Szegedi Híradó, 1893. január-március (35. évfolyam, 1-77. szám)

1893-01-01 / 1. szám

Vasárnap, 18.3. jún. 1. SZEGEDI híradó­ mérgében kezét nyújta a jövevénynek, mi­velhogy a város most már erről beszélt. Újra összekoccantak a cognacos poha­rak és ittak a fiuk a­­michigani lakók egészségére. Pertu volt vele valamennyi és olyan vastag volt az arany óralánca, hogy én egy kicsit meg voltam lepetve, mikor hirtelen felkelt és így szólt: — Segédszerkesztő úr, most tehát ké­rem az­­ utalványt. — Hova siet ? kérdé fejével bólintva a segédszerkesztő, mialatt egy darab pa­pírra felírta, hogy őfizesse« a «New-York Herald» kiadóhivatala John Bull urnak tár­cáért száz ezüst dollárt.» — A «New-York Times»-hez dis­­kurálni. — Miért nem folytatja minálunk ? — Mert most már nem tudnék olyat mondani, ami a maguk lapjának a keretébe vágna. A hangulatom most a «New-York Timesé». Ezzel elsietett. • Az én háború-hiremből nem lett semmi* mert akkor már ki is volt nyomtatva. Amint kijöttem a magas palotából, egy pocakos, kis, kerek képű ur állított elém s aztán, hirtelen, lázasan m­e­g ö 1­c 11. — Ez európai? — gondoltam ma­gamban, —­­ szenzitiv természet. Ameri­kai férfi nem ölel férfit. Amint az arcába tekintettem, láttam, hogy magyarországival van dol­gom. Az ölelkező ur igen kövér volt. Jobban megnéztem. Ezzel az ember­rel már találkoztam. — Ah! Csillag Muki! — Kiál­y — Az vagyok. Újból lázasan megölelt s aztán sietve felgombolyodott. Később vettem észre, hogy egyetlen ékszerem, anyámtól kapott pici arany­órám is eltűnt vele. Becsky László, a végtisztességet.) És most száll alá a múl­tak mélységes fenekére. Toránál csillogó szemmel, duzzadó szívvel állottunk s pohárcsengés között kiáltottuk: For­ever litt az uj esztendői B­u é k. (­tT.) V ^ Szegedi nóták­ ** — Dankó Pista lOO nótája — A Dankó Pista lOO nótája egyik legérdekesebb jelensége a karácsonyi könyv­piacnak. Érdekes, mert alig van rá példa, hogy egyszerre egy vaskos kötet népdallal lépett volna föl zeneszerző és akadt volna olyan merész kiadó, aki az 5 fztos példá­nyokkal járó kockázatot magára merje vállalni. Úgy látszik azonban, hogy a Dankó Pista nagy népszerűsége mellett a vállalko­­­­zás nem járt veszélylyel, mert a sajtó egy­hangú bírálata annyi dicsérettel fogadta a szegedi «nótafa» népdalait, amennyi éppen elég lenne arra, hogy kevésbé nép­szerű író munkáját is közkeletűvé tegye, — ha ugyan a kritikának egyáltalán van még befolyása a közönségre, — dicsőséget meg annyit juttatott neki, hogy akármilyen nagy költő büszke lehetne rá. Természetes, hogy mi szegediek a leg­nagyobb örömmel állunk a dicsérők sorába és jogos büszkeséggel valljuk a zseniális cigány-zeneszerzőt a magunkénak, mert hisz a jelentéktelen muzsikusban a szegedi új­ságírók ismerték föl a lappangó tehetséget, azok vezették nyilvánossá elé és adtak nevének szárnyakat, melyeken most az egész országot bejárja. Igazi nagy tehetség ez a Dankó Pista és szerencsés, hogy sorsa P­ó­s­a Lajossal hozta össze, akinek szinte önmagukat meg­zenésítő népdalai képezik a Dankó-nóták zömét és irodalmilag igazán értékes részét. Másoknak a szövegeire is irt ő szép nótá­kat, sőt legelterjedtebb két nótáját (Nem forog a dorosmai szélmalom. Rám sem nézett kezdetünket­ i­ s Pap Zoltán verseire csinálta. De azok a klassz­ikus szépségű, igazi mély érzé­sü népdalok, melyekben a Dankó Pista zeneszerzői egyénisége, mások­tól megkülönböztetve, önálló­ságra jutott, melyeknek zavartalan hangulat-egysége oly mélységesen hat a kedélyre és amelyeknek gondolatbeli tartalmassága oly kiválóan al­kalmasakká teszi e dalokat népszinmű­ hely­­zetek kiegészítésére, azok mind a P­ó­s­a Lajos erőteljes, tiszta és magvas költésze­tére vannak építve és a Dankó talen­tumának ereje éppen abban rej­lik, hogy az ő költészete és a Pósa Lajos költészete egybe­forrott és a legtisztább össz­hangban érvényesült. A népdalok népszerűsége szempontjá­ból közömbösnek tetszhetik a szöveg érté­kessége, mert hisz népszerű nóták voltak a Csicsóné, Hejretyutyutyu szövegű nóták is, de ez a népszerűség a közönség pilla­natnyi­­ölhevülésének tartamáig él, aztán pedig nyoma vész szerzőjével együtt, mert a legszebb dallamot is csak a becses szöveg tudja föntartani. A Dankó Pista népdalainak népszerű­sége éppen ezért, azt hiszem, tartósabb lesz, mint a közönséges szép nótáké szo­kott lenni és Dankó Pista már most is ön­érzettel gondolhat a halhatatlanságra. Őszinte örömmel is foglalkozunk vele, mert megérdemli és mert elvitázhatatlan tény, hogy ez az egyszerű cigány olyan népszerű és felkapott népdalírókat, mint a minek Szentim­ány és Lányi, ki tudott szo­rítani a közönség kegyéből és jó ideig nem is engedi azt át másnak, mert hisz annyi jó nótája van, hogy egy-egy vidékre évek múltán kerül el, mint új nóta, olyen dala, amely pedig más vidéken már régi nóta számba megy. Meg kell azonban vallanunk, hogy Dankó Pista felől való vélemé­nyünket nem egészen az előt­tünk fekvő 100 nótából formál­tuk, mert azok között az ő igazi jó nótái közül legfölebb 8—10-et találtunk. Tehát ez a vaskos kötet nem tartal­mazná összes szerzeményét ? Dehogy tar­talmazza. Itt ő különböző alkalmakra csár­dásokat, sőt nyitányt is csinált a jó öreg Molnár György és Pósa Lajos által tervezett «János vitéz» c. látványos színműhöz. Ezekre a munkáira azonban nem gondolunk akkor, midőn a 100 nóta hiányosságát hangsúlyozzuk. Azt gondoltuk, hogy Dankó Pista nem a nóták mennyiségével, hanem minőségük­kel akarja maga iránt a kritika tárgyilagos véleményét fölhívni; kötete azonban kel­lemetlen csalódásba ejtett, mert népdalainak java része hiányzik belőle. Igaz, hogy az a 8—10 szép nóta is, ami benne van, elég lenne annak megállapításához, hogy Dankó Pista határozott, önálló tehetség, de már ahhoz nem elég, hogy tehetségéről teljes A múlt évről­ i8 sz. I. — Szeged, január 1. Minden bővebb bevezetés nélkül adjuk a múlt esztendő történetét négy cikkben. I. Népesedés Szegeden. A belvárosi parochia területén született 569, ebből halva született 21, meghalt 442. Szaporodás 106. Ez nem normális, de tekintve az év­ben dúló sokféle járványt, elég kedvező. Esketés 130 történt. A rókusi kath. plébánia területén szü­letett 163 fiú, 1'^'2 leány, összesen 325 gyermek. Meghalt 253 férfi, 222 nő, összesen 475. (Ebből kórházi halott 193. Az összes halottak számából ezt, mint vi­dékiek számát levonva, marad rókusi halott 282.) Apadás a népességben ige. (A kórházi halottakat leszámítva, szapo­rulat mutatkozott.) Esküdött 82 pár. Az alsóvárosi r. k. parochia területén született 694 férfi, 639 nő, összesen 1333 gyermek. Meghalt 469 férfi, 473 nő, összesen 942, szaporulat 225 férfi, 166 nő, összesen 16­ ember. Esküdött 292 pár. Az izr. hitközség területén született 76, meghalt 28, szaporulat 78. Esküdött 16 pár. Az ág. evangélista parochia területén született 23, meghalt 19, szaporulat 4.. Es­küdött 6 pár. Az ev. reform, parochia területén szü­letett 64, meghalt 74, apadás 10. Esküdött 19 pár. (A halálesetek száma azért oly ma­gas, mert abban úgy a kórházban, mint a kerületi börtönben elhalt nem szege­diek is bennfoglaltatnak.) A görögkeleti parochia területén szü­letett 17, meghalt 21, apadás 4.. Eskü­dött 3 pár. Végre a felsővárosi r. k. parochián született 272 fiú, 255 leány, összesen 527 gyermek. Meghalt 184 fi, 176 nő, összesen 360. Szaporodás 16y. A vegszámolás most már ez. Született élve 2943, meghalt 2391, a szaporulat tehát mindössze gy7. Ebből láthatni, hogy népesedési tekin­tetben a múlt esztendő fölöttébb rossz volt Szegedre. Ha az alsóváros nem rukkol ki 391 szaporulattal, igen-igen kedvezőtlen, szomorú számítást kellett volna tennünk. Legkedvezőbb a népesedési arány, hitfele­­kezetek szerint, a zsidóknál, akik való­színűleg legtöbbet gondolnak gyerme­keik egészségével. II. Egy év halottjai. A halálnak ez idén jó aratása volt. Közéletünk sok kiválósága dőlt ki. So­kat megsirattunk közülök, akit szerettünk, so­kat meggyászoltunk, akit becsültünk és sokat megsajnáltunk, akit a legkegyetlenebb sors ke­rített a halál karjaiba. Veszteség és gyász mindenütt. Alig van nemzeti rendünk, társadalmi osztályunk, ahol meg nem ritkultak volna a sorok. Az új világtörténet egyik legrokonszen­vesebb és mégis legtragikusabb sorsú alakja Dom Pedro brazíliai császár, nemcsak trón­­talanul, de megsiratatlanul tűnt le a napirend­ről. Megölte a halál ezidei egyik főmunkatársa, az influenza, Párisban. A királyi családot háromszoros gyász érte. Henrik főherceg és neje Waldeck bá­róné, aki azelőtt Hoffman­n Leopoldine színésznő volt, egy napon hunyt el Pécsben, Zsi­gmond főherceget, Henrik bátyját az influenza ölte meg. Károly Szalvátor­­főher­­ceg altábornagy halála pedig nemcsak a Bur­­got, de Bécs városát is gyászba borította. Magyarország egyik legnagyobb halottja volt az idei halottas esztendőben Baross Gábor miniszter, akit majd minden falu meg­gyászolt s akit gyászünnepséggel sirattak el a városok. Az egyház legnagyobb vesztesége Ros­­k­o­v­á­n­y­i Ágoston nyitrai püspök, a tudo­­mánykedvelő remete, kinek székesegyháza még ma is árva. V­a­n­c­s­a János gyulafehérvári gó­tok kath. érsek halála szintén országos rész­vétet keltett. A magyar arisztokrácia halottai közül való T­h­u­r­n-T­axis Egon herceg, torontál­ 3

Next