Székelység, 1902. július-szeptember (5. évfolyam, 150-224. szám)
1902-07-02 / 150. szám
2. oldal, befolyásolják gyermekeiket, mert ez a legtöbbször megboszulja magát. A második az, hogy gyermekeiknek nem feltétlenül muszáj diplomás hivatalnoknak lenni. Mert az ipari és kereskedelmi pálya sem nyújt egy cseppet sem kevesebbet, mint a diploma és a hivatal. Némuljon el a hiúság midőn a gyermek jövője van szóban, s ne nagy urat akarjunk nevelni belőle, hanem inkább független, szabad embert. Manapság már első szerepet visz a kereskedő és iparos a világ fenntartásában. A az ifjak, akik az ők soraikba lépnek nemcsak becsületes fehér kenyeret szereznek, de társadalmi állást is olyant, amely nem áll mögötte a diplomásénak, vagy hivatalnokénak. Nyílt levél. Dr. Fenyvesi Soma úrhoz. Tisztelt barátom! A Sándor János főispán tiszteletére ült tegnapi banketten egy kis elvi differentia támadt köztünk. Tisztitázására az idő és alkalom nem volt alkalmas. Ne vedd tehát rész néven, ha itt kereslek fel. Te aképen kívántad az ünnepeltet ünnepelni, hogy a midőn benne a munka erős emberét tisztelted, ugyanakkor az ősei erkölcsi tőkéjéből táplálkozó nemességre vetettél egy kicsinylő pillantást, uzsorásoknak nevezted őket, akik az ősök érdemei után a maguk részére uzsorakamatokat kívánnak szedni államtól és társadalomtól egyaránt. Amennyiben ezzel csak az ősök kiválóságába beleszédült egyedeket kívántad volna érinteni, hidd el sem akkor sem, most egy szavam se lett volna és nem volna hozzá, de kijelentésed általános volt s nem a már már nem létező kasztot, de a fajt érintette azt a fajt, a melynek ezer esztendőn keresztül szakadatlan vívott államfentartó küzdelmei után ma, a mikor minden jogát, minden kiváltságát megosztotta a többi fajokkal s vagyonából csaknem kivetkőzve, hontalanul áll a saját honában, lépten nyomon arczába vágják mihelyt fajöntudata felébred és megnyilatkozik, a „culturbestia“, „ősi uzsorás“ dicsérő epithetonokat. De hát igazuk van másoknak is, igazad van neked is kedves barátom. Hiszen ne menjünk tovább, csak szűkebb hazánkban avagy épen székely metropolisunkban tekintsünk szét. Lám, hogy szedi az a sokszor lepillantott nemesség, jobban mondva a faj magyar minden vonalon : társadalmi, megyei, városi, politikai, irodalmi téren mindenütt és mindenütt uzsora kamatait az ősök kiválóságának szinte a könnye csordul belé. A társadalomban, a politikában mindenütt Ő vezet, ez a modern Shylock. Ennél az uzsoráskodásnál csupán a többi fajok türelme bámulatra méltóbb, hogy már egyszer mért nem végeznek véglegesen vele, hiszen ma már nincsen szükség többé nemzeti traditióra, ma már a nemzeti, az ősi traditiókból merített izzó faji, nemzeti öntudat numerusukban is kifejezhető, a kaczagány „az ősi rom“ még ma „tiszte- Székelységi, sletreméltóan“ elnézésben részesülnek, megy bocsáttatnak, holnap talán . . . ! Na de még addig is idő van. Hozzászóltam pedig ehhez a kérdéshez csupán ama I czimen mert én is, — egyszerű székely — szeretem fajomat, mint te a tiedet, s ha szóltam akkor is, most is légy meggyőződig nem az elzárt kasztot képező nemesség, mert az már nem létezik, de a dolgozni szerető és akaró faj magyar érdekében tettem. Tisztelő barátod Dr. Bedő Sándor. SZÍNHÁZ. „Arany ember.“ Az este zóna helyárak mellett györködtünk Jókai ezen elévülhetetlen darabjában. Mint egy jobb kort üdvözöljük az estéli előadást, melylyel a színház hivatásához méltó törekvést valósított meg. Egész jól esett ez az igazi szellemi táplálék, a sok franczia maszat után, éreztük a darab megrázó erejét, maradandó hatását, de éreztünk valamit a tiszta igaz érzésből is. Láttunk emberi gyarlóságot (Krisztyán) és emberfeletti nagylelkűséget, mint amilyen Tímár (Almássy) volt. Csak az este látszott meg a közönség tájékozatlansága, mert — sajnos megvallva az igazat — egy perczig sem tudott a darab nívójára emelkedni, nem találta az összekötő kapcsot a darab szelleme és az író igazságszolgáltatása között, úgy hogy a IV. felvonás végével távozni, az V. felvonás végén, mikor a színpadon még csak egy élő alak volt, makacsul maradni akart. A darab sikere a főszereplőkön fordult meg, kik általánosságban mondva is kifogástalan jók voltak. Derekasan, mondhatni fényesen állta meg helyét Almássy. Almássy sokat tud és bír, különösen akkor, mikor erőre, tűzre van szükség. Komlóssy (Noémi) szeretetreméltó naivsággal és külső dísszel ruházta fel szerepét. Csupa élet, csupa elevenség volt. Tímea személyesítője Kürthy Margit volt. Csodálatos érzéssel tárta fel lelke nemességét, szive jóságát, leolvastuk szeméből mély bánatát s még puszta megjelenésével is rokonszenvet keltett, úgy hogy érzelmei utján haladva csak azon vettük észre magunkat, hogy könnyekkel van tele szemünk. Szép jövőt jósolunk a fiatal művésznőnek, csak előre. Kardos, több helyt üres, léha vergődésétől eltekintve jó volt. Hevesi és Oláhné tipikus alakok voltak, csak sokszor a mértéktartásról megfeledkeztek. Szász Anna Athália szerepében egész fölforgató jellemének megfelelően alakított, mi dicséretére is szolgál. Mezeyné gyenge, de érzelmest Terézia vol. Volt a színpadon még egy pár névtelen alak is, kik bizony sok rosszat produkáltak, de vigasztal, hogy nem a főszereplők közül. Színházi heti műsor : Szerdán itt először, a vígszínház legutóbbi nagysikerű vígjátéka „X asszony.“ Csütörtökön a helyi vörös kereszt egylet Marosvásárhely, 1902. július 2. szereda, népkonyhája javára fényes kiállítással a „Bolond“ nagy operette. Pénteken leszállított helyárakkal Fényes I Samu nagyhatású színműve „K u rucz Fe j a Dávid.“ Szombaton Nádasy József igazgató jutalomjátékául itt először a „Postás fiú“ nagy angol operette. FI I R E K. Marosvásárhely, 1902. junius 30. Helyi verssorok. A főkapitány úrhoz! Igen tisztelt nagy közönség, Tisztelettel jelentem : Hogy a derék főkapitány, Ki nem nyugszik sohasem, Most se pihent s hamarjába, Seprőgépet komponála. Ez a kocsi, olyan kocsi, Mely a boldogsághoz vezet, Elől locsol, hátul pedig Felsöpri a kövezetet. Meghódolok, szalutálok, Kapitány úr, — gratulálok, Geréb Lajos ! Kapitány úr ! Mondanék egy kérő szót : Találjon ki máma este Egy kormányos léghajót! Kapitány úr, kérem kérve, Nagyon hálás leszek érte, Hogy a porból fölszálljak S abba a nagy betegségbe Ne essek én tüdővészbe . . . Kapitány úr ! Soká osztég Annyit mondok — ne várjak ! — Olvasóinkhoz. Ma van a „Székelység“ évfordulója. Ma egy éve, hogy kezünkbe vettük a tollat s minden erőnkkel oda törekedtünk, hogy a függetlenségi és 48-as párt irányelvei érvényesüljenek minden vonalon. Becsülettel szolgáltuk polgártársaink igazságát s szabad szószólói voltunk minden időben a közérdeknek. Ezen tevékenységünket maga a nagyközönség is belátta, midőn támogatásába fogadta a „Székelység“-et. Kérjük szíves olvasóinkat, részesítsék lapunkat továbbra is kegyes pártfogásukba, mert csak így lehetünk képesek polgártársaink jogos érdekeit megvédelmezni. Lapunk előfizetési ára marad a régi, úgyszintén hirdetési díjas is. Bankett a főispán tiszte letére. Tegnap este a vármegye és a város intelligencziája közül többen, mint kétszázan gyűltek össze a László-féle vendéglőben, hogy Sándor János főispánnak kitüntetése alkalmával impozáns módon is kifejezzék gratulácziójukat. A felköszöntőkben nem is volt hiány. Egyik toaszt a másikat érte s mindannyi a főispán éltetésével végződött. A minden tekintetben kedélyes estének csak a reggeli órákban szakadt vége.— Sport. Volpini olasz vivő mester, ki már egy pár hete a tornakert helyiségében iskolát tart, f. hó 3-án d. u. 5 órakor vivóakadémiát rendez.