Székesfehérvár és Vidéke, 1902. január-június (30. évfolyam, 1-76. szám)

1902-01-02 / 1. szám

Csütörtök, január 2. XXX. évfolyam 1. sz. Székesfehérvár, 1902. Szerkesztőség: — Nádor-utcza 11. — Telefon-szám 47. Kiadóhivatal, a­hova a hirdetési és előfizetési pénzek küldendők . Nádor-utcza 11. szám. Telefon-szám 47. POLITIKAI LAP. Felelős szerkesztő: Dr. SURJA ALADÁR. Előfizetési árak: Egy évre 16 Kor. — Fél évre 8 Kor. — Negyedévre 4 Kor Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetések zárlata: a megjelenési nap déli 12 órája. A lap megjelenik kedd, csütörtök és szombaton mindig este 6 órakor A Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank válsága. Az egész vonalon hallgatással igyekeznek elsimítani azt a szégyenletes pénzügyi botrányt, a­melyet immár a vidéki sajtó vesz a kezébe a budapesti sajtó helyett. Éppen ebben a csúnya ügyben látszik meg a sajtó intézményének nagy­sága: saját magát ellenőrizi. Ha a budapesti la­pok a legsúlyosabb vádakra hallgatnak is és a nagy Cátók, a Rákosi Jenők zsebükben tartott kézzel nem mernek hozzányúlni a 17 és félmilliós tör­vényellenes elspekuláczióhoz, kezébe veszi az ügyet a vidéki sajtó s a maga körében mindegyik megteszi s meg fogja tenni a kötelességét. Tisztelt Cátók, a­kik odafönt vagytok, vi­gyázzatok, egyszerre csak nem lessz a kinek újságot szerkesszetek és kiadjatok. A jámbor vidéki publikum szeme fölnyilik. A vidéki sajtó orgánumai egymásután szólalnak föl a dologban s a kolozsvári, szegedi, nagyváradi lapok után most legutóbb a Győri Hírlap szólal fel, mond­ván : miért hallgat a budapesti sajtó, felelni a vádakra köteles. A külföldi lapok pedig már na­pok óta czikkeznek az esetről. Burkolt alakban maga a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank megkísérli a mosakodást. A mai budapesti lapok egy része a következő, a bank részéről megfizetett kommünikét közli: „A magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank Részvénytársaság“ üzleti tevékenysége kedvezőtlen gazdasági helyzet nyomása alatt s az ipari vállalatokban fennálló nagy elhelye­zések következtében csak szűk határok között mozoghatott. A váltótárcza, az értékpapír-előle­gek és adósok, valamint a takarék- és csekk­betétek állománya alább szállott. A bank ár­­forgalma a vele szorosabb összeköttetésben levő iparvállalatokkal az eddigi keretben moz­gott s a bank vezetőségének törekvése e válla­latok fejlesztésére irányítva, mely vállalatokra az általánosságban kedvezőtlen viszonyok nem maradhattak befolyás nélkül. A Klotild első magyar vegyipar részvénytársaság üzletének kedvezőbb alakulása helyrepótolta azt a lénye­­­­ges veszteséget, melyet ez a vállalat az elmúlt évben két rendbeli elemi csapás, úgymint tűz­vész és vízáradás következtében szenvedett. A Zalatnai kénkovand-ipar részvénytársaság üzlet­eredményeit a kénsav-üzlet kielégítő alakulása mellett az enyv üzlet kedvezőtlen konjunktúrái befolyásolták. A már régebb idő óta kedvező eredménynyel működő Zsolnai-féle porczellán fayence-gyár részvénytársaságnál fennálló része­sedését a bank az év folyamán teljesen lebo­nyolította. A­mi a bank fő engagement-ját ne­vezetesen az Etoile Romain-nak nyújtott hite­leket s a Nemzetközi kőolajipar részvénytársa­ságnak nyújtott lombard előlegeket illeti, s ezek számszerű állományában az év folyamán lényeges változás nem állott be. Magánál az említett petróleum-vállalatnál azonban úgy adminisztratív, mint technikai téren messze ki­ható változásokat foganatosítottak. E reformok feladata lesz már most egyfelől a legszigorúbb takarékosság alkalmazása, másfelől az összes termékek előnyösebb értékesítése útján meg­valósítani azt a rentabilitást, melynek alapfel­tételei tényleg meg­vannak a rendelkezésére álló olajterületek természeti gazdaságában.« Ennek a kommünikének ezúttal csak egy hamisságára mutatunk reá. Beismerve az előző években tett jelentésükkel szemben, hogy a bank engagementja a Roumanian Oil Trust-ban van, azt állítja, hogy csak hitelt és lombard előlegeket nyújtott. De utánna rögtön azt mondja, hogy úgy adminisztrativ, mint technikai változtatáso­kat tett az üzleten. Ha csak hitelt adott volna, ugyan hogy tehetne változtatásokat a tényleges kezelésben? Az övé, a vállalat azért tesz változta­tásokat. A magyar banké, még pedig az 1890. évi XIV. tcz. és alapszabályai legvilágosabb tiltó rendelkezése ellen. Urak, fehérre mosni a szerecsent nem le­het. A vidéki sajtó fogja kényszeríteni, hogy a bank kimondja: Schwarczok lettünk. Akkor az­tán majd felelősségre lehet vonni a felelősséggel tartozókat s a vidéki kis emberek pénzének leg­alább a felét meg lehet menteni. Beismerés vagy­­ sajtóper. A tanítóegyesületekről. Mikor a magyar közoktatási kormány a megyei ált. tanítóegyesületek szervezését javas­latba hozta, ezen intézményhez nagy reményeket fűztek. A korral való haladásra, az önművelésre minden embernek szüksége van, de leginkább a tanítónak. Azonban a tanítók igen nagy, túlnyomó hányada faluhelyen működik, a­hol a korral való haladást nagyban hátráltatja a környezet, mely­nek befolyásától idő folyamán a tanító sem ma­radhat immunis. Az önművelésben pedig a taní­tót, még mindig kedvezőtlen anyagi helyzete gátolja, mert hát a 600 koronás minimumból nem telik könyvekre, meg szaklapokra. Arra valók tehát a tanítóegyesületek, hogy azoknak évi nagygyűlésén és járásközi ülésein a tanító megismerje a neveléstudomány újabb vív­mányait, hogy egy-egy gyakorlati mintaleczke előadása, egy paedagogiai értekezés, egy érdekes vitatétel tárgyalása útján szakismereteit gyara­pítsa és a tapasztaltaknak iskolájában való alkal­mazása által a tanítást a kor kívánalmainak meg­felelő színvonalra emelje. Ebből látható, hogy a tanítóegyesületek igen fontos kulturális kötelességeket teljesítenek, ha feladatuknak c­éltudatosan és kellő intenzivi­­tással felelnek meg. A tanítóegyesületek azon csatornák, a­melyeken keresztül a népoktatás fejlődésének életelemei eljutnak a perifériákhoz, hogy ott frissítőleg, fejlesztőleg hassanak. De hát teljesítik-e a tanítóegyesületek missi­ójukat a hozzájuk fű­zött várakozásoknak meg­felelően? Erre a kérdésre megfelel a vallás-és közok­tatásügyi miniszternek egy körrendelete, melyben magyarán kimondja, hogy a tanítóegyesületek működésével nincs megelégedve, mert nem teljesí­tik azokat a nagy kulturális feladatokat, amelyeket teljesíteniök kell. Rá is mutat a baj forrására, amidőn az egyesületek központi választmányainak figyelmébe ajánlja hogy c­éltudatos munkaprogram kidolgo­zásával irányítsák a járásköröket. Ez magyarul anynyit jelent, hogy a központi választmányok nem állnak feladataik magaslatán, hogy nem teljesítik kötelességeiket. Ideje volna már, kissé betekinteni a központi választmányok műhelyébe, várjon mit és hogyan cselekesznek ott? Személyes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy akárhány tanítóegyesületben éppen a munkabíró és egyébként ambitiózus tanítók el­kedvetlenedve húzódnak félre az egyesület köz­ügyeitől. Mi ennek az oka? Megengedem, hogy találkozik egy-egy, aki sértett személyes hiúság­ból duzzog. De honnan van az, hogy ha pl. egy pályatételt tűznek ki, arra akárhányszor nem akad pályázó, holott abból a morális dicsőségen kívül a pályadíj útján egy kis anyagi haszon is néz ki ? Miben leli magyarázatát, hogy sokszor kö­téllel kell fogni egy-egy tagot, a­ki egy pedagó­giai értekezés felolvasására vállalkozik? Hiányzik talán a munkaképes ember? Oh, nem! A tanítók között ügyes, tollforgató, képzett ember, hál Is­tennek, van elegendő számban. Hanem az elkedvetlenedés, a nemtörődöm­ség, a közöny, melylyel nagyon sokan az egye­sületek közügyei iránt viseltetnek, a központi vá­lasztmányok szervezetében és az ezen alapuló működésében leli okát. Az egyesületi tagok teljesen tájékozatlanok a napirendre kerülő ügyekre nézve. A­mi a köz­ponti választmányokban történik, az hermetice el van zárva a tagok előtt. Az ügyek készen, mint megannyi befejezett tény, kerülnek a gyűlés elé; a szerepek a benfentesek között szét vannak osztva. Ha valaki más véleményen merészkedik lenni, az sacrilegiumot követ el. A tagok tehát, ha nem akarnak kellemetlenségekbe keveredni, nem kérdeznek, nem kutatnak, véleményt nem nyilvánítanak, hanem rezignáczióval igent bólo­gatnak. Én tehát nemcsak abban látom a bajt, hogy a központi választmányok nem teljesítik feladatukat, hanem abban is, hogy a­mit tesznek, nem jól teszik, vagyis a központi választmányok mai szervezetében. Ezt kell alaposan megváltoz­tatni. F . . . ! M . r. Lapunk mai száma 4 oldal.

Next