Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)

1892-12-03 / 184. szám

X. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1892. deczember 3. 184. szám. IlSepsi-Szentgyörgyön : Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jók­ai-nyom­da-részvén­y-társulat, hová az elfizetést pénzek és hirdetésit bérmentesen küldendők. -------------------------------T-S BO­S SZÉKELY NEMZET­POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Előíizetesi ár : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. _________Negyedévre ■ 2 frt 50 kr._______ Hirdetmények dija­ : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ------------------------­Csikmegye részére: szerkesztőség­i kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját h­áz) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhelymegyi tisztit. társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvar­hely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők. ”T--------------------------------------T*q) N nyilttér sora IS kr. A hird­etmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Szerkesztőségi iroda: ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű­ politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szomba­ton reggel egy nagy íven, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre 5 frt negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utalvá­nyokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemz.et“ kiadótulajdonosa. Szakadás. — decz. 3. Sokkal nevezetesebb és sokkal fontosabb következményeiben a szakadás a szélsőbalol­dal és nemzeti párt között, hogysem azt a napi sajtó egyszerűen tudomásul venné csak és azután napirendre térne fölötte. S nem is tér napirendre. Klubbokban, pártgyűléseken, folyosókon és magán össze­jöveteleknél még mindig a fölött folyik a vita: várjon lesz-e fúzió s ha lesz, most-e vagy később. Ez a kérdés szoros kapcsolatban áll az Eötvös Károly minapi beszédével, a­mely­ben a népszerű szélsőbaloldali szónok fel­mondta a barátságot Apponyinak és a nem­zeti pártnak. És mivel a két dolog közt lévő logikai összefüggés nyilvánvaló, lehet a két tárgyról egy és ugyanazon órában, egy és ugyanazon czikkben beszélgetni. A legelső, a­mit a figyelmes szemlélő észrevett, az, hogy az Eötvös Károly beszé­dét nagyon rossz néven vette a nemzeti párt. Nagyon lehangolta ezt a pártot az a szati­rikus visszautasítás, melylyel „az eddig léte­zett fegyverbarátság“ felmondatott. Merész volt és gúnyos az Eötvös fellépése, de a szélsőbaloldal nagy többsége élénken helye­selte azt. Mert megunta a függetlenségi párt, hogy ő mindig csak a gesztenyét kaparja ki a nemzeti párt számára , s a­hol utczai tün­tetést, házbeli obstrukc­iót kell rendezni, ott mindig a függetlenségi párt vegye az akc­iót kézbe, de a­hol bizonyos viszontszolgálatok teljesítéséről lenne szó, például a választá­soknál, ott a nemzeti párt nem enged a maga sanszaiból egy talpalatnyit sem. Belátta a szélső­baloldal, hogy a nem­zeti pártnak jó hasznát vette sok ízben, a véderővitánál, a Hentzy-ügynél és sok egyéb „nehéz“ kérdésben, de a nemzeti párt ilyen alkalmi támogatása soha sem volt őszinte , annak mindig volt valami tartalékos háttere, a­mely ott lebegett a miniszteri zsöllyék fö­lött láthatatlanul — kegyes ábrándozás for­májában. Nagyon jól tudja a függetlenségi párt, hogy a nemzeti párt úgynevezett támoga­tása csak lépvessző volt s a szélsőbaloldal eszköz a balközép kezében arra nézve, hogy Apponyi és pártja kormányra segíttessék. Nos, — gondolta magában Eötvös Ká­roly — érje el Apponyi egyedül a minisz­teri széket: elég hosszú a keze hozzá. De ők abban, hogy Apponyi kormányra jusson, nem lesznek részesek. És felmondta a fel­ajánlott fegyverbarátságot a nemzeti pártnak. E­­­miatt a Pesti Napló, Magyar Hírlap s a Budapesti Hírlap éles czikkekben fakadnak ki s úgy tüntetik fel az Eötvös Károly ál­láspontját, mint a mely nem az egész párt felfogása s mint a mely külön áll a párt ed­dig tanúsított eljárásán és eddig követett irá­nyán. S nagy elégtételt találnak a Polónyi felszólalásában, a­ki igenis, hangsúlyozza a nemzeti párttal való szövetség szükségességét — a függetlenségi párt „jól felfogott érde­kéből.“ Persze, a­kik csak a kimondott szót hallják és a nyomtatott betűt olvassák, azok igazat fognak adni Eötvösnek is, Apponyi­nak is, sőt Polónyinak is — kiki a maga szempontjából. Hanem a­kik mélyebben be­látnak a titkosan rejtegetett párttendencziák üvegébe, azok nem fognak igazat adni sem Eötvösnek, sem Apponyinak, sem Polónyinak. Eötvös Károly beszédében tudniillik az a legérdekesebb és legfontosabb, a­mit nem mondott el. A­mit elhallgatott és csak a legbeavatottabbak által engedett a sorok között sejtetni. Van esze Eötvösnek, hogy ő a fúziót aján­lotta Apponyinak. Tudja, hogy egy fúzió be­következése esetén a nemzeti pártból a szél­sőbaloldal is megkapja a maga hányadát s az így is tekintélyes számú párt tetemesen növekednék vele. De ez még mind semmi volna azon óriás előnyhöz képest, hogy a kormánypárt és a szélsőbaloldal között meg­­szűnnék egy b­a­lk­ö­z­é­p­ pár­t lábat­­lankodni (mert az Ugron-párt nem számít). Ez esetben egy jöhető választásnál csupán a szabadelvű párt és a szélsőbaloldal versenyez­nének s a függetlenségi párt hiszi, hogy ilyen után, de csakis egy középpárt hiá­nyában, valaha megkaphatja a több­séget. íme a prókátori furfang. Ezért akarja Eötvös mindenképen a fúziót. De mivel más­nak is van esze, tehát épen e miatt nem lesz meg a fúzió. Maga a kormány sem mondhat le egy vele ugyanazon közjogi alapon álló oppozíczió létezéséről s föl kell tennünk róla, hogy még az esetben, ha Ap­­ponyit néhányad magával be is vinné a kor­mánypártba, magát a balközép­ pártot, mint oppozícziót fentartatná továbbra is. Apponyi azonban sokkal jobban van im­már a saját pártjának angazsálva, hogysem a híveit politikai következmények nélkül el­hagyhatná magától. Pedig hát szívesen le­rázná őket a nyakáról. S ha volt valaha igaza a Pesti Napló­nak, most csakugyan az van, hogy a fúzió lehetetlen. Ahhoz — úgymond — hogy fú­zió legyen, három olyan faktor egyező aka­rata szükséges, melyek közül ma még egyik sem nyilatkozott. Az első tényező Apponyi és a nemzeti párt, a­kik határozott oppozícziót képeznek a Wekerle-kormánynyal szemben is és a fú­zió szándékát még eddig nem hangoztatták A másik faktor Wekerle és a szabadelvű párt : ezek ha a fúziót kívánnák, most tet­tek volna ez iránt kísérletet , de épen el­lenkezőleg, a válságot Apponyi nélkül oldot­ták meg. A harmadik faktor a király, a­ki ha a nemzeti párt politikáját kormányra sze­retné juttatni, Apponyit hivatta s tanácsát kérte volna , a­mit pedig a korona nem tett, így beszél a Pesti Napló. S ez egyszer, valljuk meg, okosan beszél. Nem lesz fúzió, hiába van szakadás a két ellenzéki párt között. (im.) nity-törvényjavaslatot és több kisebb fontosságú ügyet fog tárgyalni. E napon a képviselőház nem tart ülést. Hétfőn azonban ülést tart a képviselőház, me­lyen az országgyűlés első időszaka fog berekesztetni; a következő keddi napon megnyillik az új ülésszak és az alakulás lesz napirenden.­­ A képviselőház munkarendje. A kévpiselő­­ház pénteki ülése igen rövid volt, mert egyedüli tár­gya az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló tör­­vényc­ikk módosítását tárgyazó törvényjavaslat harmad­szori megszavazása volt. A mai, szombati napon a főrendiház az indem­­ i történelmi hűség. — Az egyházpolitikai kérdéshez. — Brassó, decz. 2. Közleményeim a vonal alatt szoktak megje­lenni, a­mely hely mulattató és ismeretterjesztő dolgozatok számára van fentartva, a­hol tehát nem politizálnak. Én sem fogok politizálni, ám­bár azon kérdések, a­melyekkel foglalkozni kí­vánok, napjainkban kiválóan politikai színezettel bírnak, a­mennyiben vallási ügyekre vonatkoz­ván, a társadalom minden rétegében erős hullá­mokat vernek. Értem ezek alatt a vallásszabad­ság, a kötelező polgári házasság és az általános polgári anyakönyvek behozatalát. Napjainkban egyszerre nagyot fordult a világ kereke. Irányi Dániel 1889. május havá­ban a parlamentben így szólott : „Kérjetek és megadatik nektek, zörgessetek és felnyittatik“, mondja a szentirás. „Húsz esztendeje, hogy ké­rek és zörgetek ; 20 esztendeje, hogy sürgetem a vallásszabadság behozatalát, és a néhai vallás­ügyi miniszter úr nem átallotta azt mondani, hogy a vallásszabadság disszoluczióba sodorná Magyarországot.“ Trefort miniszter alatt ezen nagy kérdé­sek megoldást csakugyan nem nyertek és ő in­dokolta is ebbeli szívós vonakodását 1886 feb­ruár havában a képviselő­ház nyílt ülésében tett következő nyilatkozatával: Bismarck herczegre hivatkozott Thaly képviselő úr ! Nincs olyan nagy ember a világon, a­ki ne tévedhetne. (Thaly Kálmán : Még Trefort is !) Trefort miniszter : ügy van, én is. Megengedem, gyakran tévedek és míg élek, fogok is tévedni. Nil humatii a me alienum. (Élénk éljenzés és tetszés.) Hanem Bismarck herczeg előidézett egy dolgot és ezt, ha annyi hatalma volna, hogy a történtet nem történtté tehetné, azt hiszem, szívesen tenné nem történtté , mert rendkívül nagy bajokat okozott magának és Németországnak, ez a „Kulturkampf.“ Szeretne belőle kibontakozni és nem tud. Az én egyházi politikám az, hogy fentartsam a békét az országban. (Élénk helyeslés és tetszés a jobb­oldalon.) Igenis, nekünk kultur-harczra nincs szükségünk. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A néhai miniszter által említett „nagy ba­jok“ közül idézek egyet Brecht Tódornak 1891- ben második kiadásban megjelent ily czimű könyvéből: „Papst Leo XIII. und der Pro­testantismus“, mely könyvre alább még visz­­szatérek : XIV. A pápa és a német belügyi politika. Németország belső politikai viszonyai­nak legmélyebb mélypontját (Tiefpunkt) az jelzi, midőn a pápa közbenjárása a szeptennátus­ kér­­désben kikéretett, mert ezen lépés annak be­vallását jelenti, hogy a katholikus pártnak sike­rült az egész birodalmi politikát megbénítni.“ A XV-ik szakaszt pedig így végzi: „Politikai téren a német protestánsok feladata lesz egy ultramontán parlamenti uralom visszafordulását elhárítni, ha nem akarjuk, hogy minden német birodalmi törvényt a pápának és a c­entrumnak teendő egyházpolitikai engedménynyel ezentúl is megfizetni kényteleníttessünk.“ Ilyen kényszerhelyzetbe jutottak a 30 mil­lió lelket számláló német protestánsok 16 millió katholikussal szemben. Rettegnek XIII. Leótól, kinek czélja, Brecht szerint, Németország reka­­tholizálása. Gróf A­ndrássy Gyula 1881. szeptember 24-én a főrendek házában a kötelező pol­gári házasságról tartott beszédében a tárgyat el­méleti és gyakorlati szempontból fejtegetvén, utóbbira nézve ezeket mondá : A sors úgy akarta, hogy én sok évet olyan országokban éltem át, hol a kötelező polgári házasság be van hozva. És én megvallom : a kép, melyet ott láttam, egészen más benyomást tett reám, mint én azt az elméletben magam elé rajzoltam. Láttam, hogy ez intézmény által csak két áramlat van kielégítve, egyfelől az, a­mely egyátalán vallást nem ismer, másfelől az, mely türelmet nem is­mer és kizárólag a felekezeti álláspontot állítja előtérbe. A­mi e két szélsőség közt fekszik, a kötelező polgári házasságban megnyugvást nem talál, úgy tapasztaltam, hogy ezen intézmény a családokban, a társadalomban a türelmetlensé­get, a felekezeti súrlódásokat legnagyobb mér­tékben fokozza. És épen ezen okból nem kívá­nom, hogy ezen intézmény nálunk valaha beho­zassák. De van még más momentum is arra, a­miért én a kötelező polgári házasságot nem szí­velem. Én ugyanis ezen intézményt az állami mindenhatóság és az egyházi mindenhatóság kö­zötti harcz eredményének tartom, a­mely harcz­­ban nincs győző, hanem csak legyőzött. És ha­bár utóbbi időben az ilyen harczban az állam szokott győzni, mégis azt hiszem, hogy egyház­­politikai kérdésekben a sovány megegyezés töb­bet ér a legfényesebb győzelemnél. Nos, ma már a nevezett magyar államfér­fiak nézete túlhaladott álláspont. A fenn említett egyházpolitikai intézmények a kormány által el­vileg proklamálva vannak, s életbeléptetésük va­lószínűleg nem hosszú idő alatt várható. Nagy volt e felett az „országos gaudium“, mint Vajay István képviselő magát kifejezte; de a történelmi hűség kedvéért mondjuk ki az igazat, hogy ez nem a liberalizmus diadalmas vívmánya ; mert ha a liberalizmus győzelme volna, akkor gróf Andrássy Gyula, Trefort és más je­les férfiak, kik a szóban lévő gyökeres vallási reformokkal szemben komoly aggodalmakat táp­láltak, valamint a szabadelvű párt maga, mely e nagyfontosságú kérdések megoldását oly hosszú időn át mostanig elodázta, mindnyájan illiberálisok lettek volna. Hanem köve­telménye a mellőzhetlen társadalmi szükségle­tek kielégítésének, a házassági jog terén fenn­álló, s abszolúte tarthatatlan viszonyokkal szem­ben, mint ezt gróf Apponyi Albert az ál­lamférfias belátás magaslatán álló hatásos szó­noklatával oly világosan kimutatta, hogy ezen határozott nyilatkozatért, mint olyanért, „mely nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a vallási téren a nyugalom és béke helyreálljon“, a mi­niszterelnök is azonnal nagy köszönetét s elismerését nyilvánítani helyén levőnek tartotta. Hiszen nem tagadta gr. Apponyit sem a liberális eszmék hatalma a magasba, hanem — saját bevallása szerint — a közmorált bántó jelenségek észlelése volt az, mely őt lás­sa­n k­i­n­t és fokonkint meggyőzte a re­form föltétlen szükségességéről. Nem volt tehát helyén semmiképen az a nagy bejelenja a vallási liber­alizmus­sal, sem az a: „most jöjjenek ide a papok“­­féle diadalittas kiabálás , mert ily kihívó viselet mellett hiába mondja gr. Apponyi igen helyesen, hogy a „küzdelemre nincsenek provokálva az egyházi faktorok“, ők abban mégis, mint Vajay képviselő beszéde mutatja, hadüzenetet látnak. De nem helyes a liberalizmus sallangjának előtérbe tolása s annak oly kirívó fitogtatása még egy további nagyon nyomatékos okból, t. i. azon nagy nehézségekre való tekin­tetből, a melyek a nemes gróf szavai szerint a reform megvalósításánál még legyőzendők lesznek. Ezen nehézségekről a nemes gróf nagyszabású beszédében semmit sem mondott. A kormány legjobban ismeri őket. De tud a nagy közönség is közülök néhányat XIII. Leó­nak 1890. január 10-én kelt körleveléből, mely­ben a következő tételek is előfordulnak : „Az Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embernek“. Erre gróf Zichy Nándor a főrendi­ház folyó év november 21-iki ülésén szintén hi­vatkozott. „Megállapítani azt, hogy mik az Isten

Next