Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1888
de áldást nem hozott. A hármas bérek hazájától a szolid múzsák még mindig idegenkedtek. Pedig, ha elvonult az égiháboru, ismét előbujnak a színes pillangók s újból zeng az erdő csalogánya. A küzdelmeiben kifáradt nemzet megnyerte az óhajtott bélét, de nem úgy tett, mint a jó katona, ki csak félig-fekvő helyzetben élvezi a nyugalom perczeit. Nem. Ő oda dobta magát egész gondtalanul a nyugalom karjai közé, minek következtében elernyedt, elkorcsosult. Az uralkodóház kétszínű politikája, különösen Mária Terézia mákony hatású kormánya alatt oly rontó átalakuláson ment keresztül a nemzet, hogy, midőn veszélyes álmából fölébredett, azt vette észre, hogy magyar is, nem is. Eltűnt a honi mente, az ősi kalpag, a gyöngyös párta, szóval a magyar nemzeti ruha. És még ez csak hagyján. Csak ősi erkölcsét és édes anyanyelvéhez való szilárd ragaszkodását őrizte volna meg az elkábult nemzet. De, fájdalom, ezt nem téve. És e szomorú átalakulásnak oka Mária Terézia ravasz politikája. Eleinte ő is a „törik-szabad“ féle kormányzási elvet akarta érvényesíteni, de elég finom érzékkel bírt annak belátására, hogy ezen uralkodási elv érvényesítése leplezetlen megsértése lenne egy olyan lovagias és nagylelkű nemzet érzületének, mely a megpróbáltatás idejében egymaga képes volt fél Európa ellenében trónját megvédelmezni, ő tehát az arany közép utat választotta. Különös kegyeiben részesítő a főrendeket, rangokat, czimeket, magas hivatalokat osztogatott nekik, miáltal ezek a nemzetből kiemelkedni s attól elidegenedni kezdettek. Mindinkább vonzódtak Pécshez, a birodalmi kormányzat középpontjához. Ennek műveltségét sajátították el nyelvre, öltözetre, szokásra és gondolkodásmódra nézve is. Ez a műveltség pedig németes és francziás műveltség volt. Az előkelők ennél fogva házi nyelvül a franczián és németen kívül mást nem akartak ismerni. A magyart csak a legalsóbb körökben használták és így a felsőbb műveléstől teljesen elzárva lett. A magyartalanodásnak ez a ragályos kórsága lassanként a vagyonosabb köznemesség körében is elharapódzott. Ily körülmények között nem csoda, hogy a nemzeti öntudat, a történeti visszaemlékezéseken alapuló becsérzet annyira meggyengült, hogy egy kihalt nyelv (a latin) úgy összeforradhatott a nemzet életével, hogy őseink abban a művelődésnek és tudományos