Székesfehérvár és Vidéke, 1888 (16. évfolyam, 24-158. szám)

1888-10-09 / 122. szám

122. szám. Kedd, 1888. október 9. XVI-ik évfolyam. 1____________________________________­ Megjelen­hetenklnt háromszor: M Inden kedden, csütörtökön 6, szombaton. Sierkenetőség és kiadó-hivatal: Belváros, bogn&x-'utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkoló köt­­emény, továbbá e­lfizetések, feliszlamlisok, hirdetések stb. ide intézend­ik. ügyes példányok IC krajoxárért Welsa nádor-átesni dobány-tőzsdéj­ében, 3R©ttar­kaiBarnya­ntenai kereskedésében, a lap ki­­hordí­tás­ál és a szerkesztőségben kaphatók. I­I TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLŐITT. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv*­kereskedésében. U­­ ld.éljen. minden posteaniLvsztalba.á.l. Hirdetésekre mésre a lap egy oldala (eovinwa) 40 helyre van beosztva; egy hely bélyegdijes kifli fi­át. Többször hirdetők 30 százalék firleengedésben részesülnek. Sxcik9*xtőv®i értekexni lah.et napenMnt délelőtt i-től 1 óráig. Elífizetési é­raTe : Égés* évre......................8 frt. — kr. Félévre...........................A frt. — kr. Negyedévre.......................2 frt. — kr. A „JíyaW-bsss egy «er 30 k?. Slófizetések és hirdetések még elfogadtatnak •* Budapesten: Haasenstein irodájában, Ggltsber­­ger A., Dorottya-ntora 6. bs, Rajnt­ Vilmos« molnár-utcsa és as­om, hirdetéa : irodában. — Továbbá Bicskm: Haasenstein és Vogler, Taborstr., 8oh*l«V Henriknél, Duke« és Társéi add, A. Vupalik. — Utibsu fékén tiltott­­ a lap «stur* kosst és^bna és 113ks*r Petw kSHyvkMoi&s« désábss, y i&dotáQce 5atts?taM­otóa&tastcli­­ i A közvagyon. A mai kor gondolkodására és érzületére teljes világot vet az, hogyan viselik gondját a közvagyonnak s hogyan törekszenek azt gyarapítani. E tekintetben nagyon szomorú adatokat szolgáltatnak a naponként előforduló rendet­lenségek s sikkasztások. A hírlapok úgyszól­ván minden nap adnak hírt arról, hogy egyik vagy másik helyen hogyan lopták el a köz­vagyont nagyban. Arról azonban hallgat a krónika, hogyan csipegetik kicsinyben. Pedig ez is felette érdekes, szomorúan érdekes tünet a felvilágosodás korszakában. Szóljunk általánosságban. Alig van község vagy város, hol kisebb nagyobb községi építkezések elő ne fordul­nának s a község lakossága nem tudja ma­gának megmagyarázni, hogy az ilyen köz­­építkezések miért kerülnek kétszer annyi pénzbe, mint a magán­építkezések! Pedig ennek a magyarázata egyszerű, mert igen sokan vannak, kik az építkezés után nyerendő hasznon osztozkodnak. De ezt nemcsak az építkezésekről lehet elmondani, hanem egyátaljában mindenről, mi a község, mint erkölcsi testület részére szükségletet képez. Nincs oly község, hol valamely közvagyon ne volna. Némely helyen vannak alapítvá­nyok, magtárak stb., de ha egyéb nincs is, van bizonyára az úgynevezett közköltség, mely szintén közvagyon. Senki, vagy leg­följebb a számvevő tudná megmondani, mi­ként kezeltetik a mi együgyű falusi népünk között az ilyen közvagyon? Hogyan pászol itt a kivetés, beszedés, elosztás? De hogy sok helyi hiba van a kréta körül, az több, mint bizonyos. Azután ha az apák buzgósága valahol valami kis vagyonkát összehozott az unokák számára, hogyan kallódik az szét, ha nem éppen a rosszakarat, de a léha gondatlanság következtében. Míg egy helyen a közvagyont mindenki magáénak tartja, s igyekszik be­lőle kivenni a részét, ha lehet, más helyen úgy gondolkodnak, hogy a mi köz, az tulaj­donképen senkié. Ilyen után is szét­bomlott már igen sok szép alapítvány. Különféle nemes czélra rendelt közvagyon, mely oko­san gyarapítva, igazi áldása leendett volna egy községnek. És nemcsak ott lopják a közvagyont, hol kiki igyekszik belőle zsebre vágni egy bizonyos részt, hanem ott is, hol kellőleg nem viselik gondját, sőt még ott is, hol nem törekszenek tőkét gyűjteni bármi nemes czélra. Mert szükség van ám ezerfélére, me­lyeknek teljesítéséről habár csak a jövőben is gondoskodnunk kellene, nehogy a késő nemzedék előtt úgy tűnjünk fel mint a kik csak az emberek számát szaporították. Csak egyet hozunk föl. Ez a községek évi költségvetése, mely némely helyen a rendes adóösszegig vagy talán azon felül is emelkedik. Ha például elhatároznák a megyék, hogy minden község köteles évi költségvetésébe bizonyos összeget, p. p. 50 — 100 frtot tőké­sítendő alpul felvenni s lelkiismeretes gond­juk volna rá már t. i. a megyéknek, hogy ezen határozat végre is hajtassák, szigorú felelősség terhe alatt kötelezvén a szolgabi­rákat, hogy nemcsak iktató könyvet vezes­­­senek, hanem menjenek el a községekbe, a melyikbe szükséges s gyakorolják a szigorú felügyeletet a kiadás körül is s adjanak útba­igazítást. Ily eljárás mellett lehetne a dolog­nak látszata. De éppen az a dolog hibéje, hogy a köz­ségek vagy városok adminisztrácziója manap­ság tulajdonképen egy jól berendezett önse­gélyző egylet vagy ha úgy tetszik közvetítő intézet képét tárja a komolyan vizsgálódó elé — a­mennyiben a közérdek szolgálata helyett magán­érdek gyámolítását veszi czélba s buzgósága a komaság vagy rokonság érde­kében felállítandó hivataloknál tapasztalható csak. A magán­érdek szolgálása a községi s városi életben egy iránt tapasztalható. A kis túró­tól vagy baktertől felfelé van a fokozatos össze­köttetés, sőt függés lefelé is, felfelé is, midőn azután a legszentebb ügy rovására is kény­telen hallgatni az, a­kinek pedig a háztető­ről kellene kiabálni; de hát azt teszi föl magában: a­ki kezét a tűzbe dobja megégeti a tűz, ne szólj szám nem fáj fejem! S mert római kor sok emberének, sokkal inkább szüksége van a hivatal jövedelmére, mint a hivatalnak ő reá: nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy egy véletlenül elejtett szó miatt kenyerét veszítse. „Rendszert kellene behozni az ellenőr­zésbe és rendet a kezelésben, az lehetetlenné a sikkasztást s a közvagyon elprédálását“ szokták mondani! Hiszen az a baj, hogy mindent rend­szerbe szednek, csak az ember belvilága rend­­szertelen. Minden hibát a rossz rendszerrel akar­nak betakarni, pedig nem az a főhibás, hanem az emberek —■ kik teszik a jót s rosszat is. Az embereket kellene figyelemmel ki­sérni s azokra vigyázni és nem engedni azt, hogy a községi vagyon kezelői között oly viszony fejlődhessék ki, hogy egyik a másikért se lát, se hall, akkor majd rendszer nélkül is meg lehetne óvni a közvagyont az el­­sikkasztás és elprédálástól. F. Sz. TARCZA. tt O s z s z e 1.­ ­ Geibel. — Fagyos szél fú, bolyongok szerte Letartott réten egyedül. Úgy érzem, ah, hogy életembe Panaszos csendbe Az ősz zordon szele vegyül. Hol vagy ifjúkor gazdag élve, Lelkemnek élve hova lett? Ah, köd között bágyadtan, félve Csüng a nap, tüze elveszett. Az öröm indul útra, messze, Miként vándor madársereg, S egyik remény a mást követve Az életfáról lepereg. Egyedül te, te csendes ének, Vigasz szava hő vágyimnak, Te hű maradsz, halkan csevegve, Ha jég is fed be, Mint forrón buzgó patak. F i­d­e­­ is. A végzetes öltönyök. — Kedves férjem! — Parancsolsz ? — Unatkozom. — Lehetetlen! Hiszen mindened megvan, amit akarsz. Bármit kívánsz, azonnal megkapod. Nincs Tátra-Füreden nő, ki veled versenyezhetne! — Épen azért kell távoznom. Beszéltem már az orvossal is, azt tanácsolta, hogy menjek esz­­tendőbe. — Ott gyógyítják az unalmat ? — Ej, ne bosszants! El kell mennem. Ha nem teljesíted kivonatomat, biztosan meghalok. — No, azt ne tedd, inkább menj. Fogd a hétszázhetvenhét stabiladat és utazzál. — Az édes kis férjecském, mégis aranyos egy ember vagy. — Köszönöm az elismerést. — De lásd ilyen rongyos ruhákban csak nem mehetek. — Rongyosak ? — Nem hiszed ? Azt gondolod, hogy én, a dúsgazdag vállalkozó neje, szégyenszemre mehetek a világfürdőbe? Kérlek, legalább tizenkét új toilettre van szükségem. — Tönkre akarsz tenni ? — Uram! riad fel a szép nő. Ajkai vonag­­lottak, könnyek gyülekeztek szemébe. Zólyomi úr meg volt verve. — Jól van, jó, mormogá, megrendelheted azt a ruharaktárt, csak ne sírj. — Imádlak! * * * A megrendelések természetesen Bécsben tör­téntek, mert hát Zólyomyné azt hitte, hogy sokkal előkelőbb dolog, ha az osztrák fővárosban dolgoztat. Néhány nap múlva megérkeztek az öltönyök. Egyik szebb volt a másiknál. Csinos fiatal ember érkezett a szállítmánynyal egyidejűleg. Bemutatta magát, mint a bécsi divatc­ég kép­viselőjét. — Asszonyom, szólt, főnököm meghagyásából jöttem. — Mit kiván ? — Fel kell kérnem nagyságodat, hogy a vi­lágért ne viselje itt ezeket a ruhákat. — Miért nem ? — Mert nem Tátra-Füredre, hanem egyenesen Osztendére készültek ! — Ah, elragadó ! — Czégünk igen sokat veszítene, ha Tátra- Füreden viselnének oly toiletteket, melyek Oszten­dére készültek. — Nem fogom őket viselni. — Számítok nagyság ígéretére. Biztosíthatom, hogy nem csak a mi, de saját érdekében is cselek­szik, ha betartja szavát. — Ajánlom magamat! * * * Zólyomyné úszott a gyönyörben. Kéjelgett abban a gondolatban, hogy mily nagy feltűnést kelt majd esztendőben. Ott lesznek majd igazán nagy diadalai, mert hiszen Füreden nem nagy dolog győzedelmeskednie! Elbúcsúzott ismerőseitől, felöltötte az utolsó Füredre szánt öltözetét, s végig járt a sétatéren. Másnap el akart utazni. Egyszerre rémülten megállt. Mit látott? Épen vele szemközt halad egy hölgy, ki telje­sen fesztelenül viselt egy olyan öltönyt, mint a­milyent ő kapott Bécsből. — Hallatlan ! Az ismeretlen nő óriási szenzácziót keltett és mindenki az ő öltönyét bámulta. Zólyomyné ruhá­járól senki sem beszélt. A szép asszony a szállóba sietett. Letépte magáról ruháját és felöltötte azt, mely­nek mását az idegen nőn látta. Meg akarta mutatni a füredi vendégeknek, hogy van neki is olyan toi­­lettje, mint bárkinek­­ ígéretéről teljesen megfeledkezett. Hogy a szobaleány mennyit szenvedett az öl­töztetés alatt, azt nehéz volna elmondani, dehát elég abból annyi, hogy egy óra múlva Zólyomyné ismét a sétatéren volt. Az idegen nő még mindig a sétányon volt látható. A vállalkozó neje egyenesen neki tartott. Mikor közelébe ért, büszke tekintettel mérte végig, és felemelt fővel haladt el mellette. Az ismeretlen láthatólag meghökkent, s azután gyorsan elsietett. — Győztem! — ujjongott magában Zólyomyné és diadalmasan mosolyogva vetélytársnője elmene­külésén, hazatért. Otthon azzal a hírrel lepte meg férjét, hogy elhalasztotta az utazást. — Miért? — ámult a férj. — Csak! * * * A szép asszony másnap ismét az esztendei ruhák egyikét öltötte föl. Teljesen le akarta verni vetélytársát. Sugárzó arczc­al lépett ki a sétára és már előre elképzelte, hogy mennyire fogják bámulni, csodálkozására azon­ban a hölgyek nagyon is hidegen fogadták s min­denki lehetőleg elvonult tőle. — Irigyelnek, gondolá magában és büszkén sétált tovább. Egyszerre élénk mozgalom támadt a sétálók között. Zólyominé észrevette, hogy mindenki azt az ismeretlen nőt üdvözli, aki ellen ő harczra kelt. Szinte meghalt benne a vér. Az idegen nő ugyan­olyan ruhát viselt, mint a­milyent ő. — Asszonyom! — lihegte valaki mögötte. Zólyominé meglepetve fordult meg és férjét látta maga előtt. — Nyújtsa karját és kövessen, szólt a vállal­kozó izgatottan, és magával rántotta nejét. — Mi történt ? kérdó ez rosszat sejtve. — Oh, te szerencsétlen, hogyan juthatott eszedbe oly öltönyt viselni, amilyent Adelma herczegnő visel. A herczeg szárnysegéde tudakozódott nálam, hogy nem ismerem-e azt a hölgyet, aki gúnyt űz ő fen­ségéből. A herczegnő roppant izgatott. Most már tudják, hogy feleségem vagy. Vége az órdómnak, a remélt szállításnak, mindennek. Zólyomyné majd sírva fakadt. — Mit tegyek hát ? — Utazzál el azonnal. — Jól van, megteszem. Sőt még jobbat tudok. Elmegyek a mai hangversenyre, még pedig a leg-­ VÁROSI és VIDÉKE BIBÉK. Október 9. 1888 — Közigazgatási bizottsági ülés volt ma gróf Cziráky Béla főispán elnöklete alatt a megyénél. Az ülés tárgyait a szokásos havi jelentések képezték a közigazgatás állapotáról. — Esküvő. Nagy Albert földbirtokos e hó 15-én vezeti Lovasberényben oltárhoz Franca Lajos számtartó kedves leányát, Franca Lujza kisasszonyt. — Tüzeset. Czecze, fehérmegyei község­ben, f. hó 7-én Kiss János hidasa ismeret­len okból kigyulladt, s teljesen leégett. Még igy a kár nem lett volna nagy, de fájdalom, egy jól megtermett süldő malacz is benneégett. — Az állatok ellensége. Polgárdin f. hó 7-én, Strasser Ödön, ottani földbirtokos 1 éves tinója lépfenében elhullott. Úgy lát­szik e betegség mindig több áldozatot szed a hasznos állatok köréből. — Gondatlanságért bűnhődtek. Városunk vkapitánya, Sájer János és Nákó Jánosné helybeli lakosokat, mivel 7 éven aluli gyer­mekeiket betegségök daczára sem gyógyke­zeltették, s ennek következtében ezek elhal­tak, pénzbírsággal sújtotta. — Szolgáljon a vkapitány eljárása a többi szülőknek is figyel­meztetésül !

Next