Székely Tanügy, 1911 (13. évfolyam, 1-20. szám)
1911-01-01 / 1. szám
2. oldal szétmagatok körül, naprólnapra gyarapodik a küzdők serege s ha látják a lobogó szövétnekét, meghiszitek, ott lesz valahány. Csak előre! Mindenki csak egy porszemnyit áldozzon, mindenki csak egy szóval, egy cselekedettel erősítse a küzdők álláspontját, a sok ezer akaratból hangos követelés lesz, amit nem utasíthat vissza az ország. Mi új népért áldozunk, fáradunk, megérdemeljük, hogy a nép is felemelje szavát érdekünkben. Hiszem, hogy mindnyájan így gondolkoztok. Akarom hinni, hogy ebben a szellemben is cselekedtek. Mindnyájan egyért, egy az egészért. Ha megtartjuk ezt az elvet, ha kitartunk az igazunk mellett, akkor a siker biztos lesz, akkor nem kell szégyennel tekinteni vissza az elmúlt esztendőre. Abban a reményben, hogy e szent munkánkban segíttek, szeretettel üdvözlünk mindnyájatokat, boldog újévet! 1911. év. január 1-én. Földes Ferencz: Székely-kérdés. A székely nép tanítóihoz. Az én fajom, a székely faj erős megpróbáltatások közt gyötrődik, a mindennapi élet terhes gondjai között. Míg egyfelől családi életének terheit nem viselheti, ivadékának jövendőjét nem biztosíthatja, a közterhek ezer meg ezer nyomorúsága is vállaira szakadt. Két mód van : leroskadni és elpusztulni a terhek súlya alatt, vagy menekülni a terhektől, ahogy és ahová lehet. Mindkettő szomorúsággal teljes vigasztalan helyzetet teremt. Mert ha leroskadunk a terheknek miatta, a székelységnek szánt keleti misszióra is képtelenek leszünk; ha pedig elmenekülünk innen, vagy elmenekül a tömeg, egyenesen feladjuk a csatateret, hogy elfoglalják helyeinket azok, akiktől eddig féltettük és megvédtük. Nem részletezem a kérdést. Ezerszer feltártam vigasztalan helyzetünk szomorú bizonyítékait. Csak azt ismétlem, amit már szintén sokszor megírtam, hogy ha van ki út ebből a nyomorúságból, csak a tanítóság lelkes, önfeláldozó munkásságával találjuk meg, miáltal nem- csak anyagi és erkölcsi zavaraiból menekülhet, de megújulhat ez a nép újabb ezer év diadalmas küzdelmére. A tanítóság az iskolában, a taní- tóság az életben egyaránt nagy té-nyező. Arra kérem tehát a székely tanítóságot, feledje el a rajta történt sérelmeket , tekintsen el a megalázás és a sanyargattatástól, csak egy lebegjen szeme előtt, hogy ezt a népet vissza kell adni önmagának és a hazának ! Vissza kell adni tanultsága, vallásossága, munkásságának és gazdasági tevékenységének fokozásával, vissza kell adni az iskola és társa-dalmi életben tanítóra váró nagy és nehéz honfoglaló munka vállalásával. Ha a nép és a tanító a társadalom és iskola összeforr az ideirányuló törekvésekben, meg kell változni a szomorú állapotoknak ! Erősebb lesz az egyén ; erősebbek lesznek a családok, az egyházak, a községek; erősebbek és munkaképesebb az iskola; erősebb és befolyásosabb a tanító. S mindazok a társadalmi intézmények, melyek a közélet erőforrásaiként kezeltetnek és becsültetnek, busásan fognak kamatozni . . . Kinek ! Mindenkinek. Az egyéneknek, családoknak, egyházaknak, politikai községeknek, iskoláknak . . . És szándékosan hagytam utoljára, a tanítónak is. A székely tanítóság iskolai és iskolán kívüli munkássága már eddig is jelentős eredményeket biztosított. Folytassuk a munkát, mert ezt a népet vissza kell adni önmagának és a hazának. M. az Erdélyi Szászod «Misial. Irta: P. Szentmártoni Bálint. Folytatás. „ Az iskolák és templomok a szász nép szemgolyói“, mondja egyik szász író. Az iskolára a nép ősidőktől nagy gondot fordított és nem riadott vissza még nehéz időkben sem a nagyobb áldozatoktól. A Barcaságon látunk olyan falusi iskolát, melyek kívül impozáns, hatalmas, modern épületet és belül úgy vannak fölszerelve, hogy sok városi főbb iskolát is megszégyenítene. Istenem! mily boldog és büszke lehet az ilyen iskola tanítója. Ott nem vesződnek az iskolakerülőkkel, káromló szülőkkel s a teljesen szegényes felszereléssel, mert a szász szereti a kultúrát s békén hordja a rá eső terheket. Volt és van olyan szász község, melynek lakói 400—400 százalékos iskolai adót viselt az uj építkezések miatt. Nálunk az öt százalékos pótadótól is irtóznak s az államosítást csak ott veszik jó néven, ahol iskolaadó címen ötnél több a százalék. Bizony mondom, hogyha intelligenciánk megengedné, irigyek lehetnénk a szász kollégákra. A szász iskolák a téi fölött rendszerint jelmondatos föliratok vannak, pl. „Legyetek Istenfélők.“ „Engedelmeskedjetek tanítótoknak.“ „Tiszteljétek atyátokat, anyátokat.“ Várjon mi nem követhetnék ebben őket ! A tanítás mindig énekkel és imával kezdődik. Ez nálunk is gyakorlatba kezd jönni. A testi fenyíték el van tiltva, a helyett a jutalmazási módszer van alkalmazásban, ami szerintem is helyes, mert ezzel a gyermekek a jutalomra vágyva, mindig jót cselekesznek. A kirándulás és a torna kedvelt tanítási eszköz. Előbbi az elmét, utóbbi a testet erősíti. Ezek a mi iskoláinkban is igy vannak. Iskolájuk jellege mind egyházi s ez is nagy áldozatkészségükre mutat, mert 60—70 százalék adót is fizet szívesen, csak magukénak mondhassák. Nálunk már csak a papok ragaszkodnak az egyházi jelleghez. A nép jobban szereti a községi és állami iskolákat, de mert általános államosításról a burget kicsinysége miatt nem lehet szó, azért sok helyen az iskola ügye függ, mint Mohamed koporsója A mindennapi iskola elvégzése után a tovább képező iskola következik, melyben az előadások heti 4 órán át nov. 1 -től március 31-ig tartatnak. Ez a mi ismétlő iskolánknak felel meg, de magasabb nívójú és rendezettebb, mert a tanítónak módjában áll a gazdasági elméleti oktatási gyakorlatban is bemutatni. A gazdasági és háziipari dolgokon kívül a növendékek szórakoztatásáról is van gondoskodás. Sakk, dominó, zene, tornajáték, labdázás, kirándulás, hegymászás mind előkerül- Székely Tanág.Maros-Vásárhely, 1911. január 15.