Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-09-16 / 142. szám

A helyőrségek élelmezését a szandzsákban lakó legnagyobbrészt török kereskedők vállalták el, a­kik a szállítási határidő megtartásának bizto­sítására 50,000 aranyat érő birtokaikat kötötték le. Boszniából tehát nem kell jövőre élelmi­szereket szállítani. E tekintetben a török ható­ságok is nagyon előzékenyek. A görögkeleti is­kolában kórházat rendeztek be. O­b­a­d­i­c­h tábornok megállapodott a tö­rök parancsnokkal, hogy Banyán túl a Kratov patak lesz a határvonal a két sereg közt. A török parancsnok elhalasztotta a csapatjaink ál­tal megszállott terület kiürítését Huszni pasa megérkezéséig. A török csapatok egyelőre itt maradnak helyőrségen. A mi katonáinkat részint elszálá­­solják, részint pedig sátortáborban helyezik el. A mi katonáink és a török katonaság közt a legjobbb egyetértés uralkodik. A lakosság ma­gaviselete teljesen kielégítő. A magyar kormány elhatá­rozta, mint a „N. W. Tagblatt“ állítja, hogy a legközelebb összeülendő képviselőház elé tör­vényjavaslatot terjeszt a Budapest-zimony­­belgrádi vasútnak államköltségek kiépíttetése iránt. Belgrádból értesül a „Bud. Corr.“, hogy az osztrák államvasúttársaság képviselői, kik Szerbiát már elhagyták, a szerb vas­utak kiépítésére vonatkozólag formális ajánlatot terjesztettek a szerb kormány elé, a­melylyel azonban nem vállaltak kötelezettséget, miután a szerb kormány kinyilatkoztatta, hogy előbb a csatlakozásokra vonatkozó nemzetközi szerződéseket kell megkötni. ■■ s* « ****• ' '' t* A tanító állása a társadalomban. (Folytatás.) Hogy a szülők gyermekeiket bizalommal adhassák tanítóhoz, első­sorban megkivántatik, hogy ha a tanítót az Isten családdal áldotta meg, legyen családjának példányszerű feje, mu­tassa meg saját gyermekein, hogy jó nevelő. Mert a tanítóról azon véleményben vagyunk, hogy ha nem képes saját gyermekét jól nevelni, annál kevésbbé tételezhető föl róla, hogy az is­kolában tudna eredményt fölmutatni. Pedig ez föltétlenül nem áll. Lehet a tanító nem minta­szerű családapa, azért az iskolában némi ered­­ménynyel működhetik. Ez azonban nem az ő érdeme, hanem az ellenőrző közegé. Ez a jelenség két fajta tanítónál észlelhető, a) annál, a­ki nagyon szereti a pénzt és az iskolán kívül minden ide­jét pénz­szerzésre fordítja; b) annál, a­ki na­gyon szereti a társaságot s az iskolából nem haza, hanem a korcsmába siet. Az a látás-fu­­tásban kimerülve nem képes gyermekei neve­lésére egy órát fordítani; ez, nem akarván a jónak megrontója lenni, akkor érkezik haza, midőn gyermekei már alusznak, tehát reá nézve az atyai kötelmek teljesítése lehetetlen. Külön­ben pótolja mulasztását, ha gyermekei saját osz­tályába járnak ; ha a máséba járnak, annak a kollegialitás szentsége kötelességévé teszi, hogy helyreüsse azt, a­mit az atya naponként elmu­laszt, ha máskép nem, hát a­­ klaszszifikálás­­sal. A­kinek más fogalmai vannak a kollegia­litásról, az embertelen kortárs. Ezért nem ritka az a jelenség, hogy épen a tanítónak vannak legroszabb gyermekei. Már hogy ez a tanító te­kintélyét nem emeli és az egész tanügynek ká­rára van, azt hiszem, nem kell vitatnom, mert ez a dolog természeténél fogva a szülőkben a bizalmatlanságot fölkelti. A tanító­testület iránti bizalmatlanságot még más körülmények is élesztik. Ugyanis mindenki előtt ismeretes dolog, hogy a tanítóképző-intéze­tekbe menekülő ifjakat nem igen szokták meg­válogatni, mert attól tartanak, hogy ha gorom­bább rostát alkalmaznak, nagyon kevés találna benne maradni; fölvesznek ott polgári iskolát, a gymnázium négy alsó osztályát csikorogva el­végzett tanulókat, sőt itt-ott mesterlegényeket is. A képezdék egymást fölüllicitálják a fényes diplomák osztogatásában , ez­által reményük jó hírnevüket megalapíthatni. Ennek az eljárásnak pedig a következménye az, hogy csupa kitűnő — még a mennyiségtanból is —jegyekből álló diploma birtokosa nem volt képes törtszámokat összeadni. Az sem bizalomra gerjesztő, hogy az egész tanító-testületben alig — sőt nem is — talál­ható oly ember, a­ki gramatikailag helyesen írni, annál kevésbé kifogástalanul fogalmazni tudna. Bárgyúságában a tanító-testület egyik-másik tagja mennyire kiöli másokban önmaga iránt a bizal­mat, midőn fűnek-fának panaszkodik, hogy fia bizony nem a „legjobb“ tanuló, nem lesz abból sem pap, sem orvos, sem ügyvéd, de jó lesz a tanítónak ! Tehát a­ki semminek sem való, az legyen tanító ! Ebből mások azt olvassák ki, hogy felőle is az apja igy gondolkozott. Mikor a tanító önmagát igy klaszszifikálja, miként vé­lekedhetnek mások felőle ? Az a tanító szolgál­tatja azonban legfényesebb bizonyítékát annak, hogy állására méltatlan , a­ki a kollegialitás felől tiszta fogalommal bíró kartársát azért vá­dolja, mert ez fiával naponként vesződik. Ezt nem hogy meg nem köszöni, hanem rész néven veszi, mert az ő paedagogiai (!) fölfogása szerint ezzel a tanulástól kedvét veszi a fiúnak, így gondolkozik egy tanító. Neki nem az az óhaja, hogy fia tudjon valamit, hanem csak az hogy úgy legyen osztályozva, hogy fölvegyék a ké­­pezdébe. Az ilyen jelenség is — pedig ez gya­kori — egy ok arra, hogy az emberek rész­vé­leménynyel vannak a tanító­testület felől. Sze­rintem épen az a jó kortárs, a­ki kollegájának gyermekével m­indazt ő követi, a­mi csak tehet­ségében áll, ha mindezek dacára a fiú kellő eredményt sem tud fölmutatni, megbuktatja őt, nehogy a szülőt ámítva, magát a társadalmat károsítsa. — Csakhogy kevés, mód nélkül ke­vés az ily gondolkozású kollega! Más okos szülő, ha azt látja, hogy gyermeke a tudomá­nyos pályán nem fog boldogulhatni, mesterségre adja, míg a tanító belőle minden áron tanítót akarna faragni. Innen van azután az, hogy a pályák legmagasztosabbján oly egyének is van­nak, még­pedig nagy számban, a­kik csak ká­rára vannak a tanügynek. Régen kitűzött jelszó : győzzön a jobb ! Jó­val előttünk beismerték mások, hogy még­­a legnagyobb ember is csak egy ember, azért minden téren az erők töm­örítésére, egyesítésére törekedtek a nemzet jobbjai.­­ „Az erdők fái fajra, nemre, színárnyalatokra, erőre, területre nézve sok helyütt különböznek egymástól, egy­ben azonban teljes összhangzás van közöttük, hogy mindannyian fölfelé, a világosság felé tö­rekszenek. Sok különböző, színárnyalat játszik a leveleken, bár ezen árnyalatoknak is mindig meg­van a maguk harmonikus összefüggése ; de midőn vihar jő, gyönge és erős gyökerek, parányi lombok és terebély koronák mind egy­másba fogód­­nak, mind egymást védik, támo­gatják, mintha sejtenék, hogy erejök, hatalmuk addig tart, mig csak fölöttük vagy ellenük szem­­ben­ küzd a szélvész, s azonnal törve — vagy leg­alább veszélyeztetve — van az erejök, hatal­muk, midőn kezükbe furakodva soraikban pusz­tít a vihar.“ — mondja Várady. Hát a legmagasztosabb s egyszersmind leg­­terhesebb tanítói pályán nem így kellene lenni? Már ki kételkedhetne e fölött ? És a gyakorlati élet az ellenkezőre nem egy elszomorító példát tud fölmutatni. A­mit egy iparos­segéd nem tesz társa el­len, azt teszi egynémely tanító kollegája ellen. Nincs fogalma a koll­gialitásról annak a tanító­nak, a­ki társának alattomos utakon, áskálódva nemcsak ártani, de őt erkölcsileg meggyilkolni, boldogságát földalui iparkodik. Ezek nem a ne­mes verseny zászlaja alatt küzdenek , hanem alantias szenvedélyük által vezettetve minden jót és szépet már csirájában a legaljasabb esz­közökkel megmérgezni iparkodnak. A­helyett, hogy az amúgyis szerfölött terhes pályán egyik a másikat támogatná, még azért, mivel egyik­másik valami magasabbra tör, romlására a leg­­cudarabb tettől sem riadnak vissza. Ezek aztán nem emberek, hanem szörnyek. És Ciceróval kérdem : „Van e különbség abban : akár ember­ből barommá váljék valaki, akár emberi kép alatt a barom vadságát viselje magában ?“ — Itt még megbotránkoztatóbb az a jelenség, hogy, Széchenyivel szólva, ezek a gyalázatok tenge­rén úszkáló babarcok magokat erénybősökül föltolni, mások fölött pálcát törni nem átalkod­­nak. — Nagyon siralmasak a mi társadalmi viszonyaink, midőn ilyen jelenséggel úton-útfé­­len naponként találkozunk. De még elszomorí­tóbb az a körülmény , hogy az ilyen söpredék ellenében az ártatlanul zaklatott, majdnem házi boldogságától megfosztott egyén még elégtételt sem nyerhet. Hogy az ember hivatalának pontosan meg­felelhessen, függetlenségre kell törekednie. — Anyagi függetlenség nélkül nincs erkölcsi füg­getlenség. A zilált anyagi viszonyok az ember belbecsét megrontják, tekintélyét semmivé teszik, tekintély nélkül pedig hatás oly lehetetlen, mint a­hogy okozatot várni ok nélkül képtelenség. — Ha valamely álláson kívánatos a rendezett anyagi körülmény, a tanítómn kétszeresen az. Ez alatt nem azt értem, hogy a tanító jó módban legyen, — mert vagyonosság és tanító még ed­dig egymást kizáró fogalmak, — hanem csak azt, hogy ne kényszerüljön másokkal az önér­zettel meg nem egyeztethető viszonyba lépni. Ez nem oly nehéz, mint sokan hiszik; csak fogadjuk el és kövessük azt az egyszerű methó­­dust: „addig nyújtózzál , a meddig a takaród ér.“ Ezen intés követése minden jónak , figye­lembe nem vevése minden résznak forrása. Di­­tissimus est, qui pancissim­us contentus vivit. — Szállítsuk le igényeinket és gazdagok leszünk. Mert nem az a gazdag, a ki sokra vágy, hanem az, a ki azzal meg van elégedve, a­mivel bír. A tanítónak soha sem szabad megfeledkeznie arról, hogy osztályrésze az ön­megtagadás. — A nyomor iskoláját kitanulni majdnem kívánatos a fiatal emberre, mert ez tisztit , nemesit, meg­ismerteti velünk a, saját erőnket, bizalmat ébreszt bennünk önmagunk iránt , és sorsunk jobbra fordultakor meg fogjuk tudni becsülni kevésbé nyomasztó helyzetünket, vigasztalhat­ván magunkat, ahiol lám indi ventos. Anyagi jólétre törekedni minden embernek kötelessége, de azt sem szabad elfeledni, hogy nincsen utálatosabb valami , mint önmagáért szeretni. Cicero mondja, hogy az emberek leg­inkább azt tisztelik, a­kire a pénz nincs hatás­sal ; a­mely férfiún ez megismerszik, azt úgy tekintik, mintha a díszpróbát kiáltotta volna. A tanítónak tehát még kevésbé szabad, mint más­nak, a pénzszerzésre oly eszközöket igénybe venni, a­melyek a tisztesség határán kívül állanak. A tanító egyik fő erénye a megvesztegethet­­lenség. Ez pedig abban áll, hogy senkitől se fogadjon el az ember olyasmit, a­mit követelni jogában nem áll. Ajándékot követelni jogosítot­tak nem vagyunk , tehát el sem szabad fogad­nunk. Mert lehet-e az emberekkel elhitetni azt, hogy az ajándékozás alatt nem a megvesztege­tés szándéka lappang ? Azt hiszem, hogy erre senki sem­ merne vállalkozni.­­ Köztünk talán mindenki tud esetet, hogy maga az illető aján­dékozó szemetvágva dicsekedett, hogy ezt, meg ezt a szegény tanítót megajándékoztam, de sőt egyik panaszképen, másik dicsekvésből mondja: de sokba is került nekem ez a fiú! Képes-e az ilyen nyilatkozat a tanító erkölcsi értékét emelni ? Megcáfolhatatlan lélektani igazság az, hogy a legeslegtöbb esetben többre becsülendő az a tanító , a­ki sohasem kap ajándékot, mint az, a­ki ilyenekben sűrűn részesíttetik. — Nem kevésbé megvetendő az a tanító, kit a magyar ember eléggé nyersen, de találóan, az ökörből való borjú kicsalogatás-féle szólammal szokott jellemezni, mint az, ki örökös pénzzavarban van s csak azt nem feji meg, a­ki őt magához kö­zel nem ereszti. Értekezésemnek ez azon pontja, a­melyről legkevésbé szeretek beszélni, jóllehet úgy va­gyok meggyőződve, hogy erre kellene leginkább kiterjeszkednem ; azért, hogy ezt a pontot ne kerülgessem, mint macska a forró kásá­t, saját nevén nevezem meg a gyermeket. A tanító ne törekedjék úgy élni, mint azok, a­kik évenként ezrekkel rendelkeznek ; ne erőlködjék a divat­nak hódolni, az essem-iszom- és áldomásban ne keresse egyedüli boldogságát; mert itt is az a vége a dolognak , mint minden erőlködésnek: a megszakadás ; a­ki pedig ebben szenved, az a közvagyonosodás emelésére be nem folyhat, hanem vallja Ciceróval, hogy „tisztességes do­log takarékosan, meghúzva, szigorúan , józanul élnünk.“ Bacsányiként: „Ha tisztünkben hűségesen és lelkiismeretesen járunk e­l, nagy gazdagságot ugyan nyerni nem fogunk, de élvezni fogjuk a szív nyugalmát, a­mely jobb, mint minden gazdagság.“ (Vége következik.) Helybeli újdonságok. Szeged, szept. 15. — Ti­sza L­aj­os királybiztos úr, tegnap Budapestről Szegedre visszaérkezett. — Szász Károly miniszteri tanácsos úr ma délben Temesvárról Szegedre érke­zett, s a szegedi tanintézetek népességi viszo­nyairól, a tegnap befejezett behratások alapján megszerzi az adatokat. Az éjjeli vonattal Buda­pestre utazott.­­ A törvényszék visszatelepí­tése már nemcsak befejezett tény, hanem erre nézve már a határidő is kitüzetett. A törvény­szék és királyi ügyészség, az egész hivatali sze­mélyzettel október 15-én fejezi be Makón működését, s október 16-án fogja Szegeden újból megkezdeni. Felsőbb rendelet folytán a kezelési könyvek Makón október 15-én d. u. 5 órakor lezáratnak, s Szegeden október 16-án d. e. 9 órakor megnyittatnak. A tárgyalásokra már kitűzött határnapok helyett újak nem tű­zetnek ki, hanem az érdeklett közönség hirdet­mény útján figyelmeztetni fog, hogy az október 15. utáni határidőkre ne Makón, hanem Szege­den jelentkezzék. — Az adó- és illeték­­s­z­a­b­á­s­i hivatalok visszahelyezésének határ­ideje még nincsen határozottan megállapítva, azonban annyi bizonyos, hogy e hivatalok még e hóban visszatelepittetnek. A Zsótér-ház föld­szinti részében e célra helyiségek rendeztet­­nek be. — A körtöltés kiépítése tár­gyában már létrejöttek a megállapodás­ok, s a vonal kiépítése azonnal megkezdetik. — Ko­vács és társai hód­mező-vásárhelyi vállalkozók, beadott ajánlatukhoz képest azon vonalat nyer­ték, mely A­­­g­y­ő felől a makkoserdőig terjed. E szakasz kiépítéséhez 187,649 köbm. föld föl­hordása szükséges. A körtöltés többi szakaszainak kiépítésére nézve a királybiztosság Pick és Klein és Gregersen vállalkozókkal hosz­­szasabb tárgyalást folytatott, azonban a meg­egyezés nem vezetett sikerre. Ennek folytán az ügy úgy dőlt el, hogy a fennmaradt töltéssza­kaszok kiépítése házilag fog eszközöl­tetni. A földhordást az alföld-fiumei vasút fogja eszközölni lórékkal. Az építés Szeghet Attila kir. főmérnök vezetése és Jankovich Miklós biztosi tanácstag felügyelete alatt törté­nik, és a munka megkezdése e szakaszokon is azonnal folyamatba lép.­­ A töltésvonal kiépí­tésénél a szükséges kisajátítások is rendben vannak. Erre nézve a városi tanács által kikül­dött bizottság rendszeres javaslatot dolgozott ki, melynek alkalmazása lehetővé teszi, hogy a ki­sajátítási eljárás nem fogja késleltetni a munka folyamát. E javaslatot jövőre bővebben ismer­tetni fogjuk.­­ A város indirekt jövedelmi adóforrásai, köztudomás szerint gyökeres rekonstrukció tárgyát képezik a jövedelmek emelése érdekében. Időszerűnek látjuk azért fölemlíteni e javadalmak eddigi jövedelmezősé­gét, úgy, a­mint az többévi forgalom alapján megállapított átlag szerint előirányozva van az 1880-ik évre. E javadalmait, melyek házilag kezeltetnek, a fogyasztási adót kezelő bizottság fölügyelete alatt állnak ; a hidvámjövedelem itt nincsen fölvéve, mert az külön kezeltetik. Az egyes javadalmak bevételei s a kezelési költsé­gek következők : 1. B­o­r-, sör- és pálinka italmérési díjakból a bevétel 25.000 frt, a kiadás 3360 frt, tiszta jövedelem 21,730 forint.­­ 2. Helypénz. Bevétel 16 ezer forint , kiadás 3276 forint, tiszta jövede­lem 12,724 forint. — 3. Kövezetvám­. Bevétel 8000 frt, kiadás 2876 frt; tiszta jöve­delem 5124 frt. — 4. Behozatali köve­zetvám krajcár dijak. Bevétel 14,000 fr­t, kiadás 1270 frt; tiszta jövedelem 12,730 frt. — Liter- és mérési dijak. Bevétel 900 frt, kiadás 860 frt; tiszta jövedelem 40 frt. — 6. Föld- és vályogbehozatali di­­j­a­k. Bevétel 1000 frt. Kiadás nincsen. — 8. Hajtott jószág utáni fűbérszedési dijak. Bevétel 150 frt, kiadás 30 frt; tiszta jövedelem 120 frt. — 9. Vágóhíd haszná­lati dijakból tiszta jövedelem 1200 frt. — Eszerint a kir. kisebb haszonvételekből az eddigi előirányzat szerint évenként 66,450 frtot tesz a bevétel; a város azoban az egészbő­l csak 52,468 frt tiszta jövedelmet hoz , mert a házilagos kezelés igen költséges, amennyiben hat üzletággaa összesen 11,472 frtra megy. A város indirekt jövedelmi forrásainak erlelésével föl fog merülni a javadalmak kezelésének kérdése is, és akkor tüzetes megbeszélés tárgyává kell tenni a házi­lagos kezelés és bérbeadás ügyét, mert nagyon t­­étes dolog, hogy némely üzletnél, melynek ke­zelési költsége a jövedelemhez képest aránylag igen magas, a látszólagos előnyök fölérnek-e azon többlet elvesztésével, melyet a város a bér­beadás útján nyerhetne. Annyi bizonyos, hogy némely javadalom jövedelmezőségére nézve a házilagos kezelés határozottan hátrányos. — Szeged befásításához. Bu­d­a­p­es­t város 39.700 darab facsemetét ajánlott föl. A csemeték közt különféle nemesített gyü­mölcsfajok, díszfák és vadfák vannak. E szép adomány újabb bizonysága azon bőkezű áldozat­­készségnek, melylyel az ország fővárosa a rom­­badült testvérváros ujjáteremtésének ügyét oly nemesen fölkarolta.­­ A hajléktalanok téli elhe­lyezése tárgyában a királyi biztosságnál szorgosan folynak a munkálatok. A nép egy­­része a várbeli kazamatákban fog elszállásoltatni melyeknek kitisztogatása s lakható állapotba való helyezése folyamatban van. A téli szállá­sokat átalakítandó barakkok téglával fognak föl­rakatni, úgy, hogy az ehez használandó anyag a barakkok szétbontása után az építkezéseknél is használható legyen. A barakkok fölrakásához az új­szegedi téglatelepekről 230.000 db tégla vásároltatott be.­­ A költségvetési bizottság holnap d. u. 4 órakor kezdi meg tanácskozásait az 1880-iki költség-előirányzat fölött. A bizott­ság tárgyalásai ez alkalommal fokozott fontos­sággal bírnak, midőn a városi háztartás külön­ben is mostoha viszonyait­ a katasztrófa után, s szemben Szeged jövőjének nagy érdekeivel, ugy kell rendbehozni, hogy míg egyrészről a város telhetőleg birtokában legyen a közügyek rekon­strukciójához, s nagy miszsziójához megkiván­­tató pénzerőnek , addig másrészről az adózó pol­gárság megzsibbasztott anyagi ereje lehetőleg kimeh­essék. És minthogy a királybiztos úr pénzügyi expozéja az e cél elérésére vezető utakat és módokat kijelöli, ezen expozé tárgya­­lása fogja a tanácskozások s megoldandó nehéz feladat súlypontját képezni. Azt hiszszük, hogy a költségvetési bizottság, mielőtt a budget téte­lenkénti tárgyalására térne át, már a dolog lo­gikai rendjének követelménye szerint is, akként osztja be munkáját, hogy előbb a királybiztos úr pénzügyi expozéját fogja érdemlegesen letár­gyalni. — Tornyai Schossberger Nán­dor, lóvonata vasút építése iránt a tanácshoz s egyidejűleg a közmunka- és közlekedésügyi reiniszterhez benyújtott ajánlatát — egy nyilat

Next