság , hogy a jókedvet nem jó a lovak szárnyára ereszteni. A szabadkai választás és a „P. Napló.“ Szabadkán f. hó 8-án volt a városi bizottsági tagok választása, melynél — mint a baloldali lapok táviratokban hirdetik — a Deák-párt teljes vereséget szenvedett, mert a megválasztottak mind baloldaliak. E lesz elég baj, de nem oly nagy baj talán, mint amily nevezetes a „P. N.“ megjegyzése, melyet ez eseményre tesz. — „Az ottani viszonyokat ismerők — úgymond — azt tartják, hogy a Ráday-ügy a választás ily fordulatára lényegesen befolyt.“ — Szabadkai választás és Ráday ügy! Ugyan mivel nem keverik még össze ezt a Rádayügyet? Már most ha a komoly „P. N.“ bölcsesége még pár lépést halad ez irányban, úgy várhatjuk, hogy legközelebb fölfedezi, miszerint a Ráday-Ügyhöz van kötve a jövendő követválasztások s igy in ultima analysi az ország sorsa. Sokra visszük mi még, ha így haladunk! — A helybeli közkórház jan. havi kimutatásából közöljük a következőket: A betegfölvétel szaporodott. Hurutos és csuzos bántalmak előtérben állottak. A váltóláz száma apadt. Hagymáz alig volt érezhető. — Maradt dec. hóról 99 beteg , 52 férfi, 47 nő. Fölvétetett januárban 107 ~ 74 férfi, 33 nő. Kezeltetett összesen 206 ~ 126 férfi, 80 nő. Elbocsáttatott 82 ~ 52 férfi, 24 nő. Meghalt 128 férfi ,4 nő. A halálohogy még a legcsekélyebb dolgokat is haszonra tudja fordítani. Semmi sem csekélység a természetben! Kisérj figyelemmel, kedves olvasóm, s meg fogsz győződni ez örök igazságról. Minthogy a természet országa oly sok egyént, oly számtalan rendet és nemet foglal magában, végbetlen nagyságú élésházra van szüksége, a melyben levő eleség mindennemű lakos szükségeit pótolhassa. És épen azért a teremtő bölcsesége mindenütt éléstárakat épített, minden növényt és állatot határok közé szorított. De e mellett a roppant bőség, véghetlen gazdagság és bölcs pazarolás mellett is a legnagyobb takarékosság uralkodik mindenütt a természetben, mint azon okos , sokat látott és tapasztalt gazdasszony házában, ki bőven költ ott, hol házának becsülete, cselédinek öröme kívánja, de ugyanakkor csinos és rendes házában legkisebb dolgot sem hagy megromlani, elrothadni; mindent haszonra fordít, a legutolsó buzaszervet is elteszi. Majd akkor is, midőn Men — a rege szerint — a nap lovas gyeplőjét elereszti, és a földet összeolvasztja, meglesznek mindazon részek, miket kezdetben teremtett. A törzsrészek szüntelen működése csodálatos érvénybe kerít mindent, de a föld mindig megmarad az, ami volt ; szüntelen változik minden, de semmivé egy dolog sem lehet. Ha egy neme kiveszne a magoknak, akkor azon madarak, melyek ezzel a maggal élnek, elhalnának, s azon nagyobb állatok is kivesznének, melyek eledeléül ezen madarak vagy bogarak rendeltettek. — — Veszelt ki egy növényt, mely az embernek eledele, vagy orvossága, a föld hiányos leend, egy betegség gyógyíthatlanul fog öldökölni, egy állat nem meg fog fosztatni szállásától, eledelétől , akkor talán egy gyár, mely sok embernek munkát és eledelt ad, hever, akkor az ország többi részei is e nélkül nem oly hasznosak, akkor, mivel az egyenlőség eltürtöltetett, más, talán ártalmas növények fölöttébb el fognak szaporodni. Ez seregenként vonja hozzánk a bogarakat, ezek minden ágat, virágot, gyümölcsöt megemésztenek. Más 1-szer gümökor , 2-szer szerves szívbántalom, 2-szer vesekór, 1-szer hagymát, 1-szer ebdüh, 1-szer tüdőlob, 1-szer agykór, és 1-szer hashártyaláb folytán állott be. Maradt február hóra 112 beteg , 60 férfi 52 nő, i a az A. természetből, Sander Henrik után. Rég idő óta fölismerte az ember, hogy a természetben egy bölcs és igen jó berendezett gazdaság képét látjuk. A szükséges dolgok, melyek nélkül teljességgel el nem lehetünk, mindenütt bőven találtatnak; minden legparányibb részecskének meghatározott helye van, s minden dolog épen a maga helyére illik; a régi részecskék elpusztulása újak létrejötte által pótoltatik ki ; minden a legalkalmasb időben és a legtökéletesb rendben történik. Ezer millió erő talál foglalkozást, épít, ékesít és ront. Egyetlen teremtmény sem akadályozhatja meg a másikat foglalatosságában ; a nagy és messze kiható pusztulások és változások igen-igen ritkák. A haszontalan és elromlott részek nem sokáig alkalmatlankodnak, kiküszöböltetnek, elváltoznak, de más alakban, új erőkkel és tulajdonságokkal ellátva lépnek föl. Egy csendes pompa, egy áldással gazdag bőség, egy kegyelmes dicsőség tündöklik a természet minden munkájában. Ennek képén ülnek a gráciák, homlokán kiterjeszti kezeit a bőség, ajkain mosolyognak a charitesek, száján a szeretet és jóság buzog. Ennek vgyázása és gondoskodása mindenre kihat — az ő rendelkezése alatt senki és semmi nem szenved. Virágzik és él minden a természetben. Mily szívgerjesztő festés ez? De az én ecsetem durva és mégis o oly homályos vonásai, mik a természet ingereihez képest? Láthatjuk-e, kimagyarázhatjuk-e mind a ékességét? Ha egész életünket, buzgó és fáradhatlan szorgalmunkat arra szenteljük is, hogy e csodás, bámulatba ejtő épületet vizsgáljuk még akkor is csak néhány ábrát veszünk észre, melyek e dicsőséges szentély külső falait ékesítik. A természet egyik igen ékes oldala az. Akkor azután elhisszük, hogy a földöt minden egymástól függ, még ama kis férgecske is össze van kötve a fán levő sárga foltocskával. Valamint a csillagok birodalmában, úgy a mi földünkön is a kisebb dolgoktól függnek a nagyobbak. A cethal apró férgekkel él. Az elefánt szénát, füvet eszik. Az embereket mindenfelől állatok, növények környezik, azokkal vannak összekötve. A világ egy díszes színhely, ahol minden játszónálulajdon szerepe, foglalatossága van. A természetnek ez a létrája , lánca; ezek a lépcsők utoljára odafönn szűnnek meg. A legalsóbb angyal és a legnagyobb ember, a legotrombáb eskimo, hottentota és a legelmésebb tanulékonyabb elefánt, s ez és a legmagasabb angyal közt, aki talán egységről neve is , hanem szüntelen világokról elmélkedik — igaz, hogy végetlen határok vannak. De a legnemesebb, bölcsebb és jobb teremtmény ig — oh isten! megmérhetlen távolban var te hozzád, alkotójához. Az istenen kívül minden e világban van , nála nélkül a világ fönn nem állhat. Ő látja, miként forognak lábai alatt, s mint e megmérhetlen országok legfőbb ura és igazgatója, a legjobb célokra fordítja a cseppeket, a fövényt, a szút. Amott öleli édesanyját, a földet, egy száz esztendős kiszáradt fa. Csakugyan helye van hát óhajának , hogy egy század múlva borulhat annak kebelére, kit szívből szeret, ki őt szülte, nevelte , a zivatar kegyetlenségei ellen tövénél fogva erősen gyámolította. — Miért voltál természet oly mostoha, hogy ezen szerelmes fiú óhaját oly későn teljesíted? Mert mig itt erejében állott ez a magas oszlop, mig szembeszállott a hatalmas Boreással, mig a gyöngéd Zephir édes csókjait oly mohón szedegette leveleire, sokat bízott addig reá a természet, s e nagy munkákat véghez kelle elébb vinnie, s csak azután elegyedhetik össze teste és pora édesanyjával. Ágain sok ezer teremtmény számára állt terítve gazdag asztal, s miután már magvait elszórta és sk fiút nemzett, kik helyére álltak, — most már meggörbedvén az édes teher alatt. Fölhívás Szegedváros iparosaihoz. Egy szűkebb körű előértekezlet megbízása folytán, van szerencsém Szegedváros összes önnálló iparosait, egy f. hó 38-án — azaz vasárnap — délelőtt 9 órakor a „Zrínyi“ kávéházban tartandó átalános iparos gyűlésre ezennel tisztelettel meghívni. A gyűlés tárgyát az e f. hó 25 én Pesten tartandó országos iparos gyűlésre való küldöttek megválasztása képezi. Szeged, febr. 12-én 1872. Bakay Nándor, mint a szűkebb értekezlet megbízottja. Fölhívás a „magyar földrajzi társulat“ ügyében. Sokszor elmondott igazság az, hogy a mely nemzet megmaradását, jövendőjét biztosítani akarja, azt csak tudománya és műveltsége, szellemi nyomatéka által teheti. Ha az európai nemzetek családjában lételünket biztosítani akarjuk, a tudományok valamenynyi körét és ágát kell fölkarolnunk és meghonosítanunk. Hogy a múltat a jelennel összekapcsoló, a jelent a múltból magyarázó s a jövőre útmutatásul szolgáló történelmi tudományok, valamint a jelenkor ipari és társadalmi fejlődést föltételező természeti tudományok nemcsak hasznosak, hanem mellőzhetlenül szükségesek is, azt már nálunk is alig tagadja valaki. De hogy a földrajzi tudomány a történelmi és természeti tudományoknak kapcsolatát s bizonyos tekintetben alapját teszi, hogy tehát az is hasznos és szükséges tudomány, az, úgy látszik, nincsen még nálunk általánosan elismerve. Pedig földünk kerekségének s különösen hazánk általános s különös viszonyainak alapos ismerete nélkül, úgyszólván sötétben tapogatózunk. Az iparos és kereskedő, a tisztviselő és államférfi, a tudós és nem tudós az országok és népek ismertetéseiből nemcsak gyönyörködést, hanem vlóban gyakorlati tanulságot is meríthet, s kétséget sem szenved, hogy a kellő alakban bemutatott földrajz az ifjúra és öregre, a férfira és nőre nézve a legkellemesebb, leghasznosabb és legszükségesebb tanulmányok közé tartozik. Ideje, hogy hazánkban is a közönségben érdekeltség keltessék a földrajz iránt, hogy a földrajzi ismeretek nálunk is nagyobb és nagyobb körben terjesztessenek. Az egyesek törekvései e téren elégtelenek, a siker fokoztatása és biztosítása végett az egyesek munkálkodásait buzdítani, irányozni és egyesíteni kell. Azért terveztük a magyar földrajzi társulatnak létesítését, s ezennel az egyes hazafiakat, testületeket és intézeteket tisztelettel fölhívjuk, hogy a rendes vagy alapító tagok sorába lépni szíveskedjenek. A társulat tagjai férfiak vagy nők, hatóságok, testületek és társulatok lehetnek. A rendes tagok évenkint 5 frtot, az alapító tagok az évi járuléknak öt százalékos tőkéjét, azaz 100 frtot fizetnek egyszer mindenkorra, a társulat pénztárába. A tagok a társulat gyűlésein vehetnek részt, a társulat által majdan kiadandó folyóiratot ingyen kapják s a társulat gyűjteményeit is ingyen használhatják. Az alapszabályokat az alakító közgyűlés fogja véglegesen megállapítani, azoknak tervezete azonban kívánatra a „Természet“ szerkesztősége által mindenkinek szívesen megküldetik. Ezennel fölkérjük az Ügybarátokat, szíveskedjenek e fölhívásunkat ismerőseik körében terjeszteni, s aláírókat gyűjteni, mint kik a társulat tagjai lesznek. Egyszersmind fölkérjük, szíveskedjenek az aláírási iveket I. évi március közepéig a „Természet“ szerkesztőségéhez Pestre visszaküldeni. *) Kelt Pesten, 1872. febr. 1 jén. Berecz Antal, Bieltz Albert, dr. Csterwen Flóris, Gönczy Pál, Hantken Miksa, dr. Heinrich Gusztáv, Hunfalvy János, Reitz Frigyes, dr. Szabó József, Szily Kálmán, Tóth Ágoston, Vámbéry Ármin, Xantus János. Vegyesek. * A csángó-magyarok érdekében Hauschek János bákói (moldvai) magyar lelkész Magyarország valamennyi törvényhatóságát adakozásra szólította föl az ottani templom fölépítéséhez. * Sülyedő város. Nanswick város (Chesireben) néhány év óta tülfedezik , s elég ház van olyan, amelynek első emeletébe az utcáról az ablakon át könnyen beléphetni. A lassankénti sülyedéshez a lakosok már hozzászoktak, csak attól félnek, nehogy egyszerre támadjon valamely nagy veszedelem. * A majom mint rendőr. Darwin theoriáját egy csodamajom esetével erősíti a keletindiai „Western Star.“ Egy madrasi ember — írja — útnak indult, melyre majmát is magával vitte. Útközben megtámadtatott az utas, a küzdelemben a majom megszökött s egy közeli fa tetejéről nézte végig, mint dobták a hullát egy kútba, s mint ásták el a pénzt és ékszereket egy fa tövébe. A majom a gyilkosok eltávozta után leszállt a fáról, egy közelben levő tanyára ment s ott a bennszülött lakót magával csalta a kutig, melyből a hullát kivették. Majd elvitte azon helyre, hol a kincs elásatott, végül a bazár*) Aláírásokat mi is készséggel elfogadunk, megadja magát s lecsüggedt fővel száll a teremtés általános tárházába s már ezután másféle teremtményeknek fog rakott asztalt teríteni. Nem lesz érdektelen e jelenet; vizsgáljuk végig, miképen készít itt a bőkezű, de oly takarékos természet asztalt sok ezer apró férgecskék, madarak számára, s végre hogy töri, zúzza porrá ez alkotmányt, porrá, amelyből vétetett. Legelsőbb is a zuzmók (lichenes, köszeplőknek is mondatuak) lepik el, ezeket követik a taplók, mik sok nedvességet szíván magukba , előidézik a rothadást. Most már reárontanak a cincérek (Cerambyces, régente fa-bakóknak hívták) számtalan fajának vitézei, a fafúrók (Cossus) a fatetvek , az őrlőszuhok (szarvasbogarak) és a haldokló fán levő repedéseken annak égisz a feléig befutják magukat. Minden repedés megnépesül, csakúgy nyüzsög benne az élet, különbnél különbféle apró férgecskék éldegélnek benne. Néhányan a fa kérge alá tojnak, mások a tövéhez másznak, ismét mások ágainak esnek. A bogarak ezrei odacsalják a hosszú nyelvű síkorrú madarakat. Ezek fölkapdossák a héj alatt lévő férgeket, s addig kopácsolják csőreikkel a gyöngébb részeket, mig a különben is rothadt héj le nem válik , s van ekkor szüret szegény ott nyüzsgő s gondtalanul lakmározó férgek rovására. Mindezek siettetik a kidült s rothadt fának porrá tételét, hogy azután újra föltámadjon, más növények származván, táplálkozván belőle. Mihelyt a folyékony részek nagyobbára elrepültek, az egész alkotmány szétomlik teljesen. Nem világos tükre-e ez az isten mindentudóságának, ki a fának megfúrására ezeket a torkos és fúró férgeket, ezeket pedig újra a szarka- és harkályfajú madarak eledeléül rendelte, hogy igy a természet, az egész mindig ifjedjék, s annak régi, kopott, roskadt részei helyett folyvást újabbak és szebbek növekedjenek. (Folytatása következik.)