Szegedi Napló, 1995. szeptember (1. évfolyam, 95-120. szám)

1995-09-01 / 95. szám

MSZOSZ elnökségi ülés Utódlásról még szó sincs Az MSZOSZ elnöksége még nem foglalkozott az utódlással, mert az elnök nem mondott le. Ezt Sándor, a szakszervezeti szövetség vezetője mond­ta, amikor tegnap az elő­ző napi elnökségi ülésről tájékoztatta a sajtó képvi­selőit. Az elnökség az ülé­sen egyetértett azzal, hogy gazdasági minisztérium létesüljön, s a miniszteri posztot Nagy Sándor lássa el. Az alapszabály szerint a kongresszus vagy a szövet­ségi tanács egyaránt meg­választhatja az új elnököt. Nagy Sándor még nem döntött arról, hogy adott esetben melyik formát tá­mogatná, bár az előző kongresszus közelsége mi­att nem zárható ki a szö­­vetségi-tanács-szintű vá­lasztás. Azzal kapcsolatban, hogy a Pénzügyminisztérium marad-e a gazdaságpoliti­ka centruma, Nagy Sándor a sajtótájékoztatón el­mondta: ez a centrum sze­rinte a kormány. A gazda­ságpolitika ugyanis a kor­mány döntésein keresztül érvényesül. Nagy Sándor nem kívánja az új pozíció­ban sem feladni eddigi gazdasági elveit, továbbra is fontos lesz számára az emberi tényező. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az új minisztérium körüli politikai vitában megszűn­het-e a kormánykoalíció, elmondta: az országnak nem érdeke a kormányvál­ság, felelősen gondolkod­va nem szabad felrúgni a koalíciót. Vágó János alelnök rá­mutatott: nem azt várják Nagy Sándortól, hogy a kormányban a szakszerve­zetek ötödik hadoszlopa­ként dolgozzon. Arra vi­szont számítanak, hogy felkészültségét kamatoz­tatva azon kevesek közé tartozzon, aki nem felejti el, honnan jött. EGYED, EGON napja A Nap kel 6 óra 02 perckor, nyugszik 19 óra 26 perckor. A Hold kel 15 óra 02 perckor, nyugszik 22 óra 42 perckor. _____________VÍZÁLLÁS______________ A Tisza vízállása csütörtökön Szegednél: plusz 99 cm, vízhőfok: 20,2 °m, Csongrádnál: mí­nusz 77 cm, Mindszentnél: plusz 16 cm. A Maros Makónál: mínusz 55 cm. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA 1127.Meghal Álmos herceg, (Könyves) Kál­mán öccse. 1811. Szegeden született Várnay (1845-ig Wagner) Ádám mérnök, a Tisza-szabályozás folyammérnöke. 1815. Szülővárosában Szegeden meghalt 70 éves korában Dugonics Ádám. Kétszer volt polgármester: 1790-1796-ban és 1804-1806- ban. 1790-ben üdülőtelepet létesít, melyet bátyja egyik regényalakja után Etelka erde­jének neveznek el. 1802-ben Szeged szabad kir. város országgyűlési követe. Polgármes­tersége idején épül az új kórház. 1894. Megkezdődik a tanítás az állami főre­­áliskola új épületében Szegeden (Deák Fe­renc és Horváth Mihály u. sarok). 1897. Megnyílik a Magyar Királyi Állami Fel­sőbb Leányiskola Szegeden 114 tanulóval, a Tisza Lajos körút és a Bástya utca sarkán lé­vő épületében. 1898. Megnyílik a második szegedi gimná­zium, a Szegedi Magyar Királyi Állami Főgim­názium. 1907. Szeged város és az állam közötti szer­ződés értelmében a tanyai iskolák állami ke­zelésbe kerülnek. 1939. Német csapatok hadüzenet nélkül be­törnek Lengyelországba. Kitör a második vi­lágháború. 1969. Moammer al-Kadhafi, a líbiai hadse­reg vezérkari főnöke, más tisztekkel együtt megdönti I. Idrisz király uralmát és kikiáltja a Líbiai Arab Köztársaságot. HEKAL.-SZONDI I. _______________MOZI________________ SZEGED. Korzó: Batman Forever. Színes amerikai film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Belvárosi: Batman Forever. Színes ameri­kai film. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Balász Béla: Szenvedélyek viharában. Szí­nes amerikai film. Kezdés: 4,6 és 8 órakor. Kamara: Before Sunrisse - Mielőtt felkel a Nap.. Színes amerikai film. Kezdés: három­negyed 6 és 8 órakor. Kiskőrössy: Rendőrakadémia Moszkvában. Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: 8 órakor. Autós: Stargate - Csillagkapu. Színes ame­rikai film. Kezdés: 9 órakor. Vipera. Színes amerikai akciófilm. Kezdés: fél 12 órakor. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Korzó: Batman Forever. Színes amerikai film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. MAKÓ: Die Hard. - Az élet mindig drága. Szí­nes, m. b. amerikai film. Kezdés: 7 órakor. SZENTES, Őze Lajos: Die Hard - Az élet mindig drága. Színes, m. b. amerikai film. Kezdés: 6 és 8 órakor. Kalifornia - A halál nem utazik egyedül. Színes amerikai film. Kezdés: este 10 órakor. CSONGRÁD: Gyújtóhatás. Színes amerikai akciófilm. Kezdés: 8 órakor. SÁNDORFALVA: A préda - The Hunted. Szí­nes, m. b. amerikai akciófilm. Kezdés: 6 óra­kor. SZÉKKUTAS: Kő egy csapat! Színes, m. b. amerikai filmvígjáték. Kezdés: 6 órakor. APÁTFALVA: Szimatvak szemét, szemétnek ,szimat. Színes amerikai film. Kezdés: 6 órakor. BORDANY: Bunyó karácsonyig. Színes, m. b. olasz filmvígjáték. Kezdés: 6 órakor. _________MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST 1. 5.28. Műsorismertetés. 5.30: Gazdatévé. 5.50: Határtól határig. 6.00: Napkelte. 9.00: Tízórai. 9.05: Fekete Villám. Kanadai film­sorozat, 52/35. 9.30: Tízórai. Benne. 9.50: Játék. 10.00: Ép testben... 10.30: Játék. 10.50: Hírek. Időjárás. 11.00: Dallas. Amerikai film­sorozat, 245. rész. 12.00: Déli harangszó. Idő­járás. Hírek. 12.05: Tanévnyitó a Budapest, XIII. kerületi szlovák gimnáziumból. 12.50 Képújság. 15.20: Műsorismertetés. 15.25 Egy nap, amely megrázta a világot! 15.30 Úton. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.10: Üzlet 16.25: Liszt Ferenc. 17.00: Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40: Ablak melléklet. 18.00: Ablak. 19.00: Égből pottyant mesék. Lopelló és Hozirisz. 1913: Múzsa. 19­30: Híradó. Idő­járás. 20.03: Telesport. 20.15: Dallas. Ame­rikai filmsorozat, 245. rész. (ism.). 21.10 Fehér arcok. 22.10: Pascali szigete. 23.50: Fusio Quartet. 0.20: BBC-híradó. 0.40: Kép­újság. BUDAPEST 2. 12.00: Szieszta. 15.20: Képújság. 15.25: Mű­sorajánlat. Időjárás. 15.30: Alpok-Drina-Ad­­ria. 16.00: Magyarország ma. 16.30: Sorsok. 17.00: Azóta. 17.30: Bin-Tin-Tin. 17.55: Idő­járás. 18.00: Körzeti híradók. 18.20: Hurrá! Szombat van! 18.45: Amigo és barátai. 18.55: Borostyán. Olasz tévéfilmsorozat, 44/34. 19.50: Kérdezz! Felelek 20.15: Játék hatá­rok nélkül. 20.20: Műterem. 21.20: F­an­­dango. 21.35: Kék percek. 21.45: Híradó. 22.00: Objektív. 22.30: Időjárás. 22.35: Va­lami angol film. DUNA TV 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó 14.15: Régiók (ism ). 15.00: Olvasónapló. 16.30: Asztaltársaság (ism ). 17.15: Héléne és a fi­­úk. Francia tévéfilmsorozat. 17.40: Dusenka. 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Híradó. 18.15: A Forsyte Saga. 19.05: Nemzetközi balettverseny Rudolf Nurejev emlékére. 20.00: Közép-európai magazin. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Női szabó. 22.35: A szabadban. 23.00: József Attila: Ki venné föl lelkünkben a lelket? HBO 16.30: Batman. 17.00: Bír­ lak. 17.30: Blinky Bill. 18.00: Dobjuk ki anyut a vonatból! 19.25: A nagy generáció. 20.25: Küzdelem törvényen kívül. 22.00: Britannia gyógyinté­zet. 23.55: Delejezettek. PRO . 5.10: Arabella Kiesbauer talkshow-ja (ism.). 6.05: Taff (ism ). 6.25: Topo Gigi, az űregér. 6.50: Dennis. 7.15: Gadget felügyelő (ism ). 7.40: Flinstone család. 8.10: Mannix. 9.05: Alf (ism.). 9 35: Roseanne (ism.). 10.05: Folytassa, doktor! 12.00: Szívtől szívig 13.00: Rendőrnő. 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.05: San Francisco utcáin. 16.05: Dennis. 16.30: Tom és Jerry Kids. 16.55: Tiny Toon kalandjai. 17.25: Dennis. 17.30: Rózsaszín párduc. 17.55: Flinstone család. 18.25: Alf 19.00: Roseanne. 19 30: Taff. 19.55: Hírek. 20.15: Kék villám. 22.20: Kedvencek temetője 2. 24.00: Tűzvonalban. 2.10: Hírek. 2.20: Édes bűn (ism ). 300: Hí­rek. 3.10: San Francisco utcáin (ism ). 4.05: Rendőrnő (ism ). RTL 5.3O: RTL - hírek. 5.35: Robotzsaru. 6.05: Spiderman 5000. 6.35: Lucky Luke. 7.00: Reggeli magazin. 7.35: Egymás közt (ism ). 8.05: Vészhelyzet. 9.00: Borzasztó kedves csa­lád.­­ 30: Cheers bár. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapjaink. 11.00: Forró nyere­mény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli ma­gazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.15 Kalifornai Iolán. 14.05: Gyilkosság a hobbija 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser 17.00: Jeopardy. 17.30: Egymás közt. 18.00 Gazdag és szép (ism ). 18.30: Sztármagazin 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40 Jó idők, rossz idők. 20.15: Gyermekgyilkos 22.00: Vad orchideák. 0.05: RTL - Éjszakai hírek. 0.35: Cheers bár. 1.00: Borzasztó ked­ves család (ism.). 1.25: Kalózok. 3.10: Túl jól. 4.30: A csapat. SAT1 5.30: Németország ma reggel. 7.30: Reggeli a SAT 1-gyel 1­9.30: Jó formában. 10.00: Fan­­tázia-sziget. 11.00: Halló, doktor bácsi! 12.00: Szerelemhajó. 13.00: Falcon Crest. 14.00: Cagney és Lacey. 15.00: Őrszekerek - Az új generáció. 16.00: Baywatch. 17.00: Kockáz­tass! 17.30: Regionális műsorok 18.00: Min­dent vagy semmit. 19.00: Hírek 19.15: Sport­hírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Karate kölyök 2. 22.25: Labdarúgó Bundesliga. Karlsruher SC - 1. FC Köln. Borrusia Dort­mund - Borussia Mönchenglandbach. 23.20: Egy ablaktisztító vallomása. 0.55: Dunia. 2.35: Űrszekerek (ism ). ___________MAGYAR RÁDIÓ___________ KOSSUTH 4.30-8.10: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Műsorszemle. 8.28: A Szabó család (ism.). 9.00: Hírek. 9.05-10.59: Napközben. 11.00: Hírek 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Orbán lelke. 6. bef 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? - Kiskunhalason. 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.00: Hírek 13.05: Ven­dég a háznál. 13.20: Lassus: VI. bűnbánati zsoltár. 13.30: Reménység Hangja 14.00: Hí­rek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Az árokpartjára... (ism.). 15.00: Hí­rek. 15.05: Tér-idő. 15.55: Cégér. 16.00: Dél­utáni krónika 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Forró diéta rendőrséghez. 16.25: Tal­­palávaló. 17.00: Hírek. 17.05: “Magyaror­szágról jövök...". 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: “... az égbe bál van, minden este bál van...” 20.00: Hírek. 20.05: Magyar daloskert. 20.30: Ha­tárok nélkül-az irodalomról. 21.00: Hírek. 21.05: A vasárnapi, K.15.05-ÖS műsor ism. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Ismétlő mű­sor. 23.00: Hírek. 23.05: Hangversenymúze­­um. 24.00: Hírek. URH: 6.55-9.00: Körzeti in­formációs magazinok 18.30: Szlovák nyelvű műsor. 19.00: Román nyelvű műsor. 19.30: Né­met nyelvű műsor. 20.00: Horvát nyelvű mű­sor. 20.30: Szerb nyelvű műsor. 21.00-22.00: Az Amerikai Hangja magyar műsora. 23.00- 24.00: A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30: Hírek. 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Zöld/sport/reggel. 8.10: Helykereső. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Ap­ró-cseprőgyerekekről. 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hűhó (ism). 10.00: Nyári kívánságok. 11.00: Hírek 11.52: Gordiusz plusz. 12.00: Nóta-kívánságműsor. 13.00: Hírpercek. 13.15: “Szép volt, de szép.. ." 14.00: Kettőtől - ötig. Péntektől - péntekig. 16.47: Natúr hét. 17.00: Hírpercek. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Éj­félig per. 19.00: Hí­rek. 19 03: Garázs. 19 30: Péntek esti jazz. 20.00: Táncházban. 2.20.20: Zsoldos Imre emlékműsor. 21.00: Hírpercek 21.15: Le­poroló. 22.15: Sok hűhó. 23 00: Hírek 23.03: Sporthíradó. 23.15: Korzó. BARTÓK 6.00-8.59: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek 10.05: A Nagy Füzet - Ágota Kristóf kisregénye. 10.49: Hugenották. 11.40: Magyar régiségek. 12.00: Hírek. 12.05: Hang­verseny délidőben. 13.05: Szimfonikus köl­temények 14.00: Hírek 14.15: Fuharosok - Esterházy Péter regénye (ism ). 14.57: Ro­mantikus operákból. 16.00: Hírek 16.05: Beethoven kamarazenéjéből. 17.00: Musica Sacra. 17.50: Ez van! 18.00: Hírek. 18.05: Purcell: Dioclesian - hangversenyopera. 19­38: Fúvósegyüttesek felvételeiből. 19­95: Hírek 20.00: Berlini Ünnep Hetek­­ 1995. kb. 22.00: Hírek. kb. 22.05: Hárfamuzsika (gumi). 22.21: Kurtág György: Bornemissza Péter mondásai. 23.00: Művelődéspolitikai műsor. 24.00: Hírek. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábelté­vén Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás alatt hívható telefon: 63/315-482.13.00: Hangoljon ránk! Gáspár András zenei összeállítása. 13 30. és órán­ként: helyi hírek, tudósítások, időjárás 14.00: Tegnap történt. A Rádió Szentes ismét­lőműsora. 15.00: Délutáni magazin. Szer­keszti: Kruzsb­a Pál. Orvos - mikrofonnal Dr. Vajdovich Istvánnal beszélget dr. Papp Zoltán. Pékjózsefné portréja. Beszélgetőtár­sa: Halász Rózsa. Agronómia 95. Kiállítás és vásár Szentesen. Vendég a kiállítás helyszí­nén és a stúdióban. Tudósítások - lapszem­le. Sok zene­­ minden korosztálynak. VÁSÁRHELYI TV 17.00: Képújság. 20.00: Irigy köcsög - rö­vidfilm. 20.09: Diploma előtt - amerikai film. 23 00: Képújság. ___________SZEGEDI MÉDIA SZEGEDI VÁROSI TV 00.00: Képújság. 17.45: Szegedi hírek 18.00: Kisfilm: Irigy köcsög (rövidfilm). 18.10: Pa­letta (ism.). 19.00: Zenei összeállítás. 19.15: Szegedi hírek (ism.). 19 30: Szeged Körút ’95 (ism ). 20.30: Film: Diploma előtt (ameri­kai szatíra). 22.25: Képújság. SZEGEDI RÁDIÓ 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírmű­sor. Szerkesztő: Vágási Kálmán. A tartalom­ból: 5.,55: Műsorismertetés, időjárás-jelen­tés, útinform. 6.00: Reggeli krónika (Kos­suth). 6.10: Védőnők, szociálmunkások. 6.25: Lapszemle az országos lapokból. 6.30: Hírek tudósítások meteor­, programajánlat, lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd: Bányász­ nap '95. 7.00: Reggeli krónika (Kossuth). 7.15: Őszi BNV. 7.25: Lapszemle az országos lapokból. 7.30: Hírek, tudósítások lapszem­le, körzeti időjárásjelentés. 7.45: Jegyzet. 8.00: Hírek időjárásjelentés, útinform. 8.10: A hétvége sportja. 8.30: Lemezmustra. 8.55: Hírösszefoglaló. 9­00: Műsorzárás. 13.00- 14.30: V materinskom jazyku. Regionális szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30- 16.00: In limba materna. Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00-18.00: Ze­nés szolgáltató és kereskedelmi műsor a sze­gedi 94,9 MHz-en. TKTV 1. CSATORNA 07.30: Képújság. 08.00: ATV Péntek (ism.). 18.00: Képújság. 18.30: TKTV "Pénteki Ma­gazin". Benne: az Irigy Hónaljmirigy Show­­műsora a Hód-Tó rockfesztiválról. 20.00: ATV Péntek, TKTV 2. CSATORNA 20.00: SZÍV TV. RÁDIÓ 88 Reggel 6.30-tól 8.00 óráig félóránként 8.00 órától 21 00-ig óránként hírek, sport, jelen­tés az időről, útinform. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253,421-353. 06.00: Ébredjen ránk! Reggeli információs műsor. Lapszemle, műsorajánlat, naptár, horoszkóp, recept, piaci árak. Szerkesztő­műsorvezető: Hegyesi Sándor. 10.00: Nap­közben. Szerkesztő: Szatmári Katalin. 14.05: Kívánságműsor. 15.05: DJ Maki. 17.05: Top Press. Szerkesztő-műsorvezető: Pleskonics András. 21.05-01.00: Rock re­giszter: László István műsora Zenei szer­kesztők: Tóth András, Molnár Sándor, László István. műsor­­ naptár A Balaton északi partján a ke­reskedők és a vendéglátósok negyven százaléka veszteséggel zárta az idei szezont - közölte Vágó Péter, a Kisosz Veszprém megyei titkára, aki egyben a Ke­reskedelmi és Ipar Kamara me­gyei alelnöke is. Meggyőződése - mondta el -, hogy az idegenfor­galom “zuhanórepülésének” egyik oka a szaka­­a felhígulása, sok a kényszervállalkozó a tópar­ton, egyre többen nyitnak büfét és üzletet a kapualjakban, gará­zsokban, ráadásul mindennemű gyakorlat, tapasztalat nélkül. Bü­fék és kocsmák várnak vendégre egymás hegyén-hátán, egymás hitelét és megélhetését rontva, a rekorder Balatonfüred, ahol 360 vendéglátóhelyet számoltak össze. Soha ennyi üzletet még nem kellett bezáratni a szezon­ban, volt olyan hétvége, amikor tizenhárom vendéglőre tetetett lakatot a megyei tisztiorvosi szol­gálat. A szakmai érdekvédelmi szer­vezet Veszprém megyei titkára szerint csak a magas színvonalú szakmai képzés és továbbképzés mozdíthatja el a holtpontról a ba­latoni idegenforgalmat. A Kisosz koordinálásával alapítványi isko­la indítását határozták el a vidék legismertebb szakemberei: ne­ves vendéglősök és cukrászok vállalták, hogy részt vesznek az utánpótlás képzésében. A Keres­kedelmi Idegenforgalmi Tovább­képző Intézet Veszprém megyei képviselete az idén új szakot is indít: megkezdik a falusi vendég­látós képzést. A tananyagot oszt­rák példára állították össze, a hallgatók a sütés-főzés mestersé­ge mellett ismereteket kapnak majd az állattartáshoz, zöldség- és gyümölcstermesztéshez is. A kereskedelmi és vendéglátós továbbképzésre a Kisosz felhívá­sára főként az új vállalkozók je­lentkeztek. A szakma felhígulása idegenforgalmi “zuhanórepülés’ Hagymafesztivál Makón (Folytatás az 1. oldalról) Erdei Ferencet idézte, aki nem egy­szer írt a makói ember kötődéséről, aki látástól vakolásig dolgozott a föl­deken. Most a betakarítás után azonban álljunk meg egy pillanat­ra, hogy azután újult erővel folytat­hassuk a munkát - fejezte be rövid köszöntőjét Búzás Péter. Ezt követően három lovas veze­tésével a majorettek kecses lépéseit kísérve a Makói Fiatalok Fúvós­együttesének vidám indulóinak hangjaira a résztvevők végigmasíroz­tak a hosszú Aradi utcán, hogy a ma­kói tanműhely területén és épüle­teiben rendezett bemutatókon, ki­állításokon és kulturális programo­kon részt vegyenek. A délszláv válságban közve­títő nemzetközi összekötő cso­port szakértői Genfben megbe­szélést tartottak az Iszlám Kon­ferencia Szervezetének (OIC) képviselőivel, és a balkáni válsá rendezésének kérdéseiről tár­gyaltak. Egy független orosz hírügy­nökségnek névtelenül nyilatko­zó orosz diplomata a megbeszé­lést hasznosnak minősítette, bár elmondása szerint nem sikerült a nemzetközi összekötő csoport és az Iszlám Konferencia Szer­vezete közötti nézeteltéréseket kiküszöbölni. A női világkonferencia hely­színén, Pekingben tartott tiltako­zó akciót csütörtökön az Am­nesty International (AI) nem­ külföld­ zetközi emberi jogi szervezet. A rendőrség nem avatkozott bele a kétórás megmozdulásba. Az AI1-­­jai a nem kormányszintű tanács­­kozásoknak helyet adó épület előtt olyan nők - köztük két kínai asszony - pólóra nyomtatott képét mutatták fel, akiknek emberi jogait hazájában megsértették. Álarcos fegyveresek tegnap bejrúti háza előtt meggyilkolták Nizár el-halabi sejket, a Libanon­ban egyre befolyásosabb Szíria­­barát Al-Abbas szunnita muzul­mán mozgalom vezetőjét. Több mint egy év óta ez volt az első po­litikai gyilkosság a közel-keleti or­szágban. Szegedi polo Főszerkesztő: dr. Nikolényi István Főszerkesztő-helyettesek: Őrfi Ferenc, dr. Tamnai László Főmunkatársak: P. Bodzsár Erzsébet, Halász Miklós, Márok Tamás Vezető munkatársak: Bagaméry László, Czakó János, Farkas Csaba, Imre Péter, Megyeri Valéria, Pintér József (fotó) Szerkesztőség és hirdetésfelvétel Szeged, Stefánia 10. 6740. Postafiók 625. 6701. Td: (62) 472-872,472-669.472- 1(f), éjszakai ügyeleti telefon: (62) 486-386. Telefax: (62) 474-244,472-872. Kiadja: a Délvilág Kiadó Részvénytársaság Szeged, Stefánia 10.6740. Postafiók: 625.6701, Tel./fax: (62) 472-244,472-872. Felelős kiadó: Németh István elnök-vezérigazgató A lapot terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság, igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta, árusításban a DÉLHÍR Rt. ügyvezető igazgató: Mizsei István, valamint a Délvilág Rt. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szedés: Déli Siker BT. Nyomás: Szegedi Nyomda Makkosházi krt. 1. 6723. Tel.: (62) 486-386. Felelős vezető: Puskásné Hunya Ágnes. 1995. szeptember 1., péntek

Next