Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)
1883-09-16 / 140. szám
V ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy iveit, szükség esetén melléklettel. AlfíflxrtM siva : es/ésg évre 10 frt. félévre ... r, frt. nietn/eslérre . 2 frt, HO tér. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyiul szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket mitél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A .KIK 1 NYOMDA -RÉSZVÉNYT,ÍRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. I évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. vasárnap, szeptember 16. jfjfís —S?« SSSzerkesztőségi trmla: Sepsi-Szentgyörgy, Cinfi-utcza Matheovics-féle ház, in vft. a lap szellemi részét illető Uftsslemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai - nymida-részvény - társulat hovA az ilStsilisI pisáik is hhitlisik | liérinentesen küldendők. |) !ty*s)----------------1--------SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. 7 . Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. tígjÉkdÉÉIÍHÍ 140. szám. Előfizetési ár helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre 10 frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. t nyikttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. -----------------:--------- A muszka rubelek. — szept. 15. (?) Háromszéken még élnek időtöltött emberek, akik a negyvenes évek elejére visszaemlékeznek és sokat beszélnek az akkor „utazott rubelek“-ről és titkos orosz komiszáriusokról, akik bejárták ezt a vidéket, pompás térképeket készítettek maguknak az erdélyi részek keleti vidékeiről, aztán becsületes szász-polgári ruhába felöltöztek s a nagy csattos tógában békésen éltek pár esztendeig — Brassóban. Mikor aztán a magyar forradalom kiütött, egyszerre csak úgy elenyésztek, úgy elmúltak onnan, hogy híröket se hallotta soha senki. Ezek voltak a forradalom pacsirtái. És nem hitte azt akkor senki. Csak később, mikor már vége volt mindennek, akkor kezdtek visszaemlékezni a nekiborotválkozott újdonsült szászokra és a szép fényes ezüst rubelekre, amik oly könnyen kerültek akkor és olyan nagy számban utazták meg az országot. A hír megint suttog a muszka rubeleiről. Az utazó rubelek ismét beszéltetnek magukról. Csakhogy most odalenn vándorolnak Horvátországban és a végvidékeken Hallszik a híre, hogy az orosz „tudósok“ és ethnografikai tanulmányra vállalkozó muszka „touristák“ bejárták a napokban Dalmátországot, a határvidékeket, Krajnát, Karinthiát és Istriát, legnagyobb mértékben pedig Horvátországot. Ezek a tudományszomjas muszka-férfiak épen oly időben látogatták meg az alsó vidékeket, ami nagyon is gyanús összeköttetésbe hozza a dalmát forrongásokat a muszka-diplomáczia hagyományos keleti politikájával. Nehogy azonban valaki ezen a híren és feltevésen idő előtt megbotránkozzék s ok nélkül való félelmeket tápláljon a külügyi események rosszra fordulta miatt, sietünk kijelenteni, hogy ez az egész kombináczió csupán a mienk. Nem felelős érte sem a külügyi kormányzat, sem a magyar minisztérium. Olyan apró előcsatározásról van szó, aminőt a muszka szívesen elkövetne, ha nem lenne történetesen az osztrák-magyar birodalom azon a helyen, amelynek egyik területén anticzipálni akar a bonyolult viszonyok közepette. Mert hogy ezt a muszka igen szívesen tenné és akárhányszor megforgatta már az eszében, hogy jó volna Budapest felé az utat kiegyengetni, az már nagyon is régi dolog. Bulgáriában már megkezdte az operácziót. Beküldött oda két satrapát, Sobolev és Kaulbars’urakat, hogy „csináljanak rendet“. A bolgárok egyszer csak azon vették észre magukat, hogy nekik voltaképen az orosz tisztek parancsolnak, hogy a közigazgatásba belefészkelte magát az ó-orosz csinovnik-szellem, hogy egyik megvesztegetés a másikat éri s hogy az e miatt panaszt emelő bolgárokat az orosz katonák kancsukákkal fnyegetik. Szóval, a muszka generálisok tökéletes orosz állapotokat honosítottak meg ott, ugyannyira, hogy már most berlini szerződés értelmében valószínű, hogy a muszka atyáskodásnak körmére fognak koppantani. Pedig hát a terv szépen ki volt főzve. A Balkán-félszigettől egész az Adriai tengerig félkörben maga számára megszerezni a helyzet felett való uralmat s aztán az igy ,elzaklatott részeken keresztül rátenni muszka békét Magyarországra. Szerencse, hogy a muszka sem eléggé nem okos, sem pedig eléggé nem szerencsés a maga dolgaiban s igy a szépen kigondolt csíny megmarad ügyetlen tréfának. Épen ezért nem szabad tehát azon t laptársainknak igazat adnunk, akik már most hallható szóval elkiáltják, hogy: jön a muszka! Dehogy jön. Szívesen tenné, ha egy erős marok otthon nem szorítaná: a „muszáj“. De hogy a honát zavargásokban egy bizonyos része van a vutki-álomnak is: az több, mint valószínű. Csakhogy ez nem az ok, mint a függetlenségi lapok állítják (ide számítva a Pesti Naplót is), hanem ha úgy tetszik, az okozat. A közvetlen ok mindenesetre a czimer-kérdésben a magyar faj elleni gyűlölet volt. Ez magyarázza meg azt a hóbortos önálló Horvátország-féle ábrándot is; ebből magyarázható ki a horvátok minden függetlenségi hamis ambícziója. Ámde, hogy a horvát kérdésben az ellenzéki sajtó oly hazafiatlanul igyekezett a magyar kormány minden eljárását hatástalanná tenni, mely a megsértett magyar államegység helyreállítását czélozta; hogy tápot s mintegy segítséget nyújtott a zavargásokra esztelen kívánságaival: a magyar ellenzéknek eme loyális magaviselete alkalmat szolgáltathatott a muszka „tudósok“ állítóagos körútjára. A „vándorló rubel“ tehát nem ok, csupán okozat, vagyis a magyar szájhazafiság eredménye lenne, — ha igaz lenne. Ma még elég nekünk ebből a tanúságot levonni, hogy mikor a haza közös érdekei vannak megtámadva, akkor nem volna szabad még egy Pesti Naplónak sem — horvátnak lenni. összeg egy fürdőház és egy gyógycsarnok létesítésére fog fordíttatni. Később a szükséghez képest egy nagyobb hotel és vízgyógyintézet lesznek azon épületek, melyek első sorban fognak emeltetni. Angolunk, mr. Rooss, azon nézetben van, hogy hazafiai már összejárták az egész világot és rajonganak sokkal kevésbé szép helyekért, mint a minő Tusnád és vidéke, miért ne jönnének tehát már hozzánk is ? A fősúlyt azonban nem nyugatra, hanem keletre fekteti. A Times egyik számában már ismerteti fürdőnket s azt keleti Spar-nak nevezi. Az angolok, kiknek nemcsak pénzük, de jó ízlésük is van, bizonyára rövid idő alatt világfürdővé alakítják át Tusnádot, mely természeti szépségekben oly nagyon gazdag Vasárnap Rooss úr adott lakomát a birtokosság tiszteletére, másnap pedig Kónya Károly birtokos, kinek az, hogy e vállalkozás létrejött elsősorban érdeme. Kónya úr meleg szavakban köszöntötte fel angolunkat, mondva, hogy mennyire szép tőle hogy bízik a magyar nemzetben és nem fél hogy befektetett tőkéi nem jól lennének elhelyezve. Mire az angol viszonzásul igen szépen mondotta, hogy a bizalom nem az ő, hanem a magyarok részéről nyilvánult, mert ő — az angol — tudja és látja, hogy mibe fekteti tőkéit, míg mi bízunk egy idegenben, mielőtt azt ismernők. Hogy a bizalomra méltó lesz, azt meg fogja mutatni. Eddig a tudósítás. Részünkről üdvözöljük a birtokosságát a nagy horderejű vállalatáért, mert ezáltal lehetségessé tette azt, hogy Tusnád a világ fürdők sorába emelkedjék s hogy a többi székely fürdők is lendületet nyerjenek. Már egy mult alkalommal megírtuk, hogy a székely népen segíteni csak az által lehet, ha az a sok kincs, mit a székely föld kebelében rejteget, illő módon kiaknáztatik. E végett szükségünk van nekünk a székelynél praktikusabb, vállalkozóbb szellemű nép gyámolítására. Oda kell irányozni minden törekvésünket, hogy miként a sweiczi és csehteszi, ide édesgessük azokat, akik nálunknál tömütebb erszénynyel rendelkeznek. Meg vagyunk győződve a felől, hogy az az angol társulat, mely most 40 évre szerződést kötött a tusnádi birtokossággal, fog gondoskodni arról is, hogy befektetett tőkéje dús kamatokat hajtson. El fognak hozzánk jőni az angol touristák és él nagyon sokan azokból, kik ma Tusnáddal semmi tekintetben nem versenyezhető fürdőkön költik el ezreiket. Aki egyszer Tusnádot és környékét megismerte, az el fog jőni másodszor és többször is ide. A fürdővendégek szaporodásával aztán fog gyarapodni majd a környékbeli lakosság bevétele is és ez maga után von sok egyebet, aminek most még híjával vagyunk. A főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat, már elkészült s ez időszerűnt a legfelsőbb jóváhagyás kinyerése végett van fölterjesztve. A javaslat a főrendiházi tagságot a születési joghozkapcsolatban bizonyos vagyoni censussal) s a legfelsőbb kinevezéshez köti. A javaslat, mely a rég megoldásra váró reformkérdést a viszonyoknak legjobban megfelelő módon oldja meg, valószínüleg az ülésszak elején benyújtatik, s a költségvetés letárgyalása után tárgyaltatni fog. Tusnádfürdő és angolok. — szept. 15. Tusnádfürdő átalakítására, a kényelemnek megfelelőbb építkezésekre vonatkozólag, régóta folynak a jámbor sóhajtozások Tusnádfürdő birtokosai körében. Hanem az egész tervezett szépítés nem maradt egyéb csendes kontemplácziónál, amelybe elmerülten, töredelmesen veregette a mellét a birtokosság: mea culpa, mea culpa — és maradt minden a régi nyomorúságos állapotban. Az eső azután is a nyaka közé csüngött a fürdőzőnek a kabinban és a nyakát azután is kényelmesen kitörhette az ember az úgynevezett „Wandelbahn“-on. Most egy éve mozgalom indult meg azon czélból, hogy Tusnád gyógyhely bizonyos számú évekre engedtessék egy angol társulatnak, mely nagyobb tőkéket fektessen be. Az átadásra vonatkozó szerződések — mint onnan a M. Polgárnak írják — 40 évi időtartamra, két napig tartott beható tanácskozás után aláírattak, mely faktum hogy minő horderővel fog bírni nemzetgazdasági tekintetben, a Székelyföld ezen része, de talán az egész erdélyi országrészre nézve, azt e pillanatban meghatározni alig lehetne. Az angol társulat, mely részvényekre alakul, és amely szívesen vesz fel részvényes tagképen bárkit is, kötelezte magát két és fél év eltelése alatt egyelőre 300 ezer forint befektetésére, mely A reformátusok konventje Kolozsvárit. Az ev. ref. országos közalap kérdését tárgyalta csütörtökön az egyetemes konvent rendkívüli érdeklődés közt 1/210 órától 1/42-ig tartó vita mellett. A dunántúli superintendentia pártolva a dunamelléki és tiszántúli egyházkerület által a közalap megosztását kívánta olyképpen, hogy a konvent által meghatározott adó 25°/0-ra, az egyházkerület kezelése alá adassák és csak 5O°/0-ra szolgáltassák be a konventi közpénztárába. Ez indítvány már a mult konvent bizottságában többséget nyert és tárgyalás alá vétetvén, csak Török Pál püspök hathatós szavára halasztatott el az idei konventre. Annál nagyobb volt most az előkészület a nagyfontosságu kérdés eldöntésére, mely egyszersmind az egész egyházkerületi egyesülés életere körül forgott. Lónyay Menyhért gróf hazafias hangulatú beszéddel terjesztette elő elleninditványát, mely aztán a gyűlés által el is fogadtatott és a domestica egysége meg lett mentve. A gyűlés lefolyásáról a következő tudósítást adjuk: A gyűlést az elnök fél 10 órakor nyitotta meg. Felolvastatik a jegyzőkönyv és módosítás nélkül hitelesíttetik. Szász Béla másodjegyző felolvassa a dunántúli egyházkerület indítványát a megalkotandó országos közalap megosztása tárgyában. Továbbá a dunamelléki egyházkerület pártoló nyilatkozatát, a tiszaraelléki egyházkerület azon határozatát, melylyel a kérdés tárgyalását mellőzte; a múlt évi orsz. konvent bizottsági többségének és kisebbségének véleményét; a közalap rendeltetéséről szóló zsinati törvényeket, amelyek szerint minden családfő legalább jövedelmének egy ezered részét tartozik ez alap javára fizetni, az ekként begyűlt pénz pedig szegény egyházak felsegélésére, új egyházközségek alapítására, lelkészek javadalmazására, idegen országokban levő ref. hívek részére, missiókra és egyházi nyugdíjalapra fog fordíttatni. Első felszólaló : Gr. Lónyay Menyhért. A gyakorlat, úgymond, a konvent működésére nézve még nem tört utat, s így annál fontosabbak az általa hozandó határozatok, melyek a jövőre nézve kihatnak. Mindenek felett fontos feladat kikerülni az egyes testületek összeütközését, tehát szükséges meghatározni a hatalomkört, amelyben az illető testület mozogni fog. Felhozza például, hogy a delegátió mint egészen újonnan alkotott testület kénytelen volt valamennyi kérdés felmerülése alkalmával először a felett határozni, vájjon annak eldöntése az ő hatáskörébe tartozik-e. Ép ily összeütközésbe jöhet a konvent a zsinattal, mivel itt már a zsinat által meghozott törvény megváltoztatásáról van szó. Nemzeti jellege a magyarnak, hogy bármily viszonyok között is az egyszer meglevő törvényhez megrendíthetetlen odaadással ragaszkodott és e ragaszkodásban találta fel mindig az abszolutizmussal szemben is legfőbb erejét. Midőn a magyarok részéről az annyit hangoztatott törvény felett kifakadva Schmerlingék az abszolutizmus idejében felkiáltottak: „mi hát a törvény?“ még Majláth is így felelt rá: „azt ne tőlem tessék kérdeni, törvény az, amit a törvényesen egybehívott országgyűlés és a fejedelem együttesen hozott, és amit senki sem változtathat meg, csak az, aki hozta.“ Ily egyháztörvényünk nekünk, amit a törvényes zsinat hozott és amit törvénysértés nélkül a konvent meg sem változtathat. Indítványozza, hogy a dunántúli egyházkerület javaslata felett, mint amelyet a törvény értelmében a konventnek nem áll jogában tárgyalni, térjenek napirendre. Pap Gábor hivatkozik a 229-ik §-ra, mely a közalap mikénti kezelését a konvent hatáskörébe utasította. A múlt konventi gyűlés pedig határozottan kifejezte, hogy csak „ezúttal“ nem határoz, tehát a határozathozatal hatáskörébe tartozott, csupán elhalasztotta azt. Körmendi Sándor maga is azt tartja annál szükségesebb érett megfontolás tárgyává tenni ez ügyet, mivel megfontolva már eddig egyáltalán nem volt. Midőn tehát örömmel hallja, hogy gr. Lónyai Menyhért annyira hangsúlyozza a törvényességet, nemzeti és egyházi létünk kétségbevonhatatlan alapját, másrészt azon bámul, hogy a törvény megsértését emlegeti, holott a zsinatnak ez irányban egyáltalán nem létezik törvénye. Állítja, hogy a közvélemény úgy az egyházkerületekben, mint a sajtóban a közalap kezelésének decentralizációja mellett nyilatkozott. Máskülönben is a vidéken előnyösebben helyezhető el a pénz, mint a központon; inkább bírható a lakosság lelkesedésre és adakozásra a közalap iránt, ha tudja, hogy saját egyházának is jut belőle. Másrészt inkább biztosítható, hogy a segély igazságosan osztassák ki, mivel a központban, a ki közelebb van a tűzhöz, jobban melegedhetik, s néhány befolyásos férfiú határoz az egész alap sorsa fölött. A centralizáczió ellenkezik a protestáns egyház egész múltjával, pártolja tehát a dunántúli indítványt. B a 11 a g i Mór. Óvást tesz gróf Lónyay azon kifejezése ellen, mintha más nézeten levők törvénysértést követnének el. Világosan kifejezi a zsinati törvény, hogy a végrehajtó bizottság a konvent által hozott határozatok alapján kezelje a közalapot, tehát a kezelés iránt a konventnek kell intézkednie. A konventnek magasztos és egyetemes czélja lévén, készséggel kezelése alatt hagyná, ha már volnának együtt százezrek és milliók, de oly pénzről van szó, mely ezután lészen összegyűlendő s ami sajátságos, mindazok szólanak a dunántúli indítvány ellen, akik legkevésbé sem fognak törődni a gyűjtéssel (Tiltakozás), ellenben az indítvány pártolói négyötödrészét teszik a híveknek és az espereseknek, kéri a közalap deczentralizáczióját. Biró Lajos azt hiszi, hogy az előtte szólók anticzipáltak a kérdésnek s beszélnek deczentralizáczióról, holott az első kérdés az, vajjon van-e joga a konventnek ez ügy felett határozni. Itt nemcsak puszta mechanistai kezelésről, hanem gyökeres jogról van szó, mely felett határozni a konventnek nincs hatalmában. Beöthy Zsigmond azt hiszi, hogy már a múltkori konvent hibázott, amidőn határozatába e szót, „ezúttal“ beiktatta. Indítványozza, hogy a konvent terjessze e kérdést a zsinat elé. Nagy Péter hangsúlyozza, hogy a zsinat köz, tehát nem egyházmegyei s nem egyházkerületi alapot akart teremteni. A viribus unitis jelszót, mely a politikát uralja, meg akarja honosítani az egyházi élet terén is. Nem egyesített erő az, melyből a köznek csak a dézmája jut. A bizottság megbizatott azzal, hogy számoljon a közalapról, miként fog majd számolni, ha még csak kezébe sem veszi. Az oly közalap, amely csak egynegyed részéből áll annak, aminek lennie kellene, futó eső a kiaszott vidéken és áldás helyett ragyát hoz.