Székesfehérvár és Vidéke, 1890. július-december (18. évfolyam, 78-155. szám)
1890-07-01 / 78. szám
XVII-ik évfolyam. 78. szám. Kedd, 1890. julius 1. Megjelen hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, Sas-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "az"elázz nádor-utczai dohány tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALM Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. “Vidéken minden postáéi Hirdetésekre nézte a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely belegdíjon klül 80 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 3 óráig. Előzetéül árrals: Egész évre . . . . . 8 frt. — kr. Fél évre ...................4 frt. — kr. Negyedévre .... 2 frt. — kr. A „Nyílttériben egyker 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak Budapesten: Hausenstein és Vogler (Jaulus Gyula) hirdetési irodájában : Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Hausenstein és Vogler (Otto Maass) hirdetési irodájában: Waltfnongane Nr. 10. — Schalek Henrik hirdetési irodájában: Wollzenle Nr. 111 Hirdetések jutányiban vásiktatmak. Piaczunk drágasága. Évről-évre felhangzik a panasz, hogy piaczunk a drágasság tekintetében felülmúlja még a fővárost is. Amily jogos e panasz, annyira sajnálatos az, hogy a drágaságot, nem a termelők, illetőleg az egyenes eladók hiánya, hanem a piaczunk rendezetlensége és a másod eladók, vagyis a kofák az okai. Ezek ugyanis sorompón belül, sőt még a piaczon is kora reggel összevásárolják az egyenes eladótól olcsón az érdemesebb élelmi czikkeket s ezeket jóval drágábban azután a közönségnek eladják. Igaz ugyan, hogy a legutóbbi időben a rendőrség fejei maguk iparkodtak e visszaélést megszüntették Személyesen megjelentek a piaczokon, és a 9 óra előtt vásárló kofáktól nemcsak az árukat szedték el, hanem még meg is büntették. A példa hatott az ott levőkre — de nem a többire, mert míg a kapitány vagy alkapitány egyik vagy másik helyen vizsgálódik, addig a távol eső helyeken szabadon vásárolnak a kofák, s így a visszaélés csak részben, és itt-ott szüntethető meg. A napokban panaszt vettünk, hogy a gabna, borjú és szarvasmarha piaczon egy sereg ember ácsorog, s azt lesi, hogy ki mit akar venni. — Ha látja, hogy a vevő valamely áruczikkre alkuszik oda megy s vagy int az eladónak, miszerént ne adja oda, vagy pedig megveszi maga és ha a vásárló fél reá van a kérdéses élelmi czikkre szorulva, akkor drágábban kénytelen már a másod eladótól megvenni. Ez az eljárás különösen, mint a panaszos elmondotta, a borjúpiaczon divik. Mikor a mészárosok — bármily kora legyen is az idő — a piaczra mennek, a borjuk nagy része az ismét eladók kezében van, kiktől azután gyakran kétszeres árért kénytelenek megvenni. E körülmény azután szerfölött megdrágítja a hús árát. A fogyasztó közönség azt hallja, hogy sok volt a borjú, s hogy olcsón adta el az egyenes eladó, de arról már nem bír tudomással, hogy a mészárosok mily árért veszik meg a másod eladótól, ki gyakran már a sorompónál veszi meg a borjút. Az ily leplezetlenül űzött visszaélések teszik drágává piaczunkat. E bajon segíteni kell és pedig alaposan. Mi nem tartjuk elégségesnek azt, ha kapitányunk és alkapitányunk bármily buzgósággal is megjelennek a piaczon. — Ők csak egy emberek, nem lehetnek mindenütt ott, tehát a visszaélést sem szüntethetik meg. Szerintünk leghelyesebb lenne a hetivásáros napokra — ahány nagyobb piaczunk van — annyi teljesen megbízható hozzáférhetlen olyan embereket, kiknek hatodsziglen visszamenőleg rokonuk avagy jóbarátjuk a piaczon rendszeresen nem árulnak — biztos okat alkalmazni. Ezek azután szigorúan ügyelnének fel — a rendre, a vásárlásra vonatkozó tilalmi idő betartására, meg különösen arra, hogy egyes egyének ne tolakodhassanak oda az eladóhoz alku közben, és ne köthessen szmleges adásvételi ügyletet azért, hogy a vásárlókat becsaphassák. Mig az őrködés teljesen részrehajlatlan emberek kezébe nem adatik — addig nagyobb eredmény el sem várható. Ha már minden téren reformálni igyekszik a rendőrség — hozzon be reformokat e téren is — közönségünk mely évenként temérdek pénzt kénytelen a visszaélések miatt kiadni — a legnagyobb örömmel veszi a reformokat, és bizonyára készséggel támogatni is fogja hatóságunkat annak a keresztül vitelében. Legyen egyszer már rend ott is hol a leggyakoribb és legnagyobb a visszaélés. TÁRCZA: A Tisza virága. (II-ik kötet.) Irta :Babay Kálmán. (7. folytatás.) Hol van az a ringyó ? hová tetted ? Talán bizony bevezetted ezekbe a szobákba, melyekben eddig becsületes családod lakott, talán bizony le is ültetted ahhoz az asztalhoz, mely mellett eddig csak igaz lelkek szoktak helyet foglalni. Tete János tehát beszélj, ugye csak mese mindez, ugye csak a világ rosz nyelve vette magára házadat, ugye csak roszszul értesült nénéd aggódó szemei látják ezt így . . . ? Hát elnémultál . . . ? Hát nénéd előtt nincs egy szavad se? — Ugye azért szedte-vette magára ezeket a haczukákat, hogy rám ijesszen ? kár volt vele fáradni, mondhatom, hogy nagy kár! Amilyen vagyok, olyan vagyok, ha szegény volnék, csak az enyém lenne a nyomorúság; ha gazdag vagyok, mi köze ahhoz bárkinek is! ? — Ne káromold az Istent, te Istentől elrugaszkodott ! Hogy mered haczukának nevezni az én szüleimről rám maradt ruhámat ? Vagy már azok is elvesztették előtted emléküket ? Ereklyék ezek, azért jelentem meg nálad bennük, hogy azok nevében kérjem oktalan életmódod megváltoztatását. Hát aztán mit gondolsz, mi lesz azokkal a gyermekekkel ezután ? Engedet őket szolgálni menni akkor, mikor magad majd beléfulladsz a nagy vagyonba ? Rávisz a lelkiismereted ? — Hagyja el néném ezt a unalmas pörlekedést, nem vagyok már gyermek. Nem én adtam ki rajtuk, maguk lázadtak fel apjuk ellen, itt hagytak egyedül, magamra, már pedig egy akkora háznál sok olyan dolog van, mikhez a férfi nem ért. Gazdasszonyt fogadtam s avval is csak nekik tettem hasznot. Mit törődném én, ha szélnek hordanák is mindenemet, maradna azért annyi, a mennyi nekem elég lenne boltomig. A hálátlanok nem érdemlik meg, hogy ekként gondoskodom róluk .Imás apa nem tudom, mit tenne az én helyzetemben. — Hasztalan szépíted a dolgot, a hálátlanság magadra száll vissza s embertársaid előtt azért csak gyalázatos maradsz. Mit meg nem kell érnem! Amint jövök, fennhangon beszélik az emberek, hogy ki kell Kovács Jánost a presbyterek közül tenni, mert ott csak becsületes s jó erkölcsű emberek lehetnek. Szegény jó szüleim a sírjukban is megfordulnak erre a szégyenre. — Az emberek ? Azok a hitvány férgek, a kik szemben mézes-mázosok, szíjat engednének hasitatni a házakból, ha megszorulnak, háta megett meg megmarják ; azok ítéletére lehet valamit adni ?! Olyanok, mint a nád, arra hajolnak, a merre a szél fu. — És azok ám a becsület őrei, ha maguk ittott hibáznak is, de még is ezek után látja meg a világ az érdemet, meg a gyalázatot, a bűnt. — Mit tartozik rám a világ — mond Kovács boszankodva — s a világ szerinti becsület ?! A pénz, a vagyon a becsület most. Sokszor azt sem kérdezik, hogyan jutott egyik, vagy másik ember a pénzhez, mi módon szerezte vagyonát, s ha a legnagyobb gazember is, mégis térdet-fejet hajtanak előtte. Ez az én véleményem, melyre a tapasztalás tanított meg. És éppen ezért ne is szaporítsa néném a szót, minden erkölcsi prédikácziója haszontalan én nálam. Magam ura vagyok, senkivel nem törődöm, úgy teszek, amint nekem tetszik. Lám előtte volt annak a rongy gyermeknek a Dobos gazdag leánya, nem kellett neki. Lidihez is tisztességes szándékkal közeledett az orgonista-tanító, annak sem kellett. Hát én leveszem róluk a kezemet, arassák azt, amit maguk vetnek. Akár ma is kiadnám nekik az anyai jussukat, de a szemem közé vágták, hogy nem szorultak alamizsnára; hát jól van, túrják a földet két kezükkel, legyenek másnak kapczaruhái, de jól tudom, hogy minden kapavágás, minden darab felhányt kenyér után eszükbe jut, pedig keservesen jut eszükbe az elhagyott szülői hajlék. — Hát ha visszajőnének s bocsánatot kérve megfogadnák, hogy minden másban kedvedet keresik, megtennéd, hogy azt a rosz aszonyt, a kit gazdasszonynak neveztél, útnak bocsátanád ? — Késő már néném, kifizettem a bérét, nem vehetem tőle vissza. — No hát maradjon nálad és fosztogasson ki mindenedből; mocskold be vele házadat, a nevedet már úgy is bemocskoltad vele; tedd ki magadat érte a világ nevetség- és beszédtárgyának ... s ha majd elfordul tőled Isten, ember, ha majd szemed közé nevet az a . . . nem tudom, minek nevezzem s elhagy, mint a férgek elhagyják a meghalt testet, jusson eszedbe, hogy boldogtalan nénéd ezt mind megjövendölte előre . . . ! Megfordult, kilépett az ajtón s miként jött, oly szerényen, oly alázatosan elvonult. — Ha ! ha! ha! — kaczagott a magára maradt Kovács — a vén sybillát küldték el maguk helyett. . . ilyen könnyen nem egyezünk! Aztán milyen vakmerően, milyen gorombán merészelt én velem beszélni ?! Jól van, azzal fizetek érte, hogy a Vinczellér féle birtokot azonnal reá iratom; értsék meg legalább belőle, hogy Kovács Jánosnak van joga birtokával szabadon rendelkezni s van hozzá módja, hogy megjutalmazza azt, ki kedvét keresi és megbüntesse azokat, kik ellene tesznek! Most egy óra, kettőig zárva van a község háza, oda hivatom Vinczellér Istókot, megegyezem vele s kiállíttatom Évi számára az örök levelet . . . * Gégesi Lőrincz néptanító ur két krajczáros gipsz pipájából bodor füstöket ereget a templom körüli árnyékos sétányon. Meg-megáll, kézzel-lábbal hadonász a levegőben, bolondnak nézné, ki nem ismeri; közbe-közbe bozontos ajaka szenvedélyes szavakra nyílik. — Ejnye a pacsirtáját ennek a kutya Daninak, ez aztán csúful rászedett. Ebol-e, most hallom, hogy az Évi, a Katona Imre felesége felcsapott Kovács Jánosnénak. Hiába Katonáné nem sokat ért a kvártély csináláshoz. Hát nem inkább jöhetett volna én hozzám, ha már minden áron pusztulni akart az urától ?! Egy siska paraszthoz áll, mikor ur mellé is kerülhetett volna, de ennek mind a Dani az oka, mert nem tudta megszagolni a szive tájékát. Már látom, hiába adtam neki tengeri földet. A pittypalattyos mennyországát a csalfa zuzzájának, de kutya egy portéka is az az asszony! Ha csúnya ? az ördög se kap rajta, ha szép ? dughatod vasalmákomba, a szoknyáján ülhetsz egész nap, addig is elcsábítják, míg örömödben elbóllintottál. Hát ehol van most már ez az Évi. Egy kis forma került hegyibe s lám utána estünk mind, a falu eleje . . . hát még a hátulja, ki csak ablakon át nyalja a mézet! Aztán a boldogtalan fasok közül a legvénebbet választja. No ugyan ezeket egy gusztusa van. Ha már rajtam akad meg a szeme, mind más, de uram fia! a Kovács Jankón, a kinek eladó lánya s házasulandó fia van. Nem értem. Igaz, hogy láttam már egyszer egy erdőben, hogy a repkény a legvénebb fákat válogatja össze, azokra kapaszkodik . . . azt se értettem. — Ha lehetett el mester úr, keresem pinczében, istállóban és nem találom sehol. Kinek jutna eszébe, hogy az utczán keresse. Kiabált Pipiske Dani a mester kapujából. — Gyere, csak gyere ! számolni akarok a fejeddel. Mikor Dani odaér melléje, megragadja bal vállát. — No te ugyan csúffá tettél engemet Dani! Hallottad-e, hogy az Évi Kovács Jánosnál van ? — Csöndesen, hisz ez kellett csak nekünk; most már rendiben van minden. — Van a tüzes paripa! rendiben; hát igazság az, hogy Évi ahhoz a vén szatyorhoz húzott inkább ? — Mondom, hogy csendesen legyen — csillapítja Dani a dühöngőt; ha mi valamit akarunk, akkor ennek így kellett történni. Lássa az a vén bolond Kovács kikaparta a gesztenyét a tűzből, egy kis élelmesség, aztán minden jól lesz. Végszó „az ismétlő iskolai vizsgálatok“ tárgyában. Rajniss Mátyás főtanító úr Langer János és Bardon urakra, mint társaira hivatkozva, lapunk legutóbbi számában, jobb ügyre érdemes hévvel és kitartással újból állítja, hogy az 50-nes években is tartottak ismétlő iskolai vizsgálatok s igy nem jelenlegi városi iskolaszékünké az érdem, hogy ilyetén vizsgálatok nálunk az idén elrendeltettek és megtartattak. — Mi a nélkül, hogy a hivatkozott tanukat beigazoló vallomásra akarnak bírni, az 50-es évekből előttünk feküdt s betekintett 8 drb iskolai évkönyv után visszavonhatlanul és határozottan állítjuk, hogy a külvárosi iskolákban nálunk rendes évzáró vizsgálatok, mint amilyenekről ma van szó, soha nem tartottak. Rainisser az ő szőrszálhasogatásaiban azt mondja, hogy „a régibb évkönyvek inkább csak a belvárosi fitanodáé voltak.” Ezen állítást az 50-es években kiadott terjedelmes értesítők teljesen megcáfolják. Az 50-es évek értesítői közük: a városi összes (belvárosi és külvárosi) iskolák rövid vázlatát, a tanítók, tanodák és tanulók számát, és pedig nemcsak a katholikus, — hanem még a szerb-, izraelita-, kereskedelmi- és magániskolákét is, állván t. i. mindezen iskolák a városi iskolák igazgatójának fennhatósága alatt; — szólnak egész részletességgel az összes városi iskolákban feldolgozott tananyagról, a tanítók könyvtáráról, az ösztöndíjakról és jóltevőkről; volt rendes rovata a vallásügynek, a városi tanodai bizottságnak és statisztikának; fel voltak továbbá sorolva az igazgatóság fennhatósága alatt álló összes iskolákból a magukat szorgalom és erkölcsiség tekintetében kitüntetett tanulók, felemlítve és közölve az összes iskolák befejező vizsgálatainak és évzáró ünnepélyeinek sorrendje. Sajnáljuk nagyon, hogy fenti dolgokat nekünk kell elmondani, s nem Rajniss Mátyás ur hirdeti ezeket az igazságnak megfelelősen ország-világnak, szerepelvén pedig ő már az 1854/5. tanévben, Janny József főnöksége alatt, mint előkészítő osztálybeli tanító. — Mivel tehát mindezen dolgokra R. M. ur már nem emlékezik, jóakaratúlag s ismételve megmondjuk neki mi, hogy az 50-nes évek értesítőiben hegyéről-tövére ismertetve van a városi iskolák teljes képe; csak egyről nincen bennök szó: ismétlő iskolai vizsgálatokról; s ha ilyenek tartottak volna, kiterjedvén az évkönyvek figyelme sokkal csekélyebb dolgokra, bizonyára fel lennének azok is jegyezve. — Megengedjük, hogy Drucker és Pribék (?) polgármester urak meglátogatták az ismétlő iskolákat s kegyesek voltak ott a tanulók feleleteit meghallgatni; — de megjelenésük kitűzött s rendes évzáró vizsgálat alkalmával nem történhetett ; mert ezt a kiadott évkönyvek hitelességének fentartása mellett, nem hisszük el a Rainiss úr által provokált, régebben meghalt külvárosi főtanítóknak sem. Ha tetszik, ha nem tetszik Rainiss Mátyás úrnak, de bizonyos és áll, hogy a városunk teli. iskolaszéke által elrendelt s megtartott ismétlő iskolai vizsgálatok városi tanügyünk történetében korszakalkotóknak mondhatók. Végül Rajniss Mátyás főtanító úr észrevételeire