Székesfehérvár és Vidéke, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-76. szám)

1882-01-14 / 6. szám

X-ik évfolyam.6. szám. Szombat, 1882. január 14 .. Megjelenik hetenkint háromszor: itt minden kedden, csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Weisz nádor­­utczai dohány­tőzsdéjében, Rotter kaszárnya­­utczai kereskedésében, Pflin iskola­ utczai ke­reskedésében, a lap kihordójánál és a szer­ig vesztőségben kaphatók. asr Társadalmi, közmívelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrinc­ könyvkereskedésében és Számmer Imre könyvnyomdájában, Vidéken minden postahivatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Előfizetési árak: •­ Egész évre...................................8 frt — kr. Fél évre........................................4 frt — kr. Negyed évre..............................2 frt — kr. A „Nyílttériben egy sor 80 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogad­tatnak : Budapesten: Goldberger A., Szervita­tér 3. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza. — Továbbá : Bécs : Hasenstein és Vogel, Taborstr. Schalek Henriknél, Bécs. Rotter és Társánál, A. Oppelik Bécs. — Az orsz.hirdetési irodában Budapest. Sz.-fehérvárott a lap szerkesztősé­ I­gében és Klökner Péter könyvkereskedésében. A JSl Hirdetések jutányosan számíttatnak. ^ Adóügyünk körül. A mennyire hiányos, ingadozó az adóügyi el­mélet, csaknem általán véve a pénzügyi tudomány­ban , és oly sovány vigasztalásra találunk az adó­ügyi gyakorlatban, mely világtalan létére vak el­mélete által kénytelen vezettetni magát; s maga azon körülmény, hogy minden ország közvélemé­nye ritka egyöntetűséggel sürgeti az adó­reformo­kat, legnagyobb világossággal tanúskodik arról, hogy a jelen állapot a gyakorlatban tarthatatlan, s hogy átalánossá lett a meggyőződés, miszerint még a legviszásabb theoria sem szülhet a legtöbb államban, több bajt, mint a­mennyit a tényleges viszonyok természetileg teremtenek. Mennyiben állanak ez igazságok hazánkra nézve, mennyiben kell különösen nálunk, hol az adórendszer szabályozó befolyásánál lógva neve­zetes hatást gyakorol épen most fejlődő közgazda­­sági életünkre, nagyobb figyelmet fordítani e kér­désekre, felesleges itt tovább vitatni. Fájdalom, hogy a napi sajtó sallangoskodása helyett nem fordítja e termékeny talajra figyelmét, mikor kül­földön ily kérdések még a legapróbb lapokban is beható tárgyalásban részesülnek. Hanem nálunk --------hagyjuk ezt. Táblabiró nép vagyunk s po­litizálunk, de nem nálunk. Kétségkívül a­z, hogy az adóügy rendezése nem lesz a község csatornája, valamint kétségkí­vül áll az is, hogy bárminő adórendszer az volna, a­hol semmit se kellene fizetni, s ez az igazság áll ma is. Szászország egyike a legiparosabb országok­nak a continensen. A földadó 1843-ban vettetett ki a jelen rendszer szerint. Minden egyes birtokos vil­sálló elhaladásával a szabadverseny folytán folyvást nagyobb lesz az az űr, mely a társadalom tagjait elválasztja. Ez ür betöltése s az összeköt­tetés helyreállítása folyvást növekvő mérvben veszi igénybe az állam segélyét.. Minél magasabb a cultur­élet, annál magasabban kell állani az ál­talános jólétnek, s az államnak annál több teen­dője az építésnél és istápolásnál, az elmaradottak, nyomorultak segélyezésénél, hogy őket a többiek­hez felemelje, hacsak magát azon veszélynek nem akarja kitenni, hogy a kor eszméi által öntudatra ébredt alsó osztályok nivellírozó hajlama, miután ő nem emelked­­etik fel, a többit tusértse meg a közhaladás végtelen hátrányára, magához rán­tani le.s íme, ezek körülbelül főbb vonásai az állami productivitás feladatainak. Mind e szükségletek fedezése természetesen folyvást emelkedő összege­ket kíván, hanem szerencsére az összegek, melyek e czélokra kiadatnak, egyúttal bőséges kamattal járó befektetéseket képviselnek, melyek az adóké­pesség emelkedésében nyilvánulnak. Emelni a productivitást, s ez által az adó­képességet : ez, s csak ez lehet egyik jelszavunk közgazdasági életünkben. Emelni, fejlődni kezdő életünket, már pezsgestően kiszabni halan­­yát, támogatni, ez után folyvást figyelemben tani minden mozgalmat, istápolni minden igyeke­zetet és betölteni minden űrt, mig kicsiny, mert annak természete, a folyvást növekvés, s tátongó örvénynyé szakadás. Vajha ne volna tény, törvényhozásunk törté­netében, melynél e szempontok valaha figyelmen kivül hagyattak volna. Lőrinczfy János: TÁRCZA, •­­EPITAPHIUM. Ki anyja kel­lén porlad itt, Ne higyjéteki hogy álmodik; Oly súlyosan nem büntet ég, Hogy lenn is legyen álma még. Mélázó ábrásid embere: Költő volt s lant a hangszere, Álmok honár, korlátlan úr — Most aluszik­ a troubadour. 3 Mikor egy ár­va szál babér A szivnek ki­­sekkel felér, Tavasz van -- dal s vagy oly meleg; Virágért Liála epedt. S mikorra felkapta nevét A hír s termett babér elég; Szivét dér lepte — őszre járt, Tapsban üdvöt már nem talált. Sőt jobban ii a taps talán Mint a mellő­­ hajdanán !... Most egy­nek — ő czélhoz ért — Akár bogáncs akár babér 1 KISS JÓZSEF. CA.PBXCI, FBI¥«fcE. 1 ARCZ. SZIRONTAI (TE­TTH) ARTHURTÓL. ( ily­tatás.) V. Eddig nem volt s ami baj. Most jó a feladat ne­hezebb része. Miként i­ő a szép Ernesztine a számta­nácsos ur tudta nélkül z álarczosbálban résztvenni? Csak most jutó,­ eszébe, minő oktond­ság volt erre nem gondolni. Hit ez a legfőbb. E nélkül mit ér a ragyogó jelmez, a jó­­éfa és kiváltkép a veszedelmes kaland! A szép Emészti­­e nagyon elszomorodott, íme! Minő gyorsan semmisü­nek meg ter­vei! Vége minden­nek. Olvasgathatja tov­ábbra is a bibliát. Szegényke! Ámde hol a vese ily legnagyobb, ott legközelebb a segély, — tartja a k­özmondás, külön ívet kapott, melyre birtoka s annak remél­hető tiszta jövedelme 10 garasban, egységekbe számitva vétetett föl. Akkor még a három fordu­lós gazdálkodás divatozott, vasútak alig voltak. Egy-egy adóegység adója 9 fillérre, tehát a jöve­delem 9°/0-ára állapíttatott meg. Eredetileg az egész országban 56 millió adóegység vétetett fel, s e szám azóta bár 69 millióra emelkedett is, az emelkedés az együtt constatírozott hozadéra esik. A földadó tehát 9°/0-ka az 1843-ban felvett tiszta jövedelemnek, s most is csak 46%-kal magasabb az első felvétel eredményeinél, m­ig a kereseti és személyadó 300%-kal. A földbirtokos most alig fizet átlag többet 2%-nál, mig nálunk a katasteri tiszta jövedelemnek, mely ugyan szintén átlag nagymértékben háta mögött áll a ténylegesnek, 30%-a fizettetik. A szász herczegségekben, Altenburg, Wei­mar, Coburg és Gothában különböző a kivetés módja, de az adó a 6%-ot nem haladja meg. Az adóerquete munkálataiból ismeretesek e tekintet­ben Franczia és Poroszországnak a mieinkhez ké­pest kedvező viszonyai, melyek csakugyan neveze­tesek volnának még akkor is, ha a jobban kifej­lett cultur­élet hatalmas tényezőként nem járulna hozzá. És aztán meg van elégedve a közvélemény? Legkevésbé sincs. Poroszország részéről már a leglogánisabb lapok is megindították a hadjá­ratot ; a szász herczegségek földadó-reform mun­kálata már tárgyalás alá is került s a közönség nagy figyelemmel várja a vajúdó hegyekből előjövő egerecskét. Francziaország részéről az óriás szük­séglettel szemben is azt állítja, hogy 5 centimmal Ha a szép Ernesztine figyelemmel kiséri a szám­­tanácsos urat, rögtön észrevehette volna, hogy az nincs a rendes kerékvágásban. Feltűnően zavart. Hivatalát el­hanyagolja. Egész nap jár-kel. Semmivel nincs megelé­gedve.­­Zsémbeskedik. Valami nagy­on fúrhatja az oldalát. Már este hét órakor a vacsora után kérde­zősködött. — Hát még­se kész? Mikor lesz kész? Miért nem kész ? Juj be, kiállhatatlan! Ez a vén Paprika Jancsi ! A szép Ernesztine azon hitben, hogy a számtaná­csos úr, ki különben igen pontos szokott, lenni, tán el­nézte óráját, azt szente vissza — még korán van. Mily nagy jön azonban bámulata, midőn a derék ur afféle szofta papucsban a konyhába rohant, és erélyes hangon dörgő: — Ha korán van, ha későn van ... én enni aka­rok ! Punktum! Még pedig akkora punktum, hogy beillene akár tentamalacznak. Ez ellen nincs fellebbezés Csakhamar ott ültek az asztalnál. Mindkettőn meglátszott, hogy kutya van a kert­ben. Nem ízlett az étel. A párolt rostélyost, az apró­szőlős smarnt, a szilva-befőttet egymásután hordták ki. Csak a saláta keltett némi figyelmet, mert a szép Er­nesztine szórakozottságában olaj helyett pacsulival öntötte végig. Rettenetes helyzet! A számtanácsos úr mereven szegezte szemeit az ajtóra. — Hol a pokolba késhetik? —tűnődött lén­g fen­­hangon.— Pedig jól megmagyaráztam neki mindent! Kinek? Mit? — Purdieul — csapott szájára. — Még utóbb el­árulom magamat ! Ah! Itt a bibi! E pillanatban heves csengetés hangzott. — Végre! Valahára!— nyikkantotta el magát újólag a számtanácsos úr. Arcza, mint a sellegekből kibukkanó hold, hir­telen felderült. A szép Ernesztina kérdőleg bámult rá. — Mit mondasz? — Semmit, semmit... Ejnye! Nem füstöl az a lámpa? felemelni egy-egy frank után a földadót lehetetlen , s habár a felvételek hiányossága mellett sok vidék még 20%-ot sem fizet, ez nem elég ok a túlter­heltek tovább terhelésére . Szászországban a mező­­gazdasági congressus nyíltan követeli az adó­re­formot, a földadó leszállítását, a földbirtokot ter­helő indirect adók eltörlését, míg aztán a keres­kedelmi- és ipar­kamarák a földbirtok erősebb megadóztatását minduntalan hathatósan sürgetik. Ebből a tanúság az, hogy soha sincs, és biz­ton merem állítani, nem is lesz adóreform, mely mindenkit kielégítene, miután mihelyt létezik adó, rögtön sújtva van általa valamely érdek, s mihelyt sújtva van valaki, felébred benne az irigység; de következik ebből egyszersmind az is, hogy az adóna­k a tör­vényhozás útján való szabályozása legszebb feladatok egyike, mely a szembeállított érdekek har­­czán felülemelkedve, a közproductivitás érdekében mindegyiket tehetsége szerint igénybe veszi. Persze e lélekemelő magaslat öntudatáig, a minden tudo­mány s önállás nélküli, szigorú pártfegyelmek járma alatt nyögő mameluk törvényhozások fel­emelkedni képtelenek. De van még egy más tanúság is: a pozitív al­kotás, a productivitás terére kell átlépni. Ghyczy Kálmánnak teljesen igaza volt, hogy adóterheink könnyebbítésére nem is gondolhatunk, minden, mit tehetünk, a terhek helyesebb felosz­tása és az adóképesség emeléséből áll. Az elsőt az adó­reform, az utóbbit a helyes közgazdasági po­litika biztosítja. A cultur-élet folyvást több és több áldozatot követel az államtól. „Emelni a közjólét niveauját mindig több és több tettleges kiadással jár. A ci­— Nem. — Hm. Persze . . . persze. Az ajtó megnyílt. A szobah­ázig lépett be. Kezében levél. Szó nélkül adta át a számtanácsos urnák. Az meglepetést, színlelve kiáltott fel: — Hogyan? Levél? Az én számomra? Vajon kitől ? Mohón bonta fel. — Nini! — fecsegett tovább — Hisz ez Laczi írása. Mit akarhat tőlem. Lássuk csak . . . „Kedves pajtikám! ... Ha lehet . . . azonnal . . . úgy hiszem .. a végső óhaj. . . A szép Ernesztina, ki ösztönszerű kiváncsisággal emelkedett fel székéről, élénken kérdé: — Nos? Mi történt? A számtanácsos úr fájdalmas arczot öltött. — Istenem! Istenem! — törölgette szemeit — Ki hitte volna! Szegény Laczi! Még ma reggel is oly egészséges volt, mint a makk! — Ah! — Kér, hogy siessek hozzá. Haldoklik. . . A szép Ernesztina örömkiáltást fojtott el. Tehát mégis! — Lehetlen ! — rebegő. A számtanácsos úr dühösen fortyant fel. — Mi lehetetlen? Tán csak nem gondolod, hogy hazudom?! — Oh kérlek. . . Sőt ellenkezőleg. .. Végtelenül örülök . . . azaz mit beszélek. . . Szegény Laczi! Meny­nyire sajnálom őt! — Az már más. Most azonban mennem kell. — És mikor térsz vissza? — Nem tudom. Az éjjel alig. Vannak baráti kö­telmek. . . Alkalmasint virrasztani fogok mellette. . . — Oh, oh! — Szegény Laczi! —­ Szegény Laczi ! — A szivem egészen oda van. . . — Hát én velem mi lesz? — Te veled? Hehehel... Azaz pardon! Most majdnem nevettem. Te veled­ bibikém? Hát.. . feküdjél le. Aludjál. Álmodjál szépeket. Vagy olvasgasd a bib­liát. Az épen neked való. Majd holnap kikérdezlek, úgy bizon. Addig is Isten veled! Összecsókolóztak. A szép Ernesztine elkísérte az ajtóig. Még ott is egyre mondogató: — Vigyázz magadra. A téli felöltőt begombold. Odakünn hideg van. . . — Oh ne félts, — biztató amaz — Pál édesem! — Pah bibikém ! Irigylendő boldogság! A számtanácsos úr rohant szobájába. Ott azután összeütötte bokáit. — Hehehe! — kaczagott jóízűen. Ezt ugyan te­tőztem ! Azt hiszi Laczihoz megyek, pedig annak kutya baja. A levelet én írtam saját magamhoz. Hehehe! Most hát rajta. Öltözködjünk és azután el az isteni Paulinához! Előszedte szépítő szereit, úgy kinyalta magát, mintha leánykérőbe készülne. Frakk, fehér mellény, koc­kás nadrág, vajszín keztyük, claque és egy vödör illatszer. Mindamellett mégis valóságos tökfilkó. Téli felöltőjének gallérját fülére húzva tolvajként osont ki a folyosóra. — Hehehe! — hangicsált ekközben. — Én va­gyok Jupiter az — aranyesőben! Ugyanekkor a szép Ernesztine is lényeges válto­záson ment keresztül. Piczi kezeivel tapsolt. — Csak menj ! — kiáltott hevesen. — Legalább én is ott teszek. Becsengette a szobaleányt. Megbízta, lesse meg, mikor távozik a szám­­tanácsos úr. Félóra múlva már künn voltak az utczán. A szép Ernesztine fején egy sávos nagykendő. Alig tehetett ráismerni. A bérkocsi állomáshoz érve kényesen fogta hátul össze ruháját. A szobaleányhoz hajolt. Valamit súgott fülébe. Az bizalmas szemhunyorítással susogá: — Értem, értem ... ott leszek. Mikor a szép Ernesztina a bérkocsiban tova ro­bogott, gúnyosan téve hozzá: — Különös! Ezek egymás elől szöknek. Megyek hát én is az — Újvilágba! így azután az abc meg van oldva. (Folytatása köv.) Szerkesztőv­ől értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig.

Next