Székely Nemzet, 1898 (16. évfolyam, 1-195. szám)

1898-01-03 / 1. szám

Január 3. a nemzeti követelésekben és törekvésekben eddig egyedül álló sikert jegyezhet fel. Továbbá a miniszterelnök működésénél­ legkiválóbb eredmé­nyeként kell feljegyezni azt a benső egyetértést király és nemzet közt, mely abban nyért kifeje­zést, hogy ő Felsége a magyar fővárosnak tíz olyan nemzeti nagyság szobrát ajándékozta, a­kik a közélet különböző terein a magyar nem­zet nagyságáért és függetlenségéért működtek. A legközelebbi jövő égető kérdései közé az Ausztriához való közgazdasági viszony rendezése tartozik, amit eddig a miniszterelnöktől távol álló okokból nem lehetett elérni. Ausztria túlsá­gos követelései és zilált parlamenti viszonyai szükségessé tették a provizóriumot, mert ennek a gazdasági viszonynak nem szabad állandóan a politikai agitáczió tárgyát képezni, amely agitá­­czió alatt első­sorban a magyar állam polgárai érdekeinek kell szenvedniök. Magyarország e kérdésben tökéletesen az 1867 : XII. t. sz. alapján áll, melynek rendel­kezéseit híven teljesíteni akarja, de tökéleteseb­ben meg akarja óvni azokat a jogokat is, me­lyeket e törvény biztosít neki. Magyarország fenn akarja tartani a közös vámterületet, de ha a viszonyok Ausztriában nem változnak, ha a másik szerződő fél túlzott követeléseket köt ki, akkor az 58. és 68. §-ok alapján egy pillanatig sem habozunk az önálló vámterület létesítésével. Egész Európa Magyarországot tartja e pil­lanatban a monarchia súlypontjának és mely ma­gyarnak volt érdekében ezt a kedvező véleményt elrontani. Miután K. Bánffy miniszterelnök sajná­latát fejezte ki a fölött, hogy a kiegyezési tár­gyalások miatt a lefolyt évben a közigazgatási reform nem kerülhetett szőnyegre, kijelenti, hogy nagy önérzettel mondhatja, miszerint Magyarországot jóval előbbre vitte nemzeti ideáljai felé. A parlamentben a leghevesebben támadták őt, sőt még hazaárulással is vádol­ták, de a kivívott sikereket tekintve, emelt fővel utasíthatja vissza az összes vádakat, me­lyeket az ország közvéleménye alig méltat figye­lemre s amelyek nem tényeken alapulnak, hanem személyes animozitáson és ezért a képviselőház­ban nincs jogosultságuk. Magyarország közvéle­ménye a kormánynyal és a szabadelvű párttal van, mert az ellenzék a saját hívei táborában sem tudott hangulatot kelteni működése mellett. Legjobban kitűnik ez most, mikor az Ausz­triával való gazdasági kiegyezésről van szó. Itt oly viszonyok következtek el, melyekért a fele­lősség nem mi reánk hárul. Húsz főnyi törpe kisebbségnek sikerült erőszak és terrorizmus alkalmazásával hazaellenes módon előtérbe tolni a saját ambíc­ióját és meghiúsítani rendezett viszonyok teremtését. A külföld véleménye Ma­gyarországra rendkívül kedvező és húsz exaltált képviselőből álló csoport mer vállalkozni arra, hogy e véleményt elrontja abban a pillanatban, midőn Magyarország az európai hatalmak sorába áll. Húsz embernek a meggondolatlan, könnyelmű és a hazaárulással határos eljárása egy lehetetlen helyzetet teremt. És most, miután e helyzet meg van teremtve, számolnunk is kell vele és e helyzet rendezését czélzó fáradozásaiban lényegesen tá­mogatja­­. Bánffy miniszterelnököt ő Felsége a király alkotmányos érzelme, aki az alkotmány megsértését a legalaposabban kárhoztatja, mint a magyar alkotmánynak legelső és legelőkelőbb védője. Támaszkodva a korona és a közvélemény feltétlen bizalmára, a nagy szabadelvű párt bi­zalmára támaszkodva és támaszkodva sok év tapasztalataira, felhívja K. Bánffy miniszterelnök a pártot, hogy szorosan és erősen tartson össze, mert a párt egysége teszi lehetővé, hogy min­dent elérjen, amit elérni akar és erre méltó. Legyünk egyetértők és erősek, így fejezte be beszédét báró Bánffy miniszterelnök, mert most elérkezett a pillanat, amikor nem szabad gyáván meghátrálni, hanem egyesült erő­vel sikereket kell elérni. Éljen a király ! És zúgva ismétlődött az éljenzés a minisz­terelnökség nagy elfogadótermén keresztül és amint végighangzott a teremben, egy nagy bizalmi nyilatkozattá vált K. Bánffy miniszterelnök és minisztertársai mellett. Kétségtelennek tartjuk, hogy künn az egész országban végtelen megelégedéssel fogadják újév napjának ezt a eseményét.­lasztmányok működése főbüntetésére pedig ren­delkezésre áll az „E. M. K. E.“ Hivatalos Ér­tesítő. Tekintettel, hogy az igen­­. Elnökség már ismeri a teendőket és fölösleges nekünk a jól ismert hiányokat fejtegetnünk, hazafias szolgála­taink fölajánlásával az ügy érdekében még egy­szer kérve az intézkedések megtételét vagyunk Kolozsvárit, 1897. deczember 12 én, az igazgató-választmány nevében és megbízásából. Honfiúi üdvözlettel. Gr. Béldy, Sándor József, elnök, t. alelnök, főtitkár, bocsátkozzunk analizálásába amaz átalános föl­fogásnak, hogy : „Egyik embernek sikerül minden, a másiknak semmi.“ Nos hát ha szóról szóra nem lehet is elfo­­fogadni a föltevést, sok tekintetben alapja van, de amely alapra rá­akadni a lehetetlenségek közé nem tartozik s az emberi tapasztalás megadta a közmondást ezekhez is. Például: „Mindenre születni kell.“ „Ne fogj ahoz amihez nem értesz.“ És itt elértünk ama stádiumhoz, melynél igénybe vehetjük a szellemek segítségét, a­mely segítség az alkotás czéljával nem ellenkezik. Nem czélja ugyanis az alkotásnak, hogy az ember nem az ő erejéhez és képességéhez mért küzdelmekre fecsérelje az ő erejét, pedig ha a sükertelen küzdelmek mennyei statisztikájába tekintünk, a legtöbb sükertelenség innen ered. (Folyt. köv.) Nevelés­ hazaszeretetre. A háromszékmegyei tanítótestület központi választmánya által a járáskörökhöz kidolgozás végett kiadott s a bíráló bizottság által legjobb­nak talált munkát, a szerzője N­a­g­y Imre, 1897. november 13 én S.-Szentgyörgyön tartott tanítói gyűlésen olvasta fel. Az érdemes pályamunka a következő : Azon földhöz, hol születtünk, hol őseink pihennek, mindnyájan ragaszkodunk. De ezen ragaszkodás mégis csak tervszerű nevelés által válik hazaszeretetté. A hazaszeretet fejlesztésére tehát kétségtelen szükség van s igy a tanítónak foglalkoznia kell azon módozatokkal, melyeknek segélyével a hazaszeretetre nevelés nemes felada­tának sikerrel felelhet meg. A hazaszeretetről Kölcsey így ír : „Szeresd a hazát! Boldog le-­szesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod érezhetni, a­mint kell.“ Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre leg­méltóbb érzelmeinek, de Bök kívántatik, míg an­nak tiszta birtokába juthatunk. Minden erény önáldozattal jár, feláldozásá­val pillanatnyi kényünknek, megtagadásával ön­hasznunknak s nem ritkán, hajlandóságunk vagy gyülölségünk elnémitásával ; azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent a mit élted folyta alatt az ezed izzadásában gyüjtöttél ; mindent a mit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz : ja­vaidat, kincseidet, házad népét és saját élete­det naponként és pillanatonként érette föl kell szentelned. Mert tudd meg e szóban : haza foglal­tatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész összessége! Oltár, atyáid által Istennek építve; ház, hol az élet első örömeit izleléd; föld, melynek gyümölcse föltáplált, szüleid, hitve­sed, gyermekeid, barátaid, rokonaid s polgár társaid egytől-egyig csak kiegészítő részei annak. A költő idézett soraiból kitűnik, hogy a haza­­szeretet legszentebb erény­e csak nemesített szívben lakozhatik. De lássunk eszközöket, melyeknek segélyével hazaszeretetre, a legszentebb erényre nevelhetjük tanítványainkat. A tanítás első fokától kezdve hazafias szel­lem vezesse a tanítót. Legyen magyar e testben, lélekben. Szavaiból, tetteiből lássák ki a magyar nemzeti ügy mellett való igaz lelkesedése. Ked­­veltesse meg mér az I-ső osztályban tanítvá­nyaival édes anyanyelvünket mesékben, versek­ben, dalokban. A beszéd és értelemgyakorlatok alapján, a család, szülőház, község ismertetésével nyílik szép alkalma a tanítónak növendékei fo­lyékony, zsenge lelkébe oltani az otthon iránti forró szeretetet. A III-ik osztályon kezdve az olvasó könyvekből olvasson elő a tanító alkalmas történelmi tárgyú olvasmányokat, azokat szabatosan, lelkesedéssel adja elő saját szavaival is növendékeinek, dicsérve a nemes szép tettet, elítélve a hazafiatlan rut cselekményeket. Sőt a gyermekekkel lehet a szép, vagy rut tettről az ítéletet levonatni. Természetes, hogy egyes tör­ténelmi tárgyú olvasmányok elbeszélés végett a növendékeknek felhagyandó!­. A Hl-ik, IV-ik osztályban s azon felül is a földrajz tanításánál nyílik még szép tere a ta­nítónak a hazaszeretet ápolására. Ha pl. az Olt folyóról tanít, elbeszélheti, hogy ez a folyó hűt­len hazájához, itt születik, de elhagyja hazáját, bemegy Oláhországba s talán ez teszi hűtlenné az Olt mellett lakó székely véreinket is, mert ezen folyó mellől vándorolnak ki legtöbben Ro­mániába. Le kell itt festeni a kivándorlók szo­morú sorsát, pl. nem hallja többé édes anyanyel­vét, nem a vallás vigasztaló szavát, idegen, is­meretlen arczok megvetéssel tekintenek reá, min­den oly rideg, barátságtalan körülötte. E szo­morú tapasztalat alatt meglepi az embert a honi vágy, amiből betegség következik, azután ínség, nyomor a hazáját elhagyottnak osztályrésze. Az ily szerencsétlenek mily örömest vissza (Befejező közi. köv.) SZÉKELY NEMZET. E. M. K. E. Az E. M. K. E. igazgató választmánya a következő köriratot intézte a vidéki szakosztá­lyok elnökségeihez kifejtendő munkásságának tájékoztatására. Igen tisztelt Elnökség ! A gyász után, a­mely egyesületünket első rendes elnökének elvesztése által érte, itt az ideje, hogy az Emke újult tevékenységgel kezd­jen működése folytatásához, melynek első fela­­data az egyesület teljes megszilárdítására, az ügyvezetés és vagyonkezelés körében a szüksé­ges reformok behozatala, a fiókválasztmányok életének felélénkítése, a tagdíj-ügyek rendezése és az alkotások körében minél szorgalmasabb és kitartóbb hangyamunka. Ez okból a­mi különösen a fiókválasztmányo­kat illeti, tisztelettel fölkérjük, hogy hatásköre területén különösen a régi tagokat számbavéve, a szegénység, elhalálozás vagy más alapszabály­­szerű ok által indokolt törléseket eszközölve, új tagokat gyűjtsünk, az egyesület megalakítása óta az életbe kilépett új nemzedéket az egyesü­let kötelékéb­e bevonjuk és az Emité vidéki éle­tében azt a mozgékonyságot és életerőt létesít­sük, a­mely szükséges, hogy a központ és a voltaképi működési terület közt az egyensúly meglegyen és az igazgató-választmány és fiók­választmányok közt a bizalom, szolidaritás és egyetértő eljárás teljesen kifejlődhessék és meg­szilárduljon. Ily c­élból elhatároztuk azt is, hogy gyűlé­seikre, ha az hozzánk bejelentetik és ez iránt kívánság nyilvánul, központi küldöttet menesz­­tünk, a viszonyokhoz képest­­, fiókválasztmánya­­inkat gyakrabban meglátogatjuk és általán azt a belső összefüggést ápoljuk, a­mi az egyesület további felvirágzásához nélkülözhetetlenül szük­séges és elodázhatatlan. Abban a reményben, hogy ezen felkérésünk, és illetve intézkedésünk a 1. fiókválasztmány helyeslésével találkozik, kérjük buzgó fáradozását, a tagok számbavételét, a szükséges számú ívek, alapszabályok megküldésének jelzését és ettől függetlenül is oly javaslatai megtételét, melyeket követnünk kell, hogy központi segédkezésünkkel a saját élete fellendülését előmozdíthassuk, nem tévesztve szem elől, mikép a tisztikar és igazgató­választmány legerősebb buzgalma is meddő, vagy csak félmunkát végezhetünk, ha oly fontos élet­szerveink, a fiókválasztmányok bármely okból lankadást vagy kifáradást mutatnának, a­minek a czél érdekében megtörténnie, végbemennie nem szabad. A szervezéshez, gyűjtéshez szolgálunk Évi jelentésünk kivonatával, melyet ily czélból több ezer példányban fogunk sokszorosítani, a fiókva­ B­ELFÖLD. — január 3. A quóta. A „Budapesti Közlöny“ s ezzel egyben a bécsi hivatalos „Wiener Zeitung“ a következő legmagasabb királyi, illetőleg csás­ári elhatározást teszi közzé : Kedves bár­ó Bán­ffy ! Minthogy a ma­gyar korona országainak és a birodalmi ta­nácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között azon arányra nézve, melyben azok az 1898-ik évben a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. t. c. 19., 20. és 21. §§ ai (1867. de­czember 21-én kelt törvény 3. §-a kir. törv. lap 146. szám) értelmében létesítendő egyez­mény nem jött létre , a közös ügyek költségei­hez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvény 21. §-a (az idézett törvény 3 § a) alapján akképen döntöm el, hogy az arány, melyhez a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok a közös ügyek költségeihez az 1897. évi XXIII. t. sz. (1887. évi május 21-én kelt törvény kir. törv. lap 47. szám) alapján az 1888-tól 1897-ik évig terjedő időközben járultak, az 1898-ik év tartamára is változat­lanul fenntartatik. Utasítom önt, hogy ezt köztudom­ásra hozza. Kelt Bécsben, 1897. decz. hó 30-dikán. FERENCZ JÓZSEF s. k. B. Bánffy s. k. Ezzel egyben közzéteszik a hivatalos lapok a delegácziók határozatainak, vagyis a közös költségvetésnek királyi, illetőség, császári jóváhagyását is, még­pedig az egész budget szövegével együtt. Mind a két királyi elhatározás a miniszter­­elnökök, a magyar Bánffy b., az osztrák pedig Gautsch b. ellenjegyzésével van ellátva. Nem lesz rendelet. — jan. 3. A magyar kormány karácsony szombatján tar­tott minisztertanácsában foglalkozott azzal a nehéz, kérdéssel, hogy mittevő legyen, ha a provizóriumos javaslatból január elsejéig nem lesz törvény. Lukács László pénzügyminiszter azt a javaslatot tette, hogy rendeleteket ne bocsássanak ki, hanem, a­mennyiben és a­mikor netalán szükségesnek mutatkoznék, a pénzügyi közegeknek adandó utasításokkal egyen­lítsék ki a fölmerülhető nehézségeket. A miniszter­tanács hozzájárult ehhez a javaslathoz s a pénzügy­miniszter fölutazott Bécsbe, hogy közölje az osztrák kormánynyal a megállapodást s kikérje és meg­nyerje annak helybenhagyását a korona által, a­mi meg is történt. A magyar kormány meg is maradt ezen az állásponton, bár a szabadelvű pártnak igen tekinté­lyes tagjai a legutolsó napokban is úgy nyilatkoztak, hogy a rendeletek kibocsátása ez idő szerint a leg­közvetlenebb eljárás. Mint a Bud. Hirl. írja, ezt hangoztatta Tisza István gróf is a szabadelvű párt 1. számú klubjában. A kormány tehát nem fog rendeleteket kibocsátani. Egyik fő oka ennek az, hogy megtörtén­hetett volna, miként a rendeletek törvényességét kétségbe vonják s a bíróságok is esetleg ily érte­lemben dönthetnek, a­mi beláthatatlan következésü komplikáczióknak lett volna a forrásává. A vámügyekben nem forog fönn semmiféle ren­delkezésnek szüksége , a bankügyben pedig pusztán megállapodást kellett létesíteni a status quo föntartá­­sára nézve a kormány és az osztrák-magyar bank között. Ezt a megállapodást már alá is írta a pénz­ügyminiszter. Nincs kizárva ugyan, hogy valamely kötekedő úriember a törvényen kívüli állapotra való utalással megtagadhatja az állami pénztáraknál az osztrák-magyar bank jegyeinek elfogadását. Ez eset­ben törvényes fizetési eszközül szolgáló tallérokkal fognák kielégíteni s ha aztán zsákban kellene a kom­­petencziáját elc­ipelnie, bizonyára nem ismételné meg a bankjegyek visszautasítását. Az osztrák minisztérium által kibocsátott szük­­ségrendelet a statusquo ideiglenes föntartását ahhoz a föltételhez fűzi, hogy a magyar korona országai­ban is föntartassék a jelenlegi állapot és a viszo­nosság. A magyar kormány egyszerű átiratban érte­sítette az osztrák kabinetet arról, hogy ennek a fel­tételnek elég fog létetni. Irodalom­ és művészet. Petőfi legjobb arczképe. Azon alkalomból, hogy a Petőfi Társaság a jövő évi márcz. 15-re egy díszes P­­­ő­fi­ A­l­b­u­m­o­t készül kiadni, amely a nagy költőre vonatkozólag minden érdekes adatot és rajzot fel fog ölelni, újból felmerült ama még min­dig megoldatlan kérdés, hogy melyik Petőfinek leg­jobb arczképe. A legnagyobb magyar költőről ugyan­is öt olyan arczkép maradt ránk, mely életében, természet után készült. Ezek közt legrégibb a Ba­rabás által 1845 ben készített kőrajz, mely kezeit hátra téve, ég felé néző szemekkel ábrázolja Petőfit. Ez a hasonmás valami szentimentális kifejezést árul el, már­pedig a szentimentalizmus épen nem volt jel­lemző tulajdonsága a „mogorva Petőfinek“, kinek tekintete, a kortársak állítása szerint, inkább átható volt, mint ábrándos. Barabásnak 1846 ban tussal készített rajza, Kertbeny állítása szerint, karrika­­turává lett Tyroler metszetében; az 1848 diki térd­kép pedig, mely fekete attilában, bal karjával kardjára támaszkodva s lelkesült tekintettel maga elé nézve ábrázolja a költőt, szemmel láthatólag idealizált hason­más. A negyedik egykorú arczkép, O­r­­­a­i Soma műve, szintén 1848-ban készült. Ez tagadhatatlanul natur­alisztikusabb fölfogásra mutat, mint Barabas művei , de idegenszerű rajta a vékony hegyes orr s a szemekből hiányzik a mélyre ható tekintet. Vala­mennyinél b­isebb a Daguerre-féle kép, melyet Fried­rich fényképész 1847 tavaszán vagy nyarán készí­tett s mely 1870 ben, Petőfi Zoltán halála után vált ismeretessé. Van azonban ennek az arczképnek is fo­gyatkozása : a bajusznál megszűnt a másolat élessége, a száj vonalai nem eléggé határozottak s ne­m lehet megállapítani van e rajta szakálla vagy sem Petőfinek ? Roskovics Ignácz, a kiváló képíró vállalkozott az­ ambicziózus föladatra, hogy Petőfi arczképét, a kifogástalanoknak elismert részletek egybeillesztésével megállapítsa. Fényképezés útján megnagyította a Da­­guerre-féle képet, hogy rajta a formák határozot­tabban kitűnjenek. A kísérletnek meglepő eredménye volt. A nagyításban eddig ismeretlen részletek tűn­tek elő s a hiányokat pótolni lehetett a költő jobb arca,képeinek segítségével. Ez Petőfi, aminő az élet­ben volt, minden idealizálás nélkül. Ezen nagyérdekű arczkép először a Petőfi-Társaság kiadásában megje­lenő Petőfi A­l­b­u­m-ban lát napvilágot. Tanulók Lapja czimen 1893. decz. végén egy szerény ifjúsági lap indult meg, mely szakítva az előbbi ifjúsági lapok sablonos irányával, főleg a ta­nulók iskolai szükségletét tartotta szem előtt. Dr. R­u­p­p Kornél, gimnáziumi professzor ebben iroda­lomtörténeti értekezéseket, poétikai fejtegetéseket, jönnének szülőföldjükre, de már késő, sem anyagi, sem testi erejük nincs hozzá, így kell elveszniük idegenben, az sincs ki utolsó órájukban szempillájukat befogja. Még azok is, kik idegen országban valami után életmódot biztosítottak maguknak, legalább meghalni hazájukba kívánkoznak. Értessük meg eképpen növendékeinkkel, hogy a szorgalmas munkás itt is megél, a rest, dologkerülő pedig idegen országba is csak éhezni, végkép megsem­misülni megy. El kell itt mondani a „Szózatot“, „A nagyvilágon­­ kívül nincsen számodra hely“, Pósának „A haza“ czímű költeményét s be kell taníttatni a gyermekekkel, így fog szívükbe befész­kelni a forró honszeretet. A haza hüllen elhagyását, mint bűnt osto­rozni kell. Mikor a Tiszát tanulják, tudják meg a gyermekek, hogy ez a legmagyarabb folyó, a ha­zában születik és itt hal el Partjain magyar emberek laknak, kik közül egy is el nem hagyja hazáját, pedig a Tisza árja olykor egész helysé­geket seper el ; de a magyar nép újra építi és újra él, így épült, újra Szeged s ha még száz­szor dűlne romba, százszor építené újra a ha­záját forrón szerető tiszamenti magyar nép. Nem szabad mellőzni „A Tisza“ tanításakor Petőfinek „A Tisza“ czímű költeményét, kellő magyarázattal. Be kell tanítani vagy egy népdalt is, melyik a Tisza vidékéről szól. Hazánk főbb folyóit, hegyeit, városait, tör­ténelmi nevezetességű helyeit, ne csak földabro­szon tudják megmutatni a gyermekek, hanem tudja lerajzolni minden gyermek az udvaron a fövényben is.

Next