Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)
1885-05-23 / 79. szám
III. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Söpsii-Szentí Györgyön: Csiki-utcza Nagy Elek-féle ház, nova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová az előfizetik pénzek és hirdetések ^ hómentesen küldendők. ^ ft fel ®------------------------Előfizetési ár helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 fit — kr. Félévre . . 5 fit — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. SÍIK«ti Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1885. május 23. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 79. szám. -is^SS Csikmegye részére : szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. faaft Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czímü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre. . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánnyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. Szünet. — május 22. Az országgyűlés első ülésszaka véget ért. A legfelsőbb királyi leirat felolvastatván, szétoszlott a képviselőház a hosszú szünidőre. Törvényhozó honatyák, paragrafusokba mélyedő államférfiak hazautaznak, kiki a maga otthonába és lesz belőle békés családapa, boldog nagyapa, szántóvető gazda s az elnök csengettyűje helyett sipolni fog a cséplőgép gőzszelepe, hosszú tárgyalások unalmas órái helyett széles szénarendek üditő illatában találja fel azt a gyönyörűséget, amit a főváros czifra palotái meg nem szerezhettek neki. A jól megérdemlett pihenés napjai ezek. Hosszú, négy hónapig terjedő szünete lesz az országgyűlésnek, de szükségképen pihenőt kellett tartani a nagy munka után. Mert míg egyfelől a kezdeményezés terhes feladatával megbízott kormánynak a közigazgatás és általában az állam adminisztráció részére föl kell dolgoznia a nyert anyagot, gondoskodnia kell a szentesített törvények végrehajtásának módozatai felől, addig másfelől elő kell a kormánynak készülnie a jövő ülésszakra, be kell vezetnie az előterjesztendő törvényjavaslatokat, hogy a jövő ülésszak munkaanyaga minél világosabb és minél könnyebben feldolgozható legyen. Ilyenformán ez a hosszú szünet, ami négy hónapig tart, csak láttam csalódás. Csak a képviselőházra nézve szünet az és nem egyszersmind a minisztériumokra. Minél több az alkotott törvény, annak végrehajtása körül annál éberebb adminisztráczió szükséges. És minél szokatlanabb, vagy újabb valamely törvény által szentesitett instituczió, annál keményebb harczot kell vívnia az adminisztrácziónak a létező állapotokkal, vagy hagyományos viszonyokkal, melyeket érzékenyen talált az új alkotással a törvényhozás. Nem lehet tehát abszolút munkaszünetelésről szó a törvényhozás terén még akkor sem, mikor a képviselőház tagjai Baden- Baden árnyas lombjai alatt whisteznek, vagy a Balaton hullámai közt hűsölnek. A törvényhozás munkája alkotmányos kormányforma alatt szakadatlan. Örökmozdony, amelynek szerkezete fölött a legéberebb kormányosok őrködnek. És ezt a folyton működő munkás gépet beli sokszor akarták a lefolyt ülésszak alatt is megakasztani. Nagy érdeme az a szabadelvű pártnak, hogy ellene állt minden ilyen kísérletnek. Mert a most bezárult ülésszak nevezetes és nagyfontosságú alkotásai ki voltak téve a személyes ambíciók és hazafiatlan párttendencziák legelkeseredettebb támadásainak, úgy, hogy a szabadelvű párt részéről nagy önmegtagadásnak, férfias türelemnek láttuk nem egyszer kiváló tanújeleit akkor, midőn a támadásokat — habár rendelkezése alatt állottak — nem viszonozta hasonló fegyverekkel. Sok kellemetlen órák folytak le a képviselőház első ülésszakában, amelyeknek kínos hatása nem maradt csupán a törvényhozói terem négy fala közt, hanem átcsapott annak hulláma az országba szerteszélyes, szerencsére károsabb eredmények nélkül. Sok esetet tudnánk idézni, nem egy szenvedélyesebb szónok nevét fel tudnók itt jegyezni annak bebizonyításául, hogy az első ülésszak tárgyalásai közben maga a parlament tekintélye ellen is meggondolatlan merényletek követtettek el. Alkalmat szolgáltatott egy-egy felhevült ellenzéki szónok a külföldi sajtónak olyan ítéletek emucziálására, amelyek a magyar parlamenti élet tisztességére nem voltak épen a leghízelgőbbek. Mindezekről hosszasan lehetne itt beszélni és nagyon keserű szemrehányásokat tehetnénk érte az ellenzék előkelőbb vezértagjainak , de hát ne bántsuk. Ezek a visszaemlékezések nekünk épen olyan fájdalmasok most, mint a minő arczpirítók voltak azok a tények akkor. Annyi tény, hogy dacára a létesített alkotások ellen irányzott támadásoknak, az első ülésszak befejezésekor mégis bizonyos megnyugvással kell visszapillantanunk a lefolyt ciklusra. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk s a törvényhozás munkálataira csak általánosságban is visszapillantanánk, el kell ismernünk, hogy az első ülésszak szerencsés volt. Nagy anyaghalmazt akkora precízióval feldolgozni, a nemzet életébe vágó intézkedéseket oly tapintattal hozni létre, mint azt ez első ülésszak alatt láttuk: a legpesszimisztikusabb politikát is kielégíthetné. És ebben — ismételjük — a kormányozó hatalom tapintatosságán és előrelátásán kívül nagy érdeme van a szabadelvű pártnak, mely törhetetlen bizalommal a fennálló, ez idő szerint legjobb kormányzat iránt, törvényhozói kötelességét férfias eréllyel, higgadt megfontolással és bölcs belátással oldotta meg. Lehetővé tette, hogy a megindult irányban minden fennakadás nélkül evezhessen az állam hajója. És erre most nagy szükség van. Válságos napokat élünk. Ki tudja, mit hoz a holnap, vagy hova sodor bennünket is a megindult áramlat ? Ilyenkor a tapintatosság első dolog. Ilyenkor a dolog mélyére ható politikai belátással bíró párt megérdemli az elismerést. A szabadelvű párt pedig ilyen volt a lefolyt ülésszak alatt is. B. N. = Alsó-Fehérmegye főispánja. A képviselőházban kedden f. hó 19-én mutatta be az elnök Tisza Kálmán belügyminiszter 1950. évi. számú átiratát, melyben a miniszter arról értesíti a házat, hogy a császári és apostoli felsége f. hó 16-án kelt legfelsőbb elhatározásával báró Kemény Kálmánt, a szászrégeni választókerület ez idő szerinti országgyűlési képviselőjét Alsó-Fehérmegye főispánjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ugyanez nap közölte a „Budapesti Közlöny“ a legfelsőbb kéziratot, mely így hangzik : A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére, br. Kemény Kálmánt Alsó-Fehérmegye főispánjává nevezem ki. Kelt Bécsben, 1885. évi május hó 16-dikán. Ferencs József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. Az örök kortes harcz. ni. — máj. 21. Ami pedig most következik, az kisebb dolog, de ez is elegendő világosság arra, hogy felismertessék a Tarjagosi Üléskedés . A Madarász József sárkeresztturi kerületében, tudvalevőleg, alig van intelligens ember, de minden faluban van egy néptanító, s ezek kivétel nélkül a Madarász József hívei. Nincs is ellene semmi kifogásunk. Ha szeretik Madarászt, az ő dolguk és szerelmi viszonyukba nem akarunk avatkozni. Elég az hozzá, hogy a néptanítók mint nem helyest hozták föl Madarász előtt Trefort ama intézkedését, hogy tanfelügyelőnek nem a néptanítókat, „hanem más osztályokból“ szed embereket, s kérték, tegyen e dologban valamit. Hogyne tenne ! Tudjuk azt, hogy a jó kortes minden képviselő előtt kedves ember, s hogy ennek kérését, ha csak lehet, teljesíteni szokták a képviselők. Madarász azonfelül még kapott is rajta, hogy Trefortba beleköthet. Nem is késett vele. Vágott hozzá a néptanítók érdekében egy olyan interpellácziót, hogy kihallatszott Sárkereszttura. Ez ellen sincs semmi kifogásunk, hanem aztán az ellen a korteskérdés ellen, melyet az interpelláczióval s a miniszter válaszával úgy mellékesen elkövetett. Trefort, amint várni lehetett, azt válaszolta, hogy : „Ott veszem a tanfelügyelőt, ahol találom. Ha néptanítók közt találok rá alkalmas egyént, onnan, ha nem találok hát máshonnan.“ Ami nagyon természetes, mert anélkül, hogy a néptanítóknak akár tekintélyükből, akár érdemeikből levonni kívánnánk, meg fogják ők engedni magok is, elismerik magok is, hogy ma még (később lehet, sőt hisszük) de ma még nincs kifejlődve tekintélyük annyira, amennyire hogy kifejlődve legyen, egy ilyen állás követeli; sem jövedelmeik nem voltak még eddig olyanok, hogy a társadalmi érintkezések magasabb igényének megfelelő fellépést elsajátíthatták volna. Hogy mindez később megjön, nemcsak reméljük, de akarjuk is, mégpedig fokozatos fejlesztéssel, nem pedig oly erőltetéséül a dolognak, hogy a társadalom minden osztályával érintkező tanfelügyelői állásra, minden áron néptanító neveztessék ki. Hát mondjuk, amit Trefort mondott, azt a józan ész és felfogás szerint mondta, a mellett, hogy a néptanítókra való akár hivatkozást, akár megjegyzést gondosan került, nagyon jól tudván, hogy bármely megjegyzést félremagyarázna, s tőkecsinálásra használna fel Madarász. Pláne tudni lehetett, hogy az interpelláczió másrészről oly tőrbeejtés akar lenni, melyből nem vergődhetik ki a miniszter. A néptanítókról akármit, de valamit szólnia kell, s legyen az akármi, de oda fog magyaráztatni Madarász által, hogy a néptanítók sértésnek vegyék. Trefort felismerte a kelepczét, és úgy szólván még a „néptanító“ kifejezést is kikerülte. Válasza egészen tárgyilagos volt és általános helyesléssel fogadtatott. Nem így Madarász József által. Madarász József belátta ugyan, hogy reményeiben csalatkozott, de kortesfogásától azért nem állt el; nem fogadta el a miniszter válaszát, mert ? — „Mert abban sértést látott a néptanítók ellen.“ Hogy melyik szót, avagy kifejezést találta sérelmesnek, azt nem mondta, — ám találják ki a néptanítók — elég az, ha ő reá mutat, hogy a válaszban sértés vagyon. Semmi kétség, hogy a sárkereszttúri kerület néptanítói a választ szintén sérelmesnek fogják találni. Hogy miért? Azt ugyan nem fogja okadatolhatni senki, de ha Madarász annak találta, mégis csak kell benne lenni valami sérelmesnek. Madarász pedig annak találta azért, mert hogy annak fogja találni, feltette magában még az interpelláczió előtt, mert tessék az ellenzéki interpellácziókat jól szemügyre venni, hát kortes czélból lesz elmondva valamennyi. Azaz ma már az egész ellenzéki állásfoglalás nem egyéb, mint minden további komoly czél nélkül való, országos önző korteskedés Tisza ellen. És ezt, a pusztán korteskedésből agitáló Budaházi Illéskedést nem lehet hovatovább annyira leplezni, hogy a kormány elleni támadásokban maga a nagyközönség föl ne ismerje a kortes-czélt. Nemsokára megérjük, hogy amint egy ellenzéki képviselő felszólal, avagy interpellál, a közönség már előre és mosolyogva fogja kérdezni: Vajjon mi ennek a kortes-czélja ? És csak keresse, rá fog akadni bizonnyal. Csakhogy nem ez egy ellenzéknek a feladata, mert ilyen feladattal az igazságszeretet nemcsak hogy meg nem férhet, de mint érzék, tökéletesen eltompul s oda viszi az embert, ahova már vitt is nagyon sokat, hogy tti. a kormány cselekedete felett helyes bírálatot mondani nem lesz képes és ebből kifolyóan nem lesz képes arra, hogy az ország helyzetét megítélje. S vajjon nem mutatkoznak e jelenségek már most is ? Mert hogy lehetne az máskülönben, hogy a kormány mindig rosszat csinál; mindig helytelen manipulácziókba megy ; mindig az ország kárával dolgozik ; folytonosan a gazdák elpusztítására, az ipar tönkretevésére működik, stb. s mégis egy olyan országos kiállítást mutat be a világnak, amelyen a magyar ipar és gazdászat eddig még csak nem is álmodott produktumokkal áll elő. És ekkor az ellenzéki lapok elkezdik a kiállítást, a haladást megénekelni, a kormányt pedig ütni, csapni, rágalmazni, szóval tökéletesen jelezni azt, hogy most már sem józan felfogásuk, sem itélőtehetségük nincs helyén, hogy megölte azt a korteskedés, a miután okos embernek menni nem lehet. Tóvölgyi Titusz: A szászok igazságszeretete. i. Hétfalu, máj. 21. Midőn a szászok a magyar nemzetet utánutfélen a más nemzetiségek elnyomásával vádolják, nem érdektelen egy pillantást vetni az ő kulisszáik mögé, hogy meglássuk, hogyan bánnak ők a magyarokkal ott, ahol ők az urak, p. o. az egyházi téren. A fenntebbi czim alatt nehány adatot akarok a nyilvánosságra hozni. A türkösi magyar evangélikusok Brassómegyében a brassói esperességben, régi idő óta a csernátfalusi anyaegyházhoz tartoznak. Vasárnaponként odajárnak a templomba, de hétköznapi isteni tiszteletüket otthon a türkösi iskolában tartják a közöttök lakó tanítónak, ki egyszersmind felszentelt segédlelkész, vezetése alatt. Építettek volna ők már régen templomot, mert míg a csernátfalusi anyaegyház 1738 lelket számlál, addig a türkösi hívek száma 1816. Azonkívül a türkösi hívek sokkal módosabbak, mint a csernátfalusiak. Ámde a szászok, akik még az egyházi élet fejlődésének is ellenségei, ha magyar jellegű, a templomépítésre irányuló törekvéseket a maguk rafinériájával igen ügyesen mindig el tudták nyomni. Végre a mostani segédlelkész Kis Árpád kifogott a privilégiumos hősökön és a templom f. évi márczius végén elkészült. A szász konzisztórium erről értesülvén, kiküldötte az esperest, hogy a templomot a türkösiek kívánsága szerint áprilben szentelje fel. És az esperes urunk születése után az 1885. évi ápril 6-án d. e. 9 órakor tengernyi nép jelenlétében felhágott a főajtó lépcsőzetére, kezébe vette a templom kulcsot és tört magyarsággal tudtára adta a türkösieknek, hogy „ezt a templomot a türkösi hivek építették*) és én azt a közhasználatnak ezennel átadom, menjetek be hát nagy ihatósággal**) a templomba.“ A felszentelés megtörtént, az esperes azt végignézte s csak akkor hallata újra szavát, mikor a diszebéden a pecsenyét már körül hordozták, akkor is hogy német felköszöntőt mondjon az osztrák császárra, amiből mi hétfalusiak persze csak annyit értettünk, hogy most inni kell. Ebéd után az esperes az örvendező csángóknak kijelenté, hogy „a templom mától kezdve zárva marad“ s aztán ott hagyta őket a faképnél. Lehetetlen azt a jelenetet leírni, amely erre a kijelentésre következett. A csángók boszankodtak, egyesek átkozódni kezdtek, a Brassóból és a vidékről összegyűlt vendégek pedig kaczagtak, így végződött az épületes ünnepély. Az esperes meg lehet magával elégedve. A templom pedig már két hónapja lesz, hogy zárva van, a falára valami kópé csángó gyerek nagy betűkkel felpingálta: „Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne.“ Az esperes eljárása következetlen volta mellett, azok előtt, akik a viszonyokat nem ismerik, érthetetlen is. Megkísértjük tehát annak magyarázatát adni. A türkösiek a templomépítéssel együtt az’ anyaegyházzá való alakulást is kimondották. Más felekezeteknél a hitélet ilyetén jelenségét örömmel szokták üdvözölni. Nálunk máskép áll a dolog. A szászok az uj magyar evangélikus egyházak alakulásának kézzel-lábbal ellene dolgoznak, mert minden uj magyar ev. ekklézsia alakulásakor két szavazattal erősödnek a magyarok az esperességi gyűlésen.***) Ezért gördítettek, a brassói magyar evangélikusoknak is mindenféle kigondolható módon annyi akadályt ttjokba, hogy azoknak az önállás iránt 1882-ben határozatiig kimondott óhaja még ma, 1885-ben, tehát a negyedik évben sem nyerhetet valósulást, sőt— ha jól vagyok értesülve — az egyház az ő szándékától elállani volt kénytelen. Ezért kellett bezárni a türkösi templomot is. Ezen tény következtében ugyanis a hívek figyelme egy időre elfordul az anyásítás tervétől; egyelőre azon fognak lenni, hogy a bezárt templom kinyitására nyerjenek engedélyt, ezért fut*) A türkösiek egészen a felszentelés órájáig nem tudták, hogy a templomot ők építették. **) Azt akara mondani: áhitatossággal. Az esperes bizonyosan az ünnepélyt követő díszebédet forgatta elméjében, azért botlott a nyelve. ***) Az esperességi gyűlésre minden ekklézsia két képviselőt küld.