Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-11-08 / 90. szám

1876. november 8-án. II. évi folyam. 00. szám Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegy*/^ egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A­ lap ÉLXTEL házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre..................................................................6 frt. — kr. Pél évre......................................................................3 frt. — kr. Negyed évre.............................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. " Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető kbz./*m^n^e^ a ..Székes­­fej­érvári szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ra **0 czimzendök; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak­­ lökne." Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. — Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. SA“ Kéziratok nem küldetnek vissza, "»n A. népbankok. A jelenlegi nyomasztó hitel viszonyok között, azt véljük nem felesleges dolgot teszünk akkor, midőn oly fontos kérdésekről szólunk, mint a népbankok ügye, habár ez már többek által szakavatottan meg­vitattatok is. De különben sem szándékunk most újabb elméletek fejtegetésébe bocsátkozni, hanem igen jelesebb szakemberek, mint Kautz és mások né­zetei alapján megvilágítani e tárgyat, mely még mindeddig nem örvend azon általános pártolásnak, milyet méltán megérdemelne. Hazai nemzetgazdászaink közül Kautz nevezetes művében felemlíti a népbankokra nézve, hogy a nagy tőkések és pénzemberek eddigi, majdnem kizárólagos társasulásával szemközt újabb időben főleg a tőke és hitelhiány miatt súlyos állású kis­iparosok, kézműve­sek és munkás osztályok is kezdék érezni szükségét szorosabb egyesülésnek és sorakozásnak, e mozga­lomnak egyik örvendetes gyümölcse az úgynevezett népbankok, melyek alatt: „munkásoknak és kis­ipa­rosoknak az üzletükhöz szükségelt tőkék és hitel lehetőleg gyors és olcsó megszerzésére czélzó és az önsegély és a solidaritás elvére fektetett egyesüléseit értjük.“ A népbankok eszméje Angliából ültettetett át, főleg Németországba, a hírneves Schulze-Delitsch által s az intézmény rövid idő alatt annyira megho­nosodott és elterjedt, hogy jelenleg népbankok már minden polgárosult államban nagy számmal léteznek, sőt Schulze hazájában közel ezerre megy fel a számuk. A népbank lényege abban áll, hogy az alsóbb munkás osztályok hitelhiányán az által segit, hogy a bank hitelszükséglő tagjai összhitelüket az egyes tag hitele helyébe teszik s egyesitett társulati hitelük alapján a tőkések bizodalmát megnyerik. Szerkezetét pedig ez intézeteknek illetőleg, ez azon elvre van fektetve: a) A banknak mindenki tagja lehet, a­ki egy­szerre vagy heti, vagy havi részletekben bizonyos kis összeget befizet, mely neki kamatot és az intézet irányábani hiteligényeinek biztosítását képezik. b) Mellőzve minden államsegélyt vagy alamizs­nát, szorgalom és takarékosság útján szerzik meg a beteendő összegeket, tehát a polgári önbecsérzet és az önsegély eszméje által vezéreltetnek. E betétesi rendszer bizonyos tekintetben kényszertakarításnak jellegét viseli magán, de éz azért erkölcsi hatásaiban és következményeiben felette jótékony. c) A kicsinyenkint felgyűlő betétesek a bank üzleti tőkéjét képezik, mely utóbbi azonban más, és a fokozott társulathitel alapján a kölcsön vehetett tőkékkel szaporodik, tehát hatályosba is válik. d) Az intézet által felvett kölcsönért a tagok összesen és solidáris módon vállalnak szavatosságot s azért miután a kölcsönt kapók és adók egyúttal ré­szesei és tagjai a banknak az intézet nyeresége és vesztesége is mindnyájukra nézve közös, a mi ép a legpontosabb s legszemesebb ügyvitelnek biztositéka. e) A bank igazgatása és ügyvitele egészen a tagok (illetőleg az ezek által válaszott és megbízott kartársak) kezében van, kik az illető szolgálatokat rendszerint ingyen, vagy igen csekély tisztelet­díj mellett teljesítik, minek folytán ügyviteli költséget jelentéktelen mérvre szállíttatnak le. A népbankok ellentétben a részvény vállalati bankokkal, melyek tőketársulatokat képeznek, egy­szerű personal társulatoknak tekintendők, részvény­jegyek és pénzpapír kibocsátása nélkül működő ki­csinybeni depositóbankok; a modern társulati moz­galom legszebb vívmányai s valóban humanitárius intézetek, mert az alsóbb osztályok mind erkölcsi, mind anyagi fölemelkedését könnyítik, a polgári osz­tályok erősbödését elősegítik, a takarékosságot, szor­galmat, erőfeszítést ápolják és fokozzák, végre politikai tekintetben az önkormányzati képességet s tapintatot is hatályosan fejlesztik. Megannyi bizonyság arra, hogy ez intézmény sociális kérdés megoldására c­élzó minden egyéb intézményekkel a termelési és fogyasz­tási­ egyletekkel, a kölcsönös segélyzési munkás tár­­sasulási szövetségekkel stb. jelentőség tekintetében egészen egyenlő vonalon áll, tehát azon institutiók közé sorolandó, melyeknek fejlesztése és terjesztése az állam és a társadalom első feladatai közé tartozik. Ajánljuk e fontos intézmény honosítását min­denféle , ép azért közöltük bővebben czélját és irá­nyát , hogy a nép minden rétegében részletesen meg­ismertetve rokonszenvre találjon. Megyénk területén több ily intézet van, melyek igen szépen virágoznak, kívánatos volna, ha minden községben alakulna egy-egy ilyen népbank, melyek valóságos jól­tevői lennének, különösen az uzsorások ellen — a népnek. □ fáim E­g­yről-másról. A tárczaízónak mindenütt ott kell lenni, hogy mindenről írhasson; mindenfelé néz, és mindent lát, hallgat, és mindent hall, — habár nem törénik körüle semmi. Miután múltkor a halottakról emlékezett meg érzékeny sorokban, s a vén asszonyok nyaráról irt olyan orrot vörösre csiptető csemetét, azután kipanasz­kodta magát egy nagy hirü vendégművésznő furcsasága fölött, a ki erre rögtön elveszté csalogány hangját, s megrekedt; — és végre miután interpellálta az ősz urat, hogy ne csipje vörösre a poéták orrát és ne vigye magával a vén asszonyok kedvét: tolla hegyén egészen „elfogyott a nóta,“ mely különben is elég melancholikus és egyhangú, sőt sajátképen nem is volt egyéb, mint ismételt változat azon régi és szomorú thema fölött, hogy nincs­ kincs, vagy­ ahol nincs, ott ne keress. Mikor fényűzésre van szükség, akkor ez nem látszik rajtunk. Akkor előveszszük a régi ékességeket s büszkélkedünk velük. Ha nincs magunknak, veszünk kölcsön, s kiteszünk magunkért; s e fölött mai nap­­ság nem csodálkozhatik senki, mert nem csak idegen ékszerrel akarunk tündökölni, hanem — tisztesség a kivételeknek — a természet mostoha adományait is idegen szerekkel pótoljuk: a lehervadt arcz rózsáit újra felüditjük czéklalével, e halavány ajakra rózsa­­pirt lehelünk karminnal, a nyakat hattyú nyakra va­rázsoljuk risporral; a­hol pedig hollófürtök hiányza­nak, ott a fodrász művészi keze alkot újat, szépet és eleget. — Csak az a szokás nem változott, hogy a közműveltség ügyeit ne tekintsük oly nagy tényezőknek, mint a minő csakugyan a nemzet jövőjére nézve. De ne folytassuk, mert a bús fuvalmú elégiákat ma már kötött sorokban nem igen olvassák, annál kevésbé a próza kuszáti nyelvén. Az olvasó valami egyebet kí­ván, mint szemrehányást, vidor képet a társaséletből, érdekes történeteket, pikáns szerelmi kalandokat, szín­házi titkokat, egyszóval azt, a­mit máshol nem lát, nem hall, azért van az újság, hogy az olvasó kíván­ságát kielégítse, hisz azért prenumerál rája. Feledi, hogy Fejérvárott nyáron minden elszárad, télen minden megfagy és őszkor mindent elsöpör a szél a földszinéről, kivéve a mindennapi életet, mely­ben azonban nem szerepel egyéb, mint adósság, kontó, zöldség, szőllőhegy, bérkocsi, berugás, kijózanodás, szerelem, koplalás, vasárnap paraszt­lakodalom, hét­köznap katzenjammer, kávéház, korcsma, billiárd, kártya, szóval a kis­városi társadalom azon apró pén­zei, melyek nélkül nem élhetünk, de mely a tárcza­­olvasóra nézve még sem élet. A hét újdonsága a florencziekből áll, kik pén­teken fognak a „magyar király“ nagy termében szerepelni. A zenekedvelő közönség böjti napon fogja azon ritka szellemi táplálékot élvezni, melyet csak oly művészi társaság nyújthat, mint a florencziek, mely ugyan négy tagból áll, de a játék összharmóniája egy test, egy lélek. A művészet iránti fogékonyságról, il­letőleg lelkesedésről tanúskodik azon körülmény, hogy a flórencziek minden évben meglátogatják városunkat, mert a közönségünk részéről nem hiány­zott soha a kellő pártolás. Ez lenne a hét főtörténete. De kívánjunk a concert hallgatóknak jó mulat­ságot a pénteki estéhez és j­örünk kedves helyünkre a színházba. A színház egyedüli menhelyünk, hol a hosszú téli estéket töltjük azon kedves vándorma­darak társaságában, kik télen keresik fel városunkat, hogy dalaikkal, játékaikkal gyönyörködtessenek. Az éneklő madarak mindég kedvesebbek előttünk, mint a többiek, ugyanazért az éneklőkről óhajtunk egyet­­mást elmondani, mielőtt áttérnénk a nem éneklők osz­tályához, kik leginkább s­u­g­ó után szoknak csevegni. Az éneklő madarakról szólva, a nemes csalo­gánynak, a madarak primadonnájának és a pompás pacsirtának kell az elsőbbséget adni. Nagyobb ellentét alig gondolható mint a fuvolahangú csalogány és a csattogó pacsirta. Mindkét madárnak éneke magában is fölötte érdekes. De még érdekesebbé válik, ha meg­figyeljük előadásuk módját. A csalogány nincs ren­desen a többi madártársai között, leginkább vendég­szerepekre jár s e tekintetben a zsoldos madara­kat utánozza, habár hangja nem valami nagy kiterje­désű. Fészke nincs, hogy esetleg irigyeit félrevezesse, mintha csak sejtené, hogy éneke hívatlan hallgatókat fog arra csalni. Örömest­ül a csalogány a magas fa koronájára, ha nincs kedvére való bokor. Az alan­­tosabb cserjékbe nem száll, nehogy stigliczekkel, czi­­negékkel, verebekkel jöjjön egy társaságba, ezért sze­reti, ha azt hiszik, hogy vendég. Egészen magá­nyos hely kell előadásához, s ki meglesi, látja hogy egészen elmerül énekébe. A madárka egész ereje mellébe és torkába látszik felszállani s ez utóbbi any- A magyar ifjúsághoz. Testvérek! A Balkán félsziget szürke szikláit pirosra festé a hősiek vére. Élet-halál harczot viv­ott két nemzet. Az egyik, melynek hazát adtunk midőn üldöz­­tetett, megvédtük midőn megtámadtatott, s mely ezért, midőn baráti jobbot nyújtottunk neki, gyilkokkal válaszolt. A másik, melylyel a félreértés következtében századokon át harczolunk, felismerte bennünk a testvér nemzetet, barátjaiul fogadta hőseinket akkor, midőn mindenki elhagyta, mindenki megtagadta a magyart. És azon nemzet, mely irántunk eléggé hálás

Next