Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)
1892-12-03 / 184. szám
X. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1892. deczember 3. 184. szám. IlSepsi-Szentgyörgyön : Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat, hová az elfizetést pénzek és hirdetésit bérmentesen küldendők. -------------------------------T-S BOS SZÉKELY NEMZETPOLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Előíizetesi ár : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. _________Negyedévre ■ 2 frt 50 kr._______ Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ------------------------Csikmegye részére: szerkesztőségi kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Udvarhelymegyi tisztit. társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvarhely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők. ”T--------------------------------------T*q) N nyilttér sora IS kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Szerkesztőségi iroda: ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton reggel egy nagy íven, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre 5 frt negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemz.et“ kiadótulajdonosa. Szakadás. — decz. 3. Sokkal nevezetesebb és sokkal fontosabb következményeiben a szakadás a szélsőbaloldal és nemzeti párt között, hogysem azt a napi sajtó egyszerűen tudomásul venné csak és azután napirendre térne fölötte. S nem is tér napirendre. Klubbokban, pártgyűléseken, folyosókon és magán összejöveteleknél még mindig a fölött folyik a vita: várjon lesz-e fúzió s ha lesz, most-e vagy később. Ez a kérdés szoros kapcsolatban áll az Eötvös Károly minapi beszédével, amelyben a népszerű szélsőbaloldali szónok felmondta a barátságot Apponyinak és a nemzeti pártnak. És mivel a két dolog közt lévő logikai összefüggés nyilvánvaló, lehet a két tárgyról egy és ugyanazon órában, egy és ugyanazon czikkben beszélgetni. A legelső, amit a figyelmes szemlélő észrevett, az, hogy az Eötvös Károly beszédét nagyon rossz néven vette a nemzeti párt. Nagyon lehangolta ezt a pártot az a szatirikus visszautasítás, melylyel „az eddig létezett fegyverbarátság“ felmondatott. Merész volt és gúnyos az Eötvös fellépése, de a szélsőbaloldal nagy többsége élénken helyeselte azt. Mert megunta a függetlenségi párt, hogy ő mindig csak a gesztenyét kaparja ki a nemzeti párt számára , s ahol utczai tüntetést, házbeli obstrukciót kell rendezni, ott mindig a függetlenségi párt vegye az akciót kézbe, de ahol bizonyos viszontszolgálatok teljesítéséről lenne szó, például a választásoknál, ott a nemzeti párt nem enged a maga sanszaiból egy talpalatnyit sem. Belátta a szélsőbaloldal, hogy a nemzeti pártnak jó hasznát vette sok ízben, a véderővitánál, a Hentzy-ügynél és sok egyéb „nehéz“ kérdésben, de a nemzeti párt ilyen alkalmi támogatása soha sem volt őszinte , annak mindig volt valami tartalékos háttere, amely ott lebegett a miniszteri zsöllyék fölött láthatatlanul — kegyes ábrándozás formájában. Nagyon jól tudja a függetlenségi párt, hogy a nemzeti párt úgynevezett támogatása csak lépvessző volt s a szélsőbaloldal eszköz a balközép kezében arra nézve, hogy Apponyi és pártja kormányra segíttessék. Nos, — gondolta magában Eötvös Károly — érje el Apponyi egyedül a miniszteri széket: elég hosszú a keze hozzá. De ők abban, hogy Apponyi kormányra jusson, nem lesznek részesek. És felmondta a felajánlott fegyverbarátságot a nemzeti pártnak. Emiatt a Pesti Napló, Magyar Hírlap s a Budapesti Hírlap éles czikkekben fakadnak ki s úgy tüntetik fel az Eötvös Károly álláspontját, mint a mely nem az egész párt felfogása s mint a mely külön áll a párt eddig tanúsított eljárásán és eddig követett irányán. S nagy elégtételt találnak a Polónyi felszólalásában, aki igenis, hangsúlyozza a nemzeti párttal való szövetség szükségességét — a függetlenségi párt „jól felfogott érdekéből.“ Persze, akik csak a kimondott szót hallják és a nyomtatott betűt olvassák, azok igazat fognak adni Eötvösnek is, Apponyinak is, sőt Polónyinak is — kiki a maga szempontjából. Hanem akik mélyebben belátnak a titkosan rejtegetett párttendencziák üvegébe, azok nem fognak igazat adni sem Eötvösnek, sem Apponyinak, sem Polónyinak. Eötvös Károly beszédében tudniillik az a legérdekesebb és legfontosabb, amit nem mondott el. Amit elhallgatott és csak a legbeavatottabbak által engedett a sorok között sejtetni. Van esze Eötvösnek, hogy ő a fúziót ajánlotta Apponyinak. Tudja, hogy egy fúzió bekövetkezése esetén a nemzeti pártból a szélsőbaloldal is megkapja a maga hányadát s az így is tekintélyes számú párt tetemesen növekednék vele. De ez még mind semmi volna azon óriás előnyhöz képest, hogy a kormánypárt és a szélsőbaloldal között megszűnnék egy balközép párt lábatlankodni (mert az Ugron-párt nem számít). Ez esetben egy jöhető választásnál csupán a szabadelvű párt és a szélsőbaloldal versenyeznének s a függetlenségi párt hiszi, hogy ilyen után, de csakis egy középpárt hiányában, valaha megkaphatja a többséget. íme a prókátori furfang. Ezért akarja Eötvös mindenképen a fúziót. De mivel másnak is van esze, tehát épen e miatt nem lesz meg a fúzió. Maga a kormány sem mondhat le egy vele ugyanazon közjogi alapon álló oppozíczió létezéséről s föl kell tennünk róla, hogy még az esetben, ha Apponyit néhányad magával be is vinné a kormánypártba, magát a balközép pártot, mint oppozícziót fentartatná továbbra is. Apponyi azonban sokkal jobban van immár a saját pártjának angazsálva, hogysem a híveit politikai következmények nélkül elhagyhatná magától. Pedig hát szívesen lerázná őket a nyakáról. S ha volt valaha igaza a Pesti Naplónak, most csakugyan az van, hogy a fúzió lehetetlen. Ahhoz — úgymond — hogy fúzió legyen, három olyan faktor egyező akarata szükséges, melyek közül ma még egyik sem nyilatkozott. Az első tényező Apponyi és a nemzeti párt, akik határozott oppozícziót képeznek a Wekerle-kormánynyal szemben is és a fúzió szándékát még eddig nem hangoztatták A másik faktor Wekerle és a szabadelvű párt : ezek ha a fúziót kívánnák, most tettek volna ez iránt kísérletet , de épen ellenkezőleg, a válságot Apponyi nélkül oldották meg. A harmadik faktor a király, aki ha a nemzeti párt politikáját kormányra szeretné juttatni, Apponyit hivatta s tanácsát kérte volna , amit pedig a korona nem tett, így beszél a Pesti Napló. S ez egyszer, valljuk meg, okosan beszél. Nem lesz fúzió, hiába van szakadás a két ellenzéki párt között. (im.) nity-törvényjavaslatot és több kisebb fontosságú ügyet fog tárgyalni. E napon a képviselőház nem tart ülést. Hétfőn azonban ülést tart a képviselőház, melyen az országgyűlés első időszaka fog berekesztetni; a következő keddi napon megnyillik az új ülésszak és az alakulás lesz napirenden. A képviselőház munkarendje. A kévpiselőház pénteki ülése igen rövid volt, mert egyedüli tárgya az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló törvénycikk módosítását tárgyazó törvényjavaslat harmadszori megszavazása volt. A mai, szombati napon a főrendiház az indem i történelmi hűség. — Az egyházpolitikai kérdéshez. — Brassó, decz. 2. Közleményeim a vonal alatt szoktak megjelenni, amely hely mulattató és ismeretterjesztő dolgozatok számára van fentartva, ahol tehát nem politizálnak. Én sem fogok politizálni, ámbár azon kérdések, amelyekkel foglalkozni kívánok, napjainkban kiválóan politikai színezettel bírnak, amennyiben vallási ügyekre vonatkozván, a társadalom minden rétegében erős hullámokat vernek. Értem ezek alatt a vallásszabadság, a kötelező polgári házasság és az általános polgári anyakönyvek behozatalát. Napjainkban egyszerre nagyot fordult a világ kereke. Irányi Dániel 1889. május havában a parlamentben így szólott : „Kérjetek és megadatik nektek, zörgessetek és felnyittatik“, mondja a szentirás. „Húsz esztendeje, hogy kérek és zörgetek ; 20 esztendeje, hogy sürgetem a vallásszabadság behozatalát, és a néhai vallásügyi miniszter úr nem átallotta azt mondani, hogy a vallásszabadság disszoluczióba sodorná Magyarországot.“ Trefort miniszter alatt ezen nagy kérdések megoldást csakugyan nem nyertek és ő indokolta is ebbeli szívós vonakodását 1886 február havában a képviselőház nyílt ülésében tett következő nyilatkozatával: Bismarck herczegre hivatkozott Thaly képviselő úr ! Nincs olyan nagy ember a világon, aki ne tévedhetne. (Thaly Kálmán : Még Trefort is !) Trefort miniszter : ügy van, én is. Megengedem, gyakran tévedek és míg élek, fogok is tévedni. Nil humatii a me alienum. (Élénk éljenzés és tetszés.) Hanem Bismarck herczeg előidézett egy dolgot és ezt, ha annyi hatalma volna, hogy a történtet nem történtté tehetné, azt hiszem, szívesen tenné nem történtté , mert rendkívül nagy bajokat okozott magának és Németországnak, ez a „Kulturkampf.“ Szeretne belőle kibontakozni és nem tud. Az én egyházi politikám az, hogy fentartsam a békét az országban. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Igenis, nekünk kultur-harczra nincs szükségünk. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A néhai miniszter által említett „nagy bajok“ közül idézek egyet Brecht Tódornak 1891- ben második kiadásban megjelent ily czimű könyvéből: „Papst Leo XIII. und der Protestantismus“, mely könyvre alább még viszszatérek : XIV. A pápa és a német belügyi politika. Németország belső politikai viszonyainak legmélyebb mélypontját (Tiefpunkt) az jelzi, midőn a pápa közbenjárása a szeptennátus kérdésben kikéretett, mert ezen lépés annak bevallását jelenti, hogy a katholikus pártnak sikerült az egész birodalmi politikát megbénítni.“ A XV-ik szakaszt pedig így végzi: „Politikai téren a német protestánsok feladata lesz egy ultramontán parlamenti uralom visszafordulását elhárítni, ha nem akarjuk, hogy minden német birodalmi törvényt a pápának és a centrumnak teendő egyházpolitikai engedménynyel ezentúl is megfizetni kényteleníttessünk.“ Ilyen kényszerhelyzetbe jutottak a 30 millió lelket számláló német protestánsok 16 millió katholikussal szemben. Rettegnek XIII. Leótól, kinek czélja, Brecht szerint, Németország rekatholizálása. Gróf Andrássy Gyula 1881. szeptember 24-én a főrendek házában a kötelező polgári házasságról tartott beszédében a tárgyat elméleti és gyakorlati szempontból fejtegetvén, utóbbira nézve ezeket mondá : A sors úgy akarta, hogy én sok évet olyan országokban éltem át, hol a kötelező polgári házasság be van hozva. És én megvallom : a kép, melyet ott láttam, egészen más benyomást tett reám, mint én azt az elméletben magam elé rajzoltam. Láttam, hogy ez intézmény által csak két áramlat van kielégítve, egyfelől az, amely egyátalán vallást nem ismer, másfelől az, mely türelmet nem ismer és kizárólag a felekezeti álláspontot állítja előtérbe. Ami e két szélsőség közt fekszik, a kötelező polgári házasságban megnyugvást nem talál, úgy tapasztaltam, hogy ezen intézmény a családokban, a társadalomban a türelmetlenséget, a felekezeti súrlódásokat legnagyobb mértékben fokozza. És épen ezen okból nem kívánom, hogy ezen intézmény nálunk valaha behozassák. De van még más momentum is arra, amiért én a kötelező polgári házasságot nem szívelem. Én ugyanis ezen intézményt az állami mindenhatóság és az egyházi mindenhatóság közötti harcz eredményének tartom, amely harczban nincs győző, hanem csak legyőzött. És habár utóbbi időben az ilyen harczban az állam szokott győzni, mégis azt hiszem, hogy egyházpolitikai kérdésekben a sovány megegyezés többet ér a legfényesebb győzelemnél. Nos, ma már a nevezett magyar államférfiak nézete túlhaladott álláspont. A fenn említett egyházpolitikai intézmények a kormány által elvileg proklamálva vannak, s életbeléptetésük valószínűleg nem hosszú idő alatt várható. Nagy volt e felett az „országos gaudium“, mint Vajay István képviselő magát kifejezte; de a történelmi hűség kedvéért mondjuk ki az igazat, hogy ez nem a liberalizmus diadalmas vívmánya ; mert ha a liberalizmus győzelme volna, akkor gróf Andrássy Gyula, Trefort és más jeles férfiak, kik a szóban lévő gyökeres vallási reformokkal szemben komoly aggodalmakat tápláltak, valamint a szabadelvű párt maga, mely e nagyfontosságú kérdések megoldását oly hosszú időn át mostanig elodázta, mindnyájan illiberálisok lettek volna. Hanem követelménye a mellőzhetlen társadalmi szükségletek kielégítésének, a házassági jog terén fennálló, s abszolúte tarthatatlan viszonyokkal szemben, mint ezt gróf Apponyi Albert az államférfias belátás magaslatán álló hatásos szónoklatával oly világosan kimutatta, hogy ezen határozott nyilatkozatért, mint olyanért, „mely nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a vallási téren a nyugalom és béke helyreálljon“, a miniszterelnök is azonnal nagy köszönetét s elismerését nyilvánítani helyén levőnek tartotta. Hiszen nem tagadta gr. Apponyit sem a liberális eszmék hatalma a magasba, hanem — saját bevallása szerint — a közmorált bántó jelenségek észlelése volt az, mely őt lássan kint és fokonkint meggyőzte a reform föltétlen szükségességéről. Nem volt tehát helyén semmiképen az a nagy bejelenja a vallási liberalizmussal, sem az a: „most jöjjenek ide a papok“féle diadalittas kiabálás , mert ily kihívó viselet mellett hiába mondja gr. Apponyi igen helyesen, hogy a „küzdelemre nincsenek provokálva az egyházi faktorok“, ők abban mégis, mint Vajay képviselő beszéde mutatja, hadüzenetet látnak. De nem helyes a liberalizmus sallangjának előtérbe tolása s annak oly kirívó fitogtatása még egy további nagyon nyomatékos okból, t. i. azon nagy nehézségekre való tekintetből, a melyek a nemes gróf szavai szerint a reform megvalósításánál még legyőzendők lesznek. Ezen nehézségekről a nemes gróf nagyszabású beszédében semmit sem mondott. A kormány legjobban ismeri őket. De tud a nagy közönség is közülök néhányat XIII. Leónak 1890. január 10-én kelt körleveléből, melyben a következő tételek is előfordulnak : „Az Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embernek“. Erre gróf Zichy Nándor a főrendiház folyó év november 21-iki ülésén szintén hivatkozott. „Megállapítani azt, hogy mik az Isten