Szegedi Híradó, 1872. január-június (14. évfolyam, 1-78. szám)

1872-02-14 / 19. szám

értekezletből Réh János, volt polgármester, kéretett föl, de ez pár napi gondolkodási időt kért. Némelyek tudni akarják, hogy nem fogadta el. — A jobboldalon még eddig semmi sem történt ugyan, de már a jövő vasárnap délután a szabadelvűkor elnökvá­lasztó közgyűlést tart, melylyel, azt hiszszük, egyszersmind a jobboldali pártszervezkedés is kezdetét veendi. J V i z á­r. A Tisza árja az idén , úgy látszik, nem háborgat bennünket, de annál több bajt okoznak külterületeinken a nagy­részt felülről tömegesen ömlő vadvizek, me­lyek határunk nagy részét máris elöntötték. E víz-mizéria volt egyik főtárgya a múlt vasárnapi közgyűlésnek, valamint a hétfőn tartott értekezletnek is, melyben a megye és az alföldi vasúttársulat is részt vettek. Az értekezlet tagjai tegnap délelőtt külön vo­nattal Horgosra és onnan a helyszínére, a legveszélyesebb pontok megtekintésére rán­­dultak ki, hogy a helyzet közvetlen meg­figyelése után alapos megállapodásra juthas­sanak.­­ A vadvizek által okozott veszély nemcsak a mi határunkban, hanem általában a megyében nagy aggodalmakra ad okot, különösen H.-M.-Vásárhely területén garáz­dálkodik nagy mértékben, hol a veszély már oly fokat ért el, hogy már az újváros elön­téssel volt fenyegetve, minélfogva — mint a „Vás. K.“ írja — Stammer S. alispán a sar­­kalyi és tarjáni töltéseket megnyittatta, hogy azon a vizek lefolyást nyerhessenek. A ne­vezett lap szerint e tény miatt a tiszaszabá­­lyozó társulat és a kopáncsi birtokosság vizs­gálatot kértek az alispán ellen s egyszers­mind kártérítési keresetet is nyújtottak be ellene. A „Vás. K.“ erre azt jegyzi meg, hogy az alispán úr annak idején és helyén tudni fogja minden intézkedését indokolni.­­ A farsang, mire e sorok megje­lennek, meghalt és sírja fölött ott komoly­kodik hamvazó szerda , emlékeztetve a vi­galmakban kifáradtakat, hogy a mulatozás után ismét­­ komoly munkának kell követ­keznie. A kimúlt karnevál egész végső per­céig ifjú erővel tombolt s a tegnapi Lloyd­­estélylyel átcsapott a hamvazó szerdába is, mely csak reggel felé tudta lefektetni az ugrándozó bohócot s rázárni sírja födelét. — Tegnapelőtt még javában folyt a bálozás. A szinházban az utolsó álarcosbál volt , mind­egyiknél népesebb, a tarkabarka közönség csaknem egymás hátán állott s az a 15—20 álarcos alig tudott köztük mozogni. Nem is lehetett egyebet látni a tolongásnál és mást hallani, mint a méhkasszerű élénk zajgást, melybe némi változatosságot csak a „farsang eltemetése“ hozott éjféltájon , de ebben sem volt köszönet. Az egész annyiból állott, hogy 8 —10 álarcosból álló menet vonult be a te­rembe, elől piszkos létrával, mely alatt egy kétfejű álarcos vickándozott, akit aztán egy kormos legény fekete seprűvel leütött ; az­tán létrára fektették, mire az álarcos kiséret éktelen bőgésben tört ki s igy bőgve, vonitva kivonultak a teremből. Ennyi volt az egész. Ezzel ugyan Mannsberger ur nem nagyon erőltette meg magát. — A szabadelvű­kor 2-dik táncvigalma ugyanez estén szin­tén igen népes , bizonyára az idei polgári táncvigalmak legszebbike volt. Főjellege kül­sőleg az egyszerűség, belsőleg az az igazi magyaros kedély , mely szabad utat nyit a mulatnivágyónak. Mulattak, táncoltak is kivi­­lágos­ kivirradtig, amely, úgy látszott, nagyon korán érkezett. — Ugyanez estén még a pacsirtában is volt szintén zártkörű polgári bál, melybe szintén jutott közönség. Denigne addig tartott, ameddig tarthatott, most már jó lesz egy kis­­ böjti prédiáció !­­ Az idei farsang is majd csak ki­veszi a vámot a szép leányok koszorújából. Egyet máris elvitt belőle tegnap délelelőtt 9 órakor. Ekkor tarta ugyanis esküvőjét a belv. egyházban Klemm csongrádmegyei csendbiztos Jandó Jozefa kisasszonynyal, Jandó József helybe ismert vendéglős derék polgártársunk kedves leányával. A deli pár frigyére velünk együtt sokan kívánnak sze­rencsét és boldogságot.­­ Szerencsétlenség. Hétfőn este­felé farsangi kedélyben levő fiatal emberek fogatukkal sebesen hajtatván, az élés- és sóház-utca sarkán a fordulatnál kocsijok föl­borult s a bennülök közül kettő oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy most csaknem reménytelen állapotban fekszenek. Tanulság , hogy a jókedvet nem jó a lovak szárnyára ereszteni.­­ A szabadkai választás és a „P. Napló.“ Szabadkán f. hó 8-án volt a városi bizottsági tagok választása, melynél — mint a baloldali lapok táviratokban hir­detik — a Deák-párt teljes vereséget szen­vedett, mert a megválasztottak mind balol­daliak. E lesz elég baj, de nem oly nagy baj talán, mint amily nevezetes a „P. N.“ megjegyzése, melyet ez eseményre tesz. — „Az ottani viszonyokat ismerők — úgymond — azt tartják, hogy a Ráday-ügy a válasz­tás ily fordulatára lényegesen befolyt.“ — Szabadkai választás és Ráday ügy! Ugyan mivel nem keverik még össze ezt a Ráday­­ügyet? Már most ha a komoly „P. N.“ böl­­csesége még pár lépést halad ez irányban, úgy várhatjuk, hogy legközelebb fölfedezi, miszerint a Ráday-Ügyhöz van kötve a jö­vendő követválasztások s igy in ultima ana­­lysi az ország sorsa. Sokra visszük mi még, ha így haladunk! — A helybeli közkórház jan. havi kimutatásából közöljük a következőket: A betegfölvétel szaporodott. Hurutos és csu­­zos bántalmak előtérben állottak. A váltóláz száma apadt. Hagymáz alig volt érezhető. — Maradt dec. hóról 99 beteg , 52 férfi, 47 nő. Fölvétetett januárban 107 ~ 74 férfi, 33 nő. Kezeltetett összesen 206 ~ 126 férfi, 80 nő. Elbocsáttatott 82 ~ 52 férfi, 24 nő. Meghalt 12­­­8 férfi ,4 nő. A halálo­hogy még a legcsekélyebb dolgokat is ha­szonra tudja fordítani. Semmi sem cse­kélység a természetben! Kisérj fi­gyelemmel, kedves olvasóm, s meg fogsz győződni ez örök igazságról. Minthogy a ter­mészet országa oly sok egyént, oly számta­lan rendet és nemet foglal magában, végbet­­len nagyságú élésházra van szüksége, a mely­ben levő eleség mindennemű lakos szüksé­geit pótolhassa. És épen azért a terem­tő bölcsesége mindenütt éléstárakat épített, minden növényt és állatot határok közé szorított. De e mellett a roppant bőség, vég­­hetlen gazdagság és bölcs pazarolás mellett is a legnagyobb takarékosság uralkodik min­denütt a természetben, mint azon okos , so­kat látott és tapasztalt gazdasszony házában, ki bőven költ ott, hol házának becsülete, cselédinek öröme kívánja, de ugyanakkor csinos és rendes házában legkisebb dolgot sem hagy megromlani, elrothadni; mindent haszonra fordít, a legutolsó buzaszervet is el­teszi. Majd akkor is, midőn Men — a rege szerint — a nap lovas gyeplőjét elereszti, és a földet összeolvasztja, meglesznek mindazon részek, miket kezdetben teremtett. A törzsré­szek szüntelen működése csodálatos érvénybe kerít mindent, de a föld mindig megmarad az, ami volt ; szüntelen változik minden, de semmivé egy dolog sem lehet. Ha egy neme kiveszne a magoknak, ak­kor azon madarak, melyek ezzel a maggal élnek, elhalnának, s azon nagyobb állatok is kivesznének, melyek eledeléül ezen madarak vagy bogarak rendeltettek. — — Veszelt ki egy növényt, mely az embernek eledele, vagy orvossága, a föld hiányos leend, egy betegség gyógyíthatlanul fog öldökölni, egy állat nem meg fog fosztatni szállásától, elede­létől , akkor talán egy gyár, mely sok em­bernek munkát és eledelt ad, hever, akkor az ország többi részei is e nélkül nem oly hasznosak, akkor, mivel az egyenlőség eltür­­töltetett, más, talán ártalmas növények fölöt­tébb el fognak szaporodni. Ez seregenként vonja hozzánk a bogarakat, ezek minden ágat, virágot, gyümölcsöt megemésztenek. Más 1-szer gümökor , 2-szer szerves szív­­bántalom, 2-szer vesekór, 1-szer hagymát, 1-szer ebdüh, 1-szer tüdőlob, 1-szer agykór, és 1-szer hashártyaláb folytán állott be.­­ Maradt február hóra 112 beteg , 60 férfi 52 nő,­ i a a­z­­ A. természetből, Sander Henrik után. Rég idő óta fölismerte az ember, hogy a természetben egy bölcs és igen jó beren­dezett gazdaság képét látjuk. A szükséges dolgok, melyek nélkül teljességgel el nem lehetünk, mindenütt bőven találtatnak; min­den legparányibb részecskének meghatáro­zott helye van, s minden dolog épen a maga helyére illik; a régi részecskék elpusztulása újak létrejötte által pótoltatik ki ; minden a legalkalmasb időben és a legtökéletesb rend­ben történik. Ezer millió erő talál foglalko­zást, épít, ékesít és ront. Egyetlen teremt­mény sem akadályozhatja meg a másikat foglalatosságában ; a nagy és messze kiható pusztulások és változások igen-igen ritkák. A haszontalan és elromlott részek nem so­káig alkalmatlankodnak, kiküszöböltetnek, el­változnak, de más alakban, új erőkkel és tu­lajdonságokkal ellátva lépnek föl. Egy csen­­des pompa, egy áldással gazdag bőség, egy kegyelmes dicsőség tündöklik a természet minden munkájában. Ennek képén ülnek a gráciák, homlokán kiterjeszti kezeit a bőség, ajkain mosolyognak a charitesek, száján a szeretet és jóság buzog­. Ennek v­gyázása és gondoskodása mindenre kihat — az ő ren­delkezése alatt senki és semmi nem szen­ved. Virágzik és él minden a természetben. Mily szívgerjesztő festés ez? De az én ecse­tem durva és mégis o oly homályos vonásai, mik a természet ingereihez képest? Láthat­juk-e, kimagyarázhatjuk-e mind a ékességét? Ha egész életünket, buzgó és fáradhatlan szorgalmunkat arra szenteljük is, hogy e csodás, bámulatba ejtő épületet vizsgáljuk még akkor is csak néhány ábrát veszünk észre, melyek e dicsőséges szentély külső fa­lait ékesítik. A természet egyik igen ékes oldala az. Akkor azután­­ elhisszük, hogy a földöt minden egymástól függ, még ama kis fér­gecske is össze van kötve a fán levő sárga foltocskával. Valamint a csillagok birodalmában, úgy a mi földünkön is a kisebb dolgoktól függ­nek a nagyobbak. A cethal apró férgek­kel él. Az elefánt szénát, füvet eszik. Az em­bereket mindenfelől állatok, növények kör­nyezik, azokkal vannak összekötve. A világ egy díszes színhely, ahol minden játszónál­ulajdon szerepe, foglalatossága van. A ter­mészetnek ez a létrája , lánca; ezek a lép­csők utoljára odafönn szűnnek meg. A leg­alsóbb angyal és a legnagyobb ember, a leg­otrombáb eskimo, hottentota és a legelmésebb tanulékonyabb elefánt, s ez és a legmaga­sabb angyal közt, aki talán egységről neve is , hanem szüntelen világokról elmélkedik — igaz, hogy végetlen határok vannak. De a legnemesebb, bölcsebb és jobb teremtmény ig — oh isten! megmérhetlen távolban var te hozzád, alkotójához. Az istenen kívül min­den e világban van ,­­ nála nélkül a világ fönn nem állhat. Ő látja, miként forognak lá­bai alatt, s mint e megmérhetlen országok legfőbb ura és igazgatója, a legjobb célokra fordítja a cseppeket, a fövényt, a szút. Amott öleli édesanyját, a földet, egy száz esztendős kiszáradt fa. Csakugyan helye van hát óhajának , hogy egy század múlva borulhat annak kebelére, kit szívből szeret, ki őt szülte, nevelte , a zivatar kegyetlensé­gei ellen tövénél fogva erősen gyámolította. — Miért voltál természet oly mostoha, hogy ezen szerelmes fiú óhaját oly későn teljesíted? Mert mig itt erejében állott ez a magas osz­lop, mig szembeszállott a hatalmas Boreással, mig a gyöngéd Zephir édes csókjait oly mo­hón szedegette leveleire, sokat bízott addig reá a természet, s e nagy munkákat véghez kelle elébb vinnie, s csak azután elegyedhe­tik össze teste és pora édesanyjával. Ágain sok ezer teremtmény számára állt terítve gaz­dag asztal, s miután már magvait elszórta és s­­k fiút nemzett, kik helyére álltak, — most már meggörbedvén az édes teher alatt. Fölhívás Szegedváros iparosaihoz. Egy szűkebb­ körű­ előértekezlet megbízá­sa folytán, van szerencsém Szegedváros összes önnálló iparosait, egy f. hó 3­8-án — azaz vasárnap — délelőtt 9 órakor a „Zrínyi“ kávéházban tartandó átalános iparos gyűlésre ezennel tisztelettel meghívni. A gyűlés tárgyát az e f. hó 25 én Pes­ten tartandó országos iparos gyűlésre való küldöttek megválasztása képezi. Szeged, febr. 12-én 1872. Bakay Nándor, mint a szűkebb értekezlet megbízottja. Fölhívás a „magyar földrajzi társulat“ ügyében. Sokszor elmondott igazság az, hogy a mely nemzet megmaradását, jövendőjét biz­tosítani akarja, azt csak tudománya és mű­veltsége, szellemi nyomatéka által teheti. Ha az európai nemzetek családjában lételünket biztosítani akarjuk, a tudományok valameny­­nyi körét és ágát kell fölkarolnunk és meg­honosítanunk. Hogy a múltat a jelennel összekap­csoló, a jelent a múltból magyarázó s a jö­vőre útmutatásul szolgáló történelmi tudomá­nyok, valamint a jelenkor ipari és társadalmi fejlődést föltételező természeti tudományok nemcsak hasznosak, hanem mellőzhetlenül szükségesek is, azt már nálunk is alig tagadja valaki. De hogy a földrajzi tudomány a történelmi és természeti tudományoknak kapcsolatát s bizonyos tekintetben alapját teszi, hogy tehát az is hasznos és szükséges tudomány, az, úgy látszik, nincsen még ná­lunk általánosan elismerve. Pedig földünk kerekségének s különösen hazánk általános s különös viszonyainak alapos ismerete nél­kül, úgy­szólván sötétben tapogatózunk. Az iparos és kereskedő, a tisztviselő és állam­férfi, a tudós és nem­ tudós az országok és népek ismertetéseiből nemcsak gyönyörkö­dést, hanem v­lóban gyakorlati tanulságot is meríthet, s kétséget sem szenved, hogy a kellő alakban bemutatott földrajz az ifjúra és öregre, a férfira és nőre nézve a legkel­lemesebb, leghasznosabb és legszükségesebb tanulmányok közé tartozik. Ideje, hogy hazánkban is a közönségben érdekeltség keltessék a földrajz iránt, hogy a földrajzi ismeretek nálunk is nagyobb és nagyobb körben terjesztessenek. Az egyesek törekvései e téren elégtele­nek, a siker fokoztatása és biztosítása vé­gett az egyesek munkálkodásait buzdítani, irányozni és egyesíteni kell. Azért terveztük a magyar földrajzi tár­sulatnak létesítését, s ezennel az egyes ha­zafiakat, testületeket és intézeteket tisztelet­tel föl­hívjuk, hogy a rendes vagy ala­pító tagok sorába lépni szíves­kedjenek. A társulat tagjai férfiak vagy nők, ha­tóságok, testületek és társulatok lehetnek. A rendes tagok évenkint 5 frtot, az alapító ta­gok az évi járuléknak öt százalékos tőkéjét, azaz 100 frtot fizetnek egyszer­ mindenkorra, a társulat pénztárába. A tagok a társulat gyűlésein vehetnek részt, a társulat által majdan kiadandó folyóiratot ingyen kapják s a társulat gyűjteményeit is ingyen hasz­nálhatják. Az alapszabályokat az alakító köz­gyűlés fogja véglegesen megállapítani, azok­nak tervezete azonban kívánatra a „Termé­szet“ szerkesztősége által mindenkinek szí­vesen megküldetik. Ezennel fölkérjük az Ügybarátokat, szí­veskedjenek e fölhívásunkat ismerőseik kö­rében terjeszteni, s aláírókat gyűjteni, mint kik a társulat tagjai lesznek. Egyszersmind fölkérjük, szíveskedjenek az aláírási iveket I. évi március közepéig a „Természet“ szer­kesztőségéhez Pestre visszaküldeni. *) Kelt Pesten, 1872. febr. 1 jén. Berecz Antal, Bieltz Albert, dr. Csterwen Flóris, Gönczy Pál, Hantken Miksa, dr. Hein­rich Gusztáv, Hunfalvy János, Reitz Frigyes, dr. Szabó József, Szily Kálmán, Tóth Ágos­ton, Vámbéry Ármin, Xantus János. Vegyesek. * A csángó-magyarok érdekében Hau­sch­e­k János bákói (moldvai) magyar lelkész Magyarország valamennyi törvényha­tóságát adakozásra szólította föl az ottani templom fölépítéséhez. * Sülyedő város. Nanswick város (Chesireben) néhány év óta t­ülfedezik , s elég ház van olyan, amelynek első emele­tébe az utcáról az ablakon át könnyen be­léphetni. A lassankénti sülyedéshez a lako­sok már hozzászoktak, csak attól félnek, ne­hogy egyszerre támadjon valamely nagy ve­szedelem. * A majom mint rendőr. Darwin theoriáját egy csodamajom esetével erősíti a keletindiai „Western Star.“ Egy madrasi em­ber — írja — útnak indult, melyre majmát is magával vitte. Útközben megtámadtatott az utas, a küzdelemben a majom megszökött s egy közeli fa tetejéről nézte végig, mint dobták a hullát egy kútba, s mint ásták el a pénzt és ékszereket egy fa tövébe. A ma­jom a gyilkosok eltávozta után leszállt a fá­ról, egy közelben levő tanyára ment s ott a bennszülött lakót magával csalta a kutig, melyből a hullát kivették. Majd elvitte azon helyre, hol a kincs elásatott, végül a bazár­*) Aláírásokat mi is készséggel elfogadunk, megadja magát s lecsüggedt fővel száll a teremtés általános tárházába s már ezután másféle teremtményeknek fog rakott asztalt teríteni. Nem lesz érdektelen e jelenet; vizsgál­juk végig, miképen készít itt a bőkezű, de oly takarékos természet asztalt sok ezer apró férgecskék, madarak számára, s végre hogy töri, zúzza porrá ez alkotmányt, porrá, amely­ből vétetett. Legelsőbb is a zuzmók (lichenes, kö­­szeplőknek is mondatuak) lepik el, ezeket követik a taplók, mik sok nedvességet szí­ván magukba , előidézik a rothadást. Most már reárontanak a cincérek (Cerambyces, régente fa-bakóknak hívták) számtalan fajá­nak vitézei,­­ a fafúrók (Cossus) a fa­te­t­v­e­k , az őrlő­s­z­u­h­o­k (szarvasboga­rak) és a haldokló fán levő repedéseken an­nak égisz a feléig befutják magukat. Min­den repedés megnépesül, csakúgy nyüzsög benne az élet, különbnél különbféle apró férgecskék éldegélnek benne. Néhányan a fa kérge alá tojnak, mások a tövéhez mász­nak, ismét mások ágainak esnek. A bogarak ezrei odacsalják a hosszú nyelvű s­íkorrú madarakat. Ezek fölkapdossák a héj alatt lévő férgeket, s addig kopácsolják csőreikkel a gyöngébb részeket, mig a különben is rot­hadt héj le nem válik , s van ekkor szüret szegény ott nyüzsgő s gondtalanul lakmá­­rozó férge­k rovására. Mindezek siettetik a kidült s rothadt fának porrá tételét, hogy azután újra föltámadjon, más növények szár­mazván, táplálkozván belőle. Mihelyt a folyé­kony részek nagyobbára elrepültek, az egész alkotmány szétomlik teljesen. Nem világos tükre-e ez az isten min­­dentudóságának, ki a fának megfúrására eze­ket a torkos és fúró férgeket, ezeket pedig újra a szarka- és harkályfajú madarak ele­deléül rendelte, hogy igy a természet, az egész mindig ifjedjék, s annak régi, kopott, roskadt részei helyett folyvást újabbak és szebbek növekedjenek. (Folytatása következik.)

Next