Szegedi Híradó, 1891. július-szeptember (33. évfolyam, 178-257. szám)
1891-09-11 / 241. szám
Szeged, 1891. XXXIII. évfolyam. 241. szám. Péntek, szepember II. Előfizetési árak: Hóhoz hordással vagy postán küldve. C^éss évre . 14 frt — kr. Félévre . .7 * — » Negyedévre 3 » 50 « Ügy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 lu’*Szegedi Hiradó Kiadóhivatal: Endrényi Imre könyvkereskedése Szegeden, bővé a előfizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-körut 73. as. Reitzer-Iite ház, foldasint. hoTár szp szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vitára. Hirdetéseket és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz fel. Egy csöndes ember. Szeged, Szept. 11. Az ember tragédiájának toweri színében mondatja Madách a fennhéjázó katonával ezt a mély értelmű életbölcseleti igazságot. • Hivem, derék vagyok nagyon , egy rossz gödörben megbukom.» Az emberi nagyság törékeny, múlandó voltának egész divatos tragikuma benn foglaltatik ebben a döczögős verspárban. Tegnap egy kurta, minden jelentékeny vonás nélkül való távirat jelentette Párisból, hogy Jules Grévy meghalt. Az «Amendement Grévy »-tól a legmagasabb polgári méltóságig, a franczia köztársaság elnökségéig vezető út, melyet az egyszerű ügyvédképviselő befutott, anélkül, hogy egyéni derékségén, puritán jellemén s törvényszéki ékesszólásán túl valami szembeötlő államférfiúi hivatottságot mutatott volna ; valóban az, a mi korunk ideáljának nevezhető, fényes, káprázatos carriere. A most meghalt csöndes ember életének ezen első szakasza az egyén teljes érvényesülése a köz érdekében. Jules Grévy minden lett, ami lehetett, több lett, mint amiről valaha álmodozott, nyilván több, mint amenynyire képességei, erényei hivatták. A nép, egy saját fenségének tudatára ébredt nagy nemzet olykor tetszeleg abban, hogy középszerűségekből faragja nagy embereit. Mintegy az általa legtöbbre becsült kicsinyes, puritán polgári erényeket glorifikálja, mikor szemben a lángészszel azokat helyezi a legmagasabb polezra. Hogy Thiers, Mac-Mahon után nem Gambetta következett az elnökségben, hanem Grévy, annak nem is igen lehet más érthető magyarázatát találni, mint épen azt az általános félelmet az óriási kiválóságtól. Nehogy egy hatalmas ember a saját egyéniségével elnyomja a közt, inkább beérték a kicsivel, akinél nem forgott fenn ok a dicsvágyó kalandokra való hajlandóságtól tartani. És Grévy valóban meg is felelt híven, becsületesen minden hozzá kötött várakozásnak. Legelső, legtisztességesebb, legpuritánabb polgára volt a franczia köztársaságnak. Képviselte a vidéki nyárspolgárságot a világpolitikában s ezért, mig orvos vélemény röviden csak az volt : kibírja, és kezdetét vette a fönt leirt processus*. Az a sok verekedés, amelynek hősei oly kiválóan ráteremnek a megyei porczióra — sóhajt föl a szolgabiró — mennyi tintát, tollat, papirost emészt föl ! És még majd írnokot is kell tartania, aki mindezt rendbe tartja! Megjegyzendő, hogy a szolgabirónak mindezekről gondoskodni kötelességében állott. Midőn a testimonium legate a hivatalban — mert ez hűvösebb mint a lakás — fekete kávénál ekként a haza sorsa fölött töpreng és az ősi pipából bodor füstöt ereget, rémült arczczal állit be Cs. táblabiró — akkor úgy nevezték a megyei ülnököt — : Nagy baj van! Délben a kocsisom a lovak elől a zabot a zsidóhoz vitte és az árát megitta, s amidőn ezért megdorgáltam, azt merte mondani, hogy majd rákerül még az arra is a sor , s ezzel eléggé érthető módon a nyakamra és a szoba gerendájára mutatott. Kérlek uraim, büntessétek meg. — Terrremtését — pattan föl a szolgabiró — ez lázadás a kabátosok ellen ! De így van ez — folytatja — mióta Sz. A. képviselőjelölt kolomposai a népet ámítják. Vakmerőségük még a fehér népre is elragadt, sőt közülök egy annyira vakmerő volt, hogy az utczán haladó alispánnak aquoa állott a dolgok élén, a franczia köztársaság nem is hullott mámoros courtisana gyanánt a muszka czár ölébe. A nyárspolgári tisztességérzet ezt a morális bukást lehetetlenné tette, daczára a nemzet keblében föllobogó revanche-vágyaknak. Ami annak idején Grévyt oly szégyenletes módon megbuktatta, az egy egészen kisszerű malheure, egy önhibáján kívül álló baleset volt. Nem lévén igazi lelki nagyság, kisebb polgári erényeivel nem tudott felülemelkedni a veje piszkos dolgain. Elbukott Grévy, mert Wilson úrnak tetszett a köztársasági elnökhöz való vér viszonyát arra fölhasználni, hogy rendjelközvetítés útján pénzt szerezzen. De hát istenem, most olvassuk, hogy Grévy tizenkét milliót hagyott hátra. Puritán életmódja mellett nyilván el sem költötte a maga 800.000 frankos elnöki fizetését, nem is szólván a rendelkezésére álló reprezentáczionális évdíjról s a tulajdon millióinak kamatairól. Hát hogy lehetséges az, hogy az egyetlen lánynak férje, maga is elöcelő állású és jelentékeny vagyonú ember, alacsony piszkosságokba kerül és «közös ügy» jogi és politikai természetét egész triviális módon önmagán magyarázta meg. — No, hanem azután a «quotán» a mellékbüntetést magam exequáltattam mindaddig, mig csak a deresen hangos szavakban beismerésbe nem jött azon örők igazság felöl, hogy már érzi és tudja, hogy az asszonynak hosszabb a haja, mint az esze. Ez alatt a már korábban kiadott parancs folytán Kincses előállította a kocsist és miután az előállított egyén személyazonossága a táblabiró kocsijával konstatáltatott, a már említett sommás eljárás eszközlésbe vétele mellett, az olvasatlan megyei porczió szokott módon kiszolgáltatva lett. Amint a mai korban a munkabérek miatt agrármozgalmak vannak, úgy ez időben, a botbüntetés eltörlésének tárgyalása alatt, az ily fajta igazságszolgáltatás ellen is támadtak apostolok, kik az illetéket fölbiztatták, hogy felsőbb helyen keressen a szolgabíró ellen jogorvoslatot. Az akkori időben keletkezett polgári körök emnökeiben majdnem kivétel nélkül ily tanácsadókra találtak az illetők és találta többek közt a fönti kocsis, Meszeres Pista. Ennek lett azután a legközelebbi panaszos napon azon következménye, hogy a szolgabirót, midőn a hivatalba mentem — A „SZEGEDI híradó“ TÁRCZÁJA. A botbüntetés végórái alatt A kerek földön mint mindennek, úgy 1871. év folyamán hazánkban a botbüntetésnek is beállottak végperczei. A lélekharang, azaz hogy a törvényhozó testület elnöki csengetyüje már megkondult, fölhiván a honatyákat ezen a humanizmussal hadilábon álló büntetés, a testi fenyítéknek eltörlése fölött való tanácskozásra. Mig azonban a tekintetes karok és rendek odafönn e fölött tanácskoztak, addig P. T. és S. A. vármegyében az ifjú hévvel megyei porcziót osztogató szolgabiró és esküdt azon törték fejüket, hogy már most mint lesz ezután az igazságszolgáltatás?! «Mindig a gyors igazságszolgáltatást kívánják, mondja az esküdt — hát kell ennél gyorsabb ? A hajdú a deliquenssel kihozatja a derest, előveszi mogyorópalctáját, figyeli az esküdt szemejárását és végrehajt. Pár perc, és a bőgéstől már a falak sem visszhangzanak. A sok irka-firka sem szükséges, legföljebb a gyengébb testalkatúaknák orvosi vizsgálatáról kiadott vélemény, mely egy kis cédulára trónnal írt kérdésre , 12 vagy 25 botbüntetés elszenvedésére érdemesnek találtatván ... az