Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1871-04-08 / 28. szám

Harmadik évfolyam. 18. sz. M.-Vásárhelytt, 1871. szombat, ápril 8. SZÉKELY HÍRLAP. Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-egylet“ közlönye. Ssr.©r*K­OSZtÓI szállás:­­ Hirdetési díj : Egy háromszor k­usábozott garmond sor ^ ^ . . 1 Megjelenik a lap Kazinczi-utcza 811 sz. hova a lap szellemi részét \ aza 6 kr . belyegilletek minden hirdetés után külön 30 kr. s illető czikkek küldendők. \ \ minden szerdán és szombaton egy egész íven. ír tabló—lhivatal • ' Hirdetéseket elfogad : helyben a kiadó­hivatal; Pesten: ' ELŐFIZETÉSI ÁR : ....... . .... . ' Zeisler M. (Király­ utcza 60. sz.) Bécsben: Hausenstein és Vogler Félévre..............................................4 „ Wittich József könyvkereskedése, hova az előfizetési pénzek é­v s és reclamatiók küldendők. " (Neu-Markt 11. sz.). ) K­ettévre....................................2 „ az ELŐFIZETÉSI FÖLHÍVÁS „SZÉKELY HÍRLAP“ politicai és társadalmi lapra s a „JOGÁSZ-EGYLET“ KÖZLÖNYÉRE. Előfizetési ár: Félévre.....................4 frt. Negyedévre .... 2 frt. Tiz előfizetőt gyűjtőknek tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Az előfizetési pénzeket kérjük Wittich J. könyvkereskedéséhez, mint a lap kiadójához bér­mentve küldeni. Rápolty Károly: Maros-Vásárhely, ápril. 7. Nagypéntek van. Háromszáz, millió emberi lénynek együvé tartozása, e napnak majdnem kétévezredes emlé­kezetén alapszik. Megszédül maga a legóriásibb lángész is e fogalom nagyszerűségén és magasságán, mely mellett az emberiségnek többi, s bármi ma­gasztos czéltól vezetett üzelmei a mai napig, — a föld porához törpülnek ! E nagy eszme : a kereszténység. A mai nap, az eszme teremtőjének vértanú halálát örökíti tovább; hivők és hitetlenek, akarva vagy önkéntelenül, megilletődve állnak, egy pilla­natig bár, a Messiás sirja előtt, ismerkedni f innen sirjuk borzalmas rejtelmeivel. . . . Használjuk fel e futó pillanatot, s gondol­kozzunk. Vessünk egy látó pillantást nem a sírba vagy azontúl, — de a síron innen, hol számunkra lakik az élet és a halál. Mi történik itten? mi történik velünk? Érez­zük a pezsgő, nyugtalan, és mégis a fövényóra csöndességével lefolyó életet ; érezzük ezt ma­gunkban, érezzük az egész világban , mert az egész világot magunkban élni érezzük. Az egész világ remek alkotmányában minden, de minden vonz bennünket, a­mit csak el nem taszítunk ma­gunktól; vonz még az is, a­mit sem elérni sem eltaszítani nem áll hatalmunkban: az áldó nap s a miriád csillagokkal ékeskedő végtelen égbolt. A mi csak él, hozzánk közeledik ; s a mi moz­dulatlan, ahol mi hajlunk le önként, vagy akara­tunk ellen is. Az egész észlelhető mindenség, egy öröktitkú, láthatlan és változhatlan törvény uralma alatt áll ; egymásból és egymásért támad és enyészik min­den, a tér és idő végetlen gyűrűjében. Az ember, a kis kéksötét bolygón , a földön, befut egy arasznyi tért az időknek egy másod­­percze alatt , küzd, szenved, fölemelkedik, érez, alkot, csudákat művel, s végre : egy maroknyi por a föld kebelében, jelöli letűnt létezését. . . . A nagy világtestek létpályája is ugyanilyen forma, s csupán az időtartam változik, a test mérvének nagyságához képest. Mi ez? Káprázat csupán? Ezt, senki sem hiheti, mert a lét: érzett csalhatlan valóság. Az ember, ámbár a leggyámoltalanabb s legtöréke­nyebb lények egyike, — mégis, sajátságos, önálló tudatával bir a létnek; s ez ösztönzi, hogy erről önmagának számot adjon. Az ész,­e magasabb világokból eredni látszó szikra,­­ mint pislogó bányamécs, egyetlen nyom­­nyira is csak alig derenget egy kétes világosság­­sugárt az önnönlét, fekete ételébe. . . Millió nem­zedék támadott és enyészett; valamennyi csordul­tig öntő az akarat és vágy lángtermő olaját ama kis bányamécsbe, hogy az csak egyszer, bárcsak egy pillanatra egy nagyobb lobbot vessen, hogy csak egy, csak egyetlenegy lépést világítson be amaz éjszakából, mely a nagy törvény sötét be­tűit rejti ... és hasztalan — mind hasztalan!. Megfélemülve állt az ember, sok ezredév előtt már, a kérlelketlen éj kapuján, s e félelem; ez emelte fel őt az állatok sorából, s tette emberré! mert e félelemből fakadtak létének legszebb virágai: a türelem, az érzés és a boldogság. A czél igy meg volt találva, mely megérdemelte a küzdelmet; a czél: a boldog­ság jön. Millió alakban tűnik föl és leng e czél ma is az emberiség előtt; a gyönyörű földi éden kifogyhatlan gazdagságban és választékban kínál­kozik vele. Nincs oly nyomor ember, hogy szá­mára is ne jutna belőle, s alig van mégis oly dús vagy tökéletes ember, ki elvesztésén ne pa­naszolhatna. Kivált a mai ember! De hát a mai ember miért inkább? hisz a jólét, a boldogság szülője, s a mai ember a jó­létnek véghetlenül több anyagával és eszközével bir mint az ezelőttiek? Korunk az emberi szel­lem diadalának, a fölvilágosodásnak és polgária­­sodásnak fényes korszaka! Igaz, — igaz. De korunk egy szerencsétlen pillanatban, ami­dőn a halvány kis bányamécsnek, az észnek egy véletlen perczegése alatt, előre tárt karokkal áll­­ván, ujjával érinteni vélte a természet titkos tör­vénykönyvének kapcsát : — elbizakodva berontott a teremtés kapuin, a kezdet sötétségébe.......... előre rohant , de vissza, a kezdethez jutott , m­e­­lyen innen kezdődik az ember maga, mel­yen innen fekszik czélja: a boldogság. Így történik az, hogy a mai ember, midőn napról napra többet bir, napról napra k­e­v­es­eb­bet talál! Azt mondják korunk bölcsei, kik a kezdet sötét meredélyein lobogtatni vélik gyönge mé­csüket; hogy az emberiség idáig ábrándok és elő­ítéletek békéi alatt nyűgözte önnmagát; hogy az ész követeli jogát; hogy tisztán lássuk létünk in­dokait és czélját ; hogy csak gyáva önaltatás tart­hatja vissza az embert a világos határozott tu­dástól ; és hogy végre csak tőlünk függ a lelep­lezett teremtés új, fényesebb honában magunkat véghetlenül jobban és boldogabban érezni, mint az eddigi kiskorú fogalmak gyámsága alatt. Vajha igazat mondanának! De alig tett még amaz új próféták nyomdo­kain a sötétség rejtélyes ingerétől vonzatva, egy pár ingadozó lépést az emberiség , és máris oly jelenségek uralkodnak az emberi élet erkölcsi ér­téke felett, a­milyenekre csak a társadalom­ bölcső­korában akadunk. Az erősebbnek kérlelhet­len joga a gyöngébb fölött; az önnön fajnak, a fenevadaknál százszorta fék­­telenebb pusztítása; minden testi, lelki és erkölcsi tulajdonnak föltétlen áru­ba bocsájtása: ezek oly renditő, napi renden lévő rákfenéi az újabb próféciának, melyeket a a többi, bár napként ragyogó humanismusnak si­lány rongyai eltakarni képtelenek. . . . Vagy hogy mindezek csak az átalakulás m­u­­lékony kellemetlenségei volnának? és majd, ha az uj elvek és uj eszmekor felfogására a töme­gek is megérnek,­­ majd ekkor viruland fel a világon az uj éden, a tiszta humanismus ideálja? Nem vitatom. Csak attól az egytől lehetne tán tartani, hogy igy haladva, mire az új földi menynek beboltozásáig kerülne, addig úgy el talál korhadni az alap ,az emberi természet, hogy a fényes szivárványiv terhét többé el nem birja. . . . De ekkor is, ha minden kötelék, mely az embert kétségtelen földi czéljához valaha fűzte, — meglazult vagy elszakadt: két örök idege a teremtésnek, egyik a földből, másik az égből: a fájdalom és a remény, megtartandják őt, és visszavezetik­ ismét az örök czélhoz , az emberi b­o­­­do­g­s­á­g­h­o­z ! Rápolty Károly, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ápril 2-iki üléséből. Pest megye jelenti, hogy a nazarénusok feltűnő módon szaporodnak s evégből a vallásszabadságot s pol­gári házasságot mielőbb behozatni kívánja. Iványi ennek kapcsán az Eötvös által a vallásszabadság behozatala tár­gyában beadott törvj­avaslatot mielőbb tárgyaltatni kéri. Napirend : az úrbéri törvények tárgyalása, az I., II. és III. fejezet több módosítás mellőzésével változatlanul elfogadtatik valamint a IV. fejezet is Ghiczy Kálmánnak a 15. §-ra vonatkozó azon módosításával, miszerint a zsellértelkek a zsellérek által megváltandó maradvány földekül tekintendők, mennyiben az úrbéri táblában ki­tett mennyiséget meghaladják. Következik a 16. §. Marad az eredeti szerkezet. A 17. §-nál szót emel Tisza K., Paczolay, Justh József, Kerkapolyi, Péchy Tamás, Huszár Imre, mely után a szakasz Horváth B. azon módosításával fogadta­tott el, hogy ez „egyharmadot“ a földesúr köteles el­fogadni. 18. §: Paczolay módosításának elvetésével változat­lanul elfogadtatik. A többi §§-ok is egész a 60-ig némi módosítá­sokkal elfogadtatnak. A képviselőház ápril 3-iki és 4-iki üléseiben — minthogy a ház minden elvi vélemény különbség nélkül folytatta az úrbéri törvényjavaslat részletes tárgyalását — a főeseményeket Ghiczy Kálmán, Hoffmannn Pál és Zichy Nándor interpellate képezik, melyek eléggé érdekesek arra, hogy rövid kivonatban közöljük. Ghiczy Kálmán interpellatiót intéz a cultusmi­­niszterhez: szándékozik-e a kormány a kath. congressus által készített szervezetet előbb végrehajtatni engedni, mielőtt azt a törvényhozás jóváhagyása alá terjesztené. — Ez interpellate, miután fősulya az általa felhozott érvekben fekszik, hosszan, hasábokra menő indokolással kiséri, melyből kiemeljük a momentuososabb részeket.­­ A congressus által alapított szervezet szerinte a törvényekbe ütközik, s végrehajtása csakis ez utóbbiak megváltozta­tásával válik lehetővé. A szervezet sérti az ország, király, korona jogait s ellentétben áll az alkotmánynyal és alap­törvényekkel. Már maga a congressus nem törvényes módon alakult, miután a törvényhozásnak előleges enge­délyét, mint ez a többi felekezetek autonómiai gyűlése tette, nem nyerte meg.

Next