Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-11-08 / 90. szám
1876. november 8-án. II. évi folyam. 00. szám Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegy*/^ egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A lap ÉLXTEL házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre..................................................................6 frt. — kr. Pél évre......................................................................3 frt. — kr. Negyed évre.............................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. " Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető kbz./*m^n^e^ a ..Székesfejérvári szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ra **0 czimzendök; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak lökne." Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. — Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. SA“ Kéziratok nem küldetnek vissza, "»n A. népbankok. A jelenlegi nyomasztó hitel viszonyok között, azt véljük nem felesleges dolgot teszünk akkor, midőn oly fontos kérdésekről szólunk, mint a népbankok ügye, habár ez már többek által szakavatottan megvitattatok is. De különben sem szándékunk most újabb elméletek fejtegetésébe bocsátkozni, hanem igen jelesebb szakemberek, mint Kautz és mások nézetei alapján megvilágítani e tárgyat, mely még mindeddig nem örvend azon általános pártolásnak, milyet méltán megérdemelne. Hazai nemzetgazdászaink közül Kautz nevezetes művében felemlíti a népbankokra nézve, hogy a nagy tőkések és pénzemberek eddigi, majdnem kizárólagos társasulásával szemközt újabb időben főleg a tőke és hitelhiány miatt súlyos állású kisiparosok, kézművesek és munkás osztályok is kezdék érezni szükségét szorosabb egyesülésnek és sorakozásnak, e mozgalomnak egyik örvendetes gyümölcse az úgynevezett népbankok, melyek alatt: „munkásoknak és kisiparosoknak az üzletükhöz szükségelt tőkék és hitel lehetőleg gyors és olcsó megszerzésére czélzó és az önsegély és a solidaritás elvére fektetett egyesüléseit értjük.“ A népbankok eszméje Angliából ültettetett át, főleg Németországba, a hírneves Schulze-Delitsch által s az intézmény rövid idő alatt annyira meghonosodott és elterjedt, hogy jelenleg népbankok már minden polgárosult államban nagy számmal léteznek, sőt Schulze hazájában közel ezerre megy fel a számuk. A népbank lényege abban áll, hogy az alsóbb munkás osztályok hitelhiányán az által segit, hogy a bank hitelszükséglő tagjai összhitelüket az egyes tag hitele helyébe teszik s egyesitett társulati hitelük alapján a tőkések bizodalmát megnyerik. Szerkezetét pedig ez intézeteknek illetőleg, ez azon elvre van fektetve: a) A banknak mindenki tagja lehet, aki egyszerre vagy heti, vagy havi részletekben bizonyos kis összeget befizet, mely neki kamatot és az intézet irányábani hiteligényeinek biztosítását képezik. b) Mellőzve minden államsegélyt vagy alamizsnát, szorgalom és takarékosság útján szerzik meg a beteendő összegeket, tehát a polgári önbecsérzet és az önsegély eszméje által vezéreltetnek. E betétesi rendszer bizonyos tekintetben kényszertakarításnak jellegét viseli magán, de éz azért erkölcsi hatásaiban és következményeiben felette jótékony. c) A kicsinyenkint felgyűlő betétesek a bank üzleti tőkéjét képezik, mely utóbbi azonban más, és a fokozott társulathitel alapján a kölcsön vehetett tőkékkel szaporodik, tehát hatályosba is válik. d) Az intézet által felvett kölcsönért a tagok összesen és solidáris módon vállalnak szavatosságot s azért miután a kölcsönt kapók és adók egyúttal részesei és tagjai a banknak az intézet nyeresége és vesztesége is mindnyájukra nézve közös, a mi ép a legpontosabb s legszemesebb ügyvitelnek biztositéka. e) A bank igazgatása és ügyvitele egészen a tagok (illetőleg az ezek által válaszott és megbízott kartársak) kezében van, kik az illető szolgálatokat rendszerint ingyen, vagy igen csekély tiszteletdíj mellett teljesítik, minek folytán ügyviteli költséget jelentéktelen mérvre szállíttatnak le. A népbankok ellentétben a részvény vállalati bankokkal, melyek tőketársulatokat képeznek, egyszerű personal társulatoknak tekintendők, részvényjegyek és pénzpapír kibocsátása nélkül működő kicsinybeni depositóbankok; a modern társulati mozgalom legszebb vívmányai s valóban humanitárius intézetek, mert az alsóbb osztályok mind erkölcsi, mind anyagi fölemelkedését könnyítik, a polgári osztályok erősbödését elősegítik, a takarékosságot, szorgalmat, erőfeszítést ápolják és fokozzák, végre politikai tekintetben az önkormányzati képességet s tapintatot is hatályosan fejlesztik. Megannyi bizonyság arra, hogy ez intézmény sociális kérdés megoldására célzó minden egyéb intézményekkel a termelési és fogyasztási egyletekkel, a kölcsönös segélyzési munkás társasulási szövetségekkel stb. jelentőség tekintetében egészen egyenlő vonalon áll, tehát azon institutiók közé sorolandó, melyeknek fejlesztése és terjesztése az állam és a társadalom első feladatai közé tartozik. Ajánljuk e fontos intézmény honosítását mindenféle , ép azért közöltük bővebben czélját és irányát , hogy a nép minden rétegében részletesen megismertetve rokonszenvre találjon. Megyénk területén több ily intézet van, melyek igen szépen virágoznak, kívánatos volna, ha minden községben alakulna egy-egy ilyen népbank, melyek valóságos jóltevői lennének, különösen az uzsorások ellen — a népnek. □ fáim Egyről-másról. A tárczaízónak mindenütt ott kell lenni, hogy mindenről írhasson; mindenfelé néz, és mindent lát, hallgat, és mindent hall, — habár nem törénik körüle semmi. Miután múltkor a halottakról emlékezett meg érzékeny sorokban, s a vén asszonyok nyaráról irt olyan orrot vörösre csiptető csemetét, azután kipanaszkodta magát egy nagy hirü vendégművésznő furcsasága fölött, a ki erre rögtön elveszté csalogány hangját, s megrekedt; — és végre miután interpellálta az ősz urat, hogy ne csipje vörösre a poéták orrát és ne vigye magával a vén asszonyok kedvét: tolla hegyén egészen „elfogyott a nóta,“ mely különben is elég melancholikus és egyhangú, sőt sajátképen nem is volt egyéb, mint ismételt változat azon régi és szomorú thema fölött, hogy nincs kincs, vagy ahol nincs, ott ne keress. Mikor fényűzésre van szükség, akkor ez nem látszik rajtunk. Akkor előveszszük a régi ékességeket s büszkélkedünk velük. Ha nincs magunknak, veszünk kölcsön, s kiteszünk magunkért; s e fölött mai napság nem csodálkozhatik senki, mert nem csak idegen ékszerrel akarunk tündökölni, hanem — tisztesség a kivételeknek — a természet mostoha adományait is idegen szerekkel pótoljuk: a lehervadt arcz rózsáit újra felüditjük czéklalével, e halavány ajakra rózsapirt lehelünk karminnal, a nyakat hattyú nyakra varázsoljuk risporral; ahol pedig hollófürtök hiányzanak, ott a fodrász művészi keze alkot újat, szépet és eleget. — Csak az a szokás nem változott, hogy a közműveltség ügyeit ne tekintsük oly nagy tényezőknek, mint a minő csakugyan a nemzet jövőjére nézve. De ne folytassuk, mert a bús fuvalmú elégiákat ma már kötött sorokban nem igen olvassák, annál kevésbé a próza kuszáti nyelvén. Az olvasó valami egyebet kíván, mint szemrehányást, vidor képet a társaséletből, érdekes történeteket, pikáns szerelmi kalandokat, színházi titkokat, egyszóval azt, amit máshol nem lát, nem hall, azért van az újság, hogy az olvasó kívánságát kielégítse, hisz azért prenumerál rája. Feledi, hogy Fejérvárott nyáron minden elszárad, télen minden megfagy és őszkor mindent elsöpör a szél a földszinéről, kivéve a mindennapi életet, melyben azonban nem szerepel egyéb, mint adósság, kontó, zöldség, szőllőhegy, bérkocsi, berugás, kijózanodás, szerelem, koplalás, vasárnap parasztlakodalom, hétköznap katzenjammer, kávéház, korcsma, billiárd, kártya, szóval a kisvárosi társadalom azon apró pénzei, melyek nélkül nem élhetünk, de mely a tárczaolvasóra nézve még sem élet. A hét újdonsága a florencziekből áll, kik pénteken fognak a „magyar király“ nagy termében szerepelni. A zenekedvelő közönség böjti napon fogja azon ritka szellemi táplálékot élvezni, melyet csak oly művészi társaság nyújthat, mint a florencziek, mely ugyan négy tagból áll, de a játék összharmóniája egy test, egy lélek. A művészet iránti fogékonyságról, illetőleg lelkesedésről tanúskodik azon körülmény, hogy a flórencziek minden évben meglátogatják városunkat, mert a közönségünk részéről nem hiányzott soha a kellő pártolás. Ez lenne a hét főtörténete. De kívánjunk a concert hallgatóknak jó mulatságot a pénteki estéhez és jörünk kedves helyünkre a színházba. A színház egyedüli menhelyünk, hol a hosszú téli estéket töltjük azon kedves vándormadarak társaságában, kik télen keresik fel városunkat, hogy dalaikkal, játékaikkal gyönyörködtessenek. Az éneklő madarak mindég kedvesebbek előttünk, mint a többiek, ugyanazért az éneklőkről óhajtunk egyetmást elmondani, mielőtt áttérnénk a nem éneklők osztályához, kik leginkább sugó után szoknak csevegni. Az éneklő madarakról szólva, a nemes csalogánynak, a madarak primadonnájának és a pompás pacsirtának kell az elsőbbséget adni. Nagyobb ellentét alig gondolható mint a fuvolahangú csalogány és a csattogó pacsirta. Mindkét madárnak éneke magában is fölötte érdekes. De még érdekesebbé válik, ha megfigyeljük előadásuk módját. A csalogány nincs rendesen a többi madártársai között, leginkább vendégszerepekre jár s e tekintetben a zsoldos madarakat utánozza, habár hangja nem valami nagy kiterjedésű. Fészke nincs, hogy esetleg irigyeit félrevezesse, mintha csak sejtené, hogy éneke hívatlan hallgatókat fog arra csalni. Örömestül a csalogány a magas fa koronájára, ha nincs kedvére való bokor. Az alantosabb cserjékbe nem száll, nehogy stigliczekkel, czinegékkel, verebekkel jöjjön egy társaságba, ezért szereti, ha azt hiszik, hogy vendég. Egészen magányos hely kell előadásához, s ki meglesi, látja hogy egészen elmerül énekébe. A madárka egész ereje mellébe és torkába látszik felszállani s ez utóbbi any- A magyar ifjúsághoz. Testvérek! A Balkán félsziget szürke szikláit pirosra festé a hősiek vére. Élet-halál harczot vivott két nemzet. Az egyik, melynek hazát adtunk midőn üldöztetett, megvédtük midőn megtámadtatott, s mely ezért, midőn baráti jobbot nyújtottunk neki, gyilkokkal válaszolt. A másik, melylyel a félreértés következtében századokon át harczolunk, felismerte bennünk a testvér nemzetet, barátjaiul fogadta hőseinket akkor, midőn mindenki elhagyta, mindenki megtagadta a magyart. És azon nemzet, mely irántunk eléggé hálás