Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-09-16 / 142. szám

II. évfolyam. * Ki------------------------­jt ^ [§] Szerkesztőségi iroda: ® Sepsi-Szentgyörgy­ön: Gsilfi-utcza MatheoTics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: lótai-i­zomita-részvén­y-társulat hová az ilófínlési penzek és hirdetések ? bóri­ontoson küldendők. ^ ----------------------­Előfizetéti­ Av helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 6 fr­t — kr. Negyedévre . 2 fr­t 60 kr. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1884. szeptember 16. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik h­etenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért fi kr. Bélyegdijért külön 30 kr. JSJfcS­ fta 142. szám. (IT* Csikmegye részére : szerkesztőség­i kiadóhivatal § Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­­szerkesztő lakásán (kedd-utc­a, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. XR19-Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „S­Z­É­K­E­­l­Y N­E­M­Z­E­t­ ez i mű­ politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik heten­ként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség ese­tén melléklettel. Kk­ifizetési dm : egész évre . 10 frt. félévre ... 5 frt. Megyer­éd­­e . 2 frt. 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb­ postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A­­ JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet" kiadó tulajdonosa. A reformok. — szept. 15. (im.) Nagy zajt ütött az ellenzék tábo­rában egy szó a miniszterelnök szájából. Csak egy kis szó és úgy a szivéhez kapott mindenik, mintha valami csendes szélhűdés környékezte volna meg. A sajtó. Jól tudta azt mindenki, hogy a minisz­terelnök nyilatkozni fog a sajtó­törvény re­víziójáról , tehát készületlenül nem lepett meg senkit. És mégis akkora az izgultság a túlsó táborban, oly nagy a rémület, mintha most egy csapással agyonzúzta volna a mi­niszterelnök az ők összes existencziájukat. Mit is mondott a miniszterelnök ? Azt, hogy a mostani anarchista, nemze­tiségi és felekezeti izgatásokkal szemben a sajtótörvény kellő biztosítékokat nem nyújt. Szükség lesz tehát a szabad sajtó olyatán elfajulásait, a­minek az államellenes izgatá­sok, az antiszemitizmus tápanyagául szolgáló felekezeti támadások, a szoczializmusnak di­vatos üzérkedései, stb. a maga rendes fóruma előtt még idejekorán elfojtani. Ennek a szükségességét maga az ellen­zék is belátta régebben. Az ószlári rémper előtt és után egyhangúlag beismerte a sajtó pártkülönbség nélkül, hogy igenis van és létezik zsidó-kérdés. Hogy pedig ez Ma­gyarországon a felekezeti türelmesség és sza­­badelvűség példányszerű hazájában létezik, az nagy szégyene ennek az országnak. Mi­lyen szép czikkeket írtak volt akkor a la­­­pok, hogy a szabadeszmékkel, a humanitás elveivel összeférhetetlen az a muszkaszagu felekezeti gyűlölködés és hogy milyen ma­gasztos hivatása van a sajtónak a felekezeti háborúval szemben, békét és türelmet hir­dető tollforgatása által. Azóta nem változtak a viszonyok. A felekezeti izgatás népszerű cseleke­det­len. És rendszerrel fizetik napról-napra. Van rendes közlönye nyíltan bevalott czél­­lal, van hallgatag közlönye határozott és félre­ismerhetetlen antisemitikus tendencziá­­val. Ez az állapot tarthatatlanná vált. A sajtónak nem szabad ennél az őrületes harcz­nál zászlóhordozóul szolgálni. Kötelessége az államnak erre nézve mentő eszközökről gon­doskodni. És mit szólnak most a lapok ? Azt, hogy az egész antiszemitizmus csupa mesebeszéd. Nem volt itt zsidókérdés felekezet elleni tüntetés vagy izgatás soha és nem is lesz soha. A sajtó egyformán védelmezi a polgári jogokat és vallásszabadságot „urbi ett orbi“ , mire való hát itt még törvénye­sen is intézkedni oly dolgok megakadályozá­­sára, a­mik nem léteznek. „De strigi­s, quae non sunt.“ íme, így beszélnek tekintélyes ellenzéki lapok. Aztán higyjen nekik az ember , vagy igazodjék el, mi a manót is akarhatnak hát ők a maguk politikájukkal. A nemzet­ellenes izgatások — hogy a nemzetközi anarchikus hajlamokról ne is szóljunk — pláne merő koholmányok most már az ellenzék szemében. Évek óta egyebek sem teszünk, mint a sulferánnos szász lapok és dako-román olál­ lapok, meg a pánszláv újságok fészkelődé­­seinek regisztrálásával kínlódunk. Elmond­juk, hogy nekünk nem feladatunk a fajgyű­lölet szitása s kérve­ kérjük őket, tegyenek le immár azokról a hóbortos ábrándokról, a­mik a közös haza polgárait elválasztják egy­mástól testvériességben és együttes hazafias cselekvésben. A nemzetiségi sajtó mit felel nekünk naponta ? Telelármázzák a félvilágot a magyar barbarizmussal, mely őket „elnyomja“, nyel­vétől, hagyományos intézményeitől megfosztja és rájuk erőszakolja ezek helyett a maga faragatlan nyelvét, csiszolatlan instituczióit és nem hagyja őket szabadon gondol­kozni sem. Az egyik eme könyh­ullatás közben átka­csingat a fehérek birodalmába és a rubelek visszamosolyognak rá. A másik pedig a Dimbovicza partjára megy mosakodni és nagy dolgokat remél a román testvérek támo­gatásától. Ezen közben pedig folyvást rendezik a Ilora-ünnepélyeket, egyik nemzetiségi egylet a másik után terem, nő mint a gomba. Lapjaik telve gyűlölettel a magyar állam iránt, tettleges inzultácziókkal fenyegetőznek. Visszaidézik a 48-iki véres napok emlékét és a történelem ismétlődését helyezik kilátásba. Az állam tűrt békével. Még csak meg sem fenyithette az extravagáns urakat. Mert nem volt törvénye rá. Hagyta, hogy koket­­tirozzanak Oroszországgal, Romániával és hogy ássák alá titkos módokkal és eszkö­zökkel az állam belső és külső politikai nyugalmát. Most törvényt kér rájuk a mi­niszterelnök. S mit szólnak ehez az ellenzék lapjai? Mennyre-földre esküsznek, hogy nincs minálunk nemzetiségi kérdés. Itt horvátok, ráczok, tótok, bunyeváczok, szászok és olá­hok csupa ma született bárányok, velünk bé­kességben élő ártatlan teremtések. És Tisza Kálmán mégis meg akarja a sajtót rend­szabályozni. Nos tehát, ha az ellenzék gondolkozását és viselkedését még ezek után is megérti valaki, akkor az a valaki nagyon okos ember. Mi nem értjük. = Gróf Apponyi és választói. Gróf Apponyi Albertet, a választási mozgalmak folyamán tudvale­vőleg a Jászberényben folytatott agitácziókból eredt tüntetések és tettlegességek megakadályozták abban, hogy választóihoz szólhasson. Gróf Apponyi A. a vá­lasztás megtörténte óta sem jelent meg választói közt. A napokban azonban értesítette választóit, hogy lemegy hozzájuk, s Jászberény választóközönsége, va­sárnapra gyűlésre volt összehíva, hogy meghallgassa képviselője programmját. Az ottani mérsékelt ellen­zéki vezérférfiak közt az a hír van elterjedve, hogy gróf Apponyi ez alkalmat felhasználja arra, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök nagyváradi em­ncziá­­cziója szemben a saját, illetve a mérsékelt ellenzék álláspontját jelezze, kardja. Ezt a kiváltságot fel is használja Bartha úton-útfélen, a­hol szerét ejtheti. Ráles, mint a gyakorlott lesipuskás, a tisztességes emberre és kikeresi, hol lehet orvul támadni minden kö­vetkezmények nélkül. Egyik emberről, a­ki va­lamikor a tyúkszemére lépett neki, azt újsá­golja, hogy megdühödött, persze csak úgy tréfából; a másikról arezpiritó botrányos rágal­mat fogad el lapjában és vezérczikket ír róla, persze azt is úgy, hogy azért még sajtóperrel se támadhassa meg senki. S mikor már végig agyonlesipuskázott egy csomó tisztességes és előkelő állású embert és látja, hogy emberölő munkája még nincs befejezve, akkor neki­ront az isten oltárának, rádobja a tinta sarát az ur asztalára s pökhendi galgen-humorral odakiált az egyház szolgájának : „Várj meg te pap, meg­­tanu­lak én téged félni!“ Bartha Miklós egy csúnya kötekedő czikk­­sorozatot indított meg lapjában, az „Ellenzék­ben Szász Domokos kolozsvári ref. lelkész és egyházkerületi főjegyző ellen. A ki ezeket a czikkeket végig olvasta, az a köztiszteletben és általános becsülésben álló tudós főpapot még jobban szereti, jobban be­csüli, mint eddig. Szász Domokos urban meg akarta gyalázni Bartha Miklós az egyházat, melynek egyik legdíszesebb hivatalát tölti be, meg akarta bélyegezni benne a becsületes társa­dalmat, melynek a kitűnő főpap oly apostoli hivatásszerű fáradhatatlan harczosa; össze akarta törni Szász Domokosban a szabadelvű pártot, és mit nyert vele ? Megalázta Bartha Miklós maga­ magában az embert, a politikust és hírlapírót oly mélyen, oly helyrehozhatlanul, hogy már csak ez az egy ténye is elégséges lenne arra, hogy az összes ármádiák Dienstli-kardjai soha ne rehabilitál­hassák Barthát. A „Kolozsvári Közlöny“ Bartha Miklós el­járását egy ügyes czikkben méltó elbánásban részesíti. Átvesszük lapunkba egész terjedelmé­ben, mert jó tudni a Csíkszeredai választó­kö­zönségnek is, hogy miféle embert tiszteltek ők meg a kerület képviselésével. íme a K. Közlöny czikke: Én Bartha Miklós urat kritizálom. Bartha Miklós úré az érdem, hogy az uj idők e szellemét Kolozsvárra beplántálta. Néhány esz­tendő óta alaposan összeszid minden létező, elmúlt és jövendő dolgot. A lapját egy csutakoló tekercs­nek tartja, a­mivel végig­dörzsöli a társadalom egész testét. A vér kibuggyan sok helyt a durva munkára. Mindegy. A munkáját megkívánják sokan, épen mert durva. S mindenfelé ragadják a csutakolót és általános lesz a dörzsölés. Ez okán nagy háborgások történnek. Felzavarodik nálunk minden társaság. Fellázad a megdörzsölt tisztesség, jó hírnév, magánbecsület. Boszusággal zugnak és méltatlankodva és nemes haraggal eltelve háborognak. Az ember látja, a mint jön a vihar, erejé­nek nagyságát megmérheti s látnoki ihlet nélkül megjósolhatja, hogy elsodratik általa a fő csuta­koló mester és minden tanítványa. Akkor megjelen a levegőben egy csonka kéz. Valaki rázza és mutogatja. lm az én védel­mem ! Én béna vagyok. Gyöngédség a védtele­neknek. Ezt a csonkaságot méltatlanul kaptam. Mentsvárom. S a szivek ajtaja kinyílik, a könyörületes­­ség bemegy rajta, a vihar lecsillapodik s Bartha­ur pihen, hogy nemsokára újult erővel kezdje a csutakolást. Az a csonka kéz sokszor rázatik a levegő­ben. Az az instanczia sokszor nyujtatik be a közönséghez. De az emberek jók, jóságban ki nem fáradók. Hanem én úgy látom, hogy Bartha­ur nem­csak visszaél a csonkasággal, de egyedül magát látja jogosultnak arra, hogy csonkasága legyen. S ha másnak is van s ha tisztességadta csonkasága van, ő respektálja legkevésbé. A magáét uzsorával használja, a másé — a másé ... Bartha ur Szász Domokos urat harapja egy idő óta. Nagy kedvteléssel, kéjelgéssel cselekszi. Tudja, látja, hogy Szász Domokos úr csonka. Csonka, mert pap. Olyan ember, a­ki nem ve­het megbántott becsületéért elégtételt a tár­sa­d­a­l­m­i formák közt. Nem csaphatja vis­­­sza szemébe a mondónak a mondottakat, nem ajánlhatja fel vérét az igazért. A pisztolyt, a kardot nem veheti kézbe, mert a szeretet Urá­nak szolgája, áldásra használhatja csak a kezét. Csonka. Egyedüli menekvése csak a tör­vény, m­ikor emberi becsülete ennek igénybevé­telét parancsolja. Ezt tudja Bartha ur. Egyszer elmentek idáig. Elitélték Bartha urat rágalmazásért. Akkor kitanulta Bartha ur a törvény gyengéit is. Egy vonallal innen marad most annál, a­meddig a törvény keze ér. Lát­hatatlan alakokba búvik, orozva harap, óvato­san kap a sarkába. A törvény a bátor vagy az ügyetlen bűnöst sújtja. Bartha ur gya­korlott. És nem véve Szász Domokos urnak e hely­zetéből folyó csonkaságát figyelembe, ügye­sen támad. Méltányos-e, tisztességes-e, férfias-e ez a dolog? Ügyes bizonyosan. Szász Domokos ur azonban nem rázza kér­kedve a publikum előtt a csonkaságát, mint Bartha úr a maga kezét, hanem hallgat és tűr. Tűri a legraffinistabb gyanúsításokat, a legkép­telenebb vádakat. Tűr magán egy Barthát. Nem rázhatja le. Szükségesnek látom, hogy szóljak. Nem­csak az késztet rá, a­mit a czikk elején mond­tam, hanem a tisztesség. A Bartha ügyes üzelme késztet. Szeretnék tisztázni némely dolgokat. Utána jártam s­em leirom. Bartha azt mondja : „Pap megtánczoltatlak.“ A legszenvedélyesebb dühvel támad s a­mi ros­­­szat tud Szász Domokosról, elmondja. Egy részét leplezetlenül, a mást betakargatva. De a fél igaz­ságot csupán. Utat ad a sejtelemnek, a gyanú­sításnak. Példátlan jezsuitizmussal dob oda ke­gyetlen vádakat, buborékolva egy „ha“ szócskába. „Ha megtetted . . .“ De sejteti, hogy megtette. A törvény nem foghatja meg érte Bartha urat. Az emberek képzelme kiszínezi a vádat. A gyanú sebesebben szalad végig a lelken, mint a tűz az avaron. És megfogan. Ilyen féligazsággal be lehet bizonyítani a bibliából, hogy nincs Isten; be lehet bizonyítani, hogy a támadás e módja tisztességes. Mi mindaz, mit Szász Domokos ellen fel tudott hozni ? egyik, hogy halálba űzte Nagy Jánost; másik, hogy felpofozta Harag Viktor, mert egy szegény diák pénzét elnyerve, még útra­­valót sem adott; a harmadik, hogy kuglitársa­dalmat alapit, ide csábitja (?) a családapákat. . . Ennyi mindössze. Variálva, facsarva — de csak ennyi. Egy közpályán oly tevékenyen sze­replő, tehát annyi privát érdekbe ütköző férfiú­ról, mint Szász Domokos, össze­vissza ennyi... Tehát két halottal és egy ostoba állítással argumentál. Lássuk a halottakat. Idézlek Nagy János. Nem irom ide, hogy „kedves barátom“ voltál, mert Bartha is igy czimez. Ő, ki mindegyre felszakgatja a sírodat és a maga czéljai mellé állít téged segítségnek. Idézlek. Ujjamat sebedre teszem. És nem vérzik. Mert én nem bántottalak soha. Vakmerő Bartha, ha ő érint. Vakmerő vagy bűnbánó. Tán védekezik saját maga előtt az örök álomért, mely rád borult. Csak annyira szeretem az Ellenzéket, mint a­mennyire „kedves barátja“ volt Bartha Nagy Jánosnak. De az Ellenzékből mondom el, mi kergette a szegény embert halálba. Ez egyszer igaz lesz ebből a lapból az idézet, mert nem ő idézi magamagát. „Nagy János — úgymond a nevezett lap szerkesztői állásától való el­mozdításától fogva fájdalmas képzelő­déstől emésztetett, s ez üldözte a szerencsét­lent. Zülleni kezdett... Külsőségeket elhanya­golta ... Egy szörnyű pillanatban elölte ma­gát...“ (Eli. 1882. szept. 22.) Tehát tönkre ment, mert meg kelle válnia egy állástól, mely rá nézve életkérdés vala. Meg kelle válnia? Mit mond az Ellenzék ? „Szász Domokos — úgymond — kitartó harczosa a közügyeknek, ott van mindenütt a küzdők sorai között, nem kimél sem fáradságot, sem időt.... Olyképen támadtatott meg (Nagy János által), hogy az egyházi közhivatalnok s a magánbecsületében sértett emberre elviselhetet­len vala ez, mert a megtámadott erkölcsi exisz­­tencziáját tette lehetetlenné. A sértett (t. i. Szász Domokos) be kellett, hogy perelje ....“ (Eli. 1881. jan. 22.) Ezt megtette Szász Domokos ur. Beperelte. Nagy János visszavonta a sértést, a czikket az esküdtszéki tárgyalás előtt. Hát Szász Domokos a pap is visszavonta a pert. Erre az Ellenzék azt írta ujabbkori kedves barátjáról, Nagy Jánosról : „Megdöbbenünk, megbotránkozunk a sülye­­dés a sötét bizonyítványai előtt. Arczunkba sző­ Szász Domokos. — szept. 15. Bartha Miklósnak, a „csonka hősnek,“ szabadalma van az emberszólásra és becsület­­rablásra: patentírozta azokat neki a Dienstli

Next