Székely Lapok, 1899. szeptember (39. évfolyam, 71-78. szám)

1899-09-03 / 71. szám

Marosvásárhely, 1899. szeptember hó­n előtte, melyek a gimnázium vagy reáliskolák megfelelő alsó osztályai előtt s a törvény is megadja a jo­got a gimnáziumba való átlépésre a latin nyelv pótvizsgálata, valamint a reáliskolába is a franczia nyelv pót­vizsgálata mellett. A polgári iskola a gimnázium fő­tárgyát a latin nyelvet elhagyja ugyan, de ahelyett a polgári foglal­kozás, a gyakorlati élet követelmé­nyeinek megfelelőbb tantárgyakat tanít; két felső V. és VI-ik osztályá­nak ez idő szerint korlátoltabb ké­pesítése van, amennyiben a katona­kötelezettségnél, valamint a tiszt­viselői minősítésnél is, több számba alig jön, mint az alsóbb IV. osztály; egyedül a közjegyzői pálya és a gazdasági iskola áll még nyitva a VI. polgári osztályt végzett növen­dékek előtt. A polgáriskola az egész Székely­földön Háromszék megyében lesz a legnagyobb népszerűséggel, amennyi­ben három virágzó polgári fiúisko­lája van, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen VI. osztályú, míg Baróthon IV. osztályú. Csikmegye hasonló jó uton járna a polgárisko­lák tekintetében, ha a Csíkszeredai­­ és gyergyó­alfalvi néptelen felső­­népiskolák, éppen úgy mint a három­székiek, polgáriskolává alakíttatná­nak át, így nem is három, hanem négy, tehát egygyel több polgári fiú-­­ iskolája volna Háromszék megyének. Udvarhely megyében egyetlen polgári iskola sincs és Marostorda megyében , is csak Marosvásárhelyen van egy­­ VI. osztályú polgáriskola. Az elemi iskola negyedik osztálya után következő IV. osztályú polgár- ■ iskola, a legolcsóbb tanintézet, amely­­ egyszersmint a gimnázium és reáliskola megfelelő alsó osztályait teljesen pótol­­­­hatja és így nemcsak városainkat, hanem nagyobb községeinket is el­kellene látni polgáriskolákkal, hogy így a szegényebb vidéki szülők is nagyobb tömegben hozzájuthassanak gyermekeik magasabb fokú iskoláz­tatásához, mert az elméletileg kép­zett, magasabb műveltségű nép, már nem fog magyar hazája területéről kivándorolni és vándoroljon bárhova, magasabb erkölcsisége, önérzete nem engedi elzülleni, hanem mindig megtalálja miveltségénél fogva az őt megillető társadalmi helyzetet. (Vége következik.) Külsején elömlő gúny, káröröm és kegyet­lenség megfagyasz­totta ereiben a vért. Ekkor hozzálépett Carberry, megragadta kezét s ördögi mosolygással, de ijesztő, nyugodt hangon kérdeze : No mit néz úgy ? miért kiáltoz ? — Az ön arcza — mondá szakadozva Luczia. — Eh mit törődik az arczommal, bánja meg inkább a saját tettét, mert ha nem láttam volna olyan jó hangulatba, hogy megvegyem ezt a múmiát, oh akkor... akkor! S egyszerre az elfojtott indulat vad kitörésével felemelte öklét, de amint a nő ijedten hátrakapta fejét, ismét le­eresztette s folytatá: Nagy összeget fizet­tem a szekrény tartalmáért. Jöjjön nézze meg! A múmiát? Irtózom tőle — mondá Luczia remegve. Mindegy ! meg kell nézni, meg kell nézned szajba! —orditá magán­kívül s kezét elkapva belökte a dolgozó szobába. Persze jobban szeretnéd Valentet nézni ugyebár?! Luczia nem szólt semmit, halott halványan ült le egy székbe s némán bámulta azt a durva koporsót, amely vele szemben a falnak volt támasztva. Carberry pedig ezalatt munkához látott, gyorsan csavargatta ki a srófokat, egy-egy pillan­tást vetve nejére, a ki ott ült, mint egy szobor s talán gondolkozott azon, hogy mint nézhet ki egy herczegnő, aki már annyi esztendővel ezelőtt élt, szeretett és vétkezett. Hogy jobban láthassa, Carberry a lámpát a közeli asztalra helyezte s úgy igazította, hogy a fény egészen a múmia arczára vetődjék. A szoba többi része igy természetesen homályba maradt s a kísér­teties fény, amely az alakokon szétömlött, iszonyú rémes kifejezést adott az egész jelenetnek. Még egy csavar s a szekrény fedele hirtelen lepattant s nagy zajjal a Carberry lábai elé hullott. Ekkor Carberry elvette a lámpát s még közelebb tartotta, hogy Luczia annál könnyebben megismer­hesse. Nem a múmia volt. Luczia lassan felemelkedett s mint a madár, melyet a kígyó szemei megbüvöltek, csendesen ke­resztül ment a szobán. A koporsó elé érve, előbb férjére s aztán a koporsó tartalmára tekintve, elhaló hámon kérdezé: halott? Halott, — hölge Carberry — a te szere­tőd, Vislent halott' Ö...ön? Igen, én öl­tem meg! — Alávalók! — orditá magán kívü­l — azt gondoltátok, hogy kijátsza­tok Jól számítottatok, de én még jobban. Tudtam, hogy a múmia árán szökni akar­tok. Azt gondoltad, hogy utalványt, aranyat, bankjegyet viszek magammal ma este, a­midőn Valenthez mentem. Oh nem! egy kést, ezt ni! — a halott zsebére mutatva, a­melyben még benne volt a kés. S ez a kés! — ekkor hirtelen kirántá — hazug­nak találta azt a szivet, amelybe beszúr­tam. Most már nem szöktök el sem te, sem ő. Reá vár egy meggyalázott sir ... reám a bosszú... reád ... Nem folytathatta tovább a vad indulat kifakadásait, túlharsogta azt a Luczia ne­vetése. Sirt, mosolygott, nevetett, lehajolt a holttest felé s csókjaival törösztötte a kihűlt tetemet. Az iszonyú kaczaj újabb kitörésén Carberry is nevetett, így, — mondá ajkait harapva — az Isten bünte­tése itt már megkezdődött. Valent megy a temetőbe, ez a bolondok házába. Nagyon sajnálom kedvesem, hogy nem kísérhetem el, de magamról is gondoskodnom kell. Félóra múlvtt indulok Londonba, ott szabad a világ. Kegyed pedig asszonyom csak mulasson tovább szeretőjével... jó éj­szakát. Luczia rá sem figyelt, csak csókolta tovább az ő halottját. Mikor Carberry ki­ment s az ajtóból visszanézett, akkor új­ból nevetni kezdett Luczia. A következő reggel a szolgák nem ta­lálták Carberryt sehol, de a dolgozó szo­bában találtak egy halottat s egy őrült asszonyt. Vége. Székely Lapok 3-ik oldal.­ ­ Megyei közgyűlés. Marostordavármegye törvényhatósági bi­zottsága augusztus 31-én, csütörtökön dél­előtt rendkívüli közgyűlést tartott elég­­élénk érdeklődés mellett, amennyiben a vidéki tagok nagyon szép számmal voltak képviselve. Ezen ülésen Mikó Árpád főispán szabad­ságon lévén, Deésy Zoltán alispán elnökölt. Mindjárt az ülés elején, mihelyt az el­nöki előterjesztések elhangzottak, két in­terpellátó adatott be a vármegye alispán­jához. Az egyik interpelláló Berzenczey István volt, ki azt kérdezte a vármegye alispánjától, hogy van e tudomása arról, miszerint a vármegye területén lévő német ajkú népiskolákban egy Vargyas-féle föld­rajzi tankönyv van használatban, mely a magyar városok és helységek neveit néme­tül kereszteli el, így többek közt Maros- Vásárhelyt „Neumar­d­u-nak, Nagy­ Enyedet „Strassburg“-nak jelzi. Ha van tudomása róla, hajlandó-e oda hatni, hogy e tan­könyv az iskolákból kitiltassék. Deésy alispán válaszában kijelentette, hogy idáig nem volt tudomása e körül­ményről, mert ezen tankönyv nincs meg­­említve a tiltott tankönyvek jegyzékében, különben is ezen ügyben a törvényható­sági bizottság intézkedni nem illetékes, hanem a vármegye közigazgatási bizottsága, kéri válaszának tudomásul vétele mellett az interpellálót, int­erpellátióját vissza­vonni s azt illetékes hatósághoz beadni szíves­kedjék. Az alispán válaszát a közgyűlés tudomásul veszi. Berzenczey István inter­pellációját vissza­vonta Utána Sántha Albert interpelláló alak­jában kérte az alispánt oly intézkedés megtételére, hogy a körorvosok a korcso­portjaik községeinek meglátogatását be­hatóbban, nagyobb lelkiismerettel teljesítsék. Az alispán erre is megnyugtató választ adott, amelyet úgy az interpelláló, mint a a közgyűlés tudomásul vett. Ezek után a tárgysorozat pontjai egymás után tárgyaltattak le túlnyomó részben az állandó választmányi határozat javaslatai szerint intéztettek el az ügyek. Nagyobb vita csak a 28-ik pontnál volt, amelynél a pancsovai ev. ref. egyház tem­plom építési alapra az állandó választmány 50 írt segélyt, javasolt kiutalni a havas­alapból. Berzenczey István, utána Csongvay Lajos nem fogadták el a határozati javas­latot, mert a havasalap csakis marosszéki kulturális czélokat szolgál. A közgyűlés szótöbbséggel azonban megszavazta a segélyt, illetve az állandó választmány határozati javaslatát fogadta el.

Next