Székely Lapok, 1899. június (39. évfolyam, 44-52. szám)

1899-06-01 / 44. szám

2-ik oldal.­ rások kezeibe kerül, a népiskolák­ban nem tanulja meg azt, a mire az életben szüksége van, hanem leg­többször felesleges teherrel megy neki az életnek, a telekkönyvek rendezetlen állapota vagyonkáját kétségessé teszi s mindezen bajok tetejébe ezek gyámolitására hivatott közigazgatási közegekben nem ta­lálja meg sem tanácsadóját, sem jóakaróját, csak büntetőjét. Nem csoda tehát, ha kivándorol, vagy a városokba özönlik, mert oda őt a jobb megélhetés, gyermekei­nek jobb nevelése és egyéb remény csábítja; a legtöbb azonban tönkre megy, vagy pedig a túlhajtott szo­­czializmus karjaiba veti magát. Ezeken a dolgokon részben az állam segíthet, ha például az adót egyenletesebben osztja fel s e foly­tán a nép terhein könnyít. Örömmel konstatálhatjuk, hogy a Széll kor­mány e tekintetben a lépéseket már megtevé. De nem csak az állami segítség kell ide! . . . Ezeken a dolgokon továbbá úgy lehet segí­teni, ha mint Széll Kálmán mondá: a nép első tanácsadóját, abban a birtokosban találja, a­ki körében él. Meg kell nálunk is jönnie azon idő­nek, a­mint az már más országok­ban megjött, hogy a nagyobb bir­tokosok be fogják tölteni azt a sze­repet, a melyre nagyobb vagyo­nuk, összeköttetéseik műveltségüknél fogva hivatva vannak s a kis em­berek ügyeit felkarolván, azok ba­jaival jobban fognak törődni, a­hol a vezető osztály és a föld verejté­kével dolgozó egyének szövetsége létesül ott a boldogulásnak, a jobb hiszem, hogy nektek a városi ügyek és különösen a pótadók által okozott renge­teg gondok közepette még arra is idejök és kedvük van, hogy egyáltalában szín­házba járjanak. Már csüggedés fogott el, arra a szörnyű eshetőségre gondoltam, hogy nem fogom Krecsányiék azonosságát megállapíthatni, bár Wallerstein bácsi a marosvásárhely­i színházak felelőtlen intendánsa késznek nyilatkozott pozsonyi szem, fül és tény­­tanukkal egyes tagok azonosságát a leg­apróbb részletekig megállapittatni, midőn eszembe jutott, hogy kétes esetekben leg­jobb a bírósághoz fordulni. Odaindultam tehát. Zokogó gyászban találtam az egész bírói kart. Csathó táblai elnök elmenetele még mindig fogva tartja Themis szolgáit és egyesek valósággal megdöbbentek azon, hogy a kir. törvényszék bírái már e gyász első heteiben is egyszer-egyszer elmentek a színházba. Lám a felsőbíróság tagjai most is csak azért mennek nagy ritkán színházba, hogy meggyőződjenek arról, lehet-e a b­ánatra vigaszt nyerni. jövőnek útja nyitva van, ott kilátás van arra, hogy a létező bajok eny­hülni fognak s a nép megelége­dett lesz. E tekintetben nagybirtokosaink közül gróf Károlyi Sándor adta a legjobb példát, ki valódi patronusa a népnek és minden követ megmoz­gatott a néphitelszövetkezetek létre­hozására. Most azonban ez áldásos intézetek létrejöttét bizton reméljük szélesebb körben elterjedni, mivel a szövetkezeti eszmék ápolását és és terjesztését a miniszterelnök is felvette programmjába. A paraszt megélhetését, hitel és egyéb igé­nyeinek olcsó kielégítését a szövet­kezet elősegíti és megkönnyíti. A szövetkezetek különböző fajtái között mindenesetre legfontosabb a hitelszövetkezet, ezeket össze lehetne kötni takarék-magtárakkal, melyek szövetkezeti alapon létesülnek ugyan, de az állam segítségével és felügye­lete mellett. Ritka azon falu, hogy nagyobb birtokosa ne legyen, szánjanak kissé­­ a nép közé is le, s ne csak aratás­kor érintkezzenek velök! Beszéljék együttesen meg a falu öregeivel a nép bajait s válvetve igyekezzenek azon segíteni. Legyenek gondozói a népnek értelmiségöknél fogva, s ne legyen oly tátongó az úr köztük, miként a legtöbb helyen jelenben. Nem másodrendű kérdés az, hogy kié a föld! Az oláh nem vándorol ki, mind nyomul előre, az „Albina“ a földek vásárlására fekteti a fő­­súlyt, e nagy oláh bank az ágról szakadt oláh párnak is ad kölcsönt ! ! Itt sem tudtam tehát választ nyerni. Szent Isten! mit tegyek ? Kérdést intéztem a kereskedelmi és ipar­kamara elnökéhez. Komor hangulatban találtam. Az Ausztriával való kiegyezés sok gondot okoz neki, de színházba jár. Kijelentette, hogy saját egyéni nézete szerint tényleg oly elsőrendű társulat játszik a Transsylvániában, hogy művészi értékű váltóikat még az „Agrártakarékpénz­tár“ is leszámítolná az elismerés csengő értékével — 8% olcsó kamat mellett — de kérdésemre határozott választ csak a kamara teljes­ülése adhatna; a színházba azonban a kamara tagjai közül oly keve­sen járnak, hogy még választmányi ülést sem lehetne tartani, ő pedig saját hatás­körét átlépni nem óhajtja és így a kamara nevében nem nyilatkozik. Most jó eszmém támadt. A tanári kar­hoz fordulok, a­kik a műveltséget hivatás­­szerűleg terjesztik, bizonyára a legbuzgóbb színházlátogatók. Előbb a katholikus gymná­­siumba mentem. Ott azt a választ kaptam, hogy Majláth püspök intézkedése folytán s a bank által megvett földeket ossza ki köztük. Itt tehát — zaj nélkül — tervszerű oláh telepítések történnek a magyar­ság rovására. A megszorult magyar gazda földére rögtön teszi rá a ke­zét az „Albina“. Ügynökei bejárják az egész Erdélyt, kopó módjára szi­matolóznak, a bajban levő paraszt­hoz beállit s pénzen vásárolja meg a földet. Helyébe a bank oláhot teszen és igy csendesen, de terv­szerűen kezdi okkupálni Erdélyt az oláhság. Töméntelen bankjuk van az országban, az mint fajuk segélyére áll rendelkezésre, azzal az elvvel tartva: akié a föld, azé a haza. Ezzel szemben a székelység nagyban vándorol ki, s csakis így történhetik az meg, hogy Er­délyben a statisztika szerint az oláhok száma kétszer annyi, mint a magyar, székely, szász nemé együttesen. To­vábbra is nem tétlenkedhetünk, a fajunkbeli nép sorsával komolyan kell foglalatoskodnunk. A Széll Kál­mán egyéniségében bízhatunk, ő és a kormány megteszik hivatásukat a nép érdekében, de ugyanígy kell eljárni a magyar társadalomnak is, nem mindent csak a kormánytól várni. Várjon a papság nem jobban tenné-e, ha egyházi kötelességei telje­sítésével nem tartaná hivatását be­fejezettnek, hanem a népe egyéb ügyeivel is foglalatoskodnék? Ők ismerik szintől-szinte a falubelieket, rögtön rájöhetnek, akire az oláh bank kivett hálóját s igyekezzék azt ellensúlyozni. Evidencziában tart­­­­hatja a kivándorlási folyamatot is, a tanári kar összes szabad idejét buzgó imádságban tölti — egy-egy fiatal professzor buzgón imád egy-egy bájos fiatal leányt is — de színházi ügyekkel nincs idejök szent foglalkozásuk közepette törődni. Na gondoltam, majd a reformátusoktól kapok felvilágosítást. Kaptam is. A refor­mátus egyház anyagi ügyeinek rendezése annyira elfoglalja őket, hogy nem foglal­hatnak helyet a színházban. Figyelmembe ajánlották azonban Tüske Jánost, ki állító­lag ért a színházi dolgokhoz. Nyomban elhatároztam, hogy felkeresem Tüske János urat. Útközben találkoztam Petri Zsigával. Dicsérni kezdettem az Úr Jézus Krisztust e szerencsés találkozásért. Petri Zsiga igen agilis ember; a városi és különösen a regale ügyeknek legalaposabb ismerője — művészi érzékéről is különösen lovas ban­dériumok rendezésével nem egyszer tett tanúságot. Az iparos köröknek elismert vezetője. Megszólítottam: Kedves Zsiga bátyám. Tud-e valamit arról, hogy a po­zsonyi Krecsányi társulata kitűnő előadá­sokat rendez a Transsylvania termében. Székely Lapok Marosvásárhely, 1899. junius hó 1.

Next