Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1870-11-19 / 93. szám
Maros-Vásárhelyit. Szombat november 19. 1896. Il-ik évfolyam. 93. szám. SZERELT HIRLAP politikai s vegyestartalmu közlöny. fa КЦбО-HIVATAL . c Az ev. ref. főiskola nyomdájában. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS: ■ - TELEKI-KÖNYVTÁR.c -------------------------------------------------------9 Hirdetési ár : Minden 100 vagy kevesebb szóért egyszeri beigtatásért írt és minden beigtatásért külön 30 kr. o. é. bélyegdij. — Három hasábos nyílttéri sorért 30 kr. o. é. Hirdetéseket elfogad, helyben a kiadóhivatal. Pesten, Zeisler M. hirdetést közvetítő intézete, Király utcza GO-ik sz., ésJ. Hausenstein és Vogler Bécsben (Neu-Markt 14. sz.) Sjtj Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton reggel NAGY FÉLÍVEN. ELŐFIZETÉSI ÁR 0 n Negyedévre ............................................ 1 frt.Félévre..............................................................2 ., ( Adakoztak : I. Az országos honvédsegélyző egylet részére : Nagy Lajos 1 frt, gr. Teleki Géza 1 frt, Vajda Simon 2 db tallért. 89-ik számunk összege 31 frt. Egész összeg: 33 frt, és 2 db tallér. I. A háborusújtott francziák részére: Nagy Lajos 2 frt, gr. Teleki Géza 2 frt, orvos tr. Antal László 4 frt, Vajda Simon 1 porosz tallért s 10 lat lépést; Vajda Dániel IV. oszt. tanuló 20 kr, Vajda Lajos 111. oszt. tanuló 10 kr. Múlt számunk összege 94 frt — 92-főnek tévedésből szedetett — ,65 kr. 4 porosz, 1 pápai tallér, 8 drb ./4 frtos. Egész összeg: 102 frt 95 kr, 5 porosz, 1 pápai tallér, 8 drb 1/1 forintos, s 10 lat lépés. A marosi ev. ref. egyházmegye rendkívüli közgyűlése. (Oktober 31— Novemb. 1.) III.*) A marosi egyházmegye, a közelebb előadottak szerint, két kardinális változtatást lát szükségesnek, a zsinat tervezetétől elütőleg, és pedig mindkét változtatás elvi különbözőségre vezethető vissza. Az egyik a törvényhozó testület alkotó elemeire, a másik elnökére vonatkozik. Ami az elsőt illeti, már múlt czikkünkben megtettük rá helyeslő megjegyzéseinket. De tovább menve s egy más szempontból nézve a dolgot, azt hisszük nem csalódunk, midőn azt mondjuk, hogy az államélet szabadság felé hajló törekvései mind oda irányulnak, hogy a törvényhozást minél élesebben elkülönítsék a végrehajtó hatalomtól, hogy így a tényleges hatalom túlcsapásai lehetőleg ellensúlyoztassanak. De ha az egyéni jogok önállóságával szemben mondhatni gyűlöletes és lealázó lehet a világi kormányok erőszakoskodása (mi pedig az emberi természet általános tulajdonsága lévén, illő korlátok és védvek nélkül majjnem kimaradhatlanul előáll minden hatalommnál) , mennyivel fogalomellenesebb és absurdabb helyzet az, melyben a lelki (egyházi) kormányok ragadják magukhoz a túlhatalmat s a gyűlöletes hierarchiát alapítják meg. A világhistória legfeketébb lapjait talán épen a szent(!)uralom írta be a maga történelmével. Nem lehet eléggé óvakodnia tehát valamely egyháznak, alkotmánya megállapítása közben, hogy a hierarchia lehetőleges befészkelődésével szemben minden elővigyázati rendszabályt megtegyen, mire a prot. vallásnak már alapelvei nem csak alkalmat nyújtanak, de sőt követelik is azt, mivel e vallásrendszerben a papság, mint külön rend, egyátalán non sens. A hivatalnokok s még inkább a papi hivatalnokok tehát, hivataluknál fogva nem csak a ráült czikkünkben fejtegetett okból nem foglalhatnak helyeta törvényhozó testületben, hanem s mindenek fölött a hierarchia kifejlődésének minden esetre való meggátolásának szempontjából sem. A képviselőit megválasztó nép az arra méltó hivatalnokokat (esperest, jegyző, gondnok) amúgy is meg fogja a képviselőséggel tisztelni s igy a hivatalnokság remélhetőleg számos tiszta elemei a törvényhozásnak mind tényezői lesznek a nélkül, hogy a hierarchia szennyének zárt ajtó nyittatnék a betolakodásra. S már épen ezen elvek igazolják azon határozatot is, mely a törvényhozás elnöki székébe nem kívánja a papi fejedelmet beültetni. Én, mint egyszerű laicus tizet merek egyre tenni, hogy maga papságunk, ha ugyan mer bár magának őszintén számot adni nem terrorizált véleményéről és óhajairól, jobb szeretne világi, mintsem papi főnökség alatt állani. Exempla sunt odiosa i s igy csak hallgatólag mutatok rá a legközelebbi zsinat két határozatára: a dispensálás jogát és azon eljárást illetőleg, melylyel püspökünk a hozzá beadott panaszokat— az illetékes képviselet mellőzésével — egyenesen az espereshez, illetőleg, törvényszékhez teszi át ellátás végett. A zsinat szépen meg is szavazta mindkettőt s miért? azért a miért sem a marosi egyházmegye, sem magunk nem óhajtjuk a képviselet elnökségét a püspök kezében látni. Kérdés azonban, hogy amit a marosi egyházmegye így a réven nyert, nem vesztette-e el a vámon, midőn a kettős elnökséget, a magyarországi testvérek példáját követve, akarja behozni, az egyházi és világi ügyeket megosztván a püspök és az idősb status-curator elnöksége között ? Nem is tekintve azon majdnem bizonyos kilátásba helyezhető örökös versenygést, rivalizálást, mi a két elnök között a közügyek roppant kárára kifejlődhetik, fontosabbnak tekintjük azon lényegi ellenvetést, mely szerint egyfelől majdnem lehetetlen a világi és egyházi ügyeket határozottan elkülöníteni s igy az illetékességi kérdés a két elnök hatásköre közt stabilisáltatnék, — másfelől pedig itt nyittatnék azon anomália kifejlődésére, melynek épen elhárítására törekszik a mostani organisatio, t. i. azon visszásságnak, hogy az egy és egységes anyaszentegyháznak két (egy világi és egy egyházi) legfőbb testülete legyen. Mert a két elnök magát a törvényhozást is lassan kint két testületre bontaná föl, melyeknek viszálya állandósítva meghasonlítaná magát az egyházat. Részünkről legalább inkább hajlandók lennénk a választott elnök mellett szavazni, kit a rendes közgyűlés évről-évre — vagy talán 3 évre — választana, mi ellen, úgy hisszük, a képviselet elvének szempontjából semmit fölhozni nem lehetne. Minden testületnek önjoggal kell bírnia s a tagok függetlenségét csak is az önválasztott elnök alatt nem fenyegeti veszély. Önzetlen, s nem terrorizált tisztelettel csak saját választottunk iránt viseltethetünk — és pedig az emberi természetből folyólag ezt sem állandóalag, avagy hosszabb időre, mert hiába a tempora mutantur, et nos mutamur in illis... A gyakori választgatás s az ebből folyó corruptio veszélye az anyaszentegyház szine-javából álló törvényhozó testületnél bizonyára kisebb, mint amilyennel a kettős elnökség járna. Még egy megjegyzésre kell reflectálnunk, melyet bizonyos részről hangsúlyoztatni hallunk s ez a mind a zsinat, mind a marosi egyházmegye tervezeteiben elfogadott paritás elve, mely szerint a törvényhozó test választott tagjai egyenlő számban állanának egyháziakból és világiakból. * Lásd lapunk 89. és 91-ik számait Szerk.