Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-02-14 / 25. szám

Február 14. SZÉKELY NEMZET. BELFÖLD. — febr. 13. A képviselőház hétfőn másfél óra hosszáig tartott ülésén kimerittetett a napirend. — Czi­­ráky János gróf haláláról elnök meleg szavak­ban emlékezvén meg, a ház részvéte a felsőház­zal s a gyászoló családdal is közöltetni fog. — A Brazíliával kötött szerződés tárgyalásánál Fenyvessy és Iványi stylaris módosításai fogad­tattak el.­­ A szegedi honvédlaktanyára vonat­kozó javaslat Rakovszky István előadó rövid méltató beszéde után további felszólalás nélkül ment keresztül. A Ludovica akadémiára s a 120 katonai stipendium betöltésére vonatkozó jelentés Thaly felszólalása után tudomásul vétetett.­­ Ezzel az ülés 1/212 órakor véget ért. Mára szintén ap­róbb ügyek voltak kitűzve. Azontúl a ház pén­tekig nem tart ülést. Ekkor némely megyék ha­tárainak kiigazításáról s a járásbíróságok sza­porításáról szóló javaslatok fognak tárgyaltatni. Jövő héten az írói és művészi jogról szóló javas­lat kerül napirendre. Az országgyűlés méltósága. A képviselőház febr. 9-iki ülésén tárgyalás alá vétetett az igaz­ságügyi bizottság jelentése, a kézdi-vásárhelyi kir. ügyészségnek felterjesztése tárgyában, mel­­­lyel a Szőts Dániel kézdi-vásárhelyi lakos által, állítólag a magyar országgyűléssel szemben el­követett becsületsértési vétség miatt, a nevezett ellen leendő bűnvádi eljárás megindíthatása iránt felhatalmazást kér. A bizottság jelentése így szól : A k.­vásárhelyi ügyészség által beküldött iratokból kitűnik, hogy Szőts Dániel mészáros és Csiszár Gyula korcsmáros a borfogyasztási adó kérdését hozták a piaczon szóba, mi felett vitába elegyedvén, egymást sértő szavakkal il­lették, sőt állítólg Szőts Dániel a feleselés köz­ben a sértő szavakat azokra is vonatkoztatta, kik a kérdéses adótörvényt alkották — tehát a magyar országgyűlésre. Ezen feleselésből folyólag mindkét fél köl­csönösen panaszt emelt becsületsértés miatt a k.-vásárhelyi kir. járásbíróságnál, mely panaszok tárgyalása alkalmával Csiszár Gyula a panasz­levélben tett azon állítását, hogy t. i. Szőts Dá­niel sértő kifejezéseit a törvényalkotó testületre is vonatkoztatta, az eljáró bíróság előtt vallo­másként fentartotta. A k.­vásárhelyi kir. járásbíróság a panasz és illetőleg vallomás szerint a büntető törvény­­könyv 269. §-ában körülírt hivatalból üldözendő vétség fenforgását látván, az eljárást beszüntette és az ügyiratokat az eljárási szabályok 84. §-a értelmében a további intézkedés megejtése vé­gett a kir. ügyészséghez tette át. Az igazságügyi bizottság az ügyet letár­gyalván, a felhatalmazás megadásának megta­gadását ajánlja, mert azon nézetben van, hogy a magyar országgyűlés sokkal magasabban áll, mintsem, hogy annak becsületét egy utczai szi­­vódásból eredő szóváltás alkalmából meggondo­latlanul használt kifezésekkel megsérteni lehetne. Csernátony Lajos elfogadja a bizottság je­lentését ; szerinte ez az ügy ugyanis annyira nevetséges, hogy az ilyentől a képvi­selőházat s annak tekintélyét re­méli, hogy a jövőre az illetők meg­kímélik, mert „épen azt tekinti az országgyűlés tekintélye elleni tá­madásnak, ha ilyenek­kel fordulnak az országgyűléshez. A ház a bizottság javaslatát elfogadta. lászni. Mindenekelőtt azt kívánják a zsidóktól, hogy vallásukat hozzák összhangzásba száza­dunkkal. Ugyanezt kellene logika szerint a többi vallásoktól is követelni. Ha nem érezhetjük ma­gunkat jogosítva másnak lelkiismeretei szabad­ságába beleszólani, úgy nincs jogunk más mér­téket szabni a zsidóra. Hasonlóan áll a dolog a programra többi pontjaival. Igaz ugyan, hogy a zsidó zugiskolák Magyarországon többnyire ros­­­szak, de általánosságban nem sokkal jobbak a nem zsidó iskolák. Az anyakönyvvezetés épp oly hanyag, de nem csupán a zsidóknál. E téren szükség van ugyan haladásra, de ezt nem léte­síthetni oly törvényhozási intézkedés által, mely kivételes állapotot teremt egy vallásfelekezetre nézve. A­mit Eötvös Károly a kormánynak sze­mére hány, hogy t. i. egyoldalú külön intézke­déseket ró a zsidóságra, abban lőnek ő és pártja e siralmas manifestum elfogadásával bű­nössé. Nem tagadható, hogy a magyar zsidók egy része uzsorából és a jószágok tönkretételé­ből él. Csakhogy egyesek uzsoráskodását kivéte­les törvények nem akadályozták meg, a­melyek tán sújtják a zsidó uzsorást, de a keresztyén uzsorást kibújni engedik ; az uzsora csak úgy nyomható el, ha az állam egyrészről bír eszkö­zökkel, melyek által az uzsorásokat megbüntet­heti, másrészről pedig mindazt elköveti, hogy a hitelre szoruló lakosságot függetleníti az uzsorá­soktól. Ha a szélsőbal ez iránt pozitív javasla­tokkal áll elő, kétségkívül érdemeket szerez­het magának. De az által, hogy a „zsidókér­dést“ rögtönösen fölveti s a legnyersebb anti­­semitismusnak tesz engedményeket, egyúttal rossz szolgálatot tesz úgy az országnak, mint magá­nak. Az országnak, mert segíti éleszteni azt a tüzet, melyet lelkiismeretlen izgatók támasztot­tak, s magának, mert bizonyítja, hogy a libera­­lismusa vajmi gyönge lábon áll. Kiutasított soczialisták. Az utóbbi napok­ban a soczialista törvény alapján számos kiuta­sítás történt Berlinben. Az idézett törvényt egy­általában most minden irányban szigorúbban al­kalmazzák, hivatalos oldalról pedig hangsúlyoz­zák, hogy arról szó sem lehet, miképp a tör­vény intézkedései jelen lejárási határideje előtt ne vétessenek foganatba. A kormány ugyanis at­tól tart, hogy a Bécsben alkalmazott rendszabá­lyok számos anarchistát fognak Németországba űzni s azért el van határozva, hogy a maga részéről is rövid uton fog végezni velük. A pápa encziklikája. A Moniteur de Rome a pápának a franczia főpapsághoz intézett en­­cziklikáját közli. Az encziklika terjedelmes irat és igen mérsékelt hangon van tartva. Az elején a pápa azon érdemekre emlékeztet, melyeket a franczia nemzet a katholikus egyház védelme körül szerzett magának. „Ha Francziaország — úgymond a pápa — néha a hagyományról és hivatásáról megfeledkezve, az egyház iránt ellenséges érzületet tanúsított is, Isten kiváló ke­gyelme által vezérelve, nem tért le hosszú időre és teljesen az igaz útról.“ Ezután kijelenti, hogy az egyház a neutrá­lis iskolákat mindenkor kárhoztatta és fölhívja a szülőket, hogy nem tekintve a létező nehéz­ségekre, gyermekeiket vallásos nevelésben része­sítsék. Az egyház és az állam közti viszonyról szólva, a konkordátum eredetére emlékeztet és megjegyzi, hogy a konkordátumot bölcs politika sugallta, oly politika, mely hivatott volt, hogy a közjóról gondoskodjék. Azon indító okok, me­lyek annak idejében a konkordátum megköté­sére vezettek, elégségesek arra, hogy az ma is föntartassék. A pápa üdvözli a főpapságot buz­galmáért. Titeket — úgymond — senki sem fog azzal vádolhatni, hogy a létező kormány iránt ellenséges érzülettel viseltettek. Az enczik­lika e szavakkal végződik: „Remélni akarjuk, hogy azon érdeklődés, melynek Francziaország irányában csak imént is jelét adtuk, meg fogja szilárdítani az egység kapcsát, mely Franczia­­országot a szentszékkel összeköti, s mely mind­két félre nézve mindenkor számos jelentékeny­­előny kutforrása volt.“ KÜLFÖLD. — febr. 13. A függetlenségi párt manifestuma. A „Frank­furter Ziga foglalkozik a szélsőbal famosus ki­áltványával. „A szélsőbal nyilatkozatából — így is a tekintélyes német lap — kettő tűnik ki. Először is, hogy az állítólag radikális párt tart az antisemitismus terjedésétől s alkudozni kezd vele. Azután pedig, hogy a „függetlenségi“ el­lenzék ez alkalommal a zavarosban akar ha­ 25. szám. VIDÉKI LEVELEZÉS. — Kis-Horvátország. Alispáni látogatás. Baróthi járásbí­róság. Községi ügyek. Orgona ügy. — Erdővidé­k, febr. 10. Az anyamegye Sz.-Udvarhely főhel­lyel, a régi Bardocz-fiuszéket, illetve a mostani homo­­ródjárási szolgabirósághoz tartozó erdővidéki te­rületet szereti „I­is-Horvátországnak“ nevezni, mintha bizony e néhány község Starcsevicsek hazája volna, mintha az anyamegyével szemben támasztott követelések hasonlók lennének a „Nagy-H­orvátországra“ aspiráló véresszájú hor­­vát hazafiak intenczióihoz! A dolog egészen máskép áll azok előtt, a­kik ismerik a viszo­nyokat. Az édes anyához, melyhez történelmi kapocs fűzte és fű­zi, hűtlen nem akart s talán ma sem akar lenni, — hanem az édes anya szék­helyétől való távolság szülte mostoha viszonyo­kon szeretett volna úgy a múltban, mint a je­lenben segíteni. És nekünk erős reményünk van, hogy ezen mostoha viszonyokon rövid időn se­gítve leend! Ritka szerencse ezen községre nézve, ha úgy hőbe-korba a megyei első tisztviselők közül meglátogatja egyik-másik. Török Albert alispán úr látogatásával örvendeztette meg e községe­ket, s miután látogatása, illetve körútja­ valódi diadalmenés volt, azon községekről melyek egy körjegyzőség alatt Bibarczfalva, Kis-Baczon és M.­llen­ány községekből álló csoportot alkot­nak, némi tudósítással szolgálok. A bibarczfalvi fogadtatás a jó hírnévnek örvendő népzenekar közreműködésével történt, fogadván az alispán urat nagyszámú közönség jelenlétében Szász Jó­zsef esperes ur. Az alispán ur szívélyes szavak­ban válaszolt reá. A fogadtatás Isten szabad ege alatt történt. Kis-Baczon házilag fogadta az alispán urat, ki Jakab Gyula szolgabiró úrral jelent meg községünkben is. Lőrincz Gyula kis-baczoni lelkész üdvözölte a községi és egyházközségi elöljáróság nevében. Egy pár szóval megemlékezett arról a nem min­dennapi eseményről, hogy e község szinről-szinte láthatja alispánját. Szólott e kis község életét tekintve, annak múltjáról, azt mondva: „ha fé­nyes múlttal nem dicsekedhetünk is, de van jelenünk, bátran ki merem mondani: olyan, mely jövőre nézve szép reményekre jogosít fel“. „Szép reményekre lehetnek jogosítva önök — felelte az alispán, — csak ne akarjanak önök propagandát csinálni attól az édes­anyától való elszakadásra, mely a közel­jövőben meg fogja mutatni, hogy a százados múlt, mely őket tör­ténelmileg mintegy összeolvasztotta, eg­gyé tette, általa méltányolva van és segítve lesz az által, hogy Baráth központtal járásbírósága, telekkönyvi és szolgabírói hivatala lesz e vidéknek. Hogy ezt elérhessék, sok ízben tett kísérletet a vidék értelmisége, számos aláírással ellátott kérvény küldetett sok ízben az illetékes felsőbb fórum elé, de mindannyiszor sikertelenül zörgettek, mert sohasem nyittatott meg. Ebben mutatná ki az anyamegye igazi szeretetét, ebben a tény­ben lenne világosan bebizonyítva, hogy a régi, úgynevezett Bardócz fiúszék igazán szeretett gyermeke, ha gondoskodnék, hogy Baróth­, mely­­kereskedelmi, anyagi és szellemi tekintetben központja a vidéknek, törvénykezési, telekkönyvi és közigazgatási tekintetben is központja le­gyen ! Akkor nem hogy idegenkednék az édes­anyától, de sőt akkor vonzódnék hozzá önzetlen szeretettel!“ Az alispán úr Kis-Baczonból M.-Hermányba ment, hol meglátogatta a községi iskolát, s mint egyebütt úgy itt is tudomást szerzett magának, hogy itt is ez idő szerint mindenek éke­sen és jó renddel vannak! Innen vis­­­szatérve Kis-Baczonon keresztül Barótra ment. Ezen látogatása az alispánnak egy igen­igen üdvös, dicséretre méltó nemes ténnyel áll összeköttetésben Kis-Baczon részéről. Kis-Baczon igen értelmes székely község. A község értel­misége együtt van az alispán eltávozása után is, és lelkészük indítványára a már régebb czélba vett templom kijavításon és egy új is­kola építésen kívül régi és már megviselt or­gonája kijavítását, lényeges átalakítását az egye­sek ügybuzgósága, áldozatkészsége annyira fel­karolta, hogy rövid félórai gyűjtés eredménye, — mely orgona javításra fordittatik — mintegy 80 o. é. frt tesz. E mai anyagias világban iga­zán szép áldozat, nemes cselekedet az egyház­­község érdekében. Van remény, hogy az orgona kijavítására szükséges összeg a hívek áldozat­­készsége és vallásos buzgósága által rövid időn megszületik. Megszületik, mert mintha minden értelmes embere e községnek a „Viribus unitis“ zászlója alá esküdött volna, s azt a mi szép jó igaz és nemes egy szivvel-lélekkel akarja, úgy annyira, mintha egyetlen dogmája e volna e község ér­telmeseinek : „concordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur“. A mintegy hat­száz lelket számláló község, politikai és egyház­­községi tekintetben csaknem egy , mert a né­hány gör. kei. vallásu székely alig számbavehető contingensét alkotja e községnek. Azok is együtt éreznek velünk, együtt gondolkoznak, — mert tudnak annyit, hogy az ár ellen úszni nem ta­nácsos. Nincs község, a mely körünkben a semmi­ből annyit tudott volna teremteni, mint Kis-Ba­czon, nincs, a­melynek áldozatkészsége az egy­házi élet terén nemesebb tettekben nyilvánult volna, mint Kis-Baczoné. A politikai élet terén, közigazgatási és más szempontokból tekintve is, dicséret illeti e községet. Mindezt pedig mi szüli ? Az a szép, békés egyetértés, mely a köz­ügy előmozdításán fáradozva, az egyesek jóllé­tét, boldogságát is fokozza. Adja a mindenható, hogy az a szép egyetértés, mely ma van e köz­ségben, megálljon mindenha, álljon mint a Sión hegye megingathatlanul, hogy egy szívvel egy lélekkel mondhassuk: Atyánk! Itt van a te országod, a béke, az egyetértés, áldozatkészség és vallásos buzgóság országa. Lenczi, Alcsernáton, febr. 13. Tekintetes Szerkesztő ur ! Községünkben a képviseleti és előljárósági vá­lasztást febr. 11-én vitte keresztül közszeretetben álló szolgabirónk, Gábor Péter. Mindkét választás csendesen folyt le. A képviselőválasztás az értelmiség vereségével végződött. Az úgynevezett úrbéresek némely rossz­­lelkületű egyének által annyira felbujtogattattak a „nadrágosok“ ellen, hogy a választásra majdnem valamennyien megjelentek s mind a hat képviselőt maguk közül választották be és igy odajutottunk, hogy Al­sernátonban a választott képviselők közt alig van már egy-kettő, a­ki olvasni bárcsak vala­mennyire is tud. így bukott el nálunk az igaz ügy és győzött a félrevezetett nyers tömeg az értelmiség felett. Különben ez a leczke nagyon jó volt az értel­miségnek, mert ezen eset által megszűnt minden pártoskodás, mely eddig a közügy rovására történt; ezután nem fognak egymás ellen küzdeni a község értelmesebb polgárai, hanem egyesült erővel, vállat vállhoz vetve, miként egy ember fognak síkra szál­­lani megmenteni a község érdekeit és becsületét a gonosz czélra törekvőkkel szemben. Minden egyebet elhallgatva, itt csak azt emlí­tem meg, hogy az uj képviselők közé olyan egyén is lett beválasztva, a­ki napszámos lévén, semmi adót nem fizet és így nem lévén felvéve a választók névjegyzékébe, mint nem­ választó, nem is lett volna választható. Hát mit mondjunk a többiekről ? Semmit. Ott van némelyekre nézve ama bizonyos ítélet anno 1861-ből, a másikra nézve pedig az 1882-ik évi helybeli határőrség adhat felvilágosítást, tehát az erkölcsi bizonyítványokat könnyű megszerezni.... így állván a dolgok, a virilis képviselőknek kell a község érdekeit szivókün hordani s odatüre­­kedni, hogy az igaz ügyet ne engedjék soha el­nyomatni. Felhívjuk azon virilis képviselőijet, kik eddig csak távollétök által tündököltek, hogy ezután min­dig vegyenek részt a képviseleti gyűléseken — vagy mondjanak le állásukról és adjanak helyet más olyan egyéneknek, kik a közügy iránt jobban érdeklődnek. A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. A feh­ér rózsa. — Elbeszélés. — Kora reggel volt. A nap alig emelkedett ki a láthatárra, még hangzott a madarak reggeli éneke, midőn egy éltes nő haladt tova B. város azon utczáján, mely a közeli temetőbe vezetett. Korához illő öltözete — egyszerűsége daczára is — választékos volt, finom kelméből kiállítva. Bal karján csinos kosár, tele piros rózsával. < gyakran megállóit, tévedező tekintetét most a közel mezőkön, majd a távol hegyek kéklő or­main jártatva, de mindannyiszor hevesen pillan­tott vissza rózsáira; mondhatni, bizonyos gyön­gédséggel nézett virágos kosárkájára, most egyiknek, majd a másiknak helyzetén igazított, hogy össze ne roncsolódjék, sőt egypárszor úgy látszott, mintha észrevétlenül csókot lehetne ké­nyeztetett virágaira. A­mint közeledett a temetőhöz, haladása gyorsabb lett, szemeiben szokatlan tűz sugárzása lángolt, bizonyságául annak, hogy czélja felé közeleg. Nem messze a kaputól egy gondosan ápolt sírhalom emelkedett, mely fölé egy szo­morú fűz terjeszté ki lehajló ágait. E sírhoz érve az éltes nő, előbb méla busongással állott meg előtte, azután rózsáit szép rendben lerakva a sírra, összetett kezekkel foglalt helyet a sírkő talapzatán. Hogy gondolatai és érzelmei imába olvadtak-e át, vagy imája csak egy gondolat volt-e , ki tudná megmondani . Egész valóján a nyugalomnak csendes ki­fejezése látszott, mintha semmi elevenség nem volna tagjaiban; csupán a figyelmes szemlélő vehette volna észre zárt ajkainak fáj­dalom telj­es kínos vonaglását. A fájdalmában elmerült nő észre sem lát­szott venni, hogy a temető belsejéből egy fiatal leány közeledik feléje, szemében a részvét, hogy ne mondjuk, a szánalom kifejezésével. „Istenem, mily bánatos a szerencsétlen asszony — gon­­dolá magában, — megszólítom, tán sikerül őt felráznom fájdalmas dermedtségéből.“ — Jó reggelt asszonyom — mondá a leány kellemes üde hangon, egészen közel lépve a sír­hoz, — úgy látom, hogy ön nagyon szomorú. Én is sírtam, én is egy sírt ékítettem fel. Virá­gaimból megmaradt e fehér rózsa, im ide teszem az ön rózsái mellé. E szavak után a kis leány kezében tartott fehér rózsáját szépen oda illesztette piros test­vérei mellé a sírra. A leány első hangjaira a bánatába merült nő felpillantott, de látszott rajta, hogy a szavak értelme lelkét nem érintette. Kezeit végig húzta arczán, mintha önmagát akarná bódultságából felébreszteni. Egyszer csak megpillantja a fehér rózsát, s mintha valamely varázslat történt volna vele: a bánatában megtört éltes nő he­lyett egy szenvedélyei által elragadott asszony áll előttünk. Az iszonyat kiáltásával ugrik fel helyéről s kiragadva társai közül a fehér rózsát, oly erővel dobta el magától, hogy egy távol álló sírkőbe ütődve, levelei szerte hullottak. Egész termetében kiegyenesedve, az izga­tottság égő tüzétől villogó szemekkel állott egy ideig a szerencsétlen nő. Ajkai görcsösen vonag­­lottak, mintha benső fájdalmának romboló árja éles szavakban akarna kitörni kebeléből. De ereje hamar megtört, görcsösen összeszorított öklei aláhanyatlottak, s míg kimerült teste ros­kadozva ereszkedett vissza előbbi ülő­helyére: szemeiből záporként omlottak alá forró könnyei. A fiatal leány, ki előbb megrettenve habo­zott, hogy vájjon maradjon-e, vagy meneküljön, visszatérni érezte szívébe a szánalom érzését s szelíden szólt: „asszonyom, én önnek akaratla­nul is fájdalmat okoztam. Bocsásson meg nekem.“ — Mit tud ön az én fájdalmamról — só­haj­ta a bánatos asszony, — mit az én bűnöm­ről, mit az én bűnbánatomról ? Szerencsétlensé­gemnek én magam vagyok oka, s hogy az milyen nagy és milyen mély: megítélheti abból, hogy előhaladott korom daczára egy régi emlék hirteleni felújulása mennyire képes felizgatni s borzadályt kelteni bennem ! E szavak után ismét mély álmodozásba lát­szott merülni. A leány nem tudta, ha vájjon további jelenléte nem leend­ e még fájdalmasabb reára nézve, — vájjon nem helyesebben tenne-e, ha szép csendesen odább állana. Mert bajos az ismeretlen fájdalmat gyógyí­tani akarni; egy szava a vigasztalásnak, egy érintése a résztvevő kéznek a helyett hogy eny­hítene, tán még fájdalmasabbá teszi a különben is vérző sebet. — Ugy­e megijesztettem önt hevességem által ? — szólt néhány pillanat múlva, megnyug­tatni akarva a fiatal leányt. Most már megint magamhoz tértem, könnyeim megnyugtattak. A felindulás csak egy pillanatig ragadott magával és pedig annyira, hogy rég elmúlt események korába vitt vissza. Beszélje el nekem — foly­tató tovább, — kinek sírját látogatta meg, azután én is fogok önnek az én múltamról be­szélni. — Alig voltam öt éves gyermek, midőn szüleimet elvesztettem — szólt a leány, — itt pihennek a temetőben. Örömben úgy, mint fáj­dalomban egy csodálatos erő von engem szüleim sirhalmához. Ma szivem választottjával kell je­gyet váltanom s e lépésre kértem üdvözült szü­leim áldását. •— S meg fogja azt nyerni — felelt a nő ünnepélyes hangon, — azonban ne feledje, hogy élte minden órájának szerencséjéért önmagának kell küzdeni, s ha szerencsés volt megnyerni, tudni kell azt meg is őrizni. A szerencsével sohase játszok ön; én tettem, de elvettem kön­­­nyelmü elbizakodottságom méltó bérét, mert szerencsémet önkezeimmel örökre összetörtem. (Folyt követk.)

Next