Székely Lapok, 1902. október (42. évfolyam, 166-192. szám)

1902-10-01 / 166. szám

XXXII. évfolyam 166. Maros-Vásárhely, 1902. október 1. Is O I-­ ITI K­AI IN API I. A P Megjelenik: a kora délutáni órákban. Szerkesztőség: Ev. ref. kell. nyomda (Benkö L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkö L. (ev. ref. kell. nyomda.) Szerkesztőségi telefon szám 137. — Kiadóhivatal­ telefon szám 161. Előfizetési árak vidékre : egy évre 12 kor., félévre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., fél­­él évre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 kor. hí igszságügTJmiDí­fceF munkája. Szakminiszterek rendesen csendes mun­kát szoktak végezni és csak kivételesen beszélnek róla sokat. Üdvös munka nehe­zen sikerül hangos lárma mellett s ha­­ mégis ez kiséri a munkát, biztosak lehe­tünk, hogy valami nincs rendben. Ezért igen jótékony benyomást gyakorol, hogy az igazságügyi miniszter legújabb nyilat­kozatát oly tartózkodó hangon, bizonyos mértékben a szordinóval tette. A terjedel­mes beszédben, daczára annak, hogy az elég tartalmas, sehol sem ütközünk erő­sebb akcentusba, vagy frázisba, melynél arról kellene töprengeni, hogy ugyan mit akar mondani. Sőt inkább úgy olvasódik ez a beszéd, mint valami fesztelen társal­gás jó barátok között. És Plósz miniszter tényleg jó barátok közt volt Rigyiczán, mert választói voltak azok, kik ő reá bízták képviseletüket az országgyűlésen s ezzel legnagyobb bizalmuk bizonyítékát adták. Ami­ a maga czicomátlan egyszerűségében szép beszéd tartalmát illeti, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy felér egy igazságügyi programmal s megérdemli az egész ország figyelmét. Ha már a rómaiaknál a justitia regnorum fundamentum volt, napjainkban bizvást elmondhatjuk, hogy modern állam jó igazságszolgáltatás nélkül el sem kép­zelhető. Pedig nálunk az eddigi nagy erő­feszítések daczára még igen sok a pótolni való, mert sok mindenben igen hátramarad­tunk. Ezért köszönettel tartozunk az igaz­ságügyi miniszternek, amiért félrehúzta a függönyt, mely munkáját takarta és be­pillantást engedett. Nem akarjuk ismét felsorolni azokat a kodifikátori munkálato­kat, melyekről Plusz miniszter beszélt, ha­nem csak annak konstatálására szorítkozunk hogy a czélok, melyeket ama munkálatok elérni szándékoznak, kell hogy mindenki beleegyezésével találkozzanak. A perek el­intézése gyorsabb, alaposabb és olcsóbb legyen, az igazságszolgáltatás legyen a kis­emberre nézve könnyebben hozzáférhető! A telekkönyvi viszonyok ez idő szerint idegen törvény szerint vannak rendezve. Hogy hogyan, erről jobb nem beszélni. Az igazságügyi miniszter kilátásba helyezi egy magyar törvény alkotását, mely egy­szerűsíti a telekkönyveket és megállapítja az ingatlan birtokra vonatkozó jogokat. A birtokrendezésnek gyorsabbnak, olcsóbbnak és igazságosabbnak kell lenni és az ingat­lan birtokot abban az irányban is védeni kell, hogy csekély adósságokért potom áron elárverezhetők ne legyenek a kis­­­­ gazdaságok. A kereskedelmi törvény reví­zióját is szükségesnek mondja a miniszter. És ez könnyen érthető. A kereskedelmi formák oly gyors változásoknak vannak alávetve, hogy a törvényhozásnak nem kis fáradságába kerül, hogy azokkal lépést tartson. De mint említettük, nem akarjuk a beszédet reprodukálni, hanem csak annak egyes részeit különösen kiemelni. Ez azon­ban, kivált a jelen pilanatban nagyon hiányosan történt volna, ha nem utalnánk arra is, hogy az igazságügyi miniszter nyomatékosan hangsúlyozta, a kormánynak azt a kötelességét, hogy minden kereseti ág érdekeit egyenlő módon köteles védeni s e tekintetben a kabinet minden tagjának szolidaritását jelentette ki. A kormány­ a gazdasági pártok viszálya felett áll, és az a körülmény, hogy az igaz­ságügyi miniszer ajkai által ezt ujfent urbi et orbi hirdette, annak a jelképe, hogy ez az álláspont igazságon és méltányosságon alapul. Lóversenyeink érdekében. Pár év óta minduntalan fölhangzik a sóhaj, hogy a helyi lóversenyek iránt nagy a közöny,­sőt semmi érdeklődés. A­mikor 1893-ban megalakult a „Maros­vásárhelyi verseny egylet és űrlo­vas szövet­kezet“, mohó kapzsisággal fogadtuk az eszmét; lovainkat kisimítottuk, szerszám­jainkat kisallangoztuk, kocsijaink is kaptak egy bakkot, hadd ragyogjon minden a gyö­nyörű őszi napok szép ünnepélyén, a lovak ünnepén. Asszonyaink, leányaink, urfiaink mind szép és elegáns toalettekben örven­dező hangulatban vonultak ki a gyepre és még a sport apróbb csinját-binját ismertető kedélyes tárczalevelekkel hozzájárult Pálffy Gyula, hogy az érdeklődés ne csak a cso­dálkozásban, hanem némi szakértelemben is nyilvánuljon a laikusok részéről. Hogy robogtak istenem, a fogatok már napokkal azelőtt utczáinkon, hogy vándo­roltunk ki a gyepre a próbákat megnézni és miképpen tippeltünk, hogy majd a verseny­napokon fogadásokat is tegyünk. Milyen ötös fogatokkal rukkolt ki Máriaffi Lalu, milyen négy Izabellával Knöpfler Elek, milyen tarkákkal Désy Géza, milyen sár­gákkal Szentkirályi Gyula, gróf Toldalagi László, a Kemények, a Bethlenek, a Tele­kiek, a Bánffiak a Vasak, Matskássyak Szentkeresztiek és a többi megszámlálha­tatlan helyi privatierk és vidéki birtokosok.­­ Hogy szólott a zene, hogy izzadt a buffé­­­pi vezérserege és ma . . . ? ! No hát erről sóhajtoznak és sóhajtoztak eleget pár év óta a helyi és vidéki lapok. Fel kell elevenítenünk lóversenyeink iránt az érdeklődést. Legnagyobb magyarunk, Széchenyi István, ki a lóversenyügyet meg­teremtette Magyarországon, tudta, hogy a lóra született magyar nemzetnél hálás ta­lajra fog találni az ő nagy eszméje. Ne­künk meg kell tennünk mindent, hogy ló­nevelésünk iránt ne lankadjon az érdeklődés ; nekünk virágzóvá kell tenni ismét a ló­sportot, mert ott lebeg felettünk a nagy magyar szelleme. Elsősorban is tegyük könnyen hozzáfér­hetővé a lóversenyteret. Szállítsa ki egy külön vonat 20 fillérért a közönséget a versenypályára. Ott legyen 20, 60 filléres és 1 koronás nézőhely, aztán a páholyok a mai árakban és más drágább nézőhely ne legyen, de legyen családjegy is. A buffé legyen olyan olcsó, mint itt helyben, a fo­­telizateuron is lehessen 20 fillérrel is ját­szani. Legyenek ismét kocsiversenyek, legyen székely fogatok versenye, legyen a lovagló versenyekben egy pont a jobb módú birto­kosok, egy az iparos legények és egy a kisgazdák lovai részére fenntarva. Éppen­­úgy legyen mindenféle osztálynak fogatai részére kiállítás és kapcsolatosan lovak és fogatok vásárja. Rendeztessék karoussel, lovasjátékok, műhajtás, műlovaglás (a dá­mák is részt vennének) és végezetül lenne­­ egy alkamas helyen kocsikorzó, hadd gyö­nyörködjék a szem és a lélek őseinktől örökölt virtusokban. Ma­holnap nem látunk kivált a közép­­osztályból való uraink és urfiaink közül lo­vagolni senkit, kiveszőben vannak a négyes fogatok és hiányozik a csengős-pengős szekerek jókedvű zenéje. Hát a versenybálok hol maradtak? Aztán még valami. A mai versenyekre megjelenő közönség olyan izgalomban van és olyan idegennek találja magát ott, a­hol d. u. 2 órakor „jó reggelt“ kívánnak, hogy nem is köszön inkább a jó ismerősének. No hát csak támogassuk egymást felül­ről lefelé és alulról is fölfelé. Hiszen a czélnak egynek kell lennie, hazai lótenyész­tésünket emelni és virágoztatni. Tegyünk valamit, de sokat tegyünk itt helyt, hogy városunk egyik nevezetessége, lóversenyünk érdekes, látogatott és hírne­ves legyen.­­-

Next