Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)

1876-12-03 / 147. szám

Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 147-ik szám Vasárnap, december 3-án. Megjelen: Valim ftp, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Stegtérn httbockarSAiaal és Tldikrr platán. Egész évre I® frt. | Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. HcIjbfD s kiiiHhlvaUlUl elvlletvs:I Egész évre 0 frt. | Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 25 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ LAP Szerkesztőségi iroda: és a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Egyes szám­ára, Q üsz. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak tervére egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Berger Zsigmomd özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, dec. 2. Válság kívül a nemzetközi esemé­nyek folyamatában s válság benn a mon­archia kebelében , mindkettő bennün­ket súlyosan érintő s létérdekeinket fe­nyegető. Ez a mai zűrzavaros helyzet képe. Tisza Kálmán megadta a visz­­hangot az osztrák kormány bankügyi botrányos nyilatkozatára; nyilatkozott saját pártja körében s nyilatkozott a képviselőházban. Amit a szabadevő­­párt értekezletén Wahrmann interpellá­ciója folytán mondott, alább „hazai“ rova­tunkban közöljük; lényegében ugyan­azt mondotta a képviselőházban, csak­hogy itt a kormány álláspontját és to­vábbi irányelveit a bankügyben még határozottabb körvonalakban emelte ki. Kijelenti, hogy a kormány ma is, azon az állásponton áll a bank­kérdésben, me­lyet máj. 11-én és okt. 4-én tett nyi­latkozataiban kifejtett, mely szerint a bankügyi egyezményben megállapított fő elveket mind a két kormányra nézve kötelezőknek tekinti, s hogy a bankügyi egyezmény a vámügyi egyezménytől el nem különíthető, hanem mint törvény mindkettő egyszerre, együttesen terjesz­tendő a korona elé szentesítés végett. Tisza Kálmán nem felelt élesen az osztrák provokációra, amely botrányos­ságban ritkítja párját, de egész nyilat­kozata azért nem kevésbé határozott cáfolata, magyarán, meghazudtolása de Preuis osztr. pénzügyminiszter és Lasser kijelentéseinek s ezeket a legnagyobb mértékben kompromittálja. E kompro­­miszszió súlyát nem kevéssé növeli azon körülmény, hogy Tisza K. e nyilatko­zata a király előleges helyben­hagyása mellett történt. Az osztrák kormány érzi is ez ügy­ben követett illegális eljárásának gonosz hatását, s az említett két orsztrák mi­niszter máris lejött Budapestre, hogy a magyar kormánynyal — mint mondják — a további teendők iránt értekezzék, vagy hogy további alkudozásokat kezd­jen a bankügyben. Hogy mikép lehet a két kormány közt létrejött ellentétet a történtek után kiegyenlíteni, azt el nem képzelhetjük , hacsak az osztrák kormány oly magya­rázatot nem ad a bankügyben kimon­dott szavainak, amely egy jelentőségű a visszavonással. De mit használ ez is, midőn egé­szen biztosra vehető, hogy a bécsi reichs­­vath az ismert bankegyezményt nem fogja elfogadni; a magyar min.-elnök pedig kijelenti a parlament előtt, hogy kor­mányunk ma is amellett áll, annak megvalósítására nyugodtan, határozottan törekedni fog és erejét ehez a törv­­hozás támogatásából meríti, amely hogy ez irányban ép oly erős lesz, mint a reichs­­vábné a javaslat megbuktatására, két­séget nem szenved. Minden jel odamutat, hogy a bank­ügyben Ausztria és Magyarország jelen képviseletei közt az ellentétek kiegyen­­líthetlenek s hogy a válságnak előbb­­utóbb be kell következnie. De még to­vább megyünk, s azt állítjuk, hogy ez ellentétes érdekek kiegyenlítését nem teszi lehetővé sem innen, sem túl a Lajtán akár kormány­változás, akár par­lament- föloszlatás, amik csak elodáznák, de meg nem oldanák a kérdést. De különben is a külügyi veszélyes hely­zettel szemben akár nálunk, akár Ausztriá­ban kormány- vagy éppen parlamenti válság előidézése egyáltalán nem kívá­natos, mert ez ma nagyon is súlyos rázkódtatással járna, amit a monarchia erejének megóvása végett kerülnünk kell. Azért tehát legcélszerűbbnek lát­szik, szabad folyást engedni a dolgok menetének , s ha az orosz-török háború, ami több mint valószínű, kitör, akkor ad acta tenni az ügyet, míg a keleti kérdés a csatatéren újra meg nem ol­datott. Úgy is az a szerencsétlenségünk az egész közgazdasági egyezkedésben, hogy a veszélyes külügyi bonyodalmak kezdettől máig kényszerhelyzetbe jut­tattak bennünket s lenyűgözik kormá­nyunk és pártja akaraterejét. Már Bécsben is emelkednek ez irányban hangok, melyek az egész köz­­gazdasági egyezkedés ügyének félretevé­­sét s a jelenlegi állapot mellett kétévi provizórium megállapítását javasolják. Mi azonban ezt fölöslegesnek tartjuk; minek megállapítani azt, ami a viszo­nyok parancsoló követelése esetén ma­gától is be fog következni. Mi külveszély esetén magunkért jótállunk, hogy fe­ledni fogunk minden belviszályt; az osz­trákok többségéről is fölteszünk még annyi hazafiságot, hogy akkor pihenni hagy­ják a zsebpolitikát és velünk együtt ott lesznek a síkon, hol a hazát, a mon­archiát és a trónt kell megvédelmezni. Ez az idő pedig, lehet, nagyon is közel van már. Mert mindennap újabb bizonyságot hoz amellett, hogy a keleti kérdést konferenciával megoldani nem lehet. Hazánk nagy , nehéz, végzetteljes napok elé néz, s fájdalom, nem oly helyzetben, amely a hazafi aggódó lel­két megnyugtathatná. Anyagi erőink ha­nyatlása csüggedést idézett elő kebleink­ben, s lajtántúli szövetségesünk igye­kezett azt még ürömmel megkeseríteni. De azért nem félünk. A történelem ta­núságaira támaszkodunk, amik bizonyít­ják, hogy a magyar nemzet a veszély­ben mindig összetartó volt s a szeren­csétlenség idején volt mindig legna­gyobb. Ez ősi erényünket a jövendő ré­szek ideje is igazolni fogja. Egyesült erőnkben megtaláljuk a mentő kezet, amely most is fönntart bennünket a jövőnek! utóbbi időben e téren is tetemes haladás történt, úgy hogy borkivitelünk milliókra megy. A gazdasági tanintézet ügye Remete Géza fölszólalása folytán merült föl, ki hatá­rozati javaslatot adott be aziránt, hogy a magyar­óvári gazdasági akadémiánál a német tannyelv küszöböltessék ki. Továbbá, hogy a kormány szállítsa le a gazdasági intézetek fölösleges szá­mát. Ezen ügy hosszas vitát idézett elő, mely­ben pro és contra kilenc szónok beszélt. Tre­­fort miniszter azt mondja, hogy a magyaróvári akadémiánál a német tannyelvet maga az intézet érdeke követeli, mert tudós tanárainak nagy része nem bírja a magyar nyelvet s a tanulók többsége is német anyanyelvű. A gazdasági tanintézetek számának leszállítása sok érdeket sért s azért keresztül nem vihető. A szónokok többsége a miniszterrel egy véleményben volt, hangsúlyozván, hogy az in­dítvány keresztülvitele az akadémia bukását eredményezné, mert a parallel német előadások beszüntetése folytán a tanulók fele kilépne az intézetből. A gazdasági tanintézetekre nézve Korizmics akként nyilatkozik, hogy azokat nem apasztani, hanem szaporítani kell, utal az alföldre, melynek, Debrecen kivételével, nincs gazdasági tanintézete. Végre mellőztetett mind Szalay, mind Remete indítványa.­­ A lótenyész-intézetekre nézve M­o­c­s­á­r­y Lajos hangsúlyozta, hogy azok nem hoznak jö­vedelmet s folyton rá kell fizetni; ennek okát a rész kezelésben találja, amit annak ró föl, hogy e telepek katonai felügyelet alatt vannak. Erre Kozma mint tanácsos felelt, elismervén, hogy az eredmény a méneseknél nem felelt meg a befektetéseknek, de ez úgy van az országban minden más hasonló intézménynél. Ily intéz­mények ez idő szerint deficit nélkül nem kezel­hetők. Egyébiránt reméli, hogy a hiány jövőre nem lesz oly nagy. A katonai kezelést sokkal olcsóbbnak és célszerűbbnek mondja a polgári kezelésnél. Hazai ügyek. Országgyűlés. November 30-dikán a ház az egész ülés folyama alatt a közgazdasági miniszteri tárca költségvetésével foglalkozott. Csak gyéren kelt vita közgazdasági nagyfon­­tosságú érdekeink fölött. Rövidebb felszólalá­sok csupán a bányaügynél, a posta- és távírdá­nál merültek föl. Amott Urbanovszky Endre adott kifejezést sajnálatának afölött, hogy a kilátásba helyezett bányatörvény életbelépte­tése még mindig késik, mire a miniszter kije­lenté, hogy a bányatörvény már átment a szak­emberek vizsgálatán, s ha idő lesz rá, még a jelen ülésszak alatt le lehet tárgyalni. A posta- és távírdánál e két intézménynek munkába vett egyesítése fölött keletkezett egypár fölszóllalás. A miniszter azt mondá, hogy a posta és távirda egyesítése bizonyos akadályok miatt elhalaszta­­tott, azonban nem mondtak le annak keresztül­viteléről, s majd az illető szakminiszter jelen­tést fog adni az ügy állása felől. Nagyobb, érdemleges vitát csak három kér­dés idézett elő : a szőlőmivelés és bortermesztés, a gazdasági tanintézetek és az állami lótenyész­­telepek ügye. Az elsőre nézve S­z­a­l­a­y Imre határoza­­tilag utasíttatni kívánta a kormányt, hogy te­gyen lépéseket a szőlő­iskola és borkísérleti állomás létesítésére. A javaslat azonban nem igen akadt pártolásra, egyrészt azért, mert sok költségbe kerülő intézmények létesítésére a mai kedvezőtlen viszonyok közt az állam nem hoz­hat áldozatokat; másrészt azt hangoztatták töb­ben i­s maga a miniszter is, — hogy magá­nak a termelőknek kellene ez irányban tevé­kenységet kifejteniök; de a gazdák nem halad­nak a kor kívánalmaival s a magyar borkeres­kedés amiatt nem vehet nagy­ob lendületet ; egyébiránt, mint K 0 r i z m i­c­s megjegyzé: — A bankügy a szabadelvű­ párt értek­ezletén. Miután Tisza K. Gödöllő­ről — hol­y felsége helybenhagyását a minisz­tertanács által a bankügyben teendő nyilatkozat megtételére kinyerte — visszatért, a szabad­­elvű­ párt nov. 30-án értekezletett tartott, ame­lyen Wahrmann Mór — hivatkozva a két kormány által a bankügyben tett nyilatkozatok közti lényeges eltérésre — a következő inter­pellációt terjeszti elő: 1-ször, történt-e május 11-ike óta a két kormány közt újabb megálla­podás, mely a bankkérdésre vonatkozó megálla­podásokat megmásította, vagy pedig a magyar kormány a fő­ elveket megmásíthatatlan alapul tekinti, melyet ezentúl is fönntart ? 2-szor: ra­gaszkodik-e a magyar kormány ahhoz, amit ok­tóber 4-én kimondott, hogy a kiegyezés egyes részei, a bankügyét is beleértve, egyúttal elvá­laszthatatlan kérdést képeznek és csak együtt terjeszthetők szentesítés alá ? 3- szor : mit szán­dékozik tenni a magyar kormány, hogy a bank­kérdésnek a többször említett elvek alapján való megoldását biztosítsa? Tisza Kálmán mint­ elnök erre a kö­vetkező választ adta: Nem tartja ugyan elvileg szükségesnek, hogy interpelláció történjék, de minthogy tudva van, hogy interpelláció van készülőben, nem el­lenzi, hogy a párt részéről interpelláció intéz­­tessék. Ami Wahrmann képviselő első kérdését illeti, arra nézve, hogy történt-e május 1- ike és okt. 4-ike óta valami, amire nézve megválto­zott volna a helyzet a két kormány közt, ha­tározottan nyilvánítja, hogy semmi ilyen nem történt (helyeslés), és legyen meggyőződve az értekezlet, hogy ha a kormány szüségesnek látta volna, az ország érdekében változtatáso­kat, módosításokat tenni a máj. 11-én s okt. 4-én elmondott megállapodásokra nézve, nem késett volna egész őszinteséggel a párt és ille­tőleg a ház elhatározása alá bocsátani a kér­dést. Minthogy abból indul ki, hogy a házban meg fog történni az interpelláció, nem szándé­kozik adandó válaszát részletesen előadni, ha­nem csak röviden, szabatosan és határozottan a következőket válaszolja : Először, hogy a kor­mány azok után, amik a két kormány közt történtek, jogosult volt még máj. 11-én a bank­ügyi megállapodásokra nézve, valamint okt. 4-én történt nyilatkozatának megtételére, amelyben kimondotta, hogy habár ezen kérdések jogi ösz­­szefüggésben nincsenek is, de azon politikai összefüggésben vannak, hogy szentesítés alá csak együttesen terjeszthetők. A másik az, hogy a kormány mind a május 11- én, mind az okt. 4-én tett nyilatkozatát ma is fönntartja. (Élénk helyeslés.) Ami a harmadi­kat illeti, hogy mit szándékozik tenni a kor­­­mány, erre azt válaszolja, hogy első feladatá­nak fogja tartani, biztos, kétségbevonhatlan bi­zonyítékot szerezni aziránt, hogy az osztrák kormány áll-e a máj. 11-iki és okt. 4-iki nyi­latkozatokban megjelölt alapon és aszerint, amint erről meggyőződik, fogja további eljárását tenni. (Élénk helyeslés.)­­ Tisza Kálmán a föntebbi nyilatko­zatot pénteken a képviselőházban is megtette, azon örvendetes különbséggel azonban, hogy itt a kormánynak nemcsak eddigi álláspontját je­lölte meg, hanem kimondotta azt is, hogy ettől ezután sem szándékozik eltérni. Nyilatkozatának e lényeges pontját itt közöljük . Amint a t. ház méltóztatik ezekből látni, a magyar kormány a fönforgó kérdésekre nézve ma is teljesen, tökéletesen azon az alapon, azon elvek mellett áll, amelyeket május 11-én és okt. 4-én közleni szerencsém volt. Méltóztassanak meggyőződve lenni arról hogy részünkről azok valósítására nyugodtan, higgadtan és határozottan fogunk tö­rekedni. Az, hogy mind erősek leszünk ez irányban, fog függeni attól, hogy működésün­ket mind a három szempontból mily fokig fogja támogatni a törvényhozásnak és első­sorban a t. háznak magatartása. A kormány a maga ré­széről mindenesetre híven fogja tel­jesíteni azon kötelességét, a­me­lyet május 11-én és október 4-én tett nyilatkozatai, melyeket m­a is fönn­tart, reá ruháznak. A ház élénk tetszéssel fogadta a választ s az interpelláló Wahrmann kijelenté, hogy a férfias, öntudatos válaszban megnyugszik; ki­jelenté azon meggyőződését is, hogy ha a kor­mány — amiben kételkedni nem szabad — ez irányban egész erélylyel teljesítendi kötelességét, a ház, a törvényhozás és a nemzet nagy több­ségének lelkes támogatására számíthat. — Török államférfiak szózata ara­ngyas nemzethez. Drinápolyból, török számítás szerint 1293. zilkád 1-ről, a budapesti egyetemi ifjúsághoz egy francia nyelvű levél érkezett, mely magyar fordításban a „P. N.“ szerint igy hangzik : Olvastuk a nemes magyar nemzet proklamációját a Véritében (egy kon­stantinápolyi lapban) a „Pester Lloydsból átvéve. Bizonyos, hogy az egész török nemzet azt ép oly gyönyörrel olvasta, mint mi, mert biztos jele az a barátságnak, mely a két rokon nem­zetet egybefűzi. Ismételjük, ezen proklamáció olvasásánál azon szózatot: „Éljen Magyarország! Éljenek a magyarok !“ Törökország ellenei egy oly államban lát­tak bennünket, melyről hiányai folytán azt kö­vetkeztették, hogy a török császárságnak utolsó órája ütött. De csalatkoztak. Még nem haltunk meg , s nem vagyunk barátok nélkül, mint el­leneink hitték. A magyar barátság tartósságá­ban helyezett reményünk felbátorít bennünket. Mert csak műveit magyar testvéreink szövetsége és barátsága tesz bennünket képessé, ellenntállni az éjszaki barbár inváziójának, megoltalmazni hazánkat s fönntartani törvényes jogainkat és úgy, mint függetlenségünket. Már természetszerűleg van a török nép a magyar nemzethez fűzve. A szövetség reánk és reátok nézve csaknem elkerülhetlen szüksé­­gességü, mert érdekeink lényegesen ugyanazok. Magyar testvéreink ! Itt az idő, megmutatni az egész világnak, de főkép vad elleneinknek, hogy két nagy nemzet hős fiainak szövetsége, Közép-Ázsia egykori hősei, védelmezni fogják törvényes jogaikat s közös érdekeiket szintúgy, mint az emberiséget! Azon emberiséget, amely hiv bennünket a sumniták­ és sarmatákhoz, hogy ellentálljunk a barbár ellenségnek s am­bícióinak. Az egész török nemzet megköszönvén a jóakaratot, melyet irányunkban tanúsiottatok, s hasznos szövetséget kívánva, amely tettleg nyil­vánuljon e két nagy barát érdekében, e hő kí­vánságot intézzük az éghez : éljenek a magya­rok ! éljenek a törökök! halál az ellenre! halál a barbárokra ! Legyenek szívesek átadni legszivélyesebb s legőszintébb üdvözletünket testvéreinknek !

Next