Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-09-16 / 111. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. Vasárnap, szeptember 16-án. Ill­ik szám. Megjelen. Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek. Szegeden házhozhordással és vidékre postén. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben e kiadóhivataltól elvitetve Egész évre 9 frt.­­ Félévre 1 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU KAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára, S Irr. Hirdetések díjai. A­ héthasábos petitsor vagy annak tervért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, szeptember 15. Nehéz, válságos időkbe jutottunk! A hazaszerető lélek elborul, a ha­zatértő kebel nehéz aggodalmakkal van tele. Mert nem tudja, hogy mi fog történni, és érzi, sejti, hogy­­ minden történhetik. Ha az osztrák-magyar fejedelmi ud­varnak ott Bécsben valami táncoló far­sangi jókedve volna (ami ugyan nincs), el­mondhatnánk, amit XVI. Lajos udvará­ról mondtak, hogy : „vulkán fölött tán­colnak.“ A kassai áldomás hamisított szö­vege villám volt, a­mely nekünk meg­­világítá az udvari körök ármányait,, ahol ő fölsége körül szövik és fonják a muszka-szövetség hálóját s a Törökor­szág romlására alapitott olcsó terület­szerző terveket; de nekik meg ugyan­ezen villám fénye bevilágitá a magyar­­országi vulkánt, amelynek belsejében — láthatták — a romboló elemek for­­ronganak, sustorognak, s csak egy vég­zetes lökés kell hozzá, hogy kitörjenek. Ki tudja, hogy a vakmerő kéz, mely a király rovására a hamisítást elkövetni vagy azt megtörténni hagyni nem átalkodott, nem éppen az ellenkező célt érte-e el, mint amit elérni akart? Ki tudja, hogy azok, kik erőszakolni akarnak oly osztrák-magyar politikát, amely ellen Magyarországon még a fűszál is tiltakozik , nem fognak-e visz­­szariadni átkos tervek keresztülhajtásától, látva a vulkánt, melynek kráterében a magyar nemzet haragtól lázas epéje forr a léterét fenyegető terv ellen, látva, h­ogy az kitörhet és veszélybe döntheti az egész monarchiát ! És így még jó hatása is lehet a rosznak, amit isten adjon. Mert kívánatos ez nagyon. És kí­vánatos, hogy ha valamikor, ma a hazai zsurnalisztika az igazság bátor és lep­lezetlen kimondásával teljesítse hazafias kötelességét, nem titkolva, nem szépítve, nem takargatva semmit. Részünkről mer­jük kijelenteni, hogy ezt ismertük eddig is kötelességünknek s csak azt hangoz­tattuk igazságosnak, amiről meg voltunk győződve, hogy az. Tévedhettünk nem egyszer, mert tévedni emberi dolog , de amennyiben mindig igyekeztünk magun­kat megóvni a sötétvérű peszszimista­­ságtól és a mindent rózsaszínben látó optimistaságtól egyaránt, hizelgünk ma­gunknak azzal, hogy többször, mint nem, eltaláltuk az igazságot s a helyes utat, és erős a hitünk, hogy eltaláljuk most is. Magyarország lázas izgatottságban van, és izgatottságának oka a monarchia keleti politikája, amely miatt félti Törökországot, amelyet „természe­tes szövetségesének ismert föl, és félti a hazát, mert nagy veszélynek látja azt kitéve, ha e szövetségesét sikerül a di­plomácia ármányainak megrontani. „Tö­rökország területi épségét s független hatalmi állását fönn kell tartani minden­áron!“ Ez ma dogma Magyarországon, amely minden magyarnak vérévé vált. S ez magyarázza meg, hogy az izga­tottság nagy és mélyreható; benne van ebben gazdag és szegény, úr és paraszt, tisztviselő és független polgár. Nincs alóla kivéve senki. Ez az, amit meg­győződésünk szerint konstatálhatunk és igazságnak kijelenteni hazafias köteles­ségünknek tartunk. A másik az, ami ebből önként kö­vetkezik , hogy Magyarország mai han­gulatában oly hatalom, a mely, megfe­lelő irányban fölhasználva, mindennél erősebb támasza a monarchiá­nak és a trónnak; oly hatalom, a mely ez esetben a világ által bámult török hősiesség csudáira képes és a jó siker reményével vihető minden veszély te­­leküzdésére, mely a monarchiát és a hazát fenyegetné ; ellenkező esetben — amitől isten óvjon ! — oly hatalom ez, mint az orkán, melyet Aeolus barlang­jából egy szerencsétlen pillanatában bo­csátott szabad szárnyra, hogy lássa, amit tán maga sem akart, a siralmas kata­sztrófát romboló útjának nyomain. Legyenek meggyőződve a király és a kormányok, hogy evvel a hatalommal mindent lehet merni a siker reményével, de nélküle és ellene minden lépés ér­vénybe vezethet. És legyenek meggyő­ződve, hogy : nincs oly erő és hatalom, amely Magyarországot a török megron­tására s a muszka támogatására fölhasz­nálni képes lehetne ! Kimondottuk, amit akartunk. A többi isten és a monarchia sorsát intéző férfiak kezében van. S még egyet. A szélsőbal lángnyelve, mely önmagát pörkölte, kezd fogékony talajra lelni. A szikra tüzet fog, és a szikrát bőven ontják. Egy ige fölülről, hogy keleti politikánk nem lesz muszka politika, és a hánykódó habok lecsilla­pulnak és eloltják a harapózni kezdő tüzet. De ehez még lesz szavunk, s ad­dig v óvjuk az oktalan tűzhányóktól a közönséget is! Hanem utolsó szavunk fölfelé szól: Caveant consules, nequid respublica detrimenti capiat. Hazai ügyek. — A király Cegléden. Bevégződvén a kassai hadgyakorlatok, innen a király a ceg­lédi hadgyakorlatokra utazott kíséretével, amely­ben ott volt Tisza min.­elnök és Wenck­­h­e­i­m b.­ő­rsége személye melletti miniszter is. A király csü­tört. reggel érkezett Ceglédre. Fogadtatásáról a „P. N.“-nak ezeket írják : Cegléd ünnepel. Lobogók, zöld gályák, ide­genektől hemzsegő utcák, csillogó egyenruhák hirdetik, hogy a fölséges uralkodó időz falai közt. Az úgynevezett praefektusi épület, melybe ő Fölsége szállt, ünnepi díszt öltött, honvédek és udvari gárdisták állnak őrt, s körülöttük hullámzik a kiváncsiak tömege. De aki a ve­sékbe lát, a­ki ért az arcok és szemek titkainak olvasásához, az nem zárkózhatik el azon észle­lettől, hogy az általános örömre egy kínos tudat lidércnyomása nehezedik. Tekintélyes polgároktól hallottam, hogy Cegléd lakossága örömrivalgás­­sal fogadta a hírt, hogy fölséges urát körében üdvözölheti; az előkészületek önként, szívből történtek, és a fogadtatás olyannak ígérkezett, mely nagyszerűségre és őszinteségre messze fö­lülmúlja a kassait. De tegnap óta, a kassai to­­aszt folytán (melynek hamisított voltát ma hajnalban még nem tudta Cegléd), hirtelen meg­változott a hangulat. Kassán zavaró momentum lépett közbe, mely a ceglédieket mély fájdalom­mal töltötte el. De e körülmény — bár lankasztólag hatott és észrevehetőleg csökkentette a fogadtatás fé­nyét — nem birta beárnyékolni a ceglédiek sokszor tapasztalt lojalitását és belső ragaszko­dását koronás királyunk iránt. Legelső magyar városaink egyike méltóan iparkodott fogadni a legelső magyar ember látogatását. A király és legszorosabb kísérete részére az említett praefektusi lakházban nyolc szoba rendeztetett be , míg Albrecht főlig a szomszé­dos számvevői épületben vett szállást. A magas vendégek közül legkorábban Albrecht főherceg érkezett meg, ki az udvari szalon­kocsiból reg­geli 3 ó/a órakor szállt ki p­adlátusa, Piret báró altábornagy kíséretében. A perronon Bartha polgármester, Tury főkapitány és csekélyszámú közönség fogadták. Ő Felsége reggeli 5 órakor érkezett meg. Ágyudörgés, nagy néptömeg, bandérium fogadta, de meg kell említenem azt is, hogy több vidéki küldöttség visszalépett. A néptömeg már akkor tekintélyes számra szaporodott föl. A hatósági személyiségek közül a perronon áltak: gr. Sza­­páry István pestmegyei főispán, Szilassy, a polgármester, kapitány, Tisza Lajos, a törvény­szék, stb. Ő Felsége kiléptekor a tábornokokhoz for­dult, azután meghallgatta Bartha polgármes­ter üdvözlő beszédét. Ő Felsége a zajosan megéljenzett beszédre körülbelül azt válaszolta, hogy őszinte köszö­nettel fogadja hódolatukat és üdvözletüket. Szí­vesen fog tölteni néhány napot Czegléd városa derék lakói körében, kik az imént tapasztalt szives fogadtatás által is tanúsítják, hogy a trón iránti hű ragaszkodást hazafias érzelmeiktől el­­választhatlannak tartják. Végül biztosította a fogadó küldöttséget királyi kegyelméről. Ő Felsége azután Tisza Lajoshoz és gr. Szapáry Istvánhoz fordult, mire bemutattatta magának a többi hivatalos személyeket; ő Föl­sége távoztakor a közönség éljenzett, ami ko­ronként, midőn a király kocsira ült és a városba szállására hajtatott, meg-megújult. Mintegy 4— 500 főnyi tömeg kisérte ő Fölségét. Gyönyörű, üde levegőjű regg volt. A mozgó tömeg nemzeti lobogókkal, ő Fölsége fogata és az azt követők hosszú sora a bennülők fényes katonai egyen­ruháival színgazdag képett mutatott. A reggelizés után a király 7x/2 órakor a hadgyakorlatra lovagolt. A hatóságokat ő Föl­sége 3 órakor fogadja. A török attach­é­­n a­k ovációra készülnek. — A király kassai pohárköszön­tő­j­ének hiteles szövegét közli a „Búd. Közi.“; ugyanazon helyreigazított szöveg az, melyet mi is közöltünk. Bizonyos tehát, hogy a király az ominózus „szövetséges“ szót nem mondta. De hát hogy történhetett mégis annak fölvétele a hivat. „C. B.“ sürgönyébe ? A „P. N.“ erre vonatkozólag arról értesül, hogy a korábban megállapított szövegben csakugyan benne volt ez a szó s igy kapta azt e­l­ő­r­e a „C. Bur.“ embere. A „szövetségesem“ szó azonban később kihagyatott és pedig Tisza Kálmán min.­elnök fölszólalása folytán, s ő fölsége azt nem is mon­dotta; erről azonban elfelejtették értesí­teni azt az udvarmesteri tisztviselőt, ki az áldo­más szövegét a „Corr. B.“ hivatalos tulajdono­sának s egyéb hírlaplevelezőknek átadta volt. Bizony, bizony furcsa ez, ha igaz. A „P. L­.“ ellenben arról értesül, hogy ez a szó benne van az ily alkalmakkor használni szokott formulárokban (?) s a lapoknak ezt ad­ták át; 5 felsége azonban kitörölte abból a „szövetséges“ szót és maga hagyta jóvá a két hivatalos lap számára szánt szöveget. — A „P. N.“-nak egy másik, szerinte illetékes hely­ről vett értesülése ugyanezt megerősíti. Már most csak annak a kiderítése van hátra, hogy e nagy zajt okozott ügyben ki a „kozmás.“ — U­t­ó h­a­n­g a k­a­s­s­ai napokhoz. E cím alatt az „E11.“ belmunkatársa és kassai tudósítója, nevének aláírásával, egy rövid cikket tesz közzé a nevezett lapban, amelyben egy ra­kás szenzációs hírt meghazudtol és a mende­mondák sorába igtat. Meglepetéssel olvasom — így ir — a sok ferdítést és hazugságot a kassai dolgokról. Ott voltam végig, s ahol személyesen nem lehettem, szereztem magamnak hiteles értesülést mindig a legilletékesebb helyen. így, a mi a tegnap reggeli kivonulást illeti, egész határozottsággal állíthatom, mert magam szemtanú voltam, hogy Albrecht főherceg az orosz attachét nem szólította meg s igy nem is gratulált neki. — Alaptalan az is, hogy a török attachét a királyi kiséret semmi figyelemben nem részesítette volna.­­ A második lóver­senyen a király­­közel tíz percig beszélt vele, holott nem is minden attachét szólított meg. Ezenfelül a török attachét folyvást kisérték közös hadseregbeli főtisztek, s a második napi hadgyakorlaton mindig egy ezredest láttam mellette. Az udvari ebédre vonatkozólag azt írja, hogy az nem volt tisztán katonai diner, mert Tisza és Wenckheim miniszterek is ott voltak, s kiválök még néhányan a főpapságból és a polgári hatóságok képviselői közül. Az orosz attaché nem ült a király jobbján, mert ott Albrecht főherceg ült, ki ép e napon huszár­tábornoki egyenruhában volt. Továbbá orosz rendjeleket sem látott, stb. Szellőztetvén ezután a királyi áldomást, igy folytatja és végzi . Hogy ki küldhette a felkö­szöntő hamisított szövegét, azt nem tudom, nem is gyanítom. A vizsgálat különben meg van indítva. De hogy nem olyan ember küldhette, ha közel áll is az udvarhoz, aki a dynasztiának és a monarchiának igaz barátja, az bizonyos. Ennek az alávaló embernek bizonyosan roszul esett az, hogy a király annyi rokonszenvet és olyan őszinte lelkesedést tudott kelteni Kassán. A hatás megrontását igen pompásan gondolta ki. Hogy állunk a keleti ügygyel? Lapunk egy kitűnő budapesti barátjától veszszük az alábbi levelet, a­melynek egyes, ha­zánkra nézve nagyfontosságú állításait és pesz­­szimizmusát nagyon szeretnénk megcáfolni, ha módunkban volna, így a cáfolatot vagy meg­erősítést az időtől várjuk. Budapest, szept. 13. (—a­) A keleti bonyodalmaknak a diplo­mácia által ily válságossá lett tétele alig hagy fönn kétséget az iránt, hogy ha az érdemes di­plomácia továbbra is így folytatja a békére, másodsorban a már meg nem akadályozhatott háború lokalizálására irányuló áldásos működé­sét , nem­sokára egy takaros kis európai kon­­flagráció koronázandja nemes törekvéseit. Mert hogy a béke hangoztatása mellett a háború meg­indítása, az orosz győzelmek teljes biztosítása és a koncnak mi módon való meg­osztása Berlin, Pétervár és Bécs közt már előre elhatározott, bevégzett dolog volt, azt az utóbbi napok leleplezései még azok előtt is kétségte­lenné tehették, akik nem lehettek, mint mi, kö­zelebb a tűzhelyhez, akik tehát már korábban tisztában voltunk a dolgok állásával. Soha sem tartoztunk a „búsmagyarok“ közé, kik, a jó ég tudja honnan, honnan nem előka­­pott, regényes hajlamaiknak mindenkor megfe­lelő jelszavakra lelkesülni vagy sírni tudnak; éppen azért a búsmagyarok le- vagy elfoglalása végett kibocsátott félhivatalos jelszók , minők : „Ausztria-Magyarország érdekeinek megóvása“, — „fönntartottuk minden eshetőséggel szemben akciónk szabadságát“, — „határainkon­ nem tű­rünk új államalakulásokat“, stb. — minket soha megnyugtatni nem bírtak; megnyugvást csak abban találtunk, hogy a monarchia és különösen a hazánk sorsát intéző államférfiak okvetlen be­látják, hogy az orosz politika a monarchia s Magyarország és a magyar nemzetiség fönnállá­sának alapjait aknázza alá; — megnyugodtunk abban is, hogy a német, lengyel és magyar nemzetiségek összhangzó érzületével ellentétes politika még­sem fog követtetni ; megnyugvást kerestünk Andrássy és Tisza hazafiságában, és úgy okoskodtunk, hogy a diplomácia tekervé­­nyes utain látszólag támogatni valakit még nem jelenti azt, hogy annak érdekében a saját létér­dekeinket föláldozzuk. És azért nem is vártunk a döntő köröktől teljes, őszinte, nyílt fölvilágo­­sítást a sürgető kérdezősködésekre, hanem ész­leltük az események menetét, hogy azokból me­rítsük a szükséges fölvilágosítást. A háború kitörése után, miután a párisi szerződések a tények által a lomtárba jutottak, éppen nem csodálkoztunk, ha a dunai szabad kereskedés és forgalom is vele együtt oda sé­tált; azon sem ütköztünk meg, hogy a Duna torkolatát az oroszok elzárták, mert hiszen ha a folyam két partján egymással ellenséges nép táboroz, azok bizon nem fognak, a dunai szabad kereskedés tekintélyétől megij­edve, örökösen csak farkasszemet nézni, vagy pedig az átkelést lég­golyón eszközölni; azt is még meg bírtuk magya­rázni, hogy a magárahagyott (?) oláh kormány az orosz hadak átvonulását megengedte (mit is tehetett volna mást az orosz fegyverek ellen ?); ezeknek meg volt a logikai oka, és mi monar­chiánk érdekeit (már t. i. a diplomácia állás­pontjára helyezkedve, mely azonban nem min­denben a mienk) nem a pontokban véltük föl­találni ; mi azt tartottuk, hogy határainkra a háború ki ne terjesztessék, a szomszédos dél­szláv népfajok a küzdelembe be ne vonassanak és fajrokonaik határainkon belül mindenféle nem­zetiségi lázaktól megóva maradjanak; továbbá úgy okoskodtunk, hogy a monarchia érdekei akkor sem lesznek sértve, ha némely, a győző orosztól követelt méltányos reformok által a török kereszténység helyzetén javítanak,­­ föltétlenül elismerve a török birodalom integri­tását. E föltevések kezdetben valósulni is ígér­ A király, a­ki minden iránt érdeklődött, a­ki mindenütt magyarul beszélt, a­ki résznéven vette, hogy nem magyar ruhában jelentek meg előtte, aki egy tábornokot, mikor honvédtiszteket kez­dett németül bemutatni, figyelmeztetett arra, hogy „kérem, csak magyarul“, — az a király lehetetlen, hogy együtt ne érezzen magyar nem­zetével. — A képviselőház első ülése a nyári szünet után tegnap volt. Már az első ülésre a keleti kérdést tárgy­azó három interpel­láció volt bejelentve, és pedig gr. A­p­p­o­n­y­i Alberté a „keleti kérdésben“, S­i­m­o­n­y­i Ernőé a „keleti kérdésben követett politika“ iránt és H­e­l­f­y Ignácé a „külügyminiszternek a török kegyetlenségek elleni fölszólalása­ tárgyában.

Next