Székely Lapok, 1901. december (41. évfolyam, 97-105. szám)

1901-12-01 / 97. szám

XXXI. évfolyam 97. »-zóna. Marosvásárhely, 1901. deczember hó 1. Megjelenik: Csütörtökön és Vasárnap. Szerkesztőség: Bv. ref. koll. nyomda (Benkő L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Szerkesztőségi telefon­szám 137. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dr. Szász Károly K33 Előfizetés: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkő L. (ev. ref. koll. nyomda.) Kiadóhivatal­ telefon­szám 161. Bizonyosságok. (Dsk.) Akárhogyan csűrik-csavarják a dolgot bizonyos oldalakról, világos tény az ország el nem vakított, gondol­kozni tudó közvéleménye előtt az, hogy az ország dolgai jól és rendes meder­ben folynak. Semmi nagyobb bizonyságot nem tudnánk erre fölmutatni, mint a fölirati vita folyamát és eredményét, egybe­vetve a pénzügyi exposéval. Míg a fölirati vita folyamán — kü­lönösen Széll Kálmán és oly momen­­tuozus, mint jogos önérzettel teli be­szédei folytán — kiderült az a szellemi fensőség, mely méltán nézheti le irányzataival a részben hazafiatlan, részben okvetlenkedésben tetszelgő frá­zisgyártó ellenzéki ellenvetéseket,­­ addig az ország anyagi erejének teljes­ségéről a pénzügyminiszter kérlelhetlen bi­zonyossággal bemutatta döntő pró­báját a szabadelvű párt s az annak kebeléből alakult kormány áldásos mű­ködésének. A miniszterelnök első felszólalása a Házban napnál világosabban rásütötte az ellenzékre az igaztalan, alaptalan vádaskodás bélyegét, második felszó­lalásában, a főrendiházban alkalmat kapott, (a­mit aztán gyönyörűen ki is használt) arra, hogy az igazi liberaliz­musnak úgyszólván apológiáját fejtse ki — s végül harmadik felszólalása a vita bezárása után a nemes önérzet fényes elégtétel-vétele volt, szemben az oktalan s még politikailag sem meg­engedhető szószátyárkodásokkal. A­mi azonban csak azok előtt, kik a külső csillogástól elvakítva nincsenek, tűnt föl, az két momentum, melynek messze kiható hordereje van: az egyik az, hogy bár Széll most is a közös vámterület híve, nem vonakodott ki­jelenteni, hogy a vámügyi különválás nagyobb és állandóbb csapást mérne Ausztriára, mint miránk. Intés ez az osztrák pártoknak, hogy ne feszítsék túl a hurt s ne számítsanak arra, hogy­­ Magyarországot közgazdasági meghó­­­­dolásra lehet kényszeríteni. A minisz­­t­­erelnök beszédének másik nagy fel­­t­­űnést keltő részlete az volt, melyben a hármas szövetség mellett emelt szót s visszautasította azokat az aggodal­makat, mintha bizonyos nagynémet ábrándok mögött a német birodalom kormánya állana. A miniszterelnök beszédének eme része általános helyes­­l­­ésre és méltatásra talált a német saj­­t­­óban. Az ország gazdasági és pénzügyi helyzetéről tiszta bizonysággal, kerülve minden sallangot, altatást, Lukács pénz­ügyminiszter festett igaz és örvendetes képet. Mert a költségvetést kísérő be­szédjéből nyilvánvaló bizonyság lett, hogy a nyomasztó közgazdasági hely­zet ellenére nemcsak visszaesés nem mutatkozik a jövő év előirányzott be­vételeinél, hanem ellenkezőleg, a régibb években észlelt emelkedés folytatódá­sát helyezi kilátásba az előirányzat. Fontolóra véve azt a körülményt, hogy a múlt évek költségvetései jelentékeny nagyságú lappangó fölöslegeket tartal­maztak, valóban számítani lehet arra, hogy az előirányzat a jövő évben is be fog válni. De valamint a pénzügyi politikánknak lényeges elemét tevő lap­pangó fölösleg már 1900-ban kisebb volt, mint az előző években, valószí­nűnek látszik, hogy a folyó évben, valamint a következő évben, ismét kisebb lesz, mint 1900-ban volt. Ez a felfogás sugallta bizonyára a pénz­ügyminiszternek azokat a komoly intel­meket, melyekkel a képviselőháznak a szigorú takarékosságot szívére kötötte. Az utólagos megszavazások és póthi­telek lehető elkerülése kell, hogy tör­vényhozásunk és kormányunk komoly vezérelve legyen. Ilyen bizonyságokkal szemben az ellenzéki meddőségek még csak ama bizonyos kis egeret sem képesek vi­lágra hozni. Marosvásárhely népokreatág-ügye, ii. Tovább folytatván vizsgálódásomat, úgy találom, hogy Marosvásárhely iskoláztatási viszonyai a 12—14 éves korú tanköté­­sekre sem kedvezőbbek, sőt határozottan rosszabbak. Hiába­ vannak itt polgári fiú- és leány­iskolák s gimnáziumok, a 12—14 éves gyermekek közül aránylag legtöbb kiszorul az iskolából. Abban a korban maradnak tehát ezek támasz és vezetés nélkül, mikor a segít­ségre legnagyobb szükségük van s az ismereteknek épen azt a quantumát kény­telenek nélkülözni, mely az ő munkás és földmi­velő életkörülményeik között is fö­lötte szükséges. Ugyanis az életben érté­kesíthető ismeretek híjjával nőnek fel. Az elemi tudásból igen csekély rész marad meg az élet számára, különösen, ha nem pótolgatják. Mennyivel szomorúbb viszonyok között nőnek fel azok, akik még elemi iskolába sem jártak, — kimutattam, hogy ezeknek száma 589. Nézzük csak, hogy állunk az ismétlő tan­kötelesekkel? Ismétlő tanköteles (12—14 éves) gyer­mek van az első kerületben 581 fiú, 228 leány, a második kerületben 279 fiú, 214 leány, a két kerületben 810 fiú, 442 leány összesen 1252. Ebből jár: a polg. fiúiskolába 203 fiú; a rkath. polg. leányiskolába 108 leány; az ev.ref. polg. leányiskolába 153 leány; az ipariskolába 118 leány; a rkath. gimnáziumba 26 fiú; a ref. kollégiumba 83 fiú, összesen 430 fiú 261 leány. Csakhogy ebből is 109 leány idegen s így tulajdonképpen ismétlő tanköteleseink közül 430 fiú és 152 leány részesül okta­tásban. Ezek számának levonása után 380 fiú és 290 leány ismétlő tankötelesünk marad, akik ismét nem részesülnek semmi­féle oktatásban. Ha az óvodákból kiszorult 563 fiú, 336 leány, az elemi iskolákból kiszorult 235 fiú és 354 leány és végre az ismétlő isko­lákból kiszorult 389 fiú és 290 leány szá­mát összeadjuk : 978 fiú és 980 leány, tehát összesen 1958 olyan tankötelesről számol­hatunk be, akik nem részesülnek semmiféle oktatásban. Nyomorúságunkat semmi sem bizonyít­hatja jobban, mint e tény. Mikor az ország

Next