Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-09-16 / 142. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 142-ik szám. Kedd, szeptember 16-án. Előfizetési föltételek : Sz.fedeu.házhozhordással és vidékre , ész évre , lévre . . évnegyedre Egy hóra . Előfizetések legcélszerűbben postautalvány utján eszközölhetők.POLITIKAI És TECNYESTARTALMIT NAPILAP. Szerkesztőségi iroda , hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám átra, S Isz. Hirdetések dijai: k héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitpor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Kiadóhivatal: Birger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged és Pozsony. * Budapest, szept. 12. Valahányszor a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az őskoronázó város falai közé lép, a harmadik magyar egyetem kérdése mindannyiszor felszínre kerül. Nem múlhatik el egy-egy ily kedves látogatás anélkül, hogy most alkalmas épületet ne találjon a harmadik magyar egyetemnek, majd hogy a klinika elhelyezését biztosítsa, sőt. Valóban azt kell hinnünk a miniszter úrról, hogy nevének halhatatlanságát csakis egy pozsonyi egyetem fölállításában véli biztosíthatni, azért tákolgatja annak ügyét — a legapróbb részletekig menve — oly fáradhatatlan kitartással össze a hazafias magyar sajtó oly élénken nyilvánult ellenszenve dacára, hogy így fejezzük ki magunkat, dacos állhatatossággal azért ragaszkodik e különc eszméjéhez oly igen ! Mikor először merült föl a harmadik magyar egyetem eszméje, az mindnyájunk közhelyeslésével találkozott; midőn pedig arról volt később szó, hogy az új egyetem Pozsonyban, a gyanús magyarságú határvárosban, mondjuk ki nyíltan, Bécs németségének előcsarnokában állíttassák föl: nem volt e terv mellett a magyar sajtónak egy hangja, s egyetértőn a nemzet jobb részével sajtó és közvélemény hangosan tiltakozott ezen magyarnak soha sem magyar politika ellen. Mindenki elfogadta a harmdik magyar egyetem eszméjét, de nem Pozsony németségének, amely magyar értelemben vett kulturmiszsziót teljesíteni határozottan képtelen, hanem a magyarság azon részének, amely eddig a felsőbb iskolák áldását nélkülözni volt kénytelen. Minket szegedieket érdekelt ez a kérdés leginkább. Nem önösségből, hanem mivel az alföldi magyarság központját képezve s eddig is annak magasabb szellemi kiművelésén munkálva a csaknem egy egész század óta virágzó főgymáziumunk által, — mi éreztük s érezzük legélénkebben, hogy egy főiskola, egy egyetem szervezése az Alföldön, az Alföld egyedüli természetes központján, Szegeden, mily határtalanul előnyös lenne hazánk ez őslakosságának, szent István koronája e szín magyar népének kulturális fejlődésére s hogy mily óriási anyagát képezné ez uj egyetem az alvidéki magyarság szellemi fölényének, igazi nagyságának megteremtésében. Oly érzelmek közt fogtunk tollat, midőn legelsőbb láttuk komolynak a közoktatásügyi miniszter úr azon törekvését, hogy voltaképen nem is a harmadik magyar, hanem a speciális pozsonyi egyetem fölállítását akarja határozottan keresztül vinni. Mint említettük, a hazafias magyar sajtó csaknem kivétel nélkül velünk tartott. Mint mi, úgy ők sem igen foglalkoztak azon érvelések boncolgatásával, melyek a harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban leendő fölállítását lettek volna indokolandók, mert ezek az érvek oly keresettek, oly elenyészőleg csekély értékűek voltak, s nem egyszer a magyarság jól fölfogott érdekével szemben oly föltűnő ellenkezésről tenek tanúságot, hogy velük komolyan foglalkozni nem is lehetett. A pozsonyi egyetem ügye tehát Trefort úrral és az egyeteméhez Por jelen cikk még múlt számunkra érkezett, amidőn épen ugyanezen tárgyú cikkel rendelkeztünk. Minthogy azonban az ügy, amelyet tárgyal, reánk nézve kiváló fontosságú s egyszersmind országos érdekű is, közöljük most ezt is. Szerkozseny városával együtt a sajtó és a közvélemény által támasztott hatalmas ellenhatásban teljesen izolálva érezhette magát. A közoktatásügyi miniszter úr azonban az ő kedvenc tervét sokkal régebben dédelgette már, semhogy arról lemondani tudott volna. Csinálta azóta, csinálja ma — mit sem adva azon egyértelmű ellenkezésre, amelyet terve ellenében sajtó és közvélemény kifejtettek. És itt — kellő tisztelettel a miniszter úr meggyőződése és jóakarata iránt — egy sajátságos kérdést kell fölvetnünk. Mi alkotmányos országban élünk és parlamentáris kormány áll közügyeink élén: lehetséges lenne-e az, hogy az ezen két alaptényezőt képező magyar nemzet sajtója és közvéleményének egyhangú, élénk nyilvánulását egy alkotmányos miniszter egyszerűen ignorálja ? Tudjuk jól, de annál jobban tudja Trefort miniszter úr, hogy tetteiért a parlamentnek felelős; s bár azt az eshetőséget sem tartjuk lehetetlennek, hogy a sajtó és közvélemény nyílt és következetes ellenzése dacára a pozsonyi egyetem eszméjének kérdése Trefort úr expozéja szerint fog megoldatni, de kérdjük — és joggal kérdhetjük : szabad-e, lehet-e egy alkotmányos országban bevinni oly tervet egy alkotmányos miniszternek a parlament elé, amelyet már rég elítélt a sajtó, a közvélemény, mely két tényező egyedüli alkotója az alkotmányosságnak, a parlamenti életnek? Mi szabadelvűek vagyunk, Trefort miniszter úr is az. Előttünk mindenféle politika közt első és legfőbb, s ha kell, egyetlen a magyar nemzeti politika; fölteszszük, hogy a közoktatásügyi miniszter úr előtt is az, s legalább erről meggyőződve szeretünk lenni. Mi a szabadelvűségben nőttünk föl, s bizonyára a miniszter úr sem feledte még el azt a szívós kitartást, amelyet mindannyiszor az álszabadelvűség, a nagyhangú tévtanok tolakodása ellen kifejtettünk. A harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban való fölállítása retrográd, tehát a szó szoros értelmében korellenes tény lenne: miért ragaszkodik tehát oly szívósan egy szabadelvűségéről ismert miniszter a pozsonyi egyetem iránt ápolt, de a sajtó és közvélemény által már fogamzásban elítélt szerencsétlen tervéhez ? A magyar nemzeti politika nálunk életkérdés. Ezt a tant egyebek közt a jelenlegi vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól is tanultuk. Mi hívek voltunk és vagyunk e tanhoz, arra pedig, hogy a miniszter úr is hű marad hozzá, biztosítékunk Trefort azon fényes és következetes múltja, mely részben már a történelemé. Mert nem lehet nekünk épen a harmadik egyetem kérdésében, ezen — szerintünk — egyedül és kizárólag magyar nemzeti politikai kérdésben egy nézetben lennünk ? mért kell két külön részen államuak? Mi a harmadik magyar egyetem kérdését már több oldalról, részletesen és elfogulatlanul megvitattuk. S ma sem azért beszélünk , mert szegediek vagyunk, hanem beszélünk azért, mivel ez a nemzeti kulturküldetés, melyet az alföldi magyarságnak, magyar népünk e legszívósabb részének kezeibe tett le a népek fölött őrködő örök gondviselés, minket, az alföld gyapontját s az alföldi magyarság s ezzel a haza egyik élénk érdekének zászlóvivőjét érint legfőképen és mindenekfölött. S emelt fővel elmondhatjuk a világnak, hogy bár millióinkat nyelte el a Tisza s anyagilag a legóriásabb veszteséget kellettélnünk s nem is önhibáink miatt, még most is van s lesz annyi erkölcsi erőnk, hogy ennek a küldetésnek az érdekeit, melyet ma és mindig Szeged és az Alföld töltött be, ezentúl is a legméltóbban képviselhessük. Eddig sem hallgattuk el, de most az alföldi magyarság és Szeged érdeke kétszeres kötelességünkké teszi, hogy elmondjuk aggodalmainkat, amelyek a harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban célzott fölállítása ellen úgyszólván kellettek, hogy fölébredjenek bennünk. Nem „haza“ beszélünk, nem akarunk Szegedből — makarasan szólva — mondva csinált vidéki központot rögtönözni, mert erre városunknak szüksége sincsen, lévén máris századok óta emporiuma az alföldi magyarságnak és védbástyája, ősvárosa a déli magyar civilizációnak , de kérdezzük meg Szabadkát, H.-M.-Vásárhelyt, Zentát, Szentest, Makót, Csongrádot, Kikindát — legalább ezek józan intelligenciáját; kérdezzük meg Csongrád-, Csanád-, Torontál megyét s az áldott Bácska lakosait, nem velünk együtt fognak-e a mellett bizonyítani, hogy egy felső iskolára, egy egyetemre az Alföldnek — ismételjük újra — magyar nemzetiségi szempontból föltétlen szüksége van; az Alföldnek tehát s nem Bécs külvárosának, Pozsonynak ! Valljuk meg őszintén, hogy az alföldi magyarság közép és alsó osztálya nem képes fönntartani azt a szellemi fölényt, melyet a magyar haza kebelén fönntartania kellene. S nem önmaga miatt tűri e szégyenítő paszszivitást, hanem azon könnyűvérűség következtében, amely egész máig nem tudta fölismerni azt a nagy, jövőreható miszsziót, amely nemzetiségi szempontból az ország e szép vidékének jutott. Fönti állításunkat megtörtént dolgokkal igazoljuk s tanúságul a nemzet eddigi mivelődés-történetére hivatkozunk. Az Alföld népe eddig el volt zárva a felsőbb iskolák előnyeitől. Szeged, amely oly példás áldozatkészséggel karolta föl a közművelődés ügyét, hogy legutóbb már e célra évenként mintegy 80.000 frtot volt képes kiadni, csak egy középtanodát tarthatott fönt. S mi lett ennek az eredménye ? A szülők vagy papságra erőltették gyermekeiket, vagy korán, a gymnázium alsóbb osztályaiból, elvonták a tanulástól , mert nem volt reményük, hogy a távolabbi felsőbb iskoláztatás költségeit elviselhessék. Ezt az aggodalmat azonban eloszlatta volna teljesen egy szegedi egyetem. S mindezek következtében népünk fiatalsága elveszett a népben, s tekintsünk szét akár ma, vagyunk-e a közép és magasabb értelmi és szellemi világban képviselve oly mérvben, mint képviselve kellene lennünk ? Nem hasonlíthatlan előnyben vannak-e fölöttünk azon vidékek , nagyrészben idegen ajkú gyermekei, akik közelebb érték a felsőbb iskolákat ? Ki ne látná itt be a magyarság óriás veszteségét ? ! De menjünk tovább. Szeged a maga középiskolájával, amely még a legszigorúbb abszolutizmus idejében is egyike volt a legmagyarabbaknak, Bácska, Torontál és Temes nem magyar ajkú fiatalságának legkeresettebb iskolája volt; ha egyúttal felsőbb iskolája, ha egyeteme is van , hány rác és oláh fiú maradt volna meg nálunk, ahelyett, hogy Karlovitzra, Belgrádba vagy Balásfalvára — esetleg valamelyik oláh kalugyeriába — menjen a túlerőszakolt nemzetiségi álmok mámorában elbutulni ?! A rég elmúlt időket nem kárhoztatjuk, de megbocsáthatatlan botlás volna tőlünk, ha most, ezt a nagy előnyt föl nem ismerve, egy szegedi egyetemben nem biztosítanék a magyar nemzeti politika egyik legnagyobb érdekét. Mert hát: Teremt-e isten több magyart Mig a világ, míg napja tart, Ha mink is elfogyánk? S nem szent kötelességünk-e az, hogy ne a még kötött kévéket oldjuk föl, hanem a kibontottakat kössük meg újra ? Ez nem Szeged érdeke, ez a magyar nemzet érdeke, s ez előtt köteles meghajlani még a szerencsésebb, kegyeltebb Pozsony is. Mi kalapot emelünk ama derék és hű csoport előtt, mely a harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban leendő fölállítását sürgeti épen a magyarság szempontjából; de engedjék meg nekünk, hogy a magyarság érdeke sokkal inkább képviselve van az eddig kulturális szempontból sokkal elhanyagoltabb Alföldön s az Alföldet képező Szegeden ! — Majd ha szent István koronájának ez a szép földje s leghívebb népe e tekintetben is kielégítve s a magyar nemzeti politika ezen egyik legrégibb kívánalma teljesülve lesz; majd ha az Alföldön is biztosíttatott az ősmagyar közép és alsó osztály jogos szellemi fölénye az őket környező más népfajok fölött; majd ha az Alföld magyarságát kulturális szempontból is oly sokra segítettük, hogy az idegen elemeket úgyszólván észrevétlenül lesz képes magába olvasztani , akkor aztán fölállíthatják Pozsonyban is az egyetemet; de addig, míg ez az óhajtva várt idő bekövetkezik, a harmadik magyar egyetem nem juthat másnak, csak az Alföld magyarságának, és nem állíttathatik föl másutt, mint a legmagyarabb városban — Szegeden! Király Ferenc: Az okkupáció. A novibazári kerület megszállásáról a következő tudósítások érkeztek. A „Neue freie Presse“ ezeket jelenti szeptember 13-ikáról: Killes tábornok vezérlete alatt a 25-ik vadászzászlóalj, a 4. gyalogezred második zászlóalja, egy hegyi üteg és egy lovas csapat Prjepoljéba holnap érkeznek. — Most már kétségtelen, hogy Prepolje megszállása is békésen meg fog történni. Württemberg herceg Pribojba ment tegnap este, ahova ma érkezik meg Obadich dandára, amelynek a határon való átlépése késedelmet szenvedett. Württemberg herceg találkozni fog Pribojban Huszni pasával, hogy még egyszer megbeszélje vele és véglegesen szabályozza a megszállás kérdését. * A „Presse“ is jelenti, szept. 14-től, hogy megkezdették csapataink az előnyomulást Prjepoljéba. Tegnap ebédet adott Württenberg herceg és ez alkalommal lelkesedéssel fogadott toasztot mondott ő felségére. Meglátogatta ezután a Szveta Troicza klastromot, amely félórányira éjszakra fekszik Plevlyétől. Pribojba ma is érkeznek csapatok Visegrádból. A plevlyei helyőrség egy részét hír szerint Szveta Troiczában fogják elhelyezni.