Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1888
Báró Orczy Lőrincz emlékezete. Halálának százados évfordulója alkalmából. 1789—1889. Vagy nem méltó-e rá, hogy a haza Szivében hordja annak emlékét, Ki a hazát szivében hordozá ?.. . Emlékezést, emlékezést neki! Petőfi Sándor. Folyó év julius 29-én épen száz éve lesz, hogy e földi élettől búcsút vett az a férfiú, kinek nevével e dolgozat homlokzatát díszitem s kinek — e pár szerény lapon — emlékét kívánom felújítani. Sem örök becsű költői művek, sem századokra szóló nagyszerű intézmények nem hirdetik előttünk, késő unokák előtt, az ő nevét, és ő mégis teljes hálánkra érdemes; mert élete és működése nemzeti életünknek olyan korszakára esik, midőn a nemzeti nyelv érdekében egy-két szót emelni, a közönség részvétlensége miatt csüggedező könyvkiadót bátorítani s az anyagi szükséggel küzködő költőt és szót egy pár fillérrel fölsegíteni sokkal nagyobb érdem volt, mint napjainkban a magyar közművelődési egyesület czéljainak előmozdítására fél milliót ajándékozni, vagy a magyar tudományos akadémiánál százezer forintos alapítványt tenni, vagy pedig a veszélyeztetettnek vélt nemzeti nyelv érdekében a „t. ház“ falai között teljes hévvel és buzgósággal hónapokon át vitatkozni. Az a nevezetes békekötés, mely a XVIII. század elején létre jött, végét szakítá a fölkeléseknek, melyek egy egész évszáz folyamán nagy harczmezővé változtatták hazánkat. A félhold uralma pedig már előbb megszűnt volt. A török fegyver kiszoríttatott a bán határai közül. A viharok lecsillapultak, a béke visszatért.