Szegedi Híradó, 1923. január-július (66. évfolyam, 3-146. szám)

1923-01-05 / 3. szám

Irodalom Magyarország az Anjouk korában. Mis­­kolczy munkája két részre oszlik. Az első rész Károly Róbertnek a trónért, majd a királyi tekintély helyreállításáért folytatott küzdelmeit tárgyalja s az ő és fia, Lajos nemzeti és dinasztikus politikáját mutatja be, amely néhány évtized alatt a haldokló Magyarországot keleti nagyhatalommá tette. Majd a gyors hanyatlással kapcso­latban drámai képekben vonul el előt­tünk Kis Károly tragédiája. Mária és Er­zsébet királynék katasztrófája. Kapható Endrényi Imre könyvkereskedésében. útmatatás Jámbor lelkek számára a lelki életben való kételyek megoldá­sára. Fordította Babura László dr. Ez a mű azok számára íródott, akik lelkük üd­vét komolyan veszik. Megtanít szabályo­san küzdeni a lelki tusákban, győzni és örvendezni. Kinek nincsenek lelki tuséi ? Ki ne akarna győzni és örvendeni ? Azért mindenki nagy lelki haszonnal fogja azt olvasni s megnyugvással letenni. Kapható Endrényi Imre könyvkereskedé­sében. Az okkultizmus és spiritizmus múltja és jelene. A sokat vitatott kérdést, amely­­lyel komolyan kellene számolni, ezideig nem méltatták a kellő figyelemre. Éppen ezért Wolkenberg Alajos egyetemi tanár fenti munkájával igen jó szolgálatot tett az olvasóközönségnek. Kapható Endrényi Imre könyvkereskedésében. „SzEgeili HMi" rtgunpgala Éva leinya írta : Csorzy Mihály 14 — Azt mondja, komolyabb oka! — húzta el magát az asszony a férfitől. — Micsoda komolyabb oka ? . . . Talán nem szerettem magát szívből és igazán ? — Nem. Dehogy . • • Nem az. — Hát micsoda? * — Egészen más. Egyrészt nem is aka­rom, hogy megtudjad. Az asszony elbámult. Tudatlanul né­zett az ember szemébe, melynek tüzes nézésétől szinte reszketett a lelke. Nem tudott gondolkozni sem­. Különben miért titkolódtam ! . . . ! Most már úgyis mindegy. Nézd, megval­lok mindent. Hiszen az egész dolog ma már olyan, mintha álom lett volna. A valóságot most fogjuk elkezdeni. Úgy­e jó lesz 7 v.|| Még mindig nem bírt magához í térni ez asszony. Babonás félelem fogta el s ez lekötötte gondolatát. — Mondd, jó lesz ? — Micsoda ? —­­Ha a valóságot most kezdtük el. — A valóságot! ? Mit értesz a valóság alatt ? — Nem mondom meg. Asszony vagy, értened kell úgyis. — Miklós, ne beszélj ilyent. Legyél olyan, mint mindig voltál. — Mil­yen ? — Hát jó . . . És okos. — Hiszen csak akkor leszünk igazán jók és okosak, ha úgy teszünk, ahogy én mondom. — Inkább azt folytasd, amit elkezdtél. — Hát jó, előbb elmondom azt. Az asszony a férfi ujjait simogatta és szinte nekikészülődött a hallgatásnak. —­ De ígérd meg, hogy nem haragszol meg. — Majd meglátom . . . Hát olyan, hogy meg is haragudhatok érte ? — No, nem éppen. De hát tudom, hogy az asszonyok érzékenyebbek, hamarabb megsértődnek. — Mert kíméletlenek, sokszor durvák az emberek. — Tudod, Annuskám, az igazat meg­­vallva, nem mertelek feleségül venni Kissé kacér voltál, tűzesvérű. (Folyt, köv.) Szerkesztésért felel: ENDRÉNYI IMRE Kiadótulajdonos: „SZEGEDI HÍRADÓ“ lapkiad­óvállalata SZBORDI HIRADÓ Péntek, 1923 január 5. BACH is GEGBUS Cégtulajdonos : reavil es Geaaas iparmflvÉszETi BifrDRBYaB. Tervelő és műtelep Deik Ferenc-u. 24. Ipartelep: Tisza L-hőPUtTl. Tőzsdei jegyzés szerint naponként leg­magasabb árat fizetünk hulladék rézért, ólomért, horganyért Szvaton és Kucses Püspök-bazár Tisza Lajos-körÚt 228- 1923. évre szóló dr Bottka-féle Telefonkönyv és ÚTMUTATÓ megjelent. Kapható Endrényi Imre könyvkereskedésében. Kelemen-utca 7. Telefon 107. Sertés Sí­b olcsó hu­snemüeket , minden Psrb szalámigyára nap áru! Ilin a Felső Tisza parton. IfAeVAl­ ■ huzát, rozsot, árpí­t , vaibon ■ zabot, tengerit, kö­lest, heremagot, muharm­agot, tökma­got, mákot, babot stb. Szántó Rezső termény kereskedő Református ten­ ■ plommal szemben. Telefon 14­91. ZSOLDOS tanintézet Budapest VII. Dohár­y­­utca 84- sz. — Telefon : József 124—47. 607 A legjobban készít elő magánvisssgákra. Textil árukból bizományi lerakatokat vállalok esetleg 2—3 millió koronával fináncirozó társat keresek. Leveleket „Vidéki 21“ jeligére a kiadóhivatal továbbit. ,5577 IKITZ SAMU fog- és szájbetegségek szakorvosa rend.:-1 Tisza Lajos­ körut 37 sz­­ágásra alkalmas fogsorok koronák s hídmunkák amerikai módszer szerint nemes és nem nemes fémekből. Közalkalmazottaknak kedvez­ményes árak. 2776 nigigtili Mt ajitottaai Dr. Straubert Jenő Szeged, Tisza Lajos-köut 29. szám. Telefon: 14—23. Ócska ésmos, bármilyen réz, vagy horgany hulla­dékot legmagasabb napi árban ve­szek Kohn zománcedényüzlet Tiszd Lajos körút .55. Telefon 15—35. (Mihályi filszerüzlet mellett) 2­­66 MOLNÁR RUDOLF! Művészi fényképész műterem­­. Telefon : 215. Szeged, Széchenyi-tér 2.I Pár középiskol­at végzett rá iráCN­ fílls munkához gya-JU I Oatl IIUI kérneknek fizetéssé azonnal felveszek : Haraszthy Feketesas utca 22. szám. FOsztr M iiiind­enkor legolcsb­b­ban szerezheti be a Szegedi Gazdák „HAWCYA” boltjaiban Tisza L.-korut71. Palőfi -sugárút 19. Újszeged jankovics-u és Bethlen-­ sarok 1 kg. rizs .... 224. — 1 kg. cukor 5 kg. dobozban 430. 1 kg. sárga borsó.. . 256. — 1 kg. bab .... 80. — 1 kg. franck kávé . . 520. — 1 kg. koestlin keksz 600. — 1 dkg. tea ... . 20. — 1 1. rum..................... 700. — 1 1. törköly .... 750. — 1 1. bor.........................75. — A Baján Gyula szerkesztésében megjelent PARLAMENTI ■ALMANACH! Szegeden egyedül Endrényi Imre könykereskedé­­sében kapható. SIS 1 kgr. rizshitis májas húrba ZOD K. I kgr. zsiger ISO horana [supy és Kapícsony­ hentes és mészárosnál Somogyi­­u. 22. Telefon : 15­08 5608 Olcsó házat és földet csak a Friss Hírek és a Szegedi Híradó hirdetései utjára szereshetsz! wmmammT is •• MARDER CIPŐÜZLET Klauzál tér 6. értesíti a­­ közönséget, hogy az üzlet átalakítása miatt a raktáron lévő Bally, Popper, Lichtmann valamint gyermek cipőket leszállított árban árusítja Alkalmi vásár! Ocassió áruk! Kurucsev Sándor divatáruházában Szécbenyi-tér, Teretou SO Legnagyobb választékban selyem, furkóselyem, Creppe de Schine, Crepp, Georgette szövet, ve­lúr, bársony, barchet, flanell, vászon, karton, valamint az összes rofosárust mélyen leszállított , szabott ár­ban kaphatók. 4635 1923. évre szóló UJ NAPTÁRAK MEGÉRKEZTEK óriási választékban kaphatók Endrényi Imre könyv­­kereskedésében (Kelemen­ utca 7. szám.) Nyomatott Endrényi Laxe a psktícis«i£-ajirst.idavanl«latánál.

Next