Székely Tanügy, 1911 (13. évfolyam, 1-20. szám)

1911-01-01 / 1. szám

Maros-Vás­árhely, 1911. január 1. Székely Tanügy­ nek s ez helyesen is van, mert a tanuló igy nem csak tanul, hanem nevelődik testben és lélekben is. Én a szász népoktatással teljesen meg vagyok elégedve s örvendek, hogy azt megismerhettem s most csak azon óhajomnak adok kifeje­zést, vajha mi is hasonló helyzetbe jutva, hasonló eredményről tudnánk beszámolni s népünket, a büszke ma­gyart az Isten, király, haza iránti igaz szeretetre megtanítva, teljese­désbe vihetnék a legnagyobb ma­gyar, Széchenyi azon mondását „Magyarország nem volt, hanem lesz, s ha ez a közeljövőben nem telje­sülhet, az ország vessen magára követ. A természet vádja. Irta: Ádám Mór. Lezajlott már az úgynevezett X. kath. nagygyűlés, ahol Magyarország legelső emberei tanácskoztak az uj időknek uj lelkéből való sebekről s minden tudományos, vallásos és em­berbaráti kérdéseiről, melyek a mai társadalmat mozgatják, éltetik. Lezajott az arányaiban óriási köz­gyűlés, de az alaphangból, melyet ott egy tanár megpendített, tragédiákat lehetne írni bármikor és az ő témája mindig idős­erű. Sebők dr. katholikus iró, nevelő. Széles látókörű, nagy tudásu világlá­­­tott ember, igazgatója a budai érseki­ gimnáziumnak. Bizonyára ismeri az ifjúság, lelkét lelkének sebét, lázát, poezisét, virágát. Sebők dr. az orsz. kath. nagygyű­lésen nyilvánosan szóvá tette a kath. internátusok hibáit. Erős, kemény han­­­got ütött meg, s megzúdult tőle a terem. Nyíltan kimondotta, hogy az internátusok levegőjében méreg van. Beteges szerelmi hajlamok meleg­ágyának nevezte az internátusokat. Bámulom a bátorsá­gt, hogy oda me­részelte mond­ani egy egész ország­nak. Oly bajok ezek, melyek kihat­nak egy egész nemzet jövendő gene­rációjáig. Sajnáltam Sebők úrt, mert megtámadták. Azok, akik talán egy­­egy kis internátus hírnevét féltik s ezért elnézik vagy letagadják a bajt, melyet ők is nagyon jól ismernek, mert benne van az idők felében a be­teg test, a beteg szív vergődése. Büszke vagyok hát a Sebők bátor­ságára, de egyben­ nem értem az ő egyoldalú kijelentését. Csak ugy ma­gyarázhatom meg, hogy egy kath. ta­nár, egy eaz. kath. naggyülés kere­tében csak a kath. iskolák ügyeit tartotta jogosnak megvitatni. A laiku­sok úgy magyarázták ezt, hogy a baj csak a kath. internátusokban létezik. Ilyen dőreséget egyetlen művelt ember sem hihet. A szomorú valóság az, hogy a fel­sorolt morális elferdülések ma a világ minden részében és minden rendű­­rangu, felekezetű iskoláiban felütöt­ék lázas fejüket a gyerm­ek lelkében és temperamentumában Nem lehet itt külön beszélni se kath., se ref., se zsidó, se fiú, se leányiskoláról. Csak gye­rekekről, akik semmit sem érte­nek még az életet mozgató nagy tör­vényekből, de éreznek mindent, ami testileg, lelkileg megtöri őket. Akik olvasnak ide vágó komoly munkákat, azok tudják, hogy nagy je­lentőségű tünet ez. Legyve, a nagy ne­velő az erkölcs története sorozatában feltünteti a­z időt, a várost, az isko­lákat, ahol a beteges szerelmi hajla­mok tömegesen, járványszerűleg lép­­­tek fel és megmételyezték egy egész iskola ifjúságát. Igaz, hogy Franciaország erkölcsi története több olyan időszakot tud felmutatni a múltban, ahol minden morális életfilozófiát lábbal tapos­ak az emberek. Ezek a hysterikus, abnor­­mis exzaltált érzések rendszerint gyönge idegzetű gyermekekben lép­nek fel, akiknek fizikai lénye, a benne levő természeti erők­­ nem tudja be­osztani. Rájuk szakad valami ismeret­len nagy nyugtalanság, ami abban enyhül meg, ha éretlen fejű kis tár­sával egy sarokban összebújva, maga se tudja miért, fázik, melegszik. Oly­kor nem beszél és nem cselekszik,­­ csak érez. Olykor nem is érez, de beszél össze-vissza, vagy hypnotikus beteg rajongással gyötrődik egy élet­telen tárgy után talán, vagy másis lankadt szemű gyermektárs után, vagy pláne egy tanár vagy tanítónő után Minden szülő azt fogja mondani hogy az ő gyermeke kivétel. Minde­ ■ internátus vezető azt fogja mondani , hogy nála rend és felügyelet­ van. N feledjék ezek, hogy éppen ezek a j­ó­érzések azok, melyek bár ott gyötrőd­­­nek a gyermek lelkén, oly jól el van­­­nak rejtve, hogy napvilágra nem ke­­­rülnek. Ne feledjék, hogy a legnagyobb­­ ellenőrzés mellett is akad mindez a szülői házban és minden internátus­­­ban egy zug, vagy egy lelketlen cs­­éd, vagy egy éretlen lelkű kis pajtás, aki éppen arra nyújt segédkezet, ami tilos. Hogy e tekintetben az interná­tus meleg fészke lehet ily hajlamok­nak: világos! De viszont: nyugodja­nak meg a szülők, hogy ha gyerme­kükben hajlandóság van ily abnormi­­tásokra, akkor is kifejlődik, ha embe­rek közé nem engedi, hanem a leve­gőtől is elzárja. S ha már kifejlődik, úgy jobban ellenőrizheti egy interná­tus felügyelő tanári kara, akik tudják is, hogy mire kell vigyázniok, míg a szülőben nem minden esetben van elég morális és pedagógiai érzés, hogy résen legyen ily lelki elváltozásoknál. Sok bűn csírázik a parányi lélek­ben. Ha mind kifejlődnék, a világ csupa gonosztevőkből állana. De leg­több esetben a rész­hajlamokat ki­küszöböli a fejlődő lélek, kidolgozza önmagát a természet tisztító és ter­mészetességre törekvő erejénél fogva. Olykor sohasem következik be a lé­lekben ez a nemesebb fordulat, oly­kor csak későn,­­­mikor már van mit megbánnia az emlékezetnek. Addig minden országban, minden interná­tusban ott­ kisért az árny, ahol fejlődő ifjúság van. Becsülete­, nagyszerű őszinteség és magas nevelő érzék kellett hozzá, hogy Sebők dr. nyi­vá­­nosan is felhívta a figyelmet az ár­nyakra. Vádol a természet mindnyájunkat, kiknek megadatott a belső látás és mégse látunk! Nem csekélység ám az ifjúság rej­tegetett, második, de igazi erkölcsi világa, sexuális tünete. Ezért öröm az, hogy olyan hatalmas, országos moz­galom keretében esett szó erről, ahol éppen mert szóvá tették, megértették, hogy a gyermekben mindent elveszít­­­hetnek, vagy megnyerhetnek! 1 3. oldal Egyleti élet. Központi választmányi gyűlés. A Maros-Torda megyei Általános Tanítótestület központi választmánya december 15-én rendes gyűlést tar­tott Maros-Vásárhelyt, melyen az utolsó közgyűlésből odautalt ügyeket intézte el. A november 3-iki közgyűlés al­kalmával rendezett hangverseny jö­vedelmét elszámolta. Elhatár­ozta a központi választmány, hogy a rendezőknek és közreműkö­dőknek írásban fejezi ki köszönetét.

Next