Székely Lapok, 1899. június (39. évfolyam, 44-52. szám)
1899-06-01 / 44. szám
2-ik oldal. rások kezeibe kerül, a népiskolákban nem tanulja meg azt, a mire az életben szüksége van, hanem legtöbbször felesleges teherrel megy neki az életnek, a telekkönyvek rendezetlen állapota vagyonkáját kétségessé teszi s mindezen bajok tetejébe ezek gyámolitására hivatott közigazgatási közegekben nem találja meg sem tanácsadóját, sem jóakaróját, csak büntetőjét. Nem csoda tehát, ha kivándorol, vagy a városokba özönlik, mert oda őt a jobb megélhetés, gyermekeinek jobb nevelése és egyéb remény csábítja; a legtöbb azonban tönkre megy, vagy pedig a túlhajtott szoczializmus karjaiba veti magát. Ezeken a dolgokon részben az állam segíthet, ha például az adót egyenletesebben osztja fel s e folytán a nép terhein könnyít. Örömmel konstatálhatjuk, hogy a Széll kormány e tekintetben a lépéseket már megtevé. De nem csak az állami segítség kell ide! . . . Ezeken a dolgokon továbbá úgy lehet segíteni, ha mint Széll Kálmán mondá: a nép első tanácsadóját, abban a birtokosban találja, aki körében él. Meg kell nálunk is jönnie azon időnek, amint az már más országokban megjött, hogy a nagyobb birtokosok be fogják tölteni azt a szerepet, a melyre nagyobb vagyonuk, összeköttetéseik műveltségüknél fogva hivatva vannak s a kis emberek ügyeit felkarolván, azok bajaival jobban fognak törődni, ahol a vezető osztály és a föld verejtékével dolgozó egyének szövetsége létesül ott a boldogulásnak, a jobb hiszem, hogy nektek a városi ügyek és különösen a pótadók által okozott rengeteg gondok közepette még arra is idejök és kedvük van, hogy egyáltalában színházba járjanak. Már csüggedés fogott el, arra a szörnyű eshetőségre gondoltam, hogy nem fogom Krecsányiék azonosságát megállapíthatni, bár Wallerstein bácsi a marosvásárhelyi színházak felelőtlen intendánsa késznek nyilatkozott pozsonyi szem, fül és ténytanukkal egyes tagok azonosságát a legapróbb részletekig megállapittatni, midőn eszembe jutott, hogy kétes esetekben legjobb a bírósághoz fordulni. Odaindultam tehát. Zokogó gyászban találtam az egész bírói kart. Csathó táblai elnök elmenetele még mindig fogva tartja Themis szolgáit és egyesek valósággal megdöbbentek azon, hogy a kir. törvényszék bírái már e gyász első heteiben is egyszer-egyszer elmentek a színházba. Lám a felsőbíróság tagjai most is csak azért mennek nagy ritkán színházba, hogy meggyőződjenek arról, lehet-e a bánatra vigaszt nyerni. jövőnek útja nyitva van, ott kilátás van arra, hogy a létező bajok enyhülni fognak s a nép megelégedett lesz. E tekintetben nagybirtokosaink közül gróf Károlyi Sándor adta a legjobb példát, ki valódi patronusa a népnek és minden követ megmozgatott a néphitelszövetkezetek létrehozására. Most azonban ez áldásos intézetek létrejöttét bizton reméljük szélesebb körben elterjedni, mivel a szövetkezeti eszmék ápolását és és terjesztését a miniszterelnök is felvette programmjába. A paraszt megélhetését, hitel és egyéb igényeinek olcsó kielégítését a szövetkezet elősegíti és megkönnyíti. A szövetkezetek különböző fajtái között mindenesetre legfontosabb a hitelszövetkezet, ezeket össze lehetne kötni takarék-magtárakkal, melyek szövetkezeti alapon létesülnek ugyan, de az állam segítségével és felügyelete mellett. Ritka azon falu, hogy nagyobb birtokosa ne legyen, szánjanak kissé a nép közé is le, s ne csak aratáskor érintkezzenek velök! Beszéljék együttesen meg a falu öregeivel a nép bajait s válvetve igyekezzenek azon segíteni. Legyenek gondozói a népnek értelmiségöknél fogva, s ne legyen oly tátongó az úr köztük, miként a legtöbb helyen jelenben. Nem másodrendű kérdés az, hogy kié a föld! Az oláh nem vándorol ki, mind nyomul előre, az „Albina“ a földek vásárlására fekteti a fősúlyt, e nagy oláh bank az ágról szakadt oláh párnak is ad kölcsönt ! ! Itt sem tudtam tehát választ nyerni. Szent Isten! mit tegyek ? Kérdést intéztem a kereskedelmi és iparkamara elnökéhez. Komor hangulatban találtam. Az Ausztriával való kiegyezés sok gondot okoz neki, de színházba jár. Kijelentette, hogy saját egyéni nézete szerint tényleg oly elsőrendű társulat játszik a Transsylvániában, hogy művészi értékű váltóikat még az „Agrártakarékpénztár“ is leszámítolná az elismerés csengő értékével — 8% olcsó kamat mellett — de kérdésemre határozott választ csak a kamara teljesülése adhatna; a színházba azonban a kamara tagjai közül oly kevesen járnak, hogy még választmányi ülést sem lehetne tartani, ő pedig saját hatáskörét átlépni nem óhajtja és így a kamara nevében nem nyilatkozik. Most jó eszmém támadt. A tanári karhoz fordulok, akik a műveltséget hivatásszerűleg terjesztik, bizonyára a legbuzgóbb színházlátogatók. Előbb a katholikus gymnásiumba mentem. Ott azt a választ kaptam, hogy Majláth püspök intézkedése folytán s a bank által megvett földeket ossza ki köztük. Itt tehát — zaj nélkül — tervszerű oláh telepítések történnek a magyarság rovására. A megszorult magyar gazda földére rögtön teszi rá a kezét az „Albina“. Ügynökei bejárják az egész Erdélyt, kopó módjára szimatolóznak, a bajban levő paraszthoz beállit s pénzen vásárolja meg a földet. Helyébe a bank oláhot teszen és igy csendesen, de tervszerűen kezdi okkupálni Erdélyt az oláhság. Töméntelen bankjuk van az országban, az mint fajuk segélyére áll rendelkezésre, azzal az elvvel tartva: akié a föld, azé a haza. Ezzel szemben a székelység nagyban vándorol ki, s csakis így történhetik az meg, hogy Erdélyben a statisztika szerint az oláhok száma kétszer annyi, mint a magyar, székely, szász nemé együttesen. Továbbra is nem tétlenkedhetünk, a fajunkbeli nép sorsával komolyan kell foglalatoskodnunk. A Széll Kálmán egyéniségében bízhatunk, ő és a kormány megteszik hivatásukat a nép érdekében, de ugyanígy kell eljárni a magyar társadalomnak is, nem mindent csak a kormánytól várni. Várjon a papság nem jobban tenné-e, ha egyházi kötelességei teljesítésével nem tartaná hivatását befejezettnek, hanem a népe egyéb ügyeivel is foglalatoskodnék? Ők ismerik szintől-szinte a falubelieket, rögtön rájöhetnek, akire az oláh bank kivett hálóját s igyekezzék azt ellensúlyozni. Evidencziában tarthatja a kivándorlási folyamatot is, a tanári kar összes szabad idejét buzgó imádságban tölti — egy-egy fiatal professzor buzgón imád egy-egy bájos fiatal leányt is — de színházi ügyekkel nincs idejök szent foglalkozásuk közepette törődni. Na gondoltam, majd a reformátusoktól kapok felvilágosítást. Kaptam is. A református egyház anyagi ügyeinek rendezése annyira elfoglalja őket, hogy nem foglalhatnak helyet a színházban. Figyelmembe ajánlották azonban Tüske Jánost, ki állítólag ért a színházi dolgokhoz. Nyomban elhatároztam, hogy felkeresem Tüske János urat. Útközben találkoztam Petri Zsigával. Dicsérni kezdettem az Úr Jézus Krisztust e szerencsés találkozásért. Petri Zsiga igen agilis ember; a városi és különösen a regale ügyeknek legalaposabb ismerője — művészi érzékéről is különösen lovas bandériumok rendezésével nem egyszer tett tanúságot. Az iparos köröknek elismert vezetője. Megszólítottam: Kedves Zsiga bátyám. Tud-e valamit arról, hogy a pozsonyi Krecsányi társulata kitűnő előadásokat rendez a Transsylvania termében. Székely Lapok Marosvásárhely, 1899. junius hó 1.