Székesfehérvár és Vidéke, 1882. július-december (10. évfolyam, 77-155. szám)
1882-11-21 / 138. szám
138. szám. Kedd, 1882. november 21. X-ik évfolyam. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden, csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár-vitéza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért hisz nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, IP finn iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. ■\7"id.éls:en. minden p o sta-lil’va.ta>lxiá,l. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (colunma) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Előfizetési ára is: Egész évre....................8 frt. — kr. Fél évre.........................4 frt. — kr. Negyedévre....................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten: Haasenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik.— Székesfehérvárott, a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskedésében. Hirdetések jutányosan számíttatnak. SZÉKESFEHÉRVÁR, 1882. NOV. 20. Ezen lapok közel múlt egyik számában az utolsó lefolyt városi közgyűlésről történt megemlékezés, s egyúttal azon ígéretet vette a t. olvasó közönség, hogy e thémára még visszatérendünk. Nem akartunk ismétlésekbe bocsátkozni, de nehogy városi kormányzatunk körül jövőre ismét egy oly eset adja magát elő mint a múlt közgyűlésen a cukor-kávé fogyasztási adónál, melyről szükségesnek tartunk még egyet mást elmondani. Szerencsére és dicséretére az illető képviselőknek a felvetett kérdés igen méltó de egyoldalú megoldást nyert. Értjük ugyanis a czukor-kávé fogyasztási adó beszedése körül néhány enzimet kezelő tisztviselő azon visszaélését egy részről, hogy közel 500 írttal több szedetett be az úgyis már mindennemű adóval nyakig terhelt üzletemberektől; másrészről azon jogcímet, mely szerint ezen illetéktelenül s mivel sem indokolható adótöbbletet az illetők saját javukra elszámolni akarták. Mily következményeket vonhat az ily eljárás maga után? Erre felelnünk tehát úgy hisszük századszor, nyíltan, s mindig ugyanazt kell. Mennyi bátorság kell ahhoz, hogy egy - két tisztviselő, kiket a város közönségének bizalma problematikus érdemeiknél vagy a szokásos, és divatos családi összeköttetéseiknél fogva, oly állásra emelt s oly hivatalba ültetett, mellyel járó javadalmazás elég tisztességes arányban áll a megélhetés feltételeivel, s ezen hivatalokkal járó teendők ha RONALD ÉS MISETTE, DESPIT ALBERT BESZÉLVE. (Folytatás.) Mert bizony csalt, a derék hölgy. Vastag, gömbölyű, igen élénk színű asszony volt, aki mindig elérzékenyedett és sirt. Szokása volt mindenkit sajnálni, még a boldogokat is. „Mit csinálnak a kis kedvesek? Abbé úr, tizennégy asz! Mindig egy és ugyanazon kis meséken mulatnak. Most csak nem mondhatja, hogy csalok, abbé úr. Itt a carreaudame, tessék a carreaufilkot reáadni!“ A jó abbé soha sem szakítá félbe a jeles aszszony édeskés beszédét. De mit is törődtek a gyermekek Urigaragne asszony hosszú beszédeivel és az abbé rövid feleleteivel. Ronald és Misette az ócska, sárga, elkopott bársony pamlagon oly szép dolgokat meséltek egymásnak! Misette imádta ezen meséket, melyeket Ronald, kinek szemei olyankor sajátságosan fénylettek, oly szépen mesélt el. Tíz órakor, midőn Misette és nénje hazamentek, a kicsike az öregnek ismétlé a hallott elbeszéléseket. A néni azután szabad folyást engedett érzelgésének , rendesen siratta a boldogtalan hősöket és hősnőket. De milyen zavar volt, nagy Isten! a szererhesek is de nem emberfölöttiek s valóban elvégezhetők, mondjuk ezen tisztviselők önkényszerűen a felettük álló hatóság hozta végzéseket ignorálva, azokkal homlokegyenest ellenkezőleg, mondhatni maliciával neki állnak a megállapított adókulcsot sarokba vetik, és egy saját érdeküknek jobban megfelelő kulcs szerint behajtanak, 500 írttal több adót mint mennyit a törvényszabta igazság megenged. S mit tesz ekkor az illető tisztviselő, alá bújik a polgármester köpenye alá, és előadatja vele azon borzasztó fáradtságot és lélekölő munkát, melyet csupán ezen új adónem kivetése igényelt, s melyet idő hiányában kénytelen volt hivatalos órákon kívül, feláldozva egészségét, s kényelmét elkészíteni. Ha szabad kérdezni mit dolgoztak a hivatalos órákban ? Folyamodnak, kérnek, könyörögnek oly jutalomért, mely nem volt megérdemelve, s e jutalmat oly összegből kívánják fedezni, melyet ők cinius előre számításból mások összerakott fillérjeiből szedtek össze jogtalanul. S megkapták-e a mit kértek? Igaz, hogy akadt képviselő, ki megszavazta volna ha lelke üdvössége forgot volna is kérdésben, de a józan többség belátva a kérelem alaptalanságát elvetette azt és a beszedett s elosztásra szánt konczot beutalta a városi pénztárba. Most ismét azon kérdés merül fel mily czimen fog ez elszámoltatni? s mily biztosítékot nyújtanak a város atyái az illetőkény asszony verébfejében. Mert képzelni lehet, hogy Misette sem jegyzett meg mindent jól, a néni pedig mindent összezavart, annál is inkább, mivel már későre járt az idő. És másnap reggel, midőn az öreg a szomszédasszonyoknak beszélte el ugyanazon meséket, akkor lett csak belőle zűrzavar. „A szegény Greg Jane, kit az a szörnyeteg Marat vitetett vérpadra!“ „De volt egy fiatal leányka Pomone, vagy Anemone (a szegény öreg már nem emlékezett jól), akit megfojtottak, mert négert szeretett. Egy négert! Elképzelheti ezt magának, komámasszony!“ „Hja, némely embernek furcsa ízlése van.“ De azért sírt a jó öreg néni, még oly hölgyek fölött is, kik négert szeretnek. És csak nehezen vigasztalódott, ha Harispe kisasszony, a postamesternő mondá: „Ne búsuljon oly nagyon Urigarayné asszony, hiszen ezek csak mesék!“ Misette azonban soha sem kételkedett barátja elbeszélésein, úgy hitt bennök, mint az Evangéliumban. Szájtátva, gyöngédségből és tiszteletből vegyült csodálkozással hallgatta meg azokat. Mintha csak magasabb lény környezetében érezte volna magát. Különben mások is majdnem úgy jártak, és az abbér maga is mondá, midőn Ronald végezte: „Nem tudom, honnan veheti e gyermek gondolatait. Azt lehetne hinni, hogy valaki fülbe súgja neki.“ Kezdetben Misette nem egészen érte meg e phrasist. Naivságában azt hive, hogy barátja láthatatlan lényekkel érintkezik. Lassanként hozzászokott azon gondolathoz, hogy Rónaldnak inspiratiói vannak. Mert Misettenek mindent elmondott Ronald. Derült tavaszi napokon sétálni mentek az üde, mosolygó nap által felmelegült mezőkre. És olyankor néha egész estig nem jöttek haza. A parasztok gyakran karöltve látták őket elhaladni, mert Ronald támogatá az elfáradt Misettet. Vagy pedig a pásztor félbeszakító románcra éneklését, hogy hallgatódzhasson Ronald inspiratioira. Mert lassanként kifejlődött ennek költői tehetsége. Dallamos dalokat rögtönzött, a jó baskok előtt adózó közönségnek, hogy azok többé nem lesznek kitéve ilyen illetéktelen, nyomorgatáshoz hasonló eljárásnak, s el van-e döntve azon kérdés, hogy tisztviselő a reá rótt és hivatalával járó kötelességszerű s megfizetett munkájáért jutalmat ily módon és ily alapból nem kérhet és nem várhat; mert az egyszerű elutasítás által, csak el van odázva ilyen esetek előfordulásának lehetősége, időre órára, de nincs vége vetve, s könnyen a szt. biblia szavai szerinti gondolatra vetődhetik egyik másik tisztviselő, melyek azt mondják: „Indítsad sarlódat és arass, mert a a földnek aratásra szánt gabonája megszáradt.“ Nem lesz itt érdektelen felemlíteni Székesfejérvár szab. kir. város közönségének 1883. évre kivetett adóját, hogy a t. olvasóközönség tájékozhassa magát mennyire vagyunk adóval terhelve máris, s mit tesz az, hogy ha az úgy is sok teherhez még fenti módon szaporulatot toldanak, ismeretlen nyelven, a melyet csak is Misette értett. Mert Ronald megtanította őt angolul. Mert eléggé csodálatos, hogy az ifjú, franczia neveltetése daczára csak anyanyelvén költött, és pedig ábrándozó, büszke jellemű verseket, nemes lovagias érzülettől eltelve. A nyáron Ronald és Misette az erdőkben, vagy a hegyi patakok partjain barangoltak. Azon helyen, hol a Nive ivet képez, a Cambo felé vezető útón, volt a gyermekek kedvence, helye egy magas, sűrű fáktól körülvett sziklán. Lejtős, kis hegyi ösvény magaslatra vezetett, honnan a folyót mintegy örvényben lehetett megpillantani, ami bűvös színjátékhoz hasonlított. Midőn legelőször voltak ott, Misette is le akart hajolni a habzó Nive fölé, de hirtelen visszahúzódott és halványan kapaszkodott Ronald vállaihoz, mondván: „Én félek, többé nem jövünk ide, nemde Ronald ?“ Mégis odamentek, gyakran, sőt később mindennap. Ott történt, hogy egy szép nyári estén először olvastak világosan egymás szívében. Ronald és Misette ezen este hallgatagon, nyomott kedélyhangulatban, fáradtan értek oda. Rövid idő óta bizonyos nyugtalanság vegyült a fivér és nővér csókjai közé. A tizenhat éves ifjút könnyed remegés fogta el, midőn a leányka haját és ajkait csókjaival illeté. A leányka mosolygott enyelgései közben. De az enyelgések, melyek azelőtt annyira gyönyörködtették őt, most halványnyá változtatták arcait. A derék Jósé, a hires csempész, kit az egész bask tartomány tisztelt, mind mint csempészt, aki megteszi kötelességét. Jósé látta őket azon este, némán, komolyan, ölelkezve sétálni. Az ő gunyhója előtt álltak meg, Jósé pipázva ült az ajtó előtt, és czirogatá lábai előtt fekvő nagy kutyáját. „Jó estét, Ronald úr!“ mondá Jósé. „Jó estét, Jósé!“ viszonza Ronald. A fiatalember megállt egy pillanatig. Finom, halvány feje, fekete gyémántokként fénylő szemei, büszke tartása a baskokra tiszteletteljes benyomást tett. Ronald egyenesen állt a gunyhó előtt, és Misette, kinek arany hajfonatai hosszan csüngtek le, keresztbe vetett kezekkel támaszkodott barátja vállaira. Ehhez járul még a 41%-ban megállapított városi pótadó, ezen kívül a fogyasztókat és üzletekkel foglalkozókat a fenti III. osztály kereseti adójukon kívül a sör, czukor és kávé adó terheli. Nem kell kommentár, hogy ha még ezekhez az adókhoz külön a tisztviselők saját jutalmazásukra új adót rónak a közönségre, akkor mi lesz az adózó polgárok részére a megélhetési alap. Egyátalján rosszaim kell a tisztviselők ilyen és hasonló önkényes eljárását s gátat kell ennek vetni a legelső kínálkozó alkalommal, nehogy a közönség már úgy is nagyon megingatott hite és bizalma még jobban próbára tétessék, mert a nagy közönség előtt végtelen visszahatást eredményez tisztviselői testületnek, oly eljárása, melyben tehetségét arra képes felhasználni, hogy jutalmat és mentséget szerezzen a törvényszegésnek kibúvót a hibának. Ily a nagy közönség hátrányára szolgáló tettek megsemmisítik a tisztviselő irányában táplált bizalmat s tiszteletet. A „FEHÉRMEGYEI TANÍTÓTESTÜLET“ székesfehérvári járási köre f. é. nov. 14-én d. e. 101/ órakor tartá rendes őszi közgyűlését Greizinger Márton elnöklete alatt. Rövid, szívélyes szavakkal megnyittatván az ülés, több rendbeli apró ügy nyert elintézést. — A tanítók országos árvaházának felállítására nézve, a kör — a tanítótestületi nagygyűlés határozatából kifolyólag — az eszmét magáévá teszi s gyűjtést rendez tagjai között. — Felolvasást tartott Velősy „Ej, ej,* folytatá Jósé, „önök még most sétálnak! Tudják-e, hogy önök már nagy fiatalok? Eddig a kis testvéreknek nevezték önöket, de most majd csak kis szerelmeseknek. Misette nevetni kezdett, Ronald gyors mozdulatot tett. És Jósé, kivervén pipáját, hozzá téve: „Sok szerencsét kis szerelmesek!“ Ronald nem felelt, hanem a még mindig nevető Misettet az erdőbe vezette. Leültek kedvencz sziklapadukra és Ronald komolyan mondá: „Jósénak igaza van, Misette, én szeretlek!“ „És ez busit téged, én azt már rég tudtam, jöjj, csókolj meg!“ Odanyújta neki üde, gránátalmához hasonló ajkait. Ronald karjaiba szokta; oly szűzies volt e csók, mint a gyermekek szíve; a természet volt első vallomásuk tanúja. „Örökké szeretjük egymást!“ kiálta lelkesülten Ronald. „Szeretlek, mint Romeo szereté Júliát, mint Hamlet szereté Opheliát. Ha akarod, elmegyünk az erdőkbe és egészen egyedül csak egymásnak élünk !* „Én mindig azt akarom, amit te akarsz!“ mondá vígan Misette. Sokáig hallgattak, és csak nézték egymást. Alant suttogott a szellő, megzavarva a nyárt éj csendjét, szitakötők lebegtek a levegőben és időközönként halkan zörgöttek a cserjék levelei — talán félénk nyúl rejtőzött el. Ronald a mohos földön hevert és Misette kezeit az övéiben tartá. Oly halkan beszélt, mintha attól félne, hogy a fák meghallhatnák : „Misette, mi szerettük egymást, még mielőtt születtünk. A lelkek, melyek az Aetherben lebegnek, már szeretik egymást; ha később találkoznak az életben, örökké tartó szerelmet éreznek egymás iránt. Lásd, mily különösen hozott minket össze a sors! Két nagy városból választott ki, hogy itt egyesítsen minket, e hegyek közt, a melyek még nem nyúlnak oly magasra, mint az én álmaim. Isten adta nekünk a tiszta levegőt a szabad mezőben, a hegyi patakok csörgedezését és az erdők mély sűrűjét.“ (Folytatása következik.) 1883. évi adók: Föld adó....................... 29,037 frt 63 kr. Házbér adó..................80,916 „ 70 „ Kereseti adó I. osztály . 12,156 „ 50 „ „ II. „ . 8,662 „ - „ „ III. „ . 35,543 „ 37 „ „ „ IV. „ . 2,162 „ - „ Nyilvános számadásra kötelezett egyletek és vállalatok................... Tőke kamat adó . . . Fegyver adó ................... Ált jövedelmi pótadó Összesen 8,174 „ 7 , 9,459 „ 76 „ 185 „ „ 26,705 „ 8 „ 213,002 frt 11 kr. TARCZA. JAJ CSAK EGYSZER . . . Jaj csak egyszer az az idő eljönne, Midőn végre elalhatnám örökre. Hiszen a sir rideg keble nyugtot ad: Megcsalt szivemnek ez mily édes, mily csábitó gondolat! Virágokat ültetnek majd síromra, Hol a madár bús énekét dalolja... Megsirat majd kedves, áldott jó anyám, Meg talán az a hűtlen, esküszegő, csalfa lány... Hej ! de minek a világnak mondanám, Hogy nekem az élet — hosszú fájdalom ? Legjobb lesz a kint némán elszenvednem. Elég, ha én tudom milyen kin a megcsalt szerelem ! Sziklay Gyula.