Székesfehérvár és Vidéke, 1888 (16. évfolyam, 24-158. szám)
1888-10-09 / 122. szám
122. szám. Kedd, 1888. október 9. XVI-ik évfolyam. 1____________________________________ Megjelenhetenklnt háromszor: M Inden kedden, csütörtökön 6, szombaton. Sierkenetőség és kiadó-hivatal: Belváros, bogn&x-'utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkoló kötemény, továbbá elfizetések, feliszlamlisok, hirdetések stb. ide intézendik. ügyes példányok IC krajoxárért Welsa nádor-átesni dobány-tőzsdéjében, 3R©ttarkaiBarnyantenai kereskedésében, a lap kihordításál és a szerkesztőségben kaphatók. II TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLŐITT. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv*kereskedésében. U ld.éljen. minden posteaniLvsztalba.á.l. Hirdetésekre mésre a lap egy oldala (eovinwa) 40 helyre van beosztva; egy hely bélyegdijes kifli fiát. Többször hirdetők 30 százalék firleengedésben részesülnek. Sxcik9*xtőv®i értekexni lah.et napenMnt délelőtt i-től 1 óráig. Elífizetési éraTe : Égés* évre......................8 frt. — kr. Félévre...........................A frt. — kr. Negyedévre.......................2 frt. — kr. A „JíyaW-bsss egy «er 30 k?. Slófizetések és hirdetések még elfogadtatnak •* Budapesten: Haasenstein irodájában, Ggltsberger A., Dorottya-ntora 6. bs, Rajnt Vilmos« molnár-utcsa és asom, hirdetéa : irodában. — Továbbá Bicskm: Haasenstein és Vogler, Taborstr., 8oh*l«V Henriknél, Duke« és Társéi add, A. Vupalik. — Utibsu fékén tiltott a lap «stur* kosst és^bna és 113ks*r Petw kSHyvkMoi&s« désábss, y i&dotáQce 5atts?taMotóa&tastcli i A közvagyon. A mai kor gondolkodására és érzületére teljes világot vet az, hogyan viselik gondját a közvagyonnak s hogyan törekszenek azt gyarapítani. E tekintetben nagyon szomorú adatokat szolgáltatnak a naponként előforduló rendetlenségek s sikkasztások. A hírlapok úgyszólván minden nap adnak hírt arról, hogy egyik vagy másik helyen hogyan lopták el a közvagyont nagyban. Arról azonban hallgat a krónika, hogyan csipegetik kicsinyben. Pedig ez is felette érdekes, szomorúan érdekes tünet a felvilágosodás korszakában. Szóljunk általánosságban. Alig van község vagy város, hol kisebb nagyobb községi építkezések elő ne fordulnának s a község lakossága nem tudja magának megmagyarázni, hogy az ilyen középítkezések miért kerülnek kétszer annyi pénzbe, mint a magánépítkezések! Pedig ennek a magyarázata egyszerű, mert igen sokan vannak, kik az építkezés után nyerendő hasznon osztozkodnak. De ezt nemcsak az építkezésekről lehet elmondani, hanem egyátaljában mindenről, mi a község, mint erkölcsi testület részére szükségletet képez. Nincs oly község, hol valamely közvagyon ne volna. Némely helyen vannak alapítványok, magtárak stb., de ha egyéb nincs is, van bizonyára az úgynevezett közköltség, mely szintén közvagyon. Senki, vagy legföljebb a számvevő tudná megmondani, miként kezeltetik a mi együgyű falusi népünk között az ilyen közvagyon? Hogyan pászol itt a kivetés, beszedés, elosztás? De hogy sok helyi hiba van a kréta körül, az több, mint bizonyos. Azután ha az apák buzgósága valahol valami kis vagyonkát összehozott az unokák számára, hogyan kallódik az szét, ha nem éppen a rosszakarat, de a léha gondatlanság következtében. Míg egy helyen a közvagyont mindenki magáénak tartja, s igyekszik belőle kivenni a részét, ha lehet, más helyen úgy gondolkodnak, hogy a mi köz, az tulajdonképen senkié. Ilyen után is szétbomlott már igen sok szép alapítvány. Különféle nemes czélra rendelt közvagyon, mely okosan gyarapítva, igazi áldása leendett volna egy községnek. És nemcsak ott lopják a közvagyont, hol kiki igyekszik belőle zsebre vágni egy bizonyos részt, hanem ott is, hol kellőleg nem viselik gondját, sőt még ott is, hol nem törekszenek tőkét gyűjteni bármi nemes czélra. Mert szükség van ám ezerfélére, melyeknek teljesítéséről habár csak a jövőben is gondoskodnunk kellene, nehogy a késő nemzedék előtt úgy tűnjünk fel mint a kik csak az emberek számát szaporították. Csak egyet hozunk föl. Ez a községek évi költségvetése, mely némely helyen a rendes adóösszegig vagy talán azon felül is emelkedik. Ha például elhatároznák a megyék, hogy minden község köteles évi költségvetésébe bizonyos összeget, p. p. 50 — 100 frtot tőkésítendő alpul felvenni s lelkiismeretes gondjuk volna rá már t. i. a megyéknek, hogy ezen határozat végre is hajtassák, szigorú felelősség terhe alatt kötelezvén a szolgabirákat, hogy nemcsak iktató könyvet vezessenek, hanem menjenek el a községekbe, a melyikbe szükséges s gyakorolják a szigorú felügyeletet a kiadás körül is s adjanak útbaigazítást. Ily eljárás mellett lehetne a dolognak látszata. De éppen az a dolog hibéje, hogy a községek vagy városok adminisztrácziója manapság tulajdonképen egy jól berendezett önsegélyző egylet vagy ha úgy tetszik közvetítő intézet képét tárja a komolyan vizsgálódó elé — amennyiben a közérdek szolgálata helyett magánérdek gyámolítását veszi czélba s buzgósága a komaság vagy rokonság érdekében felállítandó hivataloknál tapasztalható csak. A magánérdek szolgálása a községi s városi életben egy iránt tapasztalható. A kis túrótól vagy baktertől felfelé van a fokozatos összeköttetés, sőt függés lefelé is, felfelé is, midőn azután a legszentebb ügy rovására is kénytelen hallgatni az, akinek pedig a háztetőről kellene kiabálni; de hát azt teszi föl magában: aki kezét a tűzbe dobja megégeti a tűz, ne szólj szám nem fáj fejem! S mert római kor sok emberének, sokkal inkább szüksége van a hivatal jövedelmére, mint a hivatalnak ő reá: nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy egy véletlenül elejtett szó miatt kenyerét veszítse. „Rendszert kellene behozni az ellenőrzésbe és rendet a kezelésben, az lehetetlenné a sikkasztást s a közvagyon elprédálását“ szokták mondani! Hiszen az a baj, hogy mindent rendszerbe szednek, csak az ember belvilága rendszertelen. Minden hibát a rossz rendszerrel akarnak betakarni, pedig nem az a főhibás, hanem az emberek —■ kik teszik a jót s rosszat is. Az embereket kellene figyelemmel kisérni s azokra vigyázni és nem engedni azt, hogy a községi vagyon kezelői között oly viszony fejlődhessék ki, hogy egyik a másikért se lát, se hall, akkor majd rendszer nélkül is meg lehetne óvni a közvagyont az elsikkasztás és elprédálástól. F. Sz. TARCZA. tt O s z s z e 1. Geibel. — Fagyos szél fú, bolyongok szerte Letartott réten egyedül. Úgy érzem, ah, hogy életembe Panaszos csendbe Az ősz zordon szele vegyül. Hol vagy ifjúkor gazdag élve, Lelkemnek élve hova lett? Ah, köd között bágyadtan, félve Csüng a nap, tüze elveszett. Az öröm indul útra, messze, Miként vándor madársereg, S egyik remény a mást követve Az életfáról lepereg. Egyedül te, te csendes ének, Vigasz szava hő vágyimnak, Te hű maradsz, halkan csevegve, Ha jég is fed be, Mint forrón buzgó patak. F ide is. A végzetes öltönyök. — Kedves férjem! — Parancsolsz ? — Unatkozom. — Lehetetlen! Hiszen mindened megvan, amit akarsz. Bármit kívánsz, azonnal megkapod. Nincs Tátra-Füreden nő, ki veled versenyezhetne! — Épen azért kell távoznom. Beszéltem már az orvossal is, azt tanácsolta, hogy menjek esztendőbe. — Ott gyógyítják az unalmat ? — Ej, ne bosszants! El kell mennem. Ha nem teljesíted kivonatomat, biztosan meghalok. — No, azt ne tedd, inkább menj. Fogd a hétszázhetvenhét stabiladat és utazzál. — Az édes kis férjecském, mégis aranyos egy ember vagy. — Köszönöm az elismerést. — De lásd ilyen rongyos ruhákban csak nem mehetek. — Rongyosak ? — Nem hiszed ? Azt gondolod, hogy én, a dúsgazdag vállalkozó neje, szégyenszemre mehetek a világfürdőbe? Kérlek, legalább tizenkét új toilettre van szükségem. — Tönkre akarsz tenni ? — Uram! riad fel a szép nő. Ajkai vonaglottak, könnyek gyülekeztek szemébe. Zólyomi úr meg volt verve. — Jól van, jó, mormogá, megrendelheted azt a ruharaktárt, csak ne sírj. — Imádlak! * * * A megrendelések természetesen Bécsben történtek, mert hát Zólyomyné azt hitte, hogy sokkal előkelőbb dolog, ha az osztrák fővárosban dolgoztat. Néhány nap múlva megérkeztek az öltönyök. Egyik szebb volt a másiknál. Csinos fiatal ember érkezett a szállítmánynyal egyidejűleg. Bemutatta magát, mint a bécsi divatcég képviselőjét. — Asszonyom, szólt, főnököm meghagyásából jöttem. — Mit kiván ? — Fel kell kérnem nagyságodat, hogy a világért ne viselje itt ezeket a ruhákat. — Miért nem ? — Mert nem Tátra-Füredre, hanem egyenesen Osztendére készültek ! — Ah, elragadó ! — Czégünk igen sokat veszítene, ha Tátra- Füreden viselnének oly toiletteket, melyek Osztendére készültek. — Nem fogom őket viselni. — Számítok nagyság ígéretére. Biztosíthatom, hogy nem csak a mi, de saját érdekében is cselekszik, ha betartja szavát. — Ajánlom magamat! * * * Zólyomyné úszott a gyönyörben. Kéjelgett abban a gondolatban, hogy mily nagy feltűnést kelt majd esztendőben. Ott lesznek majd igazán nagy diadalai, mert hiszen Füreden nem nagy dolog győzedelmeskednie! Elbúcsúzott ismerőseitől, felöltötte az utolsó Füredre szánt öltözetét, s végig járt a sétatéren. Másnap el akart utazni. Egyszerre rémülten megállt. Mit látott? Épen vele szemközt halad egy hölgy, ki teljesen fesztelenül viselt egy olyan öltönyt, mint amilyent ő kapott Bécsből. — Hallatlan ! Az ismeretlen nő óriási szenzácziót keltett és mindenki az ő öltönyét bámulta. Zólyomyné ruhájáról senki sem beszélt. A szép asszony a szállóba sietett. Letépte magáról ruháját és felöltötte azt, melynek mását az idegen nőn látta. Meg akarta mutatni a füredi vendégeknek, hogy van neki is olyan toilettje, mint bárkinek ígéretéről teljesen megfeledkezett. Hogy a szobaleány mennyit szenvedett az öltöztetés alatt, azt nehéz volna elmondani, dehát elég abból annyi, hogy egy óra múlva Zólyomyné ismét a sétatéren volt. Az idegen nő még mindig a sétányon volt látható. A vállalkozó neje egyenesen neki tartott. Mikor közelébe ért, büszke tekintettel mérte végig, és felemelt fővel haladt el mellette. Az ismeretlen láthatólag meghökkent, s azután gyorsan elsietett. — Győztem! — ujjongott magában Zólyomyné és diadalmasan mosolyogva vetélytársnője elmenekülésén, hazatért. Otthon azzal a hírrel lepte meg férjét, hogy elhalasztotta az utazást. — Miért? — ámult a férj. — Csak! * * * A szép asszony másnap ismét az esztendei ruhák egyikét öltötte föl. Teljesen le akarta verni vetélytársát. Sugárzó arczcal lépett ki a sétára és már előre elképzelte, hogy mennyire fogják bámulni, csodálkozására azonban a hölgyek nagyon is hidegen fogadták s mindenki lehetőleg elvonult tőle. — Irigyelnek, gondolá magában és büszkén sétált tovább. Egyszerre élénk mozgalom támadt a sétálók között. Zólyominé észrevette, hogy mindenki azt az ismeretlen nőt üdvözli, aki ellen ő harczra kelt. Szinte meghalt benne a vér. Az idegen nő ugyanolyan ruhát viselt, mint amilyent ő. — Asszonyom! — lihegte valaki mögötte. Zólyominé meglepetve fordult meg és férjét látta maga előtt. — Nyújtsa karját és kövessen, szólt a vállalkozó izgatottan, és magával rántotta nejét. — Mi történt ? kérdó ez rosszat sejtve. — Oh, te szerencsétlen, hogyan juthatott eszedbe oly öltönyt viselni, amilyent Adelma herczegnő visel. A herczeg szárnysegéde tudakozódott nálam, hogy nem ismerem-e azt a hölgyet, aki gúnyt űz ő fenségéből. A herczegnő roppant izgatott. Most már tudják, hogy feleségem vagy. Vége az órdómnak, a remélt szállításnak, mindennek. Zólyomyné majd sírva fakadt. — Mit tegyek hát ? — Utazzál el azonnal. — Jól van, megteszem. Sőt még jobbat tudok. Elmegyek a mai hangversenyre, még pedig a leg- VÁROSI és VIDÉKE BIBÉK. Október 9. 1888 — Közigazgatási bizottsági ülés volt ma gróf Cziráky Béla főispán elnöklete alatt a megyénél. Az ülés tárgyait a szokásos havi jelentések képezték a közigazgatás állapotáról. — Esküvő. Nagy Albert földbirtokos e hó 15-én vezeti Lovasberényben oltárhoz Franca Lajos számtartó kedves leányát, Franca Lujza kisasszonyt. — Tüzeset. Czecze, fehérmegyei községben, f. hó 7-én Kiss János hidasa ismeretlen okból kigyulladt, s teljesen leégett. Még igy a kár nem lett volna nagy, de fájdalom, egy jól megtermett süldő malacz is benneégett. — Az állatok ellensége. Polgárdin f. hó 7-én, Strasser Ödön, ottani földbirtokos 1 éves tinója lépfenében elhullott. Úgy látszik e betegség mindig több áldozatot szed a hasznos állatok köréből. — Gondatlanságért bűnhődtek. Városunk vkapitánya, Sájer János és Nákó Jánosné helybeli lakosokat, mivel 7 éven aluli gyermekeiket betegségök daczára sem gyógykezeltették, s ennek következtében ezek elhaltak, pénzbírsággal sújtotta. — Szolgáljon a vkapitány eljárása a többi szülőknek is figyelmeztetésül !