Székely Nép, 1938 (56. évfolyam, 1-54. szám)

1938-01-02 / 1. szám

1 szám Letél a községi tanácsosok szenátoralasztásáról. Kedves Szerkesztő úr! Ünnep harmadnapján annak rendje és módja szerint mindnyájan meg­léptünk fatornyos fa­unkból, hogy másnap Kézdivásárhelyen zavar­talanul leadh­asuk szavazatunkat a községi tanácsosok választásá­nál. A többieknek sikerült a el­jutni az urnáig, csak nekem nem. Miért nem, ezt szeretném ebbe­szólni. Talán ezzel a kis ep­od­dal is hozzájáru­nk a választások eposzának kiegészítéséhez. Amint a kordonnál 15—20-ad magammal állok, oda jön a rendőr és mindenkitől kérdezi hová való. Rám is került a sor az igazolta­tásnál A szörcsei jegyző mondott ekről­ valamit románul a rendőr­nek, mire ő engem nem valami barátságos hangon a szemben lévő ,Vigadóba­ utasított, ahol a tulajdonképeni osztályozása volt, az annak idején ünnepélyesen fel­esketett, most azonban többnyire csak eszközökké lefokozott köz­ségi tanácsos uraknak. Én is elmentem tehát a hata­lom parancsára a „Vigadódnak abba a termébe, ahová a többie­ket kergették. Amint furakodom a tömeg közt eléfelé, beleakadok egy csoportba. Jegyzők voltak. Elmerülve tanácskoztak az aktuá­lis probléma megoldásán. Egy­szer hallom emlegetnek. Felfigyel­tem, de ők is észrevették és el­hallgattak. Előre igyekeztem a világosabb rész felé és a terem végén találkoztam a kovásznai tanácsosokkal, akik nyugodtan ülve vártak sorukra. Minthogy személyesen ismerem őket, kezet fog­unk, majd a viceprimárhoz fordultam, megkérdezve tőle tud ő a kormány lemondásáról. Ő azon­ban nem tudott, sőt kételkedett is benne. Á­tértünk a juhászaira is, beszélgetve pár percig. Kifogyva ebből a témából, ki­felé indu­lam a Vigadó boltozatos bejáróján, amikor látom az én rendőrömet hatalmas lépésekre f­elm­eni mellettem Eskor eszembe, ill.a­t a jegyzők beszélgetése, hir­­­telen elhallgatása s rögtön meg-­ villant bennem, ez engem keres. De elmentünk egymás mellett. Amint azonban kiérek az épü­let elé a piacra, hátulról, mint a förgeteg rontott reám. Miféle pro­pagandát csinálok és még nem értettem, románul miket mondva, gummibotjával a hátamon keresz­tül vágott, előre lökve engem. Eképen elintézve sétáltam a piac közepén, várva a mi kör­jegyzőnk által vezetett csoportot, s amikor hozzám jött egy rendőr, ki rá akart beszélni, menjek el, mert úgy sem tudok leszavazni. Kis ideig békésen beszélgettünk, majd otthagyott. Megjelent a kordonnál a szőr­ösei tanács a jegyzővel és a ta­másfalvi bíróval, aki későn ér­kezve, szintén elmaradt a többi falujabeliektől. Itt az alkalom, gondoltam és oda mentem, s jegyző fogadott. Intelligenciámra hivatkozva, — mit én azzal a közbeszólással, hogy bizonyán intelligensebb is vagyok, min azok, akik velem igy bánnak el — megerősítettem, kije­lntette lássam be, velük nem mehet el szavazni. Ekkor már jött arra a két rendőr és az én békés piac tanácsadóm elhívott és bizonyos nyomós argumentumokkal eltaná­csolt, mire én erkölcsi győzelmen teljes tudatában a református templom felé vonultam vissza, ahol éppen egy nagy sólyom ker­gette a felzaklatott galambokat. Az alant álló emberek pedig el­lenszenvvel az erőszakos raga­dozó iránt, kiabáltak felfelé. So­káig néztem ezt a képet, sokáig gondolkoztam rajta. Eszembe ju­tott a Bzeretet ünnepe, feltűntek előttem a jegyzők, a tanácsosok, a rendőr és csak néztem a leve­gőben folyó élethalálharcot. Fogadja kedves Szerkesztő és szerencsekivonataimat az uj pbcz tendőre. Tamásfalva, 1937. dec. 29. Tisztelettel Bányay Sándor földbirtokos, az orbai járási M. P. tag. alelnöke Székely nagyjaink (42-ik közt.) — Amire vállalkoztam, teljesítettem. íme az összesen 588 lapra terjedő nyelvtan és szótár készen van. Egyetlen jutalmul mást nem kívántam, mint azt, hogy műveimet a világ elé bocsáthassam és azoknak érdemeit méltá­nyolják a szakértők és az ülőkor. Nem mász­tam meg hiába a Himaláják ormait, nem csalódtam, mikor vándorbotot vettem a ke­zembe, nem vesztegettem el sem számtalan kínos éjszakámat, sem a reám áldozott pénzt. A várt igényeknek eleget tettem. Most fel­szabadultam adott szavam alól és függetlenül járhatok-kelhetek, mint trónját visszaszerzett uralkodó. Én az egyszerű székely diák tűz­tem ki a sötét sziklák ormaira a világosság lobogóját. Most magam is loboghatok, mi­után ismernek, értékelnek és segítenek. De idég még csak előtanulmányokat végeztem. M­i nagyobb dicsőségre vágyom. Most kö­vet­kezik számomra a Golgotha útja. Óh, szí­vesen viszem tovább is a keresztet hazámért, mely reményteljesen tekint messze küldött fiára. Uram, továbbra is adj erőt és kitartást. Boldog magányában Prinsep zavarta. Engedélyért jött, hogy a kormánytól a bankba letétbe helyezett hazai segély kártérítését írás­ban kérhesse. Csorna szokatlanul gyorsan beszélt, mint akinek boldogságát újabb vá­ratlan esemény fokozza. Óh, Uram, Önben az én Istenem örök jóságát látom megnyilatkozni. Mikor Prinsep elhagyta tudóstársának szobáját, azon töprengett, hogyan fogadhatta el Csorna tiltakozó szó nélkül, ezzel a türel­mes megadással a felkínálkozó segély lehető­ségét ? Mi ösztönözhette erre ? A szükség ? Vagy megváltozott volna ? Talán nem is olyan természetű, mint ahogy eddig látták? Mindenesetre érdekes fordulat. Prinsep ezt írta a kormányának a ma­gyar tudósról: „A főkormányzó Ő kegyelmessége ke­gyes volt ötven rúpiára menő havi illetőséget­­ utalványozni a magyar tudósnak 1827-ik évi­­ junius havában, tibeti kutatásainak folytatása végett. 1831 julius 22-én, tudniillik Kalkut­tába történt megérkezése után, ez az összeg száz rúpiára emeltetett, azzal a kilátással, hogy az folytatódni fog két év hosszáig, mely határnapnak leteltével jelentés lett volna teendő munkálatainak előhaladása felől. Az első két hónap 1831-ik év július és­­ augusztus kivételével Csorna eddig mit sem­­ vett fel fizetéséből, mindennapi szerény­­ költségeit azokból a csekély megtakarítások­­b­­ól fedezte, melyeket a múltban tett és a­­ Társaság pénztárosánál letett, de e kutforrás is már most csaknem egészen kiapadt. A kormány bizonyára tudni fogja, hogy Eszterházy és néhány magyar főúr Csorna számára 142 font sterlinget küldött Kalkut­tába, az osztrák követségi titkár, Neumann báró által Ezt az összeget elődöm szeren­csétlenül helyezte el egyik üzleti cégnél, mely megbukott és Csorna pénze odaveszett. Csorna gyakran tett említést a veszteségről, azzal a védekezéssel, hogy az angol nemzet becsülete megkívánná ez összeg megtérítését,­­ minthogy azt, mintegy gond,aira bízta egy­­ idegen hatalom, bizonyos kijelölt célra. Nem azért említette ő ezt, mintha az összeget sa­ját használatára kívánta volna. Ettől ő az első pillanat óta vonakodott. Sokkal kellemesebb lenne tehát Csorna arra nézve, ha jutalmának egy részét, melyhez igénye van, kárpótlás alakjában kapná meg, mely helyre hozná a cég által okozott veszteséget. Bátorkodom tehát indítványozni, hogy a már megállapított ötven rúpiá-a terjedő­­ havi díj számíttassák 1834-ik év december­­ végéig így tehát: három év és még három hónapra esnék 2000 rúpia a bukás által szenvedett veszteség pótlása 1400 „ összesen . . d." - típia. Bátorkodom egész alázatossággal meg­tenni ez indítványomat. Hogy váljon méltá­nyos-e, ezt a kormány határozatára bízom,­­ esedezvén, hogy magas pártfogását ter-­­­jessze ki Körösire jövendőben utazásai­­ alatt is, melyeket most Tirhut, Nepál és Ládák felé tervez, hogy a IX. és X. század­beli szanszkrit irodalom érdekében tanulmá­nyokat tegyen.“ Körösi Prinsep jelentése alapján meg­kapta a 3400 rúpia kártérítést. Gi . Eszter­házy, londoni osztrák-magyar nagykövet 1835 aug. 4-én Prinsephez küldött levelében meg­emlékezik az elkallódott 300 aranyról s kö­szönetet mond annak a „kipótlásáért s egy­ben „mélyen érzett méltánylatát fejezi ki az indiai kormánynak és az Ázsiai Társaságnak azért a kegyes pártfogásért, mely tudós honfi­társának osztályrészül jutott Ő britanniai fel­ségének indiai birodalmában.“ SZÉKELY­K­É­P 1938 január 2 135,281. Százharmincötezer kétszáz­­nyolcvanegy szavazatot kapott összesen a Magyar Párt a decem­­­­ber 20 iki képviselőválasztáson. Azt szokták mondani: a számok beszélnek s ez a szám is — ha­bár bizonyos külső körülmények nem engedték, hogy nagyobbra nőjjön — sok mindenről beszél. Első­sorban statisztikai adatot nyújt a romániai m­agyarság szám­­­­beli erejéről. Ez a szám ugyanis­­ azt jelenti, hogy az országban le­­­­adott mindenféle szavazatoknak öt és fél százalékát a Magyar Párt kapta meg. Óriási százalék­­ ez, amikor a nagyhatalmú libe­rális párt nem tudott elérni 40 százalékot. Azt is mondja ez a szám, hogy a romániai magyarság egysége és összetartása ma is töretlen s hogy ez a nép, valahányszor sors­döntő megnyilatkozásról van szó, mindig fel tud emelkedni az ön­tudatos cselekvés eszményi ma­gaslatára. És végül, mint látható és min­denki által tudomásul veendő valóságot, azt is jelenti ez a szám, hogy legutóbbi parlamenti kép­viseletünk megkettőződött s a magyar parlamenti csoport a par­lament 11 pártja között számban az 5 ik helyet foglalja el. Éreznünk kell — s ezt bizo­nyára érzik mások is — hogy milyen elől van helyünk az er­kölcsi mérték alapján termében Fekete Mihály fellépté­vel László Miklós vígjátéké az „Illatszertár*, vasárnap délután 5 órai kezdettel „Eltörött a he­gedű*, este „Marika hadnagya* megy, hétfőn „A láz* orvosdrám­a, kedden „Mosoly országa* opera Kőszegi Margit és Borovszky Oszkár felléptével, szerdán „Gyertyafény mellett*, csütörtö­kön „Romantikus asszony* Fel­szegi Mária felléptével, pénteken Temesváry Gitta bemutatkozása „Jöjjön elsején“. Sepsiszentgyörgy tanpártoló közönsége évek óta nélkülözi egy rendes színtársulat működését, éppen ezért örvend a temesvári társulat szereplésének s igy ki­látás van arra, hogy kellő párto­lásban is részesíti SZÍNHÁZ A temesvári színtár­sulat városunkban. A Brassóban fényes sikerrel működő Fekete Mihály temes­vári színtársulata saját zenekará­val január 7 től két hates sze­zonra ,­psiszentgyörgyre is át­j­­ön Műsoron a legújabb újdon­­­ságok úgy prózák, mint operettek, szerepelnek. Megnyitó előadásul január 1­7-én Hzamhatnn a városház disz Groteszk jóslatok 1938-ra. Szeretnék belelátni a májakba, a vesékbe, agyakba, szívekbe; szeretném látni az emberi indu­latok mozgató erőit, a világnéze­tek harcában meghúzódó hátsó aljasságokat; szeretném körvona­lazni a történelmi fejlődés hatá­rozott útját. Szeretném az embe­reket, az akaratokat, a célokat, a terveket álarc nélkül szemlélni, a maguk egyszerű valóságában, hogy ne kelljen szétbontani, ana­lizálni, vegyelemezni, hogy ne kelljen szpektrumanalíziseket ké­szíteni a történések meghökkentő fénysugarairól. Szeretnék egymás­hoz melegedő arcokat látni, kik­ben kitétesülne a Nagy Béke vá­gya Szeretném, ha nem gyötörné­nek szörnyű, véres látomások, az egymás húsába harapások, a kül­városi uccák és falusi viskók fel­­rajongó nyomorkiállásai, a gyűlö­let tobzódása. Szeretnék több sze­retet, emberi megértést s a zagyva fajokból erős kiáltást kihangzani. De óriás vizek zugnak, kavarog­nak, nyögnek, fenyegetnek, vihar­­zanak, örvénylenek vésztjósló mo­rajjal. De ki lát tisztán, kit nem kapnak el az ellentétes erők forgó szelei ? A polgár talán áll jó­hiszemű várakozásával, rég le-

Next