Székesfehérvár és Vidéke, 1878 (6. évfolyam, 1-112. szám)

1878-01-02 / 1. szám

VI-ik évfolyam 1875. január 2-án. 1. szám. Megjelenik­: hetenkint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Belv., lakatos-utcza 2. sz., emelet. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszó­lamlások, hirdetések stb. ide intézendők. , Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 8-tól 11, délután 3—1 óráig. Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos: Csitári Kálmán. Előfizetési álait: Egész évre....................8 frt. — kr. Fél évre.........................4 frt. — kr. Negyed évre....................2 frt. — kr. Egy hónapra . . . . — — 70 kr. Egyes szám ára . . . — — 10 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogad­tatnak: Kubik Lőrinc könyvkereskedésé­ben. Goldberger A, papnövelde-utca, Weisz Móritz hirdetési irodájában, Bécs Táborstrasse, Hasenstein és Vogelnél. Hirdetések jutányosan számíttatnak.­­ Közügyeink. Ma csak személyes érdekek, családi, clyque-szerű zárt­körű törekvések, egyéni kenyérkérdések után­ futnak a közéleti versenyzők; nemesebb irányban, magasabb, tiszta czélok felé csak mutatni sem lehet a hamis isteneket imá­dók vakmerő hahotása nélkül. Mindinkább bámuljuk a vezéreltek kiskorúságát, a vezérlők elbizakodását. És ha mégis közügyeinkről szólani akarunk, csak a kötelesség parancsának hódolunk, bár nem hisszük, hogy gyönge szavunk megállíthassa a nekiindult áram csak egy gyűrű­jét is , hogy felébreszthesse letargiájából azok lelki­ismeretét, kiknél a Meternich-féle „utánam a vízözön“ politika lett irányadó. Azonban nemcsak „a föld mozog előre“, tehát nem mulaszthatjuk el a sajtó útján felszólalni a város szegényügyi választmánya közelebbi ülése alkalmából, felszólalni azon értelmiséghez, melynek kezébe vannak letéve városi közügyeink, ha lehet, megmentése; mert el­szorul keblünk az aggodalom miatt, midőn a jövő keserű­ségeit, kit­ivó rövidlátással előre készülni látjuk........... Az aggok és szegények városi élelmezéséhez kellő nyers élelmi czikkek szállítási ügye sok port vert fel a közelmúltban, és azt hittük, hogy a városi közgyűlés vég­legesen határozott, midőn 31 szavazattal 5 ellen kimon­dotta, illetőleg a városi főügyész urat utasította, hogy K. M. vállalkozóval a szerződést kösse meg, a tanácsot pedig, hogy a bérlőnek bánatpénzét a városi házipénz­ TÁRCZA. N Nem panaszlok­ . . . (Elpártolt barátomhoz.) Nem panaszlok, hagyjatok el ti is. Ne legyen már senkim a világon! Nem soká tart, — érzem itt a vége Bolyongás közt sirba botlik lábam! Nem panaszlok, legyetek nyugodtan; Nem is szórok fejetekre átkot .... — Egyesekre minek pazarolnom?! — Megátkozom az egész világot! Gajmossy Iván. Ill dandy. — Rajz. — Irta: CS. JELENIK IMRE. Még most is emlékezetünkben van a magyar gazdasszonyok múlt hó 15. és 16-án tartott karácsonyi vására. Még előttünk le­begnek gondolatunkban azok a­ bájos eladónők, kik festői sátraik előtt állva, bájos mosolyaikkal farkaikon dicsérik szebbnél szebb áruikat. Meglehet, hogy szépek ez áruk, de mellettük, ez elragadó alakok mellett, azok mind érték nélkülivé válnak. Mi azonban most korántsem akarunk bókokat hangoztatni az úgyis bókokhoz hozzá szokott e földi angyalokhoz, mert mi most kivételkép egy földi ördögöt akarunk ismertetni, ki ördö­­gös modorával már nem egy anyait ragadott hazájába a­­ pokolba. Hogyne lett volna tehát ő is ott, hol az angyalok ütötték fel tanyájukat, hogyne lett volna tehát ő is e vásáron. Én ott láttam egy hasonló korú fiatal emberrel karonfogva tárba utalványozza. Csalódtunk. A városi közgyűlés ezen decz. 17-én hozott végzése kijátszására, az alkotmányos önkormányzati szellemnek kigúnyolására a városi főügyész talált elég bátorságot, midőn a vállalkozóval szemben a szerződés sürgetett megkötését az elkésett időszak da­czára megtagadta azon semmis és tarthatatlan ok miatt, mert a mellőzött vállalkozó a közgyűlési végzés ellen fel­lebbezett. Jól tudtuk, hogy a tisztviselő testület körébe mé­lyen benyúlnak azon érdekszálak, melyek a város közér­dekének rovására, a meggyőződés üres álarcza alatt köz­­botránkozást okoztak, de azt nem hittük, hogy az említett élelmezési — tehát kiválóan polgári belügyben — né­hány tisztviselő nem elégelte meg az alig elcsendesedő felháborodást, hanem ezt újra felébreszti. A bérlemény ideje január 1-én már kezdetét veszi, a régi szerződés le­jár, és dec­ember 28-án a vállalkozónak választmányikig tárgyalt folyamodása szerint ajtót mutatni annyit teszen, mint szándékosan zavart előidézni, a hivatalos hatalommal viaskaolni) a fegy­e­lmi vizsgálattól nem rettegni, nem azon felelősségtől, mely a közpénztár megkárosítása miatt kö­vetkezik. A szereplő fellebbezésnek jelentősége puszta ürügy, a mesterkedésnek átlátszó köpenyege. Itt nincs sérthető magánérdekről szó, hanem közérdekű bérleménynek szer­ződésszerű megkötéséről, melyet a közgyűlés joggyakor­lata szerint azzal köt meg, kivel jónak, előnyösnek látja, egyik sátortól a másikhoz t sétálva. Itt egy pohár pezsgőre, ott holmi meglepetésekre szánt portékákat bevásárlandó. Már megjelenése is roppant ajánló. Öltözéke kifogástalan. Az első szabó terméke. Hogy tárczáját jól ellátta e parquetterre az nagyon világos, mert a legkissebb pénzét ma egy floresek képezték, az ötösökkel pedig nagy úri flegmával csak úgy dobálózott. Megvallva az igazat kiváncsi voltam ez úri emberre annál is inkább, mert e nap csak harmadszor láttam őt, de mind a háromszor uraságának teljes pompájában. Legelőször a „Koronában“ pillantam meg, midőn néhány barátjának társaságában brillíroztatta a ferllizásban kifejlődött tehetségét. Másodszor a nemzeti színház erkélyén volt hozzá szeren­csém (azaz csak úgy távolról), mikoris az erkély háta mögött levő páholyok egyikéhez nagy úri fesztelenséggel támaszkodva a benüllők egyikével, már nem emlékszem jól micsoda comtes­­sel, igen fenhangon társalgott. Most tehát harmadszor, hogy ez úri egyént a sors ismét elembe hozta. Most is csak a régi, most is csak az „úr“ állt előttem. Még nem volt alkalmam, hogy némi adatokat szerezhettem volna felőle, de utánjárásra nem volt szükség, mert egy pár­beszéd, melyet hátam mögött két úri kinézésű egyén egymással folytatott, egészen kielégíteni látszott. — Ugyan kérem — kérdé az egyik, ki egy körülbelül 25—26 éves fiatal ember volt — ismeri ön azt a fiatal embert, ki ép most fog kezet avval a huszár főhadnagygyal ? — Oh hogyne aztat a jó madarat — felelé készséggel a másik, ki fekete nagy szakálával valami kereskedőhöz hason­lított, — hisz ép arról akarok önnek egyet mást mondani. — Úgy akkor nagyon lekötelez, mert szeretném tudni, hogy kicsoda ő. Egyszer valaki azt mondta, hogy gr. Balatony. De ha nem csalódom ön azt mondta, hogy jó madár. — Biz’ a barátom, még pedig a javából. De halljon ez úri­ember élményeiből egy kis kivonatot. Egy szép napon egy sárga gombos kék frakk kiszabásába voltam elmerülve, midőn belép üzletembe két elegáns fiatal úr. Az egyik emberünk volt, a A fellebbezésnek, a mellőzött vállalkozni akaró részéről itt helye nincs, csakis túl bátor taktikának magyarázható, akadékoskodással a közgyűlés ellenére a magánérdeket sikerhez segíteni. Ilyen hatósági anarchia mellett a köz­­igazgatás erkölcsi betegségén segíteni akarni, segíteni tudni, időbe kerül, és ezen időnyerés a fellebbezés valódi szándéka. Ilyen viszonyok bennünket a nyilvánossághoz, a sajtóhoz appellálni, később a törvényes fórumhoz, a köz­gyűléshez kényszerítenek, és hisszük, hogy ezen alkalomból egyéb elhallgatott visszásságok orvoslását is megtaláljuk. E visszásságok egyike a főügyészi hivatalnak hát­rányos, közérdekellenes szervezése, melyet módosítani kell. Ugyanis a városi főügyész felhatalmazva van magán ügyeket vezetni akkor, midőn a városnak ügyei jóvátehet­­len károsodásig elhanyagoltainak, hátralékai behajtás he­lyett leírásba vesznek, midőn az állítólagosan túlhalmozott ügyészi teendők miatt a város ügyész­segédet javadal­mazni kénytelen, midőn a városi ügyész mellé az árva­széknél újabb költséges állomások szervezése van beje­lentve. Ha gúnyolódni kedvünk volna, azt m­ondhatnák, hogy a közönség 6 év előtt maga adott ürügyet az ügyész­nek arra, hogy a közigazgatás keretében, mint ma látjuk, a jogrendet megbonthassa, hogy az ügyész saját szavazat­­taval és felszólalásával hozott közgyűlési végzést meghiú­sítani törekedhessék. Ha éveken át késedelmeztünk kiadni a bizonyítványt, hogy a főügyész hálás elfoglalást a város­nál nem talált, mert nem keresett, most kiadjuk azon másik pedig egy gömörmegyei földbirtokosnak fia. Ez utóbbin nagyon meglátszott, hogy még egészen friss a fővárosban. Em­berünk azonban annál fesztelenebbül viselte magát. Jobb sze­mén monoklit hordott, melyet hol leeresztett, hol ismét fecsipett szemére és az „r“ betűt roppantul ropogtatá,az „a“ betűt pedig pláne mindig á-nak ejtette ki. — Ne képzelje tehát, hogy mint szakértő, azonnal tisztában voltam, hogy mágnás fiúkkal van dolgom, kiknél a krétát egy kissé jobban megnyomhatjuk, mint más becsületes emberekkel szemben. — Ez a gavallér — kit, mellesleg megjegyzem, hogy Koraynak hívnak - nagy úri odavetéssel előadá, hogy neki egy öltözékre volna szüksége. Én tehát siettem, hogy összes szöve­teimet rendelkezésére bocsásam. Neki azonban bizarr ízlése volt, mert még valódi angol és franczia szöveteim se nyerték meg tetszését. Egy se volt neki elég tarka. Végre azonban talált sárga koc­kás gyapjú szövetet, tudja olyan bélés formát, melyet ha fizetnének se venném fel. Ez úgy látszott, hogy tetszett neki. Parancsolt tehát belőle egy egész öltözéket, kurta zakó kabátot és tölcsér nadrágot. Míg pedig én a centiméteremért mentem, addig ő barátjával folytatá a társalgást, melyet úgy látszott, hogy boltomba lépésük előtt kezdtek meg. Hidje meg uram, hogy egy rakáson még sohase hallottam annyi grófot, bárót összehalmozni, melyet ő e rövid tíz percz alatt összehordott. Mérés közben Pista barátjának lovait ugyancsak dicsérte. És egy ismert szinésznőről nem éppen a legszebb módon nyilatkozott. El­végezvén a mérték­vevést kérdem, hogy kihez legyen szerencsém és hogy a ruhát hová küldjem. Ő erre egy csinos tárczából, mely pénzzel megtömve látszott lenni egy névjegyet nyújtott át és azt mondta, hogy csak küldjem a ruhát lakásába az „Angol király­nőbe.“ Én azután meghajtottam magamat, ők pedig az ajtóm előtt várakozó bérkocsiba szóltak. — Tehát „Koray Géza“ — mondom magamban, miután a névjegyre egy pillantást vetettem — szép név és az Angol királynőben lakik, nem rósz gid­ást. De hogy magamat mégis biztosítsam, hát egyik segédemet elküldtem a hotel portásához, hogy a fiatal emberről némi imformátiót szerezhessen. Az imfor­­mátió megegyezett a fiatal ember modorával, mert a portás őt

Next