Székesfehérvár és Vidéke, 1893. január-június (21. évfolyam, 1-79. szám)
1893-01-03 / 1. szám
XXI-ik_ évfolyam Kedd, 1803. január 3. |_________________________________________|_ Megjelen hotenklat háromszor: áladon keddw.wsitstrtökda it coabato», áiarke»»tslrógói káidó-kivitil i Bilvard, «»•■»to«», iadii Mio »«fi*4»» ról,p re Teautkoió kt» nikvo^de* tsWäntti»«*, Miidlml&nek atfSwmek »tT». Ve ittóaeidök w-iMa ^iáidiayok lt faMjaifccéct Wellt, 5 »a4nar»-iKJ«*i aeuakediadteB, a fa« ki JajiaiSWI A a iMikeurttiégben kiykiMk, I1. szám. TÁRSADALMI-, KÖZMIV 3LÖDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI ■■ ____ ■■_____________ ZKOZX-ÖWSTv üllőfizetések eszközölhetők a Baerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv kereskedésében. : “Vldólceia. aaalncl^a po»tsub.lvat«,laa41. llrletieekrn »int a U? égj oldal» (etlamaa) ftO keim tm hasítva; «17 kel; bfl;tgdl|aa klgü B |>[ Többször hirdetők tO ili-illík tá-leengedésben réeieeftlnek, jSl.5A*«te*l árak: Ágén* évre . . . . . Sírt. — ar. Fél évre . . . . . 4 írt. — kr. Negyedévre .... 2 írt. — kr. A „Nyuttor»»k«a I» tar ›• kr. Rióilletések és hirdetések még «fogadtatsak Budapesten: Haasensten és Vogler :(Janius, Nyila) hirdetési irodájába!: Dorotty autosriS. *■. — Cloldberger ▲. hirdetési irodájába! f /ásal-atoia 9. gi. — JSeceem BaaseasUi&.ei' fsai» (Otte Maaggfe, hirdetési ir»dfe|Sifeaa ti. V|£iSisehg4M8 1z. 10. — gehaiek sUarlfe kis »■«M ireenasea i Ifi »liaeUs atg. Us 41G9b«£S»91 Sat£Bf8W«a l^safclie'APfe» f Szegénység és közegészségügy. Rég feltett szándékom ez ügyben tapasztalásból merített észrevételeimet elmondani. Eddig nem tettem, mert vártam, hogy ez aktuális kérdésben hivatottabb tollal fog valaki síkra szállni. Szándékom megvalósítására — megvallom — nagy befolyással volt ez. lapok 150-ik számában közzétett sárbogárdi szomorú eset, melynek írója éppen csak a gyógyszerészt vádilja inhumanizmussal. Valóban, társadalmunk majdnem minden intézményét a humanizmus lengi át; ilyen eladsorban az 1876-ik évi XIV. a közegészségügyről szóló törvénycikk. Aki ezt áttanulmányozza, lehetetlen meg nem győződnie, hogy annak minden paragrafusa a szenvedő emberiség javát, vagy az egészségnek bajtós megóvását czélozza, szóval a humanizmus lengi át. Kivételt részben csak a gyógyszerészetre vonatkozó fejezet képez. De most a legjobb törvény mellett is lehetnek viszásságok, ha annak intenzióihoz nem alkalmazkodnak kik arra hivatva vannak és kiknek hivatalos kötelességük lenne e törvény humánus rendelkezéseit gyakorlatban is alkalmazni, ezzel is úgy vagyunk, mint sok mással, hogy csak papiroson van meg és kiki azt tartja meg belőle, a mi neki kényelmesebb. Ha kellemetlenségt támad, ódiumét maira kenjük. Az egészségnek legnagyobb ellensége a szegénység, a nyomor, mely fájdalom a köznépnél, sőt falusi iparosoknál is évről-évre nagyobbodik. Ezzel együtt úgy látszik szaporodnak a járványok is, rendesen abban az időszakban, midőn e szegénység legnagyobb, midőn a tehetősebb gazda erszénye és éléstára is kiürült. Kiürült, mert ami az adóból megmaradt, azt oda kellett adni az aratás előtt hitelbe vásárolt élelem és pálinkáért. Már most ha téli járványok kiütnek, nincs fűtőanyag, nincs jó ruházat, nincs takaró és betegnek való élelem, hát hol vegyen az a szegény ember készpénzt az orvos látogatás és gyógyszerek kifizetésére ? Gondolom, a sárbogárdi levelező úrral egy , többen hajlandók azt mondani: adjon a gyógyszerész hitelbe! Ezzel aztán a humanizmusnak elég van téve. Hát ha ez a humanizmus követelményének megfelel, akkor nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy ebbeli kötelességemet híven teljesítettem. Százakra megy amit megszorult embertársaimnak hitelbe kiadtam, felülve biztatásaik és ígéretüknek. Az ígéret egy évig ígéret maradt, a 2-ik 3-ik ívben pedg már tagadás és gorombaság lett jutalmam. — A köznép tartozását meg nem fizeti, létét hogy elkeseredésből, de lehet hogy megtanulta az — uraktól. (Tisztelet a kivételeknek.) Ha sárbogárdi coligámnak ebben annyi tapasztalata van mint nekem, úgy igen helyesen cselekszk ha nem hitelez, 1-szer, mert a közeg, t.-cz. 127 aszerint hitelezni nem tartozik, 2-szor, mert a i®., 20., 22., 81 és 140. §. értelmében nem a gyógyszeres, hanem a községi jegyző és bíró tartozik a betegek gyógyíttatásáról és minden szükségesek ellátásról gondoskodni. Mert daczára, hogy a gyógyszer sz hitelezni csak sürgős esetben tartozik, ha ami igazolása a rendelő orvos által történik, pénz hiái * közeg. t. fent említett §. értelmében nem lehet ’■k 1.037* hate*, gyószi,* uíl maradjon. Ha ez megtörténik, nem a gyógyszere, hanem az álhumanizmus, a törvénynek meg rém tartása az oka. A községek megtesznek annyit, hogy a kéregető koldus rendelvényéért szavatolnak, de a megszorult lakos legtöbb helyen hiába kéri azt, ha a gyógyszerész nem hitelez, bizony orvosság nélkül marsi. Pedig egy kis jóakarat a községi elöljáróság részéről biztosíthatná a gyógyszereit bárkinek, ha az orvosi rendelvényt a község pecsétjével látná el. Havonkint vagy negyedévenkintörténnék az elszámolás a gyógyszerésszel, ki elvégre is a lakosok vagymi viszonyait nem ismerheti, de az elöljáróság igen. Ha már most az illető fizetésképes, attól behajtják, ha nem az, akkor fizetik a szegénypénztárból, melyhez a gyógyszerész is adakozik, így aztán elég lesz téve a törvénynek, humanizmusnak, meg a gyógyszerésznek is. Itt volna az ideje, hogy számtalan humánus intézményeink mellett a községi szegénypénztárak is zöldágra vergődjenek. Ne csak papiroson legyen soha be nem szedhető kimutatás, mind némely helyen, de pénz legyen a cassában ! Ha másként nem lehet, közadakozás útján szerezzenek alapot. Mint mindenütt, ahol jótékony czélra kell áldozni, bizonyára itt is a gyógyszerészek az elsők közt lesznek. Ami a pénztár fantartását illeti, nem jár nehézséggel, csak közeg, törvényünket kell megtartani. Mennyi hasznos intézkedés van ott a közegészségügy megóvására! Mennyi bírságot lehetne „közegészségi czélokra” fordítani, ha a törvény ellen vétők szigorún büntetetnének. — Mennyi haszon háramlanék a közegészségre, ha a hamisításból rész italok és élelmiszerek eladásából gazdagodók, — büntetéstől félve — a szegény népnek egészségesebb czikkeket adnának. Hány száz forintot lehetne közegészségi czélokra fordítani, ha a „jogtalan gógyszeráruláson* kapott szatócsokat megbüntetnék ! Hisz minden falusi boltban árainak áloét, kénesőt, kék' • * ,* e* v ' «j * • , ,-i , / . --- ----* fey-w szerész csak orvosi rendelvényre adhat ki, míg a kereskedő szabadon eladja és a markába nevet. A gyógyszertárt évenkint legkevesebb egyszer hivatalosan megvizsgálják. Nem látom át, miért ne lehetne a kereskedéseket is évenkint többször, nem a körorvos, de a járásorvosnak váratlanul megvizsgálni, a gyógyszereket elkobozni, a gyanús és ártalmassá váltható czikkeket a legközelebbi gyógyszerésznek megvizsgálat végett hivatalból kiadatni és pedig hogy részrehajlás gyanújába ne eshessek, csak számokkal, nem pedig a kereskedő nevével jelölve. Ez által az államnak nem lenne új kiadása vegyvizsgálati intézetek felállítására, mert a gyógyszerész 1.,k eszközei, kétszerei, képessége és jártassága is megvan ahhoz, hogy e feladatnak is megfelelhessen Azon kis mellékjövedelem, melyhez ez úton jutna, a falusi gyógyszerészre nagyon rá fér. Mert ne tessék azt hinni. sárbogárdi úr, hogy az a gyógyszertár valami aranybánya? Dehogy az! Tagadhatlan, hogy egy gyógyszertárnak oly szilárd vagyoni alapon kellene állni, hogy minden viszonyok közt képes legyen mint „közegészségi intézmény” nevének és czéljának megfelelni, de ha amúgy is csekély jövedelmét még az által is csökkentenék, hogy boldognak, boldogtalannak hitelezni kellene, akkor bajosan felelhetne meg! Ezért van a 127-ikg. Ha valaki könyvet adna ki: „Die Kunst reich zu werden*, ezt falusi gyógyszerész el nem olvasná, mert ezt gyógyszerészi minőségben el nem érheti. Egy jó könyvre azonban lenne szükségünk. Oly könyvre, mely megtanítana bennünket, miként lehet gyógyszertárunkba fektetett tetemes vagyonunkat küzdelemmel bár, családunk számára is megtartani. Egy gyógyszerész. TARCZA. Az ügyvéd tárczája. 26 — Regény két kötetben. — 26 Irta: Hugó Alfréd. Fordította: M. Mayer Ida. (Folytatás.) Günther meglepetve kérdé: — Az öreg, vagy a fiatal? — Fájdalom, az öreg, — válaszolt a doktor, — bár reám nézve sokkal kellemesebb lett volna, ha a fiatal halottas ágyához hivatom. — S a váratlan halál oka ? — Jelentésemben szivszélhüdést konstatáltam, a bonczolást azonban fia kívánságára mellőztem. Günther, apjának e kijelentésére izgatottan kezdett fel s alá járni a szobában, majd megállva apja előtt s fürkésző tekintetet vetve rá, mondá: — Reinhard e kívánsága nekem nagyon különösnek tűnik fel. Talán öngyilkosságot gyanít az ifjú úr, vagy................ — Ments Isten! Gumbinner Werner talpig becsületes ember volt, akinek nem volt szüksége ily kétségbeesett eszközhöz fordulni. Nem, nem ! Erre még csak gondolni sem szabad! Véleményem szerint Gumbinner úr a legrendezettebb viszonyok között hagyta fiát. De mi kifogásod van neked Reinhard ellen ? — Semmi egyéb, minthogy ő nekem nem tetszik Tegnap oly nyilatkozatokat hallottam tőle, amely nekem sehogysem tetszik .... Nem fejezhette be beszédét, mert a következő perczben feltárult a szoba ajtaja, s azon egy porruhába öltözött férfi lépett be. Tamás, Rosetti Eugen inasa volt a jövevény, ki miután bocsánatot kért belépéséért, igy szólt az öreg pasthoz: — Egy rendelvény aláírásáért esedezem doktor úr ! Morfium oldatra van szükségem, azonban a gyógyszerész mindaddig nem hajlandó elkészíteni, míg azt egy ismerős doktor is alá nem irta. Azzal átnyújtá a reczeptet, melyet Rust haragosan dobbantva lábával, vett át. — S azt hiszi ön, mondá, hogy bennem azközre fog találni czélja kivitelére ? — Nem kívánom ingyen, — válaszolt Tanas. — Görcsökben szenvedek s csak eme szer képes fájdalmamat némileg csillapítani. — Sajnálom, barátom, — mondá Rust a vényt szorgosan vizsgálva, — ha ily adagot még pénztró sem rendelhetek senkinek, annál kevésbé egy idegennek. — E szer csupán megnyugtatásomra szolgál, — felelt Tamás mérgelődzést színlelve, — attól féltalán ön, hogy nem tudok vele bánni? Ez mit se aggassza önt. Ha én egy doktort megkérek, hogy fájdalmaim csillapitására nyújtson szert .... — S én ismételten mondom, hogy nem irom alá e reczeptet, — válaszolt a doktor türelmetlen!), — nem pedig azért, mert elsősorban kétségem van az iránt, hogy ezt az vényt doktor irta volta, másodsorban pedig azért, mert feltétlen ellensége vagyok a morfiumnak, mellyel már annyi visszaéés történt. S mert Tamás az orvos e határozott kijelentésére sem akart távozni, Rust ajtót mutatott neki. Hosszasabban bolyongott ezután az ufcrákon, s míg nem egy másik orvoshoz is betérve, sikerült, a vényt aláíratnia, a morfiumot egyik gyógytárban megkészíttetnie. Ezután haza felé vette útját. Rosetti választékos salonöltözetben s a tükör előtt állva várt reá. — Minden rendben van ! — mondá Tamás, mialatt egy kis üveget húzott elő zsebéből, — sok fáradságomba került, hanem azért mégis sikerült a második orvost lépre vinni. Az első goromba volt és szemembe vágta, hogy a vényt én írtam. No, de én ezt zsebre tettem s mentem a másikhoz, aki egy öt forintos bankjegyért aláírta a nevét. — Valóban éles látása lehetett annak az orvosnak, midőn felismerte a hamisítást. S a másik nem tett ellenvetést? — kérdé Rosetti fürkésző tekintetet vetve inasára. — Nem, mindössze a nevemet kérdezte, melyre siettem megjegyezni, hogy Müllernek hívnak ; s a bárgyú elhitte. — Helyes, — mondá Rozetti az üvegcsét szorgosan megvizsgálva, — nem tudom, lesz-e rá szükség, mégis jobb ha kéznél van. Rosetti ezután még egyszer megvizsgálva magát a tükörben, gyors léptekkel elhagyta a házat. A kapuban egy bérkocsi várt reá, melybe bedobva magát, elhajtatott. A kocsi Meerthal báró házánál állt meg a szerelmes művésszel. II. KÖTET. A tárcza tartalma. Alig hagyá el Rost doktor az ügyvéd házát, Reinhard azonnal a rejtelmes tárcza birtokba vételéhez látott, ami annál könnyebben ment neki, mert a kulcsokat már eleve magához vette. Midőn a tárczát kezébe kaparitotta, magára zárta az ajtót s a tárcza tartalmát maga elé töltve, szorgosan vizsgálni kezdé azokat. A számtalan papírlap között igen sok kötelezvény, váltó, nyugta stb. is volt, ezek azonban nem érdekelvén Reinhardot, boszosan dobá félre azokat. Neki nem volt egyébre szüksége, mint azon iratra, mely származásának titkát rejté, s mely miatt már annyi lelki harczot küzdött. Mily nagy volt azonban meglepetése, midőn az utolsó papírlapban sem találta fel az annyira óhajtott és keresett titkos és féltékenyen őrzött iratot. Újból és újból átvizsgálta tehát az iratokat, azonban mind hiába, a keresett okmány nem volt sehol; de sőt még csak egyetlen betűt sem talált, mely őt távolról is nyomra vezethette volna. Gumbinner Werner valószínűleg halála előtt megsemmisítette ezen iratokat. Reinhard utolsó kísérletképen a vasszekrényt és íróasztalt kutatta át, de mind hiába, a kereset iratra nem akadt reá sehol. Harag és gyülölséggel eltelve a sikertelenség felett, abban hagyta a kutatást, felkelt székéről s hátra tett kezekkel fel s alá kezdett járni a szobában. Mintegy negyedóráig járkálhatott már, midőn egyszerre eszébe jutott valami, t. i. amit Verhagentől hallott, hogy nem szabad beszélnie, mert kezei kötték. Visszaemlékezett továbbá, hogy az imént, a titkos iratok között a Verhagen nevét is olvasta Leült tehát s ismét lázas sietséggel kezdett kutatni a tárczában. Egyszerre csak kezébe akadt a Verhagenre vonatkozó irat, melyen a következő, atyja által saját kezűleg irt szavak voltak olvashatók : „Csalás és hamis eskü. Akkor használandó, ha Verhagen Reinhard nem tartaná meg a kiszabott feltételeket.* Megvizsgálá az iratokat. Tartalma bőven elég volt arra, hogy a törpére nyomást gyakoroljon. — „Báró Meerthal Róbert váltói,“ — olvasó egy másik ezédután, — „barátainak aláírásai hamisak. E váltót saját pénzemmel fizettem ki, hogy a tékozlót kényszeritsem a könnyelműség útját elhagyni.* Reinhard arczára e sorok olvasása közben gonosz mosoly ült. — Úgy ? — mormoga magában, — tehát most én vagyok a hitelezője a gőgös urfinak ? Jól van ! E papír hatalmamba kerité őt s homlokára süthetem a gonosztevő bélyegét. A nyomorult ! Pedig mily kicsinylőleg bánt velem minden alkalommal ! Ismét tovább lapozott, miközben egyre jobban előtűnt arczán a gonosz kifejezés, mely csaknem elrutita őt. — „Klausenburg pénztárnok,“ — olvasá most, — „kötelezvény 8000 írtról Wolf Benjámin javára. Felette kényes okirat: Wolf be akarja perelni a pénztárnokot, mi által annak becsülete veszélyeztetik Wolfot erőltetni kell, hogy egy kisebb kamatról szóló kötelezvénynyel elégedjék meg, mit ha tenni nem akarna, magamra vállalom ezen adósságot.* Reinhard arcza ez irat olvasása közben kigyűlt. — Ah, — susogá, — ezen okmány feltétlen biztosítja számomra Hilda kezét. Atyám nem is álmodta, mily fegyver lesz ez az én kezemben. Atyám magához váltotta, hogy az illetőtől a szégyent és gyalázatot eltávolítsa, s én...............Ejh, hát miért nem semmisítette meg ? Én nem köteleztem magam, hogy az ő nyomdokait követem, s hogy minden bitangot megvédek a törvény szigora ellen. Verhagen hadd lássa — a gőgös főúrnak pusztulnia kell a katonaságtól, Hilda pedig a feleségem lesz! (Folytatás köv.) A liturgiai mysterium és a mysteriumdráma. (Felösztatott a Vörösmarty-körben 1892. deczamber 17-én tartott potoljmx.) (Folytatás.) Emlékeiket pár közmondás és adoma tartotta fenn; „mint Molnár lettél, pedig kövesdi Krisztus vagy Lisztopó; kötve higyi a komának. Magyarázatuk , hogy Kövesden a passio-játékok alkalmával Krisztust a molnár képviselvén, midőn sárral és pökéssel hányja a nép, mindent jó szívvel tűrt, de mikor valaki lisztlopónak csúfolta, megfeledkezvén szerepéről, a keresztet eldobva, utána iramodott.*1)1) Ipolyi A.: Myst. marad hazánkban. Uj M. Muz. 1858. VIII. IX. 351. 1.