Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-11-21 / 199. szám

Huszonegyedik évfolyam 1879. 199-ik szám. Megjelen: az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Elő­fiz­etési föltételek : Szegeden h­tzh­ozhordflssul és vidékre postáin : Egész évre . . 15frfc —kr. Félévre . . .7 * 50 y) Évnegyedr­e . :1 * 75V Egy hóra . .­ n ^5n Előfizetések legcélszerűbben pos­­tautalván­y utján eszközölhetők. POLITIKAI ás VÉGYESTARTALMU NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klausál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára: 3­3 sz. Péntek november 21-én. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincs­tári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Kiadóhivatal: Burger Husztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. A hadjárat vége. (K.) Emlékezzünk régiek­ről!... Azon időben, midőn először ütötte meg a suttogó hír a füleinket, hogy Boszniát és Hercegovinát, a magyar ko­rona ős „Ráma“-ját, monarchiánk okku­­pálni fogja, a magyar nemzetnek — nem mondjuk, hogy nagyobb, de min­denesetre zajosabb része sehogyan sem tudott megbarátkozni ezzel az esz­mével. A történelem örök igazságossága hozand majd ítéletet e lépés fölött: ha vájjon nemzetközi jogot tapodtunk-e meg ? vitális nagy érdekeink parancsol­ták-e reánk ezt a bevonulást, avagy a monarchia nagyhatalmi állásának kele­ten való biztosítása s az orosz polyp visszaszorítása volt a cél ? És hogy az-e, a­mit tettünk, vagy az, a­mit tenni el­mulasztottunk, volt a szent István ko­ronája birodalmának érdekei elleni ? Annyi tény, hogy a törökök iránti nagy rokonszenvünknél fogva igen erős ellenkezés fejlődött ki hazánkban a cél­­bavett okkupáció ellen. Ezt a rokonszenvet bátrak vagyunk a törökökre nézve relatív értelműnek nevezni. A török rokonunk, de nagy ellenségünk volt évszázadokon át. So­káig benne volt „M­i a­t­y­á­n­k“-unkban az a könyörgés is, hogy „ments meg Uram bennünket a török szomszédság­tól! “ — Ez a körülmény aligha nevelte köztünk a jelenlegi jó barátságot; de igen is szülte az a szívós, hosszas küz­delem, melyet a mozlim a raszszizmus ellen fejtett ki, melylyel a gyűlölt moszkó terjeszkedésének ellent állt, s az, hogy menekültjeinket 1850-ben testvérként fo­gadta. S ezt a meleg rokonszenvet nem is tudjuk tőle megtagadni soha; nem tesz azonban, nem tehet ez bennünket az érzelmek rabjává annyira, hogy mel­lette hazánk, monarchiánk kimagaslóbb, elevenebb érdekei iránt érzékünket el­tompulni engedjük. Akkor azonban, hogy a törökök iránti rokonszenv mind szélesebb me­dert vájt magának: élt már az úgyne­vezett „egyesült ellenzék“ ná­lunk, s vala abban a napokban kevés­bé népszerű adoz, hogy a „közvéle­mény“ üstökös csillagának sugaraiba ka­paszkodhassá. Pedig neki népszerűség kellő, nagy és fényes és nem múlandó. S mert önmagát népszerűsítenie nem sikerült, a török-barát politika palástja alá vonta meg magát, hogy talán így válik lehetségessé nemcsak ezen politi­kának, hanem neki is népszerűnek lenni. S úgy történt, a­mint tervező va­la, lett a török-barátság hangos szószó­lója, — ha jól emlékszünk, még meg is fáklyás zenéztette magát — azonban mindez nem akadályozta őt meg, hogy a delegációkban az okkupációra szüksé­ges költségeket megszavazza! A kölcsönkért glória legégőbb su­garai e következetlenség sö­tétében lobogtak el, s már-már csak maga maradt az egyesült ellenzék ismét. Befejeztetett azonban az okkupáció­, a diadalmas ezredek nagy része vissza­tért az országba; a tisztán érzelmi do­loggá vált „török barátság“ kezdé vesz­teni románcát azon gyáva tespedésben, mely a mozlimot birodalma regenerálá­sában is megakadályozza ; és a politiku­sok ama nem közönséges kérdésen kez­­dék törni a fejüket: mi történt volna akkor, ha Törökországot lassú sorvadása a sir széléig viszi s doktornak a muszka szegődik be hozzája, anélkül, hogy mi csak bele is szólhattunk volna munká­jába, midőn lassú mérge a sir fenekére viszi alá a régi beteget? Talán még­sem ártott nekünk egy­két talpad­atnyi föld odalent a keleten? Ily körülmények közt értünk el azon időponthoz, midőn az okkupátt tartományok ideiglenes kormányzását a monarchia két parliamentjének kodifi­kálnia kelle. Ez jó víz lett ismét az egyesült ellen­zék hanyatló népszerűségének malmára. Megindult a hadjárat a törvény­­javaslat ellen. Nem azért, mert rész, nem azért, mert nem kell (hiszen jobbat tanácsolni nem tudtak, a „kell“-t pedig a megszállásra szükséges költsé­gek megszavazásánál már rég kimon­dották !) hanem hogy agyba-főbe ver­hessék a kormányt, mely utjokban áll a piros székekig, és hogy fülébe kiálthas­sák a kormánypártnak : Mamelukok vagytok, mert nem mertek Tiszátok e 1-­­ e n szavazni! Lábbal tapodták a tisztességet s mégis ellenfeleik fejéhez vagdalták a politikai moralitás bibliáját, mint vásott gyermekek viselték magukat akkor, mi­dőn Deák — az általuk is imádott Deák — kolosszális nagy művének, a XII-ik törvénycikknek bástyáin belül kelle építkeznie a törvényhozás bölcsességé­nek. Mert nekik népszerűség kell, ha másképen nem, ily után is! Lelkünk nagy megnyugvására azon­ban a bosnyák törvényjavaslat fölötti vita — egyetlen­­­ kivételével — vé­get ért. A tisztességes harcos lábhoz teszi fegyverét és megpihen. Vitézei az egyesült ellenzéknek ! Hazafias kötelesség parancsolja, hogy a harc azon formájáról, mely­lyel az imént a kormány és többség el­len küzdöttetek (mert hiszen oly gyer­mekes és oly tisztességtelen volt az!) örökre lemondjatok ! S mondjatok le még akkor is, ha ép azért törekedtek megmételyezni politikai életünket és oly nehezen visszaküzdött parl­amentünk er­kölcsi hitelét, hogy keretébe később an­nál jobban beleüljetek ti! Kormányra jutni tisztességgel, be­csülettel is lehet, s titeket fog terhelni a bűn, — ha ugyan megérhetitek — hogy a tisztességtelenség posvány-bűzé­­nek kell ezt az utat is környékeznie i­den téren, a sajtóban úgy, mint a par­ll­amentben. Nálunk is szükségesnek találja egy mezőgazdasági párt alakulását. A magyar gazda közönség fölébredésének, üdvös akciójának csak első lépéséül tekinti az emlékiratot. Pártolja a kérvényi bizottság véleményét. A bsz. véleményét a ház elfogadja. Következtek az interpellációk. Miklós Istvá a nem választók egyesületé­nek meg nem erősítése miatt interpellálja e bel­ügyminisztert. Királyi Pál kérdést intéz a köznek, mi­niszterhez: szándékozik-e a külföldi szakértői véleményben fölállított szempontokat a Dana szabályozás további eljárásnál érvényesíteni, stb. A­p­p­o­n­y­i Albert gróf a földmivelésügyi miniszterhez intéz interpellációt. Minthogy az osztrák kereskedelmi minisz­ter urnak a birodalmi tanács képviselőházában f. hó 14-én tett nyilatkozata szerint közel lenni látszik azon időpont, melyben a Németország­gal folyó közgazdasági tárgyalások a magyar­osztrák vámértekezlet újbóli összehívását és szakértők meghallgatását teszi szükségessé, kérdi a minisztert. Szándékozik-e oda hatni, hogy a vámérte­­kezlet egybehívásának esetén az ipar és keres­kedelem képviselőin kívül a mezőgazdaság szak­szerű képviselői, jelesen az országos gazdasági egyesület és a nevezetesebb vidéki gazdasági egyletek küldöttei is meghívassanak és meghall­gattassanak ?“ Szeged, no­v. 20. Országgyűlés. A képviselőház tegnapi ülése ártatlan gazdasági és iparügyek­kel foglalkozott s igy a tárgyalások simán foly­tak le. Először egy kormánybiztosi kiküldetés ügyét intézte el a ház. Azután, Borosa Gábor föl­­szólamlására, a többi kérvények félretételével tárgyalás alá vétetett a II. országos ipa­ros gyűlés központi bizottságának kérvénye az ipar terén elszaporodott bajok orvoslása iránt, s a magyar gazdák II. országos ér­te­kezlete végrehajtó bizottságának emlék­irata az ország mezőgazdasági helyzetéről. V­é­c­s­e­y Kiz. előadó beterjeszti a kérvényi bi­zottság véleményét, az első kérvényre nézve, hogy a kérvény beható tanácskozás és véleményes je­lentéstétel végett a közgazdasági bizottsághoz utasíttassék. Egypár hozzászólás után a kérvényi bi­zottság javaslata elfogadtatott. A magyar gazdák emlékirata ügyében a kérvényi bizottság véleménye az, hogy az em­lékirat tanulmányozás és jelentéstestétel végett adassék ki a közgazd. bizottságnak. Dessewffy Aurél röviden pártolja a biz. véleményét. I­s­­­ó­c­z­y Győző azt tartja, hogy mező­­gazdasági érdekeink elhanyagolásának okozója a börzsánerek fölülkerekedése min­ Emlékirat egy Szegeden fölállítandó egyetem tárgyában. (Folytatás.) Hangos tiltakozás ez az ellen, hogy míg a magyar fajú vidékek a polgári művelődésnek számos, csak az államhatalom által nyújtható főbb intézményeiben hiányt szenvednek, addig a magyar haza nem fönntartó eleme mindenben bővelkedik, hogy mesterségesen központosított intézmények által a nemzeti elem nyakára ne­veltessék s természetellenes utakon azok szel­lemi szupremáciája idéztessék elő. Mert mi áll inkább érdekében a magyar államhatalomnak : inkább azoknak adni meg a civilizáció előnyeit, a­kik állambontó elemüknél fogva a magyar államegység kötelékeinek lazu­lását idézhetik elő, vagy részesíteni a kultúra áldásaiban kitelhetőleg azon fajt is, mely az állam magyar nemzeti jellegének alapjában lét­fenntartó elemeit képezi ? — A kérdést könnyű eldönteni. S bár e kérdésen nem nehéz túles­nünk, mégis vérző szívvel kell tenni a vallomást, hogy a főiskolák nem lévén kifejtett nemzeti intenciók szerint elhelyezve , megértük azon gyászos korszakot, midőn magyar főiskolában képzett, magyarul kitűnően beszélő idegen ajkú honfitársaink voltak az elsők, kik a magyar állam bástyáit ostromolták. Neveljünk tehát e hazának előbb művelt magyarokat, s csak mű­veltségünk fölöslegéből juttassunk azoknak, kiknek a haza integritása nem áll érdekükben. Igazságtalan eljárás lenne a 68-tól szereplő magyar kormányokat azzal vádolni, hogy a ha­zai főiskolák céltévesztett elhelyezésében részük volna, nincs semmi részük benne, és nem is az a baj , hogy az alapításban részük volt, hanem inkább az, hogy ezen visszás állapotok megváltoztatására egy követ sem mozdítottak meg. Hajdan, a­mikor még felelős magyar kor­mány csak elérhetlen ideálnak tartatott, Mária Terézia idejében alapítottak néhány jogiskolát, mint például a zágrábit, kassait, győrit és po­zsonyit. Fönntartási alap a tanulmányi alap.­­ Bölcsen gondoskodtak már az időben is arról, hogy az 1200­­ mérföld síkon lakó magyar­ságnak ne jusson főiskola; s ha e tekintetben kötelességét meg nem teszi a reformátusság, az alföld teljesen főiskola nélkül marad egész nap­jainkig. És ezen eljárás Mária Teréziától napjain­kig minden bizonynyal egyik legérzékenyebb sérelmét képezi az alföldnek. A szegedi egye­tem fölállításának hangoztatásánál az alföldnek százados sérelme lép előtérbe­, s ezen sérelmet orvosolni nemcsak a sérelmesek érdeke, hanem az előrelátó politikai eszély parancsolja. Paran­csolja azon igazság, hogy bár ő haza karddal lett szerezve, de megtartani csak szellemi mű­veltség által lehet. Tekintsünk Oroszország nemzeti műveltsé­gére ! Mi volt az orosz államhatalom első teen­dője ? Mindenekelőtt az államot alkotó kis- és nagyoroszok nemzeti alapokon nyugvó kiműve­lésére törekedett. Moszkvában, az oroszok szent városában, fölállítá az első nemzeti egyetemet, azután a többi speciális orosz küldetésű, váro­sokban állított föl nemzeti egyetemeket, úgy­mint : Kievben, Charkovban, Odessában, Kazán­ban és Asztrah­ánban; és bizony az orosz nem­zet nem sietett az osztják , vogul, szamojéd, észt­, leth, finn, német, lengyel, tatár és kir­giz elemeket nyakára művelni , hanem a maga államalkotó nemzeti elemét vette körül főisko­lákkal, mintegy bástyákkal, a­minek rég követ­kezménye most már az, hogy habár a szabad­ság eszméjét elnyomják is, de létezik egy nagy európai műveltséggel bíró, nemzeti eszmékkel saturált orosz társadalom, mely a maga erejéből, a saját nemzeti műveltségével képes abszorbe­álni minden idegen tö­­ekvést. Ha nemzeti életünk legbiztosabb alapját, az alföldet, ekként iparkodtunk volna mi ma­gyarok műveltté tenni, bizonyára léteznék egy erős magyar társadalom is, mely egyedül ön­mozgásával is ellenállhatatlan erőt gyakorolna egyéb idegen elemekre s Kárpátoktól Adriáig hangzanék Árpád nyelve. De nézzünk körül ezen az elhanyagolt al­­földön. Tisza és Duna közt, a Tiszaháton, Bánát­ban és Bácskában sehol nem találkozunk a magyar kormánynak nagyszabású intézkedé­seivel. Nem lehet semmikép fölfödözni egy pro­­videnciális politikát, mely az alföldet a nemzeti elem virágzó területévé tenni célozná , nem fö­­dözhetni föl egy nemes intenciót, mely arra lenne irányulva, hogy az alföld vegyítetlen ma­gyarságával kaptára lehessen a nemzeti elem­nek. Közintézmények, az állam gyámolító föllé­pései mind hiányzanak az alföldön ,­­ mintha nem is volna egyéb, mint Magyarország Szaha­rája ; minek következtén nem is lehet csodál­­koznunk, ha az alföldnek és így a speciális magyarságnak sem minisztériumokban , sem egyebütt fiai nem szerepelnek és jogos helyü­ket más elemek foglalják el. A szegedi egyetem tervének szőnyegre ke­rülésével az alföld érdeke lép előtérbe , s lehe­tetlen ez egyetemi kérdés tárgyalásánál Szeged érdekét az alföldétől elválasztani. — Szeged az alföld nélkül jelentőségét elvesztené és az al­föld nagyon üres lenne Szeged nélkül; az al­föld és Szeged már történelmi, nemzeti, faj­i, kereskedelmi tekinteteknél fogva is mint köl­csönös egymásra utaltság jelentkezik, és ha Szeged az alföld „nevében“ emel szót, azt tenni senki jobban nem jogosított, mint Szeged. Az alföld döntő jelentőségét a magyarságra szükségtelen bizonyítgatni; egész állami életünk, küzdelmeink a létért és szabadságért, mind csak arról tesznek tanúságot, hogy a magyar elem legbiztosabb támasztékát a Tisza, Duna és a Kárpátok által határolt magyar alföldben bírja; tehát arra nézve, hogy szent István birodalma a magyar nemzetiség állama legyen, az alföld nyújtja a legteljesebb biztosítékot. Kétségtelen azért, hogy bárhol és bármily téren mutatkoz­nék a nemzeti erőkben szükséglet, azt sehonnan nem leszünk képesek előszerezni, csak az al­földről. S a­mint az alföld magyar nemzeti te­kintetben igazi faji terület, akként ezen faji te­rületnek faji központtal is kell bírnia. Nem utolsó kérdés ezen országra s nem kü­lönösen a politikai nev­zetre, hogy életerős ma­gyar városi központokkal bírjon, s különösen, hogy a magyar alföldi népélet egy modern ha­ladás élén álló faji központban találja betető­zését. A természeti és históriai alakulás Szeged­ben adta meg betetőzését az alföldnek. Igen, a természeti alakulás Szegedet országos központ

Next