Székely Lapok, 1898. február (28. évfolyam, 10-17. szám)

1898-02-03 / 10. szám

XXVII. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: Régibaromvásár-utcza I-sö szám, hová a lap szóltam) rászét illetö felüleménynk 1­­. linvn’., it. -s#l Telephon szám 58. 10&­10. »uxáiii. Marosvásárhelyt, 1898. február hó 3. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. M *' •»' 5 o Ion, csütörtökön és vasárnapon. Felelős szerkesztő : Főmunkatárs: DH FENYVESI SOMA MÁTHÉ JÓZSEF. ELŐFIZETÉS: Egy évre 6 frt — kr. ||| Fél évre . . . 8 frt — kr Negyed évre . . 1 frt 50 kr. Előfizetést és hirdetményeket felvesz a „Székely Lapok" ______ kiadója: Adi Árpád. Gazdatisztek egylete megyénkben. Egészen uj czim, egészen uj eszme. Legalább nálunk az. A szükség, a haladó kor vetette fel. Gazdatisztjeink életkörülményei, az elszigeteltség, — melynek daczára egy czél felé törekedtek, de egyen­­egyen erőtleneknek bizonyultak — érlelte meg annyira, hogy most már tárgyalásokat folytatnak ily egyesü­let létesítése iránt. Az a mulatság, melyet közelebbről a marostorda­­megyei gazdatisztek tartottak és a melyről mi is megemlékeztünk — első lépés volt az egyesülés felé. Erkölcsi és anyagi hasznuk volt belőle. Alig adtak eddig életjelt magukról. Betemetkeztek tenger dolgaikba és húzták az igát, irányították gazda­ságunkat Mert jegyezzük meg jól különös helyzete van a gazdatiszteknek. Életük az önfeláldozás, folytonos nagy munka szakadatlan lánczolata. Az uradalmak bel- és külügyeibe merülten élik le napjaikat egész a rokkanásig. Kinek sikerül hosszabb munkás­ság után humánus gondolkozású föl­des­úr szolgálatában „megnyomulni“ még szerencsés. Agg napjaira talán megéri a „belátás­­tól függő nyug­díjaztatását. Azonban ez nálunk feh­ér holló. Időről-időre kötött, mellék­körül­mények által dominált, esetleg meg­újítható, gyakrabban könnyen fel­bontható szerződések szabályozzák a gazdatiszt és földes­úr közötti viszonyt. Kimondjuk, hogy ez ha­­­­nyatló gazdaságunknak nem kis­­ kárára van. Mert ily körülmények­­ között a gazdatiszti állásokra sok­­­­szor kontárok kerülnek, kik leszo­­r­rítják e pályáról a szakembereket­­ és elrontanak mindent. I A gazdatiszti egylet egyik czélja I megkongatni e hibát. Tekintélyt I szerezni az állásnak, melynek lelki­ismeretlen betöltése bukást, becsü­letes reprezentálása emelkedést jelent. Azt akarják, hogy a tudomány ne legyen adás-vevés tárgya, hanem érdeme szerint becsülendő kamatozó tőke a gazdatisztekre, a földesurakra­­ és közgazdaságunkra nézve egyaránt.­­ Erősítsük meg e törekvésükben!­­ Ma állásuk állandósága sok m­in- i­dentől függ. Első­sorban: a szak­­képzettség és gyakorlati jártasságtól, másodsorban: a szorgalomtól, mely­nek mértéke princzipálisok szerint különböző, harmadsorban: az elért eredménytől, mondjuk a szerencsé­től, — mert az elemi csapások is nem ritkán terhükre h­atnak — és negyed sorban: a földes­úr egyéni­ségétől. A gazdatiszt a földes­ur és köz­ségbeli nép között az egyetértés ápolója. Itt a munkára, ott a mun­kás kézre szorult ember áll. Várjon sikerül-e áthidalni az űrt? Felügyelője és parancsolója sok szorgalmas és dologkerülő cseléd­nek kiket a gazdaság érdekében foglalkoztatnia kell. Tenyésztője, s legtöbbször orvosa is a sokféle állatfajnak; rendezője a földbirtok vetés forgójának, erdők üzemének. Feltétlen végrehajtója a szeszélyes időjárás által sokszor veszélyeztetett időközi munkála­toknak. Ő tartja kezében a teremtő erőt, s a nagyobb jövedelmezőség resze­lése őt illeti. Számadó és felelős mindenért, mindenkiért. Várjon sikerül-e? Azt akarják elérni az egyesülés által. A mozgalom egyik vezetője ekép­­pen ír: „Gazdatiszti karunk, mely kizárólago­san a magyar mezőgazdaságot szolgálja, gazdasági és humánus szempontból szük­ségét érezi oly mozgalom megindításá­nak, mely által — tekintettel érdekeink azonos voltára — gazdatiszti kör — gaz­datiszti egyesület czím alatt központi érdekképviselet teremtessék. Az a szét­szórtság elszigeteltség, a melyben eddig éltünk, gazdasági szempontból tekintve érzékeny kár a gazdasági haladásra és így érzékeny kár első­sorban a földbir­tokos osztályra, míg másrészről sajná­lattal kell tapasztalnunk, hogy ily távol­ságban élve, olyan csekély erő nyilvánul bizonyos — egymás iránt tartozó — hu­mánus cselekedet eszközlésében, hogy nagyrészben ennek lehet tulajdonítani, miszerint megfelelő állás hijján — pilla­natnyi elkedvetlenedés miatt, annyi jó szakerő kénytelen — reményét vesztve — a pályáról leszorulni s magát idegen téren érvényesíteni. E pályatársak segítésére, állások köz­vetítésére, gazdasági dolgok megvitatá­sára s felmerült és ideutalt dolgok el­bírálására volna hivatott ez egyesület­“. Van azonban még egy czéljuk és ez nyugdíjaztatásuk ügyének ren­dezése. Említettük, hogy állásuk a lehető legbizonytalanabb és nagyon terhes. Csoda-e, ha ily körülmények között magukat biztosítani akarják ? TARGZA. Idegen költőkből. A „Székely Lapok“ részére fordítja: Gedő Simon. Mi a szerelem? — Halm. Oh mond szivem, a szerelem Mi hát? „Mi volna más? Két lélek és egy gondolat. Két szív s egy dobbanás“ ! S mondd, hogy támad a szerelem ? „Eljő, mint a tavasz“. És hogy múlik a szerelem? „Mely elfoszlott, nem az" ! Milyen a tiszta szerelem ? „Mely mindent tűr s feled“ ! S mikor legmélyebb, igazabb ? „Mikor legcsöndesebb“! És mond, mikor leggazdagabb? „Ha osztja kincseit veled“. És hogy beszél a szerelem ? „Nem szól, hanem szeret“ ! Oh mond szivem, a szerelem Mi hát? „Mi volna más? Két lélek és egy gondolat, Két szív s egy dobbanás“ ! Intés. — Geibel. — Ha csöndes szerelemre gyűlt Egy ifjú szív, hozzá ne nyúlj ! Az égi szikrát ki ne oltsd ! Ne járj el véle gonoszul! Ha van a földnek kerekén Beszennyezetlen, tiszta hely, úgy az a szerelemre gyűlt Ifjúi szív, ifjú kebel. Hadd élje rózsás, illatos, Virágos tavaszálmait! Ha tudnád, milyen éden az, Mely az álmokkal elmúlik! Sok nagy, erős szív megrepedt, Midőn szerelmét elölöli. Sok tűrve hordta nagy sebét S lön embergyűlölő, sötét. Sok vérzett és elzárkózott, Keservibe kéjsóváron vigadt, S a föld porában elbukott, Kebléből szive, istene kihalt! Sirhattok aztán, ámde már Hiába önvád, megbánás. Nem éled a hervadt virág, Holt szivre nincs feltámadás ! választékban, rögr Báli selyem és kü­lönlegességek, valamint belépő, legyező, kesztyű és művirág legnagyobb A Nemző. A „Székely Lapok“ eredeti tárczája. Irta: Máth­é József. • Néhány év telt el így; az élvezetek za­jában hamar múlnak az órák, napok, hetek, hónapok. Gábrielle és Zsolt már 15—16 évesek lettek. Amaz szelíd mint egy an­gyal, emez rakonczátlan, költekező, intri­­kus mint egy ördög. Csodálatos ellentéte a teremtésnek, megcsontosodott példája a nevelésnek. És az anya előtt csak Zsolt imponált, jóleső gyönyörűséggel szemlélte tetteit, sőt biztatta. Ilyen korban pedig mikor kezd kiélesedni az ifjúban az én és te közötti különbség nem sok biztatás kell, úgy is megtörténik. Ha csillapítani tudnák a nagyzolását csillapítani kellenne és nem gyújtani. Zsolt két év alatt a könnyelmű költözésben felül­múlta minden társát S az anyának jól esett, ha a havi értesítések igy szóltak. De Habosinak nem volt szabad tudnia; ő neje utasítására ferde értesítést kapott. Mi van ezzel a gyermekkel, — gon­dolta sokszor magában — hogy mindenben jól halad s mégis oly sok pénzt megeszik? Elment, megnézte. Útba ejtette leányát is.­­ Szépen fejlődő gyermekei egészen meglepe t ték; elfeledte, hogy miért jött, csak ölelte,­­ csak csókolta őket, véreit, reménységeit.­­ Nem vitte magával szemét, csak szivé- |­í vel nézte őket, a­kik még felélénkít- | hették, őszbe hajló napjait megédesítettték. Egyebütt csak meglepetések, szomorúság kisérték úgy is. Ma egy nagyságos, holnap egy méltóságos te barát kért kölcsönt; holnapután István báró, Ferencz gróf vál­tóit számitotta le, s mindennap a felesége kiadásait kellett fedeznie. Nem jól megy, nem­ mondogatta magában, s ha könyvei­be mélyedt, csak szomorúan kelt fel mellő­lünk; nem volt kedvező arány az aktívák és passivák között. Ha így megy, megbukom! Nem ment meg semmiféle hatalom ! Istenem! egy küz­delmes élet vége ez? Tisztességgel gyűj­tött vagyonom után becsületem is odavesz? Nem, az nem lehet! Pedig ő tudta leg­jobban, hogy bekövetkezik, hogy áldozata lesz könnyelmű neje szeszélyeinek, mert lépre ment, mert elragadta a nagyravágyás, ördöge. Küzködött magával, gondo­latai téveteg csapkodtak erre-arra, kereste a kiutat, a mentő eszközöket, de hasztalan. Könyveit újra meg újra előszedte, számolt reggeltől délig, déltől estig; a rideg szá­mok csak passivát mutattak. Kénytelen volt beismerni, hogy megbukott! Ingatag lép­tekkel ment haza a zárás után, hogy többé ne nyisson! Feleségét akkor is készülőben találta, hogy Hamuváriékhoz menjenek. Be is volt fogva csak rá várt még! — Na megjöttél édesem? csak sietve, hamar, ta­lán már el is késtünk? Elkéstünk!... nem megyünk! felelte Habosi reszkető han­g, POGOLYÁN BOGDÁN divatáruházában.

Next