Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-09-16 / 142. szám

Huszonegyedik évfolyam 1879. 142-ik szám. Kedd, szeptember 16-án. Előfizetési föltételek : Sz.fedeu.házhozhordással és vidékre , ész évre , lévre . . évnegyedre Egy hóra . Előfizetések legcélszerűbben pos­tautalvány utján eszközölhetők.POLITIKAI És TECNYESTAR­­TALMIT NAPILAP. Szerkesztőségi iroda , hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám átra, S Isz. Hirdetések dijai: k héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincs­tári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitpor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Kiadóhivatal: Birger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged és Pozsony. * Budapest, szept. 12. Valahányszor a vallás- és közokta­tásügyi miniszter úr az ős­koronázó vá­ros falai közé lép, a harmadik ma­gyar egyetem kérdése mindannyiszor felszínre kerül. Nem múlhatik el egy-egy ily ked­ves látogatás anélkül, hogy most alkal­mas épületet ne találjon a harmadik magyar egyetemnek, majd hogy a kli­nika elhelyezését biztosítsa, sőt. Valóban azt kell hinnünk a minisz­ter úrról, hogy nevének halhatatlanságát csakis egy pozsonyi egyetem fölállításá­ban véli biztosíthatni, azért tákolgatja annak ügyét — a legapróbb részletekig menve — oly fáradhatatlan kitartással össze a hazafias magyar sajtó oly élén­ken nyilvánult ellenszenve dacára, hogy így fejezzük ki magunkat, dacos áll­hatatossággal azért ragaszkodik e különc eszméjéhez oly igen ! Mikor először merült föl a harmadik magyar egyetem eszméje, az mindnyá­junk közhelyeslésével találkozott; midőn pedig arról volt később szó, hogy az új egyetem Pozsonyban, a gyanús magyar­­­ságú határvárosban, mondjuk ki nyíltan, Bécs németségének előcsarnokában állít­tassák föl: nem volt e terv mellett a magyar sajtónak egy hangja, s egyetér­tőn a nemzet jobb részével sajtó és köz­vélemény hangosan tiltakozott ezen ma­gyarnak soha sem magyar politika ellen. Mindenki elfogadta a harm­dik magyar egyetem eszméjét, de nem Pozsony né­metségének, a­mely magyar értelemben vett kultur­miszsziót teljesíteni határo­zottan képtelen, hanem a magyarság azon részének, a­mely eddig a felsőbb iskolák áldását nélkülözni volt kény­telen. Minket szegedieket érdekelt ez a kérdés leginkább. Nem önösségből, ha­nem mivel az alföldi magyarság központ­ját képezve s eddig is annak magasabb szellemi kiművelésén munkálva a csak­nem egy egész század óta virágzó fő­­gymáziumunk által, — mi éreztük s érezzük legélénkebben, hogy egy főiskola, egy egyetem szervezése az Alföldön, az Alföld egyedüli természetes központján, Szegeden, mily határtalanul előnyös lenne hazánk ez ős­lakosságának, szent István koronája e szín­ magyar népének kulturális fejlődésére s hogy mily óriási anyagát képezné ez uj egyetem az alvi­déki magyarság szellemi fölényének, igazi nagyságának megteremtésében. Oly érzelmek közt fogtunk tollat, midőn legelsőbb láttuk komolynak a közoktatásügyi miniszter úr azon törek­vését, hogy voltaképen nem is a harma­dik magyar, hanem a speciális pozsonyi egyetem fölállítását akarja határozottan keresztül vinni. Mint említettük, a hazafias magyar sajtó csaknem kivétel nélkül velünk tar­tott. Mint mi, úgy ők sem igen foglal­koztak azon érvelések boncolgatásával, melyek a harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban leendő fölállítását lettek volna indokolandók, mert ezek az érvek oly keresettek, oly elenyészőleg csekély értékűek voltak, s nem egyszer a ma­gyarság jól fölfogott érdekével szemben oly föltűnő ellenkezésről tenek tanúsá­got, hogy velük komolyan foglalkozni nem is lehetett. A pozsonyi egyetem ügye tehát Trefort úrral és az egyeteméhez Po­r jelen cikk még múlt számunkra érkezett, a­midőn épen ugyanezen tárgyú cikkel rendelkeztünk. Minthogy azonban az ügy, a­melyet tárgyal, reánk nézve kiváló fontosságú s egyszersmind országos érdekű is, közöljük most ezt is. Szerko­zseny városával együtt a sajtó és a köz­vélemény által támasztott hatalmas el­lenhatásban teljesen izolálva érezhette magát. A közoktatásügyi miniszter úr azon­ban az ő kedvenc tervét sokkal régeb­ben dédelgette már, semhogy arról le­mondani tudott volna. Csinálta azóta, csinálja ma — mit sem adva azon egy­értelmű ellenkezésre, a­melyet terve el­lenében sajtó és közvélemény kifej­tettek.­ És itt — kellő tisztelettel a mi­niszter úr meggyőződése és jóakarata iránt — egy sajátságos kérdést kell föl­vetnünk. Mi alkotmányos országban élünk és parl­amentáris kormány áll közügye­ink élén: lehetséges lenne-e az, hogy az ezen két alaptényezőt képező magyar nemzet sajtója­ és közvéleményének egy­hangú, élénk nyilvánulását­ egy alkot­mányos miniszter egyszerűen igno­­rálja ? Tudjuk jól, de annál jobban tudja Trefort miniszter úr, hogy tetteiért a parl­amentnek felelős; s bár azt az es­hetőséget sem tartjuk lehetetlennek, hogy a sajtó és közvélemény nyílt és következetes ellenzése dacára a pozso­­nyi egyetem eszméjének kérdése Trefort úr expozéja szerint fog megoldatni, de kérdjük — és joggal kérdhetjük : szabad-e, lehet-e egy alkotmányos or­szágban bevinni oly tervet egy alkot­mányos miniszternek a parlament elé, a­melyet már rég elítélt a sajtó, a közvé­lemény, mely két tényező egyedüli al­kotója az alkotmányosságnak, a parl­a­menti életnek? Mi szabadelvűek vagyunk, Trefort miniszter úr is az. Előttünk mindenféle politika közt első és legfőbb, s ha kell, egyetlen a magy­ar nemzeti politika; fölteszszük, hogy a közoktatásügyi mi­niszter úr előtt is az, s legalább erről meggyőződve szeretünk lenni. Mi a szabadelvűségben nőttünk föl, s bizonyára a miniszter úr sem feledte még el azt a szívós kitartást, a­melyet mindannyiszor az álszabadelvűség, a nagyhangú tévtanok tolakodása ellen kifejtettünk. A harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban való fölállítása retrográd, tehát a szó szoros értelmében korelle­nes tény lenne: miért ragaszkodik te­hát oly szívósan egy szabadelvűségéről ismert miniszter a pozsonyi egyetem iránt ápolt, de a sajtó és közvélemény által már fogamzásban elítélt szerencsét­len tervéhez ? A magyar nemzeti poli­tika nálunk életkérdés. Ezt a tant egyebek közt a jelenlegi vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter úrtól is tanultuk. Mi hívek voltunk és vagyunk e tanhoz, arra pedig, hogy a miniszter úr is hű marad hozzá, biztosítékunk Trefort azon fényes és következetes múltja, mely részben már a történelemé. Mert nem lehet nekünk épen a har­madik egyetem kérdésében, ezen — szerintünk — egyedül és kizárólag ma­gyar nemzeti politikai kérdésben egy nézetben lennünk ? mért kell két külön részen államuak? Mi a harmadik magyar egyetem kérdését már több oldalról, részletesen és elfogulatlanul megvitattuk. S ma sem azért beszélünk , mert szegediek vagyunk, hanem beszélünk azért, mivel ez a nemzeti kultur­küldetés, melyet az alföldi magyarságnak, magyar népünk e legszívósabb részének kezeibe tett le a népek fölött őrködő örök gondviselés, minket, az alföld gyapontját s az al­földi magyarság s ezzel a haza egyik élénk érdekének zászlóvivőjét érint leg­­főképen és mindenekfölött. S emelt fő­vel elmondhatjuk a világnak, hogy bár millióinkat nyelte el a Tisza s anyagi­lag a legóriásabb veszteséget kelle­tt­élnünk s nem is önhibáink miatt, még most is van s lesz annyi erkölcsi erőnk, hogy ennek a küldetésnek az érdekeit, melyet ma és mindig Szeged és az Al­föld töltött be, ezentúl is a legméltób­ban képviselhessük. Eddig sem hallgattuk el, de most az alföldi magyarság és Szeged érdeke kétszeres kötelességünkké teszi, hogy elmondjuk aggodalmainkat, a­melyek a harmadik magyar egyetemnek Pozsony­ban célzott fölállítása ellen úgyszólván kellettek, hogy­­ fölébredjenek bennünk. Nem „haza“ beszélünk, nem aka­runk Szegedből — makarasan szólva — mondva csinált vidéki központot rögtö­nözni, mert erre városunknak szüksége sincsen, lévén máris századok óta em­­poriuma az alföldi magyarságnak és védbástyája, ősvárosa a déli magyar ci­vilizációnak , de kérdezzük meg Szabad­kát, H.-M.-Vásárhelyt, Zentát, Szentest, Makót, Csongrádot, Kikindát — legalább ezek józan intelligenciáját; kérdezzük meg Csongrád-, Csanád-, Torontál me­­gyét s az áldott Bácska lakosait, nem velünk együtt fognak-e a mellett bizo­nyítani, hogy egy felső iskolára, egy egyetemre az Alföldnek — ismételjük újra — magyar nemzetiségi szempontból föltétlen szüksége van; az Alföldnek tehát s nem Bécs külvárosának, Pozsony­nak ! Valljuk meg őszintén, hogy az al­földi magyarság közép és alsó osztálya nem képes fönntartani azt a szellemi fölényt, melyet a magyar haza kebelén fönntartania kellene. S nem önmaga miatt tűri e szégyenítő paszszivitást, ha­nem azon könnyűvérűség következtében, a­mely egész máig nem tudta fölismerni azt a nagy, jövőreható miszsziót, amely nemzetiségi szempontból az ország e szép vidékének jutott. Fönti állításunkat megtörtént dol­gokkal igazoljuk s tanúságul a nemzet eddigi mivelődés-történetére hivatkozunk. Az Alföld népe eddig el volt zárva a felsőbb iskolák előnyeitől. Szeged, a­mely oly példás áldozatkészséggel ka­rolta föl a közművelődés ügyét, hogy legutóbb már e célra évenként mintegy 80.000 frtot volt képes kiadni, csak egy középtanodát tarthatott fönt. S mi lett ennek az eredménye ? A szülők vagy papságra erőltették gyermekeiket, vagy korán, a gymnázium alsóbb osztályai­ból, elvonták a tanulástól , mert nem volt reményük, hogy a távolabbi felsőbb iskoláztatás költségeit elviselhessék. Ezt az aggodalmat azonban eloszlatta volna teljesen egy szegedi egyetem. S mindezek következtében népünk fiatalsága elveszett a népben, s tekint­sünk szét akár ma, vagyunk-e a közép és magasabb értelmi és szellemi világ­ban képviselve oly mérvben, mint kép­viselve kellene lennünk ? Nem hasonlít­­hatlan előnyben vannak-e fölöttünk azon vidékek , nagyrészben idegen ajkú gyermekei, a­kik közelebb érték a fel­sőbb iskolákat ? Ki ne látná itt be a magyarság óriás veszteségét ? ! De menjünk tovább. Szeged a maga középiskolájával, a­mely még a legszigorúbb abszolutizmus idejében is egyike volt a legmagyarab­­baknak, Bácska, Torontál és Temes nem magyar ajkú fiatalságának legkereset­tebb iskolája volt; ha egyúttal felsőbb iskolája, ha egyeteme is van , hány rác és oláh fiú maradt volna meg nálunk, a­helyett, hogy Karlovitzra, Belgrádba vagy Balásfalvára — esetleg valamelyik oláh kalugyeriába — menjen a túlerő­­szakolt nemzetiségi álmok mámorában elbutulni ?! A rég elmúlt időket nem kárhoz­tatjuk, de megbocsáthatatlan botlás volna tőlünk, ha most, ezt a nagy előnyt föl nem ismerve, egy szegedi egyetemben nem biztosítanék a magyar nemzeti poli­tika egyik legnagyobb érdekét. Mert hát: Teremt-e isten több magyart Mig a világ, míg napja tart, Ha mink is elfogyánk? S nem szent kötelességünk-e az, hogy ne a még kötött kévéket oldjuk föl, hanem a kibontottakat kössük meg újra ? Ez nem Szeged érdeke, ez a ma­gyar nemzet érdeke, s ez előtt köteles meghajlani még a szerencsésebb, ke­gyeltebb Pozsony is. Mi kalapot eme­lünk ama derék és hű csoport előtt, mely a harmadik magyar egyetemnek Pozsonyban leendő fölállítását sürgeti­­ épen a magyarság szempontjából; de engedjék meg nekünk, hogy a ma­gyarság érdeke sokkal inkább képvi­selve van az eddig kulturális szempont­ból sokkal elhanyagoltabb Alföldön s az Alföldet képező Szegeden ! — Majd ha szent István koronájának ez a szép földje s leghívebb népe e tekintetben is kielégítve s a magyar nemzeti politi­ka ezen egyik legrégibb kívánalma tel­jesülve lesz; majd ha az Alföldön is biztosíttatott az ősmagyar közép és alsó osztály jogos szellemi fölénye az őket környező más népfajok fölött; majd ha az Alföld magyarságát kulturális szempontból is oly sokra segítettük, hogy az idegen elemeket úgyszólván észrevétlenül lesz képes magába olvasz­tani , akkor aztán fölállíthatják Pozsony­ban is az egyetemet; de addig, míg ez az óhajtva várt idő bekövetkezik, a har­madik magyar egyetem nem juthat más­nak, csak az Alföld magyarságának, és nem állíttathatik föl másutt, mint a leg­­magyarabb városban — Szegeden! Király Ferenc: Az okku­páció. A novibazári kerület megszállásáról a következő tudósítások érkeztek. A „Neue freie Presse“ ezeket jelenti szeptember 13-ikáról: Kill­es tábornok vezérlete alatt a 25-ik vadászzászló­alj, a 4. gyalogezred második zászlóalja, egy hegyi üteg és egy lovas csapat Prjepoljéba hol­nap érkeznek. — Most már kétségtelen, hogy Prepolje megszállása is békésen meg fog tör­ténni. Württemberg herceg Pribojba ment teg­nap este, a­hova ma érkezik meg Obadich dandára, a­melynek a határon való átlépése ké­sedelmet szenvedett. Württemberg herceg találkozni fog Pribojban Huszni pasával, hogy még egyszer megbeszélje vele és véglegesen szabályozza a megszállás kérdését. * A „Presse“ is jelenti, szept. 14-től, hogy megkezdették csapataink az előnyomulást Prjepoljéba. Tegnap ebédet adott Württenberg herceg és ez alkalommal lelkesedéssel fogadott toasztot mondott ő felségére. Meglátogatta ez­után a Szveta Troicza klastromot, a­mely fél­órányira éjszakra fekszik Plevlyétől. Pribojba ma is érkeznek csapatok Visegrádból. A plevlyei helyőrség egy részét hír szerint Szveta Troiczában fogják elhelyezni.

Next