Székely Lapok, 1905. szeptember (45. évfolyam, 182-202. szám)
1905-09-01 / 182. szám
XXXV. évfolyam 13. szám. Maros-Vásárhely, 1905. szeptember hó 1. Megjelenik: *kor. délutáni órákban. Szerkesztőség: Ev. ref. kell. nyomda (Bankó L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. POLITIKAI lap Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkö L. (ev. ref. kell. nyomda.) Szarkesszei telefon számok 137. és 173. Kiadóhivatali telefonszám 161. Előfizetési árak vidékre : egy évre 16 kor., félévre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., fél évre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 kor ol a kibontakozás? (S.t.) Várjon hol van? A koronánál, az egyesült többségi voltokban többé ellenzékinek nem nevezhető pártoknál, vagy a megfogyott, de számban, értelemben s hazafias értelemben szintén erős szabadelvű pártnál?! . . . A felelet fájdalmasan egyszerű erre: — Sehol és mégis mindenütt! A korona mindenben enged a koalizált pártoknak, de csorbítatlanul akarja fönntartani felségjogát a hadsereg vezényleti nyelvére nézve. A koalíczió pusztán ehhez az egy ütköző ponthoz ragaszkodik óriási merevséggel, a többiről, amelyekkel a választási harczot megnyerte, egyelőre hallani se akar és köntörfalazik. Közbül van, mint a malomkerék, a szegény agyonrágalmazott szabadelvűpárt, csaknem tehetetlenül, mert nymbusza veszett a hatalommal s a demagógia áljelszavai nyomában. Sötét perspektíva ! . . . Különösen a nemzeti vagyonosodás, a nemzeti önfenntartás szempontjából. Közjavak, közérdek, közjóllét, közbiztonság, közrend, mindmegannyi veszélyeztetve Rátéve egy mérlegre, melynek mindkét felén a rideg negáczió terpeszkedik. És egyik se tudja lenyomni a másikat. Csak az országra súlyosodik egyre nehezebben. Hova vezet ez? Beláthatatlan országromlásra. Segíteni kell A bis 'dat, qui cito dat elve soha sem volt közelfekvőbb, mint a válság akut állapotában. Engedni kell mindenik félnek. A harcz, ha tovább foly, állami létünk sínyli meg. Vele és benne a viaskodó felek is. A koalíciónak elengedhetlen erkölcsi és politikai kötelessége, hogy a kormányt átvegye. Ha a hatalom birtokában van, összes programmpontjait meg tudja valósítani, beleértve a hadsereg nemzeti rányban való fejlesztését a végezélig. Ne keressen ütközőpontot abban az egyben, ami ma kivihetetlen, hanem fogja és valósítsa meg az ország érdekében azokat a programmpontokat, miket fennen hirdetett, s amelyeknek mindenike a legfelsőbb alkotmányos faktor őszinte hozzájárulását nyerte meg. A korona ebben teljesítette alkotmány szabta kötelességét. Meg lehetünk győződve, hogy ha a vezérek a magyar vezényszót fogják gazdasági politikájuk nemzetélesztő eredményeire mutatva kérni annak idején, egy új és világosabb kiegyezés keretében, a korona meg fogja adni. Adja is meg! Ez minden magyar ember hő óhajtása. A szabadelvűpárt pedig együtt maradva: viselje a becsületes alkusz sokszor dicstelen szerepét, az alkotmányosság, a szabadelvűség, a demokráczia tisztességének védelmében, szemben a demagógiával, így is hű lesz múltjához, s igazat fog adni neki a jövendő. Itt van a megoldás ! A kormány a székelyekért. Az ügyvivő kormány által a székely ipari akció fejlesztése kérdésében hétfőre összehívott értekezlet délutáni lefolyásáról (kiegészítéséül társlapunk, a „tíz. T.” tegnapi számában közlötteknek,) alábbi tudósításunk számol be: * Budapest, augusztus 29. A délutáni ülésen Koós Mihály dr. miniszteri titkár, a székelyföldi kirendeltség vezetője szólott elsőnek. Mint a székely akczióban közreműködő tisztviselő léptennyomon tapasztalta, hogy a kormány részéről indított minden akczió hogyan szenvedett hajótűrést épen azon, hogy megfelelő iparfejlesztési akció nem kísérte. Ha a kormány évente két millió koronát preliminálna tíz éven át székelyföldi iparvállalatokra, akkor ott virágzó ipart és a székely városokból alkalmas ipari városo kat tudna iétesiteni. Lázár István gróf, a mi főispánunk a szántóföld aránytalan megoszlására és elaprózottságára, valamint kedvezőtlen elhelyezésére utalva, az egyedül lehetséges felsegítési akciót az iparügy felkarolásában látja. Bürger Albert, a helyi kereskedelmi és iparkamara alelnöke szerint, ha aSzékelyföld kellő vasúthálózattal lesz ellátva, ennek mentén kellő gyáripar fog keletkezni, tekintettel a rendelkezésre álló óriási mennyiségű olcsó vízierőre. Ami a kézműipart illeti, arra nézve is a piac szerzése, a kereskedelem segítése és istápolása a fődolog. Sajnálattal látja, hogy az egész emlékiratban a kereskedelemről egy szó sincsen. László Gyula, iparkamaránk másodtitkára rámutat arra a jó erkölcsi hatásra, amelylyel a székely fiúknak alföldi városokban tanonczként való elhelyezése járt. Szterényi József államtitkár néhány konkrét dologra kíván reflektálni. Bürger kifogásolta, hogy a memorandumban nincsen szó a kereskedelemről és ebből azt a konklúziót vonja le, mintha a minisztérium a kereskedelemre kellő súlyt nem fektetne. Aki igazságosan akarja megítélni a kereskedelmi minisztérium tevékenységét, annak az utóbbi években azt az irányzatot észre kell vennie, hogy a kereskedelem szabadságát biztosítva a kereskedelem útjait egyengeti, de épp a kereskedelem természeténél fogva annak protegálásától elzárkózik. A szövetkezeti ügy nem tartozik ebbe a keretbe, azért nem szól róla. A Sándor János által felvetett ideát, hogy az állam venne részt ipari alapításokban, a földmivelésügyi minisztérium képviselője is magáévá tette. Figyelmeztet arra, hogy az állam konkurrenciát nem csinálhat a magániparnak; erre az állam nem vállalkozhatik. Hanem igenis azt a módot alkalmazza, hogy támogassa a magánválalkozást olyan iparágaknál, amelyek szükségeseknek mutatkoznak. A támogatás mértéke természetesen a viszonyoktól függ. A gyáraknak a román határra való helyezés két okból lehetetlen ; az egyik a Romániával való forgalom, amelyet nem lehet befelé terelni. De másrészt gyárakat sűrűn lakott helyekre lehet csak tenni, a határon pedig leggyérebb a lakosság, mert ez hegyes vidék, ilyen helyeken pedig gyáripar sehol a világon meg nem állhatna, ott csak háziipart lehet meghonosítani, de gyáripart nem. A székely ifjak kérdésére nézve örömmel konstatálja, hogy az összes felszólalók hozzájárulnak az eddigi rendszer megváltoztatásához. Fontos nemzeti érdekek szólnak a mellett, hogy a székely ifjak képzését abba az irányba tereljük, amelyet az emlékirat javasol. A fogyasztópiac hiányára nézve megjegyzi, hogy a fogyasztás a Székelyföldön ma is megvan, csakhogy nem hazai czikkeket fogyasztanak. A gyáriparra nézve Bürger optimizmusában nem osztozhatik. Kisipar lehet is, kell is fejleszteni a Székelyföldön, mert a kisiparos a góczpontoktól távol is meg tud élni. A szakoktatást illetőleg megjegyzi, hogy az eredmények elég kedvezőek. Ami már most a végzett iparosnövendékek érvényesülését illeti, erre vonatkozólag legjobb, legczélszerűbb a segélyt a vállalkozóknak adni. A székelyek házalását az emlékirat nem akarja korlátni.