Székesfehérvár és Vidéke, 1880 (8. évfolyam, 2-104. szám)

1880-09-11 / 73. szám

Wik­ik évfolyam._____ 73. szám. Szó.... at, 1880. szeptember 11-én. 1. Megjelenik hetenkint kétszer,­­ minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Weisz nádor­­utczai dohány­tőzsdéjében, Rotter kaszárnya­­utczai kereskedésében, Pfinn iskola­ utczai ke­reskedésében, a lap kihordójánál és a szer­­­­kesztőségben kaphatók. Társadalmi, közmívelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében és Számukci Imre könyvnyomdájában, Vidéken minden postahivatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek.­­ Előfizetési árait: " Egész évre.................................... 8 frt — kr. Fél évre . 4 frt — kr. Negyed évre.................................2 frt — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogad­tatnak : Budapesten: Goldberger A., Szervita­tér 3. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza. — Továbbá : Bécs , Hasenstein és Vogel, Taborstr. Schalek Henriknél, Bécs. Rotter és Társánál Bécs. — Az országos hirdetési irodában Buda­pest. — Székesfehérvárott a lap szerkesztősé­gében és Klökner Péter könyvkereskedésében. ^ Hirdetések jutányosan számíttatnak. ^ A beszámoló beszéd. Folyó hó 5-én d. e. 11 órakor tartotta a lí­ra szék Ferencz országgyűlési képviselőnk beszá­moló beszédét, ő megtette kötelességét, eljött ismét, mint a múlt évben. De annál kevésbbé feleltek meg honfiúi kötelmüknek a t. választók, mert alig né­hány lézengett a városház udvarán és folyosóján. Ez is egy bizonyság arra nézve, hogy teljes közöny, apathia váltotta fel az ország ügyei iránti érdeklődést, s a­mint a honpolgár legszebb joga, a képviselő választása iránt egykedvű, ép úgy nem törődik azzal, bármit cselekedjenek ott fenn kép­viselői. És ez sajnos jelenség! Mert arra mutat, hogy elvesztette népünk a bizalmát, helyzetünknek, ép a hivatott közeg,­­ a parlament által eszközlendő javítása iránt, s mivel továbbá látja, szomorúan tapasztalja, hogy alkotmányos életünk kezdete óta folyton rosszabbodnak állapotaink, melynek leg­­érezhetőbbike az anyagi sülyedés. Tudjuk, mennyibe kerül alkotmányos életünk, érezzük a folytonos adóemelést,­­ és ép parla­mentünk nem biztat annak csökkentésével, viszo­nyok jobbrafordultával. Nem csoda tehát, ha bár­mily szomorító is, hogy népünk közönynyel te­kinti a dolgok folyását, s a képviselői beszámoló beszédet is kerüli, mert tudja igen jól, hogy az csak sötét színekkel vázolhatja helyzetünk képét. Ilyen volt országgyűlési képviselőnk beszá­molója is. Elmondta azt, mit a múlt évben is el­mondott, s a­mit mi is nagyon jól tudunk. Hiába hozta föl a boszniai kalandot, már gondolni sem szeretünk reá, s ha jól tudjuk, a képviselő úr tisz­telt pártja elvben már rég igen szépen a magáévá tette a boszniai foglalás eszméjét. Azonban egyedül a szélsőbalt tudjuk e kér­désben elveihez még most is oly hűnek, mint mi­dőn legelőször szavát felemelte e kaland ellen. A képviselő úr pártja pedig majd rész néven fogja át venni, ha a boszniai kérdésben a szélsőballal egy gyékényen árul. (?) De meg fogja bocsájtani neki e nagy hibáját, ha megtudja, hogy a kormánypárt és a szélsőbal ellen előszedte a kabarék lomtárából az ócska puskákat és puffogatott ellenök. Pártjának amaz, újabb időben igen jól ismert taktikáját sem hagyta soron kívül, hogy t. i. a kormánypárt és szélsőbal fenyegetik végveszéllyel a hazát, s e czéljuk eléré­sére egy kézre játszanak, s csak egyedül a mérsé­kelt ellenzék áll a bűnmentés magaslatán. (?) Ezt szó nélkül nem hagyhatjuk. A kormány­pártról nem szólunk, de a szélsőbalt így gyanúsí­tani ott, hol az igaz hazafias meggyőződés túl­nyomó része a függetlenség párté, a­kik a képviselő urat nagy önmegtagadással oda emel­ték, a­hol most van, — mit jelentsenek. Az igaz, hogy bókot is kapott egy néhány­szor a függetlenségi párt, felidézte a Thö­­köliek, Bocskayak, Rákóczyak nagy alakjait, de K­o­s­s­u­t­h Lajost nem ismerte e szabadsághősök között. Magasztosnak nevezte Magyarország függetlenségének eszméjét, s ő is hívének vallaná magát, ha oly körülmények között lehetne létesülni, mint Lajos és Mátyás királyok alatt lé­tezett, és pecsovicsnak mondá azt, ki még ily helyzetben is kételkednék és ellenezné a füg­getlenség eszméjét, — de a mai viszonyok közt, — mondá — kivihetlen. Igen kivihetlen, ép azok hibája folytán, kik azt legkivihetlenebbnek állítják, kik létérdekein­ket, jogainkat, egy összetákolt kiegyezésben elját­szották. Igen, azok a pecsovicsok, akik kislelkűen nem mernek bízni még hazánk sorsának jobbra­­fordultán és a függetlenségi eszme kivitele által. A nagy tévedő szellemének felidézése és alkotá­sának dicsőítése által pedig nyíltan szintén egy oly rendszer hivének vallá magát a képviselő úr, mely rombolt igen, de nem alkotott. A székesfehérvári választó­polgárság, mely hazafias érzületének mindenkor fényes tanúbizony­ságát adá, azon zászlónak hive, melyre a gyökeres rendszer változás van felírva; de ne gondoljunk ám azért felforgatást, — és a mely zászlón az 1848 mellett Kossuth Lajos neve tündöklik. Szép, hogy a t. képviselő úr őszintén értesül odá, hogy ama zászló hivének vallja magát, melyre 1867 van felirva, de ez alatt harczolni, a város nem csekély számú, független érzületü polgára nem óhajtja látni. És azon dicső emlékű férfiú, dr. Kaiser Sándor, kinek szellemét szintén felidézte a kegye­­letes emlékezés hangján, e férfiú is rendületlen bajnoka, követője volt ama zászlónak, melyre Ma­gyarország függetlensége, szabadsága van írva, s csak a helyzet különös alakulása és kényszerítő befolyása előtt hajolt meg, hogy a mérsékelt ellenzék zászlaját tűzze ki. S jobbnak látta ezalatt küzdeni a nagyobb rész ellen. Mert azon hitben volt, hogy az egyesült ellenzék józa­­nabbjai belátván nevetséges és gyanús színezetű álláspontju­kat, a függetlenségi párthoz csatlakoznak, s meg leend a haza önállóságáért küzdő nagy nemzeti párt. Midőn egy ízben Juraszek pártjától eltérőleg a függetlenekkel szavazott, örömmel jött át Kaiser szerkesztőségünkbe, s azt mondá, én hiszem, hogy pártunkhoz tér s akkor oly ünnepélyt rendezünk tiszteletére, a­minőt még az ős­város nem látott. .............A képviselő úr igen jól tudja, hogy azok, kik áldoztak érette, kik küzdöttek mellette s kik felléptetését eszközölték egytől­­egyig a függetlenségi párthoz tartoznak, azért nem volt szép dolog — e pártot vádolni. E hazában csak két párt létezése jogosult: a­ függetlenségi és a kormánypárt. A többi műtök­höz azok tartoznak, kik nem mernek politizálni, vagy a kon­­czot lesik. (Sz.) E zászlóhoz pedig hű maradt a t. képviselő úr. Polgártársai bizalmára hivatkozott, hogy e zászló alatt ismét fel fogják-e küldeni a törvény­­hozás termébe, vagy pedig egy más lobogót emel­nek diadalra, s ez már a nem épen messze jövő titka. Vajda Székesfehérvár hazafias gondolkozású független érzületű férfiai már egyszer a függet­lenségi párt dicső eszméinek bajnokát külde­­nék fel a nemzet gyűlésébe! Vajha kilépnének el­vonultságukból ez eszme követői és más városok példájára szerveznék a helybeli függetlenségi pártot, mely annak idején megkezdené műkö­dését a képviselőjelölt kitűzésével és a választási mozgalom vezetésével. Tehát szervezkedjünk! S egyedül a mi ősi magyar városunk maradna távol a dunántúli egyébb városoktól, hol már erélyes mozgalmak indultak meg ez irányban ?! Igen, itt az idő egy hazafias párt szervezésére, itt az idő megmutatni, hogy városunk is hű maradt régi szent hagyományainkhoz és ős­magyar alkotmányunk­hoz, melyet nagy örökségkép hagytak reánk az itt porladó királyok és szabadságért elhullott hősök. TÁRGYA, A tíz parancsolat. Egy szep kis menyecskén akadt meg a szemem A szépet előtte erősen is teszem . Bár ha meggondolom, igen félős dolog, Ha az ember tiltott gyümölcs körül forog. S már sokra is vittem , jól folyik a kaland, Szépen hozzám simul, szelid mint a galamb, A szivecskéjének nincsen olyan zúgja, Melynek csinját-binját fülembe ne súgja. Mit nekem férj, úgymond, nagyon bánom is én Az csak arra való pucczot vegyen szegény, És érje be azzal, ha a felesége Névnapra egy sapkát horgol a fejére. Tessék most már szólni az ilyesféléhez, Tudom nem igy beszélt mig nem vették férjhez. Most hogy bekötötte kendővel a fejét Ily gúnyosan folyik ajkain a beszéd. Adta menyecskéje ! lám, lám milyen hamis , Dejszen mit bánnám én ha a szentem az is Úgy kitárnám reá ölelő karomat . . . Ilejd csak ne tiltaná a tiz parancsolat! Várady Ferencz: Budapest lámpafénynél. Ki Budapesten csak nappal fordul meg, az kedves fővárosunkból édes keveset láthat. Mintha a szépen kötött könyv ékes táblájában gyönyörködnék valaki, de azokról a titkokról, miket e kívülről megcsodált könyv tartalmaz, fogalma sincs neki. Ne legyenek ki­váncsiak, nem beszélek érdekes titkokról. A­mit min­denkinek szabad tudnia,­ az nem titok, s a­mit nem sz­abad, azt — ha tudnám —■ sem adnám tovább. Vidéki, ha Budapestre rándul, végzi vásárlásait, sorba jár minden sörházat, megáll minden bolt előtt, megtekinti a megtekintni valót, s estére kelvén oly el­­fáradtan tér a szállodába, hogy nyugalmából ki nem zavarja őt még a seregestől rá rohanó poloskák nagy tábora sem. — Eszébe sincs egyet járni a kivilágított utczákon, pedig mondhatom, sokat veszít vele. A nagy­város este él, nappal alszik. A lámpagyújtók hoszszú póznáikkal mintha csak a feltámadás trombitás angyalai lennének. Minden egyes lámpaláng fellobbanásakor a tetszhalott Budapestnek dobbanik fel szíve, s mire az utolsó láng is kigyullad, előttünk áll a feléledt, boldog város, csillogó lámpasoraival, ragyogó boltjaival, nyüzsgő emberrajoktól ellepett utczáival, s Czuczor „falusi kis leány“-a most sóhajtana fel igazán szivéből: „Jaj, de szép ez a Pest, istenem de szép!“ Nem nagyítana vele semmit. Nincs annál hamar­jában nagyobb az — a­mi fő — olcsóbb élvezet, mint abban a vidám zajban, tolongásban czél nélkül végig botorkálni három-négy, ragyogó fényben úszó utczát. A nappali séta az egészen más, ez nagyon aristokrati­­kus. Kimért, komoly léptekkel haladnak el a járó­kelők egymás mellett. A nők vagy irigy, vagy gúnyos szemek­kel nézik végig egymás öltözetét, a szegény ifjúnak meg kell válogatni, kin merje pihentetni sóvár tekin­tetét, nehogy a papa, mama, vagy pláne a féltékeny férj vasvilla szemeivel találkozzék. De az a kedves est minden ízében valódi demokrata. Mit tudja az a kis leányka, kopott kabát takarja-e az őt nyomról-nyarára követő legényke szívét, vagy egyenesen Párisból ren­delt tarka isten csodája födi tagjait? A mamuska sem olvassa ki egy fiatal ember szeméből sem, hogy a Duna parton vett hatos­ára szőllővel verte-e el gyomra éhét, vagy a nemzeti kaszinó éttermének pástétoma után piszkálja oly megelégedetten fogait. A boldog férj még szemüvegén keresztül se tudja jól kivenni, hogy az a nyájas mosoly kis felesége piros ajakáról, ez az édes pillantás kék szemeiből őt illetik-e, vagy azt a szem­közt jövő szeleburdi ficzkót. És mindenik hiszi a reá nézve legelőnyösebbet. A szép este mintha kicserélné az embert. Nagyobb a kedv, a vonzódás az élethez, a bizalom embertársa­ink iránt. A szerelmeseknek meg épen védő angyalok. Az a kis leányka dehogy menne titkos imádójával kar­öltve fényes nappal az utczán, míg most este, tessék csak megnézni, forrasztani sem lehetne karját szoro­sabban az ifjú karjához, el nem szalasztana egy árva szócskát sem abból az édes suttogásból, mit bánna ő, ha az a hatvani utcza és kerepesi út egyszerre a világ végéig megnyullana, azt is végig sétálná a nagy bol­dogságban, ha csak a mama intő szava észre nem térí­tené: „gyerekek viszsza." — Még ekkor is oly szépen tud könyörögni: „még csak egy perczet, még csak eddig a sarokig“ — hogy pogány legyen a ki megta­gadja tőle. Az is szerencsés gondolat kereskedőinktől, hogy a kirakatban halmozzák öszsze boltjaik legszebb darab­jait. Lehetetlen a nőnek előtte meg nem állani, meg nem nézni minden egyes csekélységet. A férj bármily féltékeny, bármekkora zsarnok legyen is, ebben kedvét nem szegheti. Azt meg csak nem kívánhatja, hogy a nyalka hadnagyocska egykedvűen menjen el ott, hol az ő kedves kis felesége anynyi szépet, anynyi látni valót talál. Megáll az is, s tud anynyi illemet, hogy nem to­lakodik a férj mellé. Az igaz, hogy annál közelebb jut a nőhöz, de hát azt a szűk hely, s a nagy tolongás eléggé megmagyarázza. Ha nem volnék oly feltétlen elismeréssel a női hűség iránt, még azt is mondanám, hogy a szerelmes tiszt illatos levélkét csúsztat a szem­mel lélekkel, a kirakaton csüngő menyecske kis kezébe. De ezt még sem merem rá­fogni, hisz a szegény nő még csak egy futó pillantást sem vetett rá mindezideig, folyton a csecsebecséken függ a szeme. Azt azonban csak a férj nem látja, hogy a kirakat két oldalán lévő tükörben oly sokat mondó párbeszédet lehet rögtö­nözni. És jobb is, ha nem látja, mert az a látás elvenné egész éjszakai nyugodalmát. Pedig az nagy kár, kivált most, mikor éjszakáink hoszszabbodnak, s velük együtt a szép esték is. Nyáron nem nyújt anynyi élvezetet az est. A forróság sokáig tart, a nap későn tér pihenni, s alig hogy este lett, már itt van az éj Hanem az ősz e részben mi kivánni valót sem hagy fel, s az ősz Budapestnek legkelleme­sebb időszaka, s talán a legzajosabb is, kivált mióta a szeptembert tették meg októberre, s az egyetem ifjai jönnek két havi zárdai életüket a régivel felcserélni. Csapnak is ők zajt, s az esti séták értékét mindjárt ötven perczenttel emelik. Hja, még tele a zseb, s az arany óra ott fityeg az újdonatúj zsebben, még nem küldte nevelőbe. A nasi-vasi bankok még nem hálózták be őket, ezért marad idejük az esti sétákra is, csinálni a zajt, boszantani a mamákat és férjeket. Megjegyzése­ikre a leánykák korán sem neheztelnek, hisz az a meg­jegyzés többnyire az ő dicséretük, s az ő hiúságuk le­gyezője. Akár reggelig is elhallgatnak, de mi tart örökké? Semmi, s így az estének is végének kell lenni, s vele a sétának. És mikor már az esti séta szép kö­zönsége távozik, jön az éj, s vele az éj madarai, a fő­városi rendőrség kegyelt, bukott angyalai. Az igazat megvallva, még csak hagytán volna, ha e jó madarak az éjszakára várnának , de még be sem áll a félhomály, seregestől tódulnak a legszebb, leglátogatottabb ut­­czákba, megjegyzéseikkel, viseletükkel megbotránkoz­tatva a jó ízlést,, az illemet­elanynyira, hogy innen­­onnan tisztességes jó Budapesten kimenni se mer esti sétáját végezni, akkor aztán vége Budapest esti szép­ségének. Bujtár. Szerkesztői és értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Az őszi ünnepély. Megvallom bűnömet, nem a jóttevés fenkölt esz­méje vitt el a Bakonyba, hol rózsák teremnek, hanem a hétköznapi kíváncsiság, hogy lássák az árvákért kol­duló milliomos menyecskét, a jótékonyságért lelkesülni tudó szeretteméltó Hébéket, nőket, kik szolgálják a lovagot és lányokat, kik udvarolnak az ifjúnak. Csak azt sajnálom, hogy e megfordított viszony oly sok pénzbe kerül. Midőn a lövöldébe kiértem — körülbelül 4-re járt az idő, az adás-vevés már elérte a tetőpontját, úgy hogy rohamos áremelkedésre és a­mi ezzel karöltve szokott járni — a krachra számítottam. De hölgyeink annyi szeretetreméltóságot fejtettek ki a kínálat körül, hogy még a zsurnalisták zsebjeiből is elővarázsolták a kincseket — ez pedig nem mindennapi dolog. De a­ki itt pénzt vetett, az nyájas mosolyt aratott és e£'tréha fölér a perzsa sah kincseivel is. Egy kis lányt szivemből sajnáltam. Egy szeme volt, a másikat egy fiatal embe­ren feledte. Igazán kár érte, olyan fiatal és már is­­ szerelmes. Még jóformán helyet sem foglaltam, hozzám jön a város első embere és kéri a széket a legszebb nő számára. Ezer örömmel, de ki­teszem az újságba. Tessék, sőt kérem, mert az csak emeli a rennomémet ha meg­tudják, hogy a legszebb hölgygyel én mulattam. És én büszkén vertem a mellemet, mert a polgármestert rennoméba hozhatom. De lássuk csak kik nincsenek itt. Uram, tessék egy virágcsokor, 20 krajczár. Ozsonát nem parancsol ? és ezzel előszámítanak olyan speisecédulát, hogy három hétre is fölérne. Bocsánat, először a szellemi étkeket fogom megizlelni. A revoire. *

Next