Székely Nép, 1909 (27. évfolyam, 1-142. szám)
1909-04-22 / 43. szám
XXVII. évfolyam. 43. szám. Csütörtök Sepsiszentgyörgy, 1909. április 22. ELŐFIZETÉSI ÁR : vidékre postán, v. helyben házhoz hordva : 1 ■ .évre . . . 16 K. I Egy negyed évre . 4 K. V fél évre . . 8 K. [ Egy hónapra 1 K 50 J. Egyes számára 10 fillér • szerkesztőség bérmentetlen leveleket nem fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papírnak csak egyik oldalára tessék írni. Telefonszáma 23. SZÉKELY NÉP POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. A FÜGGETLEN VÁRMEGYEI PÁRT HIVATALOS LAPJA. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési árakat, hirdetéseket és nyílttérbe fuló közleményeket a kiadóhivatal részén fel. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 1 hasábos petit sorért, vagy annak helyéért . 12 I. Nyilttér sora............................................... 30 f. A hirdetmények s nyiltterek díja előre fizetendő. SZERKESZTŐSÉG : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos-tér 78. Felelős szerkesztő: DAMOKOS ÖDÖN. KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos-tér 78. —r Hol lenyeli a székely kamara? (drb.) Most van szó arról, hogy a székelyföldi kereskedelmi és iparkamara állandó székházát hol építsék fel? A székházat Marosvásárhely magának vindikálja azon jogon, hogy eddig is ott volt s hogy valahol a város rejtett részein telket ajánlott fel az építésre. Érteni utóvégre lehet Marosvásárhely ragaszkodását a kamarához, érteni lehet Székelyudvarhely igyekezetét is, hogy az épületet s így a székhelyet magának megkaparintsa, de ez a vágyakozás talán még nem elég arra, hogy a két város közül akármelyik is megkapja a kamarát. A kamara végleges elhelyezésének kérdését egyedül a közérdek szem előtt tartásával szabad és lehet eldönteni. Marosvásárhely a legnagyobb és leggazdagabb város, de a Székelyföld legszélén fekszik s oly gyalázatosan rossz vasúti összeköttetése van, hogy Sepsiszentgyörgyről, de még Székelyudvarhelyről is Budapestre kényelmesebben lehet felutazni, mint a szomszédban levő Marosvásárhelyre átrándulni. A marosvásárhelyi ipari és kereskedelmi kamara eddig minden egyéb volt, csak székely nem s éppen a nagy távolság és rosz összeköttetés miatt a székely ipari és kereskedelmi érdekeket védelmezni, istápolni és képviselni nem tudja, már azért sem, mert az itteni kamarai tagok, kik érdekeinket képviselni hivatják, nem tudnak az üléseken megjelenni. Hogy nálunk nélkül érdekeinkről mikép határoznak s mint védik meg azokat, elképzelhető. Sepsiszentgyörgy közlekedési viszonyai még a mostani viszonyok között is kiválóaknak mondhatók. A fővonallal naponként 8 közvetlen összeköttetése van, ezenkívül Kézdivásárhely, Bereczk, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gyimes felé is jó összeköttetései vannak és ha a székely körvasút és a székelyudvarhely—csiki vasút kiépül, összeköttetésünk egyenesen ideálisnak lesz mondható. Az összeköttetést véve alapul, az összes székelyföldi városok között Sepsiszentgyörgyöt illeti az elsőség, hogy a kamarai székház itt építtessék fel s a kamara székhelye Sepsiszentgyörgy legyen. De vannak más indokok is, melyek Sepsiszentgyörgy mellett szólanak. Egy fejlődésnek indult szép, tiszta, jó levegőjű város körülbelül 8500 lakossal. Nagy és virágzó gyártelepei vannak, Kiinger szövőgyár, dohánygyár, magas színvonalon álló, hivatásukat szépen teljesítő közintézetek, iskolák műveltség tekintetében az elsők közé emelik Sepsiszentgyörgyöt. Azonkívül nagyszámú és jó munkás kisiparosságavan, és központja lévén Háromszék megyének s Csikvármegye által is a legjkönnyebben lévén megközelíthető, úgy Háromszék vármegye, mint Csikvármegyekereskedői és iparosai érdekeinek legjobban megfelel s a legintenzivebben s teljesíthetné hivatását, hogy ezek érdekeit megvédelmezze s köztük a kapcsolatot fentartsa. Udvarhelyvármegye is közelebb esik Sepsiszentgyörgyhöz, mint Marosvásárhelyhez, neki is inkább az lenne érdeke, hogy a kamara Sepsiszentgyörgyön legyen. Igaz, Marosvásárhely veszítene, de az a csekély veszteség semmi Marosvásárhely gazdagságát, nagyságát és fejlettségét tekintve, azt meg sem érezné és utóvégre is Marosvásárhely városa és Marostorda megye csak kis része a Székelyföldnek s a döntésnél a nagyobb rész Háromszék-, Csik- és Udvarhely vármegyék érdekeinek kell döntő súlylyal bírniok, ha az intéző körök a közérdeket és az igazságot tartják szem előtt A kamara eddig legnagyobb részt Marosvásárhely ipari és kereskedelmi érdekeit képviselte, jóllehet az egész Székelyföld kamarai illeték címen szedett adójából lett fentartva, ha a székház felépítésével véglegesen odakötik, eddigi sovány tevékenységét még vékonyabban fogjuk érezhetni. Nincs értelme annak, hogy Marosvásárhelyből erővel még nagyobb várost csináljanak, ha a többi székely városokat elhanyagolják s valóságos leigázott alattvalókká teszik. Ránk férne, hogy felénk pillantsanak a hatalmasak s méltányolva azokat az igazán óriási áldozatokat, melyeket Sepsiszentgyörgy városa haladásának és kultúrájának emelése céljából meghozott, segítsék e város és e vármegye, de az egész Székelyföld kisiparosságát és kereskedőségét, hogy haladhasson, boldogulhasson s ezért hozzák Sepsiszentgyörgyre a kereskedelmi és iparkamarát, hogy az itt teltek hóhérjait, s mennyire óhajtom, hogy mindannyian egy sorban függjenek . . . — Miféle impertinens beszéd ez? — vág közbe az öreg úr — függjenek ? — Igen, függjenek. Ami nemsokára be is következik Magyarország minden cenzorával. — Ejnye de goromba ember ön — szólt méltatlankodva a páter — most tessék távozni, nincs több szavam. — De nem távozom ! válaszolt Petőfi a széket ragadva, s leült a szoba közepére. Az öreg úr, ki e percben minden lélekjelenlétét elveszítette, hol piksziséhez, hol zsebkendőjéhez kapkodott. A felbőszített cenzor és az előtte gunymosolylyal ülő Petőfi méltó tárgy lett volna akármely művész ecsetére. — De Sándor — szólok csillapítólag — fere menjünk. — Vigye, vigye barátom — vágott közbe az öreg — vigye mert nem állok jót magamról ! — De nem visz, megyek ha nekem tetszik, de nem megyek csak azért, mert önnek úgy tetszik. Szólítsa kollegáit, de az egész konviktus se visz ki innen. — Soha ilyen rabiátus embert! A pap mérgében egy másik széket vett elő, leült szemben vele s szikrázó szemekkel néztek egymásra. Én nevettem s a fölött tanakodtam magamban, hogy melyik fogja a másikat kiböjtölni. Egyszerre csak Petőfi sebesen felemelkedett székéről: — Csak azért is szavalni fogok! — De nem fog! — De megmutatom én! — De én is megmutatom! — szólt az öreg székéről fölkelve s két kezével az asztalra támaszkodva. — Jer Sándor, jer — mondám én az ajtót kinyitva s Petőfit karonfogva. — De azért is fogok! — De nem fog! — Hóhérjesen székely legyen s hivatását a székely iparosság és kereskedők érdekében teljesíthesse úgy, a hogy azt egy székely kamarától megkövetelni lehet. Felhívjuk a kérdésre városunk agilis polgármesterének és vármegyénk alispánjának figyelmét. Nem kételkedünk, hogy úgy a város, mint a vármegye érdekét szívükön hordozva, mindent megtesznek a kamarai székháznak Sepsiszentgyörgyön leendő felépítése érdekében. A SZÉKELY NÉP EREDETI TÁRCÁJA. Petőfi és a cenzor. Feleki Miklósnak, a magyar szívművészet immár porladó jelesének hátrahagyott írásaiból közöljük az alábbi epizódot, amely irodalomtörténeti érdekű már csak azért is, mert hőse — Petőfi Sándor. — Nem nagyfontosságu epizód az, — írja Feleki — a mi itt leírok emlékeim tárházából, de mindenesetre érdekes vonásokat tartalmaz Petőfi jellemének megítéléséhez. Petőfi 1846-ik év szeptember vagy október havában leverten érkezett Erdődről Debreczenbe s engem még az este felkeresett. Feljött a színpadra, megölelt mint régi barátját s első szava volt hozzám : — ■ Te! Én holnap szavalni akarok ! — Nagyon örülök — mondám, kapva az alkalmon — de hát mit ? — Majd reggel megmondom, csak tétesd ki a szinlapra: Petőfi szaval. Rögtön a nyomdába küldtem s a már kiszedett szinlap tetejére nagy betűkkel rányomattam : Petőfi Sándor a felvonások között szaval. Reggel korán széthordták a szinlapot s a közönség mohón kapkodta a jegyeket. Én a színház épületében laktam s vártam Petőfit. A költő nemsokára meg is jött s látva a közönség tódulását, igy kiáltott fel: — Jertek csak, majd szavalok nektek olyat, hogy szétszeditek ma a Nánásy színházát ! Én elmosolyodtam az önbizalom e merész kifejezésére s újra kérdezem tőle: mit fog szavalni ? — Az nem tartozik reád. — Nem tartozik? Hát hogy a menykőbe ne tartoznék, hisz én vagyok az igazgató. — Én besöpröm a publikumot, te besöpröd a pénzt, aztán nagyot vacsorálunk, punktum. — Jó, jó, de nálunk cenzúra is van- és én bizonyos körülmény következtében nem a legjobb lábon állok a cenzorral. Az öreg pedáns ember s újra megteheti velem, amit már egyszer megtett. — A cenzor kéreti igazgató urat, tessék hozzá jönni — szakitá félbe egy hangtársalgásunkat. — Ahá, itt a farkas! — szólott Petőfi. — Azonnal. Ez bizonyára a szavalatért lesz — mondom én. — Menj csak — biztatott Petőfi — ha szükség lesz rá, majd magam is elmegyek. Néhány perc múlva már otthon voltam. — A cenzor okvetlen akarja a szavalat leadását, máskép meg nem engedi. Micsoda ? Jejünk ! Úgy is régóta éhezem a cenzorokra. A szent Anna utcai konviktus hosszú folyosóján végig menve, csakhamar K . M . cellája előtt állottunk. Kopogni akarok. — Es mit! — szólt dühösen Petőfi — soha se kopogtass. Az ajtó robajjal föltárult s mi a szoba közepén állottunk. — Uraságod a cenzor ? — Igen is, kihez van szerencsém? — Szerencséje van Petőfi Sándorhoz, ki a mai előadáson szavalni akar. A jó öreg K... kissé fölingerült a „szerencséje van“ kitételre, de elnyomva neheztelését, lehetőleg nyájas mosolylyal kérdezte: — És mit akar szavalni uraságod, ha kérdeznem szabad? — Kérdezni szabad, de nem mondom meg. — Nem mondja meg? Akkor nem szavalhat. Igazgazgató úr — folytatá felém fordulva — én a szavalatot jogomnál fogva betiltom. — Tilt bizony az úr... majd megmondom mit! — szólt a heves költő. — Ej, ej, kissé csendesebben, ha kérnem szabad, hát akkor miért tetszett hozzám fáradni, ha nem akarja megmondani? — Miért? hogy elmondjam önnek s önben minden cenzornak egyenként és összesen, hogy mennyire gyűlölöm önöket, a szabad gondolat Hóhér vagy magad! A legválogatottabb címzések váltakozása közben haladtunk végig a hosszú folyosón, elől Petőfi, nyomban utána a pap, újrázva és duplázva a költő nyájaskodásait. Hazaérve, Petőfi a divánon végigvágta magát és nagyot nevetett. — De mit csinálunk most? — Mit? Hát szavalni fogok. — No már engedj meg, édes barátom, én nem tehetem ki társulatomat annak az eshetőségnek, hogy beszüntessék az előadásait. — Jó, jó, majd estére beszélünk — szólt Petőfi és ezzel egy külön szobába vonult dolgozni. Este tele színház volt. Az öreg cenzor az első zárt széksor végén, rendes helyén ült. A közönség közt mindenki Petőfi után tudakozódott, ki nemsokára meg is érkezik, de már egy kissé lehangoltam Én újra kértem: tartózkodjék minden demonstrációtól, a függönyfelhúzónak pedig megparancsoltam, hogy rendeletem nélkül a függönyt föl ne húzza. Az első felvonás után öltözködnöm kellvén, az öltözőszobába mentem. Egyszerre csak rengeteg taps és kiabálás üti meg füleimet. Félig öltözve futok a színpadra, s mit látok : a függönyt csakugyan nem húzták fel, hanem Petőfi, távollétemet felhasználva, az előfüggöny előtt a mécsek közé állott s irtóztató tapsvihar közt engedelmet kért a közönségtől, hogy nem szavalhat, mert ez az üre se szónál a zártszékben ülő cenzorra mutatott — nem engedi meg; de téve hozzá vigasztalólag, majd eljön még ezen uraknak is a napja! A közönség hahotázott, a cenzor pedig majdnem eszméletlenül támolygott ki a zártszékéből. Így szavalt Petőfi Debreczenben. Játék után művészek és közönség nagy lakomát csaptunk, a pohárköszöntések egymást érték, éltették Petőfit, a debreczeni publikumot, a színészeket. A dinom-dánom akkor ért véget, mikor MIT ÍRNAK A LAPOK? Az Újság. „Rovás.“ Hárman vannak együtt Bécsben: az előzékeny Wekerle, az engedelmes Kossuth és a sötétben ólálkodó Apponyi. A dráma már meg van írva, csak az előadása folyik, melynek fordulatai a színészeket nem fogják meglepni, hacsak ... No lám, mindent tisztán látunk, de Apponyi mintha nem kapott volna kész szerepet és a saját szakállára — az egyetlen szakállas ember a kabinetben — szándékozik domborítani. Egy rejtelmes és éppenséggel nem komikus peleskei nótárius ő, aki ott van, hogy hirtelenül a színen teremjen. Kossuth Ferenc vitte magával, úgy látszik azért, mert Apponyi nem eresztette el. Ő fog neki kihallgatást szerezni a királynál, úgy látszik azért, mert Apponyi parancsolja. Minek ? Ha Kossuth engedékeny, azért, hogy ő ne legyen engedékeny s ha Kossuth kitartana, azért, hogy őt letromfolja. Apponyi volt az első, a ki kimondta, hogy az önálló bank most őrültség és azóta hallgatott s kellő időben beteg volt. Úgy látszik, ebben a kampányban ő a trójai faló, aki negyven jól fölfegyverzett vitézt rejteget az agyában. Budapesti Hírlap. „A szultán”. A szultán egy önkényes zsarnok, a hivatalos Törökország pedig egy szervezett kém- és zsaroló szövetkezet, amely kizárólag csak magát és a szultánt szolgálta, közérdeket, hazát, államot nem ismert, a katonaságot nem fizette, a hivatalnokságot a szabad lopásra, zsarolásra és borravalóra kapatta, az alattvalókat a legutálatosabb kémrendszerrel zaklatta és üldözte. Ez