Szegedi Híradó, 1872. január-június (14. évfolyam, 1-78. szám)
1872-02-25 / 24. szám
jHesi`‘len,etenkint 3-szor: vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Sze'rka‘szlíísí‘gi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Irtaloknalul Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők.__________ Szegeden kázhozhordással és vidékre postán. Egész évre ... 8 frt. Félévre ... 4 frt. Évnegyedre ... 2 frt. / 1872. Tizennegyedik évfolyam. 24-ik szám. Vasárnap, február 25-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Előfizetési föltételek: Slinkelések dijai: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt. Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten •Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca 6 szám, Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wolzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynöküknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Páriában Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 11 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig mindenhirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóil.l frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. A bank-kérdés. (K. L.) Az önálló hadsereget és az önálló pénzügyet hazánk függetlenségének és fölvirágzásának szent érdekében mindnyájan kivétel nélkül kívánjuk és akarjuk. A nemzet képviselői, kik csak úgy tarthatnak jogot ez elnevezésre, ha a megbízásukból eredő kötelességek teljesítésében lelkiismeretesen és a józan közvemény áramlatával párhuzamosan járnak el, e két fontos, életbevágó kérdés megoldásának természetesen nem mehettek útjából és nem is mentek. Azonban pártéletünk sajátságainál fogva nincs semmi föltűnő, meglepő azon tényben, hogy még azon téren is, hol mindnyájan egy közös kívánságban találkozunk, azonnal szétágaznak a vélemények és egymásra robbannak a szellemek, mihelyest a kivitelről , a foganatosításról van szó; hogy pedig e jelenség csakis a pártélet és a velejáró fegyelem korlátozó vaskorának következménye, a bankkérdés tárgyalásán kívül legeslegújabban mutatja a balközép azon klubbhatározata, hogy a választási reformról szóló törvényjavaslat vitatásába egyátalján nem is bocsátkozik. Íme egy reform, melynek szükségét mindenki elismeri, melynek létesítése a jövő nemzedékre kihat, és egy egész párt visszavonul a küzdtérről! Csuda-e ily körülmények közt, hogy egy Károlyi, Prónay, Podmaniczky végre türelmüket veszítve, a jobb meggyőződés nyílt bátorságával hagyják oda az ellenzéki nyűgöt? csuda-e, hogy Temesvárott, sőt — halljad, oh világ! — Debrecen városában, a baloldali félisten e domíniumában is, tömegesen vonulnak ki a politikai szakadárok az ellenzéki táborból és mig egyik lábbal egy,reform-programmra, a másikkal az 1867-iki közjogi alapra állanak ? Valóban, ha valaha, úgy most lehetne pártbomlásról szólani, de egyelőre csak konstatáljuk e tényeket, mint megcáfolhatlan és örvendetes jeleit a Deákpárt hódító, mindinkább továbbterjedő alapeszméjének és államférfim, életrevaló elveinek. Ezen alapeszme, mely hazánk jövőjének biztosítását célozza, ezen elvek, melyek e fenséges cél elérésére a körülményekkel, a helyzettel komolyan számolnak, a bankkérdés fejtegetésében, megvilágításában és elintézésében is győzedelmeskedtek, mely legközelebb az országgyűlési teremben volt tárgya a leghevesebb és legbehatóbb eszmecserének. Tudjuk, hogy a bankügy már egyszer — vagy két év előtt — a ház elé került és hogy a kormány a közkívánatnak engedve, beleegyezett egy bizottmány kiküldésébe, mely a kérdést tanulmányozza és e tanulmányozás eredményeit annak idején előterjeszsze. Ma már habozás nélkül kimondhatjuk, hogy a bankügyi bizottság kiküldése csak villámhárító volt, mert akkoriban Magyarország hitele nem állott még oly szilárd lábon, hogy önérzetes nyomatékossággal foghatott volna a bankügy rendezéséhez, de még kereskedelmi viszonyai is olyanok voltak, hogy az akkori úgyis uralkodó krízis mellett még egy sokkal általánosabb , veszedelmesebb válság álhatott volna be, ha az osztrák nemzeti bankkal, mely a pénzpiac majdnem kizárólagos ura volt és habár mostoha módjára, de mégis csak tett valamit a zavar megszüntetésére, kenyértörésre kerül a dolog. Az ilyen villámhárítóra ma már nincs szükségünk; hitelünk ez idő szerint oly biztos alapon nyugszik, hogy kormányunk pénzműveletek dolgában akármelyik önálló, rendezett állammal versenyezhet. A valuta rendezése vagyis azon ideális állapot létrehozása, hogy a kényszerforgalmi papírjegyek értéke egy megfelelő ércalap által biztosítva legyen; bankügyünk függetlenítése, vagyis egy oly nemzeti közeg megteremtése, mely a magyar kormány felügyelete és a képviselőség ellenőrzése mellett saját kereskedelmünk és iparunk támogatására és emelésére legyen elsősorban kötelezve —már csak az idő, de nem többé a lehetőség vagy nem lehetőség kérdése. Mondjuk, csak az idő kérdése, és hogy mind a valuta rendezése, mind a magyar nemzeti pénzügy függetlenítése végre valósulni fog, azért kezeskedik a kormány ebbeli nyilatkozata és Trefort határozati javaslatának elfogadása, mely a pénzügyminisztert a szükséges lépések megtevésére „utasítja“, anélkül, hogy kezeit bizonyos eljárási módozatok, vagy egy határozott idő megszabása által megkötötte volna. És ez így helyesen van, mivel egyelőre a kikürtölt tervszerű eljárás vagy elhamarkodás sehol sem árthat többet, mint épen a financiális téren. Az ellenzék természetesen az „add uram, de mindjárt“ álláspontját foglalta el, és habár beismerte, hogy a valuta rendezését és a bankkérdés megoldását nem lehet egymástól elválasztani, mégis avval a kívánsággal állt elő, hogy e két nagy horderejű ügy még ez ülésszak folyamában, tehát alig hat hét alatt, döntessék el. E kívánság teljesítésének lehetetlenségét mindenki átláthatja, aki meggondolja, hogy a magyar kormánynak közvetlenül a bécsi minisztériummal és közvetve a birodalmi tanácscsal kell érintkeznie e tárgyban, s aki nem hagyja figyelmen kívül, hogy a 80 milliónyi bankadósság természete még korántsincs annyira földerítve, hogy semmi nehézséget vagy akadályt ne képezne a tárgyalások menetében. Ami pedig az osztrák nemzeti bankot illeti, melynek mellőzését az ellenzék kívánta, úgy, ha őszinték akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy az ellenszenv, habár, mint ez esetben kiérdemelt is, pénz dolgában rész tanácsadó , a magyar kormány — ezt hazafiságáról, kötelességérzetéről és felelőségi tudatáról föll kell tennünk — csak azon föltétel alatt fog komolyabb alkuba bocsátkozni az osztrák nemzeti bankkal, ha a vele való szerződés által anyagi érdekeinket minden tekintetben biztosíthatja. Miért alkudoznánk tehát már eleve külföldi intézetekkel ? miért ne próbálnánk meg a szomszéddal, kinek szabadalma rövideden lejár és ki bizonyára előnyös engedményekre lesz kész, ha e szabadalom meghosszabitásának kilátása újra megnyilik ? Pesti levél. Február 21. 1872. A bankügyi vita ma fejeztetett be Lónyay gr. beszédével. Ön lapjának olvasói az országgyűlési tudósításokból ismerik a pártok állását e kérdéssel szemközt, s magát az ügyet is. A bank-mozgalmat az osztrák nemzeti bank önkénye idézte elő: míg Bécset száz milliókkal soutenirozza, addig, bár Magyarország az utóbbi években 1867 óta többszörös fokkal emelkedett mind iparában, mind kereskedésében, csak annyit akar most is adni a pesti s a többi négy magyarországi fiók intézetének, mint eddig. De még ez nem minden, midőn a magyar kormány fölszólíta a hotátió megnagyobbítására, egészen szarvat kapott, és még az eddigi dotátiókat is leszállítani fenyegetődzött, Így vélvén pressiót gyakorolni a kormányra, hogy ismerje el Magyarországra nézve is, 1876. után, mikor régi privilégiumának ideje lefogy, az osztrák kormánynyal kötendő új privilégiumának kizárólagos érvényét. Persze abban bízott, hogy a magyar önálló gazdálkodás még nem régi lévén, kénytelen-kelletlen elfogadják feltételeit, nehogy hitelét megvonván országunktól, pénz- és hitelviszonyaink megrendülése mellett iparunk és kereskedelmünk is tönkrejutásnak nézzen eléje. Azonban más lett az eredmény, mint amit az osztrák bank részvényes urai vártak. A magyar kormány azt mondta: jól van, ha ti így gondolkodtok, majd mi is mást gondolunk. S aztán nemsokára hire szárnyalt, hogy a magyar kormány önálló magyar bankot fog alapítani, sőt a bécsi lapok elfojtott dühvel már angol s egyéb külföldi tőzsér-társulatokat, is megtudtak nevezni, melyek elégséges arany-ezüst-kölcsönt ajánlottak föl az első hírre a bank alapjául, tisztességes kamat mellett, a magyar kormánynak. Tagadni szerették volna ugyan e hírek valódiságát, hisz annyira megszokták olvasóiknak Magyarországot mint szegény országot bemutatni, melyért még közös ügyes költségeinek nagy részét is Ausztria kénytelen csupa barátságból elviselni, a hálás megerősödésünk reményében. De hát ott volt a legutóbbi londoni 80 milliós kölcsön, melyet 10 szeresen jegyeztek fölül, s ott van azon Ausztriára nézve szomorú tény, hogy a magyar értékpapírok már bemenetet találtak pénzügyminiszterünk bölcs intézkedései folytán a londoni börzére, honnét az osztrák értékpapírok még mindig ki vannak zárva , azaz summa summarum. Magyarországnak nagyobb Ausztriánál a hitele, s igy bizony még bankja is lehet, önálló, független, bankjegyeit mindig beváltható, teljes élcalappal biró ! ! — Képzelhető, hogy az osztrák banknak e dolog mily szöget ütött a fejébe. — Ily viszonyok közt indult meg a bankügyi tárgyalás az országgyűlésen. A joboldal javaslata, Trefort által beadva, utasítja a kormányt a pénz- és hitelviszonyok rendezése iránt, — az utak megválasztására nézve szabad kezet engedve neki. — A balközép részéről — mely ugyancsak foszladozik, a naiv „Ellenőriben már Podmaniczky Frigyes is, ki pedig a baloldal egykori főorgánumának a „Hazánkénak szerkesztöje volt, valót mond a közjogi alapostromló meddő pártnak — Ghyczy már önálló bank fölállítását akarja parancsolólag kimondatni az országgyűlés által, a valuta helyreállítása után azonnal, oly hozzáadással, hogy míg ez helyreáll, addig államjegy-alat 11 jegybankot állítson a kormány kisegítőnek. Míg Simonyi E. a szélsőbal részéről beadott különvéleményében, semmi viszonyt tekintetbe nem véve, a magyar önálló jegybanknak rögtöni fölállítását kívánja. A különbség e 3 javaslat közt szembeötlő. Mert a két ellenzéki ráparancsolna a kormányra, hogy a magyar pénz- és hitelviszonyokat ne is rendezhesse s biztosíthassa máskép, mint egy önálló bank alapítása által, minek folytán tehát még egyrészről teljesen ellenségünkké lenne az osztrák bank, mely tőkéinek és hiteleinek rögtöni ki- és megvonása által beláthatlan veszélybe dönthetné összes közgazdászai viszonyainkat, másrészről az a bankalapításra elkerülhetetlen szükséges arany-ezüst-kölcsönt az osztrák bankkal való kiegyezés absolut elzárása által nagyon is drágává tehetné — eltekintve azon körülménytől, hogy a valuta rögtöni rendezése is majdnem elviselhetlen terheket róna újgazda országunkra. Addig pedig a deákpárti javaslat szabad kezet ad a kormánynak, egyezkedhetik a megpuhult osztr. bankkal, vagy köthet kölcsönt valutarendezésre, bankalapíthatásra , választhatja a célszerűbb utat, egyikre sem kötelezi az országgyűlési határozat, csak arra, hogy rendezze a pénz- és hitelviszonyokat — melyre nézve Kerkapoly pénzügyminiszter is kijelente, hogy az önálló bankot a legjobbnak tartja, mely szerint tehát biztosak lehetünk, hogy céljai önálló bankra irányulnak a különféle alkudozások, pályaegyengetések veszélyeket kerülő phasisain keresztül. Az országgyűlés nagy többsége a deákpárti javaslatot fogadta el, mint gondolni is lehetett. A pesti központi takarékpénztár megalakulásáról s az általa tervezett országos takarékpénztár-szövetségről, ennek méltatásáról, jelentőségéről legközelebbi levelemben. B. 1. Első nyilvános előadás a szabadelvű-körben. F. hó 23-án délután 41/*, illetőleg 5%, órakor a szabadelvű - kör irodalmi és közművelődési szakosztálya gyűlést tartott. Helyiségül a kör nagyterme szolgált, mely szokatlanul megtelt díszes hallgató közönséggel. Városunk intelligentiájának mindkét nemű virágait láthatók ott, s lelkünk repdesett az örömtől, hogy a tudományok iránti érdekeltség, az ismeretek utáni vagy műveltebb közönségünkben ily szépen mutatkozik. Főleg a hölgyvilág jelenléte okozta ez örömet, mert alig mondunk sokat, ha társadalmi s műveltségi életünk reformját tőlük várjuk ; ők vannak hivatva háziasság, szorgalom és műveltség által nekünk férfiaknak megszerezni azon boldogító családi örömöket, melyeket jelenleg nagyrészt a kávéházak és vendéglői vacsorákkal pótolgatunk. S miért ? mert bár hölgyeink szépek és kedvesek, szokás szerint csak a toiletteről, divatról, színházról csevegnek, vagy ilyeseken enyelegnek s egymással ingerkednek. Ismerik a legügyesebb varrónőket, a legdrágább és leghíresebb kelme-kereskedéseket, de vigyük át beszédünket hazánk középkori történetére, szóljunk a nagy István és Mátyás küzdelmei és törekvéseiről, hozzuk föl Zrínyit a költőt, említsük Apáczait, Bessenyeit, Virágot, Berzsenyit, Kölcseyt, hasonlítsuk össze Shakespearet és Katonát, vessük össze Petőfit, Heinét és Berangert, említsük föl a köznapi élet művészeit, politikai s társadalmi kérdéseit, s a hölgy egyszerre elnémul. Ha ily dolgok jönnek szóba, hölgyeink elhagyják a termet; az ozsonna, vagy a boros üveg után néznek; igaz, hogy sok embert a vendégszeretet e gyöngéd jeleivel is lekötnek; de ez csak pillanatnyi, s valódi mély hatást a lélekre épen nem szül. Ne szégyeljük bevallani: iszonyú hiánya.