Székely Lapok, 1899. augusztus (39. évfolyam, 62-70. szám)

1899-08-03 / 62. szám

2-ik oldal. Székely Lapok Statisztikusok azt a veszteséget, mely bennünket az árcsökkenés foly­tán csak a búzánál ért, a hetvenes évekkel összemérve, évi 150 millióra teszik. A két utolsó évtized veszte­ségével bőven lehetett volna tör­leszteni egész állami adósságunkat, pedig az mint, tudjuk, meghaladja a két 1milliárdot. E tekintetben leg­utóbb változás állott be! A búza ára, mely 1895 ben évi átlagban nálunk már nem érte el a hét fo­rintot, ma tíz forint fölött áll. Ennek a ténynek fontosságát alig lehet eléggé hangoztatni. A mezőgazdaság főterm­elési ága vált újra jövedelmessé; a több, mint három millió hektár műve­lésére fordított munka nyeri meg kiérdemelt jutalmát. A sovány évek után hálásabb esztendők ígér­keznek. 38 millió métermázsa ter­mésnél exportra marad mintegy 24 millió. Ezután hét forintos ár mellett kapunk 98, tíz forintos mellett 140 milliót. A különbözetet könnyű ki­számí­tani, h­a ezt magunknak biz­tosíthatjuk néhány év alatt, főleg ha sem az egyenes, sem az indirekt adókat nem említjük, más képet fog mutatni Magyarország. A gazdák nem lesznek utalva az örökös adósságcsinálásra, hitelük éppen azért emelkedni fog. Fokozódni fog az adók hozadéka újabb emelés nélkül is. Jutalmazóbbá lesz az ipar piacra s föllendülhet a mezőgazda­sággal kapcsolatos kisipar is. Minthogy az aratás jóformán be­végződött, nyugodtabban lélekzelhe­­tünk fel... Ha nem is oly mérvben, miként reméltük, de az eredmény elég kielégítő. Hazai mezei gazdál­kodásunknak, az orosz, amerikai, indiai, sőt ausztráliai verseny imm­i­­nens veszedelme mellett is, a mag­termelés tekintetében a nemzetközi gabona­piac­on két előnye van. Az egyik előnyünk az, hogy ko­rábban jelenhetünk meg termékeink­kel, mint versenytársaink, és ezt az előnyünket a tavalyi aratás után jobban ki lehetne az idén aknázni, mint más időkben. A másik előnyünk a magyar bú­zának kiválóan jó minősége, mely valamint a búzaszem vegyi össze­tételét és sikertartalmát, úgy mecha­nikai konstrukcióját illetőleg eddigelé felülmúlhatatlan és a­mely tekin­tetben a versenyt még egyik ver­senytársunk sem vehette fel velünk. Igaz, hogy e két előnyét a ma­gyar hazának ma már kezdi rész­ben paralizálni az, hogy a világ­for­galom fejlődésével a váltakozó ara­tási időszakok lehetővé teszik majd­nem minden hónapban az új és új terméseknek a piaczra dobását, de ez a veszedelem most még nem öltött oly fenyegető méreteket, hogy miatta ez az előnyünk teljesen ve­szendőbe ment volna. Ennél fenye­getőbb a másik előnyünket fenye­gető versenyzése az eddigi bevételre szoruló országoknak, amelyek az őrlési forgalom fejlesztése követ­keztében mind jobban feledtetik a magyar búza kiválóan jó tulajdon­ságait, melyeket most már hova­tovább csakis a belföldi malomipar fog kellőképpen apprec­iálni. De éppen azért, mert mindinkább a saját erőnkre szorulunk, szüksé­ges az, hogy terméseink jók legye­nek és hogy aratásunk meghozza a szorgalomnak és munkának meg­­érdemlett jutalmát. Az idén — ha vérmes reményünkben csalódtunk is — de az sem mondható, hogy ki­elégítő termésünk nincs. A Petkó Bálint leánya tavaly húsvét­­táján egy rózsaszínű levelet kapott ilyen­­ tartalommal: „Kedves Katinka! Magam sem tudom, hány oldalra fog terjedni levelem. Ha hosszadalmas lennék ne vegye zokon, mert úgyis utoljára ko­pogtatok magánál. De azt hiszem rövid leszek, mert lelki állapotom s egyáltalán fizikumom teljesen megromlott s így a megirandókat csak szárazon tudom össze­hozni. Különben sem magán sem én raj­tam frázis most már nem segít. A mellé­kelt karika gyűrű azt jelenti, hogy felejtsen el engem. A mi házasságunk meg nem történhetik. A sok ok közül csak kettőt említek. Az egyik az, hogy az öregeim semmi esetre nem egyeznek bele. A másik ok az, hogy nem értek a kapaczitáláshoz. Ha néha nagyon fájna a szive és ha min­denképp kivánna látni — írjon. Én jól értek a vigasztaláshoz. Bánya, 1899. ápr. 2. kezeit csókolja : Károly. Ez a levél nem sokat ért. Égi perez alatt össze lett morzsolva. A papír szele­tek pedig repültek a körjegyzőné szemei közé. — Nesze!... légy boldog! Most már az övé lehetsz... te becstelen. Ez mind a te műved volt... nesze, itt a gyűrű is, húzd az újadra, felhúznál te még húszat is ugy­e? csak volna . Hogy bőgött, hogy kétszinűisködött, mikor szemrehányásokat tettem neki, miért megyen mindig a papák­hoz, mikor tudja, hogy a pap úgy se látja szívesen. Nem is csodálkozom. Károly is mintha egy idő óta meg lenne bolondulva. Drasztikus, illetlen A zsák mindig meg­találja a maga foltját... Pfuj!! A körjegyzőné állva hallgatta végig. Egyetlen egy arczizma se rándult meg. Hanem mikor a másik szobából Katinka hangos nevetése hallatszott — összerogyott. De abban a pillanatban mintha isteni erő szállt volna bele, felugrott s futott a szobákon, azután a kerten keresztül vala­hová — talán a halálba. — Oda, oda! — mondják, beszélik a habok. • — Oda, oda! — zúgja az erdő. — Ki érti a vizek beszédét, az erdő zúgását ? — Senki. A szép siró asszonyt még most is ke­resik. Orosz­láng. Marosvásárhely, 1899 augusztus hó 3. A segesvári ünnep. Segesvár falai alá a fehéregyházi síkla gyülekezett jul. 80-án Össze a magyarság­­ szivben-lélekben. Mindenki ott volt, aki a magyar, Petőfi halhatatlan szellemének­­ meghódolt. Nemzetiszinü lobogók gyász­zászlókkal párosítva hirdették a házak or­máról a ritka ünnepet, a legnagyobb költő hősi halálának félszázados évfordulóját. Akármilyen mostohák és kegyetlenek igye­keztek is lenni a segesvári szászok a ma­gyarság ünnepe iránt, az a maroknyi ma­gyar kolónia, amelyet sorsa ide letelepített, dicséretesen kitett magáért. Fel­lobogózták házaikat, nemzetiszinű karszalagot tűztek és elárasztották a város utczáit és tereit Petőfi-érmekkel, emléklapokkal úgy, hogy mire Ugron Gábor székely előcsapata báró Orbán Ottó vezetése mellett elvonult , magyar városban üthetett tábort. A budapesti külön vonatok utasai való­ságos ostromállapotot találtak, mert a szé­kely taraczkok durrogásai messziről hir­dették, hogy a magyar újra megvette a földet, amelyet ötven évvel ezelőtt Petőfi és hős társai vérükkel szenteltek meg. Két nap óta egyre érkeztek az ünnepség ren­dezői és résztvevői úgy, hogy éjjel már tömve volt minden fogadó, vendéglő és magánlakás. Reggelre már a városon is meglátszott az élénkség, mert az er­délyi küldöttségek nagy számban és gyors egymásutánban vonultak föl. Nyolcz óra tájban befutottak a fellobogózott pálya-­­ udvarra a budapesti különvonatok, amelyek elött és után Ugrón székely Vonatjai ér­­e­keztek 50 kilométer távolról. Ötezer szé­­­­kely jött Segesvárra, 200 asszonynyal, gyerekkel, kocsival és lóval. Festői lát­vány volt, amint a derék nép ezrei a Har­gita mögül előhúzódtak. A székelyek egy része künn foglalt állást, a fehéregyházi síkon, másik részük pedig a többi ünneplő­vel tíz óra után vonaton és kocsin ment Petőfi temetőjéhez. Ott áll az emlék és körülötte a díszes koszorúk, amelyek babértermő virágos kertté var­ázsolják a pázsitos mezőt. Az ismeretlen szent sírhoz csaknem tízezer ember vonult föl, vezetve a székely ban­dériumtól és követve egy nemzet kegye­lete által. Rögtönzött emelvényről beszél­tek az ünnepi szónokok, a­kiknek sorát Zsilinszky államtitkár rekeszti be. Hosz­abb beszédben, de sommásan intézi el feladatát

Next