Székely Lapok, 1899. szeptember (39. évfolyam, 71-78. szám)
1899-09-03 / 71. szám
Marosvásárhely, 1899. szeptember hón előtte, melyek a gimnázium vagy reáliskolák megfelelő alsó osztályai előtt s a törvény is megadja a jogot a gimnáziumba való átlépésre a latin nyelv pótvizsgálata, valamint a reáliskolába is a franczia nyelv pótvizsgálata mellett. A polgári iskola a gimnázium főtárgyát a latin nyelvet elhagyja ugyan, de ahelyett a polgári foglalkozás, a gyakorlati élet követelményeinek megfelelőbb tantárgyakat tanít; két felső V. és VI-ik osztályának ez idő szerint korlátoltabb képesítése van, amennyiben a katonakötelezettségnél, valamint a tisztviselői minősítésnél is, több számba alig jön, mint az alsóbb IV. osztály; egyedül a közjegyzői pálya és a gazdasági iskola áll még nyitva a VI. polgári osztályt végzett növendékek előtt. A polgáriskola az egész Székelyföldön Háromszék megyében lesz a legnagyobb népszerűséggel, amennyiben három virágzó polgári fiúiskolája van, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen VI. osztályú, míg Baróthon IV. osztályú. Csikmegye hasonló jó uton járna a polgáriskolák tekintetében, ha a Csíkszeredai és gyergyóalfalvi néptelen felsőnépiskolák, éppen úgy mint a háromszékiek, polgáriskolává alakíttatnának át, így nem is három, hanem négy, tehát egygyel több polgári fiú- iskolája volna Háromszék megyének. Udvarhely megyében egyetlen polgári iskola sincs és Marostorda megyében , is csak Marosvásárhelyen van egy VI. osztályú polgáriskola. Az elemi iskola negyedik osztálya után következő IV. osztályú polgár- ■ iskola, a legolcsóbb tanintézet, amely egyszersmint a gimnázium és reáliskola megfelelő alsó osztályait teljesen pótolhatja és így nemcsak városainkat, hanem nagyobb községeinket is elkellene látni polgáriskolákkal, hogy így a szegényebb vidéki szülők is nagyobb tömegben hozzájuthassanak gyermekeik magasabb fokú iskoláztatásához, mert az elméletileg képzett, magasabb műveltségű nép, már nem fog magyar hazája területéről kivándorolni és vándoroljon bárhova, magasabb erkölcsisége, önérzete nem engedi elzülleni, hanem mindig megtalálja miveltségénél fogva az őt megillető társadalmi helyzetet. (Vége következik.) Külsején elömlő gúny, káröröm és kegyetlenség megfagyasztotta ereiben a vért. Ekkor hozzálépett Carberry, megragadta kezét s ördögi mosolygással, de ijesztő, nyugodt hangon kérdeze : No mit néz úgy ? miért kiáltoz ? — Az ön arcza — mondá szakadozva Luczia. — Eh mit törődik az arczommal, bánja meg inkább a saját tettét, mert ha nem láttam volna olyan jó hangulatba, hogy megvegyem ezt a múmiát, oh akkor... akkor! S egyszerre az elfojtott indulat vad kitörésével felemelte öklét, de amint a nő ijedten hátrakapta fejét, ismét leeresztette s folytatá: Nagy összeget fizettem a szekrény tartalmáért. Jöjjön nézze meg! A múmiát? Irtózom tőle — mondá Luczia remegve. Mindegy ! meg kell nézni, meg kell nézned szajba! —orditá magánkívül s kezét elkapva belökte a dolgozó szobába. Persze jobban szeretnéd Valentet nézni ugyebár?! Luczia nem szólt semmit, halott halványan ült le egy székbe s némán bámulta azt a durva koporsót, amely vele szemben a falnak volt támasztva. Carberry pedig ezalatt munkához látott, gyorsan csavargatta ki a srófokat, egy-egy pillantást vetve nejére, a ki ott ült, mint egy szobor s talán gondolkozott azon, hogy mint nézhet ki egy herczegnő, aki már annyi esztendővel ezelőtt élt, szeretett és vétkezett. Hogy jobban láthassa, Carberry a lámpát a közeli asztalra helyezte s úgy igazította, hogy a fény egészen a múmia arczára vetődjék. A szoba többi része igy természetesen homályba maradt s a kísérteties fény, amely az alakokon szétömlött, iszonyú rémes kifejezést adott az egész jelenetnek. Még egy csavar s a szekrény fedele hirtelen lepattant s nagy zajjal a Carberry lábai elé hullott. Ekkor Carberry elvette a lámpát s még közelebb tartotta, hogy Luczia annál könnyebben megismerhesse. Nem a múmia volt. Luczia lassan felemelkedett s mint a madár, melyet a kígyó szemei megbüvöltek, csendesen keresztül ment a szobán. A koporsó elé érve, előbb férjére s aztán a koporsó tartalmára tekintve, elhaló hámon kérdezé: halott? Halott, — hölge Carberry — a te szeretőd, Vislent halott' Ö...ön? Igen, én öltem meg! — Alávalók! — orditá magán kívül — azt gondoltátok, hogy kijátszatok Jól számítottatok, de én még jobban. Tudtam, hogy a múmia árán szökni akartok. Azt gondoltad, hogy utalványt, aranyat, bankjegyet viszek magammal ma este, amidőn Valenthez mentem. Oh nem! egy kést, ezt ni! — a halott zsebére mutatva, amelyben még benne volt a kés. S ez a kés! — ekkor hirtelen kirántá — hazugnak találta azt a szivet, amelybe beszúrtam. Most már nem szöktök el sem te, sem ő. Reá vár egy meggyalázott sir ... reám a bosszú... reád ... Nem folytathatta tovább a vad indulat kifakadásait, túlharsogta azt a Luczia nevetése. Sirt, mosolygott, nevetett, lehajolt a holttest felé s csókjaival törösztötte a kihűlt tetemet. Az iszonyú kaczaj újabb kitörésén Carberry is nevetett, így, — mondá ajkait harapva — az Isten büntetése itt már megkezdődött. Valent megy a temetőbe, ez a bolondok házába. Nagyon sajnálom kedvesem, hogy nem kísérhetem el, de magamról is gondoskodnom kell. Félóra múlvtt indulok Londonba, ott szabad a világ. Kegyed pedig asszonyom csak mulasson tovább szeretőjével... jó éjszakát. Luczia rá sem figyelt, csak csókolta tovább az ő halottját. Mikor Carberry kiment s az ajtóból visszanézett, akkor újból nevetni kezdett Luczia. A következő reggel a szolgák nem találták Carberryt sehol, de a dolgozó szobában találtak egy halottat s egy őrült asszonyt. Vége. Székely Lapok 3-ik oldal. Megyei közgyűlés. Marostordavármegye törvényhatósági bizottsága augusztus 31-én, csütörtökön délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott elégélénk érdeklődés mellett, amennyiben a vidéki tagok nagyon szép számmal voltak képviselve. Ezen ülésen Mikó Árpád főispán szabadságon lévén, Deésy Zoltán alispán elnökölt. Mindjárt az ülés elején, mihelyt az elnöki előterjesztések elhangzottak, két interpellátó adatott be a vármegye alispánjához. Az egyik interpelláló Berzenczey István volt, ki azt kérdezte a vármegye alispánjától, hogy van e tudomása arról, miszerint a vármegye területén lévő német ajkú népiskolákban egy Vargyas-féle földrajzi tankönyv van használatban, mely a magyar városok és helységek neveit németül kereszteli el, így többek közt Maros- Vásárhelyt „Neumardu-nak, Nagy Enyedet „Strassburg“-nak jelzi. Ha van tudomása róla, hajlandó-e oda hatni, hogy e tankönyv az iskolákból kitiltassék. Deésy alispán válaszában kijelentette, hogy idáig nem volt tudomása e körülményről, mert ezen tankönyv nincs megemlítve a tiltott tankönyvek jegyzékében, különben is ezen ügyben a törvényhatósági bizottság intézkedni nem illetékes, hanem a vármegye közigazgatási bizottsága, kéri válaszának tudomásul vétele mellett az interpellálót, interpellátióját visszavonni s azt illetékes hatósághoz beadni szíveskedjék. Az alispán válaszát a közgyűlés tudomásul veszi. Berzenczey István interpellációját visszavonta Utána Sántha Albert interpelláló alakjában kérte az alispánt oly intézkedés megtételére, hogy a körorvosok a korcsoportjaik községeinek meglátogatását behatóbban, nagyobb lelkiismerettel teljesítsék. Az alispán erre is megnyugtató választ adott, amelyet úgy az interpelláló, mint a a közgyűlés tudomásul vett. Ezek után a tárgysorozat pontjai egymás után tárgyaltattak le túlnyomó részben az állandó választmányi határozat javaslatai szerint intéztettek el az ügyek. Nagyobb vita csak a 28-ik pontnál volt, amelynél a pancsovai ev. ref. egyház templom építési alapra az állandó választmány 50 írt segélyt, javasolt kiutalni a havasalapból. Berzenczey István, utána Csongvay Lajos nem fogadták el a határozati javaslatot, mert a havasalap csakis marosszéki kulturális czélokat szolgál. A közgyűlés szótöbbséggel azonban megszavazta a segélyt, illetve az állandó választmány határozati javaslatát fogadta el.