Székely Lapok, 1902. október (42. évfolyam, 166-192. szám)
1902-10-01 / 166. szám
XXXII. évfolyam 166. Maros-Vásárhely, 1902. október 1. Is O I- ITI KAI IN API I. A P Megjelenik: a kora délutáni órákban. Szerkesztőség: Ev. ref. kell. nyomda (Benkö L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkö L. (ev. ref. kell. nyomda.) Szerkesztőségi telefon szám 137. — Kiadóhivatal telefon szám 161. Előfizetési árak vidékre : egy évre 12 kor., félévre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., félél évre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 kor. hí igszságügTJmiDífceF munkája. Szakminiszterek rendesen csendes munkát szoktak végezni és csak kivételesen beszélnek róla sokat. Üdvös munka nehezen sikerül hangos lárma mellett s ha mégis ez kiséri a munkát, biztosak lehetünk, hogy valami nincs rendben. Ezért igen jótékony benyomást gyakorol, hogy az igazságügyi miniszter legújabb nyilatkozatát oly tartózkodó hangon, bizonyos mértékben a szordinóval tette. A terjedelmes beszédben, daczára annak, hogy az elég tartalmas, sehol sem ütközünk erősebb akcentusba, vagy frázisba, melynél arról kellene töprengeni, hogy ugyan mit akar mondani. Sőt inkább úgy olvasódik ez a beszéd, mint valami fesztelen társalgás jó barátok között. És Plósz miniszter tényleg jó barátok közt volt Rigyiczán, mert választói voltak azok, kik ő reá bízták képviseletüket az országgyűlésen s ezzel legnagyobb bizalmuk bizonyítékát adták. Ami a maga czicomátlan egyszerűségében szép beszéd tartalmát illeti, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy felér egy igazságügyi programmal s megérdemli az egész ország figyelmét. Ha már a rómaiaknál a justitia regnorum fundamentum volt, napjainkban bizvást elmondhatjuk, hogy modern állam jó igazságszolgáltatás nélkül el sem képzelhető. Pedig nálunk az eddigi nagy erőfeszítések daczára még igen sok a pótolni való, mert sok mindenben igen hátramaradtunk. Ezért köszönettel tartozunk az igazságügyi miniszternek, amiért félrehúzta a függönyt, mely munkáját takarta és bepillantást engedett. Nem akarjuk ismét felsorolni azokat a kodifikátori munkálatokat, melyekről Plusz miniszter beszélt, hanem csak annak konstatálására szorítkozunk hogy a czélok, melyeket ama munkálatok elérni szándékoznak, kell hogy mindenki beleegyezésével találkozzanak. A perek elintézése gyorsabb, alaposabb és olcsóbb legyen, az igazságszolgáltatás legyen a kisemberre nézve könnyebben hozzáférhető! A telekkönyvi viszonyok ez idő szerint idegen törvény szerint vannak rendezve. Hogy hogyan, erről jobb nem beszélni. Az igazságügyi miniszter kilátásba helyezi egy magyar törvény alkotását, mely egyszerűsíti a telekkönyveket és megállapítja az ingatlan birtokra vonatkozó jogokat. A birtokrendezésnek gyorsabbnak, olcsóbbnak és igazságosabbnak kell lenni és az ingatlan birtokot abban az irányban is védeni kell, hogy csekély adósságokért potom áron elárverezhetők ne legyenek a kis gazdaságok. A kereskedelmi törvény revízióját is szükségesnek mondja a miniszter. És ez könnyen érthető. A kereskedelmi formák oly gyors változásoknak vannak alávetve, hogy a törvényhozásnak nem kis fáradságába kerül, hogy azokkal lépést tartson. De mint említettük, nem akarjuk a beszédet reprodukálni, hanem csak annak egyes részeit különösen kiemelni. Ez azonban, kivált a jelen pilanatban nagyon hiányosan történt volna, ha nem utalnánk arra is, hogy az igazságügyi miniszter nyomatékosan hangsúlyozta, a kormánynak azt a kötelességét, hogy minden kereseti ág érdekeit egyenlő módon köteles védeni s e tekintetben a kabinet minden tagjának szolidaritását jelentette ki. A kormány a gazdasági pártok viszálya felett áll, és az a körülmény, hogy az igazságügyi miniszer ajkai által ezt ujfent urbi et orbi hirdette, annak a jelképe, hogy ez az álláspont igazságon és méltányosságon alapul. Lóversenyeink érdekében. Pár év óta minduntalan fölhangzik a sóhaj, hogy a helyi lóversenyek iránt nagy a közöny,sőt semmi érdeklődés. Amikor 1893-ban megalakult a „Marosvásárhelyi verseny egylet és űrlovas szövetkezet“, mohó kapzsisággal fogadtuk az eszmét; lovainkat kisimítottuk, szerszámjainkat kisallangoztuk, kocsijaink is kaptak egy bakkot, hadd ragyogjon minden a gyönyörű őszi napok szép ünnepélyén, a lovak ünnepén. Asszonyaink, leányaink, urfiaink mind szép és elegáns toalettekben örvendező hangulatban vonultak ki a gyepre és még a sport apróbb csinját-binját ismertető kedélyes tárczalevelekkel hozzájárult Pálffy Gyula, hogy az érdeklődés ne csak a csodálkozásban, hanem némi szakértelemben is nyilvánuljon a laikusok részéről. Hogy robogtak istenem, a fogatok már napokkal azelőtt utczáinkon, hogy vándoroltunk ki a gyepre a próbákat megnézni és miképpen tippeltünk, hogy majd a versenynapokon fogadásokat is tegyünk. Milyen ötös fogatokkal rukkolt ki Máriaffi Lalu, milyen négy Izabellával Knöpfler Elek, milyen tarkákkal Désy Géza, milyen sárgákkal Szentkirályi Gyula, gróf Toldalagi László, a Kemények, a Bethlenek, a Telekiek, a Bánffiak a Vasak, Matskássyak Szentkeresztiek és a többi megszámlálhatatlan helyi privatierk és vidéki birtokosok. Hogy szólott a zene, hogy izzadt a buffépi vezérserege és ma . . . ? ! No hát erről sóhajtoznak és sóhajtoztak eleget pár év óta a helyi és vidéki lapok. Fel kell elevenítenünk lóversenyeink iránt az érdeklődést. Legnagyobb magyarunk, Széchenyi István, ki a lóversenyügyet megteremtette Magyarországon, tudta, hogy a lóra született magyar nemzetnél hálás talajra fog találni az ő nagy eszméje. Nekünk meg kell tennünk mindent, hogy lónevelésünk iránt ne lankadjon az érdeklődés ; nekünk virágzóvá kell tenni ismét a lósportot, mert ott lebeg felettünk a nagy magyar szelleme. Elsősorban is tegyük könnyen hozzáférhetővé a lóversenyteret. Szállítsa ki egy külön vonat 20 fillérért a közönséget a versenypályára. Ott legyen 20, 60 filléres és 1 koronás nézőhely, aztán a páholyok a mai árakban és más drágább nézőhely ne legyen, de legyen családjegy is. A buffé legyen olyan olcsó, mint itt helyben, a fotelizateuron is lehessen 20 fillérrel is játszani. Legyenek ismét kocsiversenyek, legyen székely fogatok versenye, legyen a lovagló versenyekben egy pont a jobb módú birtokosok, egy az iparos legények és egy a kisgazdák lovai részére fenntarva. Éppenúgy legyen mindenféle osztálynak fogatai részére kiállítás és kapcsolatosan lovak és fogatok vásárja. Rendeztessék karoussel, lovasjátékok, műhajtás, műlovaglás (a dámák is részt vennének) és végezetül lenne egy alkamas helyen kocsikorzó, hadd gyönyörködjék a szem és a lélek őseinktől örökölt virtusokban. Maholnap nem látunk kivált a középosztályból való uraink és urfiaink közül lovagolni senkit, kiveszőben vannak a négyes fogatok és hiányozik a csengős-pengős szekerek jókedvű zenéje. Hát a versenybálok hol maradtak? Aztán még valami. A mai versenyekre megjelenő közönség olyan izgalomban van és olyan idegennek találja magát ott, ahol d. u. 2 órakor „jó reggelt“ kívánnak, hogy nem is köszön inkább a jó ismerősének. No hát csak támogassuk egymást felülről lefelé és alulról is fölfelé. Hiszen a czélnak egynek kell lennie, hazai lótenyésztésünket emelni és virágoztatni. Tegyünk valamit, de sokat tegyünk itt helyt, hogy városunk egyik nevezetessége, lóversenyünk érdekes, látogatott és hírneves legyen.-