Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1870-11-19 / 93. szám

Maros-Vásárhelyit. Szombat november 19. 1896. Il-ik évfolyam. 93. szám. SZERELT HIRLAP politikai s vegyestartalmu közlöny. fa КЦбО-HIVATAL . c Az ev. ref. főiskola nyomdájában. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS: ■ - TELEKI-KÖNYVTÁR.c -------------------------------------------------------9 Hirdetési ár : Minden 100 vagy kevesebb szóért egyszeri beigtatásért­­ írt és minden beigtatásért külön 30 kr. o. é. bélyegdij. — Három hasábos nyílttéri sorért 30 kr. o. é. Hirdetéseket elfogad, helyben a kiadó­hivatal. Pesten, Zeisler M. hirdetést közvetítő intézete, Király utcza GO-ik sz., és­­J. Hausenstein és Vogler Bécsben (Neu-Markt 14. sz.) Sjtj Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton reggel NAGY FÉLÍVEN. ELŐFIZETÉSI ÁR 0 n Negyedévre ............................................ 1 frt.­Félévre..............................................................2 ., ( Adakoztak : I. Az országos honvédsegélyző egylet részére : Nagy Lajos 1 frt, gr. Teleki Géza 1 frt, Vajda Simon 2 db tallért. 89-ik számunk összege 31 frt. Egész összeg: 33 frt, és 2 db tallér. I. A háborusújtott francziák részére: Nagy Lajos 2 frt, gr. Teleki Géza 2 frt, orvos tr. Antal László 4 frt, Vajda Simon 1 porosz tallért s 10 lat lépést; Vajda Dániel IV. oszt. tanuló 20 kr, Vaj­da Lajos 111. oszt. tanuló 10 kr. Múlt szá­munk összege 94 frt — 92-főnek tévedés­ből szedetett — ,65 kr. 4 porosz­, 1 pápai tallér, 8 drb ./4 frtos. Egész összeg: 102 frt 95 kr, 5 porosz­, 1 pápai tallér, 8 drb 1/1 forintos, s 10 lat lépés. A marosi ev. ref. egyházmegye rend­kívüli közgyűlése. (Oktober 31— Novem­b. 1.) III.*) A marosi egyházmegye, a közelebb előadottak szerint, két kardinális változta­tást lát szükségesnek, a zsinat tervezeté­től elütőleg, és pedig mindkét változtatás elvi különbözőségre vezethető vissza. Az egyik a törvényhozó testület alkotó ele­meire, a másik elnökére vonatkozik. A­mi az elsőt illeti, már múlt czik­­künkben megtettük rá helyeslő megjegy­zéseinket. De tovább menve s egy más szempontból nézve a dolgot, azt hisszük nem csalódunk, midőn azt mondjuk, hogy az állam­élet szabadság felé hajló törekvé­sei mind oda irányulnak, hogy a törvény­­hozást minél élesebben elkülönítsék a vég­rehajtó hatalomtól, hogy így a tényleges hatalom túlcsapásai lehetőleg ellensúlyoz­­tassanak. De ha az egyéni jogok önálló­ságával szemben mondhatni gyűlöletes és lealázó lehet a világi kormányok erősz­a­­koskodása (mi pedig az emberi természet általános tulajdonsága lévén, illő korlátok és védvek nélkül majjnem kim­aradhatla­­nul előáll minden hatalommnál) , mennyi­vel fogalomellenesebb és absurdabb hely­zet az, melyben a lelki (egyházi) kor­mányok ragadják magukhoz a túlhatalmat s a gyűlöletes hierarchiát alapítják meg. A világhistória legfeketébb lapjait talán épen a szent(!)uralom írta be a maga tör­ténelmével. Nem lehet eléggé óvakodnia tehát valamely egyháznak, alkotmánya meg­állapítása közben, hogy a­ hierarchia lehe­tőleges befészkelődésével szemben minden elővigyázati rendszabályt megtegyen, mire a prot. vallásnak már alapelvei nem csak alkalmat nyújtanak, de sőt követelik is azt, mivel e vallás­rendszerben a papság, mint külön rend, egyátalán non sens. A hivatalnokok s még inkább a papi hi­vatalnokok tehát, hivataluknál fogva nem csak a ráült czikkünkben fejtegetett okból nem foglalhatnak helyet­­a törvény­hozó testületben, hanem s mindenek fö­lött a hierarchia kifejlődésének minden esetre való meggátolásának szempontjából sem.­­ A képviselőit megválasztó nép az arra méltó hivatalnokokat (esperest, jegy­ző, gondnok) amúgy is meg fogja a kép­viselőséggel tisztelni s igy a hivatalnok­­ság remélhetőleg számos tiszta elemei a törvényhozásnak mind tényezői lesznek a nélkül, hogy a hierarchia szennyének zárt ajtó nyittatnék a betolakodásra. S már épen ezen elvek igazolják azon határozatot is, mely a törvényhozás elnöki székébe nem kívánja a papi fejedelmet be­ültetni. Én, mint egyszerű laicus tizet me­rek egyre tenni, hogy maga papságunk, ha ugyan mer bár magának őszintén számot adni nem terrorizált véleményéről és óha­jairól, jobb szeretne világi, mintsem papi főnökség alatt állani. Exempla sunt odi­­osa i s igy csak hallgatólag mutatok rá a legközelebbi zsinat két határozatára: a dispensálás jogát és azon eljárást illetőleg, melylyel püspökünk a hozzá beadott pa­naszokat— az illetékes képviselet mellőzésével — egyenesen az esperes­hez, illetőleg, törvényszékhez teszi át el­látás végett. A zsinat szépen meg is sza­vazta mindkettőt s miért? azért a miért sem a marosi egyházmegye, sem magunk nem óhajtjuk a képviselet elnökségét a püspök kezében látni. Kérdés azonban, hogy a­mit a marosi egyházmegye így a réven nyert, nem vesztette-e el a vámon, midőn a kettős elnökséget, a magyaror­szági testvérek példáját követve, akarja behozni, az egyházi és világi ügyeket meg­osztván a püspök és az idősb status-cu­­rator elnöksége között ? Nem is tekintve azon majdnem bizonyos kilátásba helyez­hető örökös versenygést, rivalizálást, mi a két elnök között a közügyek roppant kárára kifejlődhetik, fontosabbnak tekint­jük azon lényegi ellenvetést, mely szerint egyfelől majdnem lehetetlen a világi és egyházi ügyeket határozottan elkülöníte­ni s igy az illetékességi kérdés a két el­nök hatásköre közt stabilisáltatnék, — másfelől pedig itt nyittatnék azon anomá­lia kifejlődésére, melynek épen elhárítá­sára törekszik a mostani organisatio, t. i. azon visszásságnak, hogy az egy és egysé­ges anyaszentegyháznak két (egy világi és egy egyházi) legfőbb testülete legyen. Mert a két elnök magát a törvényhozást is lassan kint két testületre bontaná föl, me­lyeknek viszálya állandósítva meghasonlí­­taná magát az egyházat. Részünkről legalább inkább hajlandók lennénk a választott elnök mellett sza­vazni, kit a rendes közgyűlés évről-évre — vagy talán 3 évre —­ választana, m­i ellen, úgy hisszük, a képviselet elvének szempontjából semmit fölhozni nem le­hetne. Minden testületnek önjoggal kell bírnia s a tagok függetlenségét csak is az önválasztott elnök alatt nem fenyegeti veszély. Önzetlen, s nem­ terrorizált tisz­telettel csak saját választottunk iránt vi­seltethetünk — és pedig az emberi ter­mészetből folyólag ezt sem állandóalag, avagy hosszabb időre, mert hiába a­­ tem­pora mutantur, et nos mutamur in illis... A gyakori választgatás s az ebből folyó corruptio veszélye az anyaszentegyház szi­­ne-javából álló törvényhozó testületnél bi­zonyára kisebb, mint a­milyennel a kettős elnökség járna. Még egy megjegyzésre kell reflectál­­nunk, melyet bizonyos részről hangsúlyoz­­tatni h­allunk s ez a mind a zsinat, mind a marosi egyházmegye tervezeteiben elfo­gadott paritás elve, mely szerint a tör­vényhozó test választott tagjai egyenlő szám­ban állanának egyháziakból és világiakból. *­ Lásd lapunk 89. és 91-ik számait Sz­erk.

Next