Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-09-11 / 139. szám

II. évfolyam: ----------------------------------Sí* SS *1 % 18 Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Csincza Matheovics-féle MZ, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová íz slöSzitísl pinztlc is hirdilistle Ä liérmentesen küldendők. -------------------------eytg Klőli/.i'tési Ar helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10írt — kr. Félévre . . Sírt — kr. Negyedévre . 2 írt 50 kr. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1884. szeptember 11 SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért C kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 189. szám. íSJfcc-SSÜfc Csikmegye részére: szerkesztőségi kiadóhivatal Csik-Szeredában T. IV a íry Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. VSSKSearife Píyiltter sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek díja előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. ICIU/izetési <íra : egész évre . IO frt. félévre ... fí frt. negyedévre . 2 frt. Bokr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSUJiAT mint a „Székely Nemzet" kiadó tulajdonosa. Kellemetlen találkozás. — szeptember 9. Annyira, amennyire, de mégis csak józanodunk. Hogy e józanodás egyszerre történjék, még a „Pesti Napló “-tól se kívánhatjuk, de hogy a czivilizáczió úgy lassacskán fogni kezd rajta, annak teljes szívünkből örvendünk. Legalább nem kurjant már oly nagyokat a három uralkodó találkozásához és nem akarja elhitetni a világgal, hogy mindez a Tisza Kálmán műve, ki egy újabb szent szövetség megalkotása által az általános európai abszolutizmust ismét életbe akarja léptetni, sőt még az is kérdés, vajjon nem akar-e bennünket megetetni a muszkával. Nos hát annyira józanodunk már, hogy az ellenzéki sajtó az eféle „malomalatti“ politikával fel kezd hagyni, de hogy olvasóira úgy hébe-korba rá ne ijesszen, arról a mulatságról mégse akar lemondani. Na de hát amint megjegyeztük, nem is megy az egyszerre. Részünkről, már t. i. ami a német, az orosz és a mi uralkodónk találkozását illeti, nemcsak az európai béke érdekében, de az óriási orosz birodalom népeinek érdekében is örvendünk és örvendeni fog velünk mindenki, ki a nemzetiségi gyűlölet és vak ellenszenvtől áthatva nincs s ki mint ember, nemcsak egyes nemzetek szabadságáért, hanem az összes emberiség szabadságáért imádkozik. Ez egyébiránt (a mi felfogásunk szerint legalább) elsősorban békéltető politika akar lenni. Az orosz-török háború óta ugyanis, midőn Konstantinápoly előtt a győztes orosz hadakat az Andrássy fellépése állította meg , a boszniai okkupáczió óta, midőn is magunkat a Balkán félszigetre beékelvén, az orosz törekvéseknek sakkot mondtunk; a Szerbia rokonszenvét megnyert keleti befolyásunk óta s legutóbb a Rudolf trónörökös keleti utazása óta, tehát vagy nyolcz év óta folytonosan azt cselekedtük, hogy a muszka tervek útjában álltunk, az ő befolyását nemcsak ellensúlyoztuk a keleten, saját befolyásunkat Bosznia okkupácziójával nemcsak ténylegesítettük, sőt az orosz befolyást több helyen meg is törtük, hátha mondjuk, mindez elégséges volt arra, hogy az orosz uralkodó haragját magunk ellen ingereljük, hát azt hisszük, hogy az meg is történt , hogy kitörésig nem ment, ama erős kaliczka vasrácsozatainak lehet köszönni, melyet az orosz oroszlánra nézve Ausztria- Magyarország és Németország szövetsége képezett. Egyébiránt régen vajúdik már ez a találkozás. Hiszen ha jól tudom, már a legutóbbi dalmát lázadás előtt létre akart jönni, de hogy akkor elmaradt, nagyon meg lehetett a maga oka. De azelőtt is emlegették már, azóta is emlegetik minden évben. A német és orosz császárok danzigi találkozása óta folytonosan. Tehát már akkor szóba kellett jönnie, de mindig akadt valami, hogy a kölcsönös kibékülésre nyújtott uralkodói jobbok vissza lettek húzva mindannyiszor. Az orosz sehogy se akart belenyugodni abba, hogy azon befolyását, melyet a Balkánon saját pénzével és fegyvereivel vívott ki, Ausztria-Magyarországgal, mely ahoz egy árva fityinggel se járult, megoszsza, nemcsak, hanem a túlsúlyt Ausztria-Magyarországnak engedje át. Hát azért áldozott ő és verte ki a törököt, hogy a török helyett egy annál sokkal hatalmasabb ellenfelet kapjon a nyakára, a mely ellenfél a muszka diadalok által nemcsak hogy nem gyengült (amint pedig az számítva volt), hanem egyenesen a muszka nyakára nőtt és erősbödött. Hát hogy az ily felülés a muszka barátságot nem igen szilárdíthatta meg számunkra, sőt hogy egymásba nem haraptunk, egyenesen a Bismarck tüzes vasvesszejének köszönhetjük, mellyel az oroszlán ketrecze felett őrködött. Sőt hogy a két uralkodó kibékítésének eszméjével folytonosan foglalkozik azóta, tanúsítja a találkozásnak évrőlévre felmerült hire, a fenforgott nehézségeket pedig tanusitá a találkozásnak évről-évre való elmaradása. No persze, miután hol orosz részről, hol a mi részünkről, de mindig közbejött valami, ami a közbejáró fáradságát sikertelenné tette. Míg most végre (Na na! De hiszen még ez sincs megtörténve!) a találkozás valószínűnek látszik. Pláne az öreg Vilmos császár is ott lesz, hogy annyira, amennyire teheti, kibékítő tekintélyét latba vesse. És ez Németországra nézve is nagyon kívánatos, mert amióta a német a mi pártunkat fogja, az orosz még jobban agyarkodik reá, mint reánk, tudva tudván, hogy német pártfogás nélkül nem mertünk volna odáig menni, mint ameddig mentünk. S habár a viszonyok nem kedveztek is Oroszországnak azóta, hogy ő meg Francziaországgal kössön szövetséget, ami halad, el nem marad, s egy ily szövetség lehetősége azért mindig demoklesi kard a mi szövetségünk felett. Ezért folytonosan a kibékülési szándék, de amit Ausztria-Magyarország nélkül nem lehet végbevinni. Régi terv tehát, hogy a két uralkodónak találkoznia kell valahogy és valahol. A körülmények végre nagyon kedvezők Németországra nézve. Bismarck ugyanis a tonkingi Ügyben foglalt álláspontja által Francziaországot nagyon lekötelezte, mert egyedül neki köszönhető, hogy a dologba beavatkozni senki nem mer és Klímának senki nem ad vérszemet arra, hogy határozottabb ellentállásba merjen bocsátkozni, s így Francziaország könnyű szerrel tesz oly foglalást, mely, ami a hasznot illeti, őt Elszász-Lotharingiáért bőven kárpótolja. Hát hogy Oroszország franczia szövetségre számíthasson, arról egy darab ideig legalább szó sem lehet. Ezt a kedvező alkalmat megragadni tehát Bismarcknak elég esze vagyon s hacsak ismét közbe nem jön valami véletlen, a találkozást most már bizton létrehozza. Más kérdés aztán, hogy a találkozás eredménye mi lesz ? Váljon a két uralkodónál az ellenszenv, avagy a rokonszenv befolyása lesz-e hatalmasabb, avagy mindkettőnél hatalmasabb lesz az észparancsolta politika? Olvasni fogunk ölelkezésről, vagy talán csókolódzásról is, de hogy azok az ölelkezések és csókolódások valami nagyon őszinték lennének, abban merünk kételkedni. Sőt feszes, kellemetlen és kínos találkozásnak képzeljük, amint hogy másképen ily viszonyok közt nem is lehet. Ámde mindez nem zárja ki, hogy aztán meg ne szeressék, vagy még jobban meg ne gyűlöljék egymást. Reánk nézve úgy, mint az orosz birodalom népeire is az első lenne kívánatos. Ez megszilárdítaná a békét s kifejleszthetné a jó viszonyt, hogy minden további izgatások megszűnnének s ezen politikailag kínos helyzet helyett az orosz birodalom népeire is szebb napok virradását várhatnék, amennyiben a cár is befelé fordíthatná az ő figyelmét. De persze, hogy és mint lesz az eredmény ? Ki tudná azt most megmondani. Tóvölgyi Titusz. A hazai fürdők és ásványvizek. A belügyminiszter dr. Oláh Gyulát megbízta a hazai fürdők és gyógyforrások mai állapotának fölvételével. Dr. Oláh Gyula a vett megbízatás után azonnal útnak indult s a fölvétel érdekében az erdélyi részekben eddigelé a következő helyeket látogatta meg: Bukszád, Élőpatak, Kovásznai-Pokolsár, Kovászna- Vajnafalva, Torjai-Büdös, Málnás, Tusnád, Borszék, Korond, Szejke, Nomoród, Zajzon, Bázna, Vizakna, Algyógy, Buziás, Monyásza és Alsó-Vána fürdőket. Az egész hazában ötvenöt fürdőhely és tizenkét kereskedelmi forgalmú ásványforrás jelenlegi állapotának megejtett felvételét dr. Oláh Gyula még e hónap folytán ki fogja egészíteni a hátralevő fürdők és ásványforrások felvételével, s elkészíti jelentését, melynek úgy általános, mint részletes fejtegetései bizonyára nagy mértékben hozzá fognak járulni ahoz, hogy hazánknak a gyógyforrásokban rejlő kincsei ismertekké, s a szükséges intézkedések megtétele vagy kezdeményezése útján élvezhetőkké is váljanak. egy része a megyei hivatalnokoknak Kispál Sándort, a mérsékelt ellenzéknek volt bukott jelöltjét, hajlandó felléptetni, azon indokolással, hogy ő megyei, mintha dr. Kemény János Erdélyben idegen lenne; és azon kikötéssel, hogy a szabadelvű párthoz csatlakozzék, amit Kispál el is fogadott és jelöltül — azon kijelentéssel, hogy bármily csekély pártja legyen, visszalépni nem hajlandó, — fel is lépett. A függetlenségi párt Kinizsy István nyugalmazott honvédőrnagy megválasztatása érdekében szintén megkezdte az akcziót. Tisza Lajos gróf választói körében. Gróf Tisza Lajos Dicső-Szentmártonba érkezett szept. 7-én (vasárnap). Ott tartott politikai expozéjáról a M. Polgár egyik munkatársa Dicső-Szentmártonból irja, hogy az rendkívüli hatást keltett s a gróf azon kijelentését, hogy 3 ízben való egyhangúlag megválasztása után, bár vérző szívvel, de válnia kell e kerület képviselésétől, a szegedi mandátumot fogadva el; de ez egy kötelék elszakadtával a többi mind megmarad és még szorosabbra fűződik : a kerület fájdalommal bár, de a hazafiúi kötelesség méltánylása folytán megnyugvással fogadta. Előbb Kinizsy Mihály, majd Gerendi István földbirtokos fejezték ki őszinte köszönetüket és hálájukat e kerület kitűnő képviseléséért s különösen a Dicső-Szentmárton székhely megtartásáért, a mivel gróf Tisza e megyét örökre lekötelezte; kérve kérték, hogy ha távozik is, de e kerület és annak érdekeit idegennek ne tekintse soha, a mit a gróf a legszivélyesebb biztatások mellett meg is ígért. A politikai expozéban állást foglalt a hat évi mandátum mellett és a jövő ülésszakon e kérdés eldöntését helyezte kilátásba. A sajtónak az egyéni becsületet és felekezeti türelmességet marcangoló kikapásai ellenében kilátásba helyezte az esküdtszékek helyett a rendes bíróságok működését. A főrendiház reformját a főispánok kizárásával, a vagyoni czenzus alapján rendezendőnek jelezte s a különböző hitfelekezetek főpásztorainak, úgy a tudomány képviselőinek királyi meghívóval való meghívását helyezte kilátásba stb. Délben 160 terítékre gazdag lakomát adott, amelyre a jelen voltak, pártkülönbség nélkül, a gróf vendégeiként meghivattak. A toasztok sorát Tisza Lajos nyitotta meg, a legelső magyar emberre : a királyra, a királynéra, a trónörökösre és a királyi családra köszöntve. Majd felköszöntötték: gróf Bethlen Gábor, Szilágyi Lajos alispán, Gerendi István, gr. Haller Jenő, Kispál Sándor, Sándor Kálmán, Kinizsy Mihály, Gál Domokos, Kinizsy István, Fekete Albert stb., legnagyobb részben a távozó Tisza Lajos grófot éltetvén s az elválás által az összeköttetésnek meg nem szakítását hangsúlyozva. Gróf Tisza Lajos utódjául senkit sem ajánlott, csak azt kérte, hogy a szabadelvű párt zászlóját jövőre is oly biztos győzelemre vigyék, mint ő vele. A közebéden megjelent megyei intelligenczia körében azonban máris megkezdődtek a kombinácziók és a legtekintélyesebb megyei párt báró Kemény János volt országgyűlési alelnök neve körül csoportosul, míg Egy német regényíró a székelyekért. A „Közoktatás“ után közöljük a következő czikket, melynek főként a kincstári birtokokra vonatkozó nézeteivel nem érthetünk ugyan egyet, de mint önálló és a székely kivándorlásokra reflektáló véleménynek szívesen helyet adunk. A czik a „Liebe und Rache“ czímü Simonféle regénynek előszavát is közli a következőkben : A derék német szerzőt regényének közrebocsátására Kralovánszky Györgynek azon nemes tette buzdította, mely szerint a nemes, lovagias székely nemzet javára 10.000 irtot hagyományozott. „A székelyeknek túlnépesedése és azoknak nagy szaporasága mellett nem lehet csodálni, úgy mond Simon úr, hogy Mária Terézia korától fogva 200.000-nél több székely vándorolt ki Moldvába, Oláhországba és más török tartományokba, és ott minden politikai jog és vallásszabadság nélkül nemcsak a görög szakadárságra, mohamedán és zsidó vallásra tért, hanem legnagyobb részt nemzetiségéből is kivetkezett és legtöbbnyire oláhvá lett.“ „Míg így keleten a szegénység és szükség a magyar koronának legnemesebb, legtehetségesebb és legmunkásabb fiait kivándorlásra kényszerítette, azalatt mindenféle kísérletet tettek, hogy távol idegen országokból a legelőnyösebb föltételek alatt idegen elemeket édesgessenek a magyarok földére, hogy azokkal a nagy terjedelmű magyar pusztákat benépesítsék, és a magyar népnek különben ki nem vihető elfajzását lehetővé tegyék. Így történt, hogy államférfiaink mindenféle bevándorlásnak kedveztek és a szegény székelyek támogatására semmit sem tettek; minek idővel az a következménye lett, hogy Magyarország néprajzi térképe hasonlóvá lett egy kiterített czifra bohócz köpenyhez.“ „E szerint valamint nem a született ozmánok voltak azok, akik egykor Magyarországot a török iga alá hajtották, hanem a hírhedt janicsárok, akik elrablóit magyar gyermekekből Stambulban mohamedánokká neveltettek és nemzetiségökből kivetkeztettek; épen úgy föltehető az a kérdés, vajjon nem lehetséges-e, hogy azok a kivándorlókt székelyek, kik előtt a magyar beszéd már idegenné lett, és a kiket a Rákóczy-induló hangjai épen oly hidegen hagynak, mint a magyart a románka (román-induló?), egykor mint ellenség állanak szemben hajdani hazájokkal ? Nem kellene-e a székelyek kivándorlásának, melyet a magyar elem testén levő nyílt sebhez lehet hasonlítani, — mely által a magyar nép testének legjobb nedvei mennek veszendőbe — míg mesterségesen idegen, ellenséges elemek oltatnak beléje — nem kellene-e a székely kivándorlásnak más, üdvösebb irányt adni, mi által az a helyett, hogy károssá válnék, hasznossá lehetne ?“ „Ilyen és hasonló kérdéseket tehetett magának Kralovánszky, e nemes hazafi is, mielőtt említett alapítványát tette és végrendeletében a székelyeknek Magyarországba leendő áttelepítését ajánlotta a magyar kormánynak, főképen pedig a magas klérusnak. „De még Kralovánszky előtt Fogarassy Mihály, mint nagyváradi kanonok, 1843—44.-ben figyelmeztette a magyar országos rendeket e régi nagy bajra, a nélkül, hogy saját nemzete javára tett erdő szavait meghallgatták volna. Majd ugyanazon Fogarassy, mint erdélyi püspök, volt az első, a ki Kralovánszky példáját követve, annak alapítványt 500 írttal növelte.“ Ugyanezen czélra szánta regényének tiszta jövedelmét a derék német szerző, ki előszava záradékaként a magyar nemzetben kora ifjúságától fogva a czivilizáczió előőrsét, a keresztnek a félhold elleni védőjét tekintette, melynél ő nemesebb, lovagiasabb népet nem ismer, melyet az Isten némi ártatlan gyengék mellett sok természetes erénynyel ékesített stb. így beszél egy német szerző a mi legéletbevágóbb érdekünkben; igy buzog, igy áldoz a