Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-02-14 / 25. szám
Február 14. SZÉKELY NEMZET. BELFÖLD. — febr. 13. A képviselőház hétfőn másfél óra hosszáig tartott ülésén kimerittetett a napirend. — Cziráky János gróf haláláról elnök meleg szavakban emlékezvén meg, a ház részvéte a felsőházzal s a gyászoló családdal is közöltetni fog. — A Brazíliával kötött szerződés tárgyalásánál Fenyvessy és Iványi stylaris módosításai fogadtattak el. A szegedi honvédlaktanyára vonatkozó javaslat Rakovszky István előadó rövid méltató beszéde után további felszólalás nélkül ment keresztül. A Ludovica akadémiára s a 120 katonai stipendium betöltésére vonatkozó jelentés Thaly felszólalása után tudomásul vétetett. Ezzel az ülés 1/212 órakor véget ért. Mára szintén apróbb ügyek voltak kitűzve. Azontúl a ház péntekig nem tart ülést. Ekkor némely megyék határainak kiigazításáról s a járásbíróságok szaporításáról szóló javaslatok fognak tárgyaltatni. Jövő héten az írói és művészi jogról szóló javaslat kerül napirendre. Az országgyűlés méltósága. A képviselőház febr. 9-iki ülésén tárgyalás alá vétetett az igazságügyi bizottság jelentése, a kézdi-vásárhelyi kir. ügyészségnek felterjesztése tárgyában, mellyel a Szőts Dániel kézdi-vásárhelyi lakos által, állítólag a magyar országgyűléssel szemben elkövetett becsületsértési vétség miatt, a nevezett ellen leendő bűnvádi eljárás megindíthatása iránt felhatalmazást kér. A bizottság jelentése így szól : A k.vásárhelyi ügyészség által beküldött iratokból kitűnik, hogy Szőts Dániel mészáros és Csiszár Gyula korcsmáros a borfogyasztási adó kérdését hozták a piaczon szóba, mi felett vitába elegyedvén, egymást sértő szavakkal illették, sőt állítólg Szőts Dániel a feleselés közben a sértő szavakat azokra is vonatkoztatta, kik a kérdéses adótörvényt alkották — tehát a magyar országgyűlésre. Ezen feleselésből folyólag mindkét fél kölcsönösen panaszt emelt becsületsértés miatt a k.-vásárhelyi kir. járásbíróságnál, mely panaszok tárgyalása alkalmával Csiszár Gyula a panaszlevélben tett azon állítását, hogy t. i. Szőts Dániel sértő kifejezéseit a törvényalkotó testületre is vonatkoztatta, az eljáró bíróság előtt vallomásként fentartotta. A k.vásárhelyi kir. járásbíróság a panasz és illetőleg vallomás szerint a büntető törvénykönyv 269. §-ában körülírt hivatalból üldözendő vétség fenforgását látván, az eljárást beszüntette és az ügyiratokat az eljárási szabályok 84. §-a értelmében a további intézkedés megejtése végett a kir. ügyészséghez tette át. Az igazságügyi bizottság az ügyet letárgyalván, a felhatalmazás megadásának megtagadását ajánlja, mert azon nézetben van, hogy a magyar országgyűlés sokkal magasabban áll, mintsem, hogy annak becsületét egy utczai szivódásból eredő szóváltás alkalmából meggondolatlanul használt kifezésekkel megsérteni lehetne. Csernátony Lajos elfogadja a bizottság jelentését ; szerinte ez az ügy ugyanis annyira nevetséges, hogy az ilyentől a képviselőházat s annak tekintélyét reméli, hogy a jövőre az illetők megkímélik, mert „épen azt tekinti az országgyűlés tekintélye elleni támadásnak, ha ilyenekkel fordulnak az országgyűléshez. A ház a bizottság javaslatát elfogadta. lászni. Mindenekelőtt azt kívánják a zsidóktól, hogy vallásukat hozzák összhangzásba századunkkal. Ugyanezt kellene logika szerint a többi vallásoktól is követelni. Ha nem érezhetjük magunkat jogosítva másnak lelkiismeretei szabadságába beleszólani, úgy nincs jogunk más mértéket szabni a zsidóra. Hasonlóan áll a dolog a programra többi pontjaival. Igaz ugyan, hogy a zsidó zugiskolák Magyarországon többnyire rosszak, de általánosságban nem sokkal jobbak a nem zsidó iskolák. Az anyakönyvvezetés épp oly hanyag, de nem csupán a zsidóknál. E téren szükség van ugyan haladásra, de ezt nem létesíthetni oly törvényhozási intézkedés által, mely kivételes állapotot teremt egy vallásfelekezetre nézve. Amit Eötvös Károly a kormánynak szemére hány, hogy t. i. egyoldalú külön intézkedéseket ró a zsidóságra, abban lőnek ő és pártja e siralmas manifestum elfogadásával bűnössé. Nem tagadható, hogy a magyar zsidók egy része uzsorából és a jószágok tönkretételéből él. Csakhogy egyesek uzsoráskodását kivételes törvények nem akadályozták meg, amelyek tán sújtják a zsidó uzsorást, de a keresztyén uzsorást kibújni engedik ; az uzsora csak úgy nyomható el, ha az állam egyrészről bír eszközökkel, melyek által az uzsorásokat megbüntetheti, másrészről pedig mindazt elköveti, hogy a hitelre szoruló lakosságot függetleníti az uzsorásoktól. Ha a szélsőbal ez iránt pozitív javaslatokkal áll elő, kétségkívül érdemeket szerezhet magának. De az által, hogy a „zsidókérdést“ rögtönösen fölveti s a legnyersebb antisemitismusnak tesz engedményeket, egyúttal rossz szolgálatot tesz úgy az országnak, mint magának. Az országnak, mert segíti éleszteni azt a tüzet, melyet lelkiismeretlen izgatók támasztottak, s magának, mert bizonyítja, hogy a liberalismusa vajmi gyönge lábon áll. Kiutasított soczialisták. Az utóbbi napokban a soczialista törvény alapján számos kiutasítás történt Berlinben. Az idézett törvényt egyáltalában most minden irányban szigorúbban alkalmazzák, hivatalos oldalról pedig hangsúlyozzák, hogy arról szó sem lehet, miképp a törvény intézkedései jelen lejárási határideje előtt ne vétessenek foganatba. A kormány ugyanis attól tart, hogy a Bécsben alkalmazott rendszabályok számos anarchistát fognak Németországba űzni s azért el van határozva, hogy a maga részéről is rövid uton fog végezni velük. A pápa encziklikája. A Moniteur de Rome a pápának a franczia főpapsághoz intézett encziklikáját közli. Az encziklika terjedelmes irat és igen mérsékelt hangon van tartva. Az elején a pápa azon érdemekre emlékeztet, melyeket a franczia nemzet a katholikus egyház védelme körül szerzett magának. „Ha Francziaország — úgymond a pápa — néha a hagyományról és hivatásáról megfeledkezve, az egyház iránt ellenséges érzületet tanúsított is, Isten kiváló kegyelme által vezérelve, nem tért le hosszú időre és teljesen az igaz útról.“ Ezután kijelenti, hogy az egyház a neutrális iskolákat mindenkor kárhoztatta és fölhívja a szülőket, hogy nem tekintve a létező nehézségekre, gyermekeiket vallásos nevelésben részesítsék. Az egyház és az állam közti viszonyról szólva, a konkordátum eredetére emlékeztet és megjegyzi, hogy a konkordátumot bölcs politika sugallta, oly politika, mely hivatott volt, hogy a közjóról gondoskodjék. Azon indító okok, melyek annak idejében a konkordátum megkötésére vezettek, elégségesek arra, hogy az ma is föntartassék. A pápa üdvözli a főpapságot buzgalmáért. Titeket — úgymond — senki sem fog azzal vádolhatni, hogy a létező kormány iránt ellenséges érzülettel viseltettek. Az encziklika e szavakkal végződik: „Remélni akarjuk, hogy azon érdeklődés, melynek Francziaország irányában csak imént is jelét adtuk, meg fogja szilárdítani az egység kapcsát, mely Francziaországot a szentszékkel összeköti, s mely mindkét félre nézve mindenkor számos jelentékenyelőny kutforrása volt.“ KÜLFÖLD. — febr. 13. A függetlenségi párt manifestuma. A „Frankfurter Ziga foglalkozik a szélsőbal famosus kiáltványával. „A szélsőbal nyilatkozatából — így is a tekintélyes német lap — kettő tűnik ki. Először is, hogy az állítólag radikális párt tart az antisemitismus terjedésétől s alkudozni kezd vele. Azután pedig, hogy a „függetlenségi“ ellenzék ez alkalommal a zavarosban akar ha 25. szám. VIDÉKI LEVELEZÉS. — Kis-Horvátország. Alispáni látogatás. Baróthi járásbíróság. Községi ügyek. Orgona ügy. — Erdővidék, febr. 10. Az anyamegye Sz.-Udvarhely főhellyel, a régi Bardocz-fiuszéket, illetve a mostani homoródjárási szolgabirósághoz tartozó erdővidéki területet szereti „Iis-Horvátországnak“ nevezni, mintha bizony e néhány község Starcsevicsek hazája volna, mintha az anyamegyével szemben támasztott követelések hasonlók lennének a „Nagy-Horvátországra“ aspiráló véresszájú horvát hazafiak intenczióihoz! A dolog egészen máskép áll azok előtt, akik ismerik a viszonyokat. Az édes anyához, melyhez történelmi kapocs fűzte és fűzi, hűtlen nem akart s talán ma sem akar lenni, — hanem az édes anya székhelyétől való távolság szülte mostoha viszonyokon szeretett volna úgy a múltban, mint a jelenben segíteni. És nekünk erős reményünk van, hogy ezen mostoha viszonyokon rövid időn segítve leend! Ritka szerencse ezen községre nézve, ha úgy hőbe-korba a megyei első tisztviselők közül meglátogatja egyik-másik. Török Albert alispán úr látogatásával örvendeztette meg e községeket, s miután látogatása, illetve körútja valódi diadalmenés volt, azon községekről melyek egy körjegyzőség alatt Bibarczfalva, Kis-Baczon és M.llenány községekből álló csoportot alkotnak, némi tudósítással szolgálok. A bibarczfalvi fogadtatás a jó hírnévnek örvendő népzenekar közreműködésével történt, fogadván az alispán urat nagyszámú közönség jelenlétében Szász József esperes ur. Az alispán ur szívélyes szavakban válaszolt reá. A fogadtatás Isten szabad ege alatt történt. Kis-Baczon házilag fogadta az alispán urat, ki Jakab Gyula szolgabiró úrral jelent meg községünkben is. Lőrincz Gyula kis-baczoni lelkész üdvözölte a községi és egyházközségi elöljáróság nevében. Egy pár szóval megemlékezett arról a nem mindennapi eseményről, hogy e község szinről-szinte láthatja alispánját. Szólott e kis község életét tekintve, annak múltjáról, azt mondva: „ha fényes múlttal nem dicsekedhetünk is, de van jelenünk, bátran ki merem mondani: olyan, mely jövőre nézve szép reményekre jogosít fel“. „Szép reményekre lehetnek jogosítva önök — felelte az alispán, — csak ne akarjanak önök propagandát csinálni attól az édesanyától való elszakadásra, mely a közeljövőben meg fogja mutatni, hogy a százados múlt, mely őket történelmileg mintegy összeolvasztotta, eggyé tette, általa méltányolva van és segítve lesz az által, hogy Baráth központtal járásbírósága, telekkönyvi és szolgabírói hivatala lesz e vidéknek. Hogy ezt elérhessék, sok ízben tett kísérletet a vidék értelmisége, számos aláírással ellátott kérvény küldetett sok ízben az illetékes felsőbb fórum elé, de mindannyiszor sikertelenül zörgettek, mert sohasem nyittatott meg. Ebben mutatná ki az anyamegye igazi szeretetét, ebben a tényben lenne világosan bebizonyítva, hogy a régi, úgynevezett Bardócz fiúszék igazán szeretett gyermeke, ha gondoskodnék, hogy Baróth, melykereskedelmi, anyagi és szellemi tekintetben központja a vidéknek, törvénykezési, telekkönyvi és közigazgatási tekintetben is központja legyen ! Akkor nem hogy idegenkednék az édesanyától, de sőt akkor vonzódnék hozzá önzetlen szeretettel!“ Az alispán úr Kis-Baczonból M.-Hermányba ment, hol meglátogatta a községi iskolát, s mint egyebütt úgy itt is tudomást szerzett magának, hogy itt is ez idő szerint mindenek ékesen és jó renddel vannak! Innen visszatérve Kis-Baczonon keresztül Barótra ment. Ezen látogatása az alispánnak egy igenigen üdvös, dicséretre méltó nemes ténnyel áll összeköttetésben Kis-Baczon részéről. Kis-Baczon igen értelmes székely község. A község értelmisége együtt van az alispán eltávozása után is, és lelkészük indítványára a már régebb czélba vett templom kijavításon és egy új iskola építésen kívül régi és már megviselt orgonája kijavítását, lényeges átalakítását az egyesek ügybuzgósága, áldozatkészsége annyira felkarolta, hogy rövid félórai gyűjtés eredménye, — mely orgona javításra fordittatik — mintegy 80 o. é. frt tesz. E mai anyagias világban igazán szép áldozat, nemes cselekedet az egyházközség érdekében. Van remény, hogy az orgona kijavítására szükséges összeg a hívek áldozatkészsége és vallásos buzgósága által rövid időn megszületik. Megszületik, mert mintha minden értelmes embere e községnek a „Viribus unitis“ zászlója alá esküdött volna, s azt a mi szép jó igaz és nemes egy szivvel-lélekkel akarja, úgy annyira, mintha egyetlen dogmája e volna e község értelmeseinek : „concordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur“. A mintegy hatszáz lelket számláló község, politikai és egyházközségi tekintetben csaknem egy , mert a néhány gör. kei. vallásu székely alig számbavehető contingensét alkotja e községnek. Azok is együtt éreznek velünk, együtt gondolkoznak, — mert tudnak annyit, hogy az ár ellen úszni nem tanácsos. Nincs község, a mely körünkben a semmiből annyit tudott volna teremteni, mint Kis-Baczon, nincs, amelynek áldozatkészsége az egyházi élet terén nemesebb tettekben nyilvánult volna, mint Kis-Baczoné. A politikai élet terén, közigazgatási és más szempontokból tekintve is, dicséret illeti e községet. Mindezt pedig mi szüli ? Az a szép, békés egyetértés, mely a közügy előmozdításán fáradozva, az egyesek jóllétét, boldogságát is fokozza. Adja a mindenható, hogy az a szép egyetértés, mely ma van e községben, megálljon mindenha, álljon mint a Sión hegye megingathatlanul, hogy egy szívvel egy lélekkel mondhassuk: Atyánk! Itt van a te országod, a béke, az egyetértés, áldozatkészség és vallásos buzgóság országa. Lenczi, Alcsernáton, febr. 13. Tekintetes Szerkesztő ur ! Községünkben a képviseleti és előljárósági választást febr. 11-én vitte keresztül közszeretetben álló szolgabirónk, Gábor Péter. Mindkét választás csendesen folyt le. A képviselőválasztás az értelmiség vereségével végződött. Az úgynevezett úrbéresek némely rosszlelkületű egyének által annyira felbujtogattattak a „nadrágosok“ ellen, hogy a választásra majdnem valamennyien megjelentek s mind a hat képviselőt maguk közül választották be és igy odajutottunk, hogy Alsernátonban a választott képviselők közt alig van már egy-kettő, aki olvasni bárcsak valamennyire is tud. így bukott el nálunk az igaz ügy és győzött a félrevezetett nyers tömeg az értelmiség felett. Különben ez a leczke nagyon jó volt az értelmiségnek, mert ezen eset által megszűnt minden pártoskodás, mely eddig a közügy rovására történt; ezután nem fognak egymás ellen küzdeni a község értelmesebb polgárai, hanem egyesült erővel, vállat vállhoz vetve, miként egy ember fognak síkra szállani megmenteni a község érdekeit és becsületét a gonosz czélra törekvőkkel szemben. Minden egyebet elhallgatva, itt csak azt említem meg, hogy az uj képviselők közé olyan egyén is lett beválasztva, aki napszámos lévén, semmi adót nem fizet és így nem lévén felvéve a választók névjegyzékébe, mint nem választó, nem is lett volna választható. Hát mit mondjunk a többiekről ? Semmit. Ott van némelyekre nézve ama bizonyos ítélet anno 1861-ből, a másikra nézve pedig az 1882-ik évi helybeli határőrség adhat felvilágosítást, tehát az erkölcsi bizonyítványokat könnyű megszerezni.... így állván a dolgok, a virilis képviselőknek kell a község érdekeit szivókün hordani s odatürekedni, hogy az igaz ügyet ne engedjék soha elnyomatni. Felhívjuk azon virilis képviselőijet, kik eddig csak távollétök által tündököltek, hogy ezután mindig vegyenek részt a képviseleti gyűléseken — vagy mondjanak le állásukról és adjanak helyet más olyan egyéneknek, kik a közügy iránt jobban érdeklődnek. A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. A fehér rózsa. — Elbeszélés. — Kora reggel volt. A nap alig emelkedett ki a láthatárra, még hangzott a madarak reggeli éneke, midőn egy éltes nő haladt tova B. város azon utczáján, mely a közeli temetőbe vezetett. Korához illő öltözete — egyszerűsége daczára is — választékos volt, finom kelméből kiállítva. Bal karján csinos kosár, tele piros rózsával. < gyakran megállóit, tévedező tekintetét most a közel mezőkön, majd a távol hegyek kéklő ormain jártatva, de mindannyiszor hevesen pillantott vissza rózsáira; mondhatni, bizonyos gyöngédséggel nézett virágos kosárkájára, most egyiknek, majd a másiknak helyzetén igazított, hogy össze ne roncsolódjék, sőt egypárszor úgy látszott, mintha észrevétlenül csókot lehetne kényeztetett virágaira. Amint közeledett a temetőhöz, haladása gyorsabb lett, szemeiben szokatlan tűz sugárzása lángolt, bizonyságául annak, hogy czélja felé közeleg. Nem messze a kaputól egy gondosan ápolt sírhalom emelkedett, mely fölé egy szomorú fűz terjeszté ki lehajló ágait. E sírhoz érve az éltes nő, előbb méla busongással állott meg előtte, azután rózsáit szép rendben lerakva a sírra, összetett kezekkel foglalt helyet a sírkő talapzatán. Hogy gondolatai és érzelmei imába olvadtak-e át, vagy imája csak egy gondolat volt-e , ki tudná megmondani . Egész valóján a nyugalomnak csendes kifejezése látszott, mintha semmi elevenség nem volna tagjaiban; csupán a figyelmes szemlélő vehette volna észre zárt ajkainak fájdalom teljes kínos vonaglását. A fájdalmában elmerült nő észre sem látszott venni, hogy a temető belsejéből egy fiatal leány közeledik feléje, szemében a részvét, hogy ne mondjuk, a szánalom kifejezésével. „Istenem, mily bánatos a szerencsétlen asszony — gondolá magában, — megszólítom, tán sikerül őt felráznom fájdalmas dermedtségéből.“ — Jó reggelt asszonyom — mondá a leány kellemes üde hangon, egészen közel lépve a sírhoz, — úgy látom, hogy ön nagyon szomorú. Én is sírtam, én is egy sírt ékítettem fel. Virágaimból megmaradt e fehér rózsa, im ide teszem az ön rózsái mellé. E szavak után a kis leány kezében tartott fehér rózsáját szépen oda illesztette piros testvérei mellé a sírra. A leány első hangjaira a bánatába merült nő felpillantott, de látszott rajta, hogy a szavak értelme lelkét nem érintette. Kezeit végig húzta arczán, mintha önmagát akarná bódultságából felébreszteni. Egyszer csak megpillantja a fehér rózsát, s mintha valamely varázslat történt volna vele: a bánatában megtört éltes nő helyett egy szenvedélyei által elragadott asszony áll előttünk. Az iszonyat kiáltásával ugrik fel helyéről s kiragadva társai közül a fehér rózsát, oly erővel dobta el magától, hogy egy távol álló sírkőbe ütődve, levelei szerte hullottak. Egész termetében kiegyenesedve, az izgatottság égő tüzétől villogó szemekkel állott egy ideig a szerencsétlen nő. Ajkai görcsösen vonaglottak, mintha benső fájdalmának romboló árja éles szavakban akarna kitörni kebeléből. De ereje hamar megtört, görcsösen összeszorított öklei aláhanyatlottak, s míg kimerült teste roskadozva ereszkedett vissza előbbi ülőhelyére: szemeiből záporként omlottak alá forró könnyei. A fiatal leány, ki előbb megrettenve habozott, hogy vájjon maradjon-e, vagy meneküljön, visszatérni érezte szívébe a szánalom érzését s szelíden szólt: „asszonyom, én önnek akaratlanul is fájdalmat okoztam. Bocsásson meg nekem.“ — Mit tud ön az én fájdalmamról — sóhajta a bánatos asszony, — mit az én bűnömről, mit az én bűnbánatomról ? Szerencsétlenségemnek én magam vagyok oka, s hogy az milyen nagy és milyen mély: megítélheti abból, hogy előhaladott korom daczára egy régi emlék hirteleni felújulása mennyire képes felizgatni s borzadályt kelteni bennem ! E szavak után ismét mély álmodozásba látszott merülni. A leány nem tudta, ha vájjon további jelenléte nem leend e még fájdalmasabb reára nézve, — vájjon nem helyesebben tenne-e, ha szép csendesen odább állana. Mert bajos az ismeretlen fájdalmat gyógyítani akarni; egy szava a vigasztalásnak, egy érintése a résztvevő kéznek a helyett hogy enyhítene, tán még fájdalmasabbá teszi a különben is vérző sebet. — Ugye megijesztettem önt hevességem által ? — szólt néhány pillanat múlva, megnyugtatni akarva a fiatal leányt. Most már megint magamhoz tértem, könnyeim megnyugtattak. A felindulás csak egy pillanatig ragadott magával és pedig annyira, hogy rég elmúlt események korába vitt vissza. Beszélje el nekem — folytató tovább, — kinek sírját látogatta meg, azután én is fogok önnek az én múltamról beszélni. — Alig voltam öt éves gyermek, midőn szüleimet elvesztettem — szólt a leány, — itt pihennek a temetőben. Örömben úgy, mint fájdalomban egy csodálatos erő von engem szüleim sirhalmához. Ma szivem választottjával kell jegyet váltanom s e lépésre kértem üdvözült szüleim áldását. •— S meg fogja azt nyerni — felelt a nő ünnepélyes hangon, — azonban ne feledje, hogy élte minden órájának szerencséjéért önmagának kell küzdeni, s ha szerencsés volt megnyerni, tudni kell azt meg is őrizni. A szerencsével sohase játszok ön; én tettem, de elvettem könnyelmü elbizakodottságom méltó bérét, mert szerencsémet önkezeimmel örökre összetörtem. (Folyt követk.)