Székely Lapok, 1899. szeptember (39. évfolyam, 71-78. szám)
1899-09-03 / 71. szám
2-ik oldal, mány, hogy gyermekeik nagyobb részét igyekeznek neveltetni, tanít- t tatni, hogy ez után juttathassák családi viszonyaikhoz mért kereseti forrásokhoz, míg az önbirtok növelését, a mezőgazdasági foglalkozást, rendesen a kisebbeknek, avagy a tanulói pályán nem boldogultaknak tartják fenn. — idáig ez kizárólag csak a fiúgyermekekre állott, de – hála a kicsinyeskedésen felülemel- kedni tudó közoktatásügyi miniszerünknek, ma már a leányok előtt is nyitva áll az iskolák által megszerez- hető legtöbb kenyérkereseti pálya, csak sajnos, hogy leánynevelési intézettekben a Székelyföld oly szervezetlennek, oly szegénynek mondható, * * * A magyar népoktatási törvény, a 12-ik, illetőleg a 15-ig életkorig, nemi külömbség nélkül, minden gyermeket kötelez iskolába járni, amely kornak egyedüli iskolája a VI. osztályú „elemi“, vagy „népiskola“ és amelyet minden tanuló már szülő- helyén megtalál, ez képezi közoktatásunk alapját, egységes alsó rétegét. Az elemi, vagy alsófokú oktatás után a „középoktatás“ ágas-bogas intézménye következik, melyet a polgári, gimnázium, reál, felsőnépiskola, felsőbb leányiskola, katonai előkészítő, katonai reál, hadapród, gazdasági, ipari, kereskedelmi, tanítóképző, óvóképző és még tudja , isten hányféle középfokú iskola képe t visel, hogy helyét átadja az „egye- tem“-nek nevezett felsőbb oktatásnak. A Székelyföldön mindezen iskolák közül az elemi, polgári, gimnázium, reál, felső népiskola és a nemrégen felállított ipariskolák, valamint a tanító és óvóképző van csak képviselve; — az egyetemet nem is említve, nincsen kereskedelmi és gazdasági iskolánk, katona iskolánk és nincsen felsőbb leányiskolánk is. Az iskola választás tulajdonképpen, — elég helytelenül, — az elemi iskola IV-ik osztálya után következik. A 9—10 éves korban fejletlen gyermeknek, már életpályát kell hogy válasszon szülője akkor, mikor a számtalan ágazatú középfokú iskolák labirintusában még a szorosan vett tanügyi emberek is eltévednek és mikor a szegény székely szülőnek, már az életfentartás is elég gondot ad; viszi tehát oda gyer-mekét, a hová más, nálánál okosabb viszi vagy tanácsolja, vagy leginkább oda, mely neki az anyagiakat is tekintve a legkedvezőbb, legolcsóbb. A gimnáziumot, a múlt egyedüli iskoláját, már a legegyszerűbb székely ember is ismeri, tudja, hogy onnan mindenféle pálya nyitva áll fia előtt és igy a legtöbb szülő oda törekszik, hogy az elemi iskola IV. osztálya elvégzése után gyermekét gimnáziumba járathassa iskolába, pedig éppen a gimnázium az, melynek alsó osztályaiból a tanulók alig negyede végzi is el annak teljes évfolyamát, illetőleg tesz érettségi vizsgálatot s ezek közül is csak 10—20%-a kerül felsőbb oktatási intézetekbe, hová pedig kizárólagos czélják volna előkészíteni. A gimnázium első osztályába belépett növendékek közül, tehát körülbelül 80%-a pályát tévesztett és a feladatának megfelelő iskolát legczélszerűbben a polgári iskolában találta volna meg. A reáliskola a gimnázium mellett már másodrendű iskola, amennyiben érettségi bizonyítványával nem lehet menni az egyetemi oktatás bármelyik ágára. Gimnáziumok találhatók Maros- Torda megyében : Maros-Vásárhelyen kettő, Udvarhelymegyében, Udvarhelyen két főgimnázium, (ref. és kath.), Székely-Kereszturon algimnázium. Csikmegyében : Csik-Somlyón főgimnázium. Háromszék megyében : Sepsi-Szentgyörgyön főgimnázium, Kézdivásárhelyen algimnázium, mely gimnáziumok legtöbbje a székely szülőkre oly áldásos, olcsó bennlakással és élelmezéssel is össze van kötve. Reáliskolánk csakis Udvarhelyen van egy, szintén bennlakással és élelmezéssel összekötve, közvetlen a székelyföld mellett fekvő Brassóban szintén egy, bennlakás nélkül. A gimnázium és reáliskola mellett legnépszerűbb iskolának a polgári iskola nevezhető, melynek különösen alsó négy osztálya, a gimnázium és reáliskolák megfelelő alsó osztályaival teljesen egyenrangú és mindazon életpályák is nyitva vannak s elhozza a múmiát. — Erre Valent találkozott Lucziával, megbeszélték a dolgot s elhatározták, hogy a következő nap Londonba mennek. Az állomáson találkoznak. Carberry a kertben hallgatózva mindenről értesült s előre nevetett a szerencsés találkozásnak. — Mihelyt nejével találkozott azonnal elkezdte faggatni s gyötörni a boldogtalan asszonyt, a kit ő dobott a bűnbe. — A múmia szerencsés megvásárlásáról beszélt folytonosan, — titkos czélzásokkal a tervbe vett szökésre. Csodálkozom, kezdé gúnyosan, hogy Valent meg akar válni a múmiától, tudja, hogy felajánlotta nekem, — mit gondol miért, nem tudja ? Talán szüksége van pénzre, mondá Luczia reszketve. Kétségkívül, nem tudja mire? É . . . é . . . á, nem, honnan tudnám én ? Semmi ne ! azt hittem Valent megmondta magának. Na de én megyek s egy óra múlva itt leszek a múmiával. — Egy óra múlva, ismétlé Luczia halkan, minden izében rezegve. Igen egy óra múlva, meg kell hogy mutassam magának, gyönyörű szép példány, azt hiszem meg fogja lepni. Mint egy vigyorgó majom, a vad dühét alig fékezve indult el hazulról, ott hagyva nejét félájultan. Ez természetesen semmit sem tudott férje szándékáról, de a beszélgetés, a férje sajátságos hangja, hízelgő s azután hirtelen vad tekintete megdöbbentették s ösztönszeríileg valami nagy veszedelem előérzetét keltették fel benne. Úgy ismerte ezeket a külső jeleket már régóta, mint a köztük kitört viharok gyászos előhírnökeit s egész valójában összerázódott a mint eszébe jutott, hogy mi minden történhetik addig amig a Valent karjai közzé menekülhetne. — Nem tudta, de sejtette, érezte, hogy férje most a Valent terve ellen dolgozik. — Sajnos amikor megtudta, már késő volt. — Künn erős zivatar dühöngött. Carberry asszony nyugtalanul jött-ment a szobájában; olykorolykor meg-megállt s hallgatta a vihar zúgását, háborgó lelke viszhangját. Néha villámfény czikázott át a szobán s reá a menydörgés megrázta az ablakokat. — Az elemek háborgása, zsarnokának különös érthetetlen magaviselete; a kínos várakozás életének e válságos pillanatában kimondhatatlan aggodalommal töltötték el lelkét. A szabadulás reményében türelmetlenül várta a holnapot. Oh Välent, Välent! összekulcsolt kezét dobogó szivére téve, oh bár csak itt volnál, bárcsak távol lennénk már. Én félek , félek, rettenetesen félek. Kimerülve egy székbe hanyatlott s elkezdett csendesen zokogni. Szeretett volna ágyba menni, de nem mert. A büntetés félelme nem hagyta nyugodni Majd oda ült a kialvó tűz mellé s figyelve hallgatta a szél zúgását s a járókelők lépteinek zaját. Úgy kilencz óra felé hallotta hogy nyilik az ajtó, utána, mintha sokan tódultak volna be a Carberry dolgozó szobájába s végre mintha valami nehéz tárgyat tettek volna le a földre. A múmia megérkezett — gondolá — s így az őrködésnek nemsokára vége lesz. Ingatag, tétovázó léptekkel indult a dolgozó szoba felé, hogy találkozzon férjével, aki az előszobában ép a szekrényt hozó embereket fizette ki. Amint ezek eltávoztak, köröskörül mély csend lett. Carberry baljósló tekintettel nézett a belépő asszony halovány arczára. Elmehetek feküdni ? — kérdezé ez remegő hangon, szemeit a padlóra szegezve. — Nem! meg akarom magának mutatni kedvesem az én drága kincsemet A rekedt, visszafojtott hangra Luczia felnézett férjére s egy hangos sikoltással hátratántorodott. Megijedt. Férjének sápadt arcza, szemeinek fenyegető villámai, vékony, valami iszonyú szenvedélytől rángatózó ajkai, az egész ember Székely Lapok Marosvásárhely, 1899 szeptember hó 3