Szegedi Napló, 1895. július (18. évfolyam, 157-182. szám)

1895-07-02 / 157. szám

Szeged, kedd Szegedi Napló. Tjj viszály dúlhasson és ily mérveket ölt­­hessen. A pártegység létre fog jönni, vagy kéviselőtársaink akara­tából, vagy a választók akaratából, mert a szent zászlót, melyet egy sírról emeltünk fel egy és fél év előtt, megtépátni soha, soha nem engedhetjük.“ A pártegység teh­át létre fog jönni, vagy a képviselőtársak, vagy a választók akaratából. Ez az egyetlen korrekt felelet, amelyet Ug­­ronéknak adni lehet és ebben nekik is meg kell nyugodniok. Mert ha meg nem nyugszanak, apellátásuk ugyan­azon nép elé került, melyre Kossuth Ferencz hivatkozik, hogy mentse meg szavazatával az egységes föggetlenségi és 48-as pártot, és bizony a nép nem fog habozni, ezt megerősítheti társai előtt Meszlényi Lajos úr is, aki látta a magyar népet Kossuth Ferencz be­csületes zászlója alatt. Ünnepély a szegedi táblánál. — Sélley Sándor képének leleplezése. — Szeged, július 1. A szegedi kir. táblának házi ünnepélye volt vasárnap délelőtt. Teljes tanácsülé­st tartott abból az alkalomból, hogy a kir. itélő tábla és a főügyészség tagjai Sélley Sán­dor volt elnök arczképét megfestették és ünnepélyesen átadták megőrzés végeit B­e­r­­náth Géza dr.-nak, a tábla jelenlegi el­nökének. B­e­r­n­á­t­h Géza elnök, tíz órakor meg­nyitotta az ülést. Elmondta a teljes ülés tárgyát, melegen méltatta S­é­rt­e­y Sándor volt táblai elnököt, kiemelte főkép a szegedi tábla körül szerzett érdemeit, sőt „s. szegedi kir. tábla megteremtőjének* n­evezie. Az ün­nepélyre, — mint monda — meghívta magát Sék­eyt is, ő azonban, bizonyára ismert sze­rénységénél fogva, kimentette magát s ad­ A „SZEGEDI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Az utolsó mohikán. (­ „Szegedi Napló* eredet tárczája.) Irta: Újlaki Antal. Az „asztaltárs“ szó megfelel a „czim­­bora“ szó fogalmának* Az „asztaltárs“-i viszony még nem ki­­­tejez barátságra, nem kötelez egyébre, minthogy az ember naponként kétszer, dél­ben és este, elfoglaljon egy széket a fehér abrosz körül s lehetőleg ne untassa azok­at, akik mindennap hűségesen épen annál az asz­álnál foglalnak helyet s mind egy gon­dolattól vannak áthatva ; eleget és jól enni és eltölteni egy órát, lehetőleg kel­lemesen. A mi asztaltársaságunknak huszonöt tagja volt. Csak volt, mert, most csaknem valamennyi szék üresen áll a fehérabroszos, hosszú asztal körül; a poharak hónapszámra lefelé fordítvák ; a mindig mozdulatlan szé­kekre üresen bámulnak alá a fogasok, a­melyeken máskor délben és este huszonöt kivasalt czilinder asztaltársaságunk előkelő voltát hirdette ; a pénztárosnő pedig immár sohasem jártatja erre pillantásait, s ha vé­letlenül a hajdan pezsgő sarok felé vetődik tekintete, úgy rémlik, megvetően néz ream, utolsó mohikánra. A röpm­ezér, ak­i szintén megnehezült lélekkel járul a hajdan zajos asztalhoz, fej­csóválva mondja : h úgy elvesztek, mintha valami csata lett volna. Mondják, hogy a königgraetzi csata után is, a legnagyobb osztrák ven­déglők is kongtak az ürességtől. Közletét és köszönetét küldte a tábla és ügyészség tagjainak. Bernáth dr. elnök fölkérte egyúttal G­r­e­c­s­á­k Károly dr. táblai bírót, hogy ünnepi beszédben méltassa a volt elnök érdemeit. G­r­e­c­s­á­k Károly kiváló szónoki hév­vel mindenekelőtt ismertette a jog- és igaz­ságszolgáltatás czélját és általában azt a nehéz hivatást, melyet a bírói karnak betöl­tenie kell. Büszkén mutat reá Sélley Sándor arczképére és jelzi, hogy a magyar bírói kar e dísze „akaraterejével, ósviási munka­bírásával, jellemszilárdságával és kötelesség­tudásával“ nemcsak szervezte a szegedi kir. táblát, de megteremtette tagjaiban a munka­­kedvet, a testületi együttérzést és azokat a rendezett állapotokat, melyeket most ők élveznek. Az éljenzéssel fogadott beszéd után Ber­­náth Géza dr. elnök megköszöni a tábla és fő­ügyészség tagjainak áldozatkészségét, mely­nek köszönhető, hogy a díszterem falát most a volt elnök életnagyságú képe ékesíti. Megemlítjük, hogy a sikerült képet Burger budapesti művész festette. Tanügy. A városi zenede díszvizsgájáról megje­lent közleményünkhöz följegyezzük, hogy Orbán Irén, Mendelsohn G-moll hang­versenyét dicséretesen és közmegelégedésre játszotta el. A szülök kívánságára erről S­z­ö­g­e­d­i Endre igazgató nyilatkozatot is adott az intézet e jeles növendékének, ki zenei tanulmányainak folytatása végett a konz­ervatoriumba megy Újdonságok. Szeged, Julius 1. Tájékoztató: Julius 6. A szegedi magyar királyi dohánygyár munkásainak tánczvigalma a Gedó-féle nyári mulató­kertben. Julius 25. A szegedi önálló magyar szabók tár­sulatának t­ánczvigalma a Bruckner-féle kerthelyi­­ségben­. Julius 20. Asztalos -­segédek szakegyletének tánczviga­la. — Személyi hírek. Dániel Ernő ke­reskedelmi miniszter, vasárnap délelőtt, Bu­dapestről Szegeden át Stars-Moraviczára utazott. A „Szeged“ pályaudvarán épen nagy élénkség volt, amely igen lekötötte a mi­­niszter figyelmét. — E­n­y­e­d­y Lukács pénzügyminiszteri tanácsos, vasárnap dél­után Szegedre érkezett rokonai látogatá­sára és ma visszautazod a fővárosba. — Barabás Béla országgyűlési képviselő ma Szegeden időzött. — Újlaki Antal, hirlapíró társunk, akit a szegedi társadalom már régtől fogva ismer, a mai nappal belépett a Szegedi Napló szer­kesztőségébe. — A kultúrpalota építése. Ma foglalko­zott a tanács azzal a javaslattal, melyet a kulurpalota építésének ellenőrzésére kikül­dött bizottság terjesztett elő. A bizottság megállapodását lapunk tegnapi száma rész­letesen ismertette. E szerint a bizottság többségének véleménye az, hogy a mostani földszintre egy méteres mag­­sságú homokot furkóztasson a vállalkozó és erre építtesse a betont. A kisebbség véleménye pedig az, hogy a mostani földszint egy méterre leás­sák, itt a talajt, ha rossz megjavítsák és a betont erre a javított talapra építsék föl. L­á­s­z­ló Gyula gazdasági tanácsnok javas­latára fölhívta a tanács a mérnökséget, hogy az építkezés helyéül kijelölt telken próba­­ásatásokat rendezzen, készíttessen költség­vetést a bizottság többségének és kisebbsé­gének véleménye alapján és az ásatások eredményéről részletes jelentést tegyen. Elégtétel a tankerületi főigazgatónak. Dr. Platz Benifácz szegedi tankerületi főigazgatóról néhány lap egy pletykát kö­zölt, melyről mi, ismerve a főigazgató irá­nyát, tudomást sem vettünk. Azt mondta ez a pletyka, hogy a főigazgató elégtelenre osztályozta volna az újvdélki főgymnázium­­nál egy szegedi fiú érettségi dolgozatát, mert az szabadelvű fejtegetéseket tartalma­zott a reformáczió hatásáról és hogy ez a fiú meg is bukott, hiába könyörgött érte az Mustanában pedig világbéke járja, nem is képzelhető tehát, hogy az eltűnt huszon­három férfin isten ments, dúló csaták me­zején veszett volna el. Nem , nem gondol­ják ezt a „Kék nefelejtse vendéglőben Maga a vendéglős felesége, egy tüdő­­szintiruhás, nyulszemü, igen furfangos hölgy rezignáczióval festi meg a dolgot : — Oh, azok a jótékony mulatságok . . A humaniamua, az apátián, anyátlan árvák szent érdeke . . . Aztán a kaszinó-estélyek, szintén valamely jótékony czélra, aztán következnek a hazafias, a művészeti és egyéb czélú estélyek . . . Emlékezik, kérem a lázas készülődésekre, a legcsökönyösebb embereket is mint bujtatták frakkba, hogy olyikból valóságos majmot csináltak, azután következtek a virágcsokrok, a fiákerezések, mikorra kitavaszodott­ a kirándulások, és aztán a lobbi . . . A „Kék nefelejts“-ben mindezeket ne­héz szívvel gondolják el, mert hát néhány jól sikerült farsangot, mely elrabolja az if­júságot a vendéglőtől , nem könnyű kihe­verni. — Szegények ! — sóhajtozott a ven­déglős. — D, igen jószivű. — Úgy szerettem őket, mintha vala­mennyi tulajdon fiam lett volna. Elhiszem. Mind a huszonhárom­, igen derék legény volt, s az ember úgy hirtele­­nében el sem képzelné, hogy mi vitte őket azon lépésre, melytől a „Kék neferejts“ tu­lajdonosa óva int minden becsületes abo­­nánst, mivel sehogysem akarja megérteni, hogy mikép lehet a fiatalságnak más ren­deltetése is, mint az ő jövedelmét szapori­rítani. Ha aztán megtörténik, hogy szalma­özvegység idején egyik-másik renegát rövid időre visszakerül az asztalhoz a Kék nefa­­lejtében még nagyobb szánalommal konsta­tálják : — Lefogyott, mióta nem a mi kosztun­kon él , ezért házasodjék meg aztán az ember ! — És miért házasodott meg ön ? — kérdeztem egyszer bizalmas hangon a ven­déglőst. A vendéglős elpirult. Képzeljék el a Kék netelejts tulajdonosát, egy csúcsos hasú, ormósan hátú, nagy fejű és nagy ba­­juszú embert, gyöngéden piruló arczc­al. — Tudja, kérem, belenotlottam, de azt meg kell adni, hogy az én feleségem párat­lan asszony. Olyan nincs több, annyi esze van, mintha nem is asszony volna . . . Később titokban megkérdeztem ő nagy­ságát, a tüdőszinüi ruhás hölgyet is : — Nagysád, gondolom, még most is szeretne leány lenni ? Mély sóhajtás, szemlesütés, pirulás és ismét mély sóhaj. — Oh, hiszen én nem is akartam férj­hez menni, nem is mentem volna férjhez soha, de soha, ha véletlenül meg nem ismer­kedem az urammal, aki páratlan ember. Olyan jó, mint egy darab kenyér és rend­kívül finom . . . . . . Akaratlanul a huszonháromra gon­doltam. Az is mind azzal indokolta nősülé­­­sét, hogy: — Talált egy kincset! Tetszik tudni, ami az embernek drága, azt kincsnek ne­vezi. Mert húzódtak hát olyan sokáig attól a „kincs“-től. 1895. juliua 2. 157 az.

Next