Székely Nép, 1938 (56. évfolyam, 1-54. szám)
1938-01-02 / 1. szám
1 szám Letél a községi tanácsosok szenátoralasztásáról. Kedves Szerkesztő úr! Ünnep harmadnapján annak rendje és módja szerint mindnyájan megléptünk fatornyos faunkból, hogy másnap Kézdivásárhelyen zavartalanul leadhasuk szavazatunkat a községi tanácsosok választásánál. A többieknek sikerült a eljutni az urnáig, csak nekem nem. Miért nem, ezt szeretném ebbeszólni. Talán ezzel a kis epoddal is hozzájárunk a választások eposzának kiegészítéséhez. Amint a kordonnál 15—20-ad magammal állok, oda jön a rendőr és mindenkitől kérdezi hová való. Rám is került a sor az igazoltatásnál A szörcsei jegyző mondott ekről valamit románul a rendőrnek, mire ő engem nem valami barátságos hangon a szemben lévő ,Vigadóba utasított, ahol a tulajdonképeni osztályozása volt, az annak idején ünnepélyesen felesketett, most azonban többnyire csak eszközökké lefokozott községi tanácsos uraknak. Én is elmentem tehát a hatalom parancsára a „Vigadódnak abba a termébe, ahová a többieket kergették. Amint furakodom a tömeg közt eléfelé, beleakadok egy csoportba. Jegyzők voltak. Elmerülve tanácskoztak az aktuális probléma megoldásán. Egyszer hallom emlegetnek. Felfigyeltem, de ők is észrevették és elhallgattak. Előre igyekeztem a világosabb rész felé és a terem végén találkoztam a kovásznai tanácsosokkal, akik nyugodtan ülve vártak sorukra. Minthogy személyesen ismerem őket, kezet fogunk, majd a viceprimárhoz fordultam, megkérdezve tőle tud ő a kormány lemondásáról. Ő azonban nem tudott, sőt kételkedett is benne. Átértünk a juhászaira is, beszélgetve pár percig. Kifogyva ebből a témából, kifelé indulam a Vigadó boltozatos bejáróján, amikor látom az én rendőrömet hatalmas lépésekre felmeni mellettem Eskor eszembe, ill.at a jegyzők beszélgetése, hirtelen elhallgatása s rögtön meg- villant bennem, ez engem keres. De elmentünk egymás mellett. Amint azonban kiérek az épület elé a piacra, hátulról, mint a förgeteg rontott reám. Miféle propagandát csinálok és még nem értettem, románul miket mondva, gummibotjával a hátamon keresztül vágott, előre lökve engem. Eképen elintézve sétáltam a piac közepén, várva a mi körjegyzőnk által vezetett csoportot, s amikor hozzám jött egy rendőr, ki rá akart beszélni, menjek el, mert úgy sem tudok leszavazni. Kis ideig békésen beszélgettünk, majd otthagyott. Megjelent a kordonnál a szőrösei tanács a jegyzővel és a tamásfalvi bíróval, aki későn érkezve, szintén elmaradt a többi falujabeliektől. Itt az alkalom, gondoltam és oda mentem, s jegyző fogadott. Intelligenciámra hivatkozva, — mit én azzal a közbeszólással, hogy bizonyán intelligensebb is vagyok, min azok, akik velem igy bánnak el — megerősítettem, kijelntette lássam be, velük nem mehet el szavazni. Ekkor már jött arra a két rendőr és az én békés piac tanácsadóm elhívott és bizonyos nyomós argumentumokkal eltanácsolt, mire én erkölcsi győzelmen teljes tudatában a református templom felé vonultam vissza, ahol éppen egy nagy sólyom kergette a felzaklatott galambokat. Az alant álló emberek pedig ellenszenvvel az erőszakos ragadozó iránt, kiabáltak felfelé. Sokáig néztem ezt a képet, sokáig gondolkoztam rajta. Eszembe jutott a Bzeretet ünnepe, feltűntek előttem a jegyzők, a tanácsosok, a rendőr és csak néztem a levegőben folyó élethalálharcot. Fogadja kedves Szerkesztő és szerencsekivonataimat az uj pbcz tendőre. Tamásfalva, 1937. dec. 29. Tisztelettel Bányay Sándor földbirtokos, az orbai járási M. P. tag. alelnöke Székely nagyjaink (42-ik közt.) — Amire vállalkoztam, teljesítettem. íme az összesen 588 lapra terjedő nyelvtan és szótár készen van. Egyetlen jutalmul mást nem kívántam, mint azt, hogy műveimet a világ elé bocsáthassam és azoknak érdemeit méltányolják a szakértők és az ülőkor. Nem másztam meg hiába a Himaláják ormait, nem csalódtam, mikor vándorbotot vettem a kezembe, nem vesztegettem el sem számtalan kínos éjszakámat, sem a reám áldozott pénzt. A várt igényeknek eleget tettem. Most felszabadultam adott szavam alól és függetlenül járhatok-kelhetek, mint trónját visszaszerzett uralkodó. Én az egyszerű székely diák tűztem ki a sötét sziklák ormaira a világosság lobogóját. Most magam is loboghatok, miután ismernek, értékelnek és segítenek. De idég még csak előtanulmányokat végeztem. Mi nagyobb dicsőségre vágyom. Most következik számomra a Golgotha útja. Óh, szívesen viszem tovább is a keresztet hazámért, mely reményteljesen tekint messze küldött fiára. Uram, továbbra is adj erőt és kitartást. Boldog magányában Prinsep zavarta. Engedélyért jött, hogy a kormánytól a bankba letétbe helyezett hazai segély kártérítését írásban kérhesse. Csorna szokatlanul gyorsan beszélt, mint akinek boldogságát újabb váratlan esemény fokozza. Óh, Uram, Önben az én Istenem örök jóságát látom megnyilatkozni. Mikor Prinsep elhagyta tudóstársának szobáját, azon töprengett, hogyan fogadhatta el Csorna tiltakozó szó nélkül, ezzel a türelmes megadással a felkínálkozó segély lehetőségét ? Mi ösztönözhette erre ? A szükség ? Vagy megváltozott volna ? Talán nem is olyan természetű, mint ahogy eddig látták? Mindenesetre érdekes fordulat. Prinsep ezt írta a kormányának a magyar tudósról: „A főkormányzó Ő kegyelmessége kegyes volt ötven rúpiára menő havi illetőséget utalványozni a magyar tudósnak 1827-ik évi junius havában, tibeti kutatásainak folytatása végett. 1831 julius 22-én, tudniillik Kalkuttába történt megérkezése után, ez az összeg száz rúpiára emeltetett, azzal a kilátással, hogy az folytatódni fog két év hosszáig, mely határnapnak leteltével jelentés lett volna teendő munkálatainak előhaladása felől. Az első két hónap 1831-ik év július és augusztus kivételével Csorna eddig mit sem vett fel fizetéséből, mindennapi szerény költségeit azokból a csekély megtakarításokból fedezte, melyeket a múltban tett és a Társaság pénztárosánál letett, de e kutforrás is már most csaknem egészen kiapadt. A kormány bizonyára tudni fogja, hogy Eszterházy és néhány magyar főúr Csorna számára 142 font sterlinget küldött Kalkuttába, az osztrák követségi titkár, Neumann báró által Ezt az összeget elődöm szerencsétlenül helyezte el egyik üzleti cégnél, mely megbukott és Csorna pénze odaveszett. Csorna gyakran tett említést a veszteségről, azzal a védekezéssel, hogy az angol nemzet becsülete megkívánná ez összeg megtérítését, minthogy azt, mintegy gond,aira bízta egy idegen hatalom, bizonyos kijelölt célra. Nem azért említette ő ezt, mintha az összeget saját használatára kívánta volna. Ettől ő az első pillanat óta vonakodott. Sokkal kellemesebb lenne tehát Csorna arra nézve, ha jutalmának egy részét, melyhez igénye van, kárpótlás alakjában kapná meg, mely helyre hozná a cég által okozott veszteséget. Bátorkodom tehát indítványozni, hogy a már megállapított ötven rúpiá-a terjedő havi díj számíttassák 1834-ik év december végéig így tehát: három év és még három hónapra esnék 2000 rúpia a bukás által szenvedett veszteség pótlása 1400 „ összesen . . d." - típia. Bátorkodom egész alázatossággal megtenni ez indítványomat. Hogy váljon méltányos-e, ezt a kormány határozatára bízom, esedezvén, hogy magas pártfogását ter-jessze ki Körösire jövendőben utazásai alatt is, melyeket most Tirhut, Nepál és Ládák felé tervez, hogy a IX. és X. századbeli szanszkrit irodalom érdekében tanulmányokat tegyen.“ Körösi Prinsep jelentése alapján megkapta a 3400 rúpia kártérítést. Gi . Eszterházy, londoni osztrák-magyar nagykövet 1835 aug. 4-én Prinsephez küldött levelében megemlékezik az elkallódott 300 aranyról s köszönetet mond annak a „kipótlásáért s egyben „mélyen érzett méltánylatát fejezi ki az indiai kormánynak és az Ázsiai Társaságnak azért a kegyes pártfogásért, mely tudós honfitársának osztályrészül jutott Ő britanniai felségének indiai birodalmában.“ SZÉKELYKÉP 1938 január 2 135,281. Százharmincötezer kétszáznyolcvanegy szavazatot kapott összesen a Magyar Párt a december 20 iki képviselőválasztáson. Azt szokták mondani: a számok beszélnek s ez a szám is — habár bizonyos külső körülmények nem engedték, hogy nagyobbra nőjjön — sok mindenről beszél. Elsősorban statisztikai adatot nyújt a romániai magyarság számbeli erejéről. Ez a szám ugyanis azt jelenti, hogy az országban leadott mindenféle szavazatoknak öt és fél százalékát a Magyar Párt kapta meg. Óriási százalék ez, amikor a nagyhatalmú liberális párt nem tudott elérni 40 százalékot. Azt is mondja ez a szám, hogy a romániai magyarság egysége és összetartása ma is töretlen s hogy ez a nép, valahányszor sorsdöntő megnyilatkozásról van szó, mindig fel tud emelkedni az öntudatos cselekvés eszményi magaslatára. És végül, mint látható és mindenki által tudomásul veendő valóságot, azt is jelenti ez a szám, hogy legutóbbi parlamenti képviseletünk megkettőződött s a magyar parlamenti csoport a parlament 11 pártja között számban az 5 ik helyet foglalja el. Éreznünk kell — s ezt bizonyára érzik mások is — hogy milyen elől van helyünk az erkölcsi mérték alapján termében Fekete Mihály felléptével László Miklós vígjátéké az „Illatszertár*, vasárnap délután 5 órai kezdettel „Eltörött a hegedű*, este „Marika hadnagya* megy, hétfőn „A láz* orvosdráma, kedden „Mosoly országa* opera Kőszegi Margit és Borovszky Oszkár felléptével, szerdán „Gyertyafény mellett*, csütörtökön „Romantikus asszony* Felszegi Mária felléptével, pénteken Temesváry Gitta bemutatkozása „Jöjjön elsején“. Sepsiszentgyörgy tanpártoló közönsége évek óta nélkülözi egy rendes színtársulat működését, éppen ezért örvend a temesvári társulat szereplésének s igy kilátás van arra, hogy kellő pártolásban is részesíti SZÍNHÁZ A temesvári színtársulat városunkban. A Brassóban fényes sikerrel működő Fekete Mihály temesvári színtársulata saját zenekarával január 7 től két hates szezonra ,psiszentgyörgyre is átjön Műsoron a legújabb újdonságok úgy prózák, mint operettek, szerepelnek. Megnyitó előadásul január 17-én Hzamhatnn a városház disz Groteszk jóslatok 1938-ra. Szeretnék belelátni a májakba, a vesékbe, agyakba, szívekbe; szeretném látni az emberi indulatok mozgató erőit, a világnézetek harcában meghúzódó hátsó aljasságokat; szeretném körvonalazni a történelmi fejlődés határozott útját. Szeretném az embereket, az akaratokat, a célokat, a terveket álarc nélkül szemlélni, a maguk egyszerű valóságában, hogy ne kelljen szétbontani, analizálni, vegyelemezni, hogy ne kelljen szpektrumanalíziseket készíteni a történések meghökkentő fénysugarairól. Szeretnék egymáshoz melegedő arcokat látni, kikben kitétesülne a Nagy Béke vágya Szeretném, ha nem gyötörnének szörnyű, véres látomások, az egymás húsába harapások, a külvárosi uccák és falusi viskók felrajongó nyomorkiállásai, a gyűlölet tobzódása. Szeretnék több szeretet, emberi megértést s a zagyva fajokból erős kiáltást kihangzani. De óriás vizek zugnak, kavarognak, nyögnek, fenyegetnek, viharzanak, örvénylenek vésztjósló morajjal. De ki lát tisztán, kit nem kapnak el az ellentétes erők forgó szelei ? A polgár talán áll jóhiszemű várakozásával, rég le-