Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-06-30 / 78. szám

78. szám. Kedd, 1885. június 30. XIII-ik évfolyam. Megjelelt hetenkint, háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, Kom­ár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok s6 krajczárért disz­­nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, Piiron sikoly-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIV­ELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI K­ÖZLÖITK­. Előfizetések eszközölh­etők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv­kereskedésében. "'vaid.élsen naixid­ en posta,lii­ va,taginál. Hirdetésekre nézte a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kitől 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. J________________________________L Előfizetési árak: Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre ..... 2 frt. — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten: Haasenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, Molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereske­désében. Hirdetitek jatinyeian azt­ttatnak. 1 SZ.-FEHÉRVáR, 1885. JUNIUS 30. A lelkészükkel folytonos viszálykodásban élő Ácsa község lakosainak egy része tegnap ismét megyés püspökünknél volt — kérve lelkészük elhelyezését. Ez a tömegesen való megjelenés rövid idő alatt már másod ízben történt, mi arra enged következtetni, hogy a lelkész iránt a lakosság egy részénél sokkal nagyobb az ellenszenv, hogysem azt lecsillapítani lehetne. Jólehet a foganatosított vizsgálat alkal­mával, mint értesülünk — semmiféle oly ok fel nem merült, minek alapján a lelkészt hivatalából el lehetne mozdítani, — mégis miután a vizsály lecsillapithatlan — tartós­sága pedig a vallási érzületre s erkölcsre káros befolyással van — elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy megyés püspökünk hiva­talos hatalmának egész erejével avatkozzék bele ez ügybe, — s ha a lakosság panaszát méltányosnak találja, akkor intézkedjék, hogy áthelyezés vagy bármi módon történendő személyváltozás folytán a máris fenyegető jelleget öltő gyűlölködés megszüntethessék. N, ha a beleavatkozás folytán a 11 új gy­öv.űdne meg, hogy a viszálkodásra komoly ok fenni nem forog, s a lakosság által tanúsított ellenszenv egyes bosszúálló egyének hajtoga­tása által keletkezett és nyer tápot, akkor a baj orvoslása végett tessék a közigazgatási hatóságot megkeresni, mely majd gondos­kodni fog arról, hogy a községben a nyuga­lom s rend helyreálljon. Egyiket a kettő közül meg kell tenni, mert ha továbbra is gyűlölség s zavar fog uralkodni a felek között, akkor a vallás s erkölcsi élet egészen alá fog sülyedni. Ez pedig legkevésbé kívánatos ma, midőn folyton szaporodik azok száma, kik az er­kölcsi élet legalsó fokára sülyedve a vallási hitelveket tagadva — tervszerűleg oda tö­rekszenek, hogy az állami s társadalmi rendet felforgassák. Másrészt az egyenetlenség, mint rész példa ragadós lehet, s átszármazhatik a szom­szédos, vagy távolabbi oly községekbe is, hol eddig a lelkész s hívek között a legszebb egyetértés uralkodott. Már is van egy község, melynek lakosai kijelentették, hogy a leendő lelkészüknek a „canonica visitatio“-ban meg­állapított szolgálmányokat nem fogják telje­síteni, s csak is annyi fizetést fognak neki adni, mennyi a tanítónak van. A volt lelkészeikkel a legnagyobb egyet­értésben élő községi lakosok eme fellépése már elég tanúbizonyságot tesz a mellett, hogy a vallás szolgája iránt tartozó köteles tisztelet, s elismerés kezd kiveszni az em­líítélőbol­on­rd­ok, ma már jobban is ra­gaszkodnak az anyagiakhoz, mint a valláshoz. Az anyagiak szaporítása czéljából meg­tagadják az őseik által elfogadott s rég időktől fogva fennt álló szolgálmányok teljesítését, és kerülik ama helyeket, hol buzgó imákban kellene a mindenhatóhoz fordulni. Az egyház sem az a hely többé igen sokak előtt, hol a hívők serege tiszta szívből eredő imáit szokta végezni. Ott is a hiúság, s képmutatás ütötte fel tanyáját. Mennek azért, hogy lássák, imádkoznak azért, hogy a külsőségnek eleget tegyenek. A szív hiú érzelmei elöli a lélek tisztaságát, s háttérbe szorítja a vallás iránti tiszteletet, megsem­misíti a nemes s magasztos iránti fogékony­ságot. A vallástalanok száma úgyis nagy, s számuk folyton nagyobbodni fog az ily vi­­szálkodások által, s pedig abból az osztály­ból, mely a vallást eddig mindenek fölé helyezte. A bekövetkezhető nagyobb baj elhárítása czéljából szükségesnek tartjuk megyés püs­pökünk gyors, s igazságos beavatkozását, és hisszük, hogy ez meg is fog történni, miután a további hallgatások ép úgy kárára lehet­nek az egyháznak, mint a társadalomnak. A székesfehérvári kereskedelmi középtanoda igazgatásába a következő felhívást bocsátotta közzé: A székesfehérvári kereskedelmi középiskola értesítője. Az intézet c­z­é­l j­a. A székesfehérvári kereskedő-társulat által fen­­tartott és államilag segélyzett keresk. középiskola a j«let tanévvel fennállásának 17 Jji* *«■*»**« V‘ i'izen­et év Hosszú ívo, és annyival hoszszabb oly intézmény életében, melynek nemes, de nehéz felada­tává tétetett, a közöny és előítélet ezer akadályaival való megküzdésén kívül, az áttörés nehéz szerepére vállalkozni oly tér megmunkálásában, mely nemzet­­gazdasági életünk egészséges fejlődésének egyik fő­­tényezője. Ezen idő alatt intézetünk nemcsak a kezdet nehézségeivel küzdött, hanem diadalmasan vívott meg a létkérdés nehéz megpróbáltatásával is. Intéze­tünk a budapesti kereskedelmi akadémia után a leg­régibb lévén az egész országban, még akkor kelet­kezett, midőn hazánk állami és alkotmányos szabad­ságát visszanyerte, midőn a magával rendelkezhető nemzet előtt azon óriási feladat állott, hogy századok mulasztásait a messze előhaladott kor magas igényei­hez mérten helyrepótolni siessen. Nemzetünk jobb­jai lázas sietséggel fogtak a tanügy terén is a munká­hoz. Keletkezett több ezer új népiskola, gymnasium és reáliskola, csak a kereskedelmi szakoktatás érde­kében igen kevés történt. A székesfehérvári keres­kedő­ társulat azonban, áthatva a kor kívánalmai­tól, ezen szükségletet fedező intézetet életbe hívta, és azóta, még a kormány segélyezése mellett is, nehéz áldozatokkal tartotta fenn, mert belátta, hogy az ipar és kereskedelem felvirágzása és a közlekedés gyorsa­sága mellett a kereskedő sem érheti be már, ha az elemi vagy valamely középtanoda egy-két osztályát végzi, mert a kereskedelem külön szak lévén, külön kiképeztetést is kíván. A kereskedelem ma már tudomány, még­pedig a legkomplikáltabb tudományok egyike, s magas álláspont és széles látkör kell ahhoz, hogy valaki e tudomány igazságait és elveit beláthassa és megis­merhesse. Dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy inté­zetünk keletkezése óta városunknak és vidékünknek nagy hasznot hajtott, mert több száz szakképzett ifjút nevelt már, kik tekintélyes üzleti házakban, bankokban, gőzmalmoknál, vasúti-, postai- és pénz­ügyi hivataloknál alkalmazást nyervén, ma már szép állást foglalnak el. Az intézet szervezete és tanterve. A székesfehérvári keresk. középiskola a gym­nasium, reáliskola és polgári iskola 4 osztályához kapcsolódó 3 osztályú szakintézet, mely magában be­fejezett, szakszerű képzettséget ad növendékeinek. A nagyméltóságu magy. kir. vallás- és közok­tatásügyi miniszter urnak 1875. évi julius 17-éről toooo­.H 3/..fin «.iáitokért kedves leir.fu fulvián in­tézetünk nyilvánossági joggal ruháztatik fel; ez intézet e mellett a fogy nui ősi um, vagy főreáltano­­dával egy rangba helyeztetik, s mindazon kedvez­ményekben részesül, melyek ezen intézeteket megil­letik; például, hogy az itt végzett növendékek katonai kötelezettségük kitöltésében az egy évi önkéntességre jogosítva vannak, ha 4 gymnasiumi, vagy 4 reál osztályt végeztek. Ezen tanodát jó sikerrel végzett növendékek a szoros értelemben vett kereskedelmi pályán kívül az 1883. évi, a köztisztviselők minősítéséről szóló törvényczikk alapján több hivatali pályára is illeté­kesek, u. m.: TÁRCZA. EGY FESTMÉNY TÖRTÉNETE. FRANCZIA BESZÉLY. I. Tanuló koromban — körülbelül 30 évvel ez­előtt — szünidőm egy részét évenkint rendesen anyám egy nagybátyjánál töltöttem, a kinek Fran­­cziaország déli részén, Felső-Provenceben, Piemont határától nem messze, csinos kis mezei birtoka volt. a­ nagybátya egy vén benediktinus volt, nagy foliánsok közt növekedvén, igen tudós. Mindenki megegyezett abban, hogy a szent-mauri tudós zár­dának legékesebb virágszála lett volna, ha a forra­dalom közbe nem lép s őt a világi élet zajába nem hajítja, midőn még fogadalmát sem tette le. Még huszonöt éves sem volt, midőn egy rendelet a zár­dákat helyreállította; ő azonban nem érzett vágyat a visszatérésre, hanem átvette atyja örökségét és elvonult a magános falusi lakba, melyet — emlékül azon házra, hol első tanulmányait végző — Saint- Pierre de Corbie-nak nevezett el. A kis jószág egy alpesi síkon feküdt, a hegy­­láncz déli lejtőjén, mely lépcsőzetesen egész a Vár torkolatáig ereszkedik le. A környezet vad és bájos volt egyszerre. Óriási szirttömegek nyúltak a ház fölé, oldalaikon sürü bozóttal, egy-egy magános tölgygyel fedve. A házhoz kanyargós, árnyas hegyi út vezetett. Előtte sürü fák átlátszó fátyolt képez­tek lombjaikkal. Itt élt Dom Gerusac —­a mint a család tagjai még most is nevezték — el­vonultan könyvei és a természet társaságában. Igen tapasztalt, tudós öreg úr volt és mindamellett kedélyes, barátságos, nagyon szerettem hozzá vakácziókra menni. Gazdag tapasz­talásból származó tanulságos társalgása és kedélyes­sége egyaránt vonzott hozzá. Többnyire egy fél­­mértföldnyire leszálltam az országúton és mellék­­uton mentem Saint Pierre de Corbie-ig, oly után, melyen kocsival nem lehetett járni. Könnyeden és vndoran lépdeltem az elhagyatott útón, egyik kezem­ben útitáskám, a másikban vándorbotommal. Minél közelebb értem bátyám lakásához, annál inkább gyorsitom lépéseimet, és midőn végre a ház előtti fasorba jutok, körülnéztem s kimond­atlan örömmel ismertem fel a fákat, köveket, padokat; minden a régi rendben volt. Jó öreg nagybátyám rendesen tárt karokkal jött elém, nagy érdekkel tudakozódott mindenről, különösen iskolai életemről, és ha netán valami di­csekedni valóm volt, sohasem mulasztó el, hogy latin nyelven ne gratuláljon. Csak azután vette észre, hogy egészen ki vagyok izzadva, bevezetett a lak­szobába, előkiálta Mariont, öreg szolgálóját, hogy nekem czitromos vizet készítsen, sajátkezűleg vette el útitáskámat. A kellemetlen hatás, melyet a csúnya, vén Marion megjelenése reám tett, mindig ellensúlyozta azt, melyet a gyönyörű természet és bátyám szíves­sége bennem keltett. A legutálatosabb teremtés volt, a­kit csak valaha láttam; valami visszataszító, mo­gorva, kétségbeejtő kiéltség volt egész lényében, mely mindig borzadálylyal vegyes idegenkedéssel töltött el iránta. Régen, nyolcz-tíz éves koromban láttam először; akkor megirtóztam tőle s később soha sem tudtam reá nézni a nélkül, hogy az al­világi alakokra ne gondoljak, melyekkel a pogány hitrege a poklokat népesíti. Hosszú szikár termete, csontos kezei, vörös szemei és ezer ránéz által át­szabdalt fonnyadt arcra mindig egy vámpírra emlé­keztettek. Különben olyan jó cseléd volt, a­milyent keveset lehetett találni; tevékeny, pontos, engedel­mes és hallgatag egész a némaságig. Bátyám keresett egyszerűséggel, azon odavetett pazarlással rendezte be házát, a­melylyel öreg papok szoktak. Minden — kivéve a vén Mariont — kedves, jó benyomást tett a szemlélőre. Az elfogadó terem bútorzata látszólag gond nélkül­ összeválogatva, apránként azonban a legegyszerűbb ember is fel­fedezte benne a számítást, melylyel minden a maga helyére volt állítva. Egy mindig nyitva levő tágas ajtó egy másik szobába engedett kilátást, melynek falai nagybátyám gazdag könyvtára által mintegy kibéllelve valónak. Ott csoportosultak ékes rendben a latin szerzők­­ vaskos kötetei, a benediktinus tudósok művei, és néhány modern költő is keveredett a komor társa­ ,­ságba, melyeknek diszkötései előragyogtak a poros állványokról. Az ebédlő falait szintén értékes olajfestmények díszítik, és egy csodálatra méltó gyűjteménye régi aczélmetszeteknek, melyet bátyám különös szorga­lommal szedett össze. A szerény diófa-pohárszéken több ezüst-edény állott, művészi kidolgozás által hirdetve értékét, de megvallom, mindezen érdekes dolgok nem­ kötötték le annyira figyelmemet, mint egy talán középszerűen sikerült festmény, melyet Dom Gerusac az ebédlő kemenczéjének párkányán helyezett el. Pastell-kép volt, vásznán és keretén az idők nyomait hirdetve. Ifjú hölgyet ábrázolt, bámulatos szépségűt, a fiatalság és báj egész teljében. Öltözete a watteaui pásztorl­ányokéhoz hasonlított. Hosszú, szoros, két sor rózsaszínű bodorral diszített kék ruha simult idomos, karcsú termetéhez; karjain fekete bársonyujjak voltak egész a csuklójáig begombolva. Hajporozott haját egyszerű, világoskék bojt tarta össze. Arczának parancsoló, büszke és mindamellett érzelmes, vonzó kifejezése volt. Kék szemei tüzesek és epedők voltak egyszerre. Félig nyílt keskeny ajkain csintalan mosoly játszott és két sor fehér fogat tüntettek fel, melyek olyanok voltak, mint gránát virág kelyhébe esett jázmin-szirmocskák. (Folyt. köv.) HIÁBA. „Te erre jársz, mig én amarra bolygok De utainkon rózsa nem terem, Te sem lehetsz és én sem lehetek boldog Szenvedni fogunk véges végtelen ! ...“ Gyönyörű augusztusi nap volt. — Halk zephyr lebegett susogó szárnyaival a balatonfüredi tóparti sétány remek fáinak árnyas lombjain át, csicsergő madárkák az ágakon, boldog ifjú párok a fák ár­nyában, csupa öröm, csupa boldogság mindenütt! Amott a nem messze távolban a komor Tihany is mintha megifjodott; kolostorának ablakairól, tor­nyának fényes keresztjéről tükrödzik a verőfény, mintha szerelmes pillantásokat vetne az Örökszép menyasszonyra a tünde­bájos Balatonra. Füreden a saison tetőpontját érte el, a szent­­györgyi Horváth ház, a Rüksch vendéglő, a nyári lakók minden egyes kis szobácskája el volt foglalva, még a fürdőszobákba is szállásoltak be más lakás hiányában vendégeket. Nappal fürdőszobák, éjjel hálószobák voltak, a savó­k­ ura is rend­kívül igénybe vétetett, persze oly egészséges emberektől, kik még egészségesebbek akartak lenni, mert hiszen Füredre az egészséges emberek szoktak menni gyógyulni! — pedig hajh, de sok egészséges szív kapott már ha­lálos sebet­ Füredről! Két fiatal nő halad a Balaton partja mentén; úgy látszik barátnők, legalább a mint egymást ka­ronfogva, hosszú, kimért léptekkel lebegnek tova, s melancholicus, mennyei zenéhez hasonlító, ezüst csengésű hangon csevegnek együtt, mondva egymás­nak szűzi titkaikat, mást nem gondolhatunk, mint azt, hogy két rokonszív egyesült kettejükben! Csónakba lépnek; a tó csendes, csak habzik, de nem hullámzik, úgy látszik vihar sem fenyeget mostanában, nem féltjük tehát őket, és pedig annál kevésbbé, mert az a napbarnított arczú halász, ki a ladikot vezetni fogja, bizonynyal viharedzett férfin, nincs hát mitől tartani, még vihar esetére sem. A két barátnő tréfálkozva, vidám mosolylyal rózsaajkain belépnek a ladikba s egymás mellé ülve a kis deszkára, átfonják egymás silphyd derekát, megindul a kis vizijármű és vigan szeli a habokat! Vegyük szemügyre a két fiatal hölgyet. Mind­­kettejük azon korban van, melyben a nőt a még ki nem nyílt, de már ellenállhatlan, elementáris erővel feslő rózsabimbóhoz szoktuk hasonlítani. A Keresztlevél betekintése nélkül is biztosra vehetjük, hisz egyikük sem lépte túl még a 18-ik évet. Az egyik, kit barátnője Amandának nevez, középtermetű, karcsú, gyengéd alkotású, de mégis bájos kerekdetséggel fejlődő leányka. Gesztenyeszín, sűrű hajzata két fonatban omlik le gyönyörű vállaira, kék szemeiben ábránd tanyáz és ha árnyas szempil­láját fel-fel emeli, mintha abból a csillámló szem­párból valami határozatlan, valami ismeretlen utáni vágy sugárzanak szerte! Szelíd arczának színe üde, mint a reggeli harmattól csilláraié b­earózsáé; a kisköd ajka az arcz teljes, mennyei harmóniáját egészíti ki . . . Amanda egész megjelenésében az élet, az üdeség, a báj a szűzies szendeség és varázs­­erejű szépség megtestesülése. Barátnője szőke bajzatú, fekete szemű, magas, nyúlánk termetű, kedves, nyájas arczú és vidám mosolyú hajadon. Amanda őt Emmának szólítja, mi is így fogjuk ezután őt nevezni. A ladik mind távolabb ment a parttól, de

Next