Székesfehérvár és Vidéke, 1880 (8. évfolyam, 2-104. szám)
1880-09-11 / 73. szám
Wikik évfolyam._____ 73. szám. Szó.... at, 1880. szeptember 11-én. 1. Megjelenik hetenkint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Weisz nádorutczai dohánytőzsdéjében, Rotter kaszárnyautczai kereskedésében, Pfinn iskola utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. Társadalmi, közmívelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében és Számukci Imre könyvnyomdájában, Vidéken minden postahivatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Előfizetési árait: " Egész évre.................................... 8 frt — kr. Fél évre . 4 frt — kr. Negyed évre.................................2 frt — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten: Goldberger A., Szervitatér 3. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza. — Továbbá : Bécs , Hasenstein és Vogel, Taborstr. Schalek Henriknél, Bécs. Rotter és Társánál Bécs. — Az országos hirdetési irodában Budapest. — Székesfehérvárott a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskedésében. ^ Hirdetések jutányosan számíttatnak. ^ A beszámoló beszéd. Folyó hó 5-én d. e. 11 órakor tartotta a líra szék Ferencz országgyűlési képviselőnk beszámoló beszédét, ő megtette kötelességét, eljött ismét, mint a múlt évben. De annál kevésbbé feleltek meg honfiúi kötelmüknek a t. választók, mert alig néhány lézengett a városház udvarán és folyosóján. Ez is egy bizonyság arra nézve, hogy teljes közöny, apathia váltotta fel az ország ügyei iránti érdeklődést, s amint a honpolgár legszebb joga, a képviselő választása iránt egykedvű, ép úgy nem törődik azzal, bármit cselekedjenek ott fenn képviselői. És ez sajnos jelenség! Mert arra mutat, hogy elvesztette népünk a bizalmát, helyzetünknek, ép a hivatott közeg, a parlament által eszközlendő javítása iránt, s mivel továbbá látja, szomorúan tapasztalja, hogy alkotmányos életünk kezdete óta folyton rosszabbodnak állapotaink, melynek legérezhetőbbike az anyagi sülyedés. Tudjuk, mennyibe kerül alkotmányos életünk, érezzük a folytonos adóemelést, és ép parlamentünk nem biztat annak csökkentésével, viszonyok jobbrafordultával. Nem csoda tehát, ha bármily szomorító is, hogy népünk közönynyel tekinti a dolgok folyását, s a képviselői beszámoló beszédet is kerüli, mert tudja igen jól, hogy az csak sötét színekkel vázolhatja helyzetünk képét. Ilyen volt országgyűlési képviselőnk beszámolója is. Elmondta azt, mit a múlt évben is elmondott, s amit mi is nagyon jól tudunk. Hiába hozta föl a boszniai kalandot, már gondolni sem szeretünk reá, s ha jól tudjuk, a képviselő úr tisztelt pártja elvben már rég igen szépen a magáévá tette a boszniai foglalás eszméjét. Azonban egyedül a szélsőbalt tudjuk e kérdésben elveihez még most is oly hűnek, mint midőn legelőször szavát felemelte e kaland ellen. A képviselő úr pártja pedig majd rész néven fogja át venni, ha a boszniai kérdésben a szélsőballal egy gyékényen árul. (?) De meg fogja bocsájtani neki e nagy hibáját, ha megtudja, hogy a kormánypárt és a szélsőbal ellen előszedte a kabarék lomtárából az ócska puskákat és puffogatott ellenök. Pártjának amaz, újabb időben igen jól ismert taktikáját sem hagyta soron kívül, hogy t. i. a kormánypárt és szélsőbal fenyegetik végveszéllyel a hazát, s e czéljuk elérésére egy kézre játszanak, s csak egyedül a mérsékelt ellenzék áll a bűnmentés magaslatán. (?) Ezt szó nélkül nem hagyhatjuk. A kormánypártról nem szólunk, de a szélsőbalt így gyanúsítani ott, hol az igaz hazafias meggyőződés túlnyomó része a függetlenség párté, akik a képviselő urat nagy önmegtagadással oda emelték, ahol most van, — mit jelentsenek. Az igaz, hogy bókot is kapott egy néhányszor a függetlenségi párt, felidézte a Thököliek, Bocskayak, Rákóczyak nagy alakjait, de Kossuth Lajost nem ismerte e szabadsághősök között. Magasztosnak nevezte Magyarország függetlenségének eszméjét, s ő is hívének vallaná magát, ha oly körülmények között lehetne létesülni, mint Lajos és Mátyás királyok alatt létezett, és pecsovicsnak mondá azt, ki még ily helyzetben is kételkednék és ellenezné a függetlenség eszméjét, — de a mai viszonyok közt, — mondá — kivihetlen. Igen kivihetlen, ép azok hibája folytán, kik azt legkivihetlenebbnek állítják, kik létérdekeinket, jogainkat, egy összetákolt kiegyezésben eljátszották. Igen, azok a pecsovicsok, akik kislelkűen nem mernek bízni még hazánk sorsának jobbrafordultán és a függetlenségi eszme kivitele által. A nagy tévedő szellemének felidézése és alkotásának dicsőítése által pedig nyíltan szintén egy oly rendszer hivének vallá magát a képviselő úr, mely rombolt igen, de nem alkotott. A székesfehérvári választópolgárság, mely hazafias érzületének mindenkor fényes tanúbizonyságát adá, azon zászlónak hive, melyre a gyökeres rendszer változás van felírva; de ne gondoljunk ám azért felforgatást, — és a mely zászlón az 1848 mellett Kossuth Lajos neve tündöklik. Szép, hogy a t. képviselő úr őszintén értesül odá, hogy ama zászló hivének vallja magát, melyre 1867 van felirva, de ez alatt harczolni, a város nem csekély számú, független érzületü polgára nem óhajtja látni. És azon dicső emlékű férfiú, dr. Kaiser Sándor, kinek szellemét szintén felidézte a kegyeletes emlékezés hangján, e férfiú is rendületlen bajnoka, követője volt ama zászlónak, melyre Magyarország függetlensége, szabadsága van írva, s csak a helyzet különös alakulása és kényszerítő befolyása előtt hajolt meg, hogy a mérsékelt ellenzék zászlaját tűzze ki. S jobbnak látta ezalatt küzdeni a nagyobb rész ellen. Mert azon hitben volt, hogy az egyesült ellenzék józanabbjai belátván nevetséges és gyanús színezetű álláspontjukat, a függetlenségi párthoz csatlakoznak, s meg leend a haza önállóságáért küzdő nagy nemzeti párt. Midőn egy ízben Juraszek pártjától eltérőleg a függetlenekkel szavazott, örömmel jött át Kaiser szerkesztőségünkbe, s azt mondá, én hiszem, hogy pártunkhoz tér s akkor oly ünnepélyt rendezünk tiszteletére, aminőt még az ősváros nem látott. .............A képviselő úr igen jól tudja, hogy azok, kik áldoztak érette, kik küzdöttek mellette s kik felléptetését eszközölték egytőlegyig a függetlenségi párthoz tartoznak, azért nem volt szép dolog — e pártot vádolni. E hazában csak két párt létezése jogosult: a függetlenségi és a kormánypárt. A többi műtökhöz azok tartoznak, kik nem mernek politizálni, vagy a konczot lesik. (Sz.) E zászlóhoz pedig hű maradt a t. képviselő úr. Polgártársai bizalmára hivatkozott, hogy e zászló alatt ismét fel fogják-e küldeni a törvényhozás termébe, vagy pedig egy más lobogót emelnek diadalra, s ez már a nem épen messze jövő titka. Vajda Székesfehérvár hazafias gondolkozású független érzületű férfiai már egyszer a függetlenségi párt dicső eszméinek bajnokát küldenék fel a nemzet gyűlésébe! Vajha kilépnének elvonultságukból ez eszme követői és más városok példájára szerveznék a helybeli függetlenségi pártot, mely annak idején megkezdené működését a képviselőjelölt kitűzésével és a választási mozgalom vezetésével. Tehát szervezkedjünk! S egyedül a mi ősi magyar városunk maradna távol a dunántúli egyébb városoktól, hol már erélyes mozgalmak indultak meg ez irányban ?! Igen, itt az idő egy hazafias párt szervezésére, itt az idő megmutatni, hogy városunk is hű maradt régi szent hagyományainkhoz és ősmagyar alkotmányunkhoz, melyet nagy örökségkép hagytak reánk az itt porladó királyok és szabadságért elhullott hősök. TÁRGYA, A tíz parancsolat. Egy szep kis menyecskén akadt meg a szemem A szépet előtte erősen is teszem . Bár ha meggondolom, igen félős dolog, Ha az ember tiltott gyümölcs körül forog. S már sokra is vittem , jól folyik a kaland, Szépen hozzám simul, szelid mint a galamb, A szivecskéjének nincsen olyan zúgja, Melynek csinját-binját fülembe ne súgja. Mit nekem férj, úgymond, nagyon bánom is én Az csak arra való pucczot vegyen szegény, És érje be azzal, ha a felesége Névnapra egy sapkát horgol a fejére. Tessék most már szólni az ilyesféléhez, Tudom nem igy beszélt mig nem vették férjhez. Most hogy bekötötte kendővel a fejét Ily gúnyosan folyik ajkain a beszéd. Adta menyecskéje ! lám, lám milyen hamis , Dejszen mit bánnám én ha a szentem az is Úgy kitárnám reá ölelő karomat . . . Ilejd csak ne tiltaná a tiz parancsolat! Várady Ferencz: Budapest lámpafénynél. Ki Budapesten csak nappal fordul meg, az kedves fővárosunkból édes keveset láthat. Mintha a szépen kötött könyv ékes táblájában gyönyörködnék valaki, de azokról a titkokról, miket e kívülről megcsodált könyv tartalmaz, fogalma sincs neki. Ne legyenek kiváncsiak, nem beszélek érdekes titkokról. Amit mindenkinek szabad tudnia, az nem titok, s amit nem szabad, azt — ha tudnám —■ sem adnám tovább. Vidéki, ha Budapestre rándul, végzi vásárlásait, sorba jár minden sörházat, megáll minden bolt előtt, megtekinti a megtekintni valót, s estére kelvén oly elfáradtan tér a szállodába, hogy nyugalmából ki nem zavarja őt még a seregestől rá rohanó poloskák nagy tábora sem. — Eszébe sincs egyet járni a kivilágított utczákon, pedig mondhatom, sokat veszít vele. A nagyváros este él, nappal alszik. A lámpagyújtók hoszszú póznáikkal mintha csak a feltámadás trombitás angyalai lennének. Minden egyes lámpaláng fellobbanásakor a tetszhalott Budapestnek dobbanik fel szíve, s mire az utolsó láng is kigyullad, előttünk áll a feléledt, boldog város, csillogó lámpasoraival, ragyogó boltjaival, nyüzsgő emberrajoktól ellepett utczáival, s Czuczor „falusi kis leány“-a most sóhajtana fel igazán szivéből: „Jaj, de szép ez a Pest, istenem de szép!“ Nem nagyítana vele semmit. Nincs annál hamarjában nagyobb az — ami fő — olcsóbb élvezet, mint abban a vidám zajban, tolongásban czél nélkül végig botorkálni három-négy, ragyogó fényben úszó utczát. A nappali séta az egészen más, ez nagyon aristokratikus. Kimért, komoly léptekkel haladnak el a járókelők egymás mellett. A nők vagy irigy, vagy gúnyos szemekkel nézik végig egymás öltözetét, a szegény ifjúnak meg kell válogatni, kin merje pihentetni sóvár tekintetét, nehogy a papa, mama, vagy pláne a féltékeny férj vasvilla szemeivel találkozzék. De az a kedves est minden ízében valódi demokrata. Mit tudja az a kis leányka, kopott kabát takarja-e az őt nyomról-nyarára követő legényke szívét, vagy egyenesen Párisból rendelt tarka isten csodája födi tagjait? A mamuska sem olvassa ki egy fiatal ember szeméből sem, hogy a Duna parton vett hatosára szőllővel verte-e el gyomra éhét, vagy a nemzeti kaszinó éttermének pástétoma után piszkálja oly megelégedetten fogait. A boldog férj még szemüvegén keresztül se tudja jól kivenni, hogy az a nyájas mosoly kis felesége piros ajakáról, ez az édes pillantás kék szemeiből őt illetik-e, vagy azt a szemközt jövő szeleburdi ficzkót. És mindenik hiszi a reá nézve legelőnyösebbet. A szép este mintha kicserélné az embert. Nagyobb a kedv, a vonzódás az élethez, a bizalom embertársaink iránt. A szerelmeseknek meg épen védő angyalok. Az a kis leányka dehogy menne titkos imádójával karöltve fényes nappal az utczán, míg most este, tessék csak megnézni, forrasztani sem lehetne karját szorosabban az ifjú karjához, el nem szalasztana egy árva szócskát sem abból az édes suttogásból, mit bánna ő, ha az a hatvani utcza és kerepesi út egyszerre a világ végéig megnyullana, azt is végig sétálná a nagy boldogságban, ha csak a mama intő szava észre nem térítené: „gyerekek viszsza." — Még ekkor is oly szépen tud könyörögni: „még csak egy perczet, még csak eddig a sarokig“ — hogy pogány legyen a ki megtagadja tőle. Az is szerencsés gondolat kereskedőinktől, hogy a kirakatban halmozzák öszsze boltjaik legszebb darabjait. Lehetetlen a nőnek előtte meg nem állani, meg nem nézni minden egyes csekélységet. A férj bármily féltékeny, bármekkora zsarnok legyen is, ebben kedvét nem szegheti. Azt meg csak nem kívánhatja, hogy a nyalka hadnagyocska egykedvűen menjen el ott, hol az ő kedves kis felesége anynyi szépet, anynyi látni valót talál. Megáll az is, s tud anynyi illemet, hogy nem tolakodik a férj mellé. Az igaz, hogy annál közelebb jut a nőhöz, de hát azt a szűk hely, s a nagy tolongás eléggé megmagyarázza. Ha nem volnék oly feltétlen elismeréssel a női hűség iránt, még azt is mondanám, hogy a szerelmes tiszt illatos levélkét csúsztat a szemmel lélekkel, a kirakaton csüngő menyecske kis kezébe. De ezt még sem merem ráfogni, hisz a szegény nő még csak egy futó pillantást sem vetett rá mindezideig, folyton a csecsebecséken függ a szeme. Azt azonban csak a férj nem látja, hogy a kirakat két oldalán lévő tükörben oly sokat mondó párbeszédet lehet rögtönözni. És jobb is, ha nem látja, mert az a látás elvenné egész éjszakai nyugodalmát. Pedig az nagy kár, kivált most, mikor éjszakáink hoszszabbodnak, s velük együtt a szép esték is. Nyáron nem nyújt anynyi élvezetet az est. A forróság sokáig tart, a nap későn tér pihenni, s alig hogy este lett, már itt van az éj Hanem az ősz e részben mi kivánni valót sem hagy fel, s az ősz Budapestnek legkellemesebb időszaka, s talán a legzajosabb is, kivált mióta a szeptembert tették meg októberre, s az egyetem ifjai jönnek két havi zárdai életüket a régivel felcserélni. Csapnak is ők zajt, s az esti séták értékét mindjárt ötven perczenttel emelik. Hja, még tele a zseb, s az arany óra ott fityeg az újdonatúj zsebben, még nem küldte nevelőbe. A nasi-vasi bankok még nem hálózták be őket, ezért marad idejük az esti sétákra is, csinálni a zajt, boszantani a mamákat és férjeket. Megjegyzéseikre a leánykák korán sem neheztelnek, hisz az a megjegyzés többnyire az ő dicséretük, s az ő hiúságuk legyezője. Akár reggelig is elhallgatnak, de mi tart örökké? Semmi, s így az estének is végének kell lenni, s vele a sétának. És mikor már az esti séta szép közönsége távozik, jön az éj, s vele az éj madarai, a fővárosi rendőrség kegyelt, bukott angyalai. Az igazat megvallva, még csak hagytán volna, ha e jó madarak az éjszakára várnának , de még be sem áll a félhomály, seregestől tódulnak a legszebb, leglátogatottabb utczákba, megjegyzéseikkel, viseletükkel megbotránkoztatva a jó ízlést,, az illemetelanynyira, hogy innenonnan tisztességes jó Budapesten kimenni se mer esti sétáját végezni, akkor aztán vége Budapest esti szépségének. Bujtár. Szerkesztői és értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Az őszi ünnepély. Megvallom bűnömet, nem a jóttevés fenkölt eszméje vitt el a Bakonyba, hol rózsák teremnek, hanem a hétköznapi kíváncsiság, hogy lássák az árvákért kolduló milliomos menyecskét, a jótékonyságért lelkesülni tudó szeretteméltó Hébéket, nőket, kik szolgálják a lovagot és lányokat, kik udvarolnak az ifjúnak. Csak azt sajnálom, hogy e megfordított viszony oly sok pénzbe kerül. Midőn a lövöldébe kiértem — körülbelül 4-re járt az idő, az adás-vevés már elérte a tetőpontját, úgy hogy rohamos áremelkedésre és ami ezzel karöltve szokott járni — a krachra számítottam. De hölgyeink annyi szeretetreméltóságot fejtettek ki a kínálat körül, hogy még a zsurnalisták zsebjeiből is elővarázsolták a kincseket — ez pedig nem mindennapi dolog. De aki itt pénzt vetett, az nyájas mosolyt aratott és e£'tréha fölér a perzsa sah kincseivel is. Egy kis lányt szivemből sajnáltam. Egy szeme volt, a másikat egy fiatal emberen feledte. Igazán kár érte, olyan fiatal és már is szerelmes. Még jóformán helyet sem foglaltam, hozzám jön a város első embere és kéri a széket a legszebb nő számára. Ezer örömmel, de kiteszem az újságba. Tessék, sőt kérem, mert az csak emeli a rennomémet ha megtudják, hogy a legszebb hölgygyel én mulattam. És én büszkén vertem a mellemet, mert a polgármestert rennoméba hozhatom. De lássuk csak kik nincsenek itt. Uram, tessék egy virágcsokor, 20 krajczár. Ozsonát nem parancsol ? és ezzel előszámítanak olyan speisecédulát, hogy három hétre is fölérne. Bocsánat, először a szellemi étkeket fogom megizlelni. A revoire. *