Székesfehérvár és Vidéke, 1878 (6. évfolyam, 1-112. szám)

1878-10-09 / 81. szám

VI-ik évfolyam. 1878. október 5-én 81. szám. Megjelenik: heten­kint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Belv., lakatos­ utcza 2. sz., emelet. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszó­lamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Előfizetési árak: Egész évre . . . . 8 frt. — kr-Fél évre..........................4 frt. — kr-Negyed évre.....................2 frt. — kr. Egy hónapra . . . .-------70 kr. Egyes szám ára . . . — — 10 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogad­tatnak: Kubik Lőrinc könyvkereskedésé­ben. Goldberger A, papnövelde­ utca. Rajnai Vilmos, molnárutca Budapest. Bécs Táborstrasse. Hasenstein és Vogelnél. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Az 1 8 J C­ - I­K I ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁS HIVATALOS KÖZLÖNYE. Községi ügy. Motto: Ha a nép érdeke élé szemé­lyeket teszesz, betömted a bol­dogulás forrását. Törvény, rend, igazság a nép érdeke. Az újabb közigazgatási törvények, a községi jegyzői hivatalt igen terhessé és igen fontossá tették, úgy­hogy a jegyzői hivatal helyes betöl­tésétől nemcsak az államkormányzat rendes me­nete függ egyrészben, de függ másrészben a községi lakosok jogi biztonsága és anyagi érde­keinek teljes és tökéletes megóvása kisebb tá­madásokkal szemben. — Ha ez így van — azt pedig tagadni nem lehet — lehetetlen, hogy figyel­münket elkerülje egy igen erős visszaélés, mely e nagy horderejű hivatalnál többször tapasztalható. S ez a visszaélés nem egyéb, mint a segéd vagy helyettes jegyzők alkalmazása. — Erről a dolog­ról jó lesz gondolkodni. Segédjegyző a mostani usas szerint lehet akár­ki, ha a jegyző úgy akarja. Ott hol a jegyző maga is dolgozik, s képes a köz­ségi ügyek vezetésére, s nem ad egérutat a segéd­jegyzőnek némely visszaélésekre, még valamiként eltűrhető volna ez állapot, de tekintsük csak azokat a községeket, hol a jegyzők betegség, öregség, s egyéb ok miatt kénytelenek segédet alkalmazni, s ezek is nem okleveles nagykorú egyént, de valahonnan szalajtott gyereket alkal­maznak, ki sem törvényismerettel, sem a szüksé­ges praxissal nem rendelkezik, várjon ott hogy mennek a községi ügyek. Szomorúan elhanyagol­tan, a község és lakosainak kárára. Elvégzik a mindennapi teendőt, mert ha ezt nem tennék, ha­mar meg lennének fogva. De a­mi a községi érde­kek erősebbjeit illeti, ok­a ezek nyugosznak Ábra­hám kebelében. A községi bíráskodásról ily községben oly za­varos a fogalom, hogy valóságos satyrája a törvény intenziójának. A közegészségügyi intézkedések és a népiskolai hatóság gyakorlása, szánandóan nyo­morult. Gyámsági dolgok adnak elég dolgot az értelmes közgyámnak, ha ez nincs, akkor tót sze­kéren halad az, mely itt is szakad, ott is törik, mindig a kátyúban hentereg. A község vagyona rettenetes rendetlenségben jajgat. Több száz fo­rintról kötvény sincs. Több száz forint betáblázva sincs. A kiadás a tőkével összezavartatik. A nép a legkisebb ügyében kényszerítve van a költséges utat megtenni Fehérvárra, mert a jegyzői hivatal tanácsot, útbaigazítást adni nem képes. De nem folytatom tovább e vérlázító dolgokat, e helyett azok orvoslására teszem meg javaslatomat. A jegyzői hivatal tekintélye, a közigazgatás hivatása az adózó polgárok jól felfogott érdeke kívánja, hogy ezen hivatal ne legyen asyluma minden társadalmi elejtett potentátnak, hanem segédjegyzőnek első­sorban okleveles egyének al­kalmaztassanak, ha ilyenek nem lennének, úgy a jegyzői hivatal, csakis a szolgabírói bizonylat alapján vehessen fel ilyet. Vagyis a segédjegyző­­ségre pályázni óhajtó egyén, a szolgabirói hivatal­ban tartozik bemutatni képességét, hogy képes a községek ügyét rendszerint vezetni, s ennek meg­mutatása után a szolgabirói hivatal ad neki bizo­nyítványt és ezáltal a segédjegyzői állomásra az illető képességet nyer. Ez volna az út a visszaélések meggátlására, vagy az érdekek megóvására, mert ha aztán ily módon is tenne visszaélést a fiatal ember, félhetne, hogy egyéb büntetések mellett, vagy oklevelét vesztené el, vagy oklevél­szerzésre alkalma itt e megyében nem lenne, a szolgabírói bizonyítvány megsemmisítése folytán. Ha a jövőre tartandó megyei bizottsági gyűlésen, ha ez úgy szőnyegre jönne, nagy szol­gálat létetnék a közigazgatásnak. De reméljük is, hogy a tekintetes alispáni hivatal nem fog késni a szükséges intézkedéssel, annál is inkább, mert meg vagyunk győződve az alispán az éber figyel­méről, buzgalmáról, melylyel a közigazgatás ügyét szolgálja. Nem mélyedünk ez alkalommal tovább ez ügy tárgyalásába. Meg akartuk most csak lobban­tani a fátyolt, mely alatt a beteg községek feküsz­­nek, az ügy érdekében tettük s reméljük, hogy a kívánt siker nem is fog elmaradni.­­ Fehérmegye és Székesfehérvár szab. kir. város tisztelt közönségéhez! A fehérmegyei és Székesfehérvár városi törté­nelmi- s régészeti­ egylet legfőbb czéljául tűzte ki: a megye­i város múltját felderíteni, a megye s város te­rületén elszórva levő ős-, ó- és középkori műrégisége­ket ásatások, adományok, esetleg vétel útján is össze­gyűjteni s ezeket a Székesfehérvárott létező megyei s városi régiségtárban összpontosítani, és a nagy közön­ség használatára kiállítani; ezen nemes feladatának azonban az egylet csak úgy felelhet meg, ha a nagy­közönség által osztatlan támogatásban részesíttetik. Az egylet megalakulása óta Fehér megye s Székes­­fehérvár város lelkes közönsége — elismerve egyletünk kulturális hivatását, belátva annak szükségét és fontos­ságát a hazai történelmi s régészeti tudományok fejlesz­tésére, úgy városunk s megyénk múltja felderítésére — felhívó szavunk s kérelmünk folytán osztatlan pártolá­sával támogató egyletünket, különösen annak régiség­­tárát oly annyira, hogy már háromezerét meghaladó régészeti, történelmi és műtárgy van az egylet birtoká­ban, melyek mind közadakozásból, a megye­i város buzgó fiai és leányai áldozatkészsége folytán jutottak az egylet régiségtárába. Az eddigi siker s­pártolás bátorít fel bennünket, hogy újra, most már a végleg megalakult s a tevékeny­ség terére egész törekvéssel fellépett egylet nevében forduljunk a fényes történelmi múltú város és megye közönségéhez. Nem említve most a magyarok bejövetele előtti őskort, melynek története a földrétegek és sirok ezred­éves rejtekében van lerakva — nincs Magyarországban megye s város, mely a hazai történelem lapjain oly annyiszor említve volna, mint városunk s megyénk. A hazai történelem legfényesebb korszakaiban, a dicsőség fényében, ott tündöklik Székesfehérvár neve, melynek falai közt tevék a szent koronát a nagy ki­rályok fejére, s melynek falai fogadák be a rövid földi pályát megfutott, s nem egy halhatatlan nevet vivott nagy király dicsőült hamvait. A szerencsétlenség, a bá­nat napjai is itt viharoztak le. Székesfehérvár a múlt­ban, a nemzet régi nagyságával hanyatlott alá s a régi Magyarország dicsősége, Székesfehérvár fényes palotái romjaival temetkezett a múlandóság ködébe. A nemzet történelmének majd minden korszaka Székesfehérvár, s vele a fényében emelkedett megye múltjához van csatolva. Ily gazdag történelmi múltú város s megye kö­zönsége, múltjára nemcsak büszke lehet, hanem a tu­dományok iránt tartozó erkölcsi, de egyúttal hazafias kötelessége is fényes, majd szomorú múltja emlékeit összegyűjteni s megőrizni. Azon tudat, hogy büszke önérzettel tekint e megye s város minden fia és leánya történelmi múltjára — lelkesité az egyletet s biztatá, miszerint kérő sza­vával forduljon a tudomány nevében e megye s város közönségéhez. TÁRCZA. Poétái kérelem. Kegyelmes, jó redactor ur! — Ne dobja vissza költeményem’; Hisz nem kívánok érte dijt, Csak most az egyszer „hozza“ kérem; Csak egyszer lássam ott ragyogni Nevem, a lap hasábjain, Csak egyszer lássam teljesülni Fényes költői álmaim! Oh, én gyakorta gondolom: Belőlem mily nagy költő lenne! Hát nincs-e hozzá az, mi fő — Magasztos röptű, fényes elme? Hisz írok én eposzt, legendát, Ghazelt sonettet, balladát — De ám mit ér? — ha verseimre A sok redactor mit sem ad. A múltkor kezdtem egy regét, A tárgya volt: „egy ócska várrom“ — Már kész van ötvenegy szakasz S tovább a rímet nem találom. Pedig az ötvenkettediknél A helyzet ah, oly érdekes: A nap leszáll, eljő az alkony, Hegy- völgyet biberszinre fest . . . Oly ünnepélyes most a táj . . . A vár falán — baglyok huhognak — A hegyfokon, — fehér fenyők — Meg annyi kisértet — susognak He nem, nem mondhatom tovább el, Mi lesz a vég, a folytatás: Mert hogyha kész, s beküldöm önnek Nem tenne önre oly hatást. Oh drága, jó redactor úr, Ne dobja vissza költeményem! — Csak most az egyszer adja ki S nem zaklatom tovább, — ígérem. Csak egyszer lássam ott ragyogni Nevem a lap hasábjain: Esküszöm önnek, hogy regémhez Soha­sem kerül meg az a rim! ________ Bánfalvy. A fekete ház. A. Perivier, a párisi „Figaro“ szerkesztőségének titkára Londonban járt. Anglia elég érdekes és tanul­ságos hely arra, hogy ott az ember sokat halljon, sokat lásson olyat, a­mihez hasonlóval Európában nem talál­kozik. Perm­ier jól használta idejét, s ki tudta zsákmá­nyolni az angolok előzékenységét a franczia hírlap iránt. Megnézett és följegyzett mindent, s tapaszta­latait a „Figaro“-ban tette közzé. Londoni rajzai közül kétségkívül legérdekesebb az, amit a „fekete ház“-ról ír. A „Black museum“ öt emeletes épület. Sötét, nedves, öreg ház, mely erősen rostélyozott ablakaival már messziről elárulja szomorú rendeltetését. Mindjárt az első szobában ott van azon bűnösök jegyzéke, akik — ha csak egy napot is — be voltak börtönözve, s most szabad­lábra helyezték rendőri felügyelete alatt. A rosszak seregének állománya ez a jegyzék, melyben minden egyesnek egy külön lapja van. A lap közepén az illető fényképe, s köröskörül a rávonatkozó különböző feljegyzések, mint: születés helye és ideje, ismertető jelei, az elkövetett bűn minősége, a börtönbe lépés és megszabadulás ideje és a tartózkodási helye. Sokáig vizsgáltam e különös gyűjteményt — írja Perm­­er — átlapoztam a leveleket, s néztem ez isme­retlen emberek fényképeit egymás után. Mennyi érde­kes regénye lehet e lapok mindenikének. Akaratom ellen is kerestem a szavakat e képgyűjtemény jellem­zéséül, amelyben minden képzelhető benyomással találkoztam. Nincs ezek között sok „rész“ arcz, legalább nincs annyi, amennyit én hittem találni, sőt van elég olyan megnyerő kép, akire minden habozás nélkül rá mernék bízni magát a jó Istent. Bár nem lehetetlen, hogy az elvetemültebbek közül kitelhetőleg igyekeztek arczuk kifejezését elváltoztatni, mikor a gép elé állították. Itt van egy férfi, szép, mint akár Adonis. Homloka nemes, haja gyönyörű, sőt egy kissé kaczéran rendezett.­­ Lássuk mit vélhetett. Ez egy „burglar“,­­ magyarul útonálló, fegyveres rabló, s csakugyan van az arczában valami Fra Diavolo-i vonás a skót hegyek közül. Egy fiatal nő arczképe, elragadó. — Arczán a szüzesség tisztaságának és ártatlanságának kifejezése honol. Mi bűnt követhetett ez angyal­ul ? „Több ízben kísérlett meg mérgezést testvérei ellen“ — mondja durva hidegséggel az oldaljegyzet. És a szépszemü angyal mérgezési kísérleteiért négy évi börtönre ítéltetett. Várjon mi vihette rá, hogy nővérének életét akarta kioltani? Tán valami boszúra hivó versengés, tán gyűlölet, mit szerelem támasztott ? Ki tudnál Nagy nehezen tudok csak ezen — a világban pél­dátlan — gyűjteménytől megválni, hogy tovább menve, meglátogassam a fekete ház többi emeletét, amelyekben a büntetésért London börtöneiben szenvedőknek tulaj­donát képező tárgyak vannak elhelyezve. Amiket börtönbe zárásukkor elszedtek tőlük, visszakapják innen az utolsó gombostű darabig, mihelyt szabadlábra lesznek helyezve. Ez még csak egyszer a furcsa gyűjtemény, ami itt tizennégy szobában van össze­halmozva. És minő változatosság! Egyik sarokban például két nagy zsák terpesz­kedik, ópiummal van tele mind a kettő. Értéke több ezer forintra rúg. Tulajdonosa, a­ki a Holloway, vagy Penta­­villeben van becsukva, gondolhat erre az ópiumra. Itt egy kis ládika és egy bőrönd. Az annak ide­jében oly sokat emlegetett Turf csaló, Benson tulaj­donai. A bőrönd elárulja, hogy már sok és nagy utat tehetett. A kis ládika terve van nagy értékű, finom ízlésről és választékosságáról tanúskodó tárgyakkal, amelyek csak vagy Poolból, Londonból, vagy pedig Renardtól, Párisból kerülhettek ki. Ez értékes apró­ságokon kívül egy egész csomó legfinomabb minőségű selyem ing, s egy rakás kifogástalan ízlésű nyakkendő. Ez a kitűnő Montgommery marquisnak (így nevezte magát Benson) még akkorból való szerzeménye lehet mit, amidőn oly nagy szerencséje volt a Turion foga­dásaiban, hogy a bookmakers-ek az ő tételeit nem akarták elfogadni. Az értékesebb tárgyak, ékszerek, gyűrűk, drága­kövek, órák kis fiókokban vannak elhelyezve. Láttam itt egy chronometer órát, kifejezhetetlen értékű gyémántkövekkel kirakva. Ezt az ékszert csak uralkodó vagy tolvaj meri hordani. E tárgyak termé­szetesen a legnagyobb részben nem becsületes tulaj­donai azon bűnösöknek, akiknek zsebeiből ki vannak szedve. De hát hol merre van a tulajdonos ? Mutattak nekem több csecsebecsét és porczellánt, amelyeket a „Lodging hansel“-ből lopott el egy öreg ember, akinek különben igen tiszteletet gerjesztő arcza van, s ki azon ürügy alatt hatolt be a házba, hogy ott szobát akar magának kibérelni. Ennek az embernek az a kedves szokása volt, hogy amely tárgy neki meg­tetszett, s igényeinek megfelelt, azt nagy ügyességgel zsebre tette. S lopásaiban nemcsak rendszert, de rendet is tudott tartani. A­mint lakására megérkezett, első gondja volt egy nagy tárgymutató könyvet fölnyitni, amelybe a leg­szebb írással, pontosan jegyezte be, hogy: „Ma, ezen és ezen házban, ez s ez szám alatt elloptam egy kis Minői porczellánból készült apróságot. Értéke — 200 font.“ — Ez igy tovább, bámulatos pontossággal foly­nak a följegyzések napról-napra. Ha egy levelet teleírt, jól összeadta az értékét, s a nyert összeget, mint „át­hozatalt“ a túloldalra vitte által. Mikor egy-egy olyan tárgyat köröztet jutalom­igérés mellett a megtalálónak a károsult a hírlapokban, a­melyet az öreg úr szerzett magának, kivágja szépen a hirdetést az újságból, odaragasztja azt följegyzése mellett, s e gúnyos szavakat jegyzi hozzá „Try and come." Ide jöjjenek megnézni. Némely napon az érdekes lajstrom politikai val­lomásokat is tartalmaz, így lord Derbynek egy nyilvá­nosan tartott beszédjét az öreg porczellánkedvelő se­hogy sem találta kielégítőnek. Szemére veti a minszter­­nek, hogy nem volt kellő tekintettel Angolország érde­keire, s ez alkalomból egyúttal bátorságot vesz magának egy egész tervezetet kifejteni nagy részletességgel, amely szerint Anglia könnyen rátehetné a kezét a­­ Egyptomra.

Next