Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1876
A pis nyelv taxisánat toma ipasinta. A világtörténelem tanúsága szerint, az ókorban, valamint a politika, úgy az irodalom terén is, különösen két nemzet — a görög és római — vitte a főszerepet. A görögök inkább elméleti, a rómaiak pedig gyakorlati irányban tűntek ki, mert az előbbiek nagyobbára az irodalomnak, az utóbbiak ismét a politikának éltek. — Az ókornak ezen legkitűnőbb népeitől remek nyelven írott műveket örököltünk, melyeket tekinteten kivül hagynunk nem szabad; nevezetesen a görög néptől reánk maradott műkincseket szemünk elől téveszteni lehetetlen. Fő figyelmet érdemelnek a görög műremekek azért, mert maguk a rómaiak a görög nyelv és irodalom tanítása és tanulására különös gondot fordítottak, mi onnan is kiviláglik, hogy az iskolákban köteles tantárgggyá emelték, sőt meg is parancsolták, hogy a tanítást a görög nyelven, és ne a latinon kezdjék. Maga Cicero, a rómaiaknak legnagyobb és legkitűnőbb szónoka, örömestebb hallgatta a görög mint a latin szónoklattan tanárait. Nem megvetendő észrevételt olvashatunk még Lubrich „Nevelés történelme“ című munkájában, mely hasonlóképen Ciceróra vonatkozik, és a következő szavakban nyer kifejezést: „hogy ami emberi műveltsége, tudomány és művészet iránti érzéke van, mindazt az általa minden műveltség anyjának nevezett görög nyelvnek köszönheti.“ Cicerót ugyan mindenki olyan tekintélynek ismeri, ki sok tekintetben követendő, azonban hogy állításunkat jobban megvilágosítsuk, hivatkozhatunk a római történelem nem egy kitűnő férfiára, ki a görög nyelvvel nagy buzgalommal foglalkozott p. Caesar, a Scipiok és Gracchusok. Nevezetteken kivül ide sorolandó Cato is, ki a görög nyelv tanítását huzamos ideig ugyan ellenezte, de végül öregségében azt mégis megtanulta. Ha tovább folytatjuk nyomozásainkat, fogjuk látni, hogy a rómaiak nem egyedüliek, kik a görög nyelv tanulmányozására fáradságot szenteltek, hanem mind a közép- mind az újkorban voltak és vannak a jelenben is tudós férfiak, kik, benne a képző és fejlesztő erőt fel-