Székely Nép, 1944. január-március (62. évfolyam, 1-73. szám)

1944-01-01 / 1. szám

1944 JANUAR 13 élat~halál Jxta* JCrték Hexene Akinek módjában van a nemzet szívverését figyelni, érdekes megállapításokra juthat A háborúban élt nemzet sokszor lázban vergődik , egyre tüzesedik, amíg a válság tetőfokára jut. Az orvosok ilyenkor lélekzetfojtva figyelik a vér tébolyult iramát, amely egyre fokozódik, majd csillapodik, amikor a betegség hivatott szakértői megkönnyebbülten mondják: túl van minden veszélyen. Máskor remegés szalad át a nemzettesten. Egyszer az idegesség, máskor a félelem remegése. Gyorsan szárnyaló rémhírek, vagy túlfűtött szenvedély okozza mindkettőt s olyan gyorsan elül, mint ahogy jön. De jelentkezik a borúlátás és a derűlátás is és ezek között ezernyi apró változata az érzéshullámoknak. Jelenleg bizonyos derűs fásultság az uralkodó. Ha meg akarnók keresni az okot, talán oda lehetne visszavezetni, hogy a nemzet megállapította: a vezetők jó utat választottak s tovább is az ő dolguk a helyes irány megtartása. Nekünk, a nemzetnek, nem lehet más dolgunk, mint tovább is a háborús követelményeknek megfelelő csökkentett életszínvonalon élni, olykor filléres áldozatokat hozni, de ezzel aztán el is végeztük a reánk háruló feladatokat. Kétségtelen, hogy ebben a lelkiállapotban a vezetők iránti hatástalan bizalom is nagy százalékban jelentkezik, de az sem kétséges, hogy a felismerhető közömbösségi, fásultsági tünetek egyre több teret nyernek s ez csak káros lehet az egészséges nemzeti szellemre. Az is igaz, hogy a fásultság és közömbösség nem természetes állapota ennek a nemzetnek s csupán az Európát anynyiszor végigkorbácsoló ideghullámok vetették itt is partra, de félős, hogy hosszabb ideig megmarad, semhogy ez kívánatos volna. Itt kell közbelépnünk és odakiáltanunk mindenkinek ne higyye senki, hogy a veszély elmúlt, vagy kisebb lett! Az elkövetkezendő esztendő a mi számunkra is a legnagyobb próbatételt követelhet, nagyobbat, mint amilyent valaki is elképzel s ezt a próbatételt nyugodtan nevezhetjük a nemzet élethalál harcának. Nincs miért áltassuk egymást és magunkat. Ez a háború a legkönyörtelenebb azok között, amelyek valaha is végigtomboltak a földön , nincs izgalom a gyengék számára. Nem lehet az emberiességre, jogi érvekre, történelmi alapokra hivatkozni, mert ezeket senki meg nem hallgatja. Ma a százmilliós népek éppen úgy a lét és nemlét határán mozognak, mint a kis nemzetek s az ő szemükben is éppen olyan kopottaknak, erőteleneknek tűnnek a régi, szentnek hitt jelszavak, mint mondjuk a leigázott kisnépeknél, amelyek összegubancolódva, megalázva, szétvágott életerekkel várnak valami csodára, hogy a mankót eldobhassák és újra járni tanulhassanak. Oh, nincsenek úgynevezett „jó értesüléseink”, hanem tisztán a logika következetességeivel, hideg fejjel mérlegelve a dolgokat, jutunk el ide Máshova nem is juthat olyan megállapításokra, hogy nekünk mindenképpen csak jól sikerülhet, anélkül hogy a kisujjunkat megmozdítanék mert hát mi már ilyen kegyeltjei voltunk a sorsnak mindig. Pedig bizony a sors kegyeltjei sohasem voltunk, nekünk tengernyi vérbe került az, hogy Európának ezt a legszebb táját mertük választani. A számadás órája írta: Puskás Zoltán tíz. Az Idők végtelen útján menetel a új emberiség. Ez a rendeltetése. S ha kifárad, kidűl a menetelésből az ember, új, ígérethordozó örökös lép helyébe. De a menetelésnek megállani nem szabad, mert az emberiség számára oly végtelen a menetelés kötelessége, mint amilyen végtelen maga az út is. A vándor is, ki ismeretlen célja felé tör, olykor vissza-visszanéz, hogy hátrahagyott útját gondolatban felmérve átlépje az előtte várakozó útszakaszt. Lelki szemei előtt újra elvonulnak a megtett út szomorú, vagy olykor kedves, örömteljes részei. Egy percre talán a döbbenet, vagy nagyszerűség érzése remegteti meg, de az akarata viszi tovább az új úton csüggedten, vagy ujjongva. Mi mindnyájan ilyen életvándorok vagyunk s így esztendők végén lelki elmélyüléssel visszagondolunk az elmúlt napokra, hogy értékkel felmérjük megtett utunkat. A lelkiismeretnek talán a legszebb, de egyúttal legnehezebb órája a számadás ideje. Hiszen Istennek, hazának , embertársainknak kell, hogy számot adjunk a bevégzett utunkról. És várjon elég erősek, becsületesek tudunk-e lenni, hogy számadásunk igaz és nemes lehessen? Mert, ha nem, akkor hiába lépjük át az előttünk álló útszakasz újabb határát, nem lesz jobb, becsületesebb az elmúltnál sem jövendő életünk. Nekünk, magyaroknak különösen fontos és kötelező, hogy a legteljesebb őszinteséggel adjunk számot egy elmúló év munkájáról. Ha fáj is az igazság, de emberhez méltó bátorsággal kell ítéletet mondanunk, hogy amit tettünk, az valóban Istent, hazánkat és embertársainkat szolgálta-e s amit pedig mulasztottunk, lehet-e, tudjuk-e pótolni? Minden számadásnak eredménye az összeg. A mi számadásunknak is, melyben a hibás és vétkes cselekvések mérlegelődnek, eredményt adnak. S az eredmény lesz, amely nyugodt, vagy háborgatott lelkiismerettel enged esztendő küszöbén. Vessünk hát számot magunkban! át 9 r 'B&idog ute&ztendSt kívánói. dldkzs sch és szesmaQtyke’reskedésű Sepsiszwtgff&ifyy Férfiaknak írjuk ezeket a sorokat, akik — tudjuk — keményen tudomásul is vszik. Keménység, határozottság, örök készenlét s ha kell, harc minden erőnkkel — ezeknek kell a közömbösség és a fásultság helyébe lépniök. A háború gőzhengere a nyavalyásokat, gyámoltalanokat, sült galambvárókat irgalmatlanul letiporja, de az erős, fegyelmezett, mindenre felkészült nemzetek új lapot fordíthatnak és arany betűkkel írhatják be nevüket. Nehéz, talán nagyon is nehéz volt az elmúló esztendő. Sok megpróbáltatás, nehéz akadályok tornyosultak utunkban. Létünk küzdelmében vért kellett áldoznunk, szűkebbre szabni megélhetésünket, csökkenteni igényeinket. S ha olykor elégedetlenség hangzott el ajkunkról, vagy a gyáva félelem megalkuvásra is képes lett volna késztetni bennünket, mégis a Gondviselés érdemünkön felül átvezérelt minket egy nehéz esztendőn. Nem a gyávákért, hanem azokért a bátor és igazsággal harcoló emberekért, akik nem szüktek meg hinniegy percre sem a magyarság küdetésében, amelyet be kell, hogy töltsünk, mert különben örökre elveszünk. A jövendőhöz csak annak a népnek van joga, amely erőt és akaratot hordoz magában. Ha elfogy az erő s csökken az akarat, vele pusztul a nemzet ígérete is. S ha mi élni akarunk, akkor jól véssük szívünkbe az elkötelezést: élni csak annak van joga, aki akar és tud is vállalni mindent, hogy élhessen. Ha a számadás órájában úgy érezzük, hogy gyáva, megalkuvó tagjai voltunk eddig a nemzetnek, vonjuk le a tanulságot és csakazért is elhatározással, emelt fővel, de azzal a szlárd elhatározással és meggyőződéssel lépjük át majd az új esztendő küszöbét, hogy ezentúl másként, jobban vigyázok magamra. Csak veszélyek és megpróbáltatások idejét tud nagy és nemes lenni az ember, de akkor látszik meg a kicsinyhitűség és szolgai esküség is. Az egyikből győzelem, a másikból bukás fakad. Talán még nehezebb, sokkal nehezebb lesz a következő esztendő. De ha mi tanultunk az elmúló évben magatartásunkból s nem csüggedtünk kl a küzdelmekben, sőt új erőt merítettünk abban a tudatban, hogy láttuk számadásunk órájában, mit tettünk jól vagy rosszul, » a jövőben tudni fogjuk a helyes utat, akkor nem kell félnünk semmitől, mert ígéretteljesebb lesz az út vége, amely előttünk áll a jövő esztendőben- Kétnapos gyümölcsészeti értekelést tartottak Sepsiszentgyörgyön Sepsiszentgyörgy, dec. 31. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület V. kerületi kirendeltsége a háromszék vármegyei gazdasági egyesülettel karöltve az EMGE téli gazdasági tanfolyamainak előadói részére kétnapos gyümölcsészeti értekezést tartott, abból a célból, hogy a háromhetes tanfolyamokon előadást tartó előadók egyöntetűen adhassanak megfelelő felvilágosításokat. A két napos értekezletet Májerffy Tibor, az EMGE gyümölcsészeti osztályának vezetője tartotta. Az értekezleten részt vett Gámáp János dr., gazdasági tanintézeti igazgató is, aki értékes hozzászólásaival egészítik ki a kétnapos értekezést.