Székelység, 1902. július-szeptember (5. évfolyam, 150-224. szám)

1902-07-02 / 150. szám

2. oldal, befolyásolják gyermekeiket, mert ez a leg­többször megboszulja magát. A második az, hogy gyermekeiknek nem feltétlenül muszáj diplomás hivatalnoknak lenni. Mert az ipari és kereskedelmi pálya sem nyújt egy cseppet sem kevesebbet, mint a diploma és a hivatal. Némuljon el a hiúság midőn a gyermek jövője van szóban, s ne nagy urat akar­junk nevelni belőle, hanem inkább függet­len, szabad embert. Manapság már első szerepet visz a keres­kedő és iparos a világ fenntartásában. A az ifjak, akik az ők soraikba lépnek nem­csak becsületes fehér kenyeret szereznek, de társadalmi állást is olyant, amely nem áll mögötte a diplomásénak, vagy hivatal­nokénak.­ ­ Nyílt levél. Dr. Fenyvesi Soma úrhoz. Tisztelt barátom! A Sándor János főispán tiszteletére ült tegnapi banketten egy kis elvi differentia támadt köztünk. Tisztitázására az idő és al­kalom nem volt alkalmas. Ne vedd tehát rész néven, ha itt kereslek fel. Te aképen kívántad az ünnepeltet ünne­pelni, hogy a midőn benne a munka erős emberét tisztelted, ugyanakkor az ősei er­kölcsi tőkéjéből táplálkozó nemességre ve­tettél egy kicsinylő pillantást, uzsorások­nak nevezted őket, a­kik az ősök érdemei után a maguk részére uzsora­kamatokat kívánnak szedni államtól és társadalomtól egyaránt. A­mennyiben ezzel csak az ősök kiváló­ságába beleszédült egyedeket kívántad volna érinteni, hidd el sem akkor sem, most egy szavam se lett volna és nem volna hozzá, de kijelentésed általános­ volt s nem a már már nem létező kasztot, de a fajt érintette azt a fajt, a melynek ezer esztendőn ke­resztül szakadatlan vívott államfentartó­­ küzdelmei után ma, a mikor minden jogát, minden kiváltságát megosztotta a többi fa­jokkal s vagyonából csaknem kivetkőzve, hontalanul áll a saját honában, lépten nyo­mon arczába vágják mihelyt fajöntudata felébred és megnyilatkozik, a „culturbestia“, „ősi uzsorás“ dicsérő epithetonokat. De hát igazuk van másoknak is, igazad van neked is kedves barátom. Hiszen ne menjünk tovább, csak szűkebb hazánkban a­­vagy épen székely metropolisunkban tekint­sünk szét. Lám, hogy szedi az a sokszor lepillantott nemesség, jobban mondva a faj magyar minden vonalon : társadalmi, me­gyei, városi, politikai,­ irodalmi téren min­denütt és mindenütt uzsora kamatait az ősök kiválóságának­­ szinte a könnye csordul be­lé. A társadalomban, a politikában minde­nütt Ő vezet, ez a modern Shylock. Ennél az uzsoráskodásnál csupán a többi fajok türelme bámulatra méltóbb, hogy már egyszer mért nem végeznek véglegesen vele, hiszen ma már nincsen szükség többé nemzeti traditióra, ma már a nemzeti, az ősi traditiókból merített izzó faji, nemzeti öntudat numerusukban is kifejezhető, a kaczagány „az ősi rom“ még ma „tiszte- Székel­ységi, s­letreméltóan“ elnézésben részesülnek, meg­­y bocsáttatnak, holnap talán . . . ! Na de még addig is idő van. Hozzászól­­­­tam­ pedig ehhez a kérdéshez csupán ama I czimen mert én is, — egyszerű székely — szeretem fajomat, mint te a tiedet, s ha szóltam akkor is, most is légy meggyőződig nem az elzárt kasztot képező nemesség, mert az már nem létezik, de a dolgozni szerető és akaró faj magyar érdekében tet­tem. Tisztelő barátod Dr. Bedő Sándor. SZÍNHÁZ. „Arany ember.“ Az este zóna helyárak mellett györköd­­tü­nk Jókai ezen elévülhetetlen darabjában. Mint egy jobb kort üdvözöljük az estéli előadást, melylyel a színház hivatásához méltó törekvést valósított meg. Egész jól esett ez az igazi szellemi táplálék, a sok franczia maszat után, éreztük a darab meg­rázó erejét, maradandó hatását, de érez­tünk valamit a tiszta igaz érzésből is. Láttunk emberi gyarlóságot (Krisztyán) és­­ emberfeletti nagylelkűséget, mint a­milyen Tímár (Almássy) volt. Csak az este látszott meg a közönség tájékozatlansága, mert — sajnos megvallva az igazat — egy perczig sem tudott a darab nívójára emelkedni, nem találta az összekötő kapcsot a darab szelleme és az író igazságszolgáltatása kö­zött, úgy hogy a IV. felvonás végével tá­vozni, az V. felvonás végén, mikor a szín­padon még csak egy élő alak volt, ma­kacsul maradni akart. A darab sikere a főszereplőkön fordult meg, kik általánosságban mondva is kifo­gástalan jók voltak. Derekasan, mondhatni fényesen állta meg helyét Almássy. Almássy sokat tud és bír, különösen akkor, mikor erőre, tűzre van szükség. Komlóssy (Noémi) szeretetre­méltó naivsággal és külső dísszel ruházta fel szerepét. Csupa élet, csupa elevenség volt. Tímea személyesítője Kürthy Margit volt. Csodálatos érzéssel tárta fel lelke nemességét, szive jóságát, leolvastuk sze­méből mély bánatát s még puszta megjele­nésével is rokonszenvet keltett, úgy hogy érzelmei utján haladva csak azon vettük észre magunkat, hogy könnyekkel van tele szemünk. Szép jövőt jósolunk a fiatal mű­vésznőnek, csak előre. Kardos, több helyt üres, léha vergődésétől eltekintve jó volt. Hevesi és Oláhné tipikus alakok voltak, csak sokszor a mérték­tartásról megfeled­keztek. Szász Anna Athália szerepében egész fölforgató jellemének megfelelően alakított, mi dicséretére is szolgál. Mezeyné gyenge, de érzelmest Terézia vol. Volt a színpadon még egy pár névtelen alak is, kik bizony sok rosszat produkáltak, de vi­gasztal, hogy nem a főszereplők közül. Színházi heti műsor : Szerdán itt először, a vígszínház legutóbbi nagysikerű vígjátéka „X asszony.“ Csütörtökön a helyi vörös kereszt egylet Marosvásárhely, 1902. július 2. szereda, népkonyhája javára fényes kiállítással a­­ „Bolond“ nagy operette.­­ Pénteken leszállított helyárakkal Fényes I Samu nagyhatású színműve „K u r­u­c­z­­ F­e j a Dávid.“ Szombaton Nádasy József igazgató ju­­talomjátékául itt először a „Postás fiú“ nagy angol operette. FI I R E K. Marosvásárhely, 1902. junius 30. Helyi verssorok. A főkapitány úrhoz! Igen tisztelt nagy közönség, Tisztelettel jelentem : Hogy a derék főkapitány, Ki nem nyugszik sohasem, Most se pihent s hamarjába, Seprőgépet komponála. Ez a kocsi, olyan kocsi, Mely a boldogsághoz vezet, Elől locsol, hátul pedig Felsöpri a kövezetet. Meghódolok, szalutálok, Kapitány úr, — gratulálok, Geréb Lajos ! Kapitány úr ! Mondanék egy kérő szót : Találjon ki máma este Egy kormányos léghajót! Kapitány úr, kérem kérve, Nagyon hálás leszek érte, Hogy a porból fölszálljak S abba a nagy betegségbe Ne essek én tüdővészbe . . . Kapitány úr ! Soká osztég Annyit mondok — ne várjak ! — Olvasóinkhoz. Ma van a „Szé­­kelység“ évfordulója. Ma egy éve, hogy kezünkbe vettük a tollat s minden erőnk­kel oda törekedtünk, hogy a függetlenségi és 48-as párt irány­elvei érvényesüljenek minden vonalon. Becsülettel szolgáltuk pol­gártársaink igazságát s szabad szószólói voltunk minden időben a közérdeknek. Ezen tevékenységünket maga a nagyközönség is belátta, midőn támogatásába fogadta a „Székelység“-et. Kérjük szíves olvasóinkat, részesítsék lapunkat továbbra is kegyes pártfogásukba, mert csak így lehetünk ké­pesek polgártársaink jogos érdekeit meg­­védelmezni. Lapunk előfizetési ára marad a régi, úgyszintén hirdetési díjas is. Bankett a főispán tiszte­­ letére. Tegnap este a vármegye és a város intelligencziája közül többen, mint kétszázan gyűltek össze a László-féle vendég­lőben, hogy Sándor János főispánnak ki­tüntetése alkalmával impozáns módon is kifejezzék gratulácziójukat. A felköszöntők­­ben nem is volt hiány. Egyik toaszt a má­sikat érte s mindannyi a főispán éltetésé­vel végződött. A minden tekintetben ke­délyes estének csak a reggeli órákban szakadt vége.­­— Sport. Volpini olasz vivő mester, ki már egy pár hete a tornakert helyiségé­ben iskolát tart, f. hó 3-án d. u. 5 órakor vivóakadémiát rendez.

Next